Petőfi Népe, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-08 / 238. szám
t oldal 1961. október 8, vasárnap Szombat este a klubban Nyárvégi levél Hová mehetnénk szombat este? Nem sok válogatni való van még Kecskeméten, de azért biztosan akad kedvünkre való. Talán menjünk egy szolid helyre. Igen, üljünk csak le a szakszervezetek klubjában, ehhez a sarokasztalhoz. .. A nyugdíjas pincér, Molnár László. Látod mennyien vannak itt? Fiatalok, öregek egyaránt. Szeretik a klubot: rendes, kulturált hely, ahol mindenki megtalálja szórakozását: televíziót nézhet, táncolhat. Olyan családias itt minden, hogy szinte otthon érzi magát az ember. Bizonyára legközelebb is ide kívánkozol. Nézd, milyen szépen táncolnak. Kitűnő a zene. Bild Ottóék hangulatosan játszanak. Különben nem hivatásos zenészek, ők is olyan munkások, mint te vagy én, csak szombat és vasárnap este ülnek a zongora és a dob mellé. Ez a kedves, szerény pincér A feltépett utak emléke hol elvonultak a hadak nyomukban ottmaradt a feltépett utak milliónyi sebe álmomban feljajonganak mint sikoltó vérző kutak bombák szaggatta lyukak a feltépett utak álmomban erdők bomlanak ágyú ugat retten a pillanat s elvonulnak emlékeimben a feltépett utak a háború-szaggatta vérző sikoltó kutak felépültek az utak s alattuk ottmaradt százezer emberi görcsökbe rándult pillanat a holtak felsikoltanak s feldobják dühös csontjukat csontujjuk ránk miráuk mutat: utak mik mellett városok omlanak utak melyek fölött a halál bombákkal mulat utak miknek vége a pokolba mutat utak _ , „ a vadászgép még rejtekhelyt kutat? utak hát vannak még mindig kik embervérrel oltják szomjukat? metéljétek el iszonyattal halált-ordító torkukat mert csak te segíthetsz nekünk emberi akarat HATVANI DANIEL .^VWWWWWWVWW' Jfíámnp. rpggd A gépdfibörsés nem zavarja, csendben, libegve körbejár — elmereng, s elfut gondolattá, mint szép szövetbe a fonál. ama szemében játszi tükrök neon tompa fényei, :emöldökén kis pelvhek ülnek, haját is apró szösz lepi. ö most a legszebb — bálkirálynö, tegnap volt csak a karnevál, fejét ingatja, dúdol hozzá s lába toppant, még táncra áll. Takács-csomót köt fürge ujjal, orsót cserél, s a gép mehet, séta Jobbra, akár az este — kuncogva néha felnevet. I.ehajlik, röppen, mint a lepke, virága néki tarka szál — elmereng egy-egy pillanatra, míg Követbe fut a fonál. F. TOTH PÁL sem „igazi”. Régebben az volt. Molnár Lászlónak hívják és most nyugdíjas. Munka nélkül azonban nem tud lenni, ezért elvállalta a szakszervezeti klub vendégeinek kiszolgálását. Laci bácsi nemrégiben elmondta életét. Azon az estén kevesebb volt a vendég, ráért, leült a fiatalok mellé és mesélt a múltról, pincér éveiről. Nagyon régen, 1914- ben kezdte a szakmát Sokfelé megfordult és a húszas évek elején az írók és újságírók klubjában dolgozott. Neves emberek, írók, újságírók, színészek és színházigazgatók adtak itt általában randevút egymásnak. Laci bácsi különösen Bródy Sándorra emlékezik vissza szívesen. Abban az időben a felszolgálás mellett trafikárusítással is foglalkozott. Bródynak gyakran voltak pénzügyi nehézségei, de a feketéről és a szivarról sohasem tudott lemondani. Az egyik ilyen pénztelen napon így szólt a pincérhez: „Fiam, nekem nincs pénzem, de adjál azért szivart.. S ettől kezdve naponta elvette szivaradagját. Amikor pénze volt, egyösszegben fizetett. Sohasem számolták egymásnak, hogy mivel tartoznak, mert mindketten elégedettek voltak. Laci bácsi teljesen a szívébe zárta a kedves és mindig kedélyes Bródy Sándort. A kecskeméti klubban nincsenek „nagy nevek”, de Laci bácsi a hétköznapok egyszerű munkásait, a klub látogatóit is olyan szeretettel, előzékenységgel és fiatalos lendülettel szolgálja ki, mint azt valaha tette. Azt mondja, évekig szeretne még itt dol± gozni, hordani a forró virslit, a feketét és a jégbe hűtött sört. Megszerette vendégeit. Ugyanúgy, mint ahogy őt megkedvelték. Mert tudod, mindenki ismer itt mindenkit... Az a férfi például a túlsó asztalnál feleséget várja. Délután dolgozik az egyik presszóban és műszak után itt találkoznak. Ott az a hosszú hajú, szőke kislány a táncosával, menyasszony és vőlegény: itt kezdődött ismeretségük a klubban. A fiú tanító, a kislány óvónő lesz. Ugye, milyen szépek így együtt? Szombat este van, még nincs késő. Szabad? Gyere, táncoljunk mi is... M. J. IS T'edves Barátom7 Már régen készülök, hogy válaszoljak múltkori leveledre, de tudod, az embernek annyi etfog- laltsága van, hogy észre sem veszi a napok múlását Észre sem veszi, hogy már október van és a nyár karcsú fény-vázája darabokra tört Nem tudom, felétek milyen az ősz, hiszen sohasem jártam Fran- iaországban, és te sem írtál még nekem erről. Én amikor megérzem az őszt, amikor meglátom az ég elfátyo- losodó kékségét, mindig azokra a szeptemberekre gondolok, amikor elővettem a táskát a szekrény aljából és elindultam, hogy egy fokkal feljebb is bizon- got adjak magamról az isk!*u.- ban. Mindig azokra a nagy bolyongásokra gondolok, amiket ilyenkor tettem az erdőben, ahol minden a folyékony arany fényében rezgeti és ahol képes voltam fél napokat gyalogolni, hogy megtaláljam az igazi nyárnak csak egy darabját. Sohasem találtam meg, de kiértem a folyóhoz és leültem a partján. A nád már éretten zengett és elnehezülve, lustán röpködtek közte a nádi verebek. Más volt a folyó is. A tegnapi vidám emberekkel tarkított homokos lejtő, ma egy elhagyott vásártérhez hasonlított, az utcához, ahol lakodalmas menet vonult el. A parton mindig sokáig ültem. Szerettem ott iilni. A dombokról az érett szőlő édes illata gomolygott le. A folyó túlsó partján, jól bent, a kukoricatáblák között fenséges jegenyék hatalmas ormát ringatta a szél. így ültem akkor is. A vízen vakítóan fehér kacsák lubickoltak. Azt figyeltem, milyen ügyesen buknak le és mennyire kiszámíthatatlan, hogy hol jönnek ismét a víz felszínére. A faluban főzték a lekvárt és a jellegzetesen falusi illat mesz- sze elcsavargott a fák közé, sokáig bolyongott, míg aztán a hajnali harmat a földre szorította. Nagyon szép ősz volt. Hosszú ökörnyálak libegtek el előttem, mint egy láthatatlan menyasz- szony fátylának szálai. S mögöttem megdördültek az ágyúk'. Először azt hittem, hogy az ég dörög, de aztán láttam a felbok- rosodó füstöt és a házakon pipiskédé lángokat. Hozzánk is elért a háború. Dokollá változott a kis falu. ■ Az emberek eltorzult arccal rohantak jobbra-balra. — el- vesztették a fejüket. Sohasem hittem, hogy hozzánk is elér a háború, nem tudtam elképzelni, hogy ezt a nyugalommal átitatott békességet egyszer az őrület váltja fel. De nem is írok erről, hiszen te is tudod, barátom, hogy mit jelent a háború. Te talán még jobban tisztában vagy vele, mint én. Sohasem felejtem el leveledet, melynek mély bánattal és örvénylő gyűlölettel telített szavai könnyekig meghatottak. Nem felejtem el nővéredet, akit halálig gyalázva öltek meg az SS-legények, nem felejtem anyádat, öcsédet, akiket szintén az SS-csizmák tapostak halálra. Még mindig őrzöm a levelet, melyben erről írtál. Most, ezen a varázslatosan szép nyárvégi napon szintén itt ülök a folyóparton. Vakítóan fehér kacsák hancúroznak a vízben, s a folyón túl, messze- messze oszlopszerűen mozdulatlan, nagy jegenyék ormára dől a hajlott messzeség. Apollinaire verseire téve papirom, írom a levelet. Mögöttem a falu új házaival és új embereivel. Az előttem levő táj félelmetesen hasonlít a 17 év előtti őszre. Mögöttem alig van nyoma. Azt kérded, hogy lesz-e háború? Nem lesz — nem! Meked ezt nehéz elhinni és * * leveledből érzem is, hogy inkább az ellenkezőjében hiszel, bár azt szeretnéd hinni, hogy háború nem lesz. Neked nehéz, hiszen szemeddel látod, hogy hazád földjén szülőd és testvéreid tegnapi gyilkosai gyakorolnak, hogy a Bundeswehr menetel francia földön, és a csizmák ritmusa mintha visszhangja lenne a 20 évvel ezelőttinek. De gondolj arra, hogy mit jelentene egy háború és belátod, hogy ezt az öngyilkosságot nem követheti el az ember. Gondolj arra, hogy az emberiség háromnegyed része, sőt talán nagyobb hányada utálja a háborút és azokat is, akik háborút akar- nak- A nyugatiak mostani politikája hasonlít ahhoz az emberhez, akt azért fekszik a vonat alá, hogy kisiklassza. Azonban a vonat halálra gázolja és biztos pályán száguld a kitűzött állomásra. Az emberi értelmet nem lehet többé letaszítani arról a csúcsról, amelyre a XX. század vitte. Az ember megtalálta, felfedezte önmagát, s jaj annak, aki nem ismeri el Befejezem a levelem, mertal- konyodik és ilyenkor már hűvösebbek az esték. A faluban villanyok gyűlnek s sziporkázó fényeséget árasztanak szét. Érett gyümölcsök illata leng a folyó felett. . Kern tudom, felétek müyen az ősz, hiszen még sohasem jár-t tam Franciaországban és te sem Írtál eddig erről, mert mindig a háborúról kellett beszélni. Uárom leveled és meleg kő- w szöntését küldve, sokat gondol rád, barátod: Gál Sándor Az évszázad legszárazabb szeptembere A kecskeméti agrometeorológiai obszervatórium jelentése szerint szeptemberben az átlagnál 1,4 fokkal volt nagyobb a havi 18,1 fokos középhőmérséklet. A legerősebb felmelegedést (32,2 fokot) 19-én észlelték. A napsütéses érák száma 255 volt, 58-cal több, mint a sok évi átlag. Csapadékból viszont csak 0,4 mm hullott, 49,6 mm-rel (99 százalékkal) kevesebb az átlagosa áh Ennél szárazabb szeptember Kecskeméten a XX. században még nem volt. Az eddigi legkevesebb szeptemberi csapadék a „hírős” városra ebben az évszázadban 1947-ben hullott, de akkor is elérte az 1 millimétert. 7. Az illetékes hatóságok intézkedésére ezek a növendékek elhagyták iskolánkat. Legjobb tudomásom szerint az érintett lakosokkal, vagyis szüleikkel együtt városunkból is hamarosan eltávoznak. Már most a hatósági k kívánsága, vagy hogy pontosabb legyek: követelménye az, hogy ez a kérdés nem képezheti vita tárgyát sem a tanári karban, sem a növendékek körében. — Ezt mint factumot, tudomásul kell venni és kész helyzetnek tekinteni. Az osztályfőnök urak az érintettek nevét jelöljék meg az osztálykönyvben, de egyelőre nem kell őket kihúzni a névsorból. Csupán ezeket kívántam közölni, és a magam részéről is nyomatékosan kérem, hogy valamennyien hiánytalanul tartsák be az itt mondottakat. Fodor Géza megkövültén hallgatta a bejelentést. Valósággal felizott, amikor minden további nélkül megszólalt: — Kérem, igen tisztelt direktor úr... Nem folytathatta, mert Vértes igazgató ellentmondást nem tűrő hangon letorkolta: — Fodor kolléga, csak ismételni tudom, hogy ez a köz1 ’S miheztartás végett történt és dunkban. Egyetlen szó erejéig sem. Köszönöm uraim, most menjenek fel az osztályokba. Fodor Géza magába roskad- tan bandukolt fel a lépcsőn. Az osztály feszült kíváncsisággal leste minden mozdulatát. A gyerekek érezték, hegy most még a levegő is súlyos terheket cipel, és remélték, hogy osztályfőnöküktől megtudnak valamit Fodor lassan lelépett a katedráról, s az első padsor előtt megállt. Vontatottan szólalt meg: — Fiúk, mától kezdve üres lesz egy hely az osztályban. Aki azon a helyen ült, társatok és testvéretek. Ezt sohase felejtsétek el. Ügy emlékezzetek vissza rá, mint aki szerencsétlenül járt, mintha — mintha egy erdei kiránduláson elragadták volna a farkasok. Abbahagyta. Látta, hog^ Winkler Rudi feszeng a helyén, s alig tudja visszatartani a már- már kibuggyanó mondanivalót. — Winkler, akarsz valamit mondani? — kérdezte a tanár. — Igen, tanár úr — állt fel Winkler. — Én tudom, mi van Beckkel. A Beck zsidó, és bezárták a fatelepre. _ ülj le. Ne kiejtsétek el. JJettentó írta: o Horváth József J J[fcODIRSGUEZ efölött vitát nyitni nincs móamit mondtam: Beck Jenő a testvéretek, s ő gonoszságnak esett áldozatul. Most pedig vegyétek elő a könyveteket Nyissátok fel a 125. oldalon. Ma Horatiust fogunk olvasni. Ki vállalkozik rá? Felhangzottak az eposz zeng- zetes sorai, de Winkler Rudi sehogyan sem tudott Horatius- ra figyelni. Mindegyre egyetlen gondolat körül forgolódott Hogyan lehet az, hogy otthon édesapa azt mondta: nagyon helyes, ami a sárgacsillagosokkal történik. Fodor .tanár úr meg azt mondja, hogy Beck a gonoszságnak esett áldozatul? Édesapa éppen tegnap este magyarázta el anyunak és neki, hogy az olyanok, mint a Beck, vérszopók és ellenségek voltak, de most megérdemelt sorsukra jutottak, viszont Fodor tanár úr szerint a Beck nekik testvérük, és szerencsétlenül járt...? Eltökélte, hogy ezt azonnal tisztázza édesapával. Alig várta az utolsó csengetést, sebesen hazairamodott. Apa és anya már asztalnál ültek, ebédellek. És Winkler Rudi elbeszélte, mit mondott Fodor tanár úr a latin órán, és milyen ellentmondás rejlik ebben az egészben. Rudi azt hitte, hogy itt valami félreértésről van szó. De Winkler Rezső, a vere- bélyi népmozgalmi nyilvántartó hivatal vezetője, az emléklapos tartalékos főhadnagy, semmiféle magyarázatban nem bocsátkozott, hanem csak any- nyit kérdezett a fiától: — Biztos vagy benne, kisfiam, hogy Fodor tanár úr szóról' szóra ezeket mondta? Nem tévedsz, kisfiam? — Nem, egészen biztos — felelte Rudi, és megint elismételte Fodor Géza szavalt. Winkler Rezső ezen a napon nem pihent le ebéd után, hanem elment hazulról. A városházára sietett, és Szomolányi Pétert, az alpolgármestert kereste. — Nem alpolgármesteri minőségedben kereslek, kedves bátyám — toppant be Szomolá- nyihoz —, hanem mozgalmi ügyben. — Kérlek én most nemigen érek rá, de miről van szó? Winkler Rezső ünnepélyes pózt öltött: — Halaszthatatlan nemzeti ügy. Ügy szólok hozzád, mint a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség helyi csoportjának elnökéhez. Kérlek szépen, az én k'sfiam hatodik gimnazista és... Winkler részletesen elmondta, amit fiától Fodor tanár úr reggeli megnyilatkozásáról hallott. Szomolányi figyelmesen végighallgatta. Végül felállt, és a kezét nyújtotta Winklernek: — Nagyon köszönöm, kedves barátom, ezt a közlést. Nagyon jól tetted, hogy felhívtad a figyelmemet. Gondom, lesz a 1a- nár úrra. Kérlek, senki másnak ne tégy említést a dologról. Mert ugyan már az elmondottak is elegendő bizonyságot szolgáltatnak arra nézve, he-<y ez a tanár egy defetista árr'ó, de még hasznosabb lesz, ha beható megfigyelés alá vessek. Várj csak ... Nem tudod, kérlek, miiven családból va’* ~z a tanár? ÍFolytalása következik.)
