Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-04 / 208. szám

«ATVHrfl 1958. szeptember 1, csütörtök Hz első aranyérem Kivá'ó ereim ínyei az úszó* és vízilabda Eurá?a-ba;noksá*oa Százezer forintos társadalmi munka (L níjőb'latüemits keceli. iskola ífiíiéiénéi nyeda János, Szabó János és Daczi József tanácstagok tűntek ki a munkára való mozgósítás­ban, de nemigen lehet a többi tanácstag munkáját sem keve­sebbre értékelni! Ott van a sor­ban Nagy Sándor megyei ta­nácstag is, aki állandó kapcso­latot tart a téglagyárral, hogy zökkenőmentes legyen a szállí­tás. S hogy mennyire egybeforrt a lakosság és a tanácstagság eb­ben a munkában, bizonyítja: Többen vállalást tettek. A keceli tanácsháza körül már vagy 18—20 fogat gyűlt össze, — szekerek, gumikerekű kocsik vegyesen —, amikor elindítják őket a téglagyárhoz. Árvái Ist­ván tanácselnök szeme még egy. szer végigsiklik a fogatokon. Szemöldöke hirtelen összerán- dul, amint pillantása megakad Miczkó Ferencen. — Ferenc bácsi, magát még nem hívtuk! — Az öreg krákog egyet, keresi a szavakat, azután önérzetesen válaszol: — Nem is kell engem hívni, fijam, gyüvök én magamtól is — s büszkeség érződik hangjában, amint hozzáteszi: — Mert van ám nekem egy kis unokám, az is fog abban az iskolában ta­nulni! A kocsikaraván nemsokára megérkezik a keceli téglagyár­hoz, ahol vagy 35—40-en kezde­nek rakodni. Az újdonsült „rakodó munkások“ a legkülönbözőbb foglalkozású emberek: vannak köztük tsz- tagok, egyéni parasztok, kisipa­rosok, pedagógusok, földműves­szövetkezeti dolgozók, de ott sü- rögnek-forognak a községi ta­nács vezetői, tanácstagjai is. E nagy sürgés-forgás a keceli nyolctantermes iskola felépítése érdekében történik. A többmil­lió forintos állami beruházáshoz ugyanis ötszázezer forinttal já­rulnak hozzá a kecellek. Ta­vasszal a tanácsülés úgy döntött, hogy 400 000 forintot pénzben, 100 000 forintot pedig társadal­mi munkában rónak le. Ez a munka tehát becsületbeli kér­dés, a becsület pedig a község lakossága szemében nagy szó. Ilyen nagyarányú társadalmi munka jó megszervezése nem könnyű feladat, a lelkes tanács­tagok azonban leküzdötték min­den akadályt. Különösen Be­VVVVWVWWWWWVVVWWWVVWVWWVWWVVWWWWWWWVVW^WWVW' zik önként munkára, egyrészü- ket azonban vissza kell küldeni, mert nincs el éji, szállításra váró épületanyag. Nem ártana, ha az ÉM Bács megyei Állami Építőipari Válla, lat felülvizsgálná anyagrende'é- seit s a társadalmi munkában rejlő takarékossági lehetősegek kihasználása érdekében intéz­kedne az épületanyagok gyors leszállításáról — még a nagy, őszi betakarítási munkák előtt. Ezáltal Kecel dolgozói is telje­síthetnék vállalásukat — elvé­gezhetnék a 100 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát. — Nagy Ottó — A Vörös Zászló Tsz tagsága, amely eddig 12 000 darab téglát szállított az építkezés színhelyé­re, újabb 4000 tégla leszállítását vállalta. Palásti István dolgozó paraszt is 1000 téglával vállalt többet a ráeső mennyiségnél es még tovább is sorolhatnánk a* lakosság lelkesedéséből fakadó, ilyen fajta megnyilvánulásokat. Az építkezés színhelyén lát­szik csak igazán a társadalmi munka mérete. Több mint száz­ezer téglát, jónéhányezer köb­méter kavicsot, homokot szállí­tottak már ide. Nagy Sándor megyei tanácstag azt mondja erre, hogy ez olyasfajta verseny, futás az idővel. — A lakosság ugyanis aggódik az építkezés időarányos teljesítése miatt: — mindenki tudja a községben, hogy augusztus 1-én kellett vol­na kezdeni az építkezést, de még csak a felvonulási épületekhez kezdtek hozzá. Sürgős lenne pe­dig ezek befejezése is, mert megkezdődött az új tanév, s az építkezéshez szállított cement, és a munkásszállás a régi isko­lákban három tantermet foglal el, akadályozva ezzel a tanítást. A lakosság tehát szorgos mun­kájával segíteni akar a építő vállalatnak^; hogy mielőbb el­kezdhessék az építkezést. A társadalmi munka augusz­tus 15-e óta folyik ilyen ütemben. Sokszor 70—80 fő is jelentke­gyorsuszást a favorit holland Cockie Gastelaars előtt. A női műugrásban a rendkívül tapasz­talt Nina KrutoQa győzött, a magyar Zsúpot Irén az ötödik helyen végzett. A 200 m-es férfi mellúszásban a taskenti Leonid Kolesnyikov győzött 2:41.1-del. Kedden végre megszületett az első magyar győzelem. Újvári László, a műugrásban szerzett huropa-ba.i nokságoI. 141.17 pont- iái. A 200 m-es í női mellúszás Európa-bajnoka Den Haan (hol­land) 2:52.0 p-es idővel. Egyéb­ként a döntő futamok eredmé­nyeit a Svájcból érkezett Ome­ga időmérögéppel mérik. Ké­pünkön érdeklődéssel vizsgálják az időmérőgépet. A kukorica premierje A kitűnő bácskai földek tér- ennek következtében. 250 fo­UJ FILMEK Öroétiiflwi o i, * n z. r i Ez az új olasz film, amel] nem sokkal a második világ­háború után játszódik, sok vo­natkozásban rokonságot mutat a világhírű francia filmalkotással, az özönvíz clőtt-tel. Mindkét film hőse a közép osztály biztos alapokon nyugvó családi otthonából indul a bű­nözés útjára, Csakhogy az ör­vényben mondanivalójában, szí­nészi játékban és művészi esz­közeiben már jóval kevésbé em­lékeztet a nagyhírű francia filmre. A történet főhőse Stefano, (Jacques Sernas), aki bandájá­FEIOM NEFB A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség Kecskemét, Széchenyi tér 1 szám Telefon: 25—IS, 26—IS. 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemet, Szabadság tér l/a. Telefon: 17—<»u (Előfizetési dl! egy nóra 11 Ft Előfizethető és megvásárolható Bármely postahivatalban és kézbesítőnél. méke, az új kukorica első ízben jelent meg az idén a bácsalmási piacon. A felhozatal nagy volt, ennek következtében az új ku­korica ára 110 forint lett. A pia­con a tavalyi termésű kukorica ára jelentős mértékben csökkent rint helyett 230 forintért cserélt gazdát egy mázsa kukorica. Az új burgonya 20—25 má­zsás, szokatlanul nagy felhoza­tallal szerepelt a piacon. Egy mázsa Ella vagy Nyári Rózsa ára 100 forint volt. Nagyszabású to/asbernutaló és lovasverseny Bácsalmáson A napokban nem mindennapi élményben volt részük a bácsal­másiaknak. Nagyszabású lóver­senyt és lovasbemutatót rendez­tek a járási székhelyen, amely­nek keretében a Kiskunhalasi Dózsa, a Bajai Méntelep és a Békásmegyeri Állami Gazdaság lovasversenyzöi mérték össze erejüket. A vaúászugratást és a lovas­stafétát a Kiskunhalasi Dózsa versenyzői nyerték meg, a kezdő lovak díjugratásában pedig a Bajai Méntelep sportolói lettek az elsők. A különleges sportren­dezvényt több mint kétezren nézték végig. 3obb zenét a szórakozáshoz! Nyolc kisebb-nagyobb vendég­lő, köztük egy zenés szórakozó hely elégíti ki Bácsalmáson a vendéglőbe járók igényeit. Kü­lönösen szombaton és vasárnap csaknem minden helyet előre le­foglalnak a földművesszövetks- zet nagyvendéglőjében a szóra­kozni vágyó családok. A táncolni, szórakozni szerető bácsalmásiak, azonban már hosz- szú idő óta kérik a földműves­Megbünlatték Miskolczi Pál, Madách utca 3. Jszám alatti mélykúti lakos a , burgonyabogár elleni védekezés (elmulasztása miatt kapott bír­óságot. Hering Sándorné Mély­kút, Nagy utca 55. szám alatti [lakos 200 forint bírságot kapott, Imivel 20 libája több ízben is 'őrizetlenül elbitangóit és pusztí­totta a községi park ültetvé­nyeit. Hacs-KiSKuu megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon 15-2», 27-49 ie-előe vezetői Szűcs Béla Igazgató szövetkezet helyi vezetőségét: — tegyen intézkedéseket a zene­szolgáltatás színvonalának eme­lésére. Egyáltalán nincsenek megelégedve a vendéglőben mű­ködő három tagú, gyenge felké­szültségű zenekarral. A kérelem azonban eddig nem talált meg­hallgatásra. Ideje lenne, ha a földműves­szövetkezet vezetősége teljesíte­né a dolgozók kérését, hiszen ez talán a vendéglők jövedelmének emelkedésével is járna, tehát a szövetkezetnek mindenképpen érdeke. Tanácstagi beszámoló Szeptember 13-án tanácstagi beszámolót tart Bácsszőlősön Cserged János, a járási tanács titkára. Ugyancsak ezen a na­pon tart beszámolót a mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezet­ben Kiss András járási tanács­tag. Szeptember 14-én Bácsalmá­son Prikidánovics Adám tart be- számolót választói előtt a ta­nácsházán. Mészáros János Csi- kérián a kultúrházban. Schütz Mihály Kunbaján a kultúrház- ban tartja ezen a napon szoká­sos beszámolóját. Személyi hírek A bácsalmási járás iskoláiban megkezdték működésüket az újonnan odahelyezett pedagógu- sok. Szabó István számtan, kémia szakos általános iskolai tanát Kunbajára kapott beosztást. — Ugyanitt kezdte meg működé­sét Bajusz Péter nevelő is. Érni Péter és Rajna István Bácssző- lósre, Putnik Miladinka, Roczká Olga és Fekete Bertalan tanító­jelölt pedig a katymari általános iskolába kapott beosztást. Csőit Magda általános iskola) tanár a bácsalmási leányiskolá­ban dolgozik az iskolai év kez­detétől. Két tsz egyesült Mélykúton a legutóbbi köz­gyűlésen bejelentette egyesülését a helybeli Rákóczi és Alkotmány Termelőszövetkezet. Az új ter­melőszövetkezetben 44 család kezdi meg a közös gazdálkodást. A szövetkezet új belépőkkel is Eszirád „kis" h bával Általános felháborodást keltett •Mélykúton egy budapesti eszt- rág-brigád előadása, amely- (nek keretében augusztus 20-án 5 Ákos Stefi közismert budapesti 5 előadómüvésznőnek kellett vol­na fellépnie. A művésznő azon­ban minden előzetes bejelentés ["nélkül távol maradt az előadás­itól. s még arra sem méltatták a mélykútiakat, hogy legalább a műsor közben megindokolták volna a közönség előtt a köz­ismert dzsessz-énekesnő szerep­lésének elmaradását. Ügy hisszük, ezzel egyáltalán nem járult hozzá a budapesti rendező szerv hírnevének öreg­bítéséhez. büszkélkedik. Mártonhegyi Gyu­la két családtaggal lépett be a szövetkezetbe. Rajta kívül Dóra József 12 holddal, Illés Kálmáu 6 holddal, Balogh Márton pedig 8 katasztrális hold földdel kérte felvételét a szövetkezetbe. A helybeli Termő Kalász Tsa is három új belépővel gyarapo­dott. Szőlösi Jánosné, az Üj ut­cából 9 holddal lépett a szövet­kezet kötelékébe. Az új belépők között van Kancsár István Ma­dách utcai dolgozó paraszt és Pásztor Márton egyik fia. Érde­kessége az utóbbinak, hogy Pásztorék másik fia is termelő­szövetkezeti tag már, de a csa­ládfő még egyénileg gazdálko­dik. Nagy közönségsiker mellett zajlik le Budapesten az úszó- sport idei legnagyobb nemzetközi versenye. Az Éurópa-bajnokság során, szinte valamennyi ver­senyszámban kiváló eredmények születtek, amely által a buda­pesti Európa-bajnokság felül­múlja az összes eddigit. Hétfőn délután négy számban zajlott le a döntő, amelynek során a kö­zönség kedvence, az olasz Paolo Pucci, a 100 m-es gyorsúszás­ban 56.3 mp-es idővel nyert Európa-bajnokságot. A magyar Dohot Gyula 57.5 mp-vel har­madik lelt. A legváratlanabb győzelem a svéd Kate Jobson nevéhez fűződik, aki 1:04.7 p-es idővel nyerte a 100 m-es női . M u K Ama val egyre újabb és újabb betö­rést hajt végre. Akcióikat -ok szór kíséri a halál is, mert, k ellenáll, többé nem beszélhet. / rendőrség már régóta keresi t tetteseket. A nyomozást a fiata Marcello (Massimo Girotti) ve zeti, aki egy véletlen folytát megismeri és megszereti Luisa 'Carla Del Poggio), Stefano hu gát. Az érdekes mondanivaló ez­után már a detektívhistóriák jó bevált receptje szerint bonyoló iik. Izgalmas nyomozás során c rendőrségnek sikerül kézrekarí■ feni a tetteseket és Stefano c Vlarcelloval folytatott tűzharc­ban elesik. A filmet a világhírű művész Pl-iro Germi írta é- ’ te, de ezúttal a közepesnél nem sokkal irtékeszbb filmet sikerült > ’kot- uia. A főszereplők közül külö­nösen Massimo Girotti játékál ceti kiemelnünk. Az egész filmen keresztül írezzük a háború és a fennálló ársadalmi rend elleni vádat, őár, hogy ezt az alkotók nem fejezték ki határozottabban. Mindezek ellenére clgondolkoz- ató ez a film mindenki számú­ié különösen azoknak, akik fia- alokat nevelnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom