Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-10 / 59. szám
1 oldal 19(51. március 10, péntek |/iskunf él egyháza szélén, a ^ nemzetközi muút közelében nádtetős kis vir villákból álló település húzódik meg szerényen. Cigányok élnek itt már évtizedek óta. Néha megáll mellette egy-egv külföldi autó, s fényképez. Kuriózum, érdekesség, el lehet majd vele dicsekedni odahaza. De milyen is a cigánytelep élete belül, változik-e az ősi, apáiktól örökölt életforma? Valljuk be, erre kevesen tudnának tárgyilagosán válaszolni. Tszak 7r''J :nnal, a járási vöröskereszt titkárával, mondhatnám úgyis, a telep legfőbb védnökével járjuk a zegzugos „utcákat”. A tavaszi napfény a házak elé csalogatja az embere- k°t. s most lépten-nyomon körénk sereglenek. Nem kell jőfpymán csak két szó, s máris k! robban a vita. hevesen, vérmérsékletüknek megfelelően. „ilfl is dolgOSÓk ragrunh!“ Karádi András, egy munkás- külsejű férfi mondja a fentieket. széles taglejtések kíséretében, s kérés nélkül veszi elő a munkakönyvét, amiben sorakoznak a bejegyzések, hogy évek óta rendszeres munkavállaló. A telepbíró, Karádi János elmondja, hogy nem ő az egyedüli. A telepen 85 család él, közel 380 személy, s ezeknek a fele kétkezi munkás. Van köztük vándoriparos, de ma már ezt inkább csak kiegészítő mesterségként, a téli időszakban űzik, nyáron legnagyobbrészt téglaégetéssel foglalkoznak. Évek óta termelik, égetik a szénporos téglát a Békés megyei termelőszövetkezeteknek. A Karádi család ez évben egymillió téglát készít Nagyszénáson, Kiscsálkón háromezret, Kaszaperen ötszázezret. A Rácz és Tóth család Kardoskútra megy, ahol kétmillió tégla ki verésére, égetésére szerződtek. Pusztaszőlősre is megy két család, Gádorosra szintén, mondhatni behálózzák a szomszédos megyét. Fő kenyerünk a téglakésxítés Békés megyében már ismerik őket, s minden esztendőben szerződnek velük — ez évre mintegy hatmillió téglára szól a megbízás. Ezer téglaként 315 forintot kapnak, s az ebből eredő jövedelem jelenti a család egész évi megélhetését. Van aki ősszel egy összegben 15—20 ezer forintot is a takarékba tesz és apránként veszi ki, a szükségletnek megfelelően. A szövetkezet jól jár velük, hiszen a másodosztályú gyári tégla maidnem kétszer olvan drága, mint a cigányok által készített szénporos tégla. — Lakásokat, istállókat, borospincéket építenek a mi tégláinkból — mondja önérzettel a Karádi család feje. Nagyrészt termelőszövetkezeteknek dolgoznak tehát, attól azonban egyelőre még idegenkednék, hogy termelőszövetkezetbe, mint tagok is belépjenek. Pedig van már köztük, aki egészen közel áll ehhez a i gondolathoz. A Vörös Csillag Tsz hagymatermesxtője Nyúlánk férfi áll az egyik ház oldalánál, megszólítom. Kállai Józsefnek hívják, s itt arról nevezetes, hogy ő a közeli Vörös Csillag Termelőszövetkezet hagymatermesztője. Szívesen beszél a munkájáról, szövetkezetéről, dicséri az elnököt, aki igen emberséges és arra biztatja őt, hogy ne csak szerződéses alapon, hanem mint szövetkezeti tag termelje a hagymát. — Két éve dolgozom a Vörös Csillagban, tavaly ötvenezer forinttal számoltam el, s ennek fele lett az enyém. Eddig csak egyedül voltam a családommal, most még beviszek három csaHatmillió téglát készítenek - Békés menyében félegyházi cigányok ládot, összesen 23 holdon tér- Karonragadják az újságírót, s során —, s a leszakadó meny- mesztünk hagymát. Jövőre meg becipelik a lakásukba, mutat- nyezet is, ellentmondásul. Em- akár tíz család is mehetne, mert ják a rendet, tisztaságot — béri hajlékra vágynak, csak még több hagyma lesz a terv- nem hiába kapott ez a telep éppen nem találják még a ben. Egy év múlva — mondja dicséretet a megyei tanács tisz- hozzá vezető utat Aztán talál- lassan, megfontoltan — már én tasági versenyének értékelése kozik az óhaj és a realitás. Adis egységre termelem a hagymát. Az idén még nem vállalhattam munkaegységre a dolgot, mert nincs kitartásunk a zárszámadásig. — Hol tanulta ezt a mesterséget? — Makón voltam én hagymatermesztő évekig, állami gazdaságban, értek hozzá. De nem szeretek vándorolni, jó volna itthon megtelepedni. így beszél, okosan, értelmesen, s a többiek helyeslőén közbe-közbe szólnak. Emberi hajlékra vágynak Nem nagyon válogatják a szavakat és az érveket sem. A Vöröskereszt járási titkára a telepbíróval beszélget. A házon tábla jelzi: Vöröskereszt-állomás. 22. Lám, az is, hogy néhány nap múlva hazaindulnak, milyen szép és reménykeltő tudat, de hátha mégsem igaz? És ha Magyarországra jutnak is. nem zárják-e az egész csapatot karanténba, mint az első világháborús foglyokkal csinálták? Benkő szerint a fogolyvonat Debrecenbe viszi őket, s onnét ki-ki szétszéledhet hazafelé, de- hát Benkő sem volt ott Debrecenben, amikor kimondták az »oszoljt«, ki tudja? De a kétségek és kósza gondolatok közepette is lázban égett az egész fogolytábor. Csak indulna már az a vonat... Benkő Antal az ő szárnyaló, nagy örömét iparkodott megosztani kenyeres pajtásával, Szerencsés Jánossal. Különös szeretettel és barátsággal vette körül ezt a Szerencsést. Szerencsés néhány évvel idősebb nála, de kitűnően megértették egymást. Most is melegen átölelte: — No, Janikám, hát hazamegyünk. .. Szerencsés arcán árnyék suhant át. Benkő látta, hogy barátja még ezt az alig észrevehető mosolyt is csak a kedvéért erőlteti magára. — Fel a fejjel, pajtás! — bíztatta Szerencsést. — Hazamegyünk, ez a lényeg. Meglátod, milyen nagyszerű lesz otthon. Az ötven év körüli férfi felsóhajtott: — Te igen... Te hazamegy, testvér, de én? Nekem nincs »haza«. Benkő gyöngéden átölelte: — Hányszor mondtam már, hogy ahol az én otthonom, ott , a tied is! Ezentúl együtt maradunk. Hazaérünk, bemegyünk a gyárba. Meglátod, hogy örülnek majd neked a cimborák! Nemrég államosították a mi ' gyárunkat is. Ügy bizony! Nem ■ úgy megy, mipt régen, amikor ’csak robotolt az ember, de sémim! köze sem volt a gyárhoz. jEl sem tudom képzelni, kik most a fejesek a gyárban, de amikor majd benyitunk az igazgatósághoz, alighanem valamelyik szaktársat találjuk ott. Érted, milyen nagyszerű ez? Az első keresetedet megünnepeljük. De meg ám! Aztán szerzünk neked egy takaros kis lakást. Akármi legyek, ha meg nem házasítalak, te vén medve! Most lógatod az orrodat, de ne felejtsd el, majd eljön az idő, amikor kacagva emlékeztetlek ró! Nahát, örülsz-e már? Hazamegyünk! Szerencsés János lehorgasz- tott fejjel ült. Nem a'carta, hogy Benkő észrevegye tengermély bánatát. Határtalanul szerette Benkőt. Mindjárt azután, hogy összekerültek a táborban. Benkő barátságot kötött vele. Honnét is tudhatta, ki ő, mi ő? Bizonyosan Kurganov alezredes mesélte neki. Kurganov az ő »keresztapja«. Igen, mert amikor valamelyik hadikórházból idehozták őt, mégcsak neve sem volt. Kurganov nem győzött csodálkozni, miféle különös história az övé? Egy kiürített katonai épületben, kint a fronton egy élet-halál közt lebegő magyar katonát találtak a szovjet szanitécek, s amikor nagy keservesen megmentik, azt sem tudja, mi a neve, ki fia-borja, hogyan került oda, s hol volt azelőtt? Kurganov persze nem tarthatott a nyilvántartásban egy névtelen hadifoglyot, hát elkeresztelte szépen Szerencsés Jánosnak. Utóvégre ritka szerencsés véletlen ennek a fogolynak a megmenekülése, amint ezt a hadikórház politikai osztálya a kisérő iratokban közölte. De hiszen ha csak Kurganov szemében fedné sűrű homály az ő rejtélyes sorsának kanyarulatait Hanem ő sem tud többet önmagáról! Három esztendeje töri a fejét erőlteti az agyát, de sejtelme sincs, ml lehetett az előélete. Élete a hadikórházban kezdődött minden, ami azelőtt volt, kimosódott az emlékezetéből. Már-már belefásult a töprengésbe, de most, amikor mindenki izgatottan készülődik haza családjához, feleségéhez, Szerencsés megint gyötrődik, mert neki nincs hová mennie. Vagy... ki tudja, hátha őt is szívrepesve várja valahol egy család, s 5 mégsem találkozhat velük egy boldog órán, mert fogalma sincs, hol lehetnek ők! Benkő az egyetlen ember, aki reményekkel táplálja. Szívén viseli sorsát Derék, melegszívű ember ez a Benkő, mit is kezdene nélküle? Hát ilyen emberek ezek a kommunisták? Akkor jó, hogy az ő pártjuk állt Magyarország kormányrúd- jához. Milyen becsületes, milyen önzetlen! Bejáratos Kur- ganovhoz is, gyakran féléjszakán át vitáznak, s nyilván tetszés szerint részesülhetne különféle előnyökben is. De nem használja ki helyzetét a többi fogoly közt él, étkezik, s jár ki munkára. Sőt, amikor már mindenki pihen, ő akkor is talpal az érdekükben. Negyednapra felkerekedtek a foglyok. A felvirágozott szerelvény elindult hazafelé. Harsány nótaszó hömpölygött, reménység és jókedv ragyogott az arcokon, kiengesztelődtek a ha- ragvó emberek, hiszen új élet kezdődik. Hazamegyünk. A határon egy pillanatra minden szív elszorult A haza tárt karokkal fogadta fiait És Debrecen! örömteli szívvel köszöntötte őket egy kommunista miniszter. Minden csupa virág és mosoly. S amikor a debreceni állomáson elhangzott az »oszolj«, mindenki Benkőt kereste. Hát mégis igaz volt minden szava. Egy kézfogás, egy ölelés, egy hálás pillantás, aztán rohanvást haza. Örömre-e, bánatra-e, de haza, haza... Szerencsés János tétován nézte a színes kavargást. Ha Benkő nem fogná a kezét mit is keresne itt, hová indulna most árván, egyedül? De itt van, együtt kapnak fel a pesti vonatra, s 5 követi Benkőt. Milyen furcsa érzés! Ügy szorong barátjáért, mint még soha senkiért és semmiért... Minden idegszálával azt kívánta, bárcsak Benkő jó egészségben, együtt találná szeretteit Nem Jon te’ket a tanács, s némi kölcsönnel — akinél munkafedezet van rá — megkezdődhetne az építkezés. A vályogot, téglát ők maguk készítenék hozzá —, csak ne kellene elvándorolniuk minden tavaszon más megyébe munkát keresni... S itt a kör mintha bezárulna de máris kívánkozik a kérdésNem dolgozhatnánnl• idehazaf Nem vennék hasznukat a helyi termelőszövetkezetek? Nem kellene az a hatmi1 lió tégla Bács megyében, vagy akár a szövetkezeti útra lépett Kiskunfélegyházán? A termelőszövetkezeti építőbrigádoknak is hasznos tagjai lehetnének ezek a munkabíró, szorgalmas emberek. A családtagok pedig, sok jó példa van rá, a növénytermesztésben hasznosíthatnák magukat, hiszen tanulékony, ügyes emberek. Csak ne ütköznének lépten nyomon az előítéletek merev falába... A velük szemben megnyilvánuló előítéletre pedig csak egy lehet a válasz: ha akad is még köztük — ahogy más társadalmi rétegben is előfordul — tolvaj, vagy naplopó, a többségükre nem ez a jellemző. A ma még sokak által elkerült, lenézett cigányok is szebb, emberibb életre vágynak. Keresik, kutatják a lehetőségeket. A becsületes munkára alapozott felemelkedés egyik lehetőségét a Békés megyei termelőszövetkezetek már megmutatták. A félegyháziaknak csak követni kellene a példát /. Tóth Pál emlékezett, hogy valaha is így a torkában dobogott volna a szíve. Benkő még most kétségei és aggodalmai közepette te törődött vele, bátorította, és tartotta benne a lelket Esteledett, amikor a szoba- konyhás pesterzsébeti lakás küszöbére értek. S amikor Benkő felesége és édesanyja karjaiba omlott, Szerencsés szeméből patakzott a könny. Forró érzés járta át a mellét, s úgy érezte* mintha kéreg repedt volna meg a lelkén. Benkő ott marasztalta. 8 másnap bevitte a gyárba. Nem tévedett Haraszti Pál, a derék, köztiszteletben álló idős munkás fogadta őket az igazgatói szobában. Szerencsés megindul- tan látta, mennyire szeretik Benkőt a gyáriak. S amikor elbeszélte Harasztinak Szerencsés különös történetét, as igazgató tüstént barátságába fogadta őt Nyomban alkalmazták. A gyárat bővítették, és Szerencsés — szakképzettség híján — az építkezésekhez kapott beosztást. Szerencsés félt, hogy majd örökké az ő históriáját firtatják. De érdekes, senki sem említette neki. Nem tudta, hogy Benkő teremtette meg körülötte a tapintat légkörét. Az első keresetet valóban megünnepelték. Benkő egy takaros kis albérletet szerzett neki. — Tudod mit? — mondta neki néhány nap múltán Benkő. — Csináltass egy fényképet magadról és én betétetem a* újságba. Hátha felismernek, és jelentkezik valaki a családodból. Szerencsés boldogan egyezett bele. Benkő be is váltotta Ígéretét A fényképes felhívás megjelent egy nagy pesti újság hirdetményei között Ki tud róla? — ezt a címet viselte. Mindketten szívszorongva várták, ki jelentkezik, ki ismeri fel Szerencsést? De hetek múltak el, senki sem jelentkezett Benkő mór maga is reménytelennek találta a kutatásnak ezt a módját de hogy barátjába lelket öntsön, még kétszer megjelentette a fényképes felhívást Ám hasztalan, mert Szerencsésnek ezúttal sem akadt ismerője. (Folytatása követkéz:kJ » I