Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-19 / 194. szám
6. oldal jo-e 19, vasárnap KÉT NEMZEDÉK Csend van és békesség. Tekér falú kis házak kertjében virágillat szálldos, nevető dáliák, táNagy öröm látni, hogyan bol- ,’gulnak. bontogatják szárnyaikat a gyerekeink .. 'ikák, petúniák, tüzes szirmú paprikavirágok virítanak. Tenyérnyi kertek — szelíd árnyéket adó gyümölcsfákkal, hüs tornáccal, ahol pihenni jó és merengeni régmúlt idők emlékein. Az egyik ház előtt piros motorkerékpár, vadonatúj Danuvia. Kockásinges, nyurga tulaidono- sa ősz hajú, idős emberrel beszélget. Szomszédok. A 19 esztendős, motorrajongó Gáspár Sanyi és a 64 éves, nyugdíjas Szőllősi János bácsi Duna Lőcsén. Keskeny, homokos út — pár lépésnyi távolság az egész választja el egymástól a két, csaknem teljesen egyforma épületet. A házak hasonlítanak, — az életük? Merőben más! Kétféle út, kétféle nemzedék... Az egyik arcon gondvéste barázdák őrzik távoli évek küzdelmeit, szenvedéseit. A másik — a fiatal —* csupa bizakodás, akadályt nem ismerő friss lendület. A házigazda szívélyességével invitál befelé. Leülünk a tornácon. Az asztalra üveg kerül és vörösen csordul a bor a pohárba. — Saját termés — mosolyo- dik el a bajusza alatt — nem akármilyen. Tűnődve nézi a kertet, hunyorgott, ahogy szemébe tűz a nap. — Most már csak itt teszek- veszek a ház körül, vesződöm azzal a pár szőlőtőkével, olvasgatok, hallgatom a rádiót.., — Emlékszel, apa — szól ki a konyhából Szőllősi néni — mikor napszámba jártunk Kie- nicz urasághoz? — Hogyne — válaszol halkan —, az istállóban aludtunk, ott, ahol az állatok. A kis házra néz, amely olyan ragyogóan tiszta, mint a patika. A kertben tyúkok kapir- gálnak, az ólban koromfekete hízó szuszog. Elégedett mosoly suhan át az arcán. — Sokan a nagy jólétben megfeledkeztek róla — folytatja a beszélgetést —. milyen nehéz volt valamikor az életük. Elégedetlenek!. .. Csak a rosszat veszik észre, azt nem, hogy végre emberszámba veszik és a gyereke előtt .nyitva áll a jövő. Az enyémek is egyetemet végeztek. A fiam agrármérnök, a lányom tanár. Ez a kölyök meg — mu- tat-a teleszájjal nevető Sanyira — a dunaújvárosi Vasmű kohásztechnikusa. Apa nélkül nőtt fel,. 19 éves és máris 1700 forintot. keres. — Csak az a motor ne lenne — aggodalmaskodik a felesége — rossz nézni, ahogy száguld rajta. Még egyszer kitöri a nyakát, meglásd... Sanyi homlokára tolt napszemüveggel nyomban motorja védelmére kel: — Nem kell engem félteni, tudok én vigyázni magamra. Régi vágya teljesült ezzel a motorral. Diákkorában falta az útleírásokat, — képzeletben messzi tájakon utazott. Most már körbeszáguldta a Balatont és útiterve: — bejárni az egész országot. Moziba, színházba rendszeresen jár és táncolni nagyon szeret. Lányok? Hevesen megrázza a fejét. Előbb anyjának segít rendbehozni a házat, szegény egyedül nevelte, iskoláztatta, hálátlanság lenne ezt elfelejteni. Különben is még tanulnia kell, mérnök akar lenni. És lesz is. Akkor majd jöhet a nősülés. .. Csend van és békesség. Elnémult a szó, könnyű szellő borzolja a virágok szirmait. Az utcán felbőg a motor, letelt a szabad idő, Gáspár Sanyi indul a Vasműbe, a pirosán izzó, óriás kohó mellé. Alakja gyorsan elSanyi és a beteljesült álom, a Danuvia. Ügy megy mint a szél és engedelmeskedik mint egy kezesbárány.. .** (Kovács Imre felvételei.) tűnik szemünk elől, csak motorjának visszhangja táncol egy kis ideig, diadalmasan a házak között.,, Vadas Zsuzsa A neves Alkotmány Pontosan tizenkét érrel ezelőtt. 1950. augusztus 20-án, az Alkotmány első évfordulóján a fülöpjakabi Bauer-tanya környékén lakó volt cselédek, felszabadulás előtti nincstelen szegényparasztok döntő lépésre szánták el magukat. _A közös gazdálkodás útjára léptek, s a földosztáskor nekik j utta- tott parcellákat nagy táblákban egyesítették. Az újszülött termelőszövetkezetnek nevet kellett adni. Az alkalom sem kínálhatott találóbb és időszerűbb elnevezést, s egy- akaratúlag elhatározták: legyen a közös gazdaság neve Alkotmány. S ezzel Kunszállás határában újabb fordulatot vett a homokkal való ádáz küzdelem. A szövetkezeti gazdaság eddigi történetét senki nem jegyezte fel a krónikába. A tucatnyi esztendő pedig nem szűkölködik az eseményekben. Az alapító gazdáknak a párszáz holdon kemény harcot kellett vívniuk a szövetkezeti gazdálkodás győzelméért... S a győzelmet ma már fennen hirdeti a jelen. A jelenlegi 5256 holdhoz képest hová lett a kezdeti párszáz hold. ez a kicsinyke terület? Az egyre szépülő táblákon nyolcszáz család gazdálkodik —. s ez a kijelentés szó szerint értendő. A családtagok aktív, segítő munkájának fontosságára már évekkel ezelőtt ráébredt a vezetőség, amikor a közös gazdaság .„felfejlődött”. Ennek köszönhető az évenkénti négy-öt-, sőt, ennél Ls több százezer forint — csupán retekből és szamócából. — A hagyományok is arra köteleznek bennünket — mondja ‘Sztankov László főag•onómus —, hogy nagy súlyt fektessünk a zöldségtermesztésre. Ezért már az ősszel áttérünk a fóliás nevelésre, ami által a szokottnál három héttel előbb vihetjük piacr= a szamócát, s a belőle származó jövedelmet így más- félszeresére növelhetjük. Érdeklődöm, mennyi volt legutóbb a munkaegység értéke. — Tizenöt forint és 20 fillér — feleli. — Erre az évre pedic húsz forinton felül terveztünk. A számok hallatára, mielőtt . csüggedten megállna kezemben a ceruza, a főmezőgazdász máris folytatja: — A munkaegység értéke távolról sem a valóságnak megfelelően mutatja a gazdák jövedelmét. hiszen annak naivabb része közvetlenül a százalékos művelésből adódik. Ez pedig kiterjed a szőlő-, gyümölcs, és zöldség- termesztésre. A jövedelem minden évben növekszik. Nem sokkal, igaz, hiszen egyetlen év leforgása alatt hat erőgépet vásároltak. Eltökélt szándékuk, hogy teljesen gépesítik a gazdaságot. "'"■'ben a vonatkozásban csak első lépésnek tekinthető a hat gép beszerzése, s bizony ezek mellett még szükség van a jelenlegi 120 lóra is. |T| A határjárás során “azdag részleteiben is kibontakozik a szövetkezet. Sztankov. László akkor van csak igazán elemében, amikor elhúzunk a lobogó címerű kukoricaföldek mellett. Tiszták a sorok, gaznak nyoma sincs. — Az idén ez már természetes — szól boldogan. S elmeséli, hogy 1959-től történő ittléte alatt hányszor kellett megküzdeni egyes szövetkezeti gazdák helytelen szemléletével. Sokszor elkedvetlenedett emiatt, s többször arra gondolt, hogy vis-z- szamegv korábbi munkahelyére, az Izsáki Állami Gazdaságba. Aztán mégis maradt, s minden igyekezetével segítette előrevinni a szövetkezeti gazdálkodást, hiszen idejövetelekor ezt tűzte ki célul. Hogy ez részben már sikerült, azt szavai tükrözik: — Ez már nem az a szövetkezet, mint ahová én négy évvel ezelőtt jöttem. Itt már látszanak a valóban korszerű gazdálkodás körvonalai. Igen, a körvonalak a valóságban is feltűnnek. Mi másnak tekinthető a 100 hold új gyümölcsös és az ugyanakkora új szőlő? Az előbbit tavaly ősszel, az utóbbit az idén tavasszal telepítették. Az ültetvény még közelebb hozta egymáshoz a szövetkezet gazdáit. S különösen szépen mutat a tavasszal telepített 10 holdas szőlőiskola. Gyönyörűen megeredtek a vesszők — több mint 95 százalékos mértékben. — Állítólag ez az egvik legszebb szőlőiskola a megyében — állapítja meg kísérőnk, s szavait megerősíti Oláh Pista, a fiatal, újdonsült agronómus, aki alig több mint egy hónapja került a technikumból a termelőszövetkezetbe. a gyakorlati idő letöltése céljából. Erősödik tehát a szakvezetés is; s nem kis mértékben ennek lesz köszönhető a szőlő- és gyümölcskultúra felvirágzása. Pedig itt is ellenállással kellett megküzdeniük. — Ki kell majd szántani az egészet, úgy sem lesz ebből semmi — jelentette ki annak idején néhány kishitű, s most ők örülnek legjobban a nagyszerű létesítménynek. Járjak a határt. Hatalmas területek tik- kadnak még kopáran. félig terméketlenül, de az emberi tervezés már kimondotta rájuk az „ítéletet”. Meghatározott ütemterv szerint telepítik be szőlővel. gyümölcsössel. Három éven belül csaknem ezer holdra növekszik az új telepítések területe. 0 — Azért az áiatte- nyésztést sem hanyagoljuk el — jelenti ki az elnök. Máté István. — Jól megfér a szőló- és gyümölcskultúra mellett, már csak azért is. mert trágyát biztosít. Aztán, ha jól kihasználjuk a lehetőségeket. nem kevésbé kifizetődő is. Az idén főleg a baromfitenyésztés hozott sok hasznot. Eddig hétezer csibét értékesítettek, s 68 ezer forint tisztajövedelemre tettek szert. Korszerű, saját építésű óljaik vannak, s az egészen csekély elhullási százalék mellett a csibék háromhónapos korukra elérték az 1 kiló 15 de- kás átlagsúlyt... A központi major is egyre szépül, gazdagodik. Régi elnevezését — Bauer-tanya — mind ritkábban használják a szövetkezeti gazdák, hiszen ahhoz a múlt nyomorgó, vergődő évei tapadnak. De annál nevezetesebb a másik emlékről: tizenkét évvel ezelőtt itt jött létre a közös gazdaság, a volt cselédlakások szomszédságában, távol a nagyobb településov. tői. a félsivatag mélyében. S ma. tizenkét év után. ezen a napon először gyulladnak fel a villanylámpák a sötétséget idéző falak között. Ezek a Iámnak is mutatták: merre kell haladniuk „névadójak” szellemében. Hatvani \Dnodvani Miklós^ tette, mekkora csalódás éri ezen a napon ... Az elnököt már korábban felbosszantotta valaki. Ingerülten fogadta Filopot. — ügy tudom, portát vettél. — Igen! — húzta ki magát Filop. — A falu közepén! — Ott! — felelte még jobban kiegyenesedve Filop. — Aha. Ott nem lehet. — De hiszen én nem putrit, hanem egy szép házat, kőházat akarok.. Portát vettem. Két malacot meg nyolcszáz forintot adtam — felelte majdnem sírva Filop. •— Az a te dolgod. Kérd visz- sza. Én mást nem tehetek, mint hogy a megyének írok. A szabály. az szabály... Oda van hát a S7Íp ábránd, vége van már mindennek. Minek éljen az olyan ember. akinek nem engedik mpg, hogv a falu közepére építkezzen? Haragudott mindenkire, de legfőképpen a magvarokra — így mondta —, akik megfosztották attól, hogy valaha közéjük kerüljön és ne kiabálják majd utána rakoncátlan gyerekek, hogy: „sártaoasztó vályogvető”. Egyedül még Som- lyaiban bízott. — Te mondtad, hogy vegyem meg. Találj ki valamit az okos eszeddel, mert én elpusztítom magamat. Az eseten Somlyai is elgondolkodott. Később aztán magához intette Filopot Somlyai nevű ember. Ezzel jő barátságban volt Filop. — Mondd — kérte egyszer — segítenél-e, ha belefognék egy építkezésbe? — Szívesen, Filop. Van már portád? — Van ni volna. Ha helyesnek találnád... A falu közepén vennék portát. Nem nagy, de takaros. Nem tudok nyugodni, amíg azt meg nem szerzem. Közietek szeretnék lakni. — Vedd meg Filop. Még aznap hazautazott, s nyélbeütötték az üzletet. Filop nem aludt egész éjjel. De nem aludt az asszony sem. Kivilá- gos-kivirradtig beszélgettek, ábrándoztak, milyen házat építsenek (természetesen kőből), s a gyümölcsfák közt, amelyeket a porta köré ültetnek, több legyen-e az alma, s kevesebb a körtefa, vagy valamennyi szilva legyen, mert a szilvalekvárt nagyon szereti Filop. Már majdnem össze vesztek, de virradt, s Filop ugrott ki az ágyból, rohant a tanácshoz nevére íratni a portát. Befele haladván a faluba, találkozott egyik-másik társával (ki tudja, hol kóboroltak az éjjel), akik még nem cserélték fel kőműves mesterségre a tapasztást és sárral vakolnak malter helvett. Ezek megkérdezték Filoptöl: — Hová ilyen korán te kőműves? — Megyek most portát íratni! — felelte büszkén Filop. Szegény Filop! Nem is sejcigány ezért élmunkás lett volna... Azon felül magam is szeretnék egy kis házat. Azt pedig nem lehet ilyen világban, emberek... Ej, megyek én kőművesnek! Döntött. Ment. A megyei tatarozó vállalathoz került. Nagy volt az öröm, amikor a második hónap közepe táján kétezer forintot vitt haza egy összegben. — Mit veszel a pénzeden, Filop? — kérdezték az emberek. — Malacot! — felelte Filop. A harmadik hónapban, amikor ismét fizetésre került sor, megint megkérdezték: — Hát ebből mit veszel, Filop? — Malacot! — felelte Filop. Filop. Amazok nevették: — nézd, egy kondát akar a bolond cigány. De Filop csak mosolygott. — Nem, mert házat akarok. Azért veszek malacot, mert a pénz elfogy, a malac meghízik, gyarapodik, esetleg újabb malacokat fial. Házat veszek belőle, ha eladom ... — Sok malac kell ahhoz. Filop! Volt a kőművesek közt egy Filop egy napon rádöbbent, hogy szakmát kell változz tatnia. Halad a korral és a vályogvetést felcseréli a kőműves mesterséggel. Ezt egyébként két okból tette: Először, mert a vályogvetésnek nincs már Magyarországon jövője. Az emberek falun is téglából építenek házakat, amely tartósabb is, szebb is. Bár Filop olyan kemény sártéglákat vetett, hogy annak nem akadt párja a járásban, mind kisebb volt már a portéka keletje. Olyankor, amikor ajánlkozni ment valamelyik építkezőhöz, mosolyogva utasították el: — lejárt az időd, Filop ... — Megálljatok! — fenyegetőzött Filop — elmegyek én kőművesnek. Másik oka sem volt kevésbé nyomosabb. Mégpedig, hogy fia, az ifjabb Filop, aki már kilenc éve szakított az ősi mesterségével és lakatosnak csapva fel. a járműjavítóban két él- munkás-oklevelet is szerzett egymás után. Amolyan versengés folyt a két Filop között és amikor az ifjabbik a második oklevéllel (meg a vele járó jutalommal) hazaállított, elgondolkodott az idősebb Filop is. — A vályogvetést nem becsülik. Hírből sem hallani, hogy
