Petőfi Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-11 / 35. szám
Az angol munkáspártiak Londonban tiltakozó tüntetést rendeztek egy, a francia hadbíróság által halálra ítélt algériai leány megmentéséért. A leányt egy bombamerényletben való állítólagos részvétel miatt ítélték el. Megmentése érdekében neves angol képviselők Coty francia köztársasági elnökhöz tiltakozó levelet intéztek. Selwyn Lloyd angol külügyminiszter Athénbe érkezik, hogy megbeszéléseket folytasson a görög kormányférfiakkal Ciprus sziget kérdéséről. A görög lapok hangoztatják, hogy az athéni tárgyalások nem vezetnek eredményre, ha az angolok nem lesznek hajlandók engedni a ciprusi nép követeléseinek. Görögország erélyesen ellentáll a Ciprus felosztására irányuló angol—török tervnek. Visszautasítja azt a brit elgondolást is, hogy török csapatok állomásozhassanak a szigeten. Ha Selwyn Lloyd kitart régebbi álláspontja mellett, akkor üres kézzel térhet vissza Athénből, írják a görög kormánypárti lapok. Belgrádban befejeződtek Jugoszlávia és a Kínai Népköztársaság között folytatott kereskedelmi tárgyalások. A tárgyalások eredményeként február végén jegyzőkönyvet írnak alá a két ország árucsereforgalmáról. Az Osztrák Néppárt őszre halasztotta tavaszra tervezett pártkongresszusát. Raab kancellár pártelnök betegsége óta harc folyik az egyes pártcsoportok között, hogy ki legyen a kancellár utóda a kormányban és a pártban. Jólértesült körök tudni vélik, hogy Raab Gruber volt washingtoni nagykövetet szemelte ki. Lesz-e csúcsértekezlet ? Ezt a kcrdcst teszik fel talán j. legtöbbször napjainkban az újságolvasó emberek. Vajon tárgyalóasztalhoz iilnck-c az emberiség sorsáért, fennmaradásáért leginkább felelős nagyhatalmak kormányfői? Megtalálják-e a közös nyelvet, amelyen ószintén, nyíltan tanácskozhatnak a mindnyájunkat érintő problémákról és kivezethetik a világot a jelenlegi diplomáciai— politikai zsákutcából? A Szovjetunió diplomáciai jegyzékek pergőtüzével árasztotta cl az elmúlt hetekben a nyugati világ felelős államfér- fiait. Ezek a jegyzékek felöleltek majdnem valamennyi fontos nemzetközi problémát, a tömegpusztító fegyverek gyártásának és kísérleteinek betiltásától kezdve az idegen területen levő támaszpontok felszámolásáig és a külföldön állomásozó csapatok fokozatos kivonásáig. És ezekhez a javaslatokhoz több kiegészítő diplomáciai kezdeményezés csatlakozott: így az európai atommentes övezet léte sítésére vonatkozó Uapacki- terv, a Német Demokratikus Köztársaság kormányának a két német állam államszövetségé nek megvalósítására irányuló javaslata, a Koreai Népi De mokrafikus Köztársaság leg utóbbi nyilatkozata Észak- és Dél-Korca egyesítésére, stb. Zavarról és egyenetlenségről tanúskodnak a nyugati országok vezető politikusainak a fenti jegyzékekre átadott vagy készülőben levő válaszai. Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol szövetségeseire, hogy az amerikai elképzelések szerint válaszoljanak a javaslatokra és cselekedjenek. Ezt azonban alaposan akadályozzak a nyugati tábor belső ellentétei. Mert e nyugateurópai országok az utóbbi időben mind gyakrabban »kirúgnak a hámból«. Ez igen szemléltető módon mutatkozott meg a legutóbbi NATO-értekezleten, mikor több tagállam, így Dánia és Norvégia képviselői visszautasították az amerikai raketakilövő állomások elhelyezését országaik területén, vagy pedig az erősödő ncpmozgalmaktól való félelmükben csak igen vonakodva egyeztek bele ilyen támaszpontok építésébe. Most a legutóbbi napokban pedig Bonn és London viszonya vált feszültté az angol csapatok fenntartási költségei miatt. Anglia pénzügyi nehézségeire hivatkozik, de Nyugat-Némctország kereken megtagadja a megszállási költségek fizetését. Helyette hajlandó három éven át fegyvert vásárolni Angliától százmillió font értékben. Az angol lapok természetesen a legnagyobb felháborodás hangján Írnak az esetről. Eelpanaszolják a bonni kormánynak, hogy nem járul hozzá Nyugat-Európa »védelméhez«, s szemére vetik, hogy a Szövetségi Köztársaságban állomásozó angol csapatok »Németország biztonságát« is védik. Az Egyesült Államok vezető körei, főleg Dulles külügyminiszter és környezete elutasítja a kormányfői találkozó gondolatát. Pedig az eljárási kérdésekkel folytatott huzavona, a telesleges szócsőplés súlyos bűn az egész emberiség ellen. Az Amerikai diplomácia egyébként is saját magát hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe. Az amerikai mesterséges hold fellövéséig arra hivatkoztak, hogy az Egyesült Államok a szovjet rakétafölény folytán egyenlőtlen helyzetben van, s ebből a helyzetből nem tárgyalhat. Most pedig, hogy az, amerikai mesterséges hold, ha szerényebb kiadásban is, de szovjet társával együtt rója földkörüli útját, a kezdeti csüggedést a harsogó öröm váltotta fel és most a vélt erő tudatában helyezkednek elutasító álláspontra. fiz erőpolitika álláspontját korunk már alaposan túlhaladta A józanul gondolkodó amerikaiak előtt is világos, hogy egy új háborúban az Egyesült Államok stratégiailag—katonailag sem maradhatna meg az előkelő elszigeteltség helyzetében. Az interkontinentális rakéták korszakában nemcsak London, Párizs, Brüsszel válhat pillanatok alatt semmivé, hanem New York, Chicago, Washington is. Az Egyesült Államok «na éppúgy sebezhető, mint a kisebb- nagyobb nyugateurópai országok. ______■>. . , ~ --------Ór iási leMorodas a Tunisz ellen végrehajtóit francia bombamerénylet miatt Az amerikai technikai fölény, a katonai fölény ma mar a múlté. Be keucne vegre latm azt, hogy a megieiemluesneK, a zsarolásnak, az erő fitogtataoa- naa politikáját koruna aiaposan tuinaiauta. Ezt lensmenk ma mar a icgtuub nyugateuröpa. országban. NyUvanvaio, hogy eoooi a felismerésből, az új Háborútól való félelemből auóuik az a komoiy taktikai nézeteltérés is, amciy például az Egyesült Államok és Nagy-Britanma között a csúcstalálkozó kerúcsé- ben megnyilvánul. A londoni limes legutóbbi számában megállapította, hogy az amerikai kormányai ellentétben az angol kormány ma már nem vonakodik attól, hogy akár külügyminiszteri értekezlet nélkül is találkozzék a Szovjetunió vezetőivel, ha a megfelelő előkészítést másképpen is biztosítani lehet. Az emberiség számára ma nincs más kiút, mint az, hogy a kis és nagy országok leüljenek a tárgyalóasztal mellé és meghányják-vessék, hogyan lehet kikerülni a kátyúból, hogyan lehet megmenteni az emberiség jövőjét. A népek azt várják vezetőiktől, hogy megtalálják a megoldás útját. Keleten és Nyugaton egyaránt azt akarják, hogy az elkövetkezendő években ne az atomhalált hordozó gépek szá,guldjanak a fejük fölött, hanem szputnyikok, explorerek, űrhajók röpítsék a fény sebességével a diadalmas embert ismeretlen világok felé. A francia légierők 17-es bombázó repülőgépe nyolc vadász kíséretében szombaton délelőtt légitámadást hajtott végre a tunéziai—algériai határ közelében levő Szakit-Szidi-J uszef falu ellen. Tuniszi közlés szerint a légitámadás áldozatainak száma 72 halott. A jelentések ezenkívül még 87 sebesültről tudnak. A francia részről kiadott hivatalos közlemény szerint a megtorló támadásra az adott okot, hogy a falu közelében szombaton reggel az algériai felkelők géppuskákkal lőtték a francia haderő felderítést végző gépeit. Tuniszi jelentések elmondják, hogy a bombák elpusztították a közigazgatási épületeket, a postát, a rendőrséget, bombák értek egy iskolát. Burgiba köztársasági elnök szombaton éjjel rádióbeszédben bejelentette: elhatározták, hogy az ENSZ elé viszik a légitámadás ügyét. A Tunéziában állomásozó francia katonaság minden csapatmozdulatát előzetes engedélyhez kötötték. A köztársasági elnök felhívása a csapatok végleges kivonulását követelte. Vasárnap Tuniszban országos gyásznap volt. Tunisz washingtoni nagykövete felhívta az amerikai kormány figyelmét az algériait tuniszi határon történt súlyos incidensekre. Amerikai körök nem közölték, hogy a tuniszi diplomatának a washingtoni külügyminisztériumban tett. lépése arra irányul-e, hogy kéri az amerikai kormány beavatkozását az ügybe. Maszmudit, Tunisz párizsi nagykövetét kormánya szombaton hazahívta. NAPTAR: 1958. február 11, Kedd. Névnap: Bertold. Napkelt«: 6 óra 57 perc. Napnyugta: 17 óra 1 perc. A NAP HUMORA: Sorozáson Jött a parancs, Cigány Tódornak meg kellett jelennie sorozáson. Mikor a tábori felcser faggatta, nincs-e valami testi hibája, ami alkalmatlanná tenné a katonai szolgálatra, Tódor azt válaszolta, hogy ő rövidlátó. — Elhiszem — felelte a felcser —, de bizonyítsd be. Tódor megvakarta a íejebúb- ját, aztán a szemközti falra mutatott: — Tetszik látni azt a szöget a falon? — Hogyne látnám! — Nohát én meg nem látom! — vágott rá Tódor diadalmasan. ♦ — Kovács István, a 89-es kecskeméti választókerület tanácstagja minden hónap második szerdáján délután 3-tól 5 óráig tartja tanácstagi fogadóóráját a városi kislakásoknál a 32. szám alatt, saját lakásán. — Békegyűlés lesz február hó 12-én az óbögi népkör helyiségében. A békegyűlés előadásának megtartására Nagygyörgy Lászlót, az MSZMP kecskeméti járási bizottságának munkatársát kérte fel a népfront-bizottság. — Hatvanezer forint községfejlesztési hozzájárulással és 24 ezer forint értékű társadalmi munkával Tataházán az Üjtele- pülésen is megépítették a villanyhálózatot. Ma már villany világít az Újtelepülis utcáin és számos lakásban is. A helyi lakosok azonban arra kérik a DÁV-ot, hogy szerelőjük a jövőben sorrendben, a tervek szerint végezze a lakások bekapcsolását. — Mezőgazdasági szakelőadásokat tart a bajai járásban a Hazafias Népfront-bizottság. A bátmonostori előadás megtartásári dr. Váradi Iván járási fő- állatorvost kérték fel. Dávodon pedig a tavaszi munkák megindulásával kapcsolatos tudnivalókról hangzik el ismeretterjesztő előadás. — SZERDÁN, február 12-cn, 9-től 13 óráig Weither Dániel, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának tagja tart fogadónapot a megyei párt-végrehajtóbizottság épületében. — 1000 köbméter földet hordtak a rossz földutak helyreállításához társadalmi munkában Orgovány község lakó:. Ezzel a járhatatlan dülőutak jórészét megjavították — könnyebb lesz majd a közlekedés, a szekerezés a tavaszi nagy munkák idején. — Az elmúlt évben a Mada- rasi Községi Tanács szénporos égetési eljárással több mint 200 ezer téglát készíttetett. A munka jó eredménnyel járt, s igen kifizetőnek mutatkozott. Ezért ebben az évben több mint 400 ezer tégla előállítását tervezik. A szénporos eljárással készített tégla önköltsége ! í 000 darabonként az 50 forintot sem éri el. — Megérkezett a davod-püs- pökpusztai artézi víz vizsgálatáról a budapesti Balneoiogiai Intézet szakvéleménye is. Eszerint a püspökpusztai artézi víz ásványvíznek minősül és kádfürdők beállításával a kút vizet reumatikus és ideggyulladáses betegek gyógykezelésére kitűnően fel lehet használni. — 200 csehszlovák és 66 magyar vendég tölti téli szabadságát az NDK legszebb téli üdülőhelyein az Érchegységben, Oberhofban és Rehfeldben. Az NDK-böl 180 dolgózó üdül majd a Magas Tátrában és 80-an Magyarországon, a Mátrában. — E hó 22-én, szombaton este 8 órai kezdettel rendezi meg a Kiskőrösi Nőtanács az év első estélyiruhás bálját. A 24 nyitópár számára már készülnek a szebbnél szebb báliruhák. (Lő- rincz Györgyné leveléből.) — Hirdetés. A Soltvadkerti Földmüvesszövetkezet igazgatósága keres azonnali belépésre, cukrászdájába szakképzett cukrászmestert. Előnyben részesítjük az olyan termelő cukrász- mestert, akinek házastársa foglalkozna az áruk értékesítésével. Az információképes jelentkezéseket kérjük február 18-ig a Soltvadkerti Földművesszövetkezet, Soltvadkert. Kossuth Lajos u. 15. sz. alá' küldeni. 295 A Kecskeméti Jogásznapok második napja Február 8-án, szombaton dr. Beck Salamon egyetemi tanár »Gondolatok a polgári perrendtartás novellájáról« című előadásával folytatódott a Kecskeméti Jogásznapok előadássorozata. Az országoshírű egyetemi tanár foglalkozott azokkal a kérdésekkel is, amelyeket a januári országgyűlés rendezett: a házassági bontóperek járásbíróság előtti intézésével, a bíróságok új feladataival, s a fellebbezések ügyével. Délután dr. Kádár Miklós egyetemi tanár, a Budapesti Tudományegyetem Jogi Kara dékánjának »A társadalmi tuIo V3 Képzett asztalost felvess a Jakabssállási Gépállomás Jelentkezés a helyszínen Magas kategória besorolás n Kiskunfélegyházi Gépállomás azonnali belépésre többéves gyakorlattal rendelkező szakképzett (nCzG^azdászt felütsz Jelentkezés: * a gépállomás központjában, Kiskunfélegyházán lajdon védelme, különös tekintettel a hűtlen és hanyag kezelésre« című előadása került sor,- ra. Dr. Kádár Miklós kifejtette előadásában többek között, hogy a társadalmi tulajdon hanyagság miatti megkárosítóit eddig hajlandók voltunk a kár mértékével nem álló, enyhe büntetéssel, sőt sok esetben fegyelmi büntetéssel »sújtani«. Mivel a társadalmi tulajdonban kárt okozókat a közszemlélet sem (téli el még olyan erőteljesen, mint a személyi tulajdon ellen vétőket —, s ez a múlt rendszer öröksége — szükségesnek látszik, hogy törvényeink szigorításával, a társadalmi tulajdon szándékkal, vagy szándéktalan megkárosítóit cselekményük igazi súlya szerint büntessük. Hivatkozott dr. Kádár Miklós az Orosz Szocialista Szovjet Köztársaság büntetőjogára, ahol még a munkaruha illetéktelen személynek történt J«aŐását is büntetendő cselekménynek minősítik — példát mutatva ezzel a szigorúsággal mindazoknak, akik nemtörődömségből, ha« nyagságból, gondatlanságból, vagy akár szándékosan is, — a társadalmi tulajdon megkárosítására törnek. A két országosneóű jogtudós értékes előadásához sok Bács- Kiskun megyei gyakorlati jogász szólt hozzá. Értékes észrevételeikkel, javaslataikkal nyújtottak segítséget a jogalkotói munkához. A Kecskeméti Jogásznapok programját nagyszabású far- suns* jogászbáí zártalle. NEMZETKÖZI SZEMLE