Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-19 / 219. szám

Bogy an mentették meg egy ejtőernyő» életétf Élet halál-küzdelem ég és föld között Hőse Károly szakaszvezető, ugra tó-parancsnok karjelére Valkó Gyula százados határozott ragaszkodással vetette ki ma­gát a repülőgépből. Ez volt a hatszáztizenhetedik ugrása. Ek­kor még nem gondolta, hogy életének milyen drámai másod­percei következnek. És nem sejtett semmit a tör­ténet igazi hőse, Bartucz Pál honvéd sem, aki Valkó száza­dos előtt hagyta el a gépet, és éppen a tiszt zuhanása közben ért földet Az ernyő kihasad Odafont az ugró már az első másodpercekben észrevette, hogy elvétett egy mozdulatot s emiatt zuhanás közben gyors pörgésbe került. 1. „Ki kell jönnöm a pörgésből — ismerte fel azonnal a hely­zetet —, addig nem nyithatok ernyőt.” Energikus mozdulattal igyekezett az egyre gyorsuló zu­hanásban megállítani testének perce sem. Hosszú ejtőernyős pályafutása alatt beleidegződött a gyors döntés és a gyors cse­lekvés tulajdonsága. Villámgyors, szabályos mozdu­lattal kinyitotta a hasernyő zsákját és a nagy sugarú zuhanó pörgés irányába teljes erejével kidobta az ernyőt Odalent a szemtanúk egy pil­lanatra megkönnyebbülten fellé­legeztek. Valkó századosban is felcsillant egy pillanatra a me­nekülés reménye. De csak egy pillanatra. A szűnni nem akaró, sőt egyre gyorsuló pörgéstől ugyanis a kidobott hasernyő kupolája nem lobbant ki, hanem rongyként vonszolódó háternyő zsinórjára csavarodott. S a has­ernyő selymének egy része Val­kó százados testére, fejére teke- redett. „Ez a vég” — gondolta a tiszt halálra váltan s eszébe jutott felesége és két gyermeke, a hat­éves Attila és a kétesztendős Ági, akik — reggel hat óra lé­„igy kaptam ri zuhantában” — mutatja Bartucz honvéd. pörgését. Nem sikerült. Űjabb gyors, határozott kísérlet. A pörgés ekkor sem állt meg... Eltelt a zuhanásra előírt húsz másodperc, akármi történik, nyitni kell az ernyőt... Egész testébe sajgó fájdalom hasított. Feltekintett az ernyő kupolájára: megdöbbenve látta, hogy egy szelet kihasadt, a ku­pola kifordult, nem volt semmi tartása. Ráadásul testének pör­gő zuhanása nem szűnt meg, de a pörgés sugara nagyobbodott. Ekkor kezdődött meg a drá­mai küzdelem az életért ég és föld között. Kinyitni a hasernyőt Nagy Ottó Őrmester, a célba- ugrás bírája azt is látta oda- lentről, hogy a tiszt ernyője nemcsak kih'sadt, hanem az egyik tartózsinór átvetődött a kupolán. Ez a körülmény még nehezebbé tette Valkó százados helyzetét. „A hasernyőt! Kinyitni a ha; ernyőt!” — várták odalent szív szorongva, feszült aggódás köz- bes, Valkó századosnak nem volt egyetlen veszteni való másod­vén — még az igazak álmát aludták otthon, nem is gon­dolva arra, hogy apuka a halál­lal viaskodik ég és föld között. „Ez a vég” — villant át ismét a szörnyű felismerés Valkó szá­,,Köszönöm!” (Bleich Rudolf felvételei.) zadosban, miként az áramütés. Hanem életösztöne mégsem en­gedte, hogy megadja magát a fojtogató végzetnek. Az önfeláldozó, bátor életmentő Bartucz Pál honvéd. Ügy küzdött az újra és újra a tekeredő ejtőernyő-selyemmel, mint valami fantasztikus film hőse a tenger mélyén az óriás­polip csápjaival. Ponyvát! Ponyvát! Még egyszer összeszedte min­den erejét és negyedszerre si­került kiszabadítania magát az ernyőselyem fojtogatásából. A földre pillantott, amely mintha eszeveszett gyorsasággal rohant volna feléje. — Ponyvát, gyerekek! Pony­vát! — kiáltotta lefelé kétségbe­esetten. Odalent ekkor már felenge­det a dermedtség: nyolcan-tízen ragadták meg a ponyvát s ro­hantak vele a zuhanó test alá. Valkó százados jól látta ezt, s végtelenül jóleső érzés töltötte el. „Megmentenek. Mégsem ha­lok szörnyet a földre zuhanva.” Hanem ekkor újabb váratlan fordulat következett: húsz-har­minc méternyire a kifeszített ponyva fölött egy váratlanul erős szélroham a tisztet estében oldalra röpítette. Egy harcos közbelép — Vége! Szörnyethal! — néz­tek a zuhanó testre, s akadt, aki behunyta a szemét, hogy megmeneküljön az iszonyatos látványtól. Valkó százados összeszorította a fogát és elkészült a legrosz- szabbra. S amikor már mindenki azt hitte, hogy sorsa beteljesedett, akkor történt valami, amire senki sem számított. Bartucz Pál honvéd szélvészgyorsasággal a zuhanó test alá vetette magát, s önfeláldozó bátorsággal esté­ben elkapta és saját testével fogta fel lendületét. Mindketten a földre zuhantak. A közelben állók kezéből er­nyedten hullott ki a ponyva, s mindannyian a két földön fek­vő ejtőernyőshöz, Valkó Gyula századoshoz és az elöljárója iránti hősies önfeláldozást ta­núsító Bartucz Pál honvédhoz futottak. Elvtársaik hitetlenkedve ta- nogatták végig őket: nem akar­tak hinni a szemüknek, hogy épségben maradtak. — Csoda, valóságos csoda — jegyezte meg valaki. — Nem csoda ez — kontrá­zott a mindjobban magához eszmélt Valkó százados, és hála­telten nézett önfeláldozó meg- mentőjére. Az egész életre emlékezetes esemény óta már néhány nan “Ítélt. S Valkó százados idő­közben újabb ejtőernyő-ugráso­kat hajtott végre, akárcsak megmentője, Bartucz honvéd, v.gvikük sem tekinti hőstettnek cselekedetét. Pedig hőstett volt ez a javából: a kiképzés, a ka­tonai kötelességteljesítés, az ön­feláldozó bátorság hősies csele­kedete. Bertalan István Apróhirdetések SXOBAPKSTO-MAaOfcO MŰVEZETŐT keresőnk mielőbbi belépésre. ML Bácsi-Kiskun megyei An» ml Építő­ipari vállalat. Kecskemét) Bákóczl- város 23. 7807 Altalanos iskolás; sisót&gozatú gyermek korrepetálását vállal)« ta­nárnő. Kecskemét; Jókai »tea SS. szám. 2929 FEKETE Pannónia tizenkétezret fu­tott kitűnő állapotban eladó. Kis­kunhalas, Markovics M. u. S. 7769 ELADÓ 0,2 kbm. új száraz almafa- deszka. 1240x230x22 mm-es. Baja, Táncsics u. 6. (Belv. templomnál.) __________________________________7768 A 44. SZ. Építőipari Vállalat Bu­dapestre felvesz kubikosokat vegyes munkára, segédmunkásokat és la­katosokat. Tanács-Igazolás és mun­karuha szükséges. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Je­lentkezés: Budapest, V„ Kossuth L. tér 13—15. 7689 ÜZEMKÉPES „Lokomobil’* kazánt keresünk megvásárlás céljából könyvjóváírással. Szolnok megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Szolnok, Vöröshadsereg üt 33. 7729 ELVESZETT bélyegzett vállalati bundabélés. Ürihegy és Sutusfalu között. Nyomravezető, vagy becsü­letes megtalálója adja le a hetény- egyházi gyümölcscsomagolóba tel­jes érték megtérítés ellenében. 2925 Baja Központ»: ja Uránia: Legenda a vonatén; Kecskemét rosi: RandevU Koppenhágában. Bem* kémét Árpád: Túl fiatal » sárrétem­re, Kiskunfélegyháza: Amerika francia szemével, Kiskörös: nő és a szerelem. Kiskunhalas: Sze­relmi levelezés. Bajai apróhirdetések HAz eladó. Azonnal beköltözhető. Lakáscserével megoldható. Baja. Dombos u. 17. 61 BÚTOROZOTT szobát keresek egy vagy két személy részére október 1-re Baján. Címet kérek. Gál J6- zsefné részére, Kecskemét, Balló- szög 350. 2902 DUNASZEKCSÖI házamat eladnám, vagy „bajaiért” elcserélném. Duna- szekcső, Árpád u. 13 59 TÖRZSKÖNYVEZETT pulikutya- kölykök eladók. Baja, Marx tér 14. Eb-tenyésztők Egyesülete. 60 Vergilius és a reklám Kevon Gumagh professzor, az mi­nős) Egyetem tanára négy évig dol­gozott Vergilius Aeneis c. művéneik angol fordításán. Munkájáért ötszáz dollárt kapott. A felesége viszont, aki rendszeresen vesz részt plakát­pályázatokon, egy húskonzerv elő­nyeit dicsérő 25 szavas reklámszö­vegéért ezer dollárt, egy másik munkájáért pedig egy mosógépet kapott. Nem kell részletezni, hogy a professzor milyen következtetést von le ez összehasonlításból. Álkohol ellensúlyozása glutaminnal Finnországban, az alkoholku­tató intézet laboratóriumában megfigyelték, hogy a „leitatott” patkányok nem részegednek le. ha az alkohollal együtt gluta- mint adnak nekik. A felfede­zést az alkohol-ellenes harcban szeretnék értékesíteni. Kalocsai apróhirdetés FÉL ház eladó, azonnal beköltözhe­tő. Kalocsa Dankó Pista u. 21 Ér­deklődni lehet ugyanott. 114 A kecskeméti MÉK-kiren- deltség paprikaszeletelés­hez és burgonyaválogatás­hoz NŐI MUNKAERŐKET FELVESZ. Jelentkezés Rákóczi város 15. szám alatt, Hutőház mellett. 7806 ELYEM ÉS NYLON FEHÉRNEMŰ Kombiné fehér és lax színekben 135,— Ft-tól 150,— Ft-ig Hálóing küldhböző fazonokban és színekben 220,— Ft-tól 2f>o,— Ft-ig Gyermek habselyem hálóingcsipke díszítéssel 6S,— Ft-tól 80,— Ft-ig Kapható: Állami áruházakban, szövetkezeti áruházakban és szaküzletekben. 77^4 Szeptember 25-én, kedden ŐSZI VÁ SÁR JÁNOSHALMÁM Az állami és szövetkezeti kereskedelem hatalmas árufelvonultatása. Országos állatvásár 33 százalékos vasúti menetdíjkedvezmény 100 km-es körzetben. , __________._______________ 7694

Next

/
Oldalképek
Tartalom