Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-10 / 8. szám
Egy válóper története 20 évig“ Várta a fß BSB^, hogy férje megjavu’ E mlékszünk a 930-as évek végére? Amikor olyan sok parasztszülő a lehető leg- könnyebbneK vélt úton — a tisztviselő pályán — indította el tiait a pantailonadrag, nyakkendő és KónyöKVédő leié? Amikor tanulás — müveltségbeli fedezet nélkül — akartak »ura- kat« faragni gyerekeikből? Amikor még nem volt nyitva az ut a népből szarmazottak számára a felsőbb iskolákba? Ebben az időben kezdődött ez a történet. A fiatal bácskai molnárlegényt szülei protekciója íróasztalhoz juttatja a községházán, s ezzel — bár a helyi intelligencia nem honpolgárosítja, de —megszünteti a régi, paraszti barátokkal vaió kapcsolatait. Osztályából kiesett, pantallós ember lett. S a pantallós, nyugdíjra jogosult közhivatalnok vonzó volt akkoriban a férjhezmenendó lányok előtt! Adóügyi jegyzővé, majd — egy rövid közigazgatási tanfolyam elvégzése után — segédjegyzővé kinevezett ismerősünknek is, — nevezzük a köny- nyebbség kedvéért G. I.-nek — hamar akadt feleségnek való a takarékos, házias M. L. személyében. Anyagilag azonban megalapozatlan volt a házasság. Ezt nem pótolhatta az a szorgalmas munka sem, mellyel G. I. nevet és tiszteletet szerzett feljebbvalói s a falu lakosai előtt is. Még szegényebbé tette őket a férj vidékre való helyezése: a kétfelé való élet az úrias pantallónadrág zsebéből minden garast kihúzott, s G. I.-nek a folytonos anyagi gondok között alig jutott ideje és ereje felelősségteljes munkájára. Erre pedig nagy szükség lett volna, mert felkészületlensége miatt hatalmas idegmunkába került feladata ellátása. s emiatt rövid időn belül ideges, kapkodó, bizonytalan emberré vált. F olytonos gond közben jut el a négy gyerekkel szaporodott család a felszabadulásig, s a szegény segédjegyző »'úrférje a házvezetőnőjével él együtt. Teljesen lemond házassága helyreállításáról, s hogy három gyerekét jobban ruházhassa, negyedik fiát örökbefogad- tatja egy ismerős családdal. A z 1954-től 1957-ig eltelt három év volt G. I.-né számára a legnehezebb: gyerekeit saját lábukra kellett állítania, s addig nem akart semmihez sem kezdeni. 1957-ben aztán mindhárom gyereke önálló keresővé vált, s ő beadhatta a válókeresetet. A közel húsz esztendőn át a legnagyobb idegfeszültségben és egyedül élő asszony, aki gyengének bizonyult férje változására várt, aki nem adta fel függetlenségét gyerekei érdekében, aki a legnyomorultabb és legniagányo- sabb életet élte, csakhogy gyerekeit a maga függetlenségében nevelhesse fel, — most férjhez megy az 1950-ben megismert, megszeretett, de eddig magától távoltartott pesti emberhez. L zért adta be a válópert, s a bíróság ezért is adott helyt keresetének: a hétévi különélés magábanvéve is elég ok a házasság felbontására. G. I. pedig? — Bár háziasszonyával együtt él — mégsem akart válni. A bíróságon is részegen jelent meg. Szavait nem lehetett komolyan venni. Teljesen mégsem ítélhetjük el. A felfelékapaszkodás 1930-as évekbeli divatjának, a Horthy- korszak embert, s jellemet gyengítő — urizáló pantallósokat kitermelő —. felelőtlen társadalompolitikájának áldozata. Sajnáljuk őt! Feleségének pedig kívánjunk boldog és nyugodt életet új házasságához. Gyerekeikre meg — akárhol találkozunk velük — (és sok helyen találkozhatunk ilyen gyerekekkel, nem néggyel, de négyszázzal és négyezerrel is!) vigyázzunk! A szülők keserű életéből bennük- maradt emlékek könnyen zsákutcába vezethetik az ő életüket is! Fábián Gábor nak« az ezt követő evekben bo alkalma nyílik, családjától távol — gondját felejteni a borivó cimoorák körében. Iszákos lett. Bár feljebovalói jóindulattal próbálták életét kirántani a kátyúból, s még orv*si vizsgalatra is kényszerítik, ahol megállapítják, hogy kóros alkoholizmusa mellett idegállapota is beteges, — szándékuk nem jár sikerrel. Felesége, kit az orvosi látleletek szerint kétszer is megvert, olyan súlyosan, hogy nyolc napon túl gyógyuló sebeket kapott — a kórházba számtalan csomagot küldött utána. S még az sem hatja meg, nem változtatja meg életét, hogy a feleség esengő levelet ír felgyógyulása után az alispánnak: helyezzék vissza falujukba. Kórházból való hazaérkezése után tovább részegeskedik, s az alispánnak küldött második, megható asz- szonyi levélnek (-... térjem, míg beteg nem volt, ellátta munkáját és családját«) már nincs to- ganatja: 1950-ben kiteszik állásából, mert felelőtlenül dolgozott, szinte menekült a munkájától, melynek tökéletesen eleget tenni nem tudott. A társadalom ezzel levette segítő kezét G. I.-ről, akinek most már az idő közben elhalt szülök földjéből kellett volna eltartania családját. D e a pantallóssá lett G. I. már nem tudta megragadni az utolsó lehetőséget az emelkedésre, nem tudott visszaváltozni paraszttá, s a szétzüllő gazdaságból az asszony saját anyjához menti haza gyerekeit. Ott ismeretséget köt egy férfivel, aki — pesti lakos lévén — sok levelet küld az asszonynak az elkövetkező években. 1951-ben ugyan békülni akar a férj, felesége hajlandó is lenne visszatérni hozzá, de G.„ I. még a megállapodás szerinti gabonafejadagot sem küldi el a gyerekeknek. A békülési szándék így kudarcba fúl, s hosszú pereskedés kezdődik a gyerektartási díjak megfizetése ügyében. 1954-ig tart ez az állapot, amikor a feleség megtudja, hogy meteor olós us RÖVID TELET JÓSOL Borisz Koljcsicki jugoszláv műkedvelő meteorológus — aki 1920 óta rendszeresen figyeli az ország időjárását — az idei télről azt állítja, hogy viszonylag igen rövid lesz. Január első felére és február közepére újabb hideghullámot jósol, nagy hótakaróval. Február végétől már enyhébb l^sz az idő és nagyobb hideggel nem kell számolni) Koljcsicki (szerint hamar beköszönt majt^ a tavasz és már február véjgén szép, napos idő várható. , A TÖRTÉNETE Január 5-én mutatkozott be a Deutsche Tanzrevue együttes Budapesten a Bartók-tercmbcn. Műsorukban a tánc történetét mutatják be az ókortól a mai napig. Jobboldali képünkön az együttes két tagja a koringét mutatja be, alul a Rock and Kollt járják a táncrcvü tagjai. • Vajon, a munkásság képviselője miként mondja a magáét? Kezdi már az is. Elpanaszolja, hogy tömeglakásokban laknak az újpesti, a kispesti, az angyalföldi prolik, 8—10—13 gyermekes munkáscsaládok is élnek szoba-konyhául szolgáló négyszer—négy méteres lyukakban, amelyeknek a laián nedvességéi penészfoltok virítanak. A gyerekek csak a tejeskocsikon, meg az üzletekben látnak tejet, máskülönben a piactereken szedegetik össze a sárgarépa-, káposzta-, meg gyümölcshulladékot, azzal tömik meg a mindig éhes hasukat. Döbbent csend követi a »»képviselő« felszólalását. Nem, nem a parlamentben, csak itt, a szak- szervezet székházának az ifik számára berendezett pinceszobájában. Hangtalanul felsír bennük nyomoré gyermekkoruk emléke; kishúguk, kisöccsük jut eszükbe, aki hányszor, de hányszor állt meg vágyakozással teli szemekkel a gyümölcsös, cukrosboltok kirakatai előtt. Mostani életük vetődik eléjük a játéknak szánt szavakban, s ezek marnak ott, belül, és a panaszt gyűlöletté, az urak, a gazdagok elleni engesztelhetetlen gyűlöletté izzítják. A játékot irányító színész töri meg a csendet. — Ezt te így olvastad az újságban? Valamelyik szociáldemokrata képviselő mondta így? — Nem. — Akkor miért nem úgy mondod, ahogy ők? És újságot vesz elő a zsebéből, szóról-szóra idézi belőle egy nemrég lezajlott igazi parlamenti vitán felszólaló szociáldemokrata képviselő beszédét. — Hót ez úgy beszél, mint a többi, az urak képviselői — tör fel a munkásfiatalokból. így döbbennek ró. hogy ott. TARJÁN ISTVÁN KI®EXYE III. ahol az ország sorsát intézik, róluk, a nincstelenekről, a proletárokról szó sem esik; ha igen, az is csak amolyan tessék-lássék módon. A színész burkolt nevelőmun- kája eredményeképpen rájönnek arra is, hogy a szociálcie- mokrata képviselők túlnyomó része lepaktált az urakkal, elárulta a munkásosztályt. — Lefizették a piszkokat! — mondja ki egyikük-másikuk a leleplező igazságot. — De ez közöttünk maradjon — inti őket a színész —, mert ide is bejárnak, a Szakszerve- zetbe, s nyakunkra hozzák a hekusokat. Aztán búcsút mondhatunk ennek a pincehelyiségnek. És az sincs kizárva, hogy más pinceszobába jutunk, ahol naponta legfeljebb csak egy órát láthatjuk a napot. A fiatalok megértik, hogy tilos az ő sorsukról hangosan beszélni is. Dehát senki nem törődik ő- velük? — De igen. Lassanként megsejtik, néhúnyan már tudják is, hogy a »föld alatt« növekszik, gyülemlik az erő, amely értük, a munkásokért küzd. Ha nem is mondják ki, hiszen tilos említeni is, tudják: »kommunisták pártjának« hívják azt az erőt. Ez a színész is annak a soraiba tartozhat, bizonyos, ha nem is mondta még. Ö pedig a műkedvelő színészi játék leple alatt egyre magasabb fokon neveli őket. Már Madách ►»Az ember tragédiójá«-nak az olvasópróbáit tartják. A világircdalmi remekműből az egyiptomi rabszolgák, a londoni vásár és a párizsi forradalom jelenetét gyakorolják. Eközben, mintha csak művészi útmutatásokat adna, a színész elmagyarázza a rabszolga, a kapitalista társadalmak lényegét, azt is, hogy miért robbant ki a francia forradalom a XVIII. század végén. Egyízben detektív is odavelő- dik közéjük, s míg hallgatja Ádáni és Éva diskurzusát, megkérdi: — Miért éppen ezt a színdarabot tanulják? — Kérem, most játsszák a Nemzetiben, de a fiataloknak nincs pénzük megnézni, viszont nagyon szeretnék tudni, miről is szól ez a darab — magyarázza meg a színész, s a hekus, az ifik kárörvendő mosolya közben kénytelen eltávozni, más »vadászterület« keresése végett. Ebben a társa" ágban csiszolja Kulich Gyula, a fiatal nőiszabász az értelmét és tanulja meg ifi munkatársai öntudatra nevelésének a fortélyait. De már bejárogat a szociáldemokrata párt nyolcadik kerületi szervezetébe is. S nemsokára, hogy a fiatalokat kitiltják a magukat lépten-nyomon munkásvezéreknek tituláltató vezetők a vasas szakszervezetből, mert félnek, hogy »műkedvelősdijük- kel« kompromittálják őket a mindenható hatalom urai előtt, — Kulich Gyula végképp a szociáldemokrata párt szervezetébe szorul, rövidesen fel is veszik tagnak. Közben állandóan tanul és élénk érdeklődéssel figyeli az idősebbek vitáit, s megbízott előadók beszámolóit. Megtörténik, hogy a szoedem vezetők az uralkodó osztály által is elismert írót kérnek fel előadásra, aki aztán azt fejtegeti magasröptű filozófálgalás- sal, hogy: — A proletáriátusnak nincs, nem is lehet osztályöntudata, mert a munkásosztály önakaratán kívül kerül abba a helyzetbe, amelyben van. Lehet-e beszélni tehát ott az öntudatról, ahonnan hiányzik az önakarat? Sokan meg sem értik tán a nyakatekert okoskodást, de egy magas, tiszta-homlokú, hullámos- hajú fiatalember szót kér, s míg a tekintete hideg gúnnyal szegezödik az íróra, megfontol- lan, szinte tagolja; —■ Ön téved. Fordítva kell a tételt felállítani. Hol van az a proletár, aki akarja, hegy olyan sivár, embertelen körülmények közé kerüljön, amilyenek között élni kényszerül? ... Igenis, a munkás Öntudatra ébredhet, és kell is, hogy ébredjen! Hogyan? Ha tanul, képezi magát, felismeri a társadalom ellentmondásait és önmaga, meg az osztálya erejét... Tévedés, vagy szándékos elferdítés azonosítani az öntudatos rhunkást a kocsmázö lumpenpi]oletárral..., akit viszont éppen az osztály társadalom juttatott . arra a sorsra, hogy már erkölcsi érzéke, igénye sincs talán az pmberhez méltó életre! Pillanatnyi csend követi felszólalását, majd fclcsatlan a taps. A fiatalok sugárzó szemmel néznek a velük egykorú társukra, akjit még kevesen ismernek csak közülük, az idősebbek pedig eg.vfmástól kérdezgetik: — »Ki ez fiú? Jól megmondta. Igaza van. Meg kell adni, okos egy gyerek.« A pácbla hagyott író az előadásához hasonló kificamodott érveléssel próbálja magát tisztára mosni; dé ez annyit használ csak a hírnevének, mint halottnak a lepedő. Az előadásról elmenőben, a legális szociáldemokrata párthoz formálisan tartozó, valójában azonban a föld alá kénysze- lített Magyarországi Kommunisták Pártfában működő idősebb munkások egyike ennyit mond: — Meglátjátok, ebből a fiúból még nagyszerű kommunista vezető lesz] — Ismerem — mosolygott társa, a vasmunkás. — Tavaly őszszel, míg a rendőrség nem figyelte a lakásomat, nálam járt szemináriumra. Kitűnő esze van. És a jcll|emc kristálytiszta. Ku- lich Gyulának hívják. 'Folytatása következik.)
