Petőfi Népe, 1959. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-26 / 199. szám

S. *1**1 1959. augusztus 26, szerda Varsóban ülésezik az Interparlamentáris Unió Varsó. Az Interparlamentáris Unió lengyel csoportja hétfőn ülést tartott és ezt követően nyilatkozatot adott ki. Ebben üdvözli, hogy az Interparlamen­táris Unió értekezlete most ül majd össze először szocialista országban. A lengyel csoport úgy véle­kedik, hogy ez az esemény po­sitiv lépés a nemzetek közötti kölcsönös megértés és megegye­zés előtt. A nyilatkozat felhív­ja a figyelmet arra, hogy az Unió értekezlete a második vi­lágháború kitörésének 20. év­fordulóján ül össze Varsóban, annak a világháborúnak az év­fordulóján, amelynek első ál­dozata Lengyelország volt. A nyilatkozat ezután rámutat a nyugat-német militarizmus új­jáéledésének veszélyeire. Német és olasz szakszervezetek közös nyilatkozata Berlin. A Szabad Német Szakszervezeti Szövetség és az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség képviselői tanácsko­zást tartottak, majd közös nyi­latkozatot adtak ki a testvéri légkörben lefolyt, minden kér­désben teljes egyetértéssel zá­rult tanácskozásról. Eszerint a két szakszervezet alapvető fel­adata abban áll, hogy megvé­delmezze a békét a nemzetközi imperializmus és a német mi­litarizmus veszélyeitől. A két szakszervezet minden törekvése arra irányul, hogy Olaszországban és Németország­ban is megvalósuljon a mun­kásság széleskörű egysége. Az olasz és a német szakszervezeti szövetség nyilatkozatában teljes szolidaritásáról biztosítja a nemzeti függetlenségért harcoló minden népet, különösen a hős algériai népet. R Belga Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata a szénbányászai helyzetéről Brüsszel. A Belga Kommu­nista Párt Központi Bizottsága megvitatta az ország szénipa­rának helyzetét tekintettel a döntésre, hogy Belgiumban újabb szénbányákat zárnak be. Az ülésen elfogadott határo­zat rámutat, hogy 34 belga bá­nya bezárása 27 000 bányászt ítél munkanélküliségre. A vál­lalkozók a bányák bezárására vonatkozó terveiket a dolgozók A CGT tiltakozik az arab szakszervezeti vezetők üldözése ellen életkörülményeinek megrontá­sára használják fel. Csökkentik munkabérüket, pénzbüntetések­kel sújtják őket és kimerítő munkaütemet kényszerítenek rá­juk. A kommunista párt felhívta a bányászokat, a különböző iparágak dolgozóit, hogy fog­janak össze közös harcra a tő­kés monopóliumok támadásai ellen. Párizs. A legnagyobb francia szakszervezet, a CGT táviratot intézett Nasszerhez, az Egye­sült Arab Köztársaság elnöké­hez. Ebben tiltakozik az ellen, hogy az Egyesült Arab Köztár­saság hatóságai katonai bíróság elé állítanak 64 demokratát, köztük számos szakszervezeti vezetőt, mint például a textil­munkások és a vasutasok szak- szervezetének vezetőjét. A fran­cia dolgozók követelik, hogy az Egyesült Arab Köztársaságban tartsák tiszteletben a szakszer­vezeti és demokratikus szabad­ságjogokat. Eisenhower párizsi látogatásának előkészületei Franciaország washingtoni I nítja az algériai konfliktus bé- nagykövete az amerikai kül- kés, demokratikus és igazságos ügyminisztériumban megkezdte I megoldásának, tanácskozásait Eisenhower pá­rizsi látogatásának előkészítésé­re. A nagykövet kedden Her- terrel tárgyalt. Az amerikai külügyminiszté­rium — nyilván Eisenhower párizsi látogatásával összefüg­gésben — nyilatkozatban fog­lalkozott az algériai kérdéssel és hangoztatta, hogy az Egye­sült Államok továbbra is a leg­nagyobb jelentőséget tulajdo­KISHIREK ! külföldről 1 MOSZKVA. A Guineái Köz­társaság Moszkvában tartózko­dó kormányküldöttségének ve­zetője hétfőn este beszédet mondott a moszkvai televízió­ban abból az alkalomból, hogy aláírták a Szovjetunió és a Guineái Köztársaság gazdasági és műszaki együttműködési egyezményét. • VIENTIANE. A Reuter jelen­tése szerint a laoszi királyi hadsereg parancsnoksága hír­zárlatot rendelt el az észak­keleti tartományokban. Csü­törtök óta nem adtak ki hiva­talos közleményt, de katonai megfigyelők úgy tudják, hogy a patetlaoi felkelők zászlóalja előrenyomult Laosz belsejébe. HAVANNA. Escarante, a Ku­bai Népi Szocialista Párt ve­zetője, a Worker című ameri­kai lapnak adott nyilatkozatá­ban kijelenteti, hogy a kubai nép szíwel-lélekkei támogatja a kormányt az ellenforrada­lom elfojtásában. Mint mon­dotta: a nép küzdelme az el­lenforradalom teljes szétzúzá­sához fog vezetni, * NAIROBIBAN bejelentették a Kenyai Függetlenségi Moz­galom megalakulását. Kenya új politikai pártja azt tervezi, hogy szervezetét az egész gyar­matra kiterjeszti annak elle­nére, hogy ezt tiltják a jelen­legi rendelkezések. Az új párt azt követeli, hogy az afrikaiak nagyobb részvételi lehetősége­ket kapjnak a kenyai kor­mányban. NEW YORK; Az Egyesült Államokban szereplő szovjet népi ének- és táncegyüttes óriási sikerrel tartotta utolsó fellépését New Yorkban. A szovjet művészek másfél hó­napos egyesült államokbeli út­jukon 44 hangversenyt adtak, köztük 18-at New Yorkiban. Az együttes 30 számból álló műsorát mintegy 400 ezer ame­rikai nézte végig. A szovjet művészek hétfőn vendégsze­replésre Kanadába repültek, • SZIBÉRIAI új olajlelőhely. A Szovjetunió szibériai terü­letén jelentős olaj forrásokra bukkantak. A most feltárt új olajmező környékén olaj- és gázkitermelő központot létesí­tenek, NAPTÁR 1959. augusztus 26, szerda Névnap; Izsó Napkelte: 4 óra 53 perc Napnyugta: 18 óra 37 perc * — Kecskeméten, a IV.- ke­rületi pártszervezet helyiségé­ben, a Budai u. 15. szám alatt 26-án, szerdán, klub-est kereté­ben fél 7 órakor dr. Boda László orvos az aktuális gyer­mekbetegségekről tart előadást, melyre a város érdeklődő kö­zönségét várja a pártszervezet vezetősége. — A répamagtermesztés fej­lesztéséről találunk rendeletét a Magyar Közlöny 86, számá­ban. — Szeptember elsejétől meg­kezdődnek a politefchnikai ok­tatások is a bácsalmási isko­lákban. A szükséges felszere­lések már megérkeztek — írja Molnár József levelezőnk; — Fehér elefántot találtak Burmában az őserdőben. Ez az első fehér elefánt 1885 óta. Az állatot Rangunba szállították, ahol ünnepélyesen fogadták. — A Hírlapkiadó Vállalat pártszervezete által patronált Kaskantyú községben kultúr- ház épült, amelyet augusztus 20-án adtak át. A kultúrház építésénél 170 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geztek; — Élménybeszámol tó tart a Kínában járt nőküldöttség tag­ja, Orbán Józsefné, az MSZMP Központi Bizottságának poli­tikai munkatársa Kecskeméten augusztus 27-én, délután 6 órai kezdettel a Nagykőrösi utca 13. szám alatti munkásklub­ban, — Tánccal és nótával kö­szöntötte a Kiskunfélegyházi Toliüzem tánccsoportja a soro­záson megjelent fiatalokat. (Rády Andrásné leveléből.) — Hajón szállította Buda­pestre a fokhagymát és ott üzérkedett vele Tamaskó Já- nosné. A kalocsai járásbíróság dr. Égerer tanácsa 2 hónapi börtönbüntetésre ítélte és el­rendelte a korábban felfüggesz­tett hét hónapi börtönbünteté­sének végrehajtását is. Chapün-múzeum Leningrádban Felavatták Leningrádban a Charlie Chaplinnek szentelt első múzeumot. A könyvek, albu­mok, folyóiratok, újságkivágá­sok, rajzok és kőnyomatosok gyűjteményéből a nagy művész életrajza is kikerekedik. Meg­található Chaplin egyetlen, hat­éves korából származó képe is, első fellépéséről az Aldershot-i kabaréban. Szüléi kis f-ájdnlammaL A Lancet nevű angol orvosi szaklapban közlemény jelent meg az Ockert professzor, jo­hannesburgi nőgyógyász új fel­fedezéséről. A professzor, aki a Witwatersrand egyetlen dékánja, olyan berendezést talált fel, amely a vajúdás első szakaszá­ban csökkenti a légnyomást a hasi terület felett és ezáltal az anyára és gyermekre egyaránt: ártalmatlanul megrövidül a va­júdás ideje és csökkennek a fájdalmak. fl vezetőségválasztó párttaggyülések elé Csupán napok választa­nak el bennünket a pártkong­resszust előkészítő munkálatok egyik legfontosabb állomásától, az alapszervezeti vezetőségvá­lasztó taggyűlésektől. Az elmúlt hetek és hónapok során párt- alapszervezeteink és párttagsá­gunk nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy az ellenforradalom után az első kongresszusunk méltóképpen legyen előkészítve. Ha mérlegeljük az eddig elvég­zett munkát, meg kell állapíta­nunk, hogy eredményesen dol­goztunk. A párttagság megnöve­kedett öntevékenysége és foko­zódó aktivitása, a pártcsopor­tok újjászervezése és a bizalmi­választások, az elmúlt hetek és hónapok során megtartott nagy fontosságú taggyűlések, mind bizonyítékai annak, hogy a kommunisták megértették a kongresszusra való felkészülés nagy jelentőségét, a pártélet, de az egész társadalmi élet fel­élénkítése szempontjából is. A felkészülés során különö­sen fontos helyet foglaltak és foglalnak el a már lezajlott és jelenleg is folyó párttaggyűlé­sek. Pártalapszervezeteink több­sége kellő alapossággal és gond­dal készítette elő ezeket a tag­gyűléseket. Különösen fontos és dicsérendő az az igyekezet, mely arra irányul, hogy az elmúlt hónapok és hetek során elha­nyagolt vagy elfelejtett, a párt­élet belső kérdéseihez tartozó ügyeket, legyen az tagfelvétel, vagy más, lezárják. Az augusztusi taggyűlé­sek befejeztével elérkeztünk a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítésének és megrendezé­sének időszakához. A vezető­ségválasztó taggyűlések sikeres lebonyolítása óriási jelentőségű a pártkongresszusra való felké­szülésben. Ha itt kellő meg- gondoltsággal és alapossággal dolgozunk, megfontolva és mér­legelve a pártszervezetek fejlő­désének minden fontos helyi kö­rülményét, akkor nagyon sokat tettünk azért, hogy kongresz- szusunk a szocializmus építésé­nek új, nagyszerű fejezetét nyis­sa meg. A vezetőségválasztó taggyű­lések sikerének számos feltétele van. E feltételek közül azonban a legfontosabb a gondos szemé­lyi kiválasztás, az alapos és mélyreható taggyűlési beszámoló és a tagság felkészülése a vi­tára. Az új vezetőségek tagjai­nak kiválasztása, illetve a sze­mélyi kérdések előzetes meg­tárgyalása már nagyrészt befe­jeződött a tagsággal való egyé­ni beszélgetések során. Az új vezetőségek összetétele, a gon­dos kiválasztás rendkívül fon­tos kérdés, hiszen ezeken a ve­zetőségeken fog múlni jelentős mértékben az, hogy a választá­sok és a kongresszus után mi­lyen mértékben tudjuk fokozni azt az egyre élénkülő tevékeny­séget, amelynek számtalan pél­dáját láthatjuk már mpst is az előkészületek során. Párttagsá­gunk, s minden kommunista ve­gye figyelembe, hogy pártunk és az egész társadalom további fejlődése megköveteli, hogy az új vezetőségek tagjai minden tekintetben szilárd, párthű és tehetséges elvtársak legyenek, olyanok, akik képesek arra, hogy az elérendő célok érdeké­ben mozgósítsák a párttagságot és a dolgozókat is. Az új veze­tőségek tagjainak személyükben is képviselniök kell párttagsá­gunk egyes rétegeit, mind a nő­ket, mind a fiatalságot. Nagy gondot kell fordítani arra, hogy azok az elvtársak bennmarad­janak a vezetőségben, akik az ellenforradalom alatt és utána nehéz harcokban megedződtek és tevékenységükkel bebizonyí­tották, hogy a párt mindig biz­ton számíthat rájuk. A taggyűlések Sikere nem kevésbé a beszámolóktól függ. A beszámolók azok, ame­lyek megadják a vita irányát, rámutatnak a legalapvetőbb és legfontosabb kérdésekre- s — Elvesztette a kézbesítendő 1600 forintot, majd aláhamisí- totta az átvevő nevét Hegedűs Péter postás. A kiskunfélegy­házi járásbíróság dr. Kosa- tanácsa hat. hónapi felfüggesz­tett börtönbüntetésre ítélte. — Berwick angol városkában rémülten ébredit éjfélkor egy házaspár. — Hálószobájukban kigyulladt a villany és a kö­vetkező szavaikat hallották: »Még mindig azt hiszik, hogy magukhoz nem juthatnak be a betörők?« Az éjszakai vendég az a biztosítási ügynök volt, aki egy nappal előbb nem tud­ta rávenni őket a biztosításra; — Üj vezetőséget választott a dunapataji vöröskereszt-szer­vezet. Az első vezetőségi gyű­lésen a munka megjavításáról tárgyaltak. Közeli terveik között szelepei mosógép vásárlása is, ami megkönnyíti majd a házi­asszonyok munkáját — írja Hatics Jánosné levelezőnk. — Négy fénycsöves kandelá­bert készítettek tervükön felül a Tóth Kálmán tér közvilá­gításához a DÁV bajai üzlet­igazgatóságának dolgozód — írja Bajáról Karbuezky Béla; — Iskolás gondok. Egy an­gol repülőgépen iskolás gyer­mekek tanulmányi kirándulást szerveztek. A kirándulás után a repülőgépen a következő tár­gyakat találták: egy iskolás zubbonyt, egy nyakkendőt, egy esőkabátot és egy könyvet, »Hogyan kerülhetjük el a nő­sülést?« címmel. — A halászati szövetkezetek megalakulásának 15. évfordu­lója alkalmából szeptember 8-án Baján az Üj Élet Halá­szati Tsz tapasztalatcserével egybekötött jubiláris küldött- közgyűlést 'tart, amelyre az ország minden részéből ven­dégeket várnak. — A könyv terjesztésben ki­váló eredményt ért el Dujmov Mária garai földművesszövet­kezeti üzletvezető. A munká­ban is megállja a helyét, amit az üzletben levő vándorzászló is bizonyít — írja Fazekas Fé- terné levelezőnk. — A mai Lengyelországban a nők általában 13 évvel, a férfiak 10,5 évvel élnek to­vább mint a háború előtt. irányt szabnak a további fel­adatokat illetően. Ezekből a megállapításokból természetsze­rűleg következik, hogy a be­számoló nem lehet egyedül a pártszervezet titkárának mun­kája. Feltétlenül szükséges, hogy a beszámolók kialakításában részt vegyen az egész pártveze­tőség és ha szükséges, még jó- néhány elvtárs is. A beszámolók elkészítéséhez nagy segítséget kell, hogy nyújtsanak a járási és a városi párt-végrehajtóbU zottságok tagjai. A vezetőségválasztó taggyűlé­seknek ténylegesen a szó leg­szorosabb értelmében munkaér­tekezletekké kell válni. Ez min­denekelőtt azt követeli meg mind a beszámolóktól, mind pedig a vitáktól, hogy messzemenően óvakodjunk az általánosságok­tól, a sablonoktól és a frázisok­tól. A beszámoló és a vita csak akkor lehet jó, ha konkréten és kézzelfogható egyszerűséggel tárjuk fel úgy a pártmunka eredményeit, mint az azt fé­kező negatív jelenségeket. Sem­miképpen sem lenne helyes, ha tartózkodnánk az egyes párt- szervezetek által elért eredmé­nyek taglalásától, különösen akkor, ha a beszámolók konk­rét alpossággal rámutatnak az eredmények gyökereire és okai­ra. Ez természetes, hiszen ered­ményeink bőségesen vannak. Legalább ilyen, vagy még sú­lyosabb hiba lenne azonban, ha az eredmények láttán meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom