Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-08 / 57. szám
1961. március 8, szerda 1. oldal KOSÁRLABDA - HÍRADÓ BAJAI BACSKA POSZTÓ—SZEGEDI EAC 86:62 (18:30) NB I-es férfi mérkőzés. Baja, 250 néző. Vezették: Mogyorósi és Bzabó II. — B. Bácska: Weidin- ger (10), Rácz — Kovács (23) — Rátvay (17), Vétek (24). Csere: Vass (10), Bacsfai (2). Szabó, Szepes. Mindenki biztos Bácska győ- eelemre számított, csak a már túl igényes és elkényeztetett bajai közönség számított mindjárt a mérkőzés elején sokpontos elhúzásra. Pedig az első negyedórában igen szoros volt az eredmény. A szegediek igyekeztek lelassítani a játékot, s ez sikerült is nekik. Ennék a következrriénye volt aztán az, hogy az első félidőben a Bácska nem tudott nagyobb előnyre szert tenni; Szünet után mindjobban belelendül a bajai csapat, s ekkor sikerül állandósítaniok húszpontos előnyüket A mérkőzés végén a hazai csapatba több fiatalt is beállítanak, de ez már nem veszélyezteti a végső eredményt A Bácska győzelme lehetett volna nagyobb arányú is. Kovács dobásai nem sikerültek a megszokott módon. — Jók: Rát- vai és Vétek. BP. ELŐRE—BAJAI ÉPÍTŐK 81:52 (37:22) NB I-es női mérkőzés. — Budapest, TF-terem. 100 néző, vezették: Horváth és Szécsi. — B. Építők: Kolovicsné, Görög (20) — Mándi (8) — Tóth (4), Állaga (4). Csere: Rátvaá (16), Pásztor, Taxné. Jó iramban kezdenek a csapatok, s a játék képe alapján olyan a helyzet, hogy az Építők mind a két pontot elhozza. A 8. percig vezettek is, s ekkor 14:18-ra állt a mérkőzés javukra. Ezután jött a fordulat Balszerencsés«! 6orra kihagyták a személyiket Ez fellelkesítette az Előrét és a mindjobban kifáradó (Az Építők közvetlenül a mérkőzés előtt érkezett meg.) bajai lányok ellen 15 ponttal elhúzott Fordulás után még fellángol az Építők, erősíteni is tud, de dobásaik nem pontosak és ismét kihagyják a személyiket. A vereség bár megérdemelt, de az arány túlzott. A csapat fáradtan játszott és senki sem emelhető ki az együttesből. Nem eléggé összeszokottak még a halasiak bajai bAcska posztó—kkhalasi határőr DÓZSA 6:0 (2:0) Baja — 1500 néző — Vezette: Sutyor. B. Bácska: Körmendi — Bohner, Ihos II., Bisztrovlcs — Bor- sódi, Horváth — Barta I., Duj- mov II., Önody, Barta II., Ág- falvl. — Edző: Fekete Kovács Győző. H. Határőr: Nagy L — Nagy II., Majukó, Mészáros — Csej- they, Papp — Rostás, Markó, K.ucsera, Fenyvesi II., Jager. — Edző: Király István. Halasi támadásokkal kezdődik e mérkőzés, de csakhamar a Eácska veszi át az irányítást. Egyik pompás helyzet a másik után a halasi kapu előtt. Egyelőre a vendégek kapusa jól működik. Mind nyomasztóbb lesz a Bócska-fölény és a 24. percben a leálló Hátú rőr-védelem mellett a kiugró Dujmov megszerzi a ve- Eetést, 1:0. A 32. percben Ónody jól szökteti Dujmovot, aki két védőt is átjátszva védhetetlen gólt lő. Bácska-föléranyel telik el a félidő. Szünet után nagyon rákapcsol a Bácska és már a 6. percben Dujmov mesterhármassal 3:0-ra állítja az eredményt. A 15. percben Barta szép lövése ül a halasi hálóban. Négy góllal a tarsolyában a bajai csapat enged az iramból, s most a Határőrcsatárok is támadásba lendülnek, de ezek a rohamok nem jelentenek különösebb veszélyt a bajai kapura. A 22. percben Barta Il-t gólhelyzetben felvágják. A büntetőt Dujmov mellé lövi. A következő percekben Dujmov javít. Jól ugrasztja ki Barta II-t, akinek a lövését Nagy kapus nem tudja fogni. Ellanyhul a játék, s a végeredményt a 41. percben Önody állítja be. A Bácska javuló formát mutatott, s ha vidéken is sikerül győzelmeket szerezniük, a bajnokság kérdésébe is beleszólhatnak. A halasiakon kiütközött az összeszokottság hiánya, s ez különösen a védelmükön látszott meg. A csapatból elfogadhatóan csak a Fenyvesi II.—Jager bal- szárny játszott. Bokor. B. Építők: Disztl — Varga, Pancsics, TJlakity — Nagy, Heringes- — Kreisz, Czeglédi, Ri- Esányi, Boros, Ézsd. — Edző: Önody Béla. Hatalmas pécsi biztatással indul a játék. A pécsi szurkolókat különvonat hozta Bajára. Az első veszélyes támadás a pécsi kapu ellen irányul a 8. percben. A Bácska-játékosok mintaszerű adogatásokkal közelítik meg a pécsiek kapuját és már csak a pontot kellene feltenni az i-re, amikor Kreisz a döntő pillanatban megbotlik. Mindjobban fokozódik az iram. Jól gördülő támadás fut a szélen, Czeglédi azonban megkésik és oda a jó helyzet. A pécsiek is kiveszik a támadásból a részüket, de az Építők védelmét nem tudják áttörni. Meglepő, hogy a pécsi csatárok messziről is mindig jól célozzák a bajai kaput. A 20. percben az Építők a pécsi hálóba talál, de a partjelző beintésére a játékvezető nem adja meg az egyébként szabályos gólt. A 28. percben Diszti ragyogó védéssel ment egy gólnak látszó helyzetet. A 33. percben Kreisz szabadrúgása alig megy kapu mellé. Mezőnyjátékkal ér véget a félidő. A második félidőben még nagyobb az iram. Mindjárt az első percekben Kreisz jól fut él, de lapos fejesét a pécsi kapus jó érzékkel fogja. Most a pécsiek jönnek fel és támadásaik nagy gondot okoznak a bajai védelemnek. Két gyors szöglet után Disztl lehúzással ment. A 31. percben gólszerzés! alkalom adódik a pécsi kapunál, amelyet végül is szerencsével tisztáznak a pécsi védők. Az utolsó negyedórában változatos a játék — eredmény nélkül. A bajaiaknak volt több helyzetük, de a kihasználásuknál nem volt szerencséjük. — Jóik: Disztl (a mezőny legjobbja'. Varga, Pancsics, Heringer, / bajaiak álltak közelebb a győzelemhez BAJAI ÉPÍTŐK—PÉCSI VSK 0:0 Baja — 2500 néző — Vezette: Hagy érdeklődés a kalocsai járás spartakiád-dönfőin Kalocsán Is megtartották a járási epartakiád döntőjét. A versenyeken 61 asztaliteniszező és 48 sakkozó indult A részvevő községek közül ki kell emelni Dunapataj, Bátya, öregcsertő, Szakmár sportkörének versenyzőit ugyanakkor hibaként kell megemlíteni, hogy Hajós, Miske, Géderlak és Homokmégy sportolóit nem láthattuk a döntőn. A falusi sportkörök versenyzői mellett az eseményen részt vettek a nagyobb tapasztalattal rendelkező Kalocsai MEDOSZ asztaliteniszezői és sakkozói is. Az egész nap tartó verseny végén, este 6 órakor osztotta ki Molnár László és Fehér György a díjakat. Eredmények: ASZTALITENISZ: férfi: 1—2. Németh, Hegedűs (Kalocsai MEDOSZ), 3. Török (Kalocsai MEDOSZ), 4. Haszán (Bátya). Női egyéni: 1. Ladjánszki M. 2. Ladjánszki I. (Kalocsai MEDOSZ), 3. Taba (Dunapataj). Férfi csapat: 1. Kalocsai MEDOSZ, 2. Bátya, 3. Kalocsai MEDOSZ II. Női csapat: 1. Kalocsai MEDOSZ, 2. Dunapataj. SAKK: Férfi egyéni: 1. Má- csai (Szakmár), 2. Pastyik (Dunapataj), 3. Horváth (Dunapataj). Csapat: 1. Dunapataj, 2. Szakmár, 3. Úszód. A pontverseny állása: 1. Kalocsai MEDOSZ 25 pont, 2. Dunapataj 15 pont. 3. Szakmár 12 pont. A Délnyugati NB III. állása 1. K. Kinizsi 17 1« 3 4 48:19 23 2. B. Bácska 17 8 6 3 34:18 22 3. PVSK 17 8 5 4 34:20 21 4. KMTE 17 8 4 5 »4:24 20 5. Szív. MÁV 17 7 6 4 31:25 20 6. Szekszárd 17 7 5 5 35:35 19 7. P. Vasas 17 8 3 6 24:25 19 8. K. Dózsa 17 7 4 6 »1:2« 18 9. Csepel Autó 17 9 — 8 30:34 18 19. B. Építők 17 7 3 7 18:22 17 11. P. Bányász 17 ' 6 4 7 26:25 16 12. H. Határőr 17 5 4 8 19:33 14 13. Máza 17 5 3 9 25:3« 13 14. K. Honvéd 17 4 4 9 23:35 12 15. PEAC 17 3 5 9 31:39 11 16. Bonyhád 17 2 5 10 19:44 9 B - Bajai, K = Kaposvári, P = Pécsi. Megyei I. o. labdarúgó-eredmények A tavasa második forduló nem hozott különösebb meglepetést. Soltvadkert—Kalocsai Honvéd 1:1 (1:1) Kalocsa, 1000 néző, vezette: Fehér Mihály. — Nagyiramú mérkőzést vívott a két jó képességű csapat- A helyzetek alapján a Honvéd valamivel közelebb állott a győzelemhez. Kezdés után a 4. percben Rákász nagy helyzetben fölé lő. A vadkertiek is veszélyeztetnek és a 9. percben Fritman egy gyors lefutás után megszerzi a vezetést. Váltakozó mezőnyjáték után a 39. percben sikerül a hazaiaknak Kékesi szép góljával egyenlíteni. — Szünet után mindkét kapu előtt alakulnak ki helyzetek, de a csatárok nem tudnak eredményesek lenni. Jók: Fritman, Hachbold, Viszíkok, illetve Andriska, Horváth és Szalóki. Kiskunhalasi MEDOSZ— Bácsalmás 3:0 (3:0) Kiskunhalas, 1200 néző, vezette: Hegyes. — Változatos, élénk a játék az első negyedórában. A vendégeknek elekor még sikerül visszaverniök a megújuló halasi támadásokat. A 17. percben esik az első gól, amikor Sverla átadását Dobó a bal alsó sarokba fejeli. A 26. percben Csermák a jobbszélen elfut, beadása Dobó elé kerül, aki szépen lekezeli a labdát és biztosan lő a hálóba. Szórványos bácsalmási támadások után a 38. percben Sverla középről indít labdát, a 16-osra ível, ahol Dobó nagyszerű fejessel a felső sarokba juttatja a labdát. Mesterhármas! — A második félidőben a MEDOSZ kényelmesen játszik, s a bácsalmási fiatal csatárok is szóhoz jutnak, de a kemény halasi védelemmel nem boldogulnak. — Jók: Hornyák (a mezőny legjobbja), Várhegyi, Dobó, Sverla, illetve Wachller, Süke. Kiskőrös—Kiskunhalasi M AV 0:0 Kiskőrös, 1000 néző. vezette: Sze'ei. — Az első félidőben igen változatos küzdelmet vívott a két egyenlő erejű csapat. Kemény a játék, de a játékvezető jól kézben tartja a mérkőzést. A 29. percben az első komoly helyzet a halasi kapunál, de a kapus szépen véd. A 35. percben Szentgyörgyi I. ügyesen kitör, s végül a kifutó kapusba lő. A genfi jégkorong-stadion, ahol a világbajnokság küzdelmei folynak. Táz’ér sportiának helyzete A Tázlári Tanács V. B. ülése első napirendi pontként tárgyalta a község sportjának helyzetét. A részvevők megállapították, hogy a község sportélete hanyatlóban van. Sok fiatal bevonult katonának, az uíánpótlás még nem zárkózott fel. Ez a megállapítás azonban csak a labdarúgó-szakosztály működésére vonatkozik. Az ülésen tisztázták, hogy nem a labdarúgók jelentik egyedül a község sportját, ezért a övében a legfontosabb teendők izé tartozik a tömegsport fejlesztése, a spartakiádokon és különböző tömegversenyeken való részvétel. A v. b. tagjai helyeselték, jóváhagyták a beterjesztést, s mindjárt határozati javaslatot is dolgoztak ki. A két és félórás ülésen élénk vita zajlott le. a hozzászólások tartalmasak voltak. A járás területén ez volt az első eset, hogy a község vezetői v. b. ülésen foglalkoztak a sporttal. A tázláriak tette példamutató, s ha az érdeklődés továbbra is megmarad, remélhetjük, hogy a község sportélete valóban virágzásnak indul. Bürgcs fái — Fordulás után a halasiak erősen ostromolnak, de a szerencse a kiskőrösieket segíti. A 12. percben felszabadul a kiskőrösi kapu és a halasi 16-osról egy szabadrúgást Biácsi kapufára lő. A félidő második felében inkább a halasiak támadnak, s az utolsó percekben Vass I. a győzelmet is megszerezhetné, de jó helyzetben mellé lő. Jók: Varga, Lasztovicza, Megyeri, ill. Csányi, Tóth és Dobra. Félegyházi Honvéd—Izsák 3:3 (1:1) Kkfélegyháza, 600 néző, vezette: Sári. — Igen gyenge színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. A mérkőzés jellemzője: jó védelmek és gyenge csatársorok küzdelme. Mind a hat gól balszerencsés körülmények között esett. Jók: a közvetlen félegyházt védelem, illetve I’ilus, Toricska II. és Kunszt. Kiskunfélegyházi Bányászati— Alpár 3:2 (1:2) Kiskunfélegyháza, 500 néző, vezette: Mihála. — Már az első percben Kanyó góljával vezetnek a hazaiak. A kezdeményezés mégis Aipáré, ami a félidő végefelé két gyors gólban mutatkozik. — A második félidőben az alpáriak, helytelenül, vé* delembe vonulnák, ami azután megbosszulja magát, mert a lelkes Vasas-csapat az utolsó 10 percben megfordítja az eredményt. — Jók: Lantos, Budai, Radonics, Kanyó, illetve a közvetlen alpári védelem és Lengyel. Kalocsai Kinizsi—Kecskeméti Ép. Lakatos 2:1 (0:1) Kecskemét, 400 néző, vezette: Badacsonyi. — Az első félidőben a három tartalékkal felálló hazai csapat irányította a játékot és már a 4. percben Papp révén vezetéshez is jutnak. — Fordulás után a kalocsaiak erősen rohamoznak és a 21. percben Sipos II. lövése a kapus hasa alatt a hálóba jut Változatos a játék és a 36. percben a vendégeknek sikerül megszerezni a győztes gólt. — Jók: Vatai, Deák, Petrovics, illetve Farkas I.. Ábrahám és Nyúl. Jánoshalma—Kalocsai Spartacus 2:0 (1:0) Kalocsa, 400 néző, vezette: Fáhri. Az első félidő némi kalocsai fölénnyel telik el, amit három gólhelyzetük is mutat. Az utolsó percekben a hazaiak visz- szaesnek és Arta vezetést szerez a vendégeknek. — Szünet után esik a játék színvonala és a hazai csapat tervszerűtlen játékával nem tud egyenlíteni, sőt a 41. percben Illés a győzelmet is bebiztosítja. — Jók: Fenyvesi III., Juhász, Megyeri, illetve Benlkovics, Faragó I. és Okner. Tompa—Vaskút 2:0 (0:0) Tompa, 200 néző, vezette: Virág. — Tompái támadásokkal kezdődik a mérkőzés, de a vaskúti kapussal nem bírnak. A 16. percben a 16-oson belül a vaskúti védők kézzel ütik el a labdát, a játékvezető azonban nem ad büntetőt. A második félidőben már a 3. percben eldől a mérkőzés sorsa, amikor Földi beadását Simola a hálóba pöcköli. Továbbra is a tompaiak irányítják a játékot és a 36. percben Simola a kifutó kapus fölött a hálóba emeli a labdát. — Jók: Simola, Józsa, Várközi, illetve Agócs, Márki, Szepes. A megyei I. o. bajnokság állása 1. H. MEDOSZ 17 13 2 2 57:16 28 2. H. MÁV 17 12 S 2 41:18 27 3. Soltvadkert 17 10 5 2 34116 28 4. Kai. Honvéd 17 11 2 4 60:19 24 8. Kai. Kinizsi 17 11 — 6 46:35 22 6. Bácsalmás 17 8 3 6 33:33 19 7. Kiskörös 17 8 2 7 30:28 18 8. F. Honvéd 17 6 5 6 24:30 17 9. Jánoshalma 17 6 4 7 26:21 1« 10. K. Ép. Bak. 17 6 3 8 28:40 15 11. F. Bányászati 17 3 6 8 26:33 12 12. Tompa 17 3 6 8 21:29 12 13. Izsák 17 4 4 9 30:43 12 14. Vaskút 17 3 4 10 16:42 10 18. Kal. Spart. 17 3 8 11 14:4« 9 16. Alpár 17 1 4 12 17:57 *