Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-20 / 170. szám
S. oldal 1958. július 20, vasárnap A Szovjetunió az ENSZ közgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kérte Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken az éjszakai órákig ülésezett és végül szavazott a tanács előtt lévő három javaslat felett. A nyugati többség elvetette az angol—amerikai erők viszavonását követelő szovjet javaslatot. Érdemes megemlíteni, hogy Japán és Svédország tartózkodott a szavazástól. Elvetették a svéd javaslatot is, amely azt indítványozta, hogy az amerikai csapatok libanoni jelenléte miatt további intézkedésig függesszék fel a megfigyelő csoport működését. Az amerikai javaslat ellen, hogy a libanoni megfigyelő csoportot nemzetközi rendőri erővé szélesítsék ki, a Szovjetunió vétót emelt. A Reuter késő éjszakai jelentése szerint Szoboljev szovjet küldött az ENSZ közgyűlés ren- kívüli ülésszakának összehívását kérte, hogy ez megvizsgálja az Egyesült Államok és Anglia beavatkozását Libanonban és Jordániában. MAGYAR KORMÁNYNYILATKOZAT A magyar kormány nyilatkozatban fejtette ki álláspontját a közel- és közép-keleti térségben az utóbbi napokban bekövetkezett súlyos helyzettel kapcsolatban, A nyilatkozat hangsúlyozza: a magyar kormány kötelességének tartja, hogy felemelje szavát a békeszerető magyar nép nevében az agresszió, a népek békéjét veszélyeztető háborús cselekedetek ellen. A magyar kormánynyilatkozat élesen elítéli az Egyesült Államok katonai beavatkozását Libanonban, hangsúlyozza, hogy fenntartás nélkül támogatja a Biztonsági Tanács elé terjesztett szovjet javaslatokat, végül azt a meggyőződését fejezi ki, hogy a béke erőinek összefogása és egységes fellépése képes lesz meghiúsítani az imperialista hatalmak agresszív terveinek megvalósulását és megvédeni a békét. A bolgár kormány, az Albán Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya is nyilatkozatban tiltakozott. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumában pénteken Nagy-Britannia pekingi ügyvivőjének átadták a kínai kormány tiltakozását Anglia Jordániái fegyveres beavatkozása miatt A Tanjug a jugoszláv kormány következő bejelentését közölte: A jugoszláv kormány úgy véli, hogy tekintettel a közép-keleti helyzetből kifolyólag a békét fenyegető súlyos veszélyre, sürgősen szükségessé vált az ENSZ rendkívüli ülésszakának összehívása. Nehru indiai miniszterelnök pénteken üzenetet intézett Eisenhower elnökhöz. Közölte vele, hogy India véleménye szerint az amerikai csapatokat ki kellene vonni Libanonból. Nehru az indiai kormánynak azt a véleményét fejezte ki; az ENSZ megfigyelőcsöport biztosíthatja a nyugalmat. Rómából Fanfani miniszter- elnök személyes üzenetet küldött Eisenhower elnöknek és Adenauer kancellárnak. Az üzenetek a közép-keleti válsággal állnak kapcsolatban. A francia külügyminisztérium szóvivője pénteken kijelentette: Franciaország álláspontja a libanoni válságban az, hogy azt maguknak a libanoniaknak kell megoldaniuk. Nem fogunk beavatkozni Libanonban mindaddig, amíg az ott élő franciák élete és közvetlen érdekeik nem forognak tényleges veszélyben, — mondotta a szóvivő. • Washingtonban folytatódtak az angol—amerikai tárgyalások. Olyan hírek terjedtek el, hogy Selwyn Lloyd meghosszabbítja tartózkodását. Az AP hírügynökség szerint újabb probléma merült fel Dulles és Selwyn Lloyd számára, mert Szaud-Ará- bia megtagadta amerikai olaj- szállító repülőgépek átengedését területe fölött. Tiltakozás világszerte Stockholmban a leszerelési és együttműködési világkongresz- szus pénteki ülésén az ülés részvevői nagy lelkesedéssel fogadták az amerikai küldöttség határozati javaslatát, amely csatlako zik a kongresszus követeléséhez, hogy haladéktalanul vonják ki az amerikai és az angol csapatokat a közel-keleti országokból. Pénteken folytatódtak a diplo. máciai tiltakozások is. A szovjet kormány a Jordánia ellen végrehajtott angol fegyveres agresz- szióról nyilatkozatot adott ki, amely hangsúlyozza, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányának meg kell szüntetnie a fegyveres beavatkozást az arab országok belügyeibe, haladéktalanul ki kell vonnia fegyveres erőit Libanonból és Jordániából. A szovjet kormány úgy véli, hogy ebben a túlerős felelősségteljes pillanatban a Biztonsági Tanácsnak és az ENSZ-közgy61ésnek teljesítenie kell kötelességét a béke fenntartása érdekében, véget kell vetnie az agressziónak, meg kell védenie az arab államok nemzeti függetlenségét. A Szovjetunió nem maradhat közömbös a semmivel sem provokált agresszióval szemben — mondja a szovjet kormány nyilatkozata. BEJRÚTI HELYZETKÉP Bejrutból pénteken este a következő helyzetképet adták: Libanon fővárosának repülőterére pénteken újabb 1200 amerikai tengerészgyalogos érkezett. Ezidő szerint 6300 amerikai tengerészgyalogos tartózkodik Libanonban az AP közlése szerint. A jelentés hozzáfűzi, hogy egy törökországi NATO támaszponton amerikai ejtőernyősök állnak útrakészen Libanonba. * TOKIO. Japán 6 700 000 fontsterling értékű kölcsönt és technikai segítséget bocsát az Egyesült Arab Köztársaság rendelkezésére. N A P T A R 1958. Július 20. Vasárnap Névnap: Illés Napkelte: 4 óra 07 perc Napnyugta: 19 óra 33 perc A NAP HUMORA Egy fiatal farmer élt-halt a gépekért. Egy szép napon elhatározta, hogy megnősül és házas- sági hirdetést tett az újságba. Válasz is érkezett egy fiatal lánytól, aki közölte, hogy maga is farmer lánya, majd hozzátette, hogy édesapja traktort ígért neki hozományul. A fiatal farmer táviratilag válaszolt: ‘•Kérem, postafordultával küldje el a traktor fényképét.« — Ügyeletes orvos Kecskeméten. Folyó hó 20-án, vasárnap a város egész területén reggel 6 órától este 8 óráig dr. Baranyai István körzeti orvos Egressy utca 4. szám alatti rendelőjében tartja az ügyeletes szolgálatot. — Városrendezési tervről rendez vitát illetékes szakemberek részvételével július 21-én délelőtt 10 órakor a Kecskeméti Városi Tanács. — Üj méhfajta tenyésztésére irányuló kísérletek kezdődtek a somlójenői telepen. Az új méh nagyobb mézgyűjtő képességű, jól szaporodó, a betegségekkel szemben ellenállóbb. — Teles Ede, a bajai származású kiváló szobrászművész halálának 10. évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitott meg július 17-én a bajai Türr István Múzeum. — Kultúrotthon építését tervezik Császártöltésen. A községfejlesztési alapból 180 ezer forintot fordítanak erre a célra. A járási tanács 10 ezer forinttal, a község lakossága pedig társadalmi munkával járul a kultúrotthon felépítéséhez, — A proletárdiktatúra hőseinek emléket állítva megváltoztatták a bajaiak is néhány utca nevét; — Négyszáz gyereket vitt Bács megyéből a SZOT üdülni a Balaton mellé. — Orvosi lakással egybeépí- I tett egészségház létrehozását tervezik Bácsszőlősön. — A KISZ járási kulturális seregszemléjének döntői zajlanak le július 20-ád, vasárnap. Baján a József Attila Művelődési Házban. Ez alkalommal népi tánccsoportok és hangszerszólósok vetélkednek a megyei döntőbe jutásért. — Üj utca elnevezésére tett javaslatot a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén az igazgatási osztály. A javaslat többek között tartalmazza a rendőrfalui utcák, a Csongrádi utca és út, valamint a Voelker-telep új elnevezését. A döntésekről értesíteni fogjuk olvasóinkat. — Emeletes iskola készül el augusztus 20-ra Dávodon körülbelül egymillió forintos költséggel. — Felhívás. A kiskunfélegyházi általános irányú mezőgazdasági szakiskola még felvesz 17—27 év között levő nőtlen férfiakat, akik az általános iskola VIII. osztályát elvégezték; A tanulás ingyenes, a hallgatók szállásáról, étkezéséről az Iskola gondoskodik. Jelentkezési határidő augusztus 1. A felvételhez szükséges okmányok: általános iskolai bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, orvosi bizonyítvány. A 2 éves iskola elvégzése után mint munkacsapatvezetők, brigádvezetők, községi gazdasági felügyelők helyezkedhetnek el. Kérelméhez csatolt okmányait mielőbb küldje el az iskola címére: Mezőgazdasági Szakiskola, Kiskunfélegyháza, Fisch Emil utca 1—3. — mely már előzetes felvételét jelenti. 1917 KKMKKKXKK)0<KKK>(K><KK>WW)U ^E-rU 'W-K — MEGYEPOLITIKAI SZEMLE — Parasztifjúság és a szocializmus-Ma: (IZ&niiLei Qlwruz Július derekán is túl járván, mi mást tarthatnánk megyénk legfontosabb múltheti eseményének, mint a cséplési eredményeket, a gyümölcsérést és értékesítést. Nézzük először is az első, szenzációszámba menő hírt: a felsőszentiváni Vörös Október Tsz háromholdas kísérleti — új módszerekkel művelt — parcellájáról 20,6 mázsa búzatermést csépeltek el, de az e parcellával összefüggő területen is 13,5 mázsás volt az átlagtermés! Ez természetesen ritkaságszámba megy az idén, de a íeisőszent- iváni termelőszövetkezeti gazdák igyekezete arra enged következtetni, hogy nagyüzemi módszerek alkalmazásával az ideihez hasonló időjárású esztendőkben is jó termést lehet aratni! Ugyanerről tanúskodik a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet termésátlagairól szóló számadat. Itt az éltéit három év termésátlaga búzából 17,8, rozsból 14,9, őszi árpából 20,3 mázsa. Különösen nagy sikere van a homoktalajainkon kiválóan termő kecskeméti »II« rozsnak, amely felveszi a versenyt a kisvárdai rozs- zsai is. A mezőgazdasági kísérleti tájintézetek az egész országban segítik vidékük terméseredményeinek növekedését. Az intézetben kitenyésztett »H“ rozsot már megyénkben 700 holdon vetették az idén. Ez arra enged következtetni, hogy az intézetnek a gyakorlati gazdálkodókhoz való közelebbjutásávai növelhetnénk termésátlagainkat is. | Hasonlóan vegyes kevés üröm- J mel kevert örömről számolha-t tunk be a barack és más gyü-J mölcsfélék szüretjéről is. A ma| tartandó kecskeméti barackna- i pok, az Angliába, Belgiumba, küldendő kiváló barackszállít-j rnányok, a barackpálinka híre,; neve, s nem utolsósorban az j elég jó átvételi árak ismét or-1 szág-, sőt Európa-hírűvé teszik! a kecskeméti barackot, s vele' városunkat, megyénket. Nem akarunk ünneprontók' (enni, de mégis a hét eseményei j közé soroljuk a fülöpszállási ésj a kiskőrösi felvásárló helyeken meglátott hiányosságokat is. Az előbbi helyen piszok, szemét övezi a felvásárolt árukat, az utóbbi helyen — bár az átvételi munka gyors és pontos — a pénztárablak előtt összepréselődnek, egymást törik az emberek, akiknek minél hamarabb ki kellene jutni a szántóföldre. Államunk nagy gondot fordít megyénk gyümölcs- és szőlőtelepítéseire, azt akarja, hogy Báes inegye a barack és a homoki szőlő virágzó hazája legyen, s erre minden lehetőséget meg is ad. Ezek az apró bajok, gondok azonban ronthatják helyes politikánk sikerét. Ügy — miként a tent említett Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben a látogató csoportok szervezését — kellene megoldani a felvásárló telepek gyors, zavartalan. tiszta munkáját is! —ng—. A mezőgazdasági termelés fellendítése és a falu szocialista átalakítása szükségszerűen felveti az ifjúság, különösen a parasztifjúság szerepét, helyzetét a szocialista átszervezésben. A parasztifjúság politikai arculatát tekintve alapvető változáson ment keresztül a felszabadulás óta. Ma az a helyzet, hogy a parasztifjúság minden fontos kérdésben egyetért a párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány politikájával. Még a mezőgazdaság szocialista átszervezésében is haladóbb álláspontot képvisel az idősebbeknél, érthető okoknál fogva, hiszen őt a magántulajdon, a magán- tulajdonból és a kisáruterme- lésből eredő szokások, hagyományok kevésbé kapcsolják az egyéni tulajdonhoz, mint az idősebbeket. E pozitív jelenségek mellett természetesen nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy, éppúgy mint a többi ifjúsági rétegnél is, élnek és léteznek a paraszt fiatalság körében különböző negatív vonások (nacionalizmus — erős vallásos befolyás — cinizmus — erkölcsi problémák stb.). Szükséges »rossz« A falusi fiatalságot illetően a legnagyobb gondot az okozza, hogy jelentős része szükséges rossznak tartja a paraszti munkát. Ezt a tényt a következő adatok és tények világosan igazolják: megyénkből 1955-ben több mint 15 000, 1957-ben pedig több mint 26 000 ember vándorolt el, főleg a varosokba és ipari központokba. Az elvándorlók túlnyomó többsége a mező- gazdaságból ment el, és ezeknek a zöme parasztfiatal. Megvizsgáltuk több helyen a Duna menti községek általános iskoláit és azt kellett megállapítani, hogy az 1958-ban végzett általános iskolai tanulók között csak 2—3 olyan gyermekkel találkoztunk iskolánként, akik élethivatásukként a mezőgazdasági, illetve a paraszti munkát választották. Megyénk termelőszövetkezeteiben (220 tsz) alig találunk 2000 parasztfiatalt. Vannak olyan szövetkezetek, ahol egyáltalán nincsen fiatal. A kiskun- halasi járás négy termelőszövetkezetében 68 fiatalt találtunk, de ezeknek is 40 százaléka családtag. Az ifjúság elvándorlásának hű képét mutatja a mező- gazdasági technikumot végzett hallgatók helyzete. A Kiskun- halasi Mezőgazdasági Technikum kérdőívet küldött ki az utolsó három évben végzett hallgatóihoz. Ebből kiderül, hogy a nyolcvan végzett növendékből, csak 15 dolgozik a szakmájában. A többi 65 a legkülönbözőbb munkaterületeken helyezkedett eL Látni kell, hogy ez a nagyfokú elvándorlás veszélyezteti a mezőgazdaság belterjességének kialakítását, a termelőszövetkezeteket és más mezőgazdasági üzmeket kiöregedésre kárhoztat. Azt is tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdaság gépesítése olyan mértékben nem fokozható. hogy az elvándorolt fia* tál munkaerőt teljes mértékben pótolja. Melyek a városba- vándorlás okai? Ha a parasztifjúság jelenlegi helyzetét akarjuk vizsgálni és akarjuk kutatni azokat az okokat, amelyek a mezőgazdaságból való elvándorlásra ösztönzik, akkor az ország, a társadalom, a gazdaság, a termelési viszonyok átmeneti jellegéből kell kiindulni. Abból a helyzetből kiindulva, hogy falun még kétféle termelési viszonyok uralkodnak, de egyik sem egyeduralkodó, valamint figyelembevéve azt, hogy az új, a szocialista viszonyok (termelőszövetkezet) két nagy megrázkódtatáson mentek keresztül, érthető — hogy a fiatalság világosan és egyértelműen nem tud dönteni életsorsáról a számára bizonytalan helyzetében, s e^ért az ipart, a városi életet választja. Az átmenet gazdasági viszonyaiból következik, hogy a föld magántulajdonának »szentsége« és megingathatatlansága is eltűnőben van. A kisgazdaságok örökösödés útján történő állandó szétaprózódása, a földtulajdon növelésének korlátozása az előbbi gondolatokat táplálja. A parasztifjúság szeme előtt gépesedik és forradalmasodik a mezőgazdaság (nem beszélve az iparról), és ezért nem akar már kapás-kaszás paraszt lenni, viszont a termelőszövetkezet még