Petőfi Népe, 1959. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-18 / 245. szám

195&. október 18, vasárnap

5. oldal

Előbbre lépni as issákiak is

csak a közös gazdálkodás útján tudnak

Bács-Kiskun megye száz esztendővel ezelőtt még sivár homoksivatag volt és hátán ember barmával együtt esetten, nyomorultan tengett. De száz év során roppant nagyot változott a táj. A homok mai parasztjának elei, az »-aki bírja marja« korokban néhány holdnyi homokparlagon formás szőlőskerteket verejtékeztek össze. Egész kiterjedt tanyarendszer fröcs- csent szét a homokon, majd kialakult a tanyavilág néhány települése, köztük is a legjellegzetesebb: Izsák, a sárfehér, a legbővebben termő hazai szőlőfajta úttörő központja. A lakosság zöme már régen bortermelésből él. Még az iharosok, tisztviselők között is alig akad, akinek legalább néhány ölön nem a sárfehér volna dédelgetett fejőstehene.

Négy fillér volt az ára

Izsák üdvöskéje, a sárfehér holdanként 60, sőt 70—80 hektóval hálálja meg a paraszt nehéz munkáját. Emberies értékesítési viszonyok között a kéthol- das izsáki ember szőlőjéből megélhet A két világháború között azonban az agráriusoknak a búza, a boléta volt a főgondja és a homok boráért a kereskedelem éveken át négy fillér körüli árat fizetett. Ha tehát a peronoszpórát sikerült is legyűrnie és a jég elkerülte a tájékát, akkor is átoká vált a sárfehér gazdag áldása és az egész évszázad küzdelme árán megteremtett szőlőkultúra nem jólétet, hanem nyomort, szegénységet szült.

•.. túlcsorduló pohár

A felszabadulás után végre a földteLen izsáki paraszt is megkapta jussát. Mollon vetette magát a szőlőkre és ha valahol, itt valóban meg is becsülte a kiosztott földet és olyan jólétet teremtett a homokon, amilyet ez a nép történelme során még sohasem élvezett.

Izsák jóléte napjainkban olyan mint a túlcsorduló pohár.

De sok mindent meg is tanult közben az izsáki paraszt. Gyermekével immár nem libát őriztet, hanem iskolába küldi. Hajdani polgári iskolájában négy-öt tanerő, elemi iskoláiban

17—18 tanító nevelte gyermekeit. A községben ma kilenc tanár, harminc tanító és négy óvónő tanítja, gondozza a község gyermekeit. Van állandó diák- és napközi otthona. Húsz év alatt a község lélekszáma 7 ezerről 10 ezer fölé emelkedett. A felszabadulás előtt évente 20—30 gyerek végezte el a polgári iskolát. Ma az általános iskola nyolc osztályát 90—100 gyermek hagyja el évenként. A községből évente nyolc-kilenc gyerek került magasabb iskolába, ma 30—35 lépi át a magasabb iskola küszöbét. Van szülőotthona, idénybölcsődéje, betonozott piactere, régi piacának környékét pedig parkosították. A lakosság részint teljesen saját erőből, részben hosszúlejáratú állami hitelből állandóan építkezik és az utóbbi években a kiosztott teleksoron egész új lakótelep alakult ki. A huszas években Izsákon összesen 300 kerékpárt tartottak nyilván. Ma csak a motorkerékpárok száma ötszáz körül van.

Megrekedt a fejlődés

A homoki bar hazája már eddig is nagy utat tett meg a fel- szabadulás óta, de ha a külső mögé nézünk, mégis azt kell látnunk, hogy a fejlődés néhány esztendő óta most már megrekedt, egy helyben topog. A szőlősgazdát a két-három hold szőlő annyira leköti, hogy gazdaságát más irányban képtelen fejleszteni. Emiatt teljesen le

kell mondania az állattartásról és egyéb, hasznos művelési ágakról. Feltűnően kevés a szarvasmarha, sertést éppen csak saját szükségletükre tartanak és teljesen parlagon hagyják az egész vidék szinte páratlan lehetőségét: a méhészkedést. Vidéke, — a tanyák világát is beleértve — szinte akác erdőktől illatozik és hosszú kilométereken át alig látható egy- egy kaptár.

A mai egyéni parasztgazdaság a család munkaerejének végső kihasználása árán is képtelen előrelépni. És a haladó észjárású gazdák az ellentmondás jelentőségével tőbbé-kevésőé tisztában is vannak.

Csak a társas termelés segít

De van a vidéknek néhány megoldatlan kérdése, amelyekkel a széttagolt, kisparaszti parcellákon képtelenség megbirkózni. A sík homokon a szőlő kapálása — sőt permetezése is — ma már könnyűszerrel gépesíthető. Saját erejéből a nehéz munka nyűgétől a két-három holdas szőlősgazda sem szabadulhat meg. Ezt a terhet csak a társas termelés veheti le válláról. A szőlőtermelés gépesítése hatalmas munkaerő tömeget szabadít fel és az állam támogatásával a felszabaduló munkaerő újabb igen jelentős jövedelemforrás feltárását teszi lehetővé, mind a dolgozó parasztság, mind az egész népgazdaság számára. Ami sok a gép nélkül dolgozó egyéni parasztnak és megfosztja a kulturált élet lehetőségeitől, azt a gépesített nagyüzem gyorsan és jóval kevesebb fáradsággal oldja meg. Egyszerű ez mint a kétszerkettő,

Ami nem menne veszendőbe

Csupán Izsák 9000 holdján mintegy 5800 l»ektóliter 50 fokos törköly és 2600 tonna szőlő- magolaj megy évente nagyrészt veszendőbe, ami megfelelő szocialista üzemekben gazdaságosan feldolgozható volna. A bor seprőjéből mázsánként 5 kiló borkősav választható ki, amelynek zöme a kisparaszti gazdaságban szintén veszendőbe megy)

Nemrégiben kidolgozták a szőlőmag mintegy 5 százalék tannin tartalmának kiválasztására vonatkozó technológiát. A 9000 holdas szocialista gazdaságban tehát a bor értékén kívül igen jelentős többletjövedelem biztosítható a széttagolt paraszt- gazdaságban veszendőbe menő hulladékanyagokból. Végül ide kell számítanunk a törköly és szőlőmag visszamaradó mennyiségét, amelynek felhasználásával együttesen mintegy 1500 vagon 1500—2000 kalória értékű tüzelőanyagot menthetünk meg a népgazdaság számára,

Ha Táncsics élne...

Izsákot és vidékét mindig élelmes, haladó nép lakta. A magyar táj legmostohább szögletében megteremtette a paraszti jólét legkülönb előfeltételeit. A homok népének elődei — éppen Izsákon — Táncsics Mihály nyomdokain haladva birkózták fel magukat a legelesettebb magyar paraszti sorból. Táncsics mint sok egyéb kérdésben, abban is megelőzte korát, hogy a nép érdeklődését mindenekelőtt a szőlőre igyekezett terelni. Mint a magyarság számos egyéb sorsdöntő kérdésében e felismerésben is utat mutatott. Ha Táncsics élne, aligha lehet bárki előtt is kétséges, hogy népének a boldogulás útját csak a közös gazdálkodásban jelölné meg.

Izsákon ma kétségtelen jólét van. Olyan az életük mint túlcsordult pohár. De túlcsordult a munka, a teher, a lekötöttség is és a paraszti gazdaság, a nép életformája elavult, zátonyra került. Ha pedig egy közösség a fejlődésben megáll, elkerülhetetlen sorsa: a hanyatlás, a visszafejlődés. E tanulság levonása dörömbölő sürgősséggel jelentkezik Izsákon és aki a homok okos parasztját ismeri, nem kételkedhet abban, hogy helyes állásfoglalása: ha késik is, nem múlik.

Vincze Oszkár

Most folyik az előszüret

a lajosmizsei Űj Élet Termelőszövetkezetben. Belényi László elnök becslése szerint holdanként 14 hektón felül lesz a termés. A környék egyéni gazdái joggal csodálhatják meg a tsz szőlőjét. Igaz, munka is volt vele: négyszer permeteztek, kétszer poroztak, egyszer pedig fürtpermetezést végeztek.

Az irányelvek szellemében

Bánáti Tibor: munkánk középpontjában a munkásosztály világnézeti nevelése áli

A bajai József Attila Művelődési Ház ősszel megindult kulturális programjának középpontjában s—i pártunk művelődéspolitikai irányelvei és a kongresszusi tézisek szellemében — a világnézeti nevelést, a munkásosztály művelődési igényeinek kielégítését állította. A városban elég alacsony színvonalon áll az üzemi kulturális munka.

^wwvwwwywwvwvwwvw^w^A

Kenyér- vagy kalácsgond?

Nagyobb városaink tanácsainak in unkaerő gazdálkodási előadóinál naponta jelentkeznek felvételt keresők. Főképpen nők. Közülük sokan kérnek elképzelésük szerinti munkát, cs ha nem kapnak, nyomban »munkanélküliségről« beszélnek.

Megyénk iparának fejlődése valóban nem jutott még odáig, hogy a munkát keresőknek azonnal és »tetszés szerinti választékban« biztosíthatna helyet. Mégsem lehet munkanélküliségről beszélni. Az elhelyezkedni nem tudók és a munkában válogatók többsége ugyanis szakképzetlen. A valóságos helyzet feltárása érdekében azt is meg kell vnoiula- nurfk, hogy több munkahelyen ugyanakkor munkáshiánnyal kell megküzdeni. A kecskeméti Arany János utcai bérházépítkezés éppen munkáshiány miatt halad olyan lassan, s az ÉM. Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalata sok esetben azért nem képes vállalt feladatainak eleget tenni, mert — nincs elegendő segédmunkása! Ugyanez vonatkozik konzervgyárainkra is.

Már a fenti tények is mutatják: ha kenyérgondok hajtanák a felvételt keresőket, bizonyára nem latolgatnák, hogy a kínálkozó munkalehetőséget

igénybevegyék vagy sem. Tisztelnünk kell ugyan a családok arra irányuló Igyekezetét, hogy a gyerekeik elé a kávé mellé kenyér helyett va- jaskiflit tegyenek, de éppen ezért kell megkülönböztetnünk a tényleges, — a 30-as években végigkínlódott munkanélküliséget, amikor országos számadatokat tekintve: száz családra csak 75—80 kereső jutott — attól a helyzettől, amelyet az Országos Statisztikai Hivatal jelentése jellemez legjobban. Eszerint 100 háztartásra 1959 első negyedévében 152 kereső jutott. Tehát a kétszerese a felszabadulás előttinek!

Ipartelepítési politikánk, s a második ötéves terv tézisei mutatják: elsősorban vidéken fejlesztik az ipart. A jövőben megyéinkben is tovább növekszik a helyi- és feldolgozóipar kapacitása, ahol szakképzettséget nyerhetnek, munkát találhatnak azok is — elsősorban a nők —, akik részt akarnak venni a termelő munkában.

Azok tehát, akik válogatják a kínálkozó lehetőségeket és közben « »munkanélküliségről« beszélnek, mindenkor tartsák szem előtt egyik országgyűlési képviselőnk találó megjegyzését, aki szerint: «ez már nem kenyér-, hanem kalácsgond...«

Jórészt tehát a művelődési házra hárul a munkásosztály nevelésének a gondja, s ezt Bánáti Tiborral az Óén a vezetőség szívesen vállalja.

A gazdag ismeretterjesztő program közönségének egy része ma már a bajai üzemek dolgozói köziül kerül ki, — mondja Bánáti elvtárs, — de a régi módszerrel tehát ügy, hogy a legtöbb előadást a művelődési házban rendezték, mert nem lehet növelni a munkáshallgatók körét. Éppen ezért igen helyes a város művelődési operatív bizottságának az a terve, hogy Baja munkáslakta körzeteiben: a sztntjánosi népfrontkörben, az alvégen, Kiscsávo- lyon külön előadásokat, sorozatokat tartanak, s ebbe a művelődési ház is belekapcsolódik. Lényegében megérett a helyzet a város területének kulturális és ismeretterjesztő szempontból való »körzetesítésére«. A gazdag tapasztalati kincs birtokában kialakíthatók olyan regionális központok, amelyekbe ; tömöríteni lehet az azon a terü- | létén dolgozó üzemek munkásait, az ott élő városi lakosságot és pedig elsősorban a közkedvelt és igen látogatott isme- jretterjesztő előadások vonatko- | zásában.

j Egy-két vállalattal az elmúlt j évben is kötöttek már szerződést — így a 43-as AKÖV-vel, hogy a művelődési ház küLön- böző érdekes témákról előadásokat rendez. A vállalat azonban a szervező munkát elhanyagolta, így ez a módszer nem igen vált be. Most a szakmaközi bizottsággal kötött szerződést a művelődési ház igazgatósága, hogy az üzemi ismeretterjesztő programot megszervezze. A módszer bevált* éppen a napokban tartottak népes érdeklődő közönség előtt egy természettudományos tárgyú előadást ezen a módon;

Az sem hanyagolható el —, hogy a fizikai munka megszerettetése és nagyobb megbecsülése érdekében egy politechnikai ismereteket gyarapító, jól felszerelt műhelyt hoztak létre a művelődési házban.

A kongresszusi irányelvek széliemében tehát a József Attila Művelődési Ház valóban a város kulturális életének középpontjává vált és tevékenységének gyújtópontjában a munkás- : osztály ideológiai és műveltségben színvonalának emelése került — fejezte be nyilatkozatát : Bánáti Tibor elvtárs.

A gyűlésnek vége volt. A szőlősgazdák a tanácsháza előtt még csoportokba verődtek talán azért, mert ez így szokás, de azért is, mert még volt miről beszélni.

Az egyik kiabajszú, pörge kalapú paraszt- ember — füstölhetné- ke volt — illedelmesen tüzet kért. S míg az öngyújtómat próbálgat tam és odaértettem a cigarettája végéhez, az első füst lenyelésétől egy kicsit rekedten kérdezte:

— Hát magának mi a véleménye?

Nem tudván, hogy mire vonatkozott a kérdése, visszakérdeztem:

— Ugyan miről?

i— Hát a Kőhányó beszédéről?

— Olyan mint a többi — válaszoltam —, de mintha egy kicsit még értetlenebh volna.

QlafLizám&i&k taxin

— Érti az, hallja, nagyon is érti — az itt a baj. Aztán közelebb húzott magához ég halkabbra fogta a szót. Tudom én, hol van a kutya eltemetve. Persze, hogy nem akarja a szövetkezetét. Én sem ugrálok érte, de ez a Kőhányó meg egyenesen menekül előle.

— Miért? — szóltam közbe. Többet hiába is kérdeztem volna, láttam, hogy megindult a beszéd zuhatag.

— Tudja mi beszélt belőle? Az öt hold szőlő, a négyszáahektós pince, meg az, hogy nem nagyon szereti a munkát. Attól fél, hogy majd neki is köll dolgozni .;; nem pedig más dolgozik neki.. i

— Tényleg? — adtam az őszinte csodálkozol. da csak azért

hogy ezzel is egy kis biztatást adjak a teljes igazság kikerekedé- séhez,

— Mi az, hogy tényleg? Én igazat beszélek. Vagy ha nem bízik az igazamban, kérdezze meg a Hátas Gyurkát, ott áll a villanypóznánál. Az is megmondja, hiszen együtt járunk, illetve autózunk...

— Talán autója van kendnek — vetettem közbe.

— Van a fészkes fenének! Még biciklim se! De Kőhányó, hogy legyen napszámosa, a községi taxival minden reggel viszi és minden este hozza az embereit. Érti már? ,; ■.

— Aztán mindig azt mondja, hogy Gyurka, bát mondd meg. nem

jobb így nektek? A szövetkezetben megszakadtok a sok dologtól!

— Neki nem mertem mondani, mert hát tekintélyes gazdával ki vállalja a feleselést, de magának megmondom, hogy bizony nem jó ez így, még autóval sem. Meg az sem jó, hogy unos-untalan féltéglával veri a mélllt, hogy őrajta sok múlik, mert- hát a felsóbbségek gyakorta látogatják; Hát persze, hogy aztán megy utána a fél falu.

Én csak álmélkod- tam a napszámos-fogadás eme modem módján és arra gondoltam, mennyivel hasznosabb, ha Kőhányó és még néhányak a gondolataikat, no meg a lábukat a jövő útján járatják, és nem taxin a napszámosaikat. —

s— h—i —i