Petőfi Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-18 / 41. szám
Világ proletárjait egyesüljetek ! MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BA'CSr KISKUN MEGYEI III. ÉVFOLYAM, 41. SZÄM Ara SO fillér 1958. FEBRUAR 18. KEDD A Magyar Honvédelmi Sportszövetség MEGYEI KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE LAPUNK vasárnapi számában már közöltük a Magyar Honvédelmi Sportszövetség szombati megyei küldöttértekezletének rövidített beszámolóját; ezúttal a hozzászólásokat ismertetjük. A dunavecsei járás küldötte, Almási Béla arról beszélt, hogy a szövetség fiatal tagjainak a kiképzése terén értek el ugyan eredményeket, de sok még a tennivalójuk; ugyanakkor megszervezték a tartalékos tisztek továbbképzését is. Nagy őrnagy elvtárs, Baja küldötte elmondotta, hogy náluk a kiegészítő parancsnokság és a szövetség járási elnöksége között jó a Kapcsolat, ami lehetővé teszi, hogy a tartalékos tiszteket is mielőbb bevonják az MHS munkájába. Hangsúlyozta a politikai nevelés fontosságát is. Tallér István Kiskunhalasról, több kiképzési anyagot sürgetett szervezetük számára. Muharos Sándor bajai küldött bejelentette, hogy ők városukban, társadalmi segítséggel, három klubot akarnak létrehozni, a víziklub megszervezésén már munkálkodnak. Rózsa Kálmán, az MHS kunfehértói szervezete munkájának az ismertetésével kapcsolatban a különböző körök működésének a nehézségeivel foglalkozott, amelyeket a kiképzési anyaghiány idézett elő. Telegdi Sándor őrnagy, a megyei kiegészítő parancsnokság részéről, a tagság nevelése érdekében, a megye haliadé hagyományainak a pedagógusok bevonásával történő feldolgozását és ismertetését javasolta. Drubi István, Kalocsa küldötte örömmel jelentette be, hogy az alapszervezeti és járási küldöttértekezletek óta nőtt az MHS tagságának aktivitása, sőt, a járásban azóta több alapszervezet is alakult. Kiskunfélegyháza küldötte, Dombóvári főhadnagy az ottani szervezet tá- borc*ási terveivel, s ennek anyagi feltételeivel foglalkozott. Felszólalt Kocher László elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese is, és a szövetségben végzendő politikai nevelés fontosságát, valamint azt hangsúlyozta, hogy a pártszervezeteknek az eddiginél több segítséget kell nyújtaniok az MHS-nelc, hiszen ennek a tömegszervezetnek nagy szerepe van ifjúságunk hazafias nevelésében. Mándity József, a KISZ kalocsai járási titkára arról számolt be, hogy náluk társadalmi segítséggel kibontakozóban ,van az MHS-körök létrehozása. Nc- metz százados elvtárs a szövetség és a légoltalmi parancsnokság együttműködésének a fontosságát hangsúlyozta, majd Filep elvtárs, Orgovány küldötte arról beszélt, hogy a felsőbb szerveknek több segítséget kell nyújtaniuk ahhoz, hogy az MHS a fiatalok honvédelmi alap- és a tartalékos , tisztek továbbképzésében eredményeket érhessen el. JELEN VOLT az értekezleten a szovjet helyőrség képviseletében Milovánov alezredes elvtárs is, aki a szovjet katonák üdvözletének a tolmácsolása után ismertette a magyar szövetség szovjet testvér-szervezete, a DO- SZAF működését. Koós Géza elvtárs, az MHS országos elnöksége részéről a többi között hangsúlyozta, hogy a szakmai kiképzés csak akkor eredményes, ha politikai nevelőmunka hatja át. VÉGEZETÜL a Magyar Honvédelmi Sportszövetség további fejlődésére nézve nagyjelentőségű küldöttértekezlet megválasztotta a megyei választmányt, valamint az elnökség és az országos konferencia küldöttértekezletének Bács megyei tagjait, Kisiparos FARSANGI BÁLÁK a megyében Szombaton este a kiskunfélegyházi iparosok műsorral egybekötött farsangi bált rendeztek. Ezen az estén mutatkozott be 68 tagú énekkaruk nagy sikertel. Színjtászócsoportjuk három- 'Mwmwwwoxwv STAFÉTA a 40 éves szovjet hadsereg tiszteletére A szovjet hadsereg megalaku- megyénkbe. Itt mindenütt meleg szeretettel fogadták őket, s több helyütt rövid ünnepséget is rendeztek fogadásukra. Izsákon a KISZ-szcrvezct szalagot kötött a staféta zászlajára, majd Kecskeméten, a szovjet hősök emlékműve előtti ünnepségen a helyőrség parancsnoksága méltatta a hazánkat is felszabadító szovjet hadsereg jelentőségét. Megható volt, ahogy a megye- székhely helyőrségének, valamint az üzemek KlSZ-szerveze- tcinek képviselői szalagokkal feldíszítették a stafétazászlót. A szovjet hadsereg komszomolistái- val együtt pontosan 12 órakor futott tovább a staféta Budapest irányába, hogy innen folytassa útját Moszkva felé. lásának 40. évfordulója tiszteletére hadseregünk KlSZ-szerve- zetei országos csillag-stafétát rendeztek, amely része a népi demokratikus országok hadseregei által rendezett nemzetközi stafétának. A magyar staféta egyik részlegének tagjai Zalaegerszegről indultak el, s vasárnap értek egyfelvonásos színdarabot mutatott be a közönségnek. Ugyanezen a napon jól sikerült iparos bált tartottak Kalocsán és Bácsalmáson is. » I Községfejiesitésről i tárgyaltak liszakécskén \ Vasárnap délelőtt ülésezett aj tiszakécskei tanács. Az ülés napi-| rendjén a községfejlesztési já-| rulék megállapítása szerepelt. | Tiszakécskén az idei évben | 100 000 forintot fordítanak par-j kosításra, 35 000-rel támogatják a| sportmozgalmat, a kerekdombi | tanyaközpontban keskenyfilm-J vetítő-gép beszerzésére és vasútit váróterem létesítésére 30 000 fo-| rintot irányozott elő a tanács. Azf idén sor kerül a piactér rendezésére, a járdák rendbehozására, a moziterem felújítására is. ösz- szesen 1 370 000 forintos beruházás, felújítás szerepel az idei községfejlesztési tervben. A tanácsülés megszavazta a 15 százalékos községfejlesztési adót, hiszen látnivaló, hogy ez a pénz jó helyre megy, a köz javát szolgálja. HŰSHAGYÖKEDDI KISKIPOUT (2. oldal) KEDDI MEGJEGYZÉSEK (3. oldal) HELYREÁLLT A REND A NÉGYES MŰHELYBEN IS (3. oldal) GYERMEKEKNEK — ÚTTÖRŐKNEK (4. oldal) EGY FESTŐMŰVÉSZ OTTHONÁBAN (4. oldal) AMI KIMARADT A KRITIKÁBÓL (4. oldal) TASSTÓL HARTÁIG (5. oldal) AKIT SZERETNEK A FALUBAN (5. oldal) Jól sikerült népfrontgyűlés Kunszentmiklóson KUNSZENTMIKLŐSON a Hazafias Népfront községi bizottsága képviselői beszámolóval egybekötött népfront-ülést tartott. BÍRÓ MIHÁLY elvtárs, a DÍVSZ titkára ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az ország előtt álló feladatok végrehajtásában a népfront-mozgalomra nagy feladat vár. Bártfai Imre, a Damjanich Leánygimnázium igazgatója, a népfront-bizottság elnöke ismertette a népfront elnökségének korábbi megbeszélésén hozott határozatainak végrehajtását. Javasolta, hogy a községi tanács végrehajtó bizottsága a köztisztasággal kapcsolatban dolgozzon ki egy szabályrendeletet, amelyet ismertessenek a lakossággal. A község problémáinak megoldásához mintegy húszán szóltak hpzzá. A dolgozó parasztok kérték, hogy a jövőben is tartsanak ilyen jól sikerült népfrontüléseket, mert az itt elhangzott vélemények, javaslatok nagyban hozzájárulnak a község további fejlődéséhez. Gazdagyűlés Kiskunfélegyházán PARASZTGYULES MELYKUTON Lassan szállingóztak a mélykúti kultúrott- honban meghirdetett gyűlésre. Tizenegykor még csak néhány fiatal és legalább ugyanany- nyi öreg topogott a nagy teremben, mígnem a szervezésért felelős a hangszórón kétszer küldött felhívást, hogy jöjjenek már, mert a szokásos hirdetés a gyűlés után lesz. Ezután már csak kétszer tíz perc tel el és a terem úgy megtelt, hogy a későbben érkezőnek ugyancsak noszogatni kellett az előtte állót, hogy egy kis helyet neki is szorítsanak. Mikor az előadó, Weither elvtárs, a megyei pártbizottság tagja elkezdte mnmlamvalóját, valaki közbeszólt, hogy »csak röviden«! Azután záporoztak a különböző, falut érintő kérdések s főként a termelőszövetkezeti mozgalomról esett bőven szó. Már szokásos, hogy ha az előadó erről kezd beszélni, halk és tisztelettudó morajlás fut végig a termen, amiben körülbelül az van, hogy »meghallgatjuk... meghallgatjuk, csak ne hosszan erről a szót«. Ám most az egyszer valahogyan másképpen alakult a dolog, mert a figyelem csak fokozódott, mikor arról hallottak, hogy a magyar parasztban — persze' a mélykútiban is — a szövetkezés, a közös munka, az egymás segítése már igen régóta meglevő dolog. A kisföldes gazdának egy lova van és már körmére égett a szántás. Mit tesz? Elmegy a harmadik szomszédjához, aki ugyancsak egy lovas és azt mondja: -Te, Jóska, fogjunk össze, mert te se, én se boldogulunk egy lóval.« És összefognak, és jól megmunkálják a földet, olcsóbban, mert csak egy lovat kell tartan iok. Ezek már olyan szavak voltak, amelyen tényleg el kellett gondolkodni. Az idő azonban megugrott, a delet már régen elkongatták, mire az előadó bejelentette, hogy bár még lenne miről beszélni, de biztosan otthon az asszonyok már visszatették a »spór- heltre« a levest és azt mondják: »Hogy a fene az embörbe, már biztos, mögen a kocsma utcájában jön hazafelé«. Erre azt felelték, hogy »mondja csak, ráérünk, hiszen holnap farsang van, ilyenkor úgy sem szoktunk dolgozni«. Lám, azzal indult ez a baráti hangú beszélgető-gyűlés, hogy »röviden«. S mi lett a vége? Még a hosszúra nyúlt beszéd is rövid lett, mert a mélykúti parasztokat érdekli jövő sorsuk, de arról olyan színesen és érdekesen akarnak hallani, amilyen maga az élcb Vasárnap délelőtt a Hazafias Népfront kiskunfélegyházi bizottsága, valamint a népfront mezőgazdasági bizottsága gazdagyűlést tartott a félegyházi városi moziban. A zsúfolásig megtelt mozihelyiségben Zalai Géza. a tangazdaság igazgatója tartott beve- jzető előadást »A belterjes rne- Jzőgazdaság« címmel. Az előadás ♦során ismertette az MSZMP I agrártéziseit, majd a belterjes | gazdálkodás legfontosabb előfeltételeit, a korszerű trágyakezelést és a talajerővisszapótlás módját. Érdekes összehasonlításokat tett a külföldi országok mezőgazdasága és a mi mezőgazdaságunk között. Zalai elvtárs után a Tassi Növényvédőállomás munkatársa, AndreTudósílónk jelenti kovics elvtárs tartott előadást a gyümölcsök ápolásának időszerű problémáiról, valamint a növényvédelem feladatairól. A gazdagyűlésen felszólalt Aczél László, a Hazafias Népfront megyei titkárságának munkatársa is, aki ismertette az utóbbi évek során elért gazdasági eredményeket, s foglalkozott a belterjes gazdálkodás fejlődési lehetőségeivel. Elmondotta, hogy a város ezévi takarmánymérlege egészségtelen helyzetet mutat. Hétezer vagon trágyahiány mutatkozik már most, s csak fejlett állattenyésztéssel lehet elérni, hogy a mérleg egyensúlyba kerüljön. A gazdagyűlés alkalmával 3 érdekes szakfilmet is vetítettek. Vasárnap 20 farsangi bál volt Baján Baján farsang vasárnapján [emlékezetes, szép bálák voltak. [A hírek szerint a felszabadulás [óta nem emlékeznek ilyen nagyszabású farsangolásra a bajaiak. [Több helyen, mint például a :Vas- és Fémipari Vállalatnál, az [V. kerületi pártszervezetben, az i Autóközlekedési Vállalatnál, a t városi tanácsnál, a Tóth Kálmán Társaságban, a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók szakszervezetében, valamennyi középiskolában, összesen mintegy 20 helyen tartottak farsangi mulatságot, bált a szórakozni szerető bajaiak. Igen kedves eseménye volt a napnak az óvodások és általános iskolások jelmezes karneválja^