Petőfi Népe, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-07 / 106. szám
FIATAL ANYA ÉDESANYÁM Most látom csupán, hogy mily Keveset dalolt, a hangját, a Kedvét teleszőtte a gond. A dal lágy lebegés, őt a sár fogta le: nyolc gyermek, ti* fcanffl, jó, hogy nem fúlt bele« • • A* álma elfogyott, szemén nem ült remény* igavonó Közöny feKüdt rá feketén. Éhségünk szívta el tejével a dalát, vérével cseppent ént életét adta át. Hiába kérdezem, hiába kutatom: Pihen a föld alatt, jobb, ha békén hagyom. S ha lesz igaz dalom, tiszta, szép énekem, — vére helyett vérem! - a sírjára teszem. ANYÁM... Sokszor láttam csillogást a szemében. (Mások úgy mondták, hogy: sir az anyám...) Sokszor láttam teknő fölé hajolva, megszédült néha... Máskor, éjszakán, jel-felriadva, öt ébren találtam. .1 (Hetőnk közül mindig akadt beteg.) S ha ketten-hárman olykor összejöttek emlékszem, ő volt a legcsendesebb. Most ritkán látom (már két évtized telt úgy el, hogy én csak vendége vagyok, egy évben kétszer vagy még annyiszor sem), s olyankor...! Ezek nagyon szép napok! Anyám most is hallgat, és hogyha szól is, engem kérdez, és kér: meséljek én... Szemében fény csillan, a büszkeségnek, s örömnek fénye... szivében remény.. Mesélek róla, életünk miként főly... Hallgatja, s csak ritkán kérdez bele. Ügy figyel rám, mint tanítóra gyermek, de közben a kötésen jár keze. Weintrager Adolf rajza MOLNÁR JENŐ Hát felrepült az első űrhajó, mely embert vitt a Föld körül, hahó, Embert, kinek szive dobog, a hős, a világ előtt neve ismerős: Jurij Gagarin. Milyen egyszerű, arcán bátorság, homlokán derű ül. Ember, aki hús-vér és teremt, ki átfutotta, im a végtelent, és elsőnek láthatta crtt, fölül, alatta a Föld miként gömbölyűi, hogyan csapódnak tengerek, hegyek, a messzi csillag onnan hogy remeg. felülről nézve milyen lent az ég, hogy váltja egymást árnyék és a fény. — Ikarus óta, 6, hány vakmerő lendült az égnek, de nem volt erő! Visszarántotta magához a Föld. ki felfelé a csillagokba tört. Ó, tudós ész és egyszerű kezek alkotástok nagy, felséges, remek. a tett, akarat csodát nem remél, valóság ötvöz, mint a vas, kemény, tudjuk, hogy nem angyal tekint le ránk. a Föld küldte fel tudatos fiát, ki űrhajóján bukva, kerengve felívelt immár a végtelenbe, s onnan majd tovább. Nagy Istók István OTT H O DÉXtlTÁN Babos ruhád kissé megfeszül, szinte látom bőröd bársonyát, olyan szépen illesz a tájba, mint zöld vetéshez pirosló virág Csöppnyi lepkénk Is szilldos, majd nyuszi lesz C és kismadár, milyen régen voltunk Így együtt, de jé pedig otthon — délután. . F. TÓTH PA*. A Halál elvitte Büki Lajost, *• hogy ne tudjon többé a három fiának kenyeret és ruhát venni. Beszállásolta hozzájuk a Kétségbeesést és a Félelmet, s elégedetten távozott. Az Édesanya megtörőlte szemét, a három gyermekét is és magához ölelte őket. Olyan erő költözött akkor a gyenge kis asszonyba, hogy a Kétségbeesés és a Félelem ajtón-ablakon menekült tőlük. — Lajos helyett is dolgozni kell — határozta el és hozzákezdett a csodatevéshez. A nappalokból teli tányérokat varázsolt az asztalra, a kályhába tüzet. Az éjszakák irkát, uzsonnát termettek az iskolatáskákba, s az egyre növő hat kis lábra cipőt. Szép szál emberré nőtt a három fiú. Erősek lettek, egészségesek, kemény akaratunk. Egy igazi anya szívvel érezhető, szemmel látható példája kovácsolta, edzette őket férfivá. Megházasodott mind a három. Versengve hívták magukhoz, de Bü- kiné nem csupán jó volt, hanem okos is; — Jobb, ha maradok. Így soha nem untok rám, szeretnek a menyeim. Legalább mindig kedves vendég leszek. A Bükieket azonban bántotta a helyzet. Mit csinál egymagában az édesanyjuk? Hosszúk a napok, még hosszabbak az esték. Sűrűn látogatták, s újságot, könyvet vittek. __ Eg yszer Lajos, a legidősebb fia hatalmas csomagot tett az asztalra. — Mit hoztunk?! — kérdezte diadalmas-boldogan és feleségével izgatottan várta a hatást. Televíziós készülék volt. — Majd magunknak is veszünk — nyugtatta Sárika —, de a Mamának fontosabb. Meg aztán eljárunk ide, együtt nézzük. Meghívja Pistáékat, Ladákat. Nem sok idő jutott az ellenkezésre, mert újabb ajándékozók érkeztek. Ladák. A kicsi is velük volt. Televíziót hoztak... A két tábor csatája közben érkezett a harmadik pár a harmadik készülékkel. Az Édesanya nézte, csak nézte a fiait és a három nagy dobozt, örült is, nevetett is. Szerettei csendes harcát mosolyogva figyelte. — Olyasmit érzett, mint amikor Laci a nagy sietségben harisnyában indult az esküvőre. Ügy kellett kiáltani: Legalább papucsot húzz a lábadra! — Mi jöttünk legelőször1 — kardoskodott Lajos és Sárika, s ki-ki a maga jogát védte. Az Édesanya hallgatta a szavakat. Lám, milyen három fiút nevelt! S milyen szerencsésen választottak párt! Mennyire szeretik... A Bükik csakhamar belefáradtak a vitába. Mindannyian az édesanyjukra néztek. Tőle várták végül a döntést. Így szokták meg, így tartották helyesnek. — Mind a három készüléket elfogadom — hangzott az ítélet. — Nagyon örülök, köszönöm a kedvességeteket. Most pedig én ajándékozlak meg benneteket! Mindegyik fiam kap tőlem egy csomagot. Vissza nem utasíthatja senki. Otthon szépen beszerelitek, én pedig nálatok nézem a műsort. Egyszer Lajo- séknál, máskor Pistáéknál. Ladákat se hagyom ki. Csend volt a szobában. Erezték, igaza van. Egyedül Sárika próbált ellenkezni. — Azt akartuk, hogy ttt legyen a készülék. Lássák az utcabeliek a tetőn a T-antennát! Kicsit hadd irigyeljék Mamát! Az Édesanya legyintett. — Kedveseim, ezért igazán kár lenne! Látták a nagy felvonulást, amint dpekedtetek. Ha elmesélem nekik, ami most itt történt, irigyelni fognak. Jobban, mintha a kéményre égigérő arany antennát szerelnétek! A döntést most is elfogadták a Bükik. Cigarettára gyújtottak, kicsi Laci pedig eszegetni kezdte az egész városban hires dzsemből kent lekvároskenyeret ... Fazekas Tiborc ' Készül a kesztyű — télre —, bár még nyár van, ő már a télre gondol, s nem lehet, hogy mosolyogva meg ne kérdené: még mindig írom-e a „szép verseket?? O, szép versek! Anyám, ha szépet írok, az mind Neked szól, g Tőled származik! Ha szépet adhatok az embereknek, ha jót, s szépet mondok, s teszek nekik, 4 a Te szívedből indult a világba a bennem élő vágy és gondolat, — de van-e oly hatalma verseimnek, hogy elriassza a Te gondodat,..? Nem látlak már teknő fölé hajolva, és tipegve mész át a kis szobán, nem betegnél virrasztasz éjszakákon, hanem ágyamnál, ily nap hajnalán.a Megszédülsz most is ...jaj, most már gyakrabbant-' szemedben könny, ha új útra kelünk, aztán csak vársz, megint vársz, szótlanul, és kötögeted a kesztyűket nekünk. Äntaäfy István Konyhaajtóban Mezőkről jöttem víg füttyszóban, Anyám várt a konyhaajtóban. Várt az első palacsintával, Barackvirágos mosolyával. Lábasok és köcsögök között A kis konyhában mosott, főzött, Repesett, énekelt a gőzben, Égre fénylő madár az őszben. Ragyogtak a kilincsek, rezek, Ragyogtatja az emlékezet: Meg-megállt, úgy számolt öt ujj An, Töprengett, nézte kinőtt ruhám. Most is hoznám ölelve a fát. Szivemre raknám mozdulatát Állok poros konyhaajtóban, Nézem a kopott követ szótla’ Kihullt kezéből seprő, bögre. Holdfényben ülök a küszöbre. Mintha lebbenne kék köténye. Csillagot szór csipegö éjbe.,. LUKACS MIKLÓS I HÁT FELREPÜLT... j A három Büki A kertben fák, fákon madarak, csipogás és hangos prügetés, az ég tiszta, mint mosott kötény, cakkos felhők szegik peremét.
