Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

3. oldal tOW?. március 1, csütörtök Ma már nem gond az építkezési anyag beszerzése A családi lakóház építését segíti az anyagbiztosítási megállapodás A TÜZÉP igazgatójának nyilatkozata A második ötéves terv nagy- .'«irányú: lakásépítkezési program­ijának megvalósítása megkíván- • ja, hogy: megyénk dolgozói te­hetségükhöz mérten, anyagi erő­forrásaik -felhasználásával köz­reműködjenek e nagy feladat megoldásában. Amikor a .kor- :,mány: hangsúlyozza a' magánerő­től, való építkezés szükségessé­gét, ugyanakkor figyelembe vé­ve az ország pénzforrásait,, mész-, szemeimen segíti a kislakásépí­tőket, Erről és az építkezési anyagellátásról tájékoztatott ben­nünket Szép Károly elvtárs, a TÜZÉP igazgatója. KÉRDÉS: Mit tett a TÜZÉP vezetősége a kislakásépítési ak­ció sikeres lebonyolítása érde­kében? VÁLASZ; a párt és -a kor­mány útmutatásának szellemé­ben lehetőségeinkhez mérten elő kíyánjuk segíteni megyénkben is a kislakásépítkezést. Legdön­tőbb feladatunknak az építtetők anyagbeszerzése gondjainak a megkönnyítését, az áruk gyors kiszállítását tekintettük. Ennek megfelelően már a múlt évben bevezettük az anyagbiztosítási szerződést, mint az anyagkiszol­gálás új formáját. Ezzel az új módszerrel megnyertük az épít­kezők tetszését. Megyénkben 1961-ben 666 szerződést kötöt­tünk, melynek 50 százaléka új ház felépítésére vonatkozik. — Egyéb, más jellegű tapasztala­taink is azt mutatják, hogy a lakosság az építőanyag kiszolgá­lásának ezt az új formáját jó­nak tartja, tekintettel arra, hogy e módszer következtében meg­A 3-as számú tojásosztályozó gép mellett áll két asszony és egy lány, a szocialista címet elnyert Béke-brigád tagjai, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat tojáscsomagoló jában. Gyors mozdulatokkal pillanatok alatt megrakják a tálcákat tojással, majd ládákba helyezik. Hárman naponta 120 láda to­jást csomagolnak be. Egy ládába 360 darab fér. Az áruval telt papír- és faládákat a megrendelésnek megfelelően hol Svájcba, máskor meg Olaszországba szállítják, de jut Ausztriába is. A képen: Miklovics Ferencné, Fekete Gáborné és Simigla Anna. szűntek anyagbeszerzési gond­jai. . KÉRDÉS: Milyen most az építőanyag-ellátás? VÁLASZ: Az előbbiekben már szó volt az anyagbiztosítási szer­ződésekről. A várható érdeklő­désre Váló tekintettel ez évben az anyagbiztosítási szerződések megkötésére valamennyi tele­pünket köteleztük. Hozzá kell azonban fűznöm azt is, hogy ezt az új módszert a dolgozók nagy része nem ismeri, s emiatt, ha megvan hozzá az anyagi lehető­sége, tartózkodik az építkezés­től. Ezenkívül él még bennük a múlt, mi szerint az építkezési anyagok beszerzésére nagyon sok időt kellett fordítaniok, s többszöri utánjárásra sem sike­rült időben beszerezni a szüksé­ges dolgokat. Nekünk az a vé­leményünk, hogy ezzel az új kiszolgálási formával a régebbi állapotot teljesen felszámoltuk. Milyen előnyöket biztosít a vásárlónak a szerződés? A szer­ződésben kötelezettséget válla­ltunk az építkezési anyagok át- I adására, arra, hogy a vevő által meghatározott időben kívánsá­gára haza szállítjuk. A szerző­déskötés előnye az, hogy ez a | kötelezettségvállalás a vevőre nem hárít semmiféle megkötött­séget. Bármikor felmondhatja minden hátrány nélküL i A szerződések megvalósításá­hoz, illetve teljesítéséhez min­den árualapunk megvan. Lénye­gesen nagyobb az árukészle­tünk, mint az elmúlt év azonos időszakában Cementből csak­nem kétszer, ablakból, ajtóból pedig többször annyi a készlet, mint tavaly. De nemcsak anyag­gal kívánunk a lakosság segít­ségére sietni. A házak tervezé­séhez .is támogatást kívánunk nyújtani. Ennek megfelelően te­lepeinken és valamennyi OTP- fióknál elhelyeztük családiház- tervgyűj töményünket, amelyet bármikor, bárki tanulmányoz­hat. Az érdeklődők kívánságára pedig telepeink vezetői megfe­lelő felvilágosítással szolgálnak. Aki kíváncsi az anyagbiztosítási szerződéseikre, az ugyancsak a helyszínen megtalálja azokat KÉRDÉS: Milyen a TÜZÉP és az OTP kapcsolata? Az izsáki földművesszövetkezeti áruházban Áruház — ez a szó akaratla­nul ig városi képet idéz elénk, pedig ma már számos földmű­vesszövetkezeti áruház működik nagyobb községeinkben is. Az Izsáki Körzeti Fmsz újjáalakí­tott és modernül berendezett áruháza — közel hétszázezer forintot vett . igénybe az átala­kítás — a múlt: év augusztu­sában nyílt meg a község és a környék lakossága. számára. Négy részlege — a vas és mű­szaki, a konfekció, a cipő. vala­mint a textil- és divatáru cez­tály — azóta is élénk forgalmat bonyolít le. Az elmúlt év utolsó negyedében — a szokásos csúcs­forgalomban — több minit öt­millió forintos tervet teljesítet­tek, s jellemző, hogy a mosta­ni negyedévre előirányzott 2 millió 600 ezer forint összegű tervüket már február végéig teljesítették. Mutatia ez 3 fa­lusi lakosság vásárlóerejének állandó növekedését. $ az izsáki dolgozó parasztság, 3 termelő- szövetkezetek tagságának ered­ményes munkáját. Kerékpárból mintegy ötven, a motorkerékpárok közül ki­lenc, 3 TV-készülékekből hét darab kelt el február vé­géig a vas- és műszaki osztályon, amely az elmúlt negyed­évben egymillió 340 ezer forint forgalmat ért él. A konfekció részlegnél is nagy az érdeklődés. Decemberben 320 ezer forint értékű ruhaneműt, illetve készruhát vásár roltak az izsákiak. A gépi kovács Balogh János pár évvel ezelőtt, ami­kor még a vasútnál dolgozott álmában sem gondolt arra, hogy idővel kovács- műhelyre cseréli fel B vasutat. Egy évvel ezelőtt jelentkezett az új gyárba, a Reszelő­gyár Kecskeméti Gyáregységébe. Egy év nem nagy idő, és Balogh János nemcsak megszokta, hanem meg is sze­rette. új munkahe­lyét,' ahol igaz ba­rátokra lelt. S hogy jól érzi magát ab- bán; része van taní­tómesterének, Bre- zák Jánosnak. Jól­eső érzéssel gondol rá, amikor havonta felveszi az 1700— 1800 forintot. A mes­ter pedig büszkén mondja: majdnem seléjtmentesen dol­gozik. Legutóbb is 10 ezer darabból öt volt a selejtje. Ügyes gépi kovács lesz, — nyomja meg a szót. Uj halastavakat létesítenek megyénkben VÁLASZ: A magunk részéről szoros kapcsolatot tartunk az OTP-vel, s ennek eredménye­képpen kölcsönösein tájékoztatni tudjuk a kislakásépítkezőket a lehetőségekről és a tennivalók­ról. Tájékozódásunk szerint a hitel nem jelenthet akadályt az építtetőknek. A kislakásépítke­zők részére biztosított pénzösz- szeg magasabb, mint az elmúlt évben volt. Ügy gondoljuk, hogy az el­mondottak bevezetésével lénye­gesen megkönnyítjük az építte­tők munkáját, s ezzel is hozzá­járulunk a párt és kormány 15 éves lakásprogramjának meg­valósításához — fejezte be nyi­latkozatát Szép Károly elvtárs. A Csengődi Állami Gazdaság az idén 11 500 holdnyi összterü­letéből 1750 holdon létesít új szőlőt és gyümölcsöst, valamint 150 holdon szőlőiskolát. Emlí­tésre méltó, hogy az országban ez a gazdaság telepít az idén legnagyobb területen. Az öntözőműveket és a cső- kutakat az idén tovább fejlesz­tik. Erre azért van szükség, mert a 150 hold szőlőiskolán, valamint a szőlőből 400 holdon öntözést folytatnak. Az előbbi­hez már elkészültek, az utóbbi­hoz most van folyamatban a csőkutak építése. Megyénk változatos talaján a halgazdálkodásnak is kiváló le­hetőségei vannak. A nagykiter­jedésű szikes, s az állandó víz- borította területeken az elkö­vetkező években újabb halasta­vakat építenek a már meglevő 8000 holdon kívül. Az idei tavaszon ezer holdon kezdődik meg a munka, rész­ben a termelőszövetkezetek kö­zös összefogásával, részben pe­dig a halászati tsz-ek üzem­ágainak bővítéseként. Legna- gyobbarányú halastó-építés a kiskunsági sziken lesz. A kan- szén trnikl ősi tsz-ek az idén. 400 A hatalmas méretű telepítés­hez már az év eleje óta folynak az előkészítő munkák. A gazda­ság terméketlen, homokbuckás földjein 109 talaj egyengető gép dolgozik éjjel-nappal. Ugyan­akkor a tavasszal megkezdődő telepítéshez a szaporítóanyagot — a gyökereztetek szőlővesszőt — már begyűjtötték. A szőlőtele­pítés ősszel folytatódó murikéi­hoz a szaporítóanyagot már a 150 hold öntözött szőlőiskola biztosította, amelynek telepíté­sén ir.ost munkálkodik a gazda­ság 300 dolgozója. holdon rendezkednek be halte­nyésztésre. A Kiskunság Ter­melőszövetkezetben pedig a meglevő 100 holdas halastó mellé több mint 250 ezer forint beruházással haltelelőt építenek. Tiszakécskén 180, Szeremlén 100 holdon létesítenek közös halas­tavat a termelőszövetkezetek; A bajai Űj Élet Halászati Terme­lőszövetkezet a Duna decsi holt­ágában rendezkedik be intenzív halgazdálkodásra. A Csengődi Állami Gazdaság­ban egy 2000 holdas terű'etet jelöltek ki halastónak. A szak­emberek, itt most végzik a ta- ’an izsgáiatot. s ha jó víztároló földréteget találnak, megkezdik a megye egyik legnagyobb, ösz- szefüggő halastavának építését. Német turisták Helvécián A szocializmust építő orszá­gok közötti turistaforgalom az eléggé rossz időjárás ellenére is megindult. Ezt bizonyítja az is, hogy például a Helvéciái Ál­lami Gazdaság központjában és szikrai üzemegységébe február 15-én egy csoportban harminc­hármán látogattak el a Német Demokratikus Köztársaságból, s 23-án már újabb keletnémet ■uristacs^riortot látott vendégül a gazdaság, Az ország legnagyobb telepítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom