Petőfi Népe, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-30 / 283. szám

195?. tn> vembe*1 50. vasárnap

5. old»'

Aki sohasem szereteti „okoskodni“

=- Ilyen korán írnak már rólunk?

Ezzel viszonozta abbeli óhajom Frankó Mátyás bácsi, hogy szeretnék vele, mint újonnan megválasztott községi tanácstaggal elbeszélgetni, s róla — ha megengedi — írni is. Az „ilyen körán”-t arra értette, hogy a választások után már néhány nappal felkerestem Izsákon, a Hunyadi u. 2. szám alatti házában. Aztán még hozzátette: ,,Hát persze, az újságírónak résen kell lennie, mert nem leszünk vele megelégedve. Meg azért a betű és a papír, hogy írjanak.”

E két mondatban benne van az idős, 66 esztendős paraszt- ember mentalitásának lényege. Vagyis: elvárja, hogy ki-ki teljesítse kötelességét. Ö maga is így teszi. Szorgalmasan dolgozik 14 holdas birtokán, s tanácstagi tisztét az előző négy évben, meg a mostaniban sem afféle „üres cfm”-nek tekintette.

Persze, a tanácsülés előtt még ntem sok konkrétumot tudott mondani arra vonatkozóan, hogy a tanács milyen leghamarabb megvalósítandó feladatokat tűz maga és tagjai elé, annyit azonban már megemlített: „Legfontosabb a járdaépítés a község végein. Ki kell kalkulálni — mondta —, hogy minél több helyen legyen járda. Felfújni azonban nem szabad a dolgot, mert a hamarmunka még sose Volt *jó."

— Aztán fürdő is kellene! Izsákon — melegedett bele a; magyarázatba. — Mindenki he-! lyesli, csak úgy sok lesz a köz-’ ségfejlesztési adó. Eddig tíz szá-J zalékot fizettünk, de ha fürdő' lesz, jóval többet kell. Ezt vl-] fezont meg keli tárgyalni majd' a tanácsülésen.

Kétségtelenül okos beszéd,i olyan tanácstagnak a megnyitót-] kozása, aki isméri társait, vá-( lasztóit, Izsák 40. számú körzete* lakóinak a helyzetét, vélemé-] iiyét, s ezt összegezve megtetézh a magáéval is. S minden bi-J zonnyal nem fogja majd az asz-i tál alatt szótlanul a kalapját] gyűrni, ha a fürdőről lesz Szó< a tanácsülésen, kitálalja]

ott is érveit. <

Mindenféle

OLTVÁNYOKAT ÉS GYÖKE- ] '! RÉS EURÓPAI SZŐLŐ- ! (

!j vesszőt ; <

’ tzállit a Kiskunhalasi Faiskola ; j

Vállalat. Kérjen árjegyzéket. )

! 2994 ]

'fls közösség: - nagy sikerekké

(Zárszámadás a kecskeméti Szabad Föld Tsz-ben)

gyobb és öregebb társa.

Bódogh Antalnak, a szövetkezet aranyoskedvű elnökének beszámolójából kikerekedik az idei év igazán dicsekvésre méltó sikere. Kicsit rövid, kicsit száraz ez a beszámoló, de többet mondi el a Szabad Föld Tsz-ről, mint akár egy hősköltemény. Mert kell-e ahhoz különösebb kommentár, hogy például a tervezett 54 mázsa alma helyett 160 mázsát, szilvából 76-tal szemben 300 mázsát és borból 150 hektó helyett keréken 400 hektót termeltek meg?

— JÓ volt az időjárás, könnyen tehették! — vetheti ellene valaki. Persze, az is jó volt. De nem az időjárás kapált, permetezett, műtrágyázott, taposta a törkölyt éjfélekig, hanem az a tagság, amely a tavalyi 252- vel szemben az idén már átlagosan 313 munkaegységet teljesített, amely a nyolc darabban fekvő, három éve még ebek hav- mincadjára vetett rossz szőlőt úgy munkálta meg, hogy az idén már mindenütt kitűnt az egyénieké közül. Ez a tagság kifizette minden esedékes adósságát, 23 000 forinttal növelte ,i közös vagyont s most, a zárszámadáskor 50 forintot oszt munkaegységenként úgy, hogy ebből több mint 37 forint készpénz!

De már kapcsolja is ki Szán- tosi Jánosné könyvelő a nagy táskát, amely a gondosan elbo- rítékozott bankókat rejti s az örömteli perceket megelőzd várakozásba merevednek az arcok. Az egyéniek előbbre hajolnak, hogy jobban lássanak és halljanak, pedig még a légy zümmögését Is hallani lehetne, amint felcsendül az első hév:

— Keresztes Sándor... teljesített ennyi és enhyi munkaegységet ... járandóság 17 ezer valahányszáz forint... — s Keresztes bácsi mosolyra rámiuit bajusszal furakszik az asZtal élé a szemek kereszttüzében aláírni a nevét.

A következő, széthasadással fenyegető boríték Kanizsai Istváné. Ö maga 28 802 forintok a felesége 12 öüO-at szerzett ösz- sze ebben az évben. Laczkó Antal 372 munkaegység után 10 ezer 637 forint boldog gazdája. Harmadéve tag s hangosan éleé- lődik: — A szövetkezeiben még a hajam is kinőtt!

— Megnőtt itt a hasad is. úgy látom! — kontráz rá égy kívülálló komája, harsogó nevelés közben.

llát ami azt illetik akárkinek megnőhetett. Sántha elv- társ, a városi tanács elnökhelyettese gVors számítást csillái s Inár mondja is: Olyan összegékét kaptak a tágbk, áriiéiyék havonta elosztva több mint 10O forinttal haladják meg az ipari munkások átlagkeresetét. Azok az emberek jutottak ilyen jövedelemhez, akiknek a belépéskor jórészt még a kéiiszerszámjük sem volt meg s akikről azt M- resztelték, hogy majd beletörik a bicskájuk a közösbe, hiszen többségüknek soha nem Völt egy deka földje. S ők megmutatták, hogy tudnak szakszerűen, eredményesen dolgozni — maguknak!

De nemcsak dolgozni tudnák a Szabad Föld-béliek, hanem pompásan, magyarosan ünnepelni is! Szikrákat sziporkázó jókedvben telt el a zárszámadás estéje. ízes borjúpaprikás vetett ágyat a piruló lány arcára emlékeztető bornak, remek zenekar húzta fáradhatatlanul a talpalávalót, a lassú hallgatót s személyemben, az elpuhult városi újságíró háromnapos izohi- lázt őriz emlékül a hajnalig tartó tánctól.

Az izomláz persze elmúlik. De annak az élménynek öröme, hogy egy szép úton járó, dolgos, boldog közösség vendége lehettem s eredményeit ez én toliam nyomán tudhatja meg a világ — soha hem múlik el!

Gáspár Klára

Olajszállítás „tengeri kígyókkal“

A Közép-Keletről óriási tar- iályhajó-flottillák szállítják a iőolajat Európába. Visszafelé líesen haladnak a laftúlyhajök i közben jelentős mennyiségű üzemanyagot fogyasztanak.

Southampton angol kikötőben nőst kísérletek folynak, hogy a ;artályhajókat »tengeri kígyókkal«, vagyis nagy műanyagtöm- őkkel helyettesítsék, amelyeket ;gy hajó vontat s visszafelé egyszerűen összetekerik az üres ömlőket. — Minthogy az olaj könnyebb a víznél, a telt tömők a víz felszínén úsznak. A kísérleteket nylonfonatból készült ég műgumival bevont tota- őkkel folytatták, amelyeknek ítmérője egy méter, hossza beiig 20 méta»,

f •

Amikor a barátságos, í vendégmarasztaló má- | sodik emeleti tanuló- i szobába léptem, ötven | szempár kereszttüzébe i kerültem. A helyiség- | ben két hónappal ez- i előtt jártam, amikor | ugyancsak 25 tagú le- I ánycsoport volt itt. A 'jelenlegi 25 kislányt *— I akik belépéseimkor ösz- 1 szesúgtak, s találgatták | ki az líj jövevény, mit 1 akarhat. — tanitómés- \ tereikkel való beszél- ' getés közben ismertem meg.

Az általános iskola padjaiból kikerült leányoknak második anyjuk Németh Ffcrencné, Petrovácz Lászlóiic, akik azon fáradoznak, hogy két év múlva mindegyik kislány se.Addig. saU víz. Ccjatg a

gédlevéllel a kezében büszkén mondja: — Szakmunkás vagyok..;

Addig azonban még sok víz lefolyik az egy ugrásnyifa levő Sugo- vicán. Vajon mivel biztat a kislányok eddigi munkája? Erre a kérdésre Teri néni, illetve Joli néni válaszol. — Megtudom, hogy a kislányok megtanulták a fércelést, a kivarróöl- tést, a pikirozást, a rejtett öltést, a hólozást, a levarróöltést, a tisztázó öltést, a kézi-, gépi varrást, díszháromszöget, a reteszkészítéseket, azsú- rozásokat. Jelenleg a darázsfészkezést tanulják. Mire a cikk megjelenik, már a gépi varrással ismerkednek. Ezt

követően olyan véleményt hallottam, ami nagyon jóleső érzéssel töltött el. — A kislányok tudnak gyönyörködni munkájukban — jegyezte meg Tériké néni. Ez a kijelentés sok mindenre enged következtetni. Többek között arra, hogy azok kerüllek tanulónak, akik valóban élethivatásnak tekintik a varró szakmát. Ezt a feltevést tükrözi az utolsó hónap tanulmányi átlaga. Joli nénihez tartozók 4,33, a Teri néni kislányai 4,14-es átlagosztályzatot értek el a gyakorlati munkában. Áz osztályzatban tükröződik tanítómestereik szerint a kislányok tudása, fegyelmezettsége, szorgalma és még sok más. Néhány kislány, így Gyóríi Klári, Búzáéi Kati, Kötődi Emi, Kovács Kati, Kis Gál Mária és Mátrai nözsa ügyes kezével, fogékonyságával tűnik ki társai közül.

A kislányok nemcsak szakmát kapnak, hanem jó nevelésben is részesülnek. Egyéni problémáikkal bizalommal fordulnak Tériké és Jolika nénihez.

A hallottak és látottak alapján nyugodtan mondhatjuk: — Biztos kezekben van a szakmai utánpótlás névélése a Bajái Ruhaüzemben.

E

lőször vagyok a Szovjetunióban és ezzel sokéves vágyam teljesült. A több mint negyvenéves fejlődés számait ismerem, de nem hagyott nyugton a kíváncsiság, hogy lássam ezt a hatalmas országot végeláthatatlan szántásaival, gigantikus építkezéseivel, kultúrájával és a mindezt létrehozó emberrel együtt. De ezek közül is elsősorban a szovjet ember érdekelt, amely hatalmas akadályokat leküzdve, törhetetlen bizakodással több mint négy évtizede alakítja azt az új társadalmat, melynek úttörője volt, s amely az emberiség régen fogant almait testesíti meg.

Már csi^k azért is kettőzött volt a figyelmein, mert a két évvel előbb éppen ebben a hónapban kitört magyarországi ellenforradalom sok rágalmat szórt a szovjet emberekre. Ez is arra ösztönzött, hogy kutassam vonásait akár otthonában, az utca forgatagában, munkapad mellett vagy éppen az étteremben, hogy innen a kommunizmus építésének műhelyéből újra felelhessek: az alkotás és a békeharc kohójában izzik itt minden, nagy felelősséggel, állhatatossággal értünk is és az egész világ dolgozóiért«

De hadd bizonyítsak.

• Felolvasásra került a Moszkvai Rádió magyarnyelvű aúasaualí stíl- riüuübíiu

Welthcr Dániel:

RITA ÚTBAIGAZÍT*

A téma, amelyet az újságíró szűnni nem akaróan kutat, nem sokáig váratott magára.

A Mezőgazdasági Kiállításon voltam. A csoportunkat szállító autóbusz hamarabb ihdult vissza, mintsem hogy mindent, vagy legalább is a legfontosabb dolgokat megnézhettem volna. A lemaradással persze arra ítéltem magam, hogy a Metróval kell visszaérkeznem számomra ismeretlen földalatti, átszállókkal tűzdelt ösvényeken.

Mire visszaindultam, már jól megette az este a magáét. A csillagtalan fekete égbolt alatt a kiállítás és az elébem táruló széles útak fényei úgy ékesítették az óriás várost, mint apró kristályok a fejedelmi koronát. S hogy ne vágjak a vak világnak, magamban bátorságot gyűjtve egy mellettem álló finom vonású, élénkszemű lányhoz fordultam érdeklődve, hol kell átszállni és végül eljutni a Lovarda térre.

Megérthette zagyva mondatomat, de nyomban visszakérdezett: magyar? S míg igennel feleltem, valami szomorúság lepte eJ vlláebsan fénylő szemeit és

az üde arc árnyalatnyit elsápadt. De csak gondolatnyi volt az egész,, mert a következő pillanatban, mintha valami hivatalos döntést akarna közölni olyan határozottsággal, tőmondatban szólt: »Majd elkísérem magát.«

Ez ellen még udvariasságból sem tiltakozhattam, hiszen fukar nyelvtudásom akadályozott, inkább megadtam magam eme kellemes sorsnak.

S ő, a most már idegenvezető — ki tudja, mi dolga lett volna> hova igyekezett vagy honnan késik el — úgy kísért, vezetett mint valami eltévedt gyereket. Várakozott velem az átszállásnál és intett, hogy induljak utá- na,

T

udtam, hogy arra találtam, amit egyáltalán nem kellett keresnem: egy szovjet emberre s nem is valami ünnepi pillanatban vagy cikkek szép szavaival felöltözötten, hanem a maga egyszerű módján, szívével-lelkével, emberségével. S gondolataimmal együtt rohant a lábam. Ö fürgén, apró léptekkel és én nagy igyekezettel utána.

Már negyedóra telt el, de még ! nem tudtam ki is tulajdonképpen, mivel foglalkozik, hogyan hívják. A válasz ez volt: Rita a nevem és megismételte, de minek is thohdom, úgy is elfelejti — teszi hozzá pajkosan. Tanítónő vagyok és az a híva- ] tásom, hogy neveljek és ha kell : — útbaigazítsak.

A végszónak mélyebb értelmét véltem s ebben nem csalódtam. Rita, ez az aprótermetú orosz bájosság halk fájdalommal mondta el, hogy a vőlegénye 1956 novemberében a magyarországi ellenforradalmi felkelés során elesett. A szeme j sarkában könny csillant és futva pergett kerék arcán.

Közben célhoz értünk. Rita fel kísért, kedvesen kezetnyúj- tott, s mire a fülemhez jutott j a »viszontlátás«-ra, már nem is láttam, beleveszett a vasárnap esti mosákVai forgalomba. ' Szinte földbegyökerezett lábakkal percekig néztem utána! s tűnődtem Rita szinte fenséges emberi erején. A vőlegénye miattunk és ériünk halt meg, s 6 átszállók bukdácsolóin kísér engem, hogy útbaigazítson.

I

lyennek láttam meg a tenger egy cseppjét és bizonyos, hogy ilyen a tenger is —- a nagy szovjet nép. S ezért Ritát, a vőlegénye emlékével együtt» noha nem feledtem.

* A novemberesti ködben

*megsáppadva lobognak a bog- jrácsokat rotyogtató tüzek s a I székház termében kavargó cigaÍ

rettafüstben mosolyognak az egyre szaporodó arcok.

• Zárszámadást tart a kecskéimét! Szabad Föld Termelőszö- jvetkezet s mert a tagok bölcsen {tudják, hogy a megosztott öröm • kétszeres öröm, kívülem itt is, Jött is ismerős vendégekre bukkanok. Itt vannak a megyei és [városi tanács, a városi pártbi- [zottság és a szövetkezetei pat- Jronáló szeszipari vállalat képviselői. A zsibongó társaságnak [legalább egyharmada meghívott [egyénileg dolgozó paraszt. Ez a {szövetkezét egyébként is arról {nevezetes, hogy a legjobb baráti [kapcsolatot tartja a kívülállókkal, akik közül az idén már hajtan léptek be tagnak.

| A nevezetesség ezzel csak kezdődik, de korántsem ér véget. [Folytatódik azzal, hogy ez a ki- {csíny, mindössze 15 tagot szám- jláló és 66 hold közös területen • gazdálkodó közösség amolyan [»kicsi a bors, de erős« szövet- |kezet s kurta három év alatt »többre vitte mint néhány naMindezzel azonban nem merítette ki Matyi bácsi magamagát. Bölcs mondásai egymást váltogatják, általuk „testet öltött” előttem az öreg jelleme, s világossá vált számomra, hogy miért helyezték belé bizalmukat másodszor is a környék lakói.

Ezeket mondta: „Okoskodni sohasem szerettem, de az igazságot igen.” „A hazát, meg a törvényeket becsülni kell.” „Az emberek általában érzékenyek, türelmesnek kell hát hozzájuk lenni.” „Mindenki a maga személyében feleljen tetteiért.” „Ha az ember demokratikus, akkor mutasson példát.” „Akkor közügy a közügy, ha a terveket a nép minden rétegéből elbírálják.’?

Aranymondásoknak is beillő megállapításait általános politi- zálgatásunk közben tette, melynek ecsetelése helyszűke miatt nem lehetséges, különben a lényeg úgy is bene van az idézett mondatokban.

És én úgy néztem rá, mint a sorsa intézését egyre jobban értő dolgozó népünk hű képviselőjére, — akiről sohasem lehet túl korán írni.

Tarián István

ooooooooooo-o 00000000-000