Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-14 / 268. szám
1 oldal 1961. november 14, kedd Korokon, évezredeken át Jegyzetek egy szép kiállításról ■yidéln múzeum életében " mindig nagy jelentőségű esemény az új kiállítás megnyitása. A Kiskunhalasi Thorma János Múzeum vezetői nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint arra, hogy az eddig szétszórtan, nagyrészt a múzeum raktárában, a gimnázium gyűjteményében őrzött helytörténeti dokumentumok, tárgyi emlékek összegyűjtésével, s a meglevő anyag gondos mérlegelés útján történő kiegészítésével megelevenítsék Halas és környékének történelmi múltját az őskor hajnalától egészen napjainkig. A vállalkozás óriási. S hogy a viszonylag korlátozott hely s az anyag megfelelő bemutatásának nehézségei ellenére sikeresnek, egyes részleteiben kiemelkedőnek mondható az eredmény, az elsősorban a kiállítás rendezőinek, a múzeumban folyó értékes tudományos munkának, nem utolsó sorban a Múzeumi Főosztály szakmai és anyagi támogatásának köszönhető. A rövid séta Kiskunhalas és vidéke történetének évezredein a szép kiállítás kalauzolásával, érdekes és tanulságos minden múzeumlátogató számára. Az első teremben térkép és ízlésesen, ötletesen kiállított, a földtörténeti kort leginkább jellemző emlékek szemléltetik, hogy Kiskunhalas környékéről, határából, magából a városból milyen korszak, milyen fajta emlékei kerültek elő legnagyobb számban. Ez a térkép-adta kalauz sokat mond a város dolgozóinak. Felhívhatja a figyelmüket arra, hogy építkezések megkezdése után gondosan és éberen figyeljék, mi kerül elő a földből, hiszen a halasi föld mélye gazdag emlékamyagot tartalmaz, különösen a népvándorlás korából, s a középkorból. De az ezt megelőző időkből is nagyon érdekes, csiszolt kőkor- szakbeli használati tárgyak, kőbalták mutatják az ízléses tárotokban, hogy Halas a csiszolt kőkorszaktól kezdve folyamatosan és megszakítás nélkül emberi települési hely volt Ez az előkerült leletek, a felszabadulás utáni első helytörténet; jellegű kiállítás óta vált ismeretessé. A város határában, az úgynevezett Templomhegyen pattintott, csiszolt kőeszközök, bronzkori és középkori régészeti emlékek egyforma arányban kerültek elő a földből. Nemesen megformált kőbalta, Felsőszállásról szép bronzkori urnákat, benne a halottak számára táplálékot tartalmazó apróbb edényeket tárt fel az ásó. A bronzbalta, mely Halas környéki sírokból származik, azt mutatja, hogy az akkori lakosság már döntően földművelő munkából élt. S zemet győnyörködtetőefc a szarmaták kifinomult edényformái. Annál meglepőbb ez a magasfokú formázó kultúra hiszen, amint tudjuk, ez a nép igen primitív életkörülmények között alakította ki társadalmát. Látunk néhány avar emléket — érdekes, hogy edényeik nem korongon készültek, a szarmatáknál primitívebb technikát képviselnek. Bronztárgyaik ornamentikája viszont magával ragadóan szép és finom. Kiállították * gyűjtemény rendezői a balotaszállási puszta nagy értékű aranyleletét: aranyozott ezüst lőszerszámdísze- ket, öwereteket, aranyozott női pártadíszeiket. Ez az első terem a Kiállítás legjobb része. A második terem hatalmas történelmi periódust foglal össze r~ sikeresen —, bár az anyag, mely a kiállítás rendezőinek rendelkezésére állt, még részletesebb és jellegzetesebb, méretei ben nagyobb gyűjtemény bemutatását is lehetővé tette volnaSzinte csak egy-egy évszázad, vagy egész történelmi korszak fő mozzanatát tudták érzékeltetni a szűkös hely miatt. Bár így is egészében a teljesség illúzióját tudták kelteni. A kiállított leletek mutatják többek között azt is, hogy a város a knnok betelepedése előtt már magyar telephely volt A régi Halas pontos helyét " még nem tudták meghatározni. Ehhez rendszerezettebb és nagyobb méretű ásatásokra, kutatásokra volna szükség. Ma- gávalragadóan érdekesek „Sana” (Zsana) község — e középkori teiepülésű falu — nemrég feltolt maradványai. A szép, római stílű kápolna teljes alaprajzát fel tudták deríteni a kutatók, a mostani Zsana községtől északkeletre, az úgynevezett Hatos dűlőben. A kis templomtól a tárlóban egy kis harangdarab ócska, s egy faragott kő töredéke kerül bemutatásra. N éhány érdekes dokumentum évszázadokat, korokat köt össze, s ha kissé nagy léptekkel is, a harmadik terem érdekes anyagával egészen napjainkig jut el a látogató. A kiállítás egy vidéki múzeum hatalmas vállalkozása volt. Az anyag bemutatása, ízléses tálalása, dekorálása valóban példamutató. Mindenképpen érdemes volna azzal a gondolattal foglalkozni, hogy a történelmi időkből származó kortörténeti dokumentációt részletesebbé tegyék. Erre lehetőséget ad a múzeum értékes anyagot tartalmazó raktára, sőt megérné a fáradságot, ha a városban, a lakosság kövében, vagy akár még szélesebb alapokon további anyag- gyűjtést kezdenének. Elsősorban talán a népélet dokumentumait lehetne gazdagítani. Cs. L. Kecskeméti művészek a Művésztelepen A KÉK IKARUSZ simán suhan a Műkért felé. A fák között feltűnik a Képzőművészei Alap piros cseréptetős alkotóháza. A falon, a bejárat mellett az Ivá- nyi-Grünwald—Révész emléktábla. A vasúti megállóhoz vezető sétány zöldeskékes homályba borult Ezen sétálgatott Révész mester pipájával, vagy szivarjával a szájában. Az alkotóház ajtaján belépve az üdülőhelyeik barátságos csendje és melege fogad. A lépcsőhajlatban megbújva, futó vendégek fogadására felállított szalon- gamitúra. A lépcsőn és folyosón neszfogó szőnyegeik. A régi Művészteleppel élénk kapcsolatuk volt a Kecskeméten élő művészeknek. Sűrűn megfordultak a műtermes művészházakban és az akkor növendékeket foglalkoztató mostani emeletes épületben. Autóbusz persze akkor még nem járt. De a közeli földművesiskola és szaktanítóképző igazgatója szívesen rendelkezésre bocsátotta a vendéHíradás Boldizsárnak: Megtaláltuk a giccset! (Válasz a Petőfi Népe 1961. október hó 31-én megjelent „Ml a glees'* című krokijára.) R emélem, előre sejti már kedves Boldizsár kar társam, hogy mi az, amit oly hosz- szas ikeresés után sikerült megtalálnom. — Megleltem a giccset, amelyet olyan szorgalmasan és eredménytelenül kutatott (Heuréka! — mondhatom Ar- chimedéssel.) Mitől, úgymond: annyit kellett idegeskednie, mivelhogy nem lelt emberére, aki kertelés nélkül mondotta volna meg önnek Boldizsár kartárs, miért is giccs a gombolyagos kiscicát, a „mézédes” krémesle- pényt, a bíborban játszó rokokó hölgyet (lehetőleg ónáskalappal) és az „illatozó” lilaor- gonás virágcsendéletet, avagy a mandolimozó cigánynőt ábrázoló „műalkotás”. Kérem jóindulatú és szíves elnézését, hogy kompromittált GISZE- Fö-aktíva létemre most mér röstelleném saját szavaimmal elmondani a giccsfogalom lényegét. Szolgáljon mentségemre, s egyben jelentse ez fejlődőképességemet is. utánanéztem a dolgoknak. „Giccs: (német eredetű kifejezés) művé- szietlen eszközökkel, többnyire pusztán anyagi érdekből készült, banális, vagy se- kélyes mondani való jú, legtöbbször érzelgős, olcsó hatásokra törekvő irodalmi vagy művészeti alkotás, amely a felületes szemlélő számára tetszetős megjelenéssel, művésziesség benyomását keltő rutinos ábrázolásával különösen kispolgári ízlésű közönségre hat. A népi demokrácia kulturális munkájának egyik főfeladata a giccs hatásának leküzdése.” (Az idézet az Űj Magyar Lexikon 3. kötetének a „Giocs” címszó alatt közölt szövegével azonos.) Utói rat Ezenfelül feltétlenül hasznos, kifejezetten művészetekkel és irodalommal foglalkozó szakkönyvek és folyóiratok (Művészet, Élet és Irodalom, Kartárs stb.) rendszeres olvasása, tanulmányozása. Talán nem tart nagyképűnek, kedves Boldizsár kartáns, hogy ezekre a köztudott dolgokra is felh ívtam érdeklődő figyelmét, de ahhoz, hogy minél előbb és minél határozottabban tudjon színt vallani, mind maga, mind tudnivágyásból vitatkozó embertársai előtt: a giccs — nem giccs kérdésben, nem lehet elegendő a lexikonból idézett sorok, vagy az alkalmi közvé- leménykutatásofc során szerzett értesülések ismerete sem. Persze mindenképpen több, mint amit eddig tudott kedves Boldizsár kartárs. Üdvözlettel: IHabe- refc Tihamér, a GISZE- Fö egyik vidéki Gombolyag Éremmel ktün- tetett társadalmi aktívája. gek ki- és visszaszállítására az intézet omnibuszát, amelyet két ló vontatott Révész Imre is sokszor igénybe vette ezt a közlekedési alkalmatosságot A KECSKEMÉTI művészeknek eddig gyógyíthatatlannak tetsző szívfájdalmat okozott* hogy a mostani művésztelepre csak barátkozó ismerősként járhattak be. A közelmúltban végre megtört a jég. Egymás után három* Kecskeméten élő művész kapott beutalást az itteni alkotóházha: Faluhelyi József, Kiss J. Zoltán és Imre Gábor. Faluhelyi Józsefnek már letelt a beutalási ideje. A telepen készült alkotásainak egy része az üzemekben, a képzőművészeti napok vándorkiállításain kelt feltűnést. Kiss J. Zoltán alkotásaival is találkozhatunk az üzemi vándor- kiállításokon. A FÖLDSZINTI szobrászműterem a sokoldalú Imre Gábor birodalma. A falakon a festőművészed technika minden válfajával kidolgozott rajzok, festmények. Tájképek, élethű portrék* plakettek ragadják meg a látogató figyelmét A műterem mintázó állványain újkeletű, nedves agyagszobrok. Egy finom női képmás, egy kisfiúcska üde ar- coskája, egy komoly férfifej* amely gondolkodást tervezést sugáozr. Talán leginkább a „Terveződnek lehetne nevezni Végül egy egészen kecskeméti vonatkozású alkotás. Kelemen Lászlónak, az első magyarországi hivatásos színigazgatónak szoborportréja. Kiss J. Zoltán és Imre Gábor rövid hetek alatt mutatott fel szép eredményt Teljesítményüket méltányolta az Alap, amikor beutalásukat november közepéig meghosszabbította. A MÜKERTRE ráborul az esti ég fekete búrája. A Méhesfalu felől a visszainduló autóbusz két szeme parázslik. Vagy két tucat ember igyekszik felszállni a művésztelepi megállónál Egyrészüi tn űteremlátogató. Csak ezek befogadására is kevés lenne a földművesiskola nyugalmazott ponyvás omnibusza. Joós Terenc R ITTINTO írta: JV r& Horváth József j JICODRIGUEZ 36. Az öreg felnézett a »fiára«* előre nyújtotta a nyakát és na_ gyot vakkantott: — Há? Géza most egészen az öreg füléhez hajolt s úgy ismételte: w- Bien muy, padre! Es kora de que nos marcheroos! Ami magyarul annyit jelent, hogy »minden rendben, apa, ideje már, hogy menjünk!« Az öreg most bólintott. Géza karon ragadta őt és magával vonszolta, előre. Az őrmesternek már a száján volt a szó, hogy az öreget feltartóztassa és őt is igazoltassa, de meggondolta magát: örült hogy egy spanyollal végzett, miért vesződne a másikkal is? A két férfi pedig határozott léptekkel kapaszkodott felfelé a követség utcájának meredekén. Néhány perc múlva Géza megállt a spanyol ház előtt kulcsot halászott elő a zsebéből és betessékelte Imre bácsit a kapun. Gulyás János az ajt<&an várta őket: — Na. csakhogy megjöttek, Rodriguez úr! Imre bácsi fülét megütötte ez a megszólítás. Hirtelen megtorpant, rosszat sejtett. Lehet, hogy mégis kelepcébe csalták? De hiszen ez az igazoltatás! jelenet.*. Imre bácsi! Anna volt. Géza meghatottan állt és fel. derült, amint Anna hangja felcsilingelt. — Jó estét. Annácska. Nos, elhoztam a barátját! Géza azt várta, hogy Tmre bácsi és Anna most egymás nyakába borulnak a viszontlátás örömétől és tán elérzéke- nyülnek. De csalódott. Imre bácsi kezetrázott a kislánnyal, és majdnem szárazon jegyezte meg: — Jól van. Anna. Már azt hittük, elbántak veled. — Sima volt az út? kérdezte Anna a két férfit. — Sikerült — vont vállat Imre bácsi. Géza kissé elcsodálkozott. Vajon az is a mozgalmi élet törvénye volna, hogy két ember, éppen csak kiszabadulván halálos ellenségeik karmai közül, ennyire szenvtelen ül üdvözli egymást? Közben bementek a szobába. Imre bácsi körülpillantott. majd Géza elő állt, s az arcába nézett. Géza csak most vehette igazán szemügyre Anna barátját És csak most látta, menynyi derű, melegség és emberség csillan Imre bácsi szeme tükrében. — Nagyon ügyesen csinálta. fiatat! barátom — mondta Imre bácsi. — Remekül kivágta margát Azért jobban kellett volna figyelnie rám és nem kellett volna leszállnunk a megállónál, bele a járőr karjaiba. Biztos, ami biztos. Géza lélekben felfortyant egy kissé. Miért leckézteti őt az öreg néhány perccel azután, hogy bravúrosan kivágta őt a bajból? De Imre bácsi nem is korholó hangsúllyal jegyezte meg ezt. Persze, hiszen a földalatti mozgalomban törvény ez: minél kevesebbet bízni a véletlenre. — Már nem is kérdezem, magamtól is rájöttem, hogy a mi Annánkat is maga húzta ki a csávából. De arra nagyon kiváncsi vagyok, hogyan? Hrtelen Annához fordűlt: — Biztos, hogy itt nyugodtan beszélhetünk? Igen? Hát én még aznap délelőtt megtudtám, hogy elcipeltek. Anna. Bizony, már azt hittük, elveszítettünk. —• Mindjárt elmesélem, hogyan menekültem meg — mondta Anna —. de előbb üljünk már le végre! És még mielőtt folytatnánk, ismerkedjenek ösz- sze maguk is. Gulyás bácsi! ö Gulyás János, a spanyol követség *.. mije is? Nem is tudom, hogyan tituláljam. Jani bácsi! t— Mindegy az, kis galambom. — Spanyol követség? — kérdezte meglepődve Imre bácsi. — Ez a ház a spanyol követség? — Az — hagyta rá Gulyás bácsi, miközben kezet szorított a jövevénnyel. — És maga, fiatal barátom? — meredt kérdően Gézára* Géza elmosolyodott: — Kedves Imre bácsi, lehet* hogy furcs« lesz ez a bemutatkozás, de hát... fin nem az voltam, aki vagyok, de egyszer majd megint az leszek, aki voltam . 9. Legjobb hát* ha azt mondom, áld éppen vagyok: nevem Diego Rodrigues d« Campoamor, spanyol követség! titkár. De azt hiszem, ezt a mai estét a kölcsönös felvilágosításoknak kell szentelnünk. Hiszen olyan sok mondanivalóval tartozunk egymásnak, nem igaz? — De ez nagyon időszerűi eá élénkült fel Anna* *■« Nekem csak egy a kikötésem: előbb vacsorázzunk meg szépen. — Helyes! —• hagyta helyben Géza. — AdcEg, amíg asztalt nem bontunk, minden azó érvénytelen! Jani bácsi, adna-e vacsorát ennek a kedves társaságnak? — Hogyne* Gézuka, akarom mondani, Rodriguez úr, nahát* mindig megbotlik a nyelvem.. * Azonnal. Már mindent előkészítettem. Annácska, kis galambom, meg kéne teríteni az asztalt Már én bizony elszoktam az ilyesmitől* — Szívesen, Gulyás bácsi! —» ugrott Anna és nyomban hozzálátott a terítéshez. — Már ezután magam szakácskod om — zsörtölődött tréfásan Gulyás. ■— Hiszen az úrék Rózát is elvitték* De fő, hogy a kamra kulcsát itthagytók. Senkit sem kellett biztatni, mindenki fölöttébb jó étvággyal evett. Anna különösképpen, <S először vacsorázott kedvteléssel* amióta a spanyol házba karült {Folytat! ukJ j
