Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-13 / 190. szám
4. oldal 1958. augusztus 13, szerda Megjegyzés IS ű j - 1) ti j zöldág A szeretnie! szőttes-kultúrát már évek óta mostohagyerekként kezeli a budapesti Népművészeti és Háziipari Vállalat, valamint a HISZÖV központ. Egyes vezetői úgy gondolják, hogy az örökös hitegetésekből is megélnek a szeremlei szőttest készítő asszonyok, de ami szomorúbb, még az általuk megrendelt szőtteseket sem veszik át, különböző agyafúrt kifogásokkal. «Nem felel meg a minőség, a decsiek munkája szebb.« Csankó Tibor elvtárs, a bajai Háziipari Szövetkezet igazgatója a mintapéldányokkal felutazott Budapestre, megmutatta az ottani illetékeseknek, akik örömmel állapították meg, már majdnem olyan szép, mint a deesie- lié. Osztályozzák az árut és azonnal küldjék Budapestre. Ügy látszik útközben, a nagy meleg hatására a szeremlei szőttes átváltozott kalocsai hímzéssé, mert a biztatás ellenére egyetlen egyet sem vettek át belőlük. Ez az eset már többször előfordult, s így hiába dolgoznak a szeretnie! népművészek, mert az ilyen gyakorlat elveszi kedvüket, s a tavaly szépen induló szerentlei szőttes-kultúra felvirágoztatása könnyen kudarcba fúlhat. Jó lenne, ha Pesten a Népművészeti és Háziipari Vállalatnál, valamint a HISZÖV-nél megértő fülekre találna a szeremleiek sérelme. Vegyenek annyi fáradságot maguknak, hogy utazzanak le Szeremlére és tüzetesen vizsgálják meg az általuk kifogásolt hibák okait és tartsák kötelességüknek, hogy segítsenek a szőtteskultúra továbbfejlesztésében. Vessenek véget ennek a hinta-palintának. Bieliczky Sándor AMIKOR EGY ÓRAIN MÚLIK A PREMIUM Sqtjtized híján száz Antilles nem kell egyetemi végzettség A LAKITELEKI TAKARÉKSZÖVETKEZET SORSA Lakiteleken a földművesszövetkezet keretében már a múlt év novembere óta szervezik a takarékszövetkezetet. Az idő múlásával kimutatható ugyan valamelyes eredmény, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a takarékszövetkezet megalakuljon. 1957 november közepe óta a beiratkozott tagok száma 85, akik közül néhányan 2700 forintnyi összeget már be is fizettek. Mivel azonban a takarékszövetkezetet még nem alakították meg, a beíizetések „illegálisan“ a földmüvesszövetkezet számlájára történnek részjegyenként, így az összeghez — kölcsön formájában — egy tag sem tud hozzájutni. Csikós János, a földművesszövetkezet ügyvezetője elmondta, hogy a takarékszövetkezet végleges megalakítása azért késik, mert a községben még nem találtak alkalmas személyt, aki vezette, irányította volna a szervezés és a megalakulás munkáját. Sajnos, a tanács és a partszervezet sem nyújtott kellő segítséget ehhez a feladathoz. Lakiteleken pedig minden lehetőség adva van ahhoz, hogy jó takarékszövetkezet alakuljon. Ennek bizonyítására elmondjuk, hogy a postán igen sok takarékbetét van. A lakitelekiek tehát szeretnek takarékoskodni, csak meg kell találni azt a hangot, amellyel meggyőzhetnénk őket a takarékszövetkezet előnyeiről. Mint minden faluban, Lakiteleken is az tapasztalható, hogy a takarékszövetkezetbe beiratkozott tagok bizonyos pénzkölcsöuböz szeretnének hozzájutni, amelyet később visszafizetnének. Ez a fajta önsegélyezés a takarékszövetkezet keretében megvalósulhatna, hiszen ide nemcsak a lakitelekiek, hanem a nyárlőrinci és a lászlófalvi dolgozó parasztok is betennék pénzüket. Ez hatásos érv volna a takarékszövetkezet mellett, s ezt kellene — jó szervező mun3tt nem Lehet lógni! A stuttgarti helyiérdekű forgalomban a minap olyan emeletes autóbuszt próbáltak ki, amelynek a lógósok bizonyára nem örülnek. Ha valaki megkísérli, hogy a kizárólag leszállók részére fenntartott középső ajtón jusson fel a kocsira, egy duda ad jelt, mert a felszállást t'otocellás berendezés ellenőrzi. A kalauz az autóbusz emeletén utazók számával is állandóan tisztában van, mert az utasokat ott is fotocellás berendezés regisztrálja, sőt még a leszállók számát is kivonja, látó elgondolás mindenesetre dicsérendő, mert a tények — sok bolt túltejlesítette előirányzatát — azt mutatják, nem a levegőbe hangzottak el az Ígéretek. Jobb szervezés, több „hiánycikk“ A vállalat vezetősége teljes erejét beleadta a munkába: a kimondott szónak eleget kívánt tenni. Ezért első feladatként a pártszervezet, szakszervezet bevonásával kidolgoztak egy intézkedési tervet, amely alapját képezte az egész munkának. Megszervezték a pontos áruszállítást, öt boltot másfélnapos műszakra állítottak át, a helyi piacon árudát létesítettek, rendszeresen látogatták a vidéki városokat, s a vásározó részleget is szorgosabb tevékenységre szorították. Lényegében ezzel biztosították azokat az ideális lehetőségeket, amelyek megfelelnek a tervelőírás követelményeinek. A második negyedévben a vállalat áruellátása kielégítő volt, sőt az áruforgalmi osztály hiánycikkekből utánpótlásról is gondoskodott: Békéscsabáról hordozható cserépkályhát, Bony- jhádról zománcedényt, Kiskun- • télegyházáról gyermekruházati cikkeket, Szegedről bőrdíszműárut hozattak. Még ezzel sem elégedtek meg. A vezető beosztásúak — az igazgató, a főkönyvelő és az áruforgalmisták — patronáltak egyes boltegységeket, hogy ezzel is elősegítsék kával — felhasználni á szövet- : kezet megalakítására! S hogy semmi kifogás ne me- : rülhessen fel a cikkünkben írót- : tak ellen, azt is közöljük, hogy : erre a feladatra nem szükséges közgazdasági egyetemi végzett-: ség, elvégezhetik maguk a föld-j művesszövetkezet tagjai, a dől-1 gozó parasztok is! : G. G. i A bácsalmási művelődési ház őszi tervei Dulily Tibor, a bácsalmási ME. DOSZ művelődési ház igazgatója már jó korán hozzálátott az őszi kulturális tervek elkészítéséhez. A nagy tervek szerint — melyek, nek a körvonalai most bontakoznak ki — jelentősen fellendül majd a község kulturális élete. A jövő évre tervezett színdarabokat most gépelik. Az elképzelések szerint Bródy Sándor: Tanítónőjét, Jókai: Gazdag szegények című regényének átdolgozását és Erich Kästner: Három ember a hóban című vígjátékát mutatják be az őszi szezonban. Azt is elhatározták, hogy a.színműveket külön a Bácsalmási Állami Gazdaság és a Gépállomás dolgozói előtt is előadják. A művelődési házban eddig sgyetlen szakkör sem működött. Az idén ősszel akarják megalapozni a szakköri életet. Foto- klubot, rádiós és modellező szakkört, valamint galambász szakkört terveznek. Nagy gondot fordítanak a művészeti nevelésre is. Megszervezik az irodalombarálok körét, amely a később létrehozandó irodalmi színpad alapját képezi majd. Azt is célul tűzték ki, hogy nagy erőfeszítéseket tesznek a helyi előadóművészek kiképzésére, nevelésére. Üjszerű kezdeményezés a mű. velődési házban létesítendő gyermekszínpad. Ezzel igyekeznek segíteni az iskolákat és a szülők nevelő munkáját. Bízunk benne, hogy a szép tervek valóra is vál. nak. b. S. a tervben előírtak végrehajtását^ Aztán jött a „narancshéj**.„ Az intézkedési tervben és annak megvalósításában nem is történt semrrji hiba, az utolsó hónap 24. napjáig arányban is állt a tervteljesítési idővel) Mégis mi vdlt a narancshéj, amin elcsúsztak, — helyesebben az az ok, ami miatt egytized százalékkal lemaradtak? A hiba ott történt, hogy elszámították magukat a vállalal vezetői. így gondolkodtak: "A tervnegyed utolsó napjaiban éppen olyan forgalmat tudunk lebonyolítani, mint a hónap más napjain.«- S mint ahogy a peches embert egymás után érik a bosszúságok, ugyanígy járt a Kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalat is. A negyedév utolsó előtti két napján az esőzések következtében megcsappant a forgalom, s csökkent a tervteljesítés is.-Nosza, gyerünk hozzuk be, amit még lehet- — jelszóval a vállalat 29-én, vasárnap vásárt rendezett. Az idő ekkor is rossz volt, s mert későn kezdték a propagandát, — ebben ugyan a szakszervezet is ludas, hiszen a vasárnapi munkát a dolgozókkal való megbeszélés után határozták el, ennek ellenére a szak- szervezet mereven ragaszkodott a -szabályokhoz- — a vásár nem sikerült. A lemaradás — ejjy óra! Végeredményben a mérleg elkészítésénél derült ki, hogy nem sokkal, éppen egytized százalék híján nem teljesítették a tervet. A lemaradás kétségtelenül rossz megvilágításban mutatja a kiskereskedelmi vállalatot, de legyünk őszinték, egy kissé nevetséges helyzetben vannak. Aki tudja, hogy a kiskereskedelmi vállalat 700 000 forintot forgalmaz naponta, az kis fejszámolás után rádöbben, hogy az 51000 forint — a lemaradás — egyórai nyitvatartás bevétele. Bizony, ebben a negyedévben a vállalat vezetői jogosan estek el a prémiumtól, de ha a jövő negyedben nem akarnak szégyenben maradni, akkor még több és jobb munkát kell ki- i'ejteniök. Nemcsak azért, mert egytized százalékkal -elszámí- tották- magukat, hanem azért is, hogy a jövő negyedben a száz százalékon is túljussanak. Gémes Gábor Ssíe a Dózsa-l^lubban Az árnyaslombú fák eltakarják a címtáblát. Pár hónapja mégis egyre többen keresik fel a Kecskeméti Dózsa Atlétikai Klub Rákóczi úti helyiségét. Az érdeklődés érthető. A Kecskeméti Vendéglátó Vállalat a Béke Szálló és Étterem lebontásával támadt amúgy is kevés szórakozási lehetőséget nem tudta pótolni. A Dózsa Klub növekvő hírének magyarázatához ennyi azonban kevés. Tánc és zene ugyanis csak szombat-vasárnap van. Szabó Elekkel, a klub vezetőjével történt beszélgetésünk ennél jóval többet mond. A nem nagy, de barátságos helyiséget nemrégen alakították át, s több olyan kezdeményezést váltottak valóra, ami által egyre több szurkoló keresi fel rendszeresen B klub helyiségeit. Csütörtökön rendszeres a pacalvacsora, pénteken pedig a halászlé. Nemrégen még csak vasárnap lehetett ebédet fogyasztani) Augusztus elsejétől azonban bevezették a mindennapi étkezést. A klubba térő emellett különböző trissensülte- ket, borjú-, sertés- és máj féléket fogyaszthat — kedd kivételével — minden este. Aki pedig megkóstolja Baranyi Teréz szakácsnő föztjét, sültjét, az a példák bizonysága szerint egyre többször visszatér ide. A jó konyha, a szolid társaság, a gyors és udvarias kiszolgálás vendégmarasztaló légkört teremtett. Igaz, ezt tapasztaljuk a Vendéglátó Vállalat kisvendéglőiben is. A Dózsa Klub ennél mégis több, mert elsődleges célja nem a vendéglátás, hanem a sportegyesület baráti körének növelése. A szórakozási lehetőség ezt segíti elő. Sándor Géza — Vetítőgépet vett a madaras! kultúrház és rövidesen megkezdi a vetítést. Hétköznapi estéken a szabadban, mint kertmozi működik) Haragszik-e az autóbuszra a konfliskocsis? — Kihaló félben van a mi szakmánk — mondja várakozás közben D. Szabó József, a »stand« elején álló konfliskocsi tulajdonos. — Pedig, de jó volt ez a szakma régen! El kellett bújni, ha pihenni akartunk, annyi utas jött! Most meg az ember üt ácsoroq- hat egész délelőtt, mire befut egy vendég. Biztosan jó fuvart sejtettek bennem a kocsisok, s mind a tizenhármán körém sereglenek. Megjegyzések röppentek fel innen is, onnan is: — Ma már sok autóbusz jár a városban és csak a betegek, vagy nagy csomagokkal utazók fordulnak hozzánk. — Pedig mi oda is elkocogunk, ahová a taxi, autóbusz nem tud menni. Panaszkodnak ugyan, de nem szomorúak. Most egy fiatalasszony közeledik. Szétnéz — mindenki szalad kocsijához. Természetesen az elől álló D. Szabó Józsefé lenne a fuvar, lenne — ha..., de a fiatalasszony a harmadik kocsihoz — így van ez — mondja keserűen D. Szabó. — Azt választja a vendég, akinek a képe jobban tetszik. A fiáker elkanyarodik a sorból, a többiek felzárkóznak és folytatjuk a beszélgetést: — Vannak ám rossz utasok isi — mondja D. Szabó József. — Velem történt meg az elmúlt évben — kapcsolódik a beszélgetésbe Borsodi János —, hogy egy jól öltözött fiatalember odajön hozzám, leadja a címét, valahová a város szélére. A sötét zeg-zugos utcán lassan baktattak a lovak. Megérkeztünk az adott címhez, vagyis csak érkeztem, mert a vendégem időközben fizetés nélkül meglógott. A rohanó tavival ez bizony nem fordulhat elő! Mindenki elmeséli kellemetlen élményeit. Közben magas férfi jön oda hozzánk. Ruházata elárulja, hogy autóbuszsofőr. Vödröt kér — meg is kapja. Rövid' beszélgetésükből kitűnik, hogy igen jó barátságban vannak. — Nem haragszanak a vetélu- társra? — Dehogy haragszunk, sőt télen mi toljuk meg a buszt, ha elakad a hóban. Megértjük, hogy fejlődik a világ! Még sokáig beszélgettünk. Megtudtam: senki sem akarja fiára testálni a kocsit, mert úgy gondolják, hogy mire ök befejezik életüket, már nem is lesz ■ szükség konflisra. — Mi is csak úgy tudunk megélni belőle, hogy mellette van egy pár hold föld, amit a család művel. Aztán újabb vendég jön, éjszakai fuvarra keres vállalkozót. Nehezen talál, mert: "A lovaknak is kell pihenni« — mondják. Most nézem csak meg jobban az állatokat: milyen szépek, milyen gondozottak! Simára kefélt szőrükön csak úgy táncol a napsugár. Ezek az emberek mind szeretik a lovat. Melegben megitatják, hidegben pokrócot terítenek rá. Törődni is kell a lóval, hiszen vele szerzik meg mindennapi kenyerüket. •Rarta Éva Milyen egyszerű a számtan- példában a 4,6-et felkerekíteni 5-re vagy éppen a 99,9-et 100-ra. Az egyikhez 4-et, a másikhoz csupán egytizedet kellene hozzáadni, hogy kerek számot kapjunk. A gyakorlati élet azonban még az egytizeddel Is megtréfálja az embert. A Kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalatnál is ez történt. Ugyanis a második negyedéves tervüket 99,9 százalékra teljesítették. A vállalat második negyedéves tervelőirányzata 52 700 000 forint volt, ami magában véve ! — elosztva 140 boltegységre is I— feszített tervként könyvelhető el. A dolgozók a tervmegbeszé- lésen azonban szinte egyöntetűen annak a véleményüknek adtak kifejezést: bár a terv | magas, mégis lehet és tudják ! azt teljesíteni. Az akkori derű