Petőfi Népe, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

1961. december 24, vasárnap 9. oldal Mi érdekli, mi a véleménye? HAT MJAT «'ÁIASZ Új bútort szeretnék.. H Hárman, Pemy Irén, Eszik Sándorné és Kohl Antal nyakunkba vettük a megyét, hogy embe­rekkel kiszámítatlanul találkozva feltegyük a választ váró kérdést: mi érdekli, mi a vélemé­nye? Utunk során találkoztunk és beszélgettünk egy dédnagymamával, az intézete végleges és méltó elhelyezéséről álmodozó csillagásszal, a bádogot használati tárggyá formáló ifjú szak­munkással. Csak ügy találomra benyitottunk egy nyugdíjas új lakásába, vitatkoztunk az öreg kőművessel és éleelődtünk a nősiilés előtt álló ifjú tizedessel. Sok érdekesség gyűlt a tar­solyunkba: emberi gondok, kívánságok, elisme­rés, messze tekintő célkitűzések. Hat kérdésünk­re kapott ugyanannyi választ ez úton tárjuk az olvasó elé. »Ha munkánk sikerrel jár, ki­jutok Bulgáriába« — mondja 111 Márton csillagász. Ezek után bizony nehéz a csillagászt személyes vágyaira1, terveiről faggatni. De azért megpróbáljuk. íme. a válasz: — Mostani méréseink alapján a felső légrétegek sűrűségére akarunk következtetni. Ha mun­kánk sikerrel jár. lehetővé vá­lik, hogy részt vegyek a jövő évben Bulgáriában megrende­zésre kerülő, űrhajózással kap­csolatos, nemzetközi konferen­cián í .. Akit „megihlet" a csillogó lemez — Mi érdekel? Főleg a szak­mám. Bádogos vagyok a kecs­keméti Ezermester Ktsz-nél? Érdekes-foglalkozás az enyém... meg aztán szép is. Különösen a díszműmunkát szeretem, mert abban találok »-fantáziát«. Egy jól sikerült tetőcsúcs - vagy manzárd-ablak elkészítése min­dig örömet okoz számomra. Hogy miért? Azt is elárulom: mert a sima bádoglemezt szin­te életre lehet kelteni; Józsa István, az ifjú szak­munkás, nemcsak munkahelyén, — otthonában is szívesen tölt Józsa István, a csillogó lemezek »ezermestere«. időt díszítő elemek megalko­tásával. Valóságos »ezermester«. Van villanyégővel világítható miniatűr emlékműve," aminek az az érdekessége, hogy 120 darab Ids lemezből áll. Estén­ként, ha nincs programja, elő­veszi szerszámait, és tervrajzait maga elé terítve dolgozni kezd. Néha késő éjszakáig.. i Ilyen­kor minden másról megfeled­kezik. Csak a díszekké formá­lódó lemezdarabkák kötik le figyelmét! — Kevés a bádogosoknak írt szakkönyv — mondja. — Tudo­másom szerint eddig Zdcnek V. Kleinhampl csehszlovák szerző Bádogosmunka cimű. magyarra fordított könyve jelent meg-. Ennek nagy hasznát veszem ter­vezgető« közben, sokat tanulok belőle. Ha lehet, egyik kará­csonyi kívánságom az lenne: írjanak nekünk is több szak­könyvet. aki mentegetőzve kísért a kony­hába bennünket. — Tetszik tudni, a kémény elromlott, és úgy befüstölte a lakást, hogy most újra kell fes­teni — magyarázta Ubomyák néni. A rövid ismerkedés során megtudjuk, hogy Antal bácsi — aki 37 esztendeig hivatalse- gédestoedett a városi tanácsnál, s három éve, éppen hatvanév® korában vonult nyugdíjba — szenvedélyes könyv- és újság­barát. No meg alkalmi "-házi­asszony« is, ha a szükség úgy kívánja. Az új lakást a múlt évben kapták. — Ha hamarabb jött volna ez a társadalmi rendszer — jegyzi meg Antal bácsi —. már régen saját házam lett volna... — Mik a terveik a következő esztendőre? — Új bútort szeretnénk ven­ni a szobába... ha közbe nem jön valami ... — És egy függönyt is a nagy ablakra — toldja meg Ubor­nyák néni. »Egészség és béke legyen« — így nyilatkozik Ubomyák bácsi, tői, mésztől maszatos menyecs­ke a konyhából előszólitotta a ház asszonyát: Ubomyák nénit, „4 kislány fel van már szemelve..*“ Ferenc József harc­kocsizó tizedessel a Szakmáit Községi Ta­nácsnál hozott össze a véletlen. Egy heti sza­badságra jött haza szü­leihez Tatáról. Az éj­jel érkezett, s u sza- badságos levelét pecsé- telteti most le. A végrehajtó bizott­ság titkára érdeklődés­sel nézi az alacsony, éiénk szemű, fekete ha­jú fiú zubbonyán dí­szelgő jelvényt. — Mivel érdemelte ki? — Bevonulásom után, még tavaly bekapcso­lódtam a- „kiváló kato­na” mozgalomba és si­került a vizsgákat, le­tennem. Ezért kaptam meg november 7-én a Magyar Népköztársa­ság Kiváló Katonája jelvényt, hozzá három­száz forintot és egy­heti szabadságot. — S mivel tölti nap­jait itthon — vesszük át a szót. —• Levágjuk a disz­nót, beszélgetünk, el- borozgatunk a papá­val ... Jó kis bora van! Meg persze, a disznóölést elő is kéül készíteni, fát vágni például... — Maga döfi a nya­kába a kést? — Azt már nem! Gyilkolni én nem sze­retek! Aztán megint a sza­badságra terelődik a szó. Kiderült, hogy if­jú katona barátunk — bevonulása óta — ez­úttal hetedszer érke­zett szabadságra. A vb-titkár mosolyogva meg is jegyzi: — Hát maguk üdü­lőben vannak! Ám Ferenc Józsi sem maradt adós: — Ja, kérem, a had­seregnél is a munká­ja szerint értékelik az embert! Talpraesett válasz. De tegyük fel mi is a két kérdésünket: — Mi érdekli a leg­jobban a Magyar Nép­hadsereg Kiváló Ka­tonáját, Ferenc József harckocsizó tizedest? Ha álmából keltették volna fel a kérdéssel, talán akkor is éppen ilyen határozottan vá­laszolt vouna, ahogyan most sorolta: — Mint katonát, leg­elsősorban az, hogyan alakul a német béke- szerződés ügye. Haj­landók-e a nyugatiak tárgyalni? Mert ha igen, nem lesz kötött a határidő. Az újságo­kat böngészve úgy ér­tékelem, szelídülnék már. Én nagyon bí­zom benne, hogy be­adják a derekukat. Tudják azok, hogy ná­lunk van az erkölcsi és a haditechnikai íöc lény! — S hogy mi a kí­vánságom? Egyezze­nek meg mielőbb, hogy békében élhessünk, nyugodtan dolgozhas­sam a jászszentlászlói termelőszövetkezetben, ahol agronómus vá­gyóit, hogy családot alapíthassak... Búcsúzóul, az ajtó kilincsét fogva, még ennyit fűzött hozzá: — A kislány ki van már szemelve, csak az „akadályokat” kell még leküzdeni odáig.., helyi tanács és a megyei vezető testületek minden másban rendkívül sok segítséget ad talc a csillagdánál:, csupán ez az egyetlen dolog, amely. 1 a meg­értésre talált is, de a. megol­dás stádiumába mindmáig nem jutott el. iíözvéleménykutató kőrútunk során felkerestük a bajai csil­lagvizsgáló tudományos munka­társát, III Mártont is. Sokoldalú, széles érdeklődésű egyéniség, a művészeti, a politikai, techni­kai események épp oly inten­zíven vonzzák, foglalkoztatják, mint más hasonló, gondolkodó mai embert. S hogy a beszélgetés mind­ezekről mégis mindig a csilla­gászathoz kanyarodik vissza, az a hivatása iránt legteljesebb felelősséggel érző emberre vall. — Mi az, ami a legjobban és a legtöbbet foglalkoztat? — is­métli meg kérdésünket, majd néhány pillanatnyi csend után szinte bocsánatkérőm vallja: — A csillagda elhelyezésének sor­sa. Talán unalmas lehet ma­guknak, hisz az elmúlt években többször is cikkeztek róla, de még mindig nem oldódott meg helyiség-gondunk. Maholnap itt állítjuk fel az ország második legnagyobb távcsövét, de íme, ebben a munkaszobában — s a légi istállóból összetákolt iro­dahelyiség omladozó mennyeze­tére mutat — rövideden távcső nélkül is láthatjuk a csillago­kat ... Az igazság kedvéért hozzá kell tennünk — s ezt 111 Már­ton is hangsúlyozta —, hogy a Méltó otthon nélkül a csillagda „írjanak még többet a munkásokról” munkásokról, mert tudja, izgal­mas, érdekes ám a mi életünk is! Miután fogadalmat teszek, hogy jómagam is megszívlelem tanácsát, csak ezután hajlandó egyéni terveiről is nyilatkozni. Igaz. erről már egy kicsit óva­tosabban: — Nem mondhatnám, hogy valami különösebb tervem len­ne... Van négy gyermekem — kettő férjnél —, és egy taka­ros, kétszobás házam... Meg vagyok elégedve... Ja, igaz: egy fürdőszoba még elkelne, — ép­pen ilyen, amit most csinálunk. Meg aztán férjhez kellene ad­ni, illetve megnősíteni a má­sik két gyereket is.;. De más igazán nincs! E erényi Laci bácsinak egy für­dőszoba a vágya, ilyen, mint amihez most rakja » csem­péket. Öt hónap óta új, hatlakásos társasház épül a kecskeméti Nagykőrösi utcában. — Azért iparkodunk ilyen nagyon, s dolgozunk sokszor szombat, vasárnap is — mond­ja Berényi Laci bácsi, az épí­tőipari szövetkezet kőművese —, hogy az első lakók már az új lakásban ünnepelhessék az új esztendőt.;. Egy szokatlan kérdéssel vá­gunk közbe: — Szokott-e újságot olvasni, s mi érdekli legjobban abból, amit a lapok írnak? — Hát hogyne szoktam vol­na, legkiváltképp a Petőfi Né­pét. .. Most már be merem vallani: kissé gyanakodva, a helyzet kí­nálta kedveskedésként fogadtam e szavakat, de a továbbiakban emlegetett »mulasztásokból« rá kellett jönnöm, hogy mégis­csak a ml lapunkról van szó. Laci bácsi ugyanis így foly­tatta­— Nem értem, miért írják le annyiszor, hogy a szövetkezetek­ben így meg úgy vetnek, meg így meg úgy osztozkodnak... — De Laci bácsi — próbálok védekezni —. magának is hasz­na van abból.;. Ha ott 161 csi­nálják, több kenyér jut a ma­guk asztalára is... — Igen, igen... És a mi mun­kánk az kevésbé hasznos? Én például 1921 óta dolgozom a szakmában, itt a szövetkezetnél meg kilenc éve... Mennyi min­dent építettünk azóta. Tehát többet, még többet írjanak a A kecskeméti Bethlen kör­út 8-as számú bérház egyik lakásába találomra csengettünk be. Nyílt az ajtó, s egy festék­békéssé?, egészség Ignácka öntevékenykedik az új ház jelpadlózott, lakhatóvá tett szobájában. Zománcozott tá- lacskát kapott le éppen a tűz­helyről. Tyhű, de forró volt! Megrázta kis kezét, majd jó­ízűen falatozni kezdi az illatos krumli-gombócokat. — Éhes vagy, életkém? — kérdezi dédnagyanyö annyi sze­retettel, hogy önkéntelenül is arra gondolok: érdekes, hogyan hatványozódik a szeretet, mire a kismamából dédnagymama lesz... — Egyem a kis lelkit! ö szo­kott vigyázni rám, amikor rosz- szul vagyok, elszédülök — mondja Boromissza néni, aki gyomortdegességtöl és érelme­szesedésben szenved. Beszélgetésünk szűk körben, és mégis széles skálán mozog. Az öttagú kis család és a tá- gabb család, az Űj Elet Tsz éle­téről, további sorsáról. S ami­kor arról kérdezem, mi érdekli legjobban és mi a kívánsága, a dédnagymama összevonja a két kérdést és szívből jövően így fog­lalja össze: — Az érdekel, hogy egészsé­ges lennék. Szeretném, ha olyan gyógyszert találnának fel, ami­től az én bajom is szépen meg­gyógyulna. Azután meg jo len­ne húsvétig, de legalább is a jövő év végéig befejezni, be­pucolni a házat... Meg, hogy legyen békesség, egészség. Ne legyen háború, hogy a népek élhessenek, dolgozhassanak... A már sok mindent megért, egyszerű idős asszony szavai te­hát három kívánságot tartal­maznak. A mesebeli tündérre hiába bíznák teljesítésüket. De szívből kívánjuk, hogy az em­beri tudomány újabb és újabb sikerei, a kis család egészsége, munkabírása és a világ dolgai­nak elrendezésében feltétlenül diadalmaskodó józan ész segít­sen valóra váltani ezeket a dolgos életüket mégis megszé­pítő óhajokat. Boromissza Ferencné a déd­unokával. parasztjai tömörültek. És min­denképpen új életet kezdtek Bo­romissza Ferencék is, akik volt tanyai lakhelyükről ide, a szál­lásra költöztek be. Űj épületet — nagy házat — építettek a régi helyett. ~ Hogy mennyibe van ed­dig? Én bizony nem is tudom. Ügy árulgattuk össze apródon- ként. Eddig még volt jószágunk, ez, az, de nem tudom, hogy hogyan lesz ezután... — mond­ja a 64 éves dédnagymama, aki a hatéves kis Xgnáccal együtt a ház „őrzője”, vezetője. — A fiatalok — az unokám, akit kilenc hónapos kora óta mi neveltünk és kedves fele­sége —, nagyon bíznak hozzá. Ök már részeltek, régebb óta a közösben vannak. De az én ■uram a nyár óta van benne, 6 még nem tudja, mi lesz a fi­zetség ... A dédanyó óhaja:! 'Az ü] Élet nevet vette fel a termelőszövetkezet, amelybe egy évvel ezelőtt a Kalocsa melletti Negyvenszállás dolgozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom