Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-30 / 305. szám

2. oldal-1939. december 30, szerda A szocialista országok sürgetik, a Nyugat halogatja a tizes leszerelési bizottság összehívását Belga-Kongó a függetlenség útján Moszkva. Mint a szovjet kormány Bulgária. Románia, Csehszlovákia és Lengyelország kormányával egyetértésben be­jelentette, az öt ország kormá­nya hozzájárul, hogy a tízha­talmi leszerelési bizottságot Genfben 1960. március 15-ére, vagy más, ehhez közeli idő­pontra összehívják. A nyugati hatalmak kormányainak erről szóló javaslatát a francia kor­mány december 22-i emlékirata tartalmazta, Az erre válaszoló szovjet emlékiratot Zorin kül­ügyminiszterhelyettes nyújtot­ta át a moszkvai francia nagy­követnek. Az öt kormány 1960-ban haj­landó a lehető legkorábbi idő­pontban összehívni a tízes bi­zottságot, amennyiben azonban a nyugati hatalmak erre nem hajlandók, az öt szocialista or­szág nem emel kifogást a nyu­gati hatalmak által javasolt márciusi időpont ellen; Leopoldville. Baudoin belga király hétfőn Belga-Kongó fő­városába, Leopoldville-be érke­zett. A király megérkezésekor összegyűlt tömegben a Kongó függetlenségét és Kaszabubut, az Abako mozgalom vezetőjét' éltető felkiáltások hangzottak eh A király látogatásával egy­idejűleg a kongói nemzeti pár­tok szövetsége határozatot fo­gadott él. Ebben követeli, hogy január 5-ére hívjanak össze ér­tekezletet és vitassák meg a kongói nemzeti kormány fel­állításának lehetőségét; Béremelések Bulgáriában Szófia. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a minisztertanács és a szakszer­vezetek központi tanácsa közös határozatot hozott a bérrend­szer javításáról és a fizetések emeléséről; A fizetéseket, a népgazdaság különböző területeire elosztva, három szakaszban. 1960 ápri­lis, június, illetve október 1-én emelik. A béremelés egyes iparágakban eléri a 21—28 szá­zalékot. Ez az intézkedés ismét jelentősen emeli a bolgár nép életszínvonalát; Rádió — lámpák nélkül Eisenhower május 16-át javasolja a csúcstalálkozó kezdetének Washington. Hivatalosan kö­zölték, hogy Eisenhower elnök május 16-át javasolja a kelet— nyugati csúcsértekezlet idő­pont jáuL A nyugati hatalmak végleges javaslata azonban csak a folyamatban levő tárgyalá­sok befejeztével alakul ki; Herter külügyminiszter ked­den az Augusztában szabadsá­gát töltő Eisenhowerhez uta­zott, hogy magas rangú sze­mélyiségek jelenlétében nem­zetközi és katonai kérdésekről tanácskozzék; Nehru az afrikai népek szabadságtörekvóseirői Üj Delhi. Nehru indiai mi­niszterelnök beszédeit mondott az Indiában tanuló afrikai diá­kok előtt. Reményét fejezte ki, hogy mindazok az afrikai or­szágok, amelyek még nem füg­getlenek, két-három éven belül elnyerik függetlenségüket, még­pedig békés úton. Afrikára fontos szerep vár a jövőben. Ezt a szerepét az ha­tározza meg, hogy mily módon nyeri el szabadságát. Nehru elítélte a faji megkülönbözte­tést, rámutatott, hogy ez a je­lenség sokfelé tapasztalható, sőt Dél-Afrikában még hivata­los kormány-politika is. Újabb acélipari »ztrájkkészülődések Washington. Az amerikai acélipart újból fenyegeti a sztrájk. Az Egyesült Acélipari Mun­ke közölte: a munkások köré­ben végzett közvéleménykuta­tás azt bizonyítja, hogy az acél­ipari dolgozók 95 százaléka visszautasítja a munkáltatók egyeztetési javaslatát.. Mint ismeretes, a több mint 100 napig tartó acélipari sztráj­kot a Taft-Hartley törvény alapján átmenetileg felfüggesz­tették. Ha az acélipari válla­latok ajánlata sem lesz megfe­lelő és a munkások a javasla­tot visszutasítják, akkor január 26-án újra kezdődik a nagysza­bású sztrájk; A minszki gyár megkezdte a városról elnevezett új, kisméretű rádió sorozatgyártását. A konst­ruktőrök olyan készüléket szer­kesztettek, amely nagyszerű útitársa lesz azoknak, akik so­kat vannak úton. A készülék­ben nincs rádiólámpa. Helyette félvezető triódákat alkalmaz­tak, amelyek jelentéktelen mé­retűek, élettartamuk azonban igen hosszú. A készülék mű­ködtetéséhez közönséges zseb­lámpaelem is elegendő. Az új rádió súlya 4,5 kilogramm, hosszú- és középhullámon mű­ködik. 1960-ban 40 000 darabot készítenek belőle. A szovjet bélyegkultúra hatalmas fejlődéséről tanúskodik a Kecskeméten bemutatásra kerülő szovjet bélyegkiállítás Meghívottak jelenlétében, ünne­pélyes keretek között, 1553. decem­ber bő 30-án IS órakor nyílik meg Kecskeméten, a Bányai Júlia Leány- gimnázium dísztermében (Üjkollé- gium) a szovjet bélyegkiállítás. 1960. január hó S-ig bezárólag na­ponként 10 órától 20 óráig tekint­het meg. EZZEL ÉRVELJÜNK Inkább a avarba? A felszabadulás óta ez alkalom­mal harmadízben kerül Magyaror­szágon bemutatásra szovjet bélyeg­anyag. Ezen bemutatók közül a jelenlegi kiállítás anyaga a leg­gazdagabb. A kiállításra Jellemző, hogy a bélyegeken keresztül mutatja be a munkás-paraszt hatalom rohamos fejlődését. Ezen fejlődés első állo­mása az 1921. évre tehető. Ekkor adta ki a Szovjetunió első bélye­gét. Ez a bélyeg munkást ábrázol, aki a kapitalizmust jelképező sár­kányt tapossa. — A fejlődés során a legkülönbözőbb tárgykörből me­rítik a bélyegek témájukat. Így: ábrázolják a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom vívmányait, a népgazdasági tervek teljesítése te­rén elért eredményeket, az ipar, a mezőgazdaság fejlődését, a kultúra és művészet virágzását, a tudo­mány és technika teljesítményeit, a szocialista országok életének sok­oldalúságát. Bélyegeket adtak ki Marxnak, Engelsnek, Leninnek arcképeivel, államférfiak, hadvezérek, tudósok emlékének megörökítéséül. De a szovjet nagyságok mellett emléket állítottak a magyar nép kiválósá­gai közül Petőfi Sándornak és Kisfaludy-Stróbl Zsigmondnak is. A kiálított bélyegeket 40 tablón szemlélheti meg a látogató. Hozzá­vetőlegesen 2000 különböző típusú bélyeg látható. Helyet kapnak a kiállításon a kecskeméti gyűjtök is szovjet anyaggal. Mint érdekességet kell megemlí­teni, hogy láthatunk a kiálításon olyan bélyeget is, melyet — 1921- böl — még cigarettapapírra nyom­tak. De megtekintheti a látogató azokat a különféle árnyalatú mű­vészi bélyegeket is, melyeket a szovjet űrhajózás sikerei megörö­kítéséül készítettek. Rendkívül tanulságos a kiállítás mind a felnőttek, mind az ifjúság részére. Az ifjúság, valamint a pe­dagógusok a játszva tanulás és tanítás nagyszerű eszközét ismer­hetik meg a kiállításban. A kiállítás iránt máris városszerte nagy az érdeklődés, melyet a nagy­közönség 1959, december hó 31-től Néhány — főleg ipari üze­mekkel rendelkező város köze­lében fekvő — községben a jövőről beszélgetve nem egy fiatalabb dolgozó paraszt kije­lentette, hogy inkább elmegy gyári munkásnak, de nem lép termelőszövetkezetbe. Duna- vecsén is elhangzott ilyen ki­jelentés, ahol a szóban levők Sztálinvárost emlegetik. Nem általános a probléma, mivel azonban felmerült, fog­lalkoznunk kell vele. Senki ne gondolja, hogy ipar- vagy munkásellenességről van szó, amikor meggondolásra próbáljuk bírni a gazdálkodás­nak búcsút mondani akarókat, — egyébként, mert a szándék oka és célja zavaros az illetők­ben, nem sokat nyerne velük az ipar, s a munkásosztály sem. Elhatározásuk magvát nyil­ván nem a gyári munka iránti olthatatlan vágy ültette cl bennük, — különben korábban rászánták volna magukat, hogy munkások legyenek. Arról van szó, hogy nem is­merik a szövetkezeti életet, cgy-két, az elmúlt esztendőkből vett rossz példán görcsösen rá­gódva, úgy képzelik el, hogy mumus a társas gazdálkodás, amitől menekülni kell. A ter­melőszövetkezetben parancsol­nak, s keresni sem lehet any- nyit mint az ipari üzemben, — ez az indokuk. Nos, segítsünk nekik gondol­kodni. Kétségtelen, hogy a nagyüzemi gazdálkodás fegyel­met kíván, a közösség akara­tának — a közös cél érdekében — eleget kell tenni a munká­ban, nem pedig egyes emberek kénye-kedve szerinti paran­csait kell végrehajtani. De hát azt gondolják az illetők, hogy a gyárban, üzemben nincs fe­gyelem? Tévednek. Az ottani munka, a jellegénél fogva, sok­kal nagyobb pontosságot, rend­szerességet, folyamatosságot követel meg, mint a mezőgaz­dasági. S nem hiányzik —r mert nem hiányozhat — a ve­zetők, a szakmunkások, a mű­helyfőnök stb. irányítása sem, amihez hasonlótól tartanak ba­rátaink a termelőszövetkezet­ben. Ami a keresetet illeti: a gyárban legfeljebb segédmun­kások lehelnek, s mint ilye­nek, havonta néhány száz fo­rinttal kevesebb jövedelemre tehetnének szert, mint a szö­vetkezetben. Ha pedig netán mégis a gépi munka vonzaná őket a gyárba, — a mezőgazdaság gépesítésé­nek fokozásával a tsz-ben is megtalálják ezt a lehetőséget. Remélhető, hogy alaposabban meggondolva a dolgot, önma­guk is rájönnek: ivem helyes, ha az ember 25—30—35 eszten­dős korában életpályát változ­tat, amikor az elhagyni szán­dékolt is lehetőséget nyújt a biztos megélhetéshez, a fejlő­déshez. T. X. I N A P T A R 1959. december 30, szerda Névnap: Dávid Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 1 perc • December 29—30: államkölcsön-sorsolás Az év utolsó államkölcsön sorsolását december 29-én és 30-án Budapesten, az Egyetemi Színpadon bonyolítja le az Or­szágos Takarékpénztár. A Második Békekölcsön hú­zása december 29-én, kedden délután fél 4 órakor kezdődött, s ebből a kölcsönből 80 000 köt­vényt sorsoltak ki, 25 millió forint nyereménnyel. A sorso­lás másnapján, december 30-án a Harmadik Békekölcsönből 230 000 kötvényre 43 millió fo­rint, a Negyedik Békekölcsön­ből pedig 140 000 kötvényre 26 millió forint jut a nyertesek­nek. Az év utolsó államkölcsön- húzásain tehát 450 000 kötvény­re 94 millió forintot kapnak a második, a harmadik és a ne­gyedik békekölcsön szerencsés tulajdonosai. A nyeremények kifizetését a hivatalos nyereményjegyzék megjelenése után, január 6-án kezdik meg az OTP fiókjaiban és a postahivatalokban. • — Magyar nőírók antológiája jelenik meg jövőre a Magvető­nél, a nemzetközi nőnap már­cius 8-i fél évszázados évfor­dulójára; — A gyermeknevelésről tar­tott előadást Krasznai István- né a legutóbbi szülői értekez­leten Izsók községben. Az elő­adás után a szülők számoltak — Rendelet jelent meg a. Magyar Közlöny 122. számában a rovar- és rágcsáló irtósze­rek forgalmáról és felhaszná­lásáról. — A termelői igazolványok 1959. december 31-én lejárnak. Az 1960-ra szóló termelői iga­zolványok már kiválthatók a községi tanácsoknál. ) — Nagysikerű lakberendezési kiállítást rendezett a bácsal­mási földművesszövelkezet, — Ugyanakkor a községben új vendéglőt is avattak. — Az iskola- és óvodahálózat fejlesztését az 1958—59-es tan­évben társadalmunk több mint 90 millió forinttal támogatta; Tovább szélesedett az oktatási intézményeket patronáló moz­galom is. A politechnikai ok­tatás bevezetése nyomán még szorosabb kapcsolat fejlődött ki az üzemek és az iskoláié között. — Fenyőfa-ünnepélyt rende­zett a Jánoshalmi Földműves­szövetkezet, ahol több mint 200 gyermeket ajándékoztak meg. Több sokgyermekes család pe­dig 400 forintos vásárlási utal­ványt kapott. — Kj az év legnevezetesebb személyisége? Ezt a körkérdést intézte az AP amerikai hírügy­nökség 3800 amerikai újság és rádió szerkesztőségéhez. A vá­lasz csaknem egyöntetű volt: 1959 legnevezetesebb személyi­sége Hruscsov; — Kirakatversenyt szervezett megyénk íöldművesszövetkeze- teinek boltjai között a MESZÜV kereskedelmi főosztálya. A ki- rakatversenyben első helyezést a Lajosmizsei Fmsz, másodi­kat az Izsáki, a harmadikat pedig a Bácsalmási Földműves­be tapasztalataikról — írja Szabó Lajos levelezőnk. — Hanglemez-zsebóra a leg­újabb japán találmány. Az óra hátsó felében a másodperc- mutató kis hanglemezt mozgat, miközben egy parányi hang­szóró szolgáltatja a zenét. — 3200 forint értékű ajándé­kot osztottak szét 106 gyermek között a Bajai •Fémipari Vál­lalatnál karácsony alkalmával, (írja Túri István levelezőnk.) — Ezer mázsa almát vásá­rolt fel a földművesszövetkezet ebben az évben az orgoványi termelőktől. Az almamennyiség 30 százalékát exportálták. — (Horváth Emilné levelezőnktől.) — A kongresszusi munka­versenyben a kecskeméti járás­ban valamennyi íöldművesszö- vetkezet részt vett, Az izsáki 809 ezer forinttal, a kecske­méti 320 ezer forinttal, a La- josimizsei Földművesszövetkezet pedig 398 ezer forinttal teljesí­tette túl felajánlását. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Sutus Imre (anyja neve: Horváth Anna), Turxevei Katalin (Kurucz Má­ria), Barna Imre (Kelemen Ka­rolina), Mankovics Judit (Ga- raczi Judit), Hornyák Zsófia (Liszicsán Zsófia), Bujdosó Ba­lázs (Bujdosó Terézia), Fok Erzsébet (Kerék Eszter), Patva- nes Zsolt (Ország Eszter), Tóth Imre (Piroska Ilona), Orbán István (Feldman Julianna), Ki­mái István (Poczai Anna), Ká- rász-Kiss Lajos (Szabó Piroska). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Sántha József és Vincze Klá­ra, Kókai József és Goadi Ilo­na, Iliás Gyula és Poór Margit, Lemberber Jenő és Bokor Ida. MEGHALTAK: Bujdosó Er­nő 54 éves, Mócza Antalné Pancza Mária 78 éves. Ballá Mihályné Kendessi Aranka 75 éves, Gémes Antal 65 éves, Sza­bó Imre 71 éves és Döbrösi Sándor párnapos korában. — Mező rendi kihágásért a Fülöpszállási Községi Tanács szabálysértési előadója 400 fo­rint pénzbírságra ítélte Mizere Ferencné fülöpszállási lakost; (Községi tudósítónktól.) — »Sámánok nyomában« címmel érdekes könyv jelenik meg a Szovjetunió egyes távoli vidékein nemrég még sámán hiten élt népekről. Nemcsak a már letűnt, érdekes hitvilágról tudunk meg sokat, hanem a népek életéről, a regényes, is­meretlen tájakról és a szovjet emberekről is. Helyreigazítás Lapunk augusztus 9-i számában »1956-ban sorkatona az elleníorra- dalmárokkal szemben, 1959-ben járógépre kér pénzt a felesége-»« címmel bíráló cikket közöltünk. A vizsgálatok azóta bebizonyították, hogy a bírálat helytelen volt, té-» vés tájékoztatáson alapult. Széké-* rés József tiszakécskei lakos, volt sorkatona ugyanis nem az elleníor- radalmárok elleni harc során sé­rült meg, hanem régi tuberkulo- tikus betegsége hatalmasodott el rajta. Megállapítást nyert az is* hogy csak 1959 elején fordult segé­lyért a honvédelmi szervekhez, s azok már 1959. április elsejétől fo­lyósítják is számára a 600 forintos havi nyugellátást. Ez az eset arra figyelmeztet ben-* nünket, hogy a hasonló hibák meg­ismétlődésének elkerülése érdeké­ben a cikkanyagok gyűjtésénél még nagyobb körültekintéssel járjunk el. GYÁSZHÍR Mély fájdalommá] tudat­juk, hogy dr. Tringer Ferenc orvos meghalt. Temetése december 30-án, szerdán délután fél 3 órakor lesz, a kecskeméti református temetőben, A gyászoló család. 9364 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom