Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-12 / 85. szám
1962. április 12. csütörtök Küzdelem az árral — 18 ezer holdért Jelentés a Tissa alpári ssakassáról A NYÁRI GÁTAK, határolta területen hétfő óta egyre naA számok önmagukért beszélnek gyobb méreteket öltött a medréből kilépett Tisza áradása a Tiszaiig és Tiszaújfalu közötti szakaszom ,is. Szerdám a reggeli órákra a víz mélysége elérte a hat és fél métert, s a későbbi 4—5 órában újabb 15 centiméterrel emelkedett. — Számítottunk, s még most is számítunk a nagyobb árhullámra, ezért gyorsan mozgósítottuk a község lakosságát — mondja érdeklődésünkre A. Molnár János elvtárs, az Alpári Községi Tanács két nap óta egyfolytában talpon levő elnöke. — Közben megérkeztek a járási elvtársak is, és az ő közreműködésükkel alakítottuk meg a kedd délutáni órákban az ár- vízvédelmi bizottságot. — Képzeljék csak — kapcsolódik a beszélgetésbe Ispánovics Márton elvtárs, a járási és városi pártbizottság másodtitkára — kedd délután pontosan 4 óra 15 perckor hozott határozatot a bizottság az általános mozgósításra és 35 perc múlva már itt Szerkesztői üzenet A nyárlőrinci kisgyermekes anyáknak üzenjük: még ez év májusában lehetőség nyílik arra, hogy a megyei kórháztól kiküldött orvosokkal a megyei tanács biztosítsa Nyár- lőrinc állandó orvosi ellátását. Ettől függetlenül az is valószínűnek látszik, hogy az ősz folyamán az Egészségügyi Minisztérium fiatal orvosokat irányít a megüresedett körzetorvosi állásokra, s ezáltal Nyár- lőrinc orvosellátása is megoldódik. KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Április 12, csütörtök este 7 óra. Mesterházi Lajos: A TIZENEGYEDIK PARANCSOLAT Játék 3 felvonásban Arany János-bérlet Április 12-én, csütörtökén: Baja Központi: Áprilisi riadó. Baja Uránia: A kapu nyitva marad. Kalocsa: Házasságból elégséges. Kecskemét Árpád* Az énekesnő hazatér. Kecskemét Városi: Egy asszony meg a lánya. Kiskőrös: A lelkiismeret lázadása, II. Kiskunfélegyháza: Pesti háztetők. Kiskunhalas: Bosszú. Apróhirdetések KISGYERMEK gondozását vállalom, kétéves kortól. Kecskemét, Fehér utca 23. 468 ALBÉRLETBE üres szobát keresek. Lehetőleg a Kinizsi gyár környékén. Érdeklődni: 2—7-ig Kecskemét, Damjanich u. 4. 5854 Muterkerékpárok kis- és nagyjavítását az alábbi kisipari szövetkezetek végzik: Autó- és Gépjavító Ktsz, Kecskemét, Ba.icsy-Zs. u. 32. Telefon: 13-77. Vas- és Fémipari Ktsz, Baja, Vörösmarty út 10. Telefon: 74, Vas- és Fémipari Ktsz, Kalocsa, István Út 64. Telefon: 70. Vas-Fémipari és Gépjavító Ktsz, Kiskunfélegyháza, Martonfi u. 4. Telefon: 226 Szabadszállási Gépjavító és , Mezőgazdasági Ktsz. Telefon: 56. Kazal és külföldi motór-^, kerékpárok szervize ® jelentkezett nálunk a kiskunfélegyházi munkásőrparancsnok: Lippai Géza ötven emberével. Velük együtt mintegy kétszáz főnyi katona is érkezett Kiskunfélegyházáról és az esti órákban a helyben toborzott lakossággal együtt már 850 ember dolgozott 3, ^átskon A MUNKÁSÖRÖK helytállásáról még csak annyit, hogy szerdán reggel a kemény éjszakai műszak után egyenesen félegyházi munkahelyükre indultak, miután meghagyták: „Ha szükség lenne ránk, értesítsenek csak bátran!” ■ . SZERDÁN reggeltől — 10—12 órás műszakban — már 945 ember, megszámlálhatatlan tehergépkocsi, vontató, termelőszövetkezeti és gépállomási erőgép dolgozott a lakiteleki, alpári, ti- szaújfalusi és a bokrosi határban húzódó, 18 kilométer hosz- szúságú nyárigát megerősítésén. Szerda estig még nem dőlt el a harc, amelyben 18 ezer hold erdő, szántó, legelő — közte több ezer hold bevetett terület, lucernás — sorsa forog kockán, becslések szerint összesen mintegy 8—9 millió forintnyi érték. Az emberek a gépek segítségével hősiesen megküzdöttek a tucatszám előbukkanó beszivárgáAz egész ország tudósai, mérnökei, vegyész és mezőgazdasági szakemberei dolgoznak azon, hogy az ötéves terv egyik feladatát a szocialista mezőgazdaság megerősítését elősegítsék. E cél eléréséhez fontos, hogy a kulturáltabb falusi életkörülményeket megteremtsék. Hazánkban ma már mind kevesebb falu lesz, ahol nincs, villany, ezzel egy időben megjelennek a kultúrházak, művelődési otthonok, mozik. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vállalatai már eddig is komoly segítséget adtak a mezőgazdaság számára, most azonban új területen jelentkezik segítőkészsége. Üj cikkével, a BITUMEN-nel megszüntethe- tők a a falu sáros útjai, járdái, piacterei. A hidegen bedolgozható úgy» nevezett hidegaszfalt a község és falu számára a legolcsóbb járdaépítési mód. Ehhez ugyanis elegendő az anyagot megrendelni az előállító vállalatnál, a többi feladat'túlnyomó része sokkal, több helyen emelték a gátak magasságát... — De a szerencse is közrejátszott — jegyzi meg a gátszemlén társunkul szegődött járási rendőrkapitány, Magony János. — Ha ugyanis a rádió által reggel „beígért” erős keleti szél ránkköszönt, aligha bírunk a gátakat feszítő vízzel... Ez jó szerencse — melyet kívánunk, hogy a gátak védelmezőinek társául szegődjék az elkövetkező, talán még nehezebb órákban is *— mit sem változtat az itt tanúsított emberi összefogás és helytállás felbecsülhetetlen értékén. MERT NEMCSAK a tiszaűj- falusiak, az alpáriak, a bokro- siak és lakitelékiek őrzik itt a gátakat! Szerdán, a késő délutáni órákban kéziszerszámokkal és egy-két napi elemózsiával „felfegyverkezve” többek között megérkezett a Tiszától távoleső kunszállási Alkotmány Termelő- szövetkezet tagságának 40 főnyi csoportja is, hogy segítsenek bajbajutott társaikon, köztük az alpári Búzakalász Tsz-en, melynek például az összes lucerna- termő földjét és 400 hold nagyhozamú búzafajtával bevetett területét veszélyezteti az ár. Eszik Sándorné társadalmi munkában is elvégezhető. A hidegaszfalt ugyanis nem más, mint bitumenes kavics, melyet természetesen speciális összetételű bitumennel kezeltek. Ezt a bitumenes kavicsot tehergépkocsival leszállítják a megrendelő községbe, s ott ezt csak el kell teríteni az előre elkészített út-tükörbe (út- ágyba-), megfelelő kézi hengerlés mellett. A kavicsokat körülvevő bitumenréteg a hengerlés után ösz- szeköti a kavicsszemeket. A bitumen rövid idő alatt megszilárdul és kialakul a szilárd, tartós, sármentes járda. Rendkívül érdekes, hogy ennek a járdának csak előnyére válik, ha járnak rajta, mert ez tulajdonképpen csak folytatása az út hengerlésének, s mint ilyen tovább tömöríti a járdát képező bitumenes kavicsréteget. . Mind az út-tükör elkészítése, mind a hidegaszfalt szétterítésé, mind pedig annak lehenger- lése társadalmi munkával elvégezhető, mert ez túlnyomórészt A kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet vezetősége a közelmúltban értékelte a múlt évi tapasztalatokat, s olyan tanulságok birtokába került, amelyet az elkövetkezendő munkák során nem lehet figyelmen kívül hagyni. Miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy a múlt évben helyesen alkalmazták a premizálási rendszert, ami egyrészt nagyobb munkaintenzitást, másrészt jelentős többlettermést biztosított a termelőszövetkezetnek. A gazdák nem jártak rosz- szul, hiszen a premizálás egyénileg növelte a munkáegység értékét. Erre az esztendőre a vezetőség újból kidolgozta az anyagi ösztönző formákat az eddigieknél is részletesebben. Ösztönző anyagi juttatás Az őszi és a tavaszi kalászosok elvetése és ápolása, valamint betakarítása ma már túlnyomóan gépesíthető, ezért a vezetőség úgy határozott, hogy aratáskor célprémiumot tűznek ki a terven felüli termés bizonyos százalékára. Ezenkívül az aratásban részvevők minden 100 forint kereset után öt kiló búzát kapnak. A kukorica növény- ápolásánál, betakarításánál a vezetőség figyelembe vette a talaj adottságokat, a föld termőéi éjét és öntözhetőségét. A ku- koricamúvelés családi alapon történik, s ezért minden gazdával szerződést kötöttek. A termés minden mázsája után 20 kiló csöveskukorica és 17 forint jár a gazdáknak. Az öntözött kukorica után Í5 kiló kukorica és szintén 17 forint a juttatás. Prémium a paprikásoknak Burgonyából 60 mázsás térolyan munkát igényel, amelyet néhány perces bemutatás után bárki el tud végezni a faluban. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások gondjain is segít a bitumen, mert a jószágszállások istállópadozatának — a kísérletek és gyakorlati tapasztalatok alapján ■— az öntött aszfaltféleségek jól beváltak. Ily módon a mezőgazdaság száraz, fertőtleníthető, rugalmas és mégis kellő szilárdságú padozathoz juthat. Üjabban a bitumenes melegpadló előállítását is sikeresen és eredményesen oldották meg. A bitumenes keveréket még farostos anyaggal is vegyítik és így dolgozzák ki előregyártott formában. Ily módon 100%-kal melegebb burkolatot nyertek, amelyet több helyen alom nélkül használnak. Különösen bevált a melegpadozat sertésfial- tatókban, süldőjószágok alatt és baromfiólakban. A melegpadozat fertőtleníthető, rugalmas, szárai és saválló. Kész kockái házilag is beépíthetők. 5819 mésátlagot keO elénri hoMa»ként, s ezért a szövetkezet! gazda 20 kiló burgonyát és 10 forintot kap mázsánként A 00 mázsán felöli termés esetén a többlettermés 30 százaléka illeti meg a tsz-tagot Újszerű a fű- szerpaprika után járó prémium. A tsz-gazdának pótolnia kell a gépi ültetés után a palántákat úgy, hogy holdanként 36 ezer paprikapalánta legyen, ötszöri kapálás, háromszori szedés, osztályozás és kocsira rakás után holdanként 40 mázsás termésig mázsánként 32 forint, és minden elsőosztályú paprika mázsájáért még öt forint illeti meg a szövetkezeti gazdát. Negyven mázsás termésen felül, szárazművelés esetén a többlettermés 50 százaléka, öntözött terület esetén 25 százaléka kerül a tsz- iag birtokába. Ezenkívül még meghatározták a takarmányrépa, a köztesbab és a zöldségtermesztés prémium- feltételeit is, Jól járnak az állatgondozók A szövetkezet vezetősége gondolt az állattenyésztésben dolgozókra is. Azok a tehenészek, akik a 300 napos laktáeió ideje alatt a leellett előhasi üszőknél 2000 liter tejet kifejnek, 200 forint prémiumban részesülnek. Háromezer liter tej kifejése ecetén 300, 4000 liter tejnél 500 forint a prémium. A növendékmarhák gondozásánál az a tehenész, aki eléri hat hónap alatt a napi 70 dekás súlygyarapodást, havonta növedékmarhán- ként 10 forint prémiumot kap A sertéshizlalásnál a prémium- feltétel 20 százalékos daraértékesítés havonta. Egy sertés után ezért havi 2 forint a prémium A 20 százalék utáni súlygyarapodás egy százalékonként 90 fillérrel emeli a prémium ö&z- szegét. A szövetkezet vezetőségének alapos munkáját dicséri az >, hogy kidolgozták a hízómarha-, a juh- és a lótenyésztés pré1 miumfeltételeinek követelményeit is. A közös gazdaság tagjai egyetértettek ezzel a premizálási javaslattal, s azt március hónapban a közgyűlés megerősítette. Az Isztera Ts2 gazdái elindultak tehát azon az úton, amely. egyrészt a többtermeléshez, másrészt pedig a gazdák jobb anyagi megbecsüléséhez vezet. Úgy véljük, a járás többi termelő- szövetkezetei példát vehetnének erről a jól működő, s nagy gonddal számoló közös gazdaságról. Gémes Gábor Permetező brigádot szerverek Az alma és a csonthéjasok most folyó fatisztogatási munkáinak elvégzésére számos szövetkezeti gazdaságban külön brigádokat hoztak létre. Az általában tíz főből álló brigádok végzik a gyümölcsösök védelmi munkáit. Kömpöcön négytagú permetező brigádot szerveztek, amely a községben házról házra járna elvégzi a gyümölcsösökben a permetezést. Ötletes módszei ajánlatos másutt is alkalmazni! PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskyn megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő? Weither Dániel Kiaüiai a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22. Szerkesztő bizottság: 10-88. Kiadóhivatal: Kecskemét, szabadság tér l'a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Fitfjrpts«! dü 1 hónapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V," Kecskemét. — Telefon: 11-83» A 9. sz. Autóközlekedési Vállalat (Kecskemét, Csáktornya u. 4—6.) azonnali belépésre keres egy fő beruházásban Jártas ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT vagy TECHNIKÜST és egy fő mérlegképes könyvelői képesítéssel 3 rendelkező BELSÖ-ELLENÖRT. g Jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. Ma már nem kell falun sem sárban Járni.