Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-02 / 283. szám
Hruscsov elvtárs beszéde a VII. pártkongresszuson tói fogva elidegeníthetetlen vonása volt az, hogy következetesen harcolt és harcol az igazságtalan, hódító háborúk ellen. Ez a harc nem volt eredménytelen, meghozta a maga gyümölcseit. Elégséges emlékeztetni arra, hogy a világ első szocialista állama ellen indított külföldi katonai intervenció felrázta minden ország munkásainak osztályöntudatát, és a világ munkásai megmozdultak •»El a kezekkel Szovjetoroszor- szágtól!« jelszóval. Ez a megmozdulás betöltötte szerepét. Vlagyimir Iljics Lenin mondotta: „Mihelyt a nemzetközi burzsoázia ellenünk támad, saját munkásai fogják le kezét.” A munkásosztálynak és más társadalmi erőknek az imperialista háborúk ellen vívott harca nem egy ízben komoly akadálynak bizonyult az agresszo- jrők háborús kalandjainak útján. — Kétségtelen az. hogy a jelenlegi körülmények között összehasonlíthatatlanul megnőtt annak a harcnak jelentősége, amelyet a hatalmas néptömegek a békéért és a biztonságért folytatnak. Mi továbbra is következetesen fogunk harcolni a békés együttélésért, a teljes leszerelésért, az egyetemes biztonságért. Reméljük, hogy az ezután következő legmagasabb szintű találkozók újabb lépést jelentenek majd ezen az úton. Vannak, akik még mindig a hidegháború lángját próbálják szítani és „az erő pozíciójából” szándékoznak cselekedni. Ami ezeket illeti, még egyszer kijelenthetjük: a bunkósbot nem segít rajtuk. Mint ismeretes, minden botnak két vége van. Ha botot emelnek a szocialista országokra, e bot másik vége azok fejére üt, akik vele hadonásztak. (Nagy taps.) Sajátos időszak van. amikor az ősz utolsó napjai után beköszönt a tél, viszont a politikai életben nyilvánvaló felmelegedés érezhető. Ez még nem meleg, még nem a tavasz, de a felmelegedés jelei érezhetők. És az agresszív erők nagyon nyugtalanok emiatt, mindent megtesznek, hogy csökkentsék a hőmérsékletet, erősítsék a fagyot. Ez év kora tavaszán hasznos találkozónk volt Macmillan úrral, Anglia miniszterelnökével, Ez a találkozás sajátos módon elindította a felmelegedést a nemzetközi légkörben. Nemrégiben találkoztam Eisenhower úrral, az Egyesült Államok elnökével. Ez a találkozó a meleg amerikai ősz napjaiban zajlott le, és azt mondhatnám, hogy- melegen elbeszélgettünk. Mi a Szovjetunióban úgy véljük — és mások is egyetértenek velünk —, hogy mostanában enyhült a nemzetközi feszültség. Mindenesetre jószándékkal, azzal az óhajjal megyünk az ilyen találkozókra, hogy megvitassuk a megoldásra megérett kérdéseket, hogy helyes kölcsönös megértésre jussunk, és ami a legfőbb, megtaláljuk az ésszerű megegyezést a béke megszilárdítására. De Gaulle tábornok. Francia- ország elnöke meghívására a jövő év márciusában sor kerül a franciaországi találkozóra. A külföldi sajtóban most itt-ott jelentkeznek olyan hangok, hogy mi elvetettük a kormányfői értekezlet közeljövőben való ösz- szehívásának gondolatát. Az ilyen állítások nem felelnek meg a valóságnak. Mi mindig azt vallottul?, hogy a kormányfői találkozók hasznosak és hogy minél előbb megszervezik ezeket a találkozókat, annál jobb. De ez a mi álláspontunk. Más tárgyaló felek, akiknek részt keli venniük ezen a találkozón, Mzonyos mértékig más véleményt vallanak. Nekünk természetesen nem kell Csehov Három nővér-ének főszereplőihez hasonlóan viselkednünk, akik bármilyen áron szerettek volna eljutni Moszkvába. Mi már régen megmondtuk, hogy a kormánvfői értekezlet összeülhet Genfben vagy bármely más helyen. Mi akarSzakasils Árpád, Rónai Sándor és N. Sz. Hruscsov. juk ezt a találkozót, de azt akarjuk, hogy gyümölcsöző legyen, hasznot hozzon a népeknek. Ésszerűen kell megközelítenünk azonban az értekezlet ösz- szehívásának kérdését és figyelembe kell vennünk a többi tárgyaló fél óhaját is, számolnunk kell velük. A szovjet kormány kész erre a találkozóra abban az időpontban és azon a helyen, mely a részt vevőiének megfelel. Az, hogy De Gaulle elnökkel való találkozóm időpontja március 15, egyáltalán nem jelenti, hogy a kormányfői találkozóra nem kerülhet sor e találkozó előtt. A kormányfői találkozó összeülhetne franciaországi utazásom előtt is, de De Gaulle tábornok a kormányfői értekezlet előtt akar eszmecserét folytatni velem. Ez az óhaja nem enyhülésének megindult folyamatát és fenntartsák a hideg- háborús állapotot. Erről tanúskodnak pl. olyan tények, mint az a kísérlet, hogy újból az Egyesült Nemzetei? Szervezete elé vigyék megvitatás végett az úgynevezett magyar kérdést. Kinek van szüksége erre a provokációs kérdésre? Vajon azok, akik ezt a kérdést felvetik, valóban azt hiszik, hogy e kérdésnek az Egyesült Nemzetek Szervezetében való megvitatásával el lehet érni Magyarországon a szocialista vívmányok megszüntetését és a Horthy-rendszer^visz- szaállítását? Ügy gondolom, hogy a nyugati hatalmaknak azok a képviselői, akik felvetik ezt a kérdést, maguk sem hisznek javaslataik ésszerűségében. Akik alaptalan. Mi megértjük ezt és a kellő figyelmet tanúsítjuk kívánságai iránt. Ez talán előmozdítja a kormányfői értekezleten a jobb, kölcsönös megértést. Minden lehetőséget fel kell kutatnunk, hogy a vitás kérdéseket ésszerű alapon oldjuk meg és ezért számolni kell tárgyalófeleink kívánságaival. Mindent megteszünk, hogy meggyorsítsuk a hidegháború jegének olvadását. A nemzetközi helyzetben most világosan jelentkezik két irányzat: egyfelől nemcsak a népek, hanem sok államférfi és politikus is elismeri a hidegháború megszüntetésének szükségességét, másfelől megfigyelhető a nyugati hatalmak bizonyos köreinek az a törekvése, hogy megállítsák a nemzetközi feszültség ilyesféle kérdésekkel hozakodnak elő, a régi, elavult szellemhez ragaszkodnak. De minél hamarabb megértik az ilyen politikusok, hogy kivénhedt lóra rakták a tétet, annál gyorsabban megszűnik a feszültség, és ez elősegíti majd a jobb, kölcsönös megértést, a béke megszilárdulását. (Nagy taps.) Bizonyos nyugati politikusok megsiratják a magyarországi ellenforradalom leverését. De csak sírjon az ellenség, hullassa könnyeit a reakció képviselőinek maroknyi csoportjáért. Ettől még diadalmaskodik a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az egész dolgozó magyar nép, amely megerősítette szocialista vívmányait. Mi pedig örülünk és lelkesen tapsolunk ezeknek a sikereknek. (Lelkes, nagy taps.) A német kérdésről Elvtársak! Most minden reálisan gondolkodó politikus elismeri, hogy mérséklődött a nemzetközi feszültség. Minden politikusnak és minden országnak továbbra is azon kell munkálkodnia, hogy javuljon a nemzetközi helyzet, megszűnjék a feszültség. Ki kell bontani a csomókat, el kell távolítani az útból azokat a torlaszokat, amelyek gátolják a nemzetközi helyzet normalizálódását. Az egyik rendellenes jelenség az európai helyzet. Európában összevontan megtalálhatók mindkét tábor — a kapitalista és a szocialista tábor — csapatai. Itt, Európában, mindennél inkább gondoskodni kell a rendezésről mindazoknak, akiknek érdekük fűződik a békéhez, akik valóban meg akarják javítani az államok közötti viszonyt. Ismeretes a Nyugat-Berlinben kialakult rendellenes helyzet. Különböző a felfogásunk a berlini zsákutcából kivezető utak tekintetében, de azt, hogy a berlmi helyzet rendellenes. minden állam elismeri, kivéve egyetlen államot és egyetlen politikust — Nyugat-Némeior- szágot és Adenauer urat. Nyu- gat-Németország kancellárját. A kancellár különösen aktívan ténykedik Nyugat-Berlin kérdésében, bár, mint ismeretes, semmiféle jogalapja nincs ahhoz, hogy beavatkozzék ennek a városnak az ügyeibe. Ha Adenauer kancellár beszédét olvassa az ember, azt gondolhatja, hogy nem a hitleri Németország, hanem a Szovjetunió robbantotta ki a második világháborút, amely emberéletek tízmillióiba és megszámlálhatatlan anyagi áldozatba került a népeknek. Azt gondolhatná az ember, hogy a Szovjetunió támadt Németországra és nem a hitleri Németország követett el rablótámadást országunk ellen. Vagy talán Adenauer kancellár azt próbálja állítani, hogy 1918—1920-ban a Szovjet-Orosz - ország tört be Németországba, Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Japánba? De ki hiszi el ezt neki, amikor mindenki tudja, hogy annakidején éppen ezek az államok támadtak fegyverrel a fiatal Szovjetországra, amely síkraszállt az egyetemes béke mellett. Ezek az országok részt vettek abban a külföldi intervencióban, amelynek során tizennégy állam csapatai törtek országunkra. A nyugatnémet kancellár, megpróbálván eltorzítani a Szovjetunió politikáját, nemcsak a logikát veti félre, hanem az elemi ép gondolkodást is. Ez érthető, hiszen a valóságban Adenauer kancellárnak a Német Demokratikus Köztársasággal szemben tanúsított szándékait semmiképpen nem lehetne békeszeretönek minősíteni. Legutóbbi beszéde újból ezt bizonyítja. Mit ér például a következő kijelentése: -Újraegyesítés helyett most más kifejezést kell használnunk, mégpedig: szabadság visszaadását 17 millió németnek.« A »-szabadság« szócskával véghezvitt zsonglőrködés senkit sem téveszt meg. Arról van szó, hogy Adenauer szeretné az NDK dolgozóit arra kényszeríteni, hogy ismét tőkéseknek és földesuraKinak dolgozzanak, ugyanakkor szeretné az NDK területén kiépíteni a NATO atom- és rakétatámaszpontjai- nak hálózatát, ahogyan ezt Nyugat-Németországban már megtette. Csak így tudja elképzelni Németország újraegyesítését. De világos, hogy az ilyen tervek homokra épültek. Nem azért hozták létre a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói az elmúlt tiz év alatt az új szocialista társadalmat, és nem azért erősítettek népi államukat, hogy valakinek is megengedjék embermilliók fáradságos és önfeláldozó munkája eredményeinek tönkretételét. Soha nem fogjuk támogatni azt a követelést, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban mondjanak le a szocialista vívmányokról. Mindenki előtt ismeretes, hogy nemzetközi értekezleteken és találkozókon csakis akkor lehet megoldani a kérdéseket, ha figyelembe vesz- szük mindkét fél érdekeit. Egyoldalú megoldás csak háború útján lehetséges, tárgyalások útján a viták csakis az érdekek kölcsönös figyelembe vételével oldódnak meg. De hol van itt az érdekek figyelembe vétele, amikor ultimátumszerűén követelik a Németország történetében első munkás-paraszt állam szocialista vívmányainak megsemmisítését, a Német Demokratikus Köztársaság felszámolását? Ez enyhén szólva irreális megítélése a dolgoknak. Maga Adenauer úr helyesen állapította meg, hogy ez erőpolitika, a háborús fenyegetőzés politikája. Változnak az idők, változik a nóta is. Adenauer úr most más kottát vesz elő, már látja, hogy háborúval és erőpolitikával semmit sem ér el, az ilyesféle politika recsegve-ropogva összeomlott. A fenyegetőzés és a zsarolás politikája e politika fő karmesterének halálával, sőt már halála előtt kilátástalan zsákutcába jutott. A fő karmester segédei, tanítványai azonban — akik vele együtt húzták a hidegháború nótáját — húzzák továbbra is, karmester nélkül. Ez a nóta nyilvánvalóan disszonáns és kezdi idegesíteni a makacs szólista szövetségeseit is. Mi az együttélési politika elveiből indulunk ki. A Szovjetunió előterjesztette a leszerelési javaslatot, és mi készek vagyunk bármely percben aláírni a leszerelési egyezményt, hozzálátni végrehajtásához az ENSZ, vagy bármely más nemzetközi szerv égisze alatt megtervezendő legátfogóbb és legmélyebb ellenőrzés alapján. Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk, igazi ellenőrzéssel, amely mellett egyetlen állam sem támaszthatja fel titokban hadseregét, és nem kezdhet háborút. Ahhoz azonban, hogy mindkét fél részéről meglegyen a bizonyosság, meg kell oldanunk Nyugat-Berlin kérdését. Miért vetjük fel Nyugat-Berlin kérdését? Azért, mert Nyugat- Berlin most konfliktusok forrása, a viszály almája lett. Amikor azt mondjuk, hogy meg kell oldani Nyugat-Berlin kérdését, ez azt jelenti, hogy javasoljuk a második világháború után az egészséges testben maradt utolsó tüske kihúzását, és a megszállási rendszer gócának felszámolását. Hogyan valósítható meg ez? Az egyetlen eszköz a német békeszerződés aláírása. Ilyen javaslatot tettünk. A békeszerződés elől senki nem térhet ki, ha a többi ország, amelytől a békeszerződés aláírása függ, a béke és az együttélés álláspontját vallja. Végül is meg kell szüntetni a második világháború maradványait, mivel azok táptalajt jelentenek a harmadik világháború gyújtogatoi számára. Mi nem sürgetjük ido- belileg a nyugat-berlini kérdés megoldását, nem tűzünk ki semmiféle határidőt, nem küldünk ultimátumokat, de ugyanakkor nem csökkentjük erőfeszítéseinket abban az irányban, hogy megegyezésre jussunk volt szövetségeseinkkel. Ha minden eszközt kipróbálunk és azok nem hozzák meg a kívánt eredményeket, nem lesz számunkra más kivezető út, minthogy aláírjuk a béke- szerződést a két német állam közül azzal, amelyik ezt akarja. Ebben az esetben a békeszerződés aláírásának elutasításáért nem minket fog terhelni a felelősség, hanem azokat, akik ésszerűtlenül ítélték meg e kérdés megoldását, nem az államok közötti feszültség enyhítésének útját járták, hanem ellenkezőleg, azt akarták, hogy megmaradjon a harmadik világháború kitörésével fenyegető veszélyes tűzfészek. A szovjet kormány azt a célt tartja szem előtt, hogy a német békeszerződés aláírásával megszüntesse a hadiállapotot. Mi az együttélés álláspontját valljuk és ez helyes irányvonalat sugalmaz nekünk a nemzetközi kérdésekben. Ismét és ismét hangsúlyozzuk: az együttélés — az államok be nem avatkozása más államok bel- ügyeibe — annak a jognak elismerése, hogy minden nép maga választhatja meg azt a társadalmi rendet, amelyben * élni akar. Éppen ebből kiindulva javasoljuk, hogy tegyék Nyugat-Berlint szabad várossá. Ez valóban nem bontja meg az ott kialakult államrendet, nem sérti meg sem a társadalmi, sem a politikai elveket. Készek vagyunk teljes mértékben megadni azokat a függetlenségi és sérthetetlenségi szavatosságokat, amelyekre volt szövetsége- sednik hajlandók, szavatosságokat a mi részvételünkkel, az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt bármilyen más, kölcsönösen elfogadható módon. Nem látunk más utat, ha az együttélés és a más államok ügyeibe való be nem avatkozás szabályát tartjuk szem előtt. A nyugat-berlini megszállási rendszer fenntartása és a csapatok ott-tartására irányuló óhaj azt a törekvést tükrözi, hogy a szocialista országokkal szembehelyezkedő politikát folytassanak. Ez a légkör felhevítését, az erőpolitika folytatását jelenti. De nem titok, hogy minden anyagnak van izzás! határa, ahol váratlanul megszakad és ez katasztrófához vezethet! Ezért ön, Adenauer úr, nagyon hálátlan — már nem is mondom, hogy mennyire nemtelen — szerepet vállal magára. A múlt visszahozhatatla- nul letűnik. Kancellár úr, vajon amikor ön „pz erő pozíciójából” cselekszik, nem látja, hogy az az erő, amelyre támaszkodni akar, szertefoszlott, már nincs? Most minden ép gondolkozású ember belátja, (Folytatás a 4. oldalon.)
