Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-11 / 160. szám

1962. július 11, szerda 3. oldal Önkéntes építők Ide máskor is vissza fövünk! Lelkesek, szorgalmasak a lányok Modern szállódét és éttermet kopott megyénk Ooksfonjo Bőséges csapadék áztatta a bácskai földeket. Helyenként még most is egész víztócsák ál­lanak. Gépkocsinkat a kövesút mellett hagyva, gyalog köze­lítjük meg a Bácsalrriási Álla­mi Gazdaság mátételki üzem­egységében a KISZ nyári ön­kéntes építő táborát. Rövid gyaloglás után először a magasan lengő zászlót, az­után pedig a gyümölcsfák nyíl­egyenes sorközeiben felállított sátrakat pillantjuk meg. Vajon hogyan érzik itt magukat, mi­vel töltik idejüket megyénk középiskolás diáklányai, akik egy héttel előbb érkeztek a gazdaságba? A nap már leme­nőben van, a munka befejező­dött. amikor a táborba érke­zünk. A bejáratnál jókedvű kircagás, tréfás történetek elbeszélésének hangfoszlányai, egy távoli sá­torból pedig élénk ritmusú dal jelzi a tábori élet vidámságát. Sötétkék overálos lányokat szólítunk meg. Gyorsan bemu­tatkoznak. Egyenként, szinte versengve mondják nevüket. — Pálmai Anna kultúrfele­­lős, Varga Ildikó, Szente Mag­dolna, Emesz Margit. Valamennyien bajai középis­kolások. Faliújságot készítenek a tábor napi eseményeiről, a munkaverseny eredményeiről tájékoztatják az érdeklődőket. Beszélgetés közben újabb „diák­lány” érkezik. Hamar megtud­juk azonban, hogy ő túl van már a diákéveken, tavalv vég­zett az egyetemen. Dr. Balogh Gizella, a tábor orvosa. — Az a feladatom, hogy a lányok egészségére vigyázzak, örömmel közlöm, hogv nem 60k dolgom van, a diákok — kék gyengélkedő kivételével — valamennyien makk-egészsége­sek. Ezután Tarjányi Máriát, a tábor vezetőjét keressük fel. — Az elmúlt héten rendkívül sok eső esett és ez akadályozta a munkánkat — mondja. — Ennek ellenére öt napot sifce­­fült hasznosítanunk. Ha dél­előtt esett, akkor délután dol­goztunk. Borsót vagy cseresznyét szedünk. — A táborban egyébként 134 középiskolás leány van — foly­tatja. — Tizenhárom brigádba osztották be őket. Valameny­­nyien nagyon lelkesek, szorgal­masak. Legjobb eredményt ed­dig a bácsalmásiak értek el. Befejezésül még annyit: lá­nyaink a VIII. pártkongresszus tiszteletére a normák túltelje­sítésére tettek vállalást. Beszélgetés közben egymás után érkeznek a leányok kül­döttségei és a sátrak megláto­gatására invitálnak. Az ötös brigád tagjai — a kiskunhalasi Szilády Áron Gim­názium tanulói — valameny­­nyien a szállásukon tartózkod­nak. Bácskai Mária, Vincze Klá­ri és Zseni Margit leveleket ír­nak. Papp Györgyi és Bényi Ildikó a Petőfi Népét olvassa. Mintái Éva pedig Petőfi Apos­tolát. Gál Márta a ..ki mit tud?” versenyre készül — ugyanis a televízió népszerű műsorszámán fellelkesülve a tá­borban is megrendezik ezt a nemes vetélkedőt. Hogyan állják meg helyüket a munkában? Jenovai Erzsébet és Orbán Anna válaszol. — Borsóból 194 kilogrammot szedtünk. A nyolcas brigád azonban több mint 260 kilót teljesített. Igyekszünk, azonban eddig nem tudtuk őket lehagy­ni. — Egy másik kislány szól közbe: — Meglátszik, hogy ők a politechnikai oktatásban me­zőgazdasági ismereteket tanul­nak, mi pedig mindig kézi­munkázunk — 'mondja egy ki­csit elpirulva. — Ez a két hét, amit itt töltünk, viszont jó poli­technikai oktatást jelent a mi számunkra is. Valamennyi sátorban példás rendet találunk. A lányok örül­tek a látogatásnak, elmondták, hogy nagyon jól érzik magukat, kitűnő az ellátás. Naponta négyszer étkeznek és a 6 órás munka után szórakozással, sportolással töltik idejüket. Azt sajnálják, hogy az idő gyorsan múlik és két hét gyorsan el­telik. Nagy József Békésen pihen a Bács megyei „kis Balaton”, a Szelidi-tó. Moz­dulatlan tükrében kirajzolódnak a parti fák, a közöttük meghú­zódó üdülők, csónak- és ví­­kendházak körvonalai. A hűs, gyógyerejű hullámok messziről — még külföldről is idecsalogat­ják a pihenni, felüdülni vágyó turistákat. Meleg nyári napokon megesik, hogy 5000—7000 ember is felkeresi. Tavaly a megyei, a kalocsai járási és a dunapataji községi tanács a pártbizottságok támo­gatásával hozzálátott, hogy mo­dem, minden igényt kielégítő üdülőteleppé változtassa a nép­szerű tó környékét. Munkájuk eredményeképpen ma már 1200 m portalanított út vezet a tóhoz, tökéletesen kiépített villanyháló­zat, ostornyeles fénycsövek, gyö­nyörű új szálloda és étterem te­szi még vonzóbbá az amúgy is kellemes környezetet. A két és félmillió forint költ­séggel épült szállodát és tóven­déglőt július 8-án, vasárnap adták át ünnepélyesen a nyil­vánosságnak. Ebből az alkalom­ból a Szeli di-tóhoz érkezett dr. Dallos Ferenc, a Miniszterta­nács tanácsi osztályának veze­tője. Jelen volt dr- Molnár Fri­gyes, a megyei pártbizottság el­ső titkára, dr. Varga Jenő és Sarok Antal, a megyei tanács vb elnökhelyettesei, Matos Ist­ván, a kalocsai járási-városi pártbizottság első titkára, Varjú Pál, a Kalocsai Járási Tanács V. B. elnöke és Vincze Károly, a Dunapataji Községi Tanács V. B. elnöke. Matos István elvtárs ünnepi beszéde után dr. Varga Jenő elvtárs elismerő oklevelet és emlékplaketteket nyújtott át azoknak a dolgozóknak, akik a társadalmi munkából az építés folyamán a legnagyobb részt vállalták. Az építkezések, parkosítás és a villany bevezetése során vég­zett társadalmi munka értéke több mint egymillió forint. Kü­lönösen a községi tsz-ek, kisipari termelőszövetkezetek, Kalocsa, Dusnok, Szakmár állami gazda­ebédnél ültünk, mint most, csak hát tavasz volt, szalad be az ötéves kisfiam: Nagy baj van, a cseresznyefának megdagadt az egyik ága! Kilé­pek. hát látom, méhraj szállta meg a virágos cseresznyefát. Persze, nem az én méheim eresz­tettek, hanem... no. mit csináljak? Soha éle­temben nem fogtam még én be méheket, s nem is láttam soha hogyan kell. Gyorsan elővettem a könyvemet, a Méhek között címűt, s elolvas­tam kapkodva a befogást, a módját. Hogy mit kell cselekedni ilyenkor? Kaptam a feleségem szakajtóját, és sikeresen befogtam a rajt. Még a kaptárba is sikeresen betelepítettem őket abban a félórában. Alig múlik el ezt követőleg három nap. ugyan­csak kora délután az egyik almafán keletkezett daganat, hogy a kisfiam szája szerint mondjam. Még a következő héten egy harmadik rajt is fog­tam. éppen a háztájim mezsgyéjén. De ez még nem volt elég! Már javában fehérlett az akácról lefelé a sok agacsi, egyik délben tartok hazafelé kocsin (azért vagyok én a szekerész-brigádban, hogy a lovaim mellett megmaradhassak!). Po­­roszkálva hajtok, egyszer csak az egyik ló fel­üti a fejét, s horkanva fáról. Mindjárt a másik is. Zsongást hallok. Felnézek az útszéli akácra, s mindjárt ott fölöttünk, az akác derekán, egy kamyi ágon zubog a méhraj, mint gombóc a forró vízben. Még kabát se volt rajtam, csak úgy ingben hajtottunk már akkoriban, jó meleg idő volt. Semmi egyéb nálam, csak bicska a nadrág­zsebben. A lovakat egy kicsit odább megcsende­sítettem. Felmásztam a fára. Félkézzel tőből le­nyestem a gallyat, a másikkal megfogtam, s kúsztam lefelé. Óvatosan fel a kocsira. Egyik ke­zemben a gyeplő másikban a gally. A lovak ria­­doztak. de nagyobb baj nem lett. A raj, a zsizse­­gő gombóc egyre lejjebb húzódott az ágon, a ke­zem fejére, a kezem szárára. Mire az udvarra beálltunk, fele méhecske már az ingem alatt nyüzsgött. Egy szúrást se kaptam! Elvtárs. ha hiszi, ha nem. az a legerősebb családom máig is! Tetszett a virtus, illően és őszintén ámultam. Csat jóval odább, búcsúzáskor ötlött eszembe: ^ lopási Ha egyszer nyilvánvaló, hogy honnan szálltak a méhrajok cseresznyére, almá­ra. akácra. Sipos jót nevetett rajtam: azé a nyúl, aki megfogja! Meg a méhecske is! ősi törvény ez. Valahányszor szóba kerül azóta Sipos neve. én illendően elhallgatok. Akárhogyan is dicsérik (mert dicsérik egyre inkább), én hallgatok, mint­ha orgazda volnék. Hiszen olyant dicsérnek előt­tem, akiről nem mondhatok rosszat: meghallgat­tam őszinte gondolatait. Legutóbb azt kérdezték tőlem, mit szólok hoz­zá, alkalmas lesz-e az augusztusi lovascsapat ve­zetőjének. Elég jó kiállása lesz-e neki. Meg az­tán szónokolnia is kell majd! Hallgattam. A találkozást is kerülöm vele. Észrevette-e, hogy kerülöm, vagy sem, fülébe iu­­tott-e hallgatásom? Nem tudom. Minap elvetődtem az egyik állami gazdaságba. Megnéztem a méhest is. A méhész, amint meg­szólítottam, kiigazított: főméhész vagyok! Bocsá­natot kértem, s csak illendőségből kérdeztem egyről és másról, nagyon unalmas, száraz em­bernek látszott, a szakmáján kívül egyébről nem tudott beszélni. Egy pillanatra mégis felvidult az arca. — Hát kérem, csuda időket élünk — azt mond­ja. — Csuda időket! Mióta méhészkedek. még nem értem ilyet! Mert hogy minden esztendőben nem tudtam elkerülni, hogy 8—10 raj méhem el ne szökött volna. A rajzással soha nem vol­tam szerencsés, valahogy nem volt érzékem hoz­zá. Ha elkezd bogárzani, tetszik tudni, hirtelen kell cselekedni, vagy futni utánuk. Ha észre­veszi az ember. Mióta eszemet tudom, még egy öklömnyi rajom sem került meg! Bele szoktam kalkulálni a költségvetésbe! S a napokban mi történt? Kocsi áll meg a méhes előtt. Gumikere­kű. Rajta négy kaptár. Egy paraszt visszahozta négy rajomat. Azt állította, hogy tavaly fogta be őket. Csak a kaptárát kérte vissza. A négy kap­tárát! S a nevét se tudom, úgy elszelelt. Csuda dolog ez, kérem. Ezt ón is csuda dolognak tartom! S gondolatban hozzájárulok, hogy Sipos Pista legyen az ünnepi lovasünnepély éllovasa és al­kalmi szónoka. ságainak dolgozói vették ki te­vékenyen a részüket belőle-A rövid kis ünnepség befeje­zése után megindult az élet az új épületben. A kíváncsiak be­pillantottak a szálloda szép, ké­nyelmet ígérő szobáiba, ahol 18 kétágyas szoba áll az üdülők rendelkezésére. A szállodai szo­bák díja egy napra 40 forint. Megnyerte a jelenlevők tet­szését a színes üvegekkel fedett, korszerűen felszerelt, modern berendezésű, négyszáz fő befo­gadására alkalmas tóvendéglő is. A hangulatos színekben pom­pázó szállodát és éttermet Tóth Ernő és Csepeli István, a me­gyei tanács KÖFA-csoportjának mérnökei tervezték. A megye legszebb tóparti ven­déglőjét több ezren keresték fel ezen a napon. Látványos csoportokban érkeztek a népvi­seletbe öltözött asszonyok, fér­fiak és gyerekek. Jöttek a me­gye minden részéből; autók, bu­szok, motorbiciklik és kerékpá­rok nagy tömege parkolt a szálló előtti tágas térségen. A délutáni órákban Homok­mégy, Drágszél, Dunaszentbene­­dek színpompás népviseletbe öl­tözött táncosai, énekesei és a dunapataji zenei általános is­kola zenekara színes műsorral szórakoztatták az egybegyűlte­ket. Néhányan a fürdéshez is ked­vet kaplak, de legtöbben ha­lászcsónakon vagy a zászlód'­­szes motorcsónakon siklottak vé­gig a tavon. Este kigyúltak a tarkafényű neonlámpák a tóven­déglő teraszán- Felcsendült a ze­ne, lelkesedéssel járták a táncot idősebbek és fiatalok. Dal, neve­tés szárnyalt az éjszakai álom­ba merülő tó felett. És a lassan hazafelé indulók azzal az ígé­rettel távoztak: — ide más!:">*• is visszajövünk! A megnyitó ünnepségen Matos István, a kalocsai Járási­városi pártbizottság első titkára ünnepi beszédet mondott. A tóvendéglő tágas teraszán minden hely „elkelt”. Sokan élvezték itt, a finom halászlé után, egy-két pohár sör mellett, a kellemes időt és a tóra nyíló szép kilátást. Vadas Zsuzsa riportja Ábrahám János felvételei Dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács tanácsi osztályánaS. vezetője motorcsónakon járja be a festői tavat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom