Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-07 / 31. szám

19«2. február X szerda Képzőművészklub Kecskeméten ílf szinttel gazdagodott Kecskémét. A Gáspár András ut­cában, a Képzőművészeti Alap volt képcsarnokának helyén február 4-én, vasárnap megnyílt a megye képzőművészednek klubja. Régi törekvések, vágyak meg­valósulását jelenti ez a szó: — képzőművészek klubja. A klub vezetője, Udvardy Gyula festő­művész lelkesen vázolta a jövő terveit. — Ide függönyt teszünk, a fa­lakat is átfestetjük, hozunk még szobrokat, egyszóval mindent elkövetünk, hogy barátságós, vonzó helyiséggel várjuk kép­zőművészeinket A szobát, a szép modem be­rendezést a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya és a Kép­zőművészek Szövetsége közösen bocsátotta rendelkezésükre. A helyiség, igaz, nem a legna­gyobb, egy rádió vagy televízió is elkelne, de miután Kecske­méten ez idáig ilyen intézmény nem működött — kezdetnek nagyszerűen megfelel. A klub terveiről, célkitűzé­seiről beszélgetett a megnyitó­ra összegyűlt Képzőművészek egy csoportja és a pártoló ven­dégek: Imre Gábor szobrász- művész. Faluhelyi József. Pro- hászka József. Kiss J. Zoltán, Bozsó János, Palkó József fes­tőművészek, Egri. László kép­tárvezető, Fuchs József tanár. — Jó tolna a híres bu­dapesti Fészek-klub mintájára kialakítani itt az életet — kö­zölték vágyukat egyhangúlag a művészek. — Hetenként há­rom alkalommal összejövünk, meghívjuk a kecskeméti mű­vésztelep lakóit is és közösen megvitatjuk, megbeszéljük a festészet szakmai problémáit, a különböző irányzatok, hatások szerepét, de a legaktuálisabb Az énekesnő hazatér ROMÁN FILM Nehéz és szép feladatra vál­lalkozott a rovtán filmgyártás, amikor elhatározta, hogy méltó emléket állít Hariclea Hartulari pet Silvia Popovici, fiatal román színésznő alakítja. Nemcsak ra­gyogó színészi játékot nyújt, ha­nem maradéktalanul megoldja társadalmi, politikai kérdéseket is. Udvardy Gyula elmondta, hogy a helyiségben kisebb gra­fikai kiállításokat is terveznek. A szakmai viták elmélyítéséhez kisfilmek vetítésével. szak­könyvtárral. különféle külföldi és magyar folyóiratokkal járul­nak hozzá. Egri László a képzőművészeik nagyon régi kívánságának adott kifejezést. — Talán most módot talá­lunk arra is, hogy összegyűjt- sük a valaha Kecskeméten tar­tózkodó elismert magyar festók alkotásait. Lassan felépül a szál­loda és a Kecskemétre érkező turistáknak nem tudunk semmi képzőművészeti vonatkozású ne­vezetességet, képtárat mutatni. Egymás után vetődtek fel a jobbnál jobb javaslatok, el­képzelések. Látszott érződött, hogy a képzőművészeik örülnek klubjuknak és nem csupán szó­rakozási lehetőségként könyvel­ték eL Megszületett elindult útján egy sokat ígérő, új szövetség. Ha az alakuló, első gyűlés tüze nem hamvad ki. hanem éltető erővel világít továbbra is, ak­kor nyugodtan elmondhatjuk: — a képzőművészek klubja hasznos, eredményes törekvés^ nek bizonyult megyénk kultu­rális életében. V. Zs. Darcléenak, a világhírű énekes­nőnek. Nemes volt a feladat, a meg­oldás pedig méltó ahhoz, akinek az emlékére a film készült. Pon­tos kutatásokon alapuló munkát végzett Constantin Cirjan s Tőnél fíristea forgatókönyvíró, hogy megismerje hősnője életét. Nem akartak érzelmes életrajzot írni, sem szentimentális szerelmi tör­ténetet. Ügy döntöttek, hogy könyvük az énekhang harcának és dicsőségének regénye lesz. A történet egy törékeny fiatal asszony életéről beszél, aki cso­dálatos hangjával meghódította a világot, aki gyenge vállán egy rosszul sikerült házasság, hazája uralkodó osztályának közönye, az érvényesülésért való küzde­lem nehéz terheit hordozta. Ez a gyenge, kicsi asszony képes volt arra, hogy mindent felál­dozzon a művészetért, hazája zenekultúrájának megteremtésé­ért. Hartulari a legnagyobb nyo­morban és elkeseredésében hagy­ta el hazáját, hogy Párizsba men­jen tanulni. Elválik férjétől és csak gyermekének és művésze­tének él. Végigjárja az érvénye­sülés nehéz, buktatókkal teli út­ját, a nemzetközi zenei élet számtalan eseménye kapcsoló­dik a nevéhez. Ez a név sokat mond a nagyvilágban, de hordo­zója magányos és boldogtalan. Egyszer találkozik mindössze a szerelemmel és az is futó bol­dogságot hoz csak a számára. Élete alkonyán azonban eléri amiért küzdött, megalakul a bu­karesti nemzeti opera. A történet szép és emberi. A film kiállítást!, színezése pazar. Kiváló énekesek tolmácsolásá­ban szebbnél szebb operarészle­tek csendülnek fel. A címszere­azt a feladatot, amff prózai szí­nésznek énekes alakításában vál­lalnia kell Negyven játékfilm készül az idén Kínában A Kínai Népköztársaságban 1962-ben 40 játékfilmet 10 rajz­filmet 10 egész estét betöltő dokumentumfilmet mintegy 100 kulturális és ismeretterjesztő filmet valamint 500 híradót és kisfilmet forgatnak Ezenfelül egyes vidékeken helyi jellegű filmhíradók is készülnek. Már a múlt évben megkezd­ték az első kínai sztereoszkópi­kus (három dimenziós) széles­vásznú „ A varázsló csodálatos útja” című film forgatását amely rövidesen befejezésre ke- rüL A Kínai Népköztársaságban 3 ezer mozi van, ezeknek az el­múlt évben 3 és íélmilliárd lá­togatója volt ŐNQDVÁftf MIW.ÖS (testit 3«. Holnap benézhetne Ide a bár­ba. Este itt lennék, örömmel megvendégelném. Hiszen... nem sértődik meg, ugye... ez a leg­kevesebb, amit viszonzásként- ugye, adhatok a fáradságért — Semmiség az egész !— til­takozott a fiú — csak annyiból áll, hogy megkérdezem. Igazán nem fáradság. Bejövök szíve­sen. Mikor lenne a legalkalma­sabb? — Délután háromkor megfe­lel. Délután én sem dolgozom, zárva vannak a hivatalok. — Kiküldetésben van itt, Er­dőslakon? — I... igen. Huzamosabb idő­re. A Képzőművészeti Alapnál dolgozóm. — Festő? — Nem! — mondta Horváth és elpirult — Ügynök vagyok. A festők munkáira keresek meg­rendeléseket. Meg ... szó van arról, hogy egy kiállítást is ren­deznénk itt... Ha eljön holnap és érdekli, szívesen megmuta­tom a kollekciót. Vannak köz­te rémek pikáns képek is... Ebben a pillanatban minde­nét odaadta volna, ha kéri tő­le a fiú. Boldog volt, az öröm­től sugárzott az arca, hogy ez ilyen nagyszerűen sikerült. Job­ban, mint álmában is gondolni merte volna. Kohókőműves. Ép­pen annál a kohónál, amelyet néki fel kell robbantania. Re­mek. Ez a sors keze, amely fi­gyelmezteti: „Itt van az alka­lom, ne szalaszd el! Fogd meg ezt a fiút és állítsd oéljaid szol­gálatába!” — Iszik még valamit? — Köszönöm. Most már iga­zán nem. — Egy konyakocskát még... — Jó. De igazán csak egyet! Azt is elfogyasztották, a fiú támolyogva kelt fel az asztaltól. —■ Be sem mutatkoztam: Si­mon István a nevem. — örvendek. Tehát holnap!— — Igen. Délután hat órakor. — Nagyszerű! Akkor meg is vacsorázhatunk. Ki kísérte az utcára, s kint is maradt fedetlen fővel, jó sokáig Nézte a csillagokat, megrésze- gülve járkált fel s alá a Bükk Hotel előtt. Álomszerűnek tűnt előtte minden. Újra, meg újra lepergette emlékezetében az ese­ményeket Kedve lett volna nyomban a postára rohanni, táv­iratozni Rosenak, jöjjön azon­nal, segítsen kidolgozni a végre­hajtási tervet, mert az eszköz már megvan. — Nem! — Felrohant a szo­bájába — Magam hajtom vég­re! Megmutatom Rosenak és Körnemek, hogy mire vagyok Megyei festőművész hi állítása, nyílik Budapesten A Képcsarnok Vállalat ren­dezésében február 10-én Buda­pesten. a Derkovits Gyula-te­remben ünnepélyes keretek ko­zótt nvilik mea Diószegi Balázs kiskunhalasi festSműv&z faatlf- tá.aa Megnyitó beszédet mond dr. Bodnár Éva, a Magyar Nem­zeti Galéria tudományos kuta- 1 tója. Diószegi Balázs Édesanyám című szénrajza. VARÁZSLAT E magányos alkony halk Ölén a kis szoba homállyal telik, barna árnyak suhannak elém. De már hallom, kedves, lépteid. Benyitsz: csillogni kezd a váza, a képkeret, a tükör, szekrény« valami tündért varázsra száz alakban felvillan a Fény, Non értem én bűvköröd ttkdfc csak ámultak aranycslllagom, csipke-álmok, káprázó csodák nyílnak sugárvetd n[]«Sim Csilláron gyémánt-lepke a fény« bronzhajadon szikrázik, rezeg, szemeld kék csillagában —- én míg boldog káprázva elveszek. takács Mfkléa képes! Ez a fiú az én szerzemé­nyem. Kizárólagosan jó megfi­gyelő készségemnek tudható be, hogy felfedeztem. Ugyanígy vég­rehajtom majd a többit is. Ma­gam alá gyűröm, a hatalmamba kerítem, rabszolgámmá teszem és akkor majd azt csinál, amit én parancsolok neki. Elhelyezi a pokolgépet a kohó falában. Meg­teszi. Egészen biztos, hogy meg­teszi. Tudatlanul is meg fogja tenni és a dicsőség az enyém lesz. Tízezer dollár... Svájci klinika! Istenem! Egész éjjel töprengett, forgo­lódott az ágyon. Hol a fiú. majd Rose, Elza és Körner jelentek meg előtte. Tervezett, gondolko­dott, kidolgozott lépésről lépésre mindent. Kimondhatatlanul so­ká jött el a reggel és örökké­valóságnak tűnt amíg este lett Egész nap ki sem mozdult a szállodából, szívta az erős ciga­rettákat, az egyiket eldobta, a másikat meggyujtotta Hat óra után néhány perccel határtalan izgalommal ment le a bárba. Az is egy évtizednek tűnt, amíg a harmadik emeletről a földszint­re ért. Hátha nem lesz ott a fiú! Vagy, még ami rosszabb: talál egy Szabó Zoltán nevű, vele egykorú fiatalembert, s esetleg magával hozza... Ter­mészetesen tovább kell magya­rázkodnia, újabb akadály, amely tervei útjába kerülhet. Számolt mindennel, reszketett a keze, amikor a kilincsre tette. Benyitott. Simon István már ott ült. _ Eg yedül. Látszott rajta, hogy Idegesen várakozik. Horváth hozzá sietett, mind a két kézéi nyújtotta. — Bocsásson meg! Néhány percet késtem. Váratlanul akadt egy kis dolgom. Ügy-e, nem várakozik régóta? Hat órában egyeztünk meg. — Negyedórája vagyok itt — mondta a fiú, most tökéletesen józan volt, csak megtört arca« véres szemed mutatták az éjsza­kai lumpolást. — Én meg ko­rábban jöttem... — Van valami jó híre szá­momra? — kérdezte Horváth« és meg sem várta a fiú vála­szát — megiszunk egy konya­kot? — Sajnos — mondta Simon —J semmi újat nem tudok. Többek­től is érdeklődtem, de hát egy ilyen nagy gyárban... — Hányán dolgoznak összesen az erdőslaki kohászati művek­ben? — kérdezte hirtelen Hor­váth, és intett a pincérnek, mi­közben észrevétlen mozdulattal bekapcsolta a belső zsebébe rej­tett parányi magnetofont A fiú gyanútlanul válaszolt: — Körülbelül harmincezren. — Óriási! — Horváth ámuldo- zott. — Valóban hatalmas! Egy egész gyárváros. Ekkora üzem­ben és ennyi ember között ne­héz mesterség lesz megtalálni az én unokaöcsémet, de úgy-e, ma­ga azért nem adja fel a re­ményt, és továbbra is segít ne­kem? — Természetesen. Remélem, meg is találjuk... (Folytatjuk^

Next

/
Oldalképek
Tartalom