Petőfi Népe, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-25 / 122. szám

Egy papcsalád története

Szabó Magda:

CpMikó- emtÍL kö-m^ixí^'áL

| Vannak dolgok: vi- I szonylatok, esemé- I nyék, melyeknek ér- 1 lékét, erejét csökkenti I a kibeszélés. Kicsit I szégyenkezve szólunk J hát egy írónőről (aki í — s ez igen ritka —, I ismeri saját törvényeit,

I

* azok szerint is alkot) és különös varázsú könyvéről, melyben — lehagyva minden mel- ! lékes körülményt, — négy nemzedék drámáját sűríti egyetlen nap eseményeibe, — nagy érzékenységgel az emberi cselekedetek rugói iránt. Tartunk tőle, hogy kibeszélé- sünk rontja az olvasóban a könyv hatását: amit tudatossá teszünk, az már sohasem izgatja annyira érdeklődésünket. Mégis szó- lanunk kell, mert a hatás módja, (mellyel elgondolkoztató következtetésekre ragad önkéntelenül és szemérmesen) társadalmunk tudatos alakítására és alkotó módszerének megválasztása, kidolgozása tekintetében :: példa lehet sok — kifejezésének útját, mód- : ját, formáját keresgélő ;: — különösen határo- i zott egyéniségű, de írá- : saiban epigonként je- i lentkező írónknak.

Mert a »Freskó« ki- ; alakult írói egyéniségről vall =- bár írójának önálló prózai műve még nem —, csak két verseskötete, s egy Shakespeare-fordítása — jelent meg.

Tulajdonképpen egy református pap mába- bomló, s a mi időnkben és környezetünkben feloldódó családjának története a »Freskó«. Politikai lap lévén, azért írunk mégis róla, mert az értelmiség- széles rétegeinek átalakulásáról vall benne az író a személyes élmény közvetlenségévéi. A második generációt képviselő pap mazochista puritánsága mellett a harmadik nemzedékbe, a dédanya révén, Monarchia-beli világiasság, lánya, — a pap felesége — révén pedig nagy és tétova érzékenység Öröklődik. S a harmadik nemzedék milyen lett? Janka, a fiatalabbik nővér kedves, gyámoltalan tehetetlenségévé semlegesedik a két hatás, Annát, az idősebbik nővért pedig művésszé formálta az ellentétes apai és anyai jellem-örökség. Ezek adják a mű alap-komplexumát, s ezt csak borzolja, bonyolítja Jankának a népi demokrácia iránt lojális pap-férje, s a családba szinte véletlenül bekerült Árva, aki talaj- talanul és elvtelenül, — nem tudva magát lekötni a család egyik ellenpontjához sem — képmutatóan tengeti életét, s a bomló család —, mely tulajdonképpen sohasem volt egységes — feje fölött éppen szerzett tulajdonságaival közeledik akaratlanul is a protestáns-prűd apához, kitagadott és megvetett lányai helyett szinte gyerekévé válva annak.

Mindezt nem eseményekből, hanem a szereplők emlékezéseiből és legbensőbb gondolataiból tudjuk meg. Eltekintve az utolsó rész eléggé egysíkú — helyzetekkel való operálásától, s az emléke- ző-forma néha-néha való visszaesésétől —, Szabó Magda tisztelet- reméltóan tartózkodó szenzibilitással adja a szereplők szájába saját

egyéniségüket, saját gondolataikkal jellemezve őket. Ezzel sikerült megtalálnia egy olyan kifejező eszközt és formát, amellyel nem áll aránytalanságban — műve alapján feltehetően — részvevő, érzékeny, a megoldatlan ellentéteket látó és fájó egyénisége.

Említettük, hogy a könyv utolsó részében egysíkúén, helyzetekkel operál, szinte naivan szimbolizálván egyes végső megállapításokat. Anzsu te- gezése, a kiskanál jelképszerű elejtése, stb...) Ezt talán éppen az egyéniséget kettére- pesztő-eréjű ellentéteknek az akarattal, önfegyelemmel való legyőzése okozza, amely győzelem lehet ugyan eredményes, de nem lehet teljes, hiszen az ellentétpár legyőzött része iránti olthatatlan és oldhatatlan nosztalgia megmarad és továbbra is hat a győztesben.

A szép kiállítású könyv, kár, hogy csupán háromezer példányban jelent meg. Ügy véljük, ez ném elégíti ki az iránta megnyilvánult érdeklődést.

Fábián Gábor

Magadra vess csak, felnőtt olvasó, durván, ha szólsz, mert csúzlival cinkét vadásznak park vén fái közt, s csúfos kacajba fojtják oktató szavad ...

Bohóc leszel, ha nagy pofont ígérsz és mindhiába űzni kezded, ők fürgék, akár a nyúl. — Lám — így töprengsz később —, milyen rossz, romlott gyermekek! Mormolsz még pár szót az iskoláról is.

Ám próbáld egyszer, hidd el, érdemes, úgy lépj közéjük, mintha férfiak lennének, s szépen szólva kérdezz egy nem messzi utcát. Négy, öt kezdi majd mesélni, merre menj. A végén mind veled tart, visz, mint ár a csónakot.

Két kisebb felcsap vendégharangnak, előre fut, s mily nagy, irigyelt hős a szeplős Bandi, mert a ház előtt,

—■ hiszen cipelte táskád — hálásan, szemébe nézve, kezetfogsz...

Diószegi Balázs: ANY AM

OOOOOk>00<XK>00<>C)-0<>0<)!OOdk>Ok3k)b<>bíKK)<)<>0!<íOöOO<>OOí><)

Faxekas Tiborét

' icsi fiú volt, Jimnek hívták, Dr. Louis Davy első és egyetlen fia (lakásuk: Mattéi Building 7171), és először ment iskolába. Apja francia volt, negyvenes éveiben járó kis tömzsi ember, akinek ifjúkora szegénységben, boldogtalanságban és becsvágyban telt el. Anyja meghalt. Akkor halt meg, amikor Jim született, és az egyetlen nő, akit a gyerek bizalmas közelségből ismert, Amy volt, a svéd házvezetőnő.

Amy öltöztette ünneplő ruhába és vitte el az iskolába. Jim szerette Amyt, de neheztelt rá, amiért' iskolába vitte. Meg is magyarázta neki. Egész úton, míg az iskolába értek, ezt magyarázta.

— Nem szeretlek — mondta. f— Cseppet sem szeretlek.

•— De én szeretlek — felelte a házvezetőnő.

— Hát akkor miért viszel az iskolába?

— Mindenki köteles iskolába

járni — mondta rá a házvezetőnő. i

— Te is jártál iskolába?

— Nem — ismerte be Amy.

— Hát akkor nekem miért kell menni?

— Meg fogod szeretni — mondta a házvezetőnő. A gyerek ment mellette csendesen, a kezét fogva. — Biztosan fogtok énekelni, meg játszani is.

— De én nem akarok.

— Érted megyek és hazaviszlek minden délután.

— Nem szeretlek — nyakasko- doft megint a gyerek.

Amy nagyon boldogtalannak érezte magát, amiatt, hogy á kisfiú iskolába megy, de tudta: ennek így kell lennie. Az iskolaépületet ő i§, a gyerek is nagyon csúfnak találta. Árnynak nem tetszett, hogy olyan kellemetlen érzést kelt benne, s amint a fiúcskával felfelé ment a lépcsőn, azt kívánta, bár soha ne kellene a gyereknek iskolába menni. Az előcsarnok és a termek, még a hely szaga is, megborzongatták őket. És nem tetszett a gyereknek Mr. Barber, az igazgató. Amy meg utálta Mr. Barbert.

||i a neve a fiának? — kérdezte az igazgató.

— Ez Dr. Louis Davy fia — felelte Amy. — Jim a neve. Én Dr. Davy házvezetőnője vagyok.

— James? — mondta Mr. Barber.

— Nem James, csak Jim.

•» No jó hagyta rá az igazr

jR n é P e k b q r á t sáláért

William Saroyan: Első nap as iskolában

gató. — Próbát teszünk vele az első osztályban. Ha nem állja meg a helyét, az előkészítő osztállyal próbálkozunk.

— Dr. Davy azt mondta, hogy az első osztályban kezdje, ne az előkészítőben —■ jelentette ki Amy.

— Helyes — bólintott Mr. Barber.

A házvezetőnő tudta, hogy a kisfiú, aki a széken ült, menynyire fél. Szerette volna megértetni vele, hogy mennyire szereti, és mennyire fáj neki minden, ami itt történik. Akart is mindenről, arfii itt történik, valami kedveset mondani, de nem tudott szólni semmit. Ám nagyon büszke volt arra, hogy a gyerek milyen ügyesen ugrott le a székről és állt Mr. Barber

tői kezdve szerette Hannah Wintert.

— Gumit — felelte Hannah.

— Dobd a szemétkosárba — mondta Miss Binney.

Látta, hogy a kislány az osztály előterébe megy, kiveszi a gumit a szájából, és a szemétkosárba hajítja. Aztán megint hallotta Miss Binneyt:

— Hát te mit rágcsálsz, Érnest Gaskin?

— Gumit — felelte Ernest.

És megszerette Ernest Gaskint

is. Az iskolaudvaron beszédbe elegyedtek, és Ernest megtanította néhány szójátékra.

Amy az előcsarnokban várta, mikor a tanítás befejeződött. Komor és ingerült volt, amíg meg nem látta a kisfiút. Meglepte, hogy a gyerek élve került elő,

— Akarsz egy darabot? -—. kérdezte Amyt.

— Ha adsz — felelte a házvezetőnő.

Jim goldolkodott egy pillanatig, aztán azt mondta: — Igen.

— Mostmár szeretsz? r— kérdezte a házvezetőnő.

— Igen — felelt Jim. ■— Te is szeretsz engem?

— Hát persze! Szereted az iskolát?

Jim ezt nem tudta biztosan, de azt tudta, hogy nagyon tetszett neki, ami a gumival kapcsolatban történt. Meg hogy megszerette Hannah Wintert. Meg Ernest Gaskint.

Miss Binney tőle is megkérdezte:

<— Mit rágcsálsz?

— Mulatságos! — gondolta

A versek Nagyfalusi Tibor műfordításai Antonio fttatado:

VERS

Tizenkét ütés éjféli óra. Tizenkét vágás volt ásóval a földbe. Hát kész vagyunk kiáltom ez az én órám.

És felel mélyről a csend: Ne félj az utolsó porszemet nem fogod látni az órán amint megremeg még tétovázón.

A régi földön alszol majd hosszan alszol

s az új parton horgonyozni fényes hajódat meglátod majd egy hajnalon.

Vladimir Kajssmovics:

TENGER

Tenger,

mélyeidben minden érzést te föloldasz.

A sebesült vajúdó gyöngykagylók, az algák, korállok Szépségét elrejted és óvod.

Tenger,

Süsögásod a tiszta nagy fehség.

A távolság csodáit is titkoló méhed őrzi

hosszú sejtelmes útakat a valóság és álom partjai közt.

Egyetlen és igazi bölcs vagy Tenger

testvérem, költője nem ismert búgó daloknak.

mellé, várva, hogy a tanterembe kísérje. Annyira úrrá lett rajta a büszkeség hazafelé menet, hogy sírva fakadt.

Miss Binney, az első osztály tanítója idős és egészen kiszáradt hölgy volt. Az osztály tele apró fiúkkal és lányokkal. Az iskola furcsa és mélabús szaga terjengett. A gyerek beült az egyik padba, és buzgón figyelt. Néhány nevet halott: Charles, Ernest, Alvin, Norman, Betty, Hannah, Juliet, Viola, Polly. Tovább figyelt, és hallotta, amint Miss Binney mondta: „Hannah Winter, mit rágcsálsz?” Aztán látta, hogy Hannah Winter elpirul. Ettől a percnem ölték meg, sőt változást sem tapasztalt rajta, és nem sérült rrleg.

Jim megszólalt:

— Mi következik ötvenkilenc után?

— Hatvan.

— A képeden kosz van i— vágta rá a fiú.

A vacsoránál gyanútlan apját is beugratta.

Reggel aprópénzt kért.

— Minek neked a pénz? — kérdezte apja.

— Gumira — felelte.

Apja adott neki aprópénzt; iskolába menet betért Mrs. Riley boltjába, és vett egy csomag „Zöld menta” — rágógumit.

magában. És azt mondta — Gumit.

A papírkosárhoz ment, aztán vissza a helyére, és Hannah Winter látta őt, és Ernest Gaskin is látta. Ez volt az ő legnagyobb öröme az iskolában.

De aztán lett még nagyobb is.

— Ernest Gaskin — szólította meg osztálytársát az udvaron — mit rágcsálsz?

— Nyers elefánthúst — vágta rá Ernest Gaskin. — Hát te, Jim Davy?

Jim próbált kitalálni valami nagyon mulatságos rágniválőt, de nem tudott.

— Gumit — móndta hát, és Ernest Gaskin- jobban nevetett,

mint ő, amikor Ernest Gaskin nyers elefánthúst mondott. Bárhogyan is, ez nagyon mulatságos volt.

mint mentek vissza az i osztályba, Jim Hannah Wintert látta az előcsarnokban.

— Hannah Winter — szólt oda neki — te mi a csudát rágcsálsz?

A kislány meglepődött. Szerette volna kedvesen és illedelmesen tudtára adni: milyen kedves, hogy nevén szólította és tréfálkozott vele, hogy tréfát csinált az iskola rendjéből — de nem tudott semmit kisütni, mert nem volt elég ideje: majdnem a teremnél voltak már.

— Tutti-fruttit — vetette oda bosszús sietséggel.

Jimnek úgy tűnt, hogy soha még ilyen dicsőséges szót nem hallott, és ismételgette is magában egész nap.

— Tutti-frutti — mondogatta Árnynak hazafelé menet. — * my Larson, te mit rágcsálsz?

Vacsoránál mindenről beszámolt az apjának.

És még ezt is elmondta:

, — Volt egyszer egy tó. Annak a partján egy csík. A csíkon egy •ág. És ez nem új volt, hanem ló... No, mi ez?

— Nem tudom — válaszolt áz Japja. — Mi?

— Csikágó! — árulta el a fiú.

A házvezetőnőt egészen elkápráztatta.

— Csik-ág-ó — magyarázta )Jim. És hozzátette: — Tuttí- ifruttl.

— Hát az mi? — kérdezte Sz •apja:

r — Gumi. Egy gyerek, Hannah ^Winter rágcsálja.

— Ki az a Hannah Winter”

— Egy osztályba járunk.

— Ó! — mondta az apja;

Vacsora után a padlón ülve

játszott a kis piros-kék-sárga csigával, amely búgott, amikor pörgette. Ügy vélte, teljesen rendjén van a dolog. Még vafi, ami elkedvetlenítő, de ami a gumit illeti, az nagyon mulatságos, és ami Hannah Winterrel kapfcsolatos, az nagyon kedves.

lyers elefánthús, mondta _ I fennhangon az apjának, aki az esti újságot olvasta. Az apja összehajtogatta az újságot, és melléje ült, a padlóra. A házvezetőnő nézte őket, amint ott voltak egymás mellett a padlón, és — ki tudja, miért — könny szökött a szemébe.

Fordította: dr. Bán Ervin