Petőfi Népe, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-15 / 140. szám

MEGZAVARTA a KISZ táncmulatságéi Eercsák József felsöszentiváni lakos, aki április 27-én a KISZ- fiatalok táncmulatságán része­gen megjelenve, nem volt haj­landó két rendőr felszólítására sem távozni. Az egyik rendőrt arculütötte, majd lábánál fogva a földre rántotta, míg végül si­került őt ártalmatlanná tenni, de még ezután is szökést kísé­relt meg. A bajai járásbíróság Kiinger tanácsa hatósági közeg elleni erőszak, fogolyszökés és könnyű testisértés bűntette miatt egy évi és hat hónapi bör­tönre ítélte. Sír koszorúért hat hónapi börtön Erős Ferenc bajai lakos rend­szeresen foglalkozott sírkoszorú készítésével és árusításával, anélkül hogy erre iparengedé­lye lett volna. Budapesten és Kalocsán vásárolt virágokból és fenyőgallyakból készítette a ko­szorúkat és azokat Baján adta el. A bajai járásbíróság Lantos tanácsa hat hónapi börtönre és ezer forint vagyonelkobzásra ítélte. NAPTÄK: 1958. Június 15. Vasárnap. Névnap: Jolán. Napkelte: 3 óra 46 perc; Napnyugta: 19 óra 43 perc. • A nap történelmi híradója. Ma 65 éve, hogy meghalt Er­kel Ferenc, a világhírű zene­szerző. 385 évvel ezelőtt ugyan­ezen a napon halt meg Veran­csics Antal magyar történetíró. * A NAP HUMORA: Akin még a bot sem segít Irányi Dániel fiatal korában nevelő volt egy előkelő család­nál, amikor 1858-ban síkraszáljt a botbüntetés eltörléséért. Volt tanítványa egy üzenetben gú­nyosan gratulált neki, sajnál­kozva, hogy elveit nem fogana­tosította már húsz évvel előbb — vele szembeni ' Irányi ennyit üzent vissza.­— Éppen a volt tanítványo­mon győződtem meg, hogy a botbüntetés nem ér semmit, * — Ügyeletes orvos vasárnap Kecskeméten dr. Horváth Fe­renc körzeti orvos, Sétatér u. 11 — Több mint ötmillió forintot fordítottak az idén a géppark növelésére megyénk állami gaz­daságai. Egyedül a Csengődi Ál­lami Gazdaságban 294 000 fo­rint értékben vásároltak eddig gépet. Többek között eszterga­paddal és lánctalpas traktorral bővült a gépi felszerelés. — A barack- és szilvatermést Is mentsék meg a termelők a pajzstetű-fertőzéstől. Erre a cél­ra elegendő mennyiségű nikotin védekezőszer áll a gazdálkodók rendelkezésére. — Magyar ruhaipari küldött­ség utazott a bukaresti nemzet­közi divatkongresszusra. A divat- bemutatón a résztvevő országok, így Magyarország is 45 modell­ből álló kollekciót mutat be, — Pénteken Kiskőrösön az egyéni termelők és szakcsopor­tok részére szőlőművelési be­mutatót rendez a MÉSZÖV. — Közel egymillió csibét kel­tettek megyénk keltető állomá­sai. A Kiskunhalasi Keltető Ál­lomás pár nap múlva már tel­jesíti keltetési tervét. A nagy igényre való tekintettel még mintegy fél millió naposcsibét keltetnek az idén.-rét -re — MEGYEPOLITIKAI SZEMLE — Moszkvából jelenti a TASZSZ. Gromiko szovjet külügyminisz­ter pénteken Thompson amerikai nagykövetnek átadta a szovjet kormány emlékiratát, válasz­ként arra a levélre, amelyet Eisenhower elnök június 10-én intézett Hruscsovhoz. a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­kéhez. A szovjet emlékirat megelé­gedéssel állapítja meg, hogy a szovjet és az amerikai kormány álláspontja egyezik abban, hogy a közeljövőben össze kell hívni az atomrobbantások felderítési Brit tervezet a ciprusi kérdés rendezésére A brit kormány közölte Ma- kariosz érsekkel a ciprusi ügy rendezésére kidolgozott tervét. Egyidejűleg átadták az érsek­nek a ciprusi kormányzó sze­mélyes levelét. A brit javasla­tokról semmiféle részletet nem közöltek. Eisenhower és Macmillan megegyezett a libanoni intervenció előkészítésében A libanoni közvélemény el­ite li a Biztonsági Tanácsnak azt a határozatát, hogy ENSZ megfigyelőket küld Libanonba. A volt libanoni miniszterelnök kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács döntése súlyos következ­ményekkel járhat. Maga után vonhatja, hogy külföldi csapa­tokat küldenek Libanonba és ez veszélyezteti az ország függet­lenségét. A libanoni parlament elnöke kijelentette, hogy a kül­földi megfigyelők Libanonba küldése nem egyéb, mint a kül. földi intervenció előkészítése. Ha­sonló véleményüknek adtak ki­Lengyel Ferenc, a MÉK volt főkönyvelője minden igyekeze­te arra irányult, hogy súlyos visszaéléseiket — a felsőbbség hozzájárulásával megengedett — szabályos könyvelési tény­kedésnek bizonyítsa. Magatar­tására és védekezésére jellem­ző — s ezt beismerésnek egyál­talán nem lehet mondani —, hogy most már azért nem em­lékezik a főkönyvelői feladatát, valamint az egész vállalat anya­gi irányítását szabályozó ren­deletekre. mert »életében soha sem volt még rendőrségen és őt egészen váratlanul érte, hogy bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, ennek következté­ben gz eddigi nyolc hónapi íog- vatartása alatt sok mindent el­felejtett, nem emlékszik az ő kötelességeit meghatározó ren- deletekre«. Az elébetárt terhelő adatok­ra, 3 szakértői véleményekre mindössze annyi megjegyzése van, hogy azok »tévednek« -• az ő összeállítása a helyes. Szinte kérkedik 3 jogtalanul megszerzett prémiummal kap­csolatban feltett kérdéseknél: »Mindent megtett, hogy az ön­költséget csökkentse«. — de ugyanakkor nem tud arról nyi­latkozni: miért nem igyekezett a 146 000 forintos, feleslegesen igénybevett túrataxi költségét csökkenteni, és miért a kisfize­tésű dolgozók és más. szükség- szerű kiadásokkal való takaré­koskodással iparkodott önkölt­ségcsökkentést elérni. Hogy mennyire visszaélt Len­gyel Ferenc lehetőségeivel, s mennyire igyekezett a maga részére minden kényelmet biz­tosítani, jellemző: távol lakó családjához hálókocsi igénybe­vételével utazott — amely még magában nem volna baj, de — a vállalat költségén. Neki nem vált etéfl a* Ikarusz-gyár világ­módját tanulmányozó szakértők értekezletét, és hogy a szakér­tőknek 3—4 héten belül be kell fejezniük munkájukat. A szov* jet kormány egyetért abban, hogy a szakértők július 1-én Genfben kezdjék meg értekez­letüket. A szovjet kormány abból in­dul ki, hogy a szakértők mun­kájának eredményeként meg­egyezés jön létre az atomfegy­ver-kísérletek megszüntetésére is. A szovjet kormány tudomá­sul veszi az amerikai kormány­nak azt a kedvező válaszát, Athénben úgy tudják, hogy a görög kormány ma válaszol a brit kormány tervezetére. Csü­törtök óta folynak Athénben a tanácskozások Karamanlisz mi­niszterelnök Averoff külügymi­niszter, Pál király és Makariosz érsek között. tok és társadalmi szervezetek képviselői is. A New York Post című lap azt jelenti, hogy Eisenhower és Macmillan washingtoni tárgya­lásain megegyezett abban, mi­lyen feltételek mellett indíta­nak katonai intervenciót Liba­nonban. Ennek egyik előfeltéte­le lenne, hogy Chamoun liba­noni elnök hivatalosan kérje a beavatkozást. A lap washingto­ni tudósítója megállapítja, hogy ugyanilyen politikát folytatott annak iáején Truman Korea irányában. Eisenhower és Mac­millan tehát a koreai példa kö­vetésében egyezett meg — ríja a New York Post. szerte elismert kényelmű autó­busza sem — ő Budapestre is taxival utazott! Mesterkedéseire jellemző, hogy családjához csak havonta ment haza, de akkor is »burgo­nyafelvásárlást kellett elintéz­nie a Nyírségben, Kisvárda körzetében« és ehhez több eset­ben túrataxi, mindegyik eset­ben pedig a főkönyvelő szemé­lyes megjelenése volt szükséges! Miért voltak akkor a vállalat­nál dolgozó különböző szakem­berek és hivatásos felvásárlók? Szombati napokon Budapest volt »hivatalos ügyködése szín­helye«, pedig előző napokon — úgyszólván majdnem minden­nap — vagy ő, vagy a többi hozzá hasonló — kényelmet sze­rető — társai utazgattak fel, néha naponta kétszer is, a hi­vatalos utazáshoz biztosított vállalati személygépkocsi igény- bevételével. Nem riadt vissza attól sem, hogy amikor már beköszöntött a tavasz — Badacsonyba rán- duljon ki. Ehhez elegendő jog­cím volt a tapasztalatcsere, ami részéről abból állt, hogy egyik­másik jóbarátját futólag felke­reste, érdeklődött nyilvánvalóan annak jó egészsége mellett a barát vállalatánál történt ha­sonló üzleti eseményekről is. Nem egy alkalommal a ta­nácsvezető bíró kérdésére mar szinte naív védekezést adott mint például: »azért is volt szükséges a Balaton környéki kirándulás, mert az 1954-ben volt igazgatójától akart jótaná­csot kérni, hogyan lehetne a MÉK Vállalatnál — szerinte csak az 1957 tavaszán kezdődött és az ellenforradalom utókövetkez­ményeinek tekinthető — mun­kafegyelem lazulást megszüntet­ni.« A bíróság a jövő héten is folytatja Lengyel kihallgatását. A nagyobb, s önmagukért be­szélő események mellett az el­múlt héten több olyan apróbb, újságban talán meg sem írt do­logról számolhatunk be rova­tunkban, amely első olvasásra ugyan nem sokat mond, de még­is jellemzi egész megyénk hely­zetét. Dobi István elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének solti látogatásán, bolgár vendégeink fogadásán, s a termelőszövetke­zeti vezetőknek a Csengődi Ál­lami Gazdaságban tartott ta­pasztalatcseréjén túl meg kell emlékeznünk olyan »apróbb«, — a héten történt — dolgokról is, amelyek közvetve szorosan összefüggenek egymással, s ko­moly tanulságba torkolnak. Ilyen esemény a Kecskeméti Konzervgyár öt munkásának hazaérkezése a Szovjetunióban tett kéthetes körútjáról, amely­nek végső tanulságát egy moszk­vai asszony fogalmazta meg Végh József bácsinak. A magyar vendégek csodálkozását látva — a szinte áttekinthetetlenül, be­járhatatlanul nagy moszkvai külvárosi építkezéseken — így szólalt meg: »1960-ra Moszkvá­ban mindenkinek önálló lakása leszl« E kijelentés súlyát akkor ért­jük meg, ha számításba vesszük: az egész világon megoldatlan a lakáskérdés, — éppen úgy mint nálunk- A kapitalista országok­ban pedig még a mienknél is rosszabb a helyzet. Anélkül mondjuk ezt, hogy felmentenénk megyénk egyes városait a la­kásépítés tekintetében mutatott nem eléggé »feszített« munka­tempójuk alól. Itt van mindjárt a legkézen­fekvőbb példa: Kecskemét váro­sának évek óta húzódó, s még most is félben levő építkezéseit a mostaninál sokkal gyorsabb ütemben lehetett volna befejez­ni, s számos, eddig fel nem derí­tett pénzügyi forrásokból má­sokhoz kezdeni. Ehhez azonban erőteljes várospolitika kialakí­tása volna szükséges. így, »ál­talában« beszélni természetesen könnyű. Ezt mondhatják ránk. Az elkövetkező időkben azon­ban pár — részletesen kidolgo­zott — példával rávilágítunk majd a kecskeméti várospolitika több, javítani való részére, s eb­ben bizonyosan segítségünkre lesz a jövő hét keddjén össze­ülő Kecskeméti Városi Tanács vitája is, melyen többek között éppen a város háztartásáról, s a városfejlesztésről lesz szó. Re­méljük, ez a tanácsülés kedve szerint való lesz Végh József bácsinak is, aki a moszkvai la­kásépítkezéseken szerzett be­nyomásai alapján bizonnyal Kecskeméten is nagyobb ütemű építkezéseket szeretne látni. (~PK—1 — Erdőforgatást végez a Ke­rekegyházi Gépállomás Eztáli- nyece. Erre a célra a gépállomás készített házilag cserélhető, jól élezett ekefejeket, hogy a kiir­tott erdő helyén a földben ma­radt fagyökerek is felszínre ke­rüljenek. A tervek szerint mint­egy 90 hold kivágott erdő he­lyén végzik el a forgatást. — Rádiót kapott jól végzett munkájáért Baltás Mihály, a Kiskőrösi Gépállomás traktoro­sa, aki tavasai tervét 50 nappal a határidő előtt, 110 százalékra teljesítette. Ugyanezért a telje­sítményért Horváth József trak­torvezetőt új kerékpárral lepte meg a gépállomás vezetősége. A gépállomásorj ezenkívül még 10 kiváló dolgozó részesült juta­lomban. — Anyakönyvezik a gólyákat. Most a fészkplési és költési idő­szakban országszerte megkezdő­dött a gólyák anyakönyvezése; Ezt a munkát a falusi postások végzik, akik kérdőívekkel kere­sik fel azokgt a helyeket, ahol gólyák fészkelnek. A többi kö­zött feljegyzik azt is, hogy a madarak hápy fiókát nevelnek; — Hegyközséget szerveznek Nyárlőrincen- A községben már eddig 25 g^zda jelent meg a Hazafias Népfront helyi vezető­jének kezdeményezésére, hogy megbeszéljék: milyen lehetősé­gek vannak a hegyközség meg­alakítására. Ennek érdekében héttagú szervező bizottságot ala­kítottak, akik megkezdték a szervező munkát a községben. Előreláthatólag pár nap múlva megtartják az első alakuló köz­gyűlést is. — A községi pártszervezet foglalkozik a fiatalok helyzetével Jakabszálláson. A napokban a pártvezetőség megtárgyalta a KISZ-szervezet eddig elvégzett tevékenységét és a jövőre vo­natkozólag határozatot hoztak a fiatalok munkájának megköny- nyítésére. A feladat végrehajtá­sára a pedagógusokat is bevon­ták, akik a fiatalok művelődé­sét, tanulását segítik elő. Ennek következtében máris öt tagú népi zenekart alakítottak, — Túlteljesítette - növényápo­lási tervét a Kiskunfélegyházi Gépállomás, Eddig 1700 holdon kapálta meg a növényeket a környező termelőszövetkezetek földjén. Míg tavaly egész évben mindössze csak 450 hold gépi kapálást végeztek, az idén ösz- szesen 2400 hold munkára van kilátás. — Arab ifjúsági küldöttség Magyarországon. Az Egyesült Arab Köztársaság Legfelsőbb Ifjúsági Tanácsának öt tagú kül­döttsége hazánkba érkezett. A küldöttség tagjai néhány napig tartózkodnak hazánkban; — KISZ-szervezet alakult a kecskeméti járás Szikra tanya­világában. A tanyai fiatalok kö­zül eddig mintegy 20-an kérték felvételüket az alakuló közgyű­lésen. — Jó hír a gyerekeknek. Több baba és mackó, tolltenisz, világtérképes labda a második félév játékújdonsága. A kará­csonyi ünnepekre csaknem két­ezer fajta játékot hoz forgalom­ba a Sport-, Hangszer- és Já­tékáru Nagykereskedelmi Válla­lat. — Kivonulnak a cséplőgépek a kiskunfélegyházi határba. A helyi gépállomás 56 cséplőgépet már most ki vontat ja a közös szé­rűkre, hogy az aratás, cséplés idején ezzel se teljék a drága idő. — Romániában országszerte javában folyik a szerződéskötés az idei gabonatermésre. A kol­lektív gazdaságok, a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek és tár­sulások eddig 220 000 tonnával több gabonára kötöttek szerző­dést, mint tavaly egész évben. — Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik drága jó férjem és édesapánk, Vincze Ferenc te­metésén megjelentek, fogadják hálás köszönetünket, Gyászoló család* 4383 fejezést különböző politkai pár­A múlt héten is folytatódott Lengyel Ferenc kihallgatása a Miit ügyben Július 1-re összehívják az atomrobbantások felderítési módját tanulmányozó szakértők értekezletét A szovjet kormány válasza Eisenhower levelére hogy a szakértői értekezleten vegyenek részt az Egyesült Ál­lamok Nagy-Britannia és Fran­ciaország, illetve a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia szakértői. Ami más országok szakértőinek bevonását illeti, a szovjet kormány sajnálkozik, hogy nem sikerült megegyezni India szakértőinek bevonásáról. A szovjet emlékirat ezután közli annak a nyolc szakértőnek a nevét, akik a Szovjetunió ré­széről részt vesznek az értekez­let munkájában. A továbbiak­ban kijelenti: a szovjet kor­mány nem ellenzi, hogy az ENSZ titkárságát bevonják a szakértői értekezlet műszaki feltételeinek biztosításába és hogy az ülésről jegyzőkönyvet vezessenek. A TASZSZ pénteken közzé­tette annak a levélnek a szöve­gét is, melyet Eisenhower ame­rikai elnök június 10-én inté­zett Hruscsovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökéhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom