Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-08 / 32. szám

Megvédtem Kecskemétet S (Történik a debreceni vonaton) DEBRECENT UTAS (a szokásos összemelegedés után, de még Cegléd előtt): Fejlődik Kecskemét? ÉN (nem kis büszkeséggel): Meg­hiszem azt! Tavaly 252 lakást épí­tettünk, az idén pedig már 709-et fogunk, DEBRECENT UTAS (könnyedén): Mi 2000 lakást vettünk tervbe erre az évre. ÉN (kissé szontyolodottan): Az szép. Igaz, hogy Debrecen majdnem kétszer akkora mint Kecskemét. DEBRECENI UTAS (fölényesen): Jelentőségben többször is. ÉN (kérkedjen): Hatalmas, öteme­letes szállodánk épül, mely orszá­gos viszonylatban is' az elsők között lesz. DEBRECENT UTAS: Mi az i*' kezdünk egy kilencemeletes szálló építéséhez, mely euróDai viszonylat­ban is megállja majd a helyét. ÉN (kissé lehütötten): Reszelőgyá­rat is építünk. DEÖRECENI UTAS: Nálunk egész gyárnegyed van tervbe véve. ÉN (nagyot nyelve): A kereske­delmünk is szépen feüődik. Már szá­mos önkiszoleáló boltunk van. DEBRECENT UTAS (legyintve):'Ná­lunk számtalan. ÉN (halvány reménnyel): önkivá­lasztó boltunk is akad. DEBRECENI UTAS: Nekünk már ki- és beszerelő üzletünk is van. ÉN (neklhevíiHen): Nálunk ön és köz. . . hasznú létesítmény is van. debreceni UTAS (meglepetten): Hát az mi? ÉN (kétségbeesetten): Olyan bol­tunk is van, ahol fűszert, gvarmat- és hentesárut, szeszes- és üdítőita­lokat, pékárut, édességet és cuk­rászárut, eszpresszó fekete kávét, tejet és az összes tejtermékeket le­het vásárolni, vaey mindjárt a hely­színen el is fogyasztani. DEBRECENI UTAS (kissé álmél- kodva): Állva? ÉN (lelkesen): Akár hanyattfek- ve is. DEBRECENT UTAS (halvány irigy­séggel): Ne mondja! Akkor ez abolt akkora lehet mint a maguk híres nagytemploma. ÉN (Ceglédre érkezve, már a vo­nat ajtóból diadalmasan visszaszól­va): Hát közel van hozzá! KEVE JENŐ Apróhirdetések KÖZPONTBAN, különbejáratú, bú­torozott szobát keres fiatal férfi. Címeket a 11-85-ös telefonra a dél- érádban, kérek. x TÓ munkás férfifodrász-segédet azon­nali belépéssel is felveszek. Gyön­gyösi János, Kecskemét, Nagykőrösi utca 42. 4590 ÉRSEKCSANÁDON beköltözhető ház eladó, 400 négyszögöl kerttel. Ér­coVocanád. Zrínyi u. 18. 5284 A KÖZPONTI Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun megyei Igazgatósága ''Kecskemét, Nagykőrösi utca 32.) érettségizett, gyakorlott gépírónőt keres, azonnali belépésre. Jelentkez­ni a fenti cím alatt. 5294 HÜSSERTÉS, kb. 200 kg körüli sú­lyú eladó. Kecskemét, Zsinór utca 64. szám. 5292 BECSERÉLNÉM Budapesttől 6 km-re Szigetszentmiklóson levő 2 szoba, összkomfortos lakásomat kecskeméti hasonlóért. Cím a kiadóban. 4612 100 SZÁZALÉKOS üzembiztos Rába szuper, 3 tonnás tehergépkocsi el­adó Ajánlatokat „Csaknem új** jel­igére a Kecskeméti Magyar Hir­detőbe. 5266 ELADÓ egy R. 71-es BMW igényes­nek egy ül oldalkocsival vagy anélkül. Izsák. Szajor-dűlŐ 7. szám o+t Simon László pincemester. 527? ELADÓ egy jó állapotban levő ge- nerálozott Opel Olimpia. Megtekint­hető: szombat, vasárnap: Lajosmi- zse, Andr^ssv út 143. 5254 A. KISKŐRÖSI Gépállomás autó- elektromossá gban jártas villanysze­rét felvesz. Fizetés megegyezés sze- •dnt. 5262 A KISKŐRÖSI Gépállomás 407-es Moszkvicsot elcserélne Jár^r OAZ- kocsiért. Érdeklődni lehet: Kiskőrös, telefon: 52. 5262 GYAKORI OTT ANYAGKÖNYVELŐT azonnali belépésre felvesz a Kecskeméti Építőipari Szövetkezet, Bocskai u. 12. szám. 5269 A Baja és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet PÁLYÁZATOT hirdet a faluellátó könyvesboltjának INSTRUKTORI ÄLLÄSÄRA, Minden olyan személy jelentkezhet, aki érettségivel ren­delkezik, valamint áz irodalomban jártassággal bír. Je­lentkezni lehet írásban vagy személyesen február 10-lg, a szövetkezet hivatalos irodahelyiségében, önéletrajz szük­séges, 5280 HANGOS HIRt APARUST felvesz a félegyházi postahivatal. Jelentkezés a főnöki irodában. 5279 A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Február 8, csütörtök este 7 óra Planquette: CORNEVILLEI HARANGOK Nagyoperett 3 felvonásban Kiss Ferenc felléptével Arany János-bérlet Február 8, csütörtök: Baja Központi: Próbaút. — Baja Uránia: Én és a tábornok. Kalocsa Vadállatok a fedélzeten. — Kecske­mét Árpád: Alomrevü. — Kecskemét Városi: Májusi fagy. — Kiskőrös: A gleiwitzi eset. — Kiskunfélegyháza Megszállottak. — Kiskunhalas: Déli báb minden mennyiségben. Gyermekkocs», gyermek­mérleg bérelhető BefkeMtftcsBnzötöI BAJA, Béke tér 10. Hanglemezp arádé A KECSKEMÉTI Állami Áruházban február 9-én.déli fél egy órakor. Fellép: Németh Lehel és Balassa Tamás tánczene­kara. Megvásárolt lemezeit Né­meth Lehel dedikálja. 5290 FIGYELEM! Pénzügyi dolgozóink lapja a FIGYELEM! Fi gyei ő Megjelenik minden héten szerdán. Vásárolja az újságárusnál, fizesse elő a postán» Negyedévi előfizetési díj 19,80 Ft. Belföldi és világgazdasági események! Vízierőmö-berendezések Csehszlovákiában Az összes ipari városokban problémát okoz a víz elszeny- nyeződése. A múlt évben Cseh­szlovákia területén 60 új szűrő- telepet létesítettek és 20 üzem a termelési eljárások megvál­toztatásával járult hozzá a víz elszennyeződésének elkerülésé­hez. Az ipar állandó bővülésé­vel azonban ez a probléma to­vábbra is fennáll és a tervek szerint 1965 végéig további 678 szűrőtelepet kell létesíteni. Ez több, mint amennyi az elmúlt 15 esztendőben összesen meg­épült Majoros est a KEDVtS eszpresszóban — ■ •• és a KIS Hl *\ OS ben február 9-én, pénteken este 9 Arakor. Fellépnek: NÉMETH LEHEL, TOLDI MÁRIA és HALMI GÁBOR táncdalénekesek, zongorán kisér BALASSA TAMÁS. Belépődíj: 6,— Ft Jegyek elővételben az fizietek vezetőinél kaphatók. 5291 Figyelem I Figyelem! Cukrászati és hidegkonyhai készítmények árubemutatója és árusítása február 10—11-én. szombaton és vasárnap a kiskunfélegyházi »Hattyú« cukrászdában. u TANÁCSADÁS. tortatOttés és díszítés. FÉLKÉSZARUK ÁRUSÍTÁSA! I NAPTÄR 1962. február 8. csütörtök. Névnap: Aranka. Napkelte: 7 óra 3 perc. Napnyugta: 16 óra 54 perc. * — MA KELNEK az első kis- csiibók a kecskeméti keltetőál- lomáson. Év végéig 650 ezer csibét és százezer kacsát keltet­nek ki. Márciustól kezdve he­tenként 25—30 ezer naposba­romfit adnak át a termelőszö­vetkezeteknek. — A MEGYEI TAN ÁCS ál­lattenyésztési osztálya felülvizs­gálta a községek apaállat-ellá­tottságát. A távoli teleoülések- re — ahová a mesterséges ter­mékenyítő állomás nem tud idő­ben eljutni — 300 bikát, és 150 kant helyeztek ki. — Ellenek a juhok megyénk termelőszövetkezeteiben. Már 18 000 kisbárány látott napvilá­got összesen mintegy 40 ezer szaporulatra számítanak. — KISKUNHALASON a já­rási-városi TIT klubestet tart ma 18 órai kezdettel a Gázon István Művelődési Házban. Ha­lász Géza, a TIT járási elnöke a szép fogalmáról és a modern művészetről tart előadást. — Jól telelnek a méhek. A megye 35 ezer méhcsaládja ed­dig egészségesen vészelte át a telet. A méhész-csoportok eddig 12 vagon mézre kötöttek szer­ződést — HETÉNYEGYHÁZAN ülést tart ma este a népfrontbizott- ság. Az ülésen a második öt­éves terv feládatait és a bizott­ság ez évi munkaterhét vitatják meg. — ürgehajtás * Nyírségben. A rendkívüli mértékben elsza­porodott rágcsálója pusztítására mintegy 55 ezer Torint értékű mérget készítettek elő. amivel körülbelül félmillió ürgecsalá­dot pusztítanak ki a nyírségi pusztákon. — 300 mázsa halivadékot he­lyeznék ki a tavasszal megyénk halászati termelőszövetkezetei a mesterséges haltenyésztésre al­kalmas tavakba. — TÁJÉKOZTATÓ a ter­melőszövetkezeteik munkadí­jazásának ösztönző módszerei­ről. A Földművelésügyi Mi­nisztérium tájékoztató füzetet jelentetett meg A munkadíja­zás ösztönző módszerei a ter­melőszövetkezetek állatte­nyésztésében címmel. A füzet számos példával illusztrálja egy-egy módszer alkalmazásá­nak lehetőségét. — Ismét munkához láttak a gépállomások traktorai. A ho­mokos talajokon megyénkben mintegy száz erőgép készíti a magágyat a tavasziak alá. — Félmillió pecsenyekacsát nevelnek fel az idén megy énje állami gazdaságai. Keltetésre Bugacpusztán és Bácsalmáson rendezkedtek be. — A Bács-Kiskun megyei Ké­ményseprő és Cserépkályh aépítő Vállalat dolgozói az első ne­gyedévben 150 cserépkályhát építenek be a lakásokba, s a kü­lönböző vállalati irodahelyisé­gekbe. — AZ IDÉN a tavalyinál 4000-rel több kályhát, 5000-rel több tűzhelyet, 17 millió forint­tal nagyobb értékű kárpitozott csőbútort szállít az ipar a ke* resikedel emnek. A múlt évi 30 ezerrel szemben ez évben már 40 ezer porszívó. 9000 helyett 10 000 elektromos sütő. s 12 000 helyett 20 000 elektromos hűtő- szekrény készül. — TANULMÁNYI kirándulá­son vesznek részt a hódunai Dó­zsa Termelőszövetkezet tagjai. Hatan a megye állami gazdasá­gaiba és a Kecskemét környéki termelőszövetkezetekbe látogat­nak. — Tízezer termelőszövetkezeti tag tanul országszerte a tech­nikumok levelező tagozatain. A mezőgazdasági szakmai tovább­képzésre az idén újabb lehető­ség nyílik; megkezdődik a leve­lezési oktatás az ősszel létreho­zott felsőfokú mezőgazdasági technikumokban. — MEGYÉNK 150 termelőszö­vetkezeti gazdája készül 3 napos budapesti kirándulásra. A kirán­duló csoport e hónap 12-én in­dul a fővárosba. A programban többek között autóbuszkirándu­lás, városnézés, színházlátogatás és a Hazafias Népfront Orszá­gos Elnökségének fogadása Sze­repel. — Automatizálják a távíró­hálózatot — több óráról Dercék­re csökkentik a táviratozási időt. Az automatizálással nagy­városaink is bekapcsolódhatnak a nemzetközi forgalomba Pél­dául a miskolci postahivatal maga adhatja majd Bmóha, Krakkóba. Leningrádba, Kijev. be a táviratokat. — Kivágják a Tisza menő véu füzeket.. A Szolnok megyei Állami Erdőgazdaság szajoli, ti­szafüredi, kunszentmártoni és szolnoki kirendeltségeinek terü­letén megkezdték a hét-nyolc évtizedes „vén” füzesek ritkí­tását. Tavaszig mintegy 36 ezer köbméter fát termelnek ki az ipar részére. A vén füzek he­lyére nyárfákat telepítenek. A cipőkészítők és javítók Hannoverben megtartott nem­zetközi kongresszusán bemutat, ták a legújabb, középmagas „diabolo” elnevezésű tűsarok tí­pust, amely abban tér el az eddigi modelltől, hogy a min­denbe beleakadó és a padló­zatot felsértő szeg helyett per­iont alkalmaznak a túl gyors kopás megakadályozására. IfiÓ/ÁQÁS Várható időjárás csütörtök es­tig: felhős, párás idő, több he­lyen havaseső, eső, a magasabb hegyeken és a keleti megyékben havazás. Élénk délnyugati, ké­sőbb a Dunántúlon északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés mér­séklődik, a nappali felmelege­dés alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—8 fok kö­zött. — Ez a legjobb módszer a radiátor portalanítására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom