Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-06 / 236. szám
Olimpiai bemutató Kalocsán 200 termelőszövetkezeti fiatal vesz részt a megyei spartakiádon Vasárnap, október 9-én a kalocsai vásár alkalmával sor kerül a termelőszövetkezeti fiatalok megyei spartakiádjára. A tsz-fiatalok spartakiádjának községi és járási döntőin több mint 3000 termelőszövetkezeti fiatal vett részt, s a vasárnapi döntőre közülük a megyei spartakiádon mintegy 200-an indulnak három sportágban: atlétikában, röplabdában és tekében. Ezen a napon Kalocsán a művelődési házban olimpiai bemutatót rendeznek. Harminc olimpiai válogatott és magyar válogatott kerettag vesz részt a színpompásnak ígérkező bemutatón. A birkózók közül szőnyegre lép Pólyák, Kellerman, Hollósi is. Megismerkedhetnek az érdeklődők a vívás fortélyaival. A bemutatót Rejtő Ildikó, Nyári Magda, Baltazár és Fülöp tartja. Ezenkívül Kalocsára látogatnak a Budapesti Dózsa gúla tóm ászai és a magyar Válogatott cselgáncsozók. A megyei termelőszövetkezeti spartakiád részletes programja: 8,30 óra: Csongrád megye— Bács megye válogatott férfi és női röplabda-mérkőzés. 10 óra: A megyed tsz-sparta- kiád női és férfi röplabda-csapatainak döntője a.fiú- és leánykollégium udvarán. Ugyanekkor kezdődnek az Úttörőházban a férfi és női tekeversenyek. 11 óra: A megyei tsz-sparta- kiád atlétikai versenye. Színhely: a városi sporttelep. Akikre büszkék vagyunk A járásokban befejeződtek a falusi fiatalok termelőszövetkezeti spartakiádjának döntői. Bács megyében is a termelőszövetkezeti fiatalok százai álltak a rajthoz az elmúlt napokban, hogy bebizonyítsák atlétikában, röplabdában és más sportágakban is ugyanolyan becsületesen helytállnak, mint a munkában. Vasárnap kerül sor a termelőszövetkezeti spartakiád megyei döntőjére Kalocsán. Ezen a vetélkedésen azok a termelőszövetkezeti KISZ-fiatalok vesznek részt, akik a községi, majd a járási döntőkön sikeresen szerepeltek. Most bemutatunk két fiatalt ' akik valóban sikeresen szerepeltek a Fajszon megrendezett járási döntőn. Kovács Mihály, az egyik fajszi versenyző. G is három számban szerezte meg az első helyet: 100 méteres síkfutásban, 400 méteren és távolugrásban, Sporthírek a Bács megyei Fűszert Vállalattól A Bács megyei FŰSZERT Vállalatnál a KlSZ-szerveret nagy göncöt fordít a fiatalok sportolási lehetőségére. A váUalatnál labdarúgó-, röplabda-, saklk- és asztalitenisz- szakosztály működik és most az Ifjú Gárdával közösen Indultak a KlSZ-komgresszus tiszteletére rendezett kupában. Egy-két érdekes eredmény: a labdarúgó-csapat 0:0 arányú döntetlen eredményt ért el a Ruházati Ktsz-el. Asztalitendszezőik viszont 9:7 arányban verték meg a Ruházati Ktsz csapatát. 9:7-re győzték le a Nyomdát is az asztaliteniszezők, a Vasműszaki Nagyker. Vállalattól viszont 10:6 arányban kaptak ki. 3:1 arányú vereséget szenvedett röplabda-csapatuk az Építőktől, sőt az Építők sakkban is 6:2 arányban győzedelmeskedett ellenük. A vállalat KISZ-ffataljai társadalmi segítséget nyújtottak a stadion építésénél. Legutóbb tízen vettek részi a társadalmi munkában. Kapusz Mária három számban lett az első: távolugrásban, a női 100 méteres síkfutásban és a 400 méteren szerezte meg a kiváló helyezést. Ugyanakkor nagyon jól szerepelt súiylökés- ben is. Hogyan tippeljünk? A Totó Ismét jól OxeU A M. héten alig volt valami meglepetés, mégis csak két ÍZ találat akadt 164 762 forint nyereménnyel. A 11 találatosak száma 88 db 3745 Ft-tal. A 10 találatosak száma 1513 db, egyenként 290 Ft-tal. — A vígaszdíj a 38. héten 9 találatot elérteknek jutott 82 Ft ősszeggel. A 41. héten igen változatos a műsor. A nyolc NB Il-s mérkőzés mellett a két magyar-—jugoszláv és két olasz NB I-es mérkőzés szerepel. E heti tlppjetnk: 1. Magyarország—Jugoszlávia 1 2. Jugoszlávia B—magyar B x 1 8. Mmagyarévár—Szombathely 2 x 4. Komló—Szállítók 1 5. ZTE—Szfehérvár 1 x 6. Vác—Pécsi BTC 1 7. Jászberény—Ózd 2x1 8. MVSC—Bp, Spartacus 1 x 9. Kecskemét—Bp. Előre 1 10. Nyíregyháza—Di. Bányász 1 11. Spal—Juventus 2 12. Udinese—Internazionale 1 2 Pótmérkőzések: 1, 2, 1, 1. Elmarad a kommunista sportaktíva ülés Az MTST közli, hogy az október 7-re hirdetett kommunista sportaktíva ülést egy későbbi időpontban tartják meg. Városi kézilabdabajnokság indul Baján A bajai járási TST városi kézilabda-bajnokságot írt ki. A bajnokság jövő vasárnap kezdődik s a küzdelmekben üzemi és középiskolai csapatok vesznek részt. A járási TST-hez most érkeznek a nevezések és előreláthatóan két férfi és négy női csapat vesz részt a városi baj nokságban. Tervezik továbbá, hogy a középiskolások részére is városi kézilabda-bajnokságot indítanak a közeljövőben. Most indult meg az asztalitenisz üzemi csapatbajnokság, 12 csapat vesz részt a küzdelmekben. Az üzemi dolgozók részére sakkbajnokságot is szerveztek. TEKEHIRADO Pápai Vasas—Kecskeméti Vasas 7:1 (2629—2411) Pápa, NB I-es férfi mérkőzés, A hosszú és fárasztó út ismét rányomta bélyegét erre a mérkőzésre. Azonban nemcsak ez volt az oka a vereségnek, hanem az is, hogy a pápai adottságokhoz egyes kecskeméti versenyzők egyáltalában nem tudtak alkalmazkodni. Így azután az otthonában amúgy is nagyszerűen játszó Pápai Vasas győzelme egy pillanatig sem volt vitás. Tanai győzelméhez viszont gratulálunk, sikerült egy becsületpontot szereznie. A második pontot Kun szerezhette volna, ha ő a kezdő ember. A mutatkozó fakülönbözet méltán mutatja a hazai pálya előnyét élvező pápaiak jelentős fölényét. Természetesen a három leggyengébb eredményt nem a két válogatottunktól és a nagy formában levő Kripóczky- tói vártuk. Sajnos, ők csalódást, a többiek viszont kellemes meglepetést okoztak. A vasárnap délelőtt Kecskeméten sorra kerülő Bp. Előre elleni mérkőzés még idehaza is nagyon nehéznek ígérkezik, ezért komoly felkészülést és jó eredményeket várunk a csapattól. Kecskemét, NB I-es női mérkőzés. A bajnokságra törő Előrének a két tartalékkal felálló KTE nem tudott komoly ellenfél lenni. A 350 fán aluli eredmények még nem ütik meg az NB I. színvonalát. Sokkal több gondoskodást várunk a KTE elnökségétől női tekecsapatunkkal kapcsolatosan. A budapestiek jogosan állapították meg, hogy nemcsak a versenyzők, de a tekepálya is nagyobb gondosságot érdemelne. Ez utóbbi megjegyzés a pálya tisztaságára vonatkozott. Részletes eredmények: Pulai A.—Huzián A. 391— 413 Csábyné—Harczné 318— 395 Faragóné—Durlikné 327— 410 Klimentné—Gyenesné 406— 377 Farkas K.—Ballagóné 321— 380 Hovodzak M.—Törökné 390— 385 Részletes eredmények: Gyebrovszky—Dom a 586— 420 Kiss—Tóth 394— 453 Kun—Antal 432— 441 Balogh—Kiss 389— 448 Kripóczky—Peka 382— 441 Tanai—Féltéin 428— 426 2411—2629 A párok aránya 5:1 a pápaiak javára, ehhez jön a 218! fakülönbségért -f-2 pont. Így alakult ki a végeredmény 7:1 arányban a Pápai Vasas javára. A faátlag 438—402. A férfi NB I. állása 1. Bp. Előre 18 45 873 93,5 2. Ózdi Kohász 18 46 781 87 3. Pápai Vasas 18 45 405 84 4. ír. Dózsa 18 45 784 79 5. FTC 18 46 217 77 6. SZVSE 18 44 345 76 7. Bp. Spartacus 18 44 847 73,5 8. K. Vasas 18 44 867 71 9. Sz. Építők 18 44 063 66,5 10. Győri ETO 18 44 848 66 11. Sz. Postás 18 44 712 61 12. Gy. Lenszövő 18 44 160 61 13. Gy. Richards 18 44 227 57 14. KISTEXT 18 44 968 55,5 aéti TE 6:2 (2360—2153) A párok aránya 4:2 az Előre javára, ehhez jön a 207! fakülönbségért +2 pont. így alakult ki a 6:2 végeredmény a pestiek javára. A faátlag 396—359. Szépségdíjas játszmák A kővefllrexő játszmákban Tflágos erélyes támadását ügyelhetjük meg. A* elsőben setét felépítése hibás; a szicíliai védelemben a sárkányváltozathoz nem fffllc az a£ és Vc7-es felállás. —i A másodikban sötét az állás gyengítésével és tempóvesztéssel nyújt alkalmat világosnak pontosan kiszámított, döntő áldozatra, A harmadik Játszma megnyitáselméleti szempontból is nagyon érdekes, SZICÍLIAI VEDELEM Várna, 1960. Nejklrti Boboeov L e4, e5 2. Hf3, d6 3. d4, ed: «. Hd4:, Hf6 5. Hc3, a6 6. f4, Vc7 7. Fd3, Hc6 8. Hf3, g6 9. 0—0, Fg7 10. Khl, 0—0 11. Vei, Hb4 12. Vh4, Fe6 13. e5!, Hd3: 14. ed:, Hg4 15. Hg5!, Hh6? Ez már döntő hiba. Sötét még hitel kísérletezhetett volna. X« ■ M+M mm mmx í? üii ÄI 16. f5!, Ff5: 16. —, gf:-re 17, He6: tisztet nyer. 17. Hge4, Hg4 Ha 17. —, Fe4:, akkor 18. de: után elvesz a h6-huszár. 18. Hd5, Vd7 19. He7:t, Kh8 20. HÍ6!, Ff6: 21. ef:, Fd3: 22. Bf3!, Fe4 23, Vh7:f, sötét feladta. VEZERCSEL Norvég bajnokság, 1959. Jensen NHsen 1. d4, d5 2. c4, e6 3. Hc3, Hff (. e3, e« 5. Hf3, Hbd7 6. Fd2, Fe7 Erélyesebb 6. —, He4 7. Fd3, 0-0 8. 0—0, h« Jobb volt 8.—, de: 9. Fc4:, b5-te# áttérni a meránl védelemre. 9. Vc2, b6 10. e4, de: 11. He4:, Fb7- 12. Hg3, Bac8 (c5) 13. Bfel, e5 14. d51, ed: 15. HÍ5*. Ee8 16. Fh6:l, de: 17. Fc4:, Fe4 \mm* a m mm mmsrn m m m mm mm mm 18. HgSl, gh: A vezér ütésére matt két lépésben^ 19. Ff7:t, Kf8 20. He6t, Kf7: 21*) Hd8:f, Fd8: 22. Hd6t, sötét feladta*! HOLLANDI VEDELEM j Radegund, 1960, Diemer Dr. Wesen er ,, I. d4, fS 2. g4, fg: 3. el, d5 4. eSg Ff5 5. h3!, gh: 6. Hh3:, e6 7. Fd3fc g6 8. Ff5:, ef: 9. Ve2, c6 10. Fg5 !* He7 (Fe7-ce 11. Ff6!) II. Hf4, Va5f 12. Hbd2, Fg7 13* bál, Vb6 14. Ff6 (Egyszerűbb He6!) 14.—, Vd4: 15. Hb3, Vc3f 16. Kílj Ff6: 17. ef:, Vf8: 18. Bael, Ha6 19* Hg6:!, Kd7 20. ve7:t, Ve7: 21. Be7:f,j Kd6 22. Hh8:, Ke7: 23. Bh7:f, Ki« 24. Í41, Hb4: 25. Hc5, sötét feladta, j Mit láttunk vasárnap? Megjegyzések a labdarúgó-fordulóról Vasárnap a Kecskeméti Dózsa nem játszott bajnoki mérkőzést. A K. Dózsa együttese ugyanis az eümúlt hét végén a Népstadionban mint a Belügyminisztérium együttese lépett pályára a Honvédelmi Minisztérium labdarúgó-csapata ellen. Ezen a mérkőzésen a kecskeméti együttes igen szép játékkal lepte meg a Fegyveres Testületek Spartakiádjára összese re glett nézőket és l:0-ás győzelmet aratott. Ez a győzelem mindenképpen dicséretre méltó és reméljük, hogy a folytatás nem marad el. A vasárnapi forduló alapján a kecskeméti csapat megtartotta elmúlt heti helyezését, tekintettel arra, hogy a bajnoki táblázat alsó régiójában tanyázók sem dicsekedhetnek kirobbanó formával. Az NB ül. Délkeleti csoportjában Kecskeméten a Csongrádi Petőfi igazolta jó hírnevét és a tabellán elfoglalt előkelő helyezését. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy mindkét bajnoki pontot elvigyék a KTE-től, amely — véleményünk szerint, teljesen indokolatlanul — lebecsülte ellenfelét. Az első félidőben egy egész sereg gólhelyzet maradt kihasználatlanul a csongrádi kapu előtt, viszont a szórványos Petőfi támadásokból megszületett a vezető gól, amely hallatlanul megnövelte a vendégcsapat harci kedvét. Már- már úgy látszott, hogy a KTE vesztesként hagyja el a pályát, ekkor azonban, mint már annyiszor, jött az a bizonyos Bitó-szabadrúgás.. . Ez pedig ez esetben egy értékes pontot jelentett a KTE-nek. Csatárok, csatárok.; j Balszerencsés mérkőzést vívott a Kiskunfélegyházi Építők csapata a Gyulai MEDOSZ-szal. A Félegyházán lezajlott találkozón az Építők helyenként egészen jó játékot, korszerű csatárjátékot mutatott be. Már az első félidőben is több gólhelyzetet dolgoztak ki az Építők csatárai, de a kapu előtt nem voltak eléggé határozottak. Végül is 2:2-s döntetlen eredménnyel vonult le a két csapat. A hazai szurkolók kissé csalódottan távoztak a nézőtérről, de a hangulat mégsem volt olyan rossz, hiszen a látottak xnindenlklt meggyőztek arról, hogy »A/ Építők formája határozottan felfelé^ ívelő, s reményt «nyújt arra, hogy* már a közeljövőben elkerüli a kis« esési zónát. Az NB III. Délnyugati csoportja-* ban a Bajai Építők csapatát pécsi* 1 II. döntetlenjéért dicséret illeti. Ez a»; eredmény is igazolja, hogy a Bajalf Építők csapatában milyen komoly* 1 II. képességek rejlenek. Ezt a mérkő- zést a helyzetek alapján meg kel lett volna nyernie a bajai együttesnek, s hogy ez nem sikerült, abba a védelem pillanatnyi megingá játszott közre. No meg az, hogy csatárok a mérkőzés folyamán legbiztosabb helyzeteket is (kihagy-* ták, s így elég volt a védelemnek! egy kihagyása, máris kiegyenlíteti az ellenfél. Érzékeny ipontveszteség érte aj Bajai Bácska Posztót. A Kaposvári Honvéd védekező taktikája jód be* vált a bajai mérkőzésen, amely vé* gig hatalmas küzdelmet hozott. Ez* úttal meglehetősen gyengén játszót* tak a Posztó csatárai, s ez okoztad a váratlan pontveszteséget. Érthetetlenül gyengén szerepel sé Kiskunhalasi Dózsa. Mint ismeretes# a Dózsa az elmúlt bajnokság egyild bajnokesélyese volt. Most teljesem érthetetlenül egészen mély hulláin-« völgybe jutott ez az egyébként jól erőkből álló együttes. Sürgősen me^ kell keresni a bajok forrását, merői ha gyors intézkedésekkel nem sike* rüi a csapat egységét, harckészsé* gét helyreállítani, akkor a halasi szurkolókat még több, kellemetlen« meglepetés érheti. (Pécsi EAC—Ha* lasi Dózsa 6:0.) Az NB HI-as csapatokból ősz*» szeállított legjobb együttes: A hét 11-e: Disztl (B. Építők) -* Bohner (B. Bácska), Bitó (KTE)* Parádi I. (F. Építők) — László (F* Építők), Poszlancsek (B. Építők* — Szentgyörgyi II. (KTE), Pala ti-« nus (F. Építők), Istvánffy (F. Ép.); Dujmov II. (B. Bácska), B. Szabói (B. Bácska). — Dicséretet érdemel« nek: Mészáros I. (KTE), Borsodi íBw Bacska), Vass (KTE), Ikotity (B Bácska). ' M. I. fíÉPSZEBÜSŐDTR ék VÍV A 3 (Sportul Populär, Bukarest* *153—2360