Petőfi Népe, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-07 / 288. szám

1961. deoember 7. csütörtök Levelező tagozat is nyílik a mezőgazdasági szakmérnökképzésben December 20-ig lehet felvitelre Jelentkezni A Földművelésügyi Miniszté­romfi tenyésztési és baromfilpa­rium új szervezeti formával bő­víti a két évvel ezelőtt megin­dított mezőgazdasági szakmér­nökképzést. Az egyéves nap­pali tagozaton — amelyet két év alatt kétszázötvenen végez­tek el — a jövő év elején öt szak nyílik: öntözéses gazdálko­dási, növényvédelmi, baromfi- tenyésztési és baromfiipari, hal- gazdasági, valamint tejgazdasá­gi és tejipari. Emellett megkez­dik a szakmérnökök levelező oktatását is. A kétéves levelező­tagozaton három szak lesz: ba­Gtzzdcxg, változatos, érdekes tartalommal megjelent a Kincses Kalendárium A szokásos naptári részen, képes beszámolón, bel- és kül­politikai összefoglalókon kívül színes olvasmányok, növényter­mesztési és állattenyésztési szak­cikkek, hasznos tanácsadók, asszony- és gyermekrovat, tré­fa, humor, rejtvény és sok más érdekes közlemény megtalálha­tó benne. Közli Galgóczi Erzsébet, Gel- léri Andor Endre, Illés Béla, Tamási Áron, Tímár Máté, Ur- bán Ernő, Veres Péter írását, élő költőink közül Áprily Lajos, Berda József, Földeák János, Illyés Gyula, Simon István, Si­mon Lajos, Sinka István, Szűts László versét. A magyar naptárkiadás tör­ténetében egyedülálló: az 1962. évi Kincses Kalendárium „Ma­gyar falu, magyar város 1961” címmel első ízben közöl több­szín-nyomású képes összeállí- tást! A gyönyörű kiállítású ka­lendárium ára 10 forint! ri, mezőgazdasági üzemgazdasá­gi, továbbá takarmány-, legelő- és rétgazdálkodási. Az öntözéses gazdálkodási szakon egyéves le­velező tagozat indul. A két ta­gozatra az idén körülbelül 240 hallgatót vesznék fel 1963-ban és a kővetkező években a leve­lező oktatás további szakokon is megindul A mezőgazdasági szakmér­nökképzés nappali tagozatára legalább kétéves szakmai, a le­velező tagozatra pedig a válasz­tott szaknak megfelelő, legalább kétéves gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági mérnökök je­lentkezhetnék. A levelező tago­zaton tanulók ugyanolyan ked­vezményekben részesülnek, mint a rendes egyetemi levelező ok­tatásban részvevők. A felvételi kénelmeket december 20-ig a pályázók munkahelye felett fel­ügyeletet gyakorló főosztályhoz kell eljuttatni. Részletes felvi­lágosítást az Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudomá- nyí karának dékáni hivatala (Gödöllő) nyújt Jíltf&dia és feketekávé — Parancsol egy feketét? Máris adom! Addig tessék leülni, egy kis zenét hallgatni. Ha érdekli, bemu­tatjuk legújabb külföldi lemezein­ket. Például ezt. . . Szól a zene, sistereg a kávéfőző- gép, miközben a látogató kíváncsian nézelődik a valóban impozáns üz­letben. Otthonosan érzi magát. Rá­gyújt. A muzsika felüdülést jelent számára. És a feketekávé? Arra sem lehet panasz. .. ízletes, kelle­mes aromájú. Feketekávé-fogyasztás — zenehall­gatással egybekötve. Nem rossz öt­let. Az országban elsőnek Kecske­méten, az Arany János utcai Me­lódia” hanglemezboltban valósítot­ták meg. Itt egyébként — a duplán kívül — többféle gyürmölcslepet is vásárolhatnak a vevők, s ha van idejük, kényelmesen hallgathatnak zenét. Akinek pedig van otthon gramofonja — rádióba építve, vagy anélkül —, egyúttal meg is veheti a neki legjobban tetsző lemezt. Csak­nem 2500 féle hanglemez közül le­het választani! Ez alkalommal csekély névválto­zás is történt. A Melódiá-ból Gramopresszó lett. K. A A Bugaci Főldmővesszővet­kezet közgazdasági techni­kumi érettségivel rendel­kező, gépírni tudó ADMINISZT RATORT felveszi azonnali belépésre. Fizetés 950,— Ft. Jelent­kezés a helyszínen önélet­rajzzal, L hó 12-ig. Úti­költséget csak felvétel ese­tén térítünk. 6659 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ December 7, csütörtök este 7 órakor: Kálmán Imre: CSARDAS KIRÁLYNŐ Nagyoperett S felvonásban. Bérletszünet. Mozik Műsora December 7-én. csütörtökön: Baja Központi: Két félidő a po­kolban, Baja Uránia: Szombat este és vasárnap reggel, Bács­almás: Halálkanyar, Dunavecse: Ludas Matyi, Izsák: A góllövő zenész, Jánoshalma: Háború és béke I—II. rész, Kalocsa: Foly­tassa, nővér, Kecel: Cirkuszmfí- vészek, Kecskemét Árpád: Az őserdő urai, Kecskemét Városi: Esterina, Kiskunfélegyháza: Adua és társnői. Kiskunhalas: Királyasszony lovagja, Kiskun- majsa: Balti égbolt II. rész, Mélykút: Üjra reggel van. Sza­badszállás: A vak muzsikus, Tiszakécske Tisza: Különös há­zasság, Kiskőrös: Az ismeretlen férfi. i?pr óhirdet ésaV HÍZOTT sertések eladók. Kecske­mét, Csóka utca 25. 6661 LOTTÓN nyert gyári csomagolás­ban NDK háztartási robotgép „Ko­mét”, 10 százalék eng. eladó. „NDK” jeligére a bajai hirdetőbe. 6644 OLAJKALYHAT VENNEK. Dr. Ko­vács, Megyei Kórház, laboratórium. 2—4-ig. _________________________4159 MO TORKERÉKPÁR eladó. Gépírást vállalok. Baditz. Miskolc, Tass u. 15. SZ. 6926 A Bugac Községi Tanács V. B. gyakorlattal rendel­kező, gépírni tudó ADMINISZTRÁTORT azonnali belépésre alkal­mazna. Jelentkezés a Hely­színen. 6445 ÍRÓASZTALOKAT MEGVÉTELRE KERES a Kecskeméti BARNEVAL. 6653 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Weither Dánle. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Szécnenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-1S 25-1«. Szerkesztő oizottság: 10-SS. Belpolitikai rovat: 11-22. Kiadóhivatal? Kecskemét Szabadság bér 1/a. • Telefon: 1T-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesí tőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V; Kecskemét. —* Telefon: 11—35, NAFTÁI 196L december 7, csütörtök. Névnap: Ambrus. Napkelte: 7 óra 18 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. • — Jánoshalma csatornázására jövőre mintegy hat millió fo­rintot fordít a helyi tanács. — Eredményesen foglalkoznak a libaneveléssel a tiszaújfalui Alkotmány Tsz gazdái. Nemré­gen 650 hízott libát értékesítet­tek, s még további 1400-at hiz­lalnak eladásra. — Védetté nyilvánítják a szarvasgomba-lelőhelyeket A magyarországi erdőkben 68, föld alatt termő gombafajta ta­lálható. Ezeket rendkívül nehéz megtalálni, s eddig nem is for­dítottak különösebb gondot e gombafajta gyűjtésére, pedig erdeinkben a nyári és a fehér szarvasgomba is nő, ami a legíz- letesebb fajta. Az Országos Er­dészeti Főigazgatóság most vé­detté nyilvánítja a szarvasgom- ba-lelőterületeket és megszer­vezi e gombafélék gyűjtését — LISZT—BARTÓK emlékkiállítás nyílt Cardiffban. A kiállítást az angliai Liszt—Bartók Bizottság, va­lamint a londoni magyar követség rendezte. — Megyénk termelőszövetke­zeteiben serényen halad a sző­lő telepítése. Eddig már 130 hol­don tették földbe a szaporító anyagot. — Kedden a tervlelj esi tésről és a további feladatokról ta­nácskoztak megyénk földmű­vesszövetkezeti elnökei Kecske­méten. — Az AIsó-Dunavőlgyi Víz­ügyi Igazgatóság több mint egy­millió forintos költséggel átjá­ró hidat épített a csoma-foktői csatornán, Foktő község hatá­rában. A híd a napokban készül el, s januárban adják át a for­galomnak. — BŐVÜLNEK a magyar-né­met kulturális kapcsolatok. Bu­dapesten a napokban tárgyal­taié a magyar—német kulturális kapcsolatok 1962. évi kiszélesí­téséről. A munkaterv értelmé­ben erősödik és szélesedik a tu­dományos és pedagógiai együtt­működés a két ország egyetemi és más oktatási intézményei kö­zött. Többek között 1962-ben magyar képzőművészeti kiállí­tást rendeznek Berlinben és sor kerül egy magyar együttes NDK-beli vendégszereplésére. ISZTANBUL. (MTI) Sűrű, tej­fehér köd ereszkedett le ked­den Törökország északnyugati részére. Az itt szokatlan jelen­ség következményeit tekintve természeti csapásnak is beillett. A londoni méreteiket öltő köd­képződés megbénította Isztan- bul forgalmát és végzetes bal­eseteket okozott, hét halálos ál­dozattal. Mint az AP jelenti, az Euró­pát és Ázsiát elválasztó Bo&z- porusz-szorosban megszűnt a hajóforgalom a két part között A szoros bejáratánál a Florida nevű panamai teherhajó zátony­ra futott Az egyik rakpartról halálugrást végzett egy taxi, vezetője és két utasa vízbefúlt. Isztambulban annyira megrom­lottak a látási viszonyaik, hogy két teherautó egymásnak ro­— Kiskunfélegyházán a fiata­lok által tavaly telepített 70 holdas parkerdőben a csemeték pótlásán kívül most mintegy 15 ezer cserjét ültetnek el. — ..Egy kis bécsi kávéház’' címmel színelőadást tartanak szombat este a Siketek és Na­gyothallók Szövetsége színját­szó csoportjának tagjai a kecs­keméti Jókai utcai általános is­kola dísztermében. A háromfel- vonásos műsor szövegét hallók részére külön tolmácsolják. — A Kiskörös-vidéki szövet­kezetek az első nagyüzemi sző­lőtelepítéseken dolgoznak. A ki­jelölt földeken több mint 600-an ültetik a vesszőket. Két szakszö­vetkezetben befejezték az idei telepítési tervet. — MŰVELŐDÉSI HÁZ épül Hajós községben, mintegy 2 millió 300 ezer forintos költ­séggel. A tavasszal kezdődő építkezéshez a község lakói majdnem 70 ezer forint érté­kű társadalmi munkát aján­lottak fel. — Megyénk híres fokhagy-, matermő vidékén, Dusnokon már duggatják az őszi fokhagy­mát. Az idén 250 holdon, a ter­vezettnél majdnem 100 holddal nagyobb területen termesztik ezt a fűszernövényt. — A KECSKEMÉTI járási KI SZ-bizottság a járás négy községében és két állami gaz­daságában szervezett ifjúsági akadémiát. Tiszakécskén szer­dán, december 6-án az ifjúság- védelemmel kapcsolatos felada­tokról tartott előadást a fiatal korúak megyei bírája.. — A Kiskunsági Erdőgazdaság csaknem ötvenezer facsemetét ültet az idén az útvonalak men­tén. — Gyászhír. Tóth Sándorrá Szőke Ilus és gyermeked fájda­lommal tudatják, hogy a leg­jobb férj. édesapa, nagyapa és rokon, Tóth Sándor. 64 éves korában, december 4-én elhunyt. Temetése december 8-án dél­után 3 órakor lesz Kecskemé­ten, a Szentháromság temető­ben. giga — Köszönetnyilvánítás. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik édesanyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk, özv. Bódog József né temetésén megjelentek. A gyászoló csa­lád. 6662 hant, a vezetők és utasaik ször­nyethaltak. A város nemzetközi repülőterén leállították a légi. járatok forgalmát. Várható időjárás csütörtök estig: hidegebb és erősen fel­hős idő. sok helyen eső. a Du­nántúlon és a magasabb hegye­ken helyenként hó. A? ország keleti felében egy-két ! elyen zivatar. Az ország nyugati felé­ben élénk, helyenként viharos északnyugati, északi, keleten még mérsékelt déli szél. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön keleten 6—9, nyugaton 2—6 fok között Nem kell papír, nem kell gyűjtés, Itt a TÜKER-alágyújtós! A begyújtás gyors, tiszta, kényelmes. TÜKER-alágyújtós kapható minden tüzelőanyagárusító helyen és Népboltban. 6608 FIGYELEM! FIGYELEM! Pénzügyi dolgozóink lapja a Figyelő * Megjelenik minden héten szerdán. Vásárolja az újságárusnál, fizesse eló a postán. Negyedévi előfizetési díj 19,80 Ft Belföldi és világgazdasági események! Amikor Európa és Ázsia elszakad egymástól.., »Londoni« köd Törökországban Az évad művészi eseménye ÄNEGTEDIK Bematató december 8-án I

Next

/
Oldalképek
Tartalom