Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-02 / 283. szám

Hruscsov elvtárs beszéde a VII. pártkongresszuson tói fogva elidegeníthetetlen vo­nása volt az, hogy következe­tesen harcolt és harcol az igaz­ságtalan, hódító háborúk ellen. Ez a harc nem volt eredmény­telen, meghozta a maga gyü­mölcseit. Elégséges emlékeztetni arra, hogy a világ első szo­cialista állama ellen indított külföldi katonai intervenció fel­rázta minden ország munkásai­nak osztályöntudatát, és a vi­lág munkásai megmozdultak •»El a kezekkel Szovjetoroszor- szágtól!« jelszóval. Ez a meg­mozdulás betöltötte szerepét. Vlagyimir Iljics Lenin mon­dotta: „Mihelyt a nemzetközi burzsoázia ellenünk támad, sa­ját munkásai fogják le kezét.” A munkásosztálynak és más társadalmi erőknek az imperia­lista háborúk ellen vívott har­ca nem egy ízben komoly aka­dálynak bizonyult az agresszo- jrők háborús kalandjainak útján. — Kétségtelen az. hogy a jelenlegi körülmények között összehasonlíthatatlanul megnőtt annak a harcnak jelentősége, amelyet a hatalmas néptöme­gek a békéért és a biztonságért folytatnak. Mi továbbra is következete­sen fogunk harcolni a békés együttélésért, a teljes leszerelé­sért, az egyetemes biztonságért. Reméljük, hogy az ezután kö­vetkező legmagasabb szintű ta­lálkozók újabb lépést jelente­nek majd ezen az úton. Van­nak, akik még mindig a hideg­háború lángját próbálják szí­tani és „az erő pozíciójából” szándékoznak cselekedni. Ami ezeket illeti, még egyszer kije­lenthetjük: a bunkósbot nem segít rajtuk. Mint ismeretes, minden botnak két vége van. Ha botot emelnek a szocialista országokra, e bot másik vége azok fejére üt, akik vele hado­násztak. (Nagy taps.) Sajátos időszak van. amikor az ősz utolsó napjai után bekö­szönt a tél, viszont a politikai életben nyilvánvaló felmelege­dés érezhető. Ez még nem me­leg, még nem a tavasz, de a felmelegedés jelei érezhetők. És az agresszív erők nagyon nyug­talanok emiatt, mindent meg­tesznek, hogy csökkentsék a hő­mérsékletet, erősítsék a fagyot. Ez év kora tavaszán hasznos találkozónk volt Macmillan úr­ral, Anglia miniszterelnökével, Ez a találkozás sajátos módon elindította a felmelegedést a nemzetközi légkörben. Nem­régiben találkoztam Eisenho­wer úrral, az Egyesült Államok elnökével. Ez a találkozó a me­leg amerikai ősz napjaiban zaj­lott le, és azt mondhatnám, hogy- melegen elbeszélgettünk. Mi a Szovjetunióban úgy vél­jük — és mások is egyetérte­nek velünk —, hogy mostaná­ban enyhült a nemzetközi fe­szültség. Mindenesetre jószán­dékkal, azzal az óhajjal me­gyünk az ilyen találkozókra, hogy megvitassuk a megoldásra megérett kérdéseket, hogy he­lyes kölcsönös megértésre jus­sunk, és ami a legfőbb, megta­láljuk az ésszerű megegyezést a béke megszilárdítására. De Gaulle tábornok. Francia- ország elnöke meghívására a jövő év márciusában sor kerül a franciaországi találkozóra. A külföldi sajtóban most itt-ott jelentkeznek olyan hangok, hogy mi elvetettük a kormányfői ér­tekezlet közeljövőben való ösz- szehívásának gondolatát. Az ilyen állítások nem felelnek meg a valóságnak. Mi mindig azt vallottul?, hogy a kormányfői találkozók hasz­nosak és hogy minél előbb meg­szervezik ezeket a találkozókat, annál jobb. De ez a mi állás­pontunk. Más tárgyaló felek, akiknek részt keli venniük ezen a találkozón, Mzonyos mérté­kig más véleményt vallanak. Nekünk természetesen nem kell Csehov Három nővér-ének főszereplőihez hasonlóan visel­kednünk, akik bármilyen áron szerettek volna eljutni Moszk­vába. Mi már régen megmond­tuk, hogy a kormánvfői érte­kezlet összeülhet Genfben vagy bármely más helyen. Mi akar­Szakasils Árpád, Rónai Sándor és N. Sz. Hruscsov. juk ezt a találkozót, de azt akarjuk, hogy gyümölcsöző le­gyen, hasznot hozzon a népek­nek. Ésszerűen kell megközelíte­nünk azonban az értekezlet ösz- szehívásának kérdését és figye­lembe kell vennünk a többi tár­gyaló fél óhaját is, számolnunk kell velük. A szovjet kormány kész erre a találkozóra abban az időpontban és azon a helyen, mely a részt vevőiének megfelel. Az, hogy De Gaulle elnökkel való találkozóm időpontja már­cius 15, egyáltalán nem jelenti, hogy a kormányfői találkozóra nem kerülhet sor e találkozó előtt. A kormányfői találkozó összeülhetne franciaországi uta­zásom előtt is, de De Gaulle tábornok a kormányfői értekez­let előtt akar eszmecserét foly­tatni velem. Ez az óhaja nem enyhülésének megindult folya­matát és fenntartsák a hideg- háborús állapotot. Erről tanúskodnak pl. olyan tények, mint az a kísérlet, hogy újból az Egyesült Nemzetei? Szervezete elé vigyék megvita­tás végett az úgynevezett ma­gyar kérdést. Kinek van szük­sége erre a provokációs kérdés­re? Vajon azok, akik ezt a kér­dést felvetik, valóban azt hi­szik, hogy e kérdésnek az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ben való megvitatásával el le­het érni Magyarországon a szo­cialista vívmányok megszünte­tését és a Horthy-rendszer^visz- szaállítását? Ügy gondolom, hogy a nyu­gati hatalmaknak azok a kép­viselői, akik felvetik ezt a kér­dést, maguk sem hisznek ja­vaslataik ésszerűségében. Akik alaptalan. Mi megértjük ezt és a kellő figyelmet tanúsítjuk kívánságai iránt. Ez talán elő­mozdítja a kormányfői értekez­leten a jobb, kölcsönös megér­tést. Minden lehetőséget fel kell kutatnunk, hogy a vitás kérdé­seket ésszerű alapon oldjuk meg és ezért számolni kell tár­gyalófeleink kívánságaival. Mindent megteszünk, hogy meggyorsítsuk a hidegháború jegének olvadását. A nemzet­közi helyzetben most világosan jelentkezik két irányzat: egyfe­lől nemcsak a népek, hanem sok államférfi és politikus is elismeri a hidegháború meg­szüntetésének szükségességét, másfelől megfigyelhető a nyu­gati hatalmak bizonyos körei­nek az a törekvése, hogy meg­állítsák a nemzetközi feszültség ilyesféle kérdésekkel hozakod­nak elő, a régi, elavult szel­lemhez ragaszkodnak. De minél hamarabb megértik az ilyen politikusok, hogy kivénhedt lóra rakták a tétet, annál gyorsab­ban megszűnik a feszültség, és ez elősegíti majd a jobb, köl­csönös megértést, a béke meg­szilárdulását. (Nagy taps.) Bizonyos nyugati politikusok megsiratják a magyarországi el­lenforradalom leverését. De csak sírjon az ellenség, hullas­sa könnyeit a reakció képvise­lőinek maroknyi csoportjáért. Ettől még diadalmaskodik a munkásosztály, a dolgozó pa­rasztság, az egész dolgozó ma­gyar nép, amely megerősítette szocialista vívmányait. Mi pedig örülünk és lelkesen tapsolunk ezeknek a sikereknek. (Lelkes, nagy taps.) A német kérdésről Elvtársak! Most minden reálisan gon­dolkodó politikus elismeri, hogy mérséklődött a nemzetközi fe­szültség. Minden politikusnak és minden országnak továbbra is azon kell munkálkodnia, hogy javuljon a nemzetközi helyzet, megszűnjék a feszült­ség. Ki kell bontani a csomó­kat, el kell távolítani az út­ból azokat a torlaszokat, ame­lyek gátolják a nemzetközi helyzet normalizálódását. Az egyik rendellenes jelen­ség az európai helyzet. Euró­pában összevontan megtalál­hatók mindkét tábor — a ka­pitalista és a szocialista tábor — csapatai. Itt, Európában, mindennél inkább gondoskodni kell a rendezésről mindazoknak, akiknek érdekük fűződik a békéhez, akik valóban meg akarják javítani az államok közötti viszonyt. Ismeretes a Nyugat-Berlinben kialakult rendellenes helyzet. Különböző a felfogásunk a berlini zsákutcából kivezető utak tekintetében, de azt, hogy a berlmi helyzet rendellenes. minden állam elismeri, kivéve egyetlen államot és egyetlen politikust — Nyugat-Némeior- szágot és Adenauer urat. Nyu- gat-Németország kancellárját. A kancellár különösen aktívan ténykedik Nyugat-Berlin kér­désében, bár, mint ismeretes, semmiféle jogalapja nincs ah­hoz, hogy beavatkozzék ennek a városnak az ügyeibe. Ha Adenauer kancellár be­szédét olvassa az ember, azt gondolhatja, hogy nem a hit­leri Németország, hanem a Szovjetunió robbantotta ki a második világháborút, amely emberéletek tízmillióiba és megszámlálhatatlan anyagi ál­dozatba került a népeknek. Azt gondolhatná az ember, hogy a Szovjetunió támadt Németor­szágra és nem a hitleri Né­metország követett el rablótá­madást országunk ellen. Vagy talán Adenauer kancel­lár azt próbálja állítani, hogy 1918—1920-ban a Szovjet-Orosz - ország tört be Németországba, Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Japán­ba? De ki hiszi el ezt neki, amikor mindenki tudja, hogy annakidején éppen ezek az ál­lamok támadtak fegyverrel a fiatal Szovjetországra, amely síkraszállt az egyetemes béke mellett. Ezek az országok részt vettek abban a külföldi inter­vencióban, amelynek során tizennégy állam csapatai törtek országunkra. A nyugatnémet kancellár, megpróbálván eltorzítani a Szovjetunió politikáját, nem­csak a logikát veti félre, ha­nem az elemi ép gondolkodást is. Ez érthető, hiszen a való­ságban Adenauer kancellárnak a Német Demokratikus Köz­társasággal szemben tanúsított szándékait semmiképpen nem lehetne békeszeretönek minő­síteni. Legutóbbi beszéde új­ból ezt bizonyítja. Mit ér pél­dául a következő kijelentése: -Újraegyesítés helyett most más kifejezést kell használ­nunk, mégpedig: szabadság visszaadását 17 millió német­nek.« A »-szabadság« szócskával véghezvitt zsonglőrködés sen­kit sem téveszt meg. Arról van szó, hogy Adenauer szeretné az NDK dolgozóit arra kényszerí­teni, hogy ismét tőkéseknek és földesuraKinak dolgozzanak, ugyanakkor szeretné az NDK területén kiépíteni a NATO atom- és rakétatámaszpontjai- nak hálózatát, ahogyan ezt Nyugat-Németországban már megtette. Csak így tudja elképzelni Né­metország újraegyesítését. De világos, hogy az ilyen tervek homokra épültek. Nem azért hozták létre a Német Demok­ratikus Köztársaság dolgozói az elmúlt tiz év alatt az új szo­cialista társadalmat, és nem azért erősítettek népi államu­kat, hogy valakinek is megen­gedjék embermilliók fáradságos és önfeláldozó munkája ered­ményeinek tönkretételét. Soha nem fogjuk támogatni azt a követelést, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban mondjanak le a szocialista vív­mányokról. Mindenki előtt is­meretes, hogy nemzetközi ér­tekezleteken és találkozókon csakis akkor lehet megoldani a kérdéseket, ha figyelembe vesz- szük mindkét fél érdekeit. Egyoldalú megoldás csak há­ború útján lehetséges, tárgyalá­sok útján a viták csakis az ér­dekek kölcsönös figyelembe vé­telével oldódnak meg. De hol van itt az érdekek figyelembe vétele, amikor ultimátumsze­rűén követelik a Németország történetében első munkás-pa­raszt állam szocialista vívmá­nyainak megsemmisítését, a Német Demokratikus Köztársa­ság felszámolását? Ez enyhén szólva irreális megítélése a dol­goknak. Maga Adenauer úr he­lyesen állapította meg, hogy ez erőpolitika, a háborús fenyege­tőzés politikája. Változnak az idők, változik a nóta is. Adenauer úr most más kottát vesz elő, már látja, hogy háborúval és erőpolitiká­val semmit sem ér el, az ilyes­féle politika recsegve-ropogva összeomlott. A fenyegetőzés és a zsarolás politikája e politika fő karmesterének halálával, sőt már halála előtt kilátástalan zsákutcába jutott. A fő karmes­ter segédei, tanítványai azon­ban — akik vele együtt húz­ták a hidegháború nótáját — húzzák továbbra is, karmester nélkül. Ez a nóta nyilvánvalóan disszonáns és kezdi idegesíteni a makacs szólista szövetségeseit is. Mi az együttélési politika el­veiből indulunk ki. A Szovjet­unió előterjesztette a leszerelési javaslatot, és mi készek va­gyunk bármely percben aláírni a leszerelési egyezményt, hozzá­látni végrehajtásához az ENSZ, vagy bármely más nemzetközi szerv égisze alatt megtervezen­dő legátfogóbb és legmélyebb ellenőrzés alapján. Mi az igazi leszerelés hívei vagyunk, igazi ellenőrzés­sel, amely mellett egyetlen állam sem támaszthatja fel titokban hadseregét, és nem kezdhet háborút. Ahhoz azonban, hogy mind­két fél részéről meglegyen a bi­zonyosság, meg kell oldanunk Nyugat-Berlin kérdését. Miért vetjük fel Nyugat-Berlin kér­dését? Azért, mert Nyugat- Berlin most konfliktusok for­rása, a viszály almája lett. Amikor azt mondjuk, hogy meg kell oldani Nyugat-Berlin kérdését, ez azt jelenti, hogy ja­vasoljuk a második világhábo­rú után az egészséges testben maradt utolsó tüske kihúzását, és a megszállási rendszer gó­cának felszámolását. Hogyan valósítható meg ez? Az egyetlen eszköz a német békeszerződés aláírása. Ilyen javaslatot tettünk. A békeszer­ződés elől senki nem térhet ki, ha a többi ország, amelytől a békeszerződés aláírása függ, a béke és az együttélés állás­pontját vallja. Végül is meg kell szüntetni a második világ­háború maradványait, mivel azok táptalajt jelentenek a har­madik világháború gyújtogatoi számára. Mi nem sürgetjük ido- belileg a nyugat-berlini kérdés megoldását, nem tűzünk ki sem­miféle határidőt, nem küldünk ultimátumokat, de ugyanakkor nem csökkentjük erőfeszíté­seinket abban az irányban, hogy megegyezésre jussunk volt szövetségeseinkkel. Ha minden eszközt kipróbá­lunk és azok nem hozzák meg a kívánt eredményeket, nem lesz számunkra más kivezető út, minthogy aláírjuk a béke- szerződést a két német állam közül azzal, amelyik ezt akarja. Ebben az esetben a békeszerző­dés aláírásának elutasításáért nem minket fog terhelni a fe­lelősség, hanem azokat, akik ésszerűtlenül ítélték meg e kér­dés megoldását, nem az álla­mok közötti feszültség enyhí­tésének útját járták, hanem el­lenkezőleg, azt akarták, hogy megmaradjon a harmadik vi­lágháború kitörésével fenyegető veszélyes tűzfészek. A szovjet kormány azt a célt tartja szem előtt, hogy a német békeszerződés alá­írásával megszüntesse a hadiállapotot. Mi az együttélés álláspontját valljuk és ez helyes irányvona­lat sugalmaz nekünk a nemzet­közi kérdésekben. Ismét és is­mét hangsúlyozzuk: az együtt­élés — az államok be nem avatkozása más államok bel- ügyeibe — annak a jognak el­ismerése, hogy minden nép maga választhatja meg azt a társadalmi rendet, amelyben * élni akar. Éppen ebből kiin­dulva javasoljuk, hogy tegyék Nyugat-Berlint szabad várossá. Ez valóban nem bontja meg az ott kialakult államrendet, nem sérti meg sem a társadalmi, sem a politikai elveket. Készek vagyunk teljes mértékben meg­adni azokat a függetlenségi és sérthetetlenségi szavatosságo­kat, amelyekre volt szövetsége- sednik hajlandók, szavatosságo­kat a mi részvételünkkel, az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek égisze alatt bármilyen más, kölcsönösen elfogadható módon. Nem látunk más utat, ha az együttélés és a más államok ügyeibe való be nem avatko­zás szabályát tartjuk szem előtt. A nyugat-berlini megszál­lási rendszer fenntartása és a csapatok ott-tartására irányuló óhaj azt a törekvést tükrözi, hogy a szocialista országokkal szembehelyezkedő politikát folytassanak. Ez a légkör felhe­vítését, az erőpolitika folytatá­sát jelenti. De nem titok, hogy minden anyagnak van izzás! határa, ahol váratlanul meg­szakad és ez katasztrófához ve­zethet! Ezért ön, Adenauer úr, na­gyon hálátlan — már nem is mondom, hogy mennyire nem­telen — szerepet vállal ma­gára. A múlt visszahozhatatla- nul letűnik. Kancellár úr, va­jon amikor ön „pz erő pozíció­jából” cselekszik, nem látja, hogy az az erő, amelyre tá­maszkodni akar, szertefoszlott, már nincs? Most minden ép gondolkozású ember belátja, (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom