Petőfi Népe, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-14 / 293. szám

Törökország, Irak, Pakisztán és Irán képvise­lői sürgős megbeszélést tartanak a török főváros­ban a NATO-konferencia előtt. A bagdadi pak­tumhoz tartozó négy ország egyetért abban, hogy nagyobb katonai és gazdasági segélyt kellene kap- niok, hogy »-fenntarthassák a középkeleti békét«, Norvégiában mind jobban szélesedik a tilta­kozó mozgalom az ellen, hogy az országban atom- fegyver-táhiaszpontokat helyezzenek el. Norvég lapjelentések szerint a Nyland Hajógyár munká­sai Oslóban határozatot hoztak, amelyben élesen tiltakoznak az ellen, hogy a NATO vezetői atom­támaszpontokat létesítsenek norvég területen, Belgrádban tárgyalások kezdődtek a magyar és a jugoszláv élelmiszeripar tudományos—műszaki együttműködéséről. Bevan angol munkáspárti vezető Bonnba ér­kezése után találkozott Erich Ollenhauerrel, a Német Szociáldemokrata Párt elnökével, vala­mint az SPD vezetőségének tagjaival. A nemzet­közi politika időszerű kérdéseit vitatták meg, s »messzemenően azonos nézeteket vallottak a nemzetközi helyzet megítélésében«. Bevan szer­dán délután kijelentette, »nem szabad feltételez­ni, hogy a Szovjetunió most kevésbé hajlandó tárgyalni csak azért, mert már van interkonti­nentális rakétája«. A vitában Bevan lándzsát tört az európai atomfegyvermentes övezet meg­teremtése, valamint a külföldi csapatok kivonása mellett. Walter Nash szocialistapárti vezető, akinek pártja győzött a novemberi általános választáso­kon, megalakította az új újzélandi kormány^ és csütörtökön reggel letette a hivatali esküt, Az angol alsóházban 15 munkáspárti képviselő határozati javaslatot terjesztett elő, amely elítéli, hogy az Anglia fölött járőrszolgálatot teljesítő amerikai repülőgépek hidrogénbombát visznek magukkal. A határozati javaslat hangsúlyozza, hogy ez olyan rendkívüli intézkedés, amelyet »a nemzetközi helyzet tényei nem indokolnak«. Djuanda indonéz miniszterelnök csütörtökön délután bejelentette a parlamentben, hogy Su­karno elnök kimerült és pihennie kell. A kor­mányfő közölte, hogy Sukarno január elején hat hétre Indiába megy pihenni. Az amerikai hadsereg szerdán közölte mes­terséges holdprogramjának részleteit. Eszerint 1958 márciusában ágyúlövedék formájú mester­séges bolygót lőnek ki a világűrbe a Jupiter—C nevű rakéta segítségével. A holdbébi súlya 12.5 kilogramm lesz, a benne lévő műszereké pedig 4.5 kiló. A Magyar Népköztársaság athéni követének látogatását viszonozva meglátogatta az athéni magyar követséget Theoklitosz athéni pátriárka. Az érsek felkérte követünket, hogy tolmácsolja a magyar népnek karácsony alkalmából szívből- jövő jókívánságait. Az érsek egyben további eredményes munkát kívánt a népek közötti béke és szeretet erősítésére. Bulgonyln üzenete Eisenhowerhez és Ädenauerhez NAPTAR: Nikolaj Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, de­cember 10-én üzenetet intézett Dwight D. Eisen howerhez, az Egyesült Államok elnökéhez, va- tamint Konrad Adenauerhez, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjához. Az Egyesült Államok elnöké­hez intézett üzenetében Bul­ganyin azt javasolja: a Szov­jetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kötelezte magát, hogy nem használ nukleáris fegyvereket, s vállalja, hogy 1958. január 1-től legalább két- három évre ideiglenesen felfüg­geszti az összes ilyen fajtájú fegyverekkel kapcsolatos kísér­leti robbantásokat. Javasolja to­vábbá, hogy a három nagyha­talom egyezzen meg abban, hogy semmiféle nukleáris fegyvert nem helyeznek el sem Nyugat- Németország, sem pedig Kelet- Németország területén. Ezt ki­egészíthetné a Német Szövetségi Köztársaságnak és a Német Demokratikus Köztársaságnak olyan értelmű megállapodása, amely a nukleáris fegyverek gyártásának megszüntetéséről és arról intézkednék, hogy ilyen fegyvereket nem helyeznek el Németországban. Ugyanakkor Lengyelország és Csehszlovákia kormánya részéről elhangzott hi­vatalos jelentésnek megfelelően, ezek az államok szintén nem gyártanak és nem helyeznek el területükön nukleáris fegyvert. Javasolja Bulganyin, hogy az Északatlanti Szövetség és a varsói szerződés tagállamai kös­senek megnemtámadási egyez­ményt a két államcsoport kö­zött. Javasolja az Egyesült Álla­mok elnökének, kössenek szerző­dést, amely kihirdeti mindkét állam törekvését a barátság fej­lesztésére és a békés egymás­mellet! élésre. Rámutat továbbá, hogy a szovjet kormány hajlan­dó megegyezni a vezető állam­férfiak személyes találkozását il­letően az említett kérdések megvitatása céljából. A szovjet kormányfő felhívja a figyelmet azokra az intézke­BEIRUT. Damaszkuszban szer­dán megkezdték az amerikai szolgálatban állott Szíriái össze­esküvők perének tárgyalását. Az államügyész halálbüntetést kért hét vádlottra — köztük Sisakli volt államelnökre és a szintén külföldön tartózkodó Husszeini volt katonai attaséra. Mint a vádirat megállapítja, az összeesküvés célja az volt, hogy amerikai segítséggel meg­buktassák a jelenlegi rendszert désekre, amelyeket az Egyesült Államok és Nagy-Britannia su- galmazására tesznek annak ér­dekében, hogy fokozzák az Északatlanti Szövetség tagjai­nak háborús készülődését. Vé­gül megjegyzi, hogy az Egyesült Államok és más NATO-országok bizonyos körei tévesen értékelik a tudomány és a technika terü­letén kivívott szovjet sikereket, és megismétli, hogy a Szov­jetunió mindig azt akarta és azt akarja most is, hogy e nagyjelen­tőségű vívmányokat ne hasz­nálják fel pusztításra. Az üzenet befejezésül rámu­tat, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben a nagyhatalmaknak a közeljövőben történő intézke­déseitől jelentős mértékben függ az egész emberiséget érintő leg­fontosabb kérdések megoldása. * Adenauerhez intézett levelében a szovjet kormány aggodalmát fe­jezi ki amiatt, hogy kiterjedtek a NATO-tagállamok atomhábo­rús előkészületei és rámutat: A NATO-államok »kölcsönös füg­gésének« elve azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok Nagy-Britannia támogatásával saját katonai és politikai tervei­nek szolgálatába akarja állítani a tömb többi tagjának tudomá­Az Országos Béketanácshoz az ország minden részéből na­ponta érkeznek levelek és táv­iratok, amelyekben a magyar dolgozók csatlakozásukat jelen­DZSAKARTA. Dachjar vezér­őrnagy, a dzsakartai katonai helyőrség parancsnoka Dzsakar- tában szerdán bejelentette, hogy a dzsakartai körzetben működő, s a hatalom átvétele után az amerikai imperialistáknak ked­vező külpolitikát folytassanak. A terv egyik kezdeményezője egy Howard Stone nevű ameri­kai ügynök volt, aki már Guate­malában, Jordániában és Szu­dánban is szervezett államcsínyt Amerika érdekében. Amennyi­ben a terv megvalósult volna, az összeesküvők 400 millió dollárt kaptak volna Amerikától. nyos, gazdasági erőforrásait és emberanyagát. Ennek érdekében hívták össze a NATO tanácsá­nak ülésszakát. Bulganyin hangsúlyozza, hogy a Német Szövetségi Köztársaság jelentősen hozzájárulhatna a nemzetközi feszültség enyhítésé­hez és a béke megszilárdításá­hoz. Viszont sok tény tanúsítja, hogy a szövetségi kormány ezt minden eszközzel akadályozza. Az üzenet felhívja a figyelmet, hogy a leszerelést és a nemzetkö­zi enyhülést szolgálná, ha Kö- zép-Európában Németország mindkét részét magába foglaló atomfegyvermentes övezet jönne létre. Bulganyin emlékezteti Aden- auert a Szovjetunió kormányá­nak azokra a nyilatkozataira, amelyekben kifejti, hogy hajlan­dó csökkenteni Németországban állomásozó csapatainak létszá­mát, ha a Német Szövetségi Köztársaság területéről és más NATO-tagállamok területéről is kivonják az amerikai, az angol és francia fegyveres erőket. Bul­ganyin üzenete végül hangsú­lyozza, hogy intézkedéseket kell hozni a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság viszo­nyának megjavítására és kapcso­latainak kiszélesítésére. tik be a kommunista és mun­káspártok moszkvai békekiált­ványához, valamint a Béketa­nács felhívásához. valamennyi holland vállalatot az indonéz kormány ellenőrzése alá vonják. A kelet- és nyugatjával, a dél- és délkeletszulavesi, vala­mint az észak-szumátrai katonai hatóságok szintén kiadtak pa­rancsot a körzetükben működő holland vállalatok ellenőrzésere. A közép- és dél-szumátrai kato­nai hatóságok ugyanakkor óva intették a munkásokat attól, hogy kézbe vegyék a holland vállalatokat. Az AP jelentése szerint a dzsakartai katonai parancsnok csütörtökön rendeletet adott ki, amely megtiltja holland állam­polgároknak, hogy eladják a tu­lajdonukban lévő ingatlanokat vagy ingóságokat más állampol­gároknak. 1957. december 14, szombat. Névnap: Szilárd. Napkelte: 7 óra 24 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc, A NAP HUMORA: A napokban az egyik kecske­méti patikába bement egy idős nénike és altatót kért. A pati­kus gyanútlanul, először orvos­hoz tanácsolta, mert altatót csak receptre adhat ki. A nénike bá­natosan toporgott egy darabig s egyszercsak tétován újra meg­kérdezte a gyógyszerészt: — Tessék már mondani, a ko­csonyát is el kell, hogy vigyem? — Miféle kocsonyát? — ütötte fel fejét a gyógyszerész. — Hát azt, amit két napja főztem és nem akar megaludni.,, • — December 6-án választotta meg vezetőségét a Bajai V. kör­zet Nőtanácsa. A választás után megbeszélték a terveiket, mely­nek alapján december 11-én hat­hetes szabás-varrástanfolyam in­dult mintegy 25 hallgatóval. — Egyre körültekintőbben gondoskodnak a dolgozók védő­ruhaellátásáról megyénk állami, tan-, kísérleti és erdőgazdasá­gaiban, valamint a gépállomá­sokon. — A legutóbbi években mintegy 10 000 öltöny munkaru­hát, 4000 vattaruhát, 8000 pár csizmát, 6000 esőköpenyt adtak a dolgozóknak. — A Német Demokratikus Köztársaságban befejezték a né­met—francia közös produkciót, a Nyomorultak új filmváltoza­tát, Jean Gabin-nel a főszerep­ben. — Szeremle községben a Ha­zafias Népfront-bizottság kezde­ményezésére a község végrehaj­tó bizottsága a házi ipari szö­vést, fonást kívánja fejleszteni és a népművészeti értékekkel bíró szőtteseket a földművesszö­vetkezet útján megyeszerte ér­tékesíteni. A községben, ahol az iparművészeti szőttesek készíté­sének hagyománya van, azok fenntartására taníolyamot indí­tanak meg a közeljövőben. — Firenzében nemrég arany­éremmel tüntettek ki egy Fido nevű kutyát, gazdájához való hűségéért. Carlo Sorani, a ku­tya gazdája éveken át autóbusz- szal járt haza külvárosi házába, és Fido minden este hűségesen várta a buszmegállónál. Sorani 1943-ban egy bombatámadás ál­dozata lett, de a kutya 14 esz­tendő óta ma is minden este ott várja gazdáját a megállónál, ab­ban a reményben, hogy megjön. — A bajai járás községeinek iskolái közül a hercegszántói délszláv iskola lett az első a ta­karékossági versenyben. A má­sodik helyre a csávolyi általános iskola, harmadik helyre az ér- sekcsanáli iskola került. A leg­jobb iskolák jutalomban része­sülnek. — Baján a felsőtagozatú ne­velők számára bemutató tanítás­sal egybekötött továbbképzési napot rendezett a járási műve­lődési osztály. A nevelők jobb oktatói-nevelői munkájához fi- flgyelemre méltó segítséget nyújtott az első továbbképzési nap. Sok nevelési és oktatási kérdés került megvitatásra. — Három új típusú rádió mintapéldánya készült el a Te­lefongyárban. Kettőt ultrarövid hullámsávval is ellátnak. A te­lefongyári készülékek minőségé­vel a közönség elégedett. Ezért most arra törekednek, hogy bő­vítsék típusválasztékaikat. Tel­jesítményben, formában pedig jobbat, szebbet adjanak a vá­sárlóknak. A gyár egyébként december végéig 4000 rádióké­szüléket exportál Csehszlovákiá­nak. A lottó s heti öt laiálatos szelvénye: 7, 26, 59, 73, 80 <— Több mint 200 elhagyott szegény öregnek készít ajándék­csomagokat a Kecskeméti Nota- nács karácsonyra. Az asszonyos nagy gonddal csomagolják a keaves es szép holmikat, a sze­retet, az öregek iránti megbecsü­lés megható kis tanújeíeit. — Nemcsak Fisanan, Csehszlo­vákiában is akadnak íerüetor- nyok. Ezek köze tartozik Üsty nad La bem városka templomá­nak tornya, amely 186 centimé­tert íerauit el eredeti helyzeté­ből, A kassai dóm főtornya 4i centiméterrel dőlt meg eredeti helyzetéből. — iszeruiui járási és városi fő­orvosi értekezlet volt Kecske­méten. Ennek keretében »A falu- szuresek szervezéséről és jelen­tőségéről« dr. Mihály Gyula ba­jai járási főorvos tartott elő­adást. — Vaskút községben felborult egy traktor és esés közben sú­lyosan megsebesítette a pótko­csin helyet foglaló Rekmann Ist­vánná, ottani lakost. A mentők szállították a bajai kórházba. — A Kínai Államtanács ki­adta a kínai írást módosító ábc- jét. Az ábc lehetővé teszi a be­szélő nyelv könnyebb leírását, a felnőttek írástudatlanságának csökkentését általában az egysé­ges köznyelv elterjedését. Az ábc-tervezet 26 latihbetűből áll, — A Kossuth-klubban csütör­tökön délelőtt kezdődött a fővá­rosi és a vidéki műszaki könyv­tárosok ankétja. Az értekezleten Mátrai László akadémikus elnö­költ. Az ankét fő témája a doku­mentációk központi irányítása és felmérése. Erről az Országos Műszaki Könyvtár igazgatója tartott vitaindító élőadást. Az an­kéten pályázatot hirdettek a műszaki könyvtárak számára, melynek célja, hogy a könyv­tári módszereket megjavítsák. — Kérdezz—felelek postát ál­lított fel a Kecskeméti Nőtanács. A posta a nőknek kíván segít­séget nyújtani azzal, hogy a sok­irányú — művelődési, nevelési, politikai kérdésre — feleletet ad az asszonyoknak. A kis postalá­dát —, amely hű utánzata a ren­des postaládának — a nőtanács Széchenyi tér 20. szám alatti épületén helyezték el, s érekes- sége, hogy a férfiak ajándéka. — A hideg idő beálltával tel­jes kapacitással dolgozik a két téliszalámigyár. Különösen Sze­geden halad jól a munka, már elkészítették a tervezett meny- nyiséget és úgy számítják, hogy előirányzatukon felül még 40 vagon téliszalámit készítenek, a budapesti gyárban is mintegy 20 vagonos többlet teljesítésére számítanak. — Több mint félmillió forin­tot fizet az Állami Biztosító a rudabányácskai tűzkárosultak- nak. Mint ismeretes, december 2-án tűzvész pusztított a Sátoral­jaújhely mellett fekvő Rudabá- nyácska községben. Tizenkét ház teljesen leégett, köztük zsupfe- deles, pala-, cseréptetős egy­aránt. Megsemmisült több csűr, pajta, szín, gazdasági felszerelés, bútor, ruha és ágynemű. A kár mintegy 800 000 forint. A ká­rosultak közül tizennyolcnak volt tűzbiztosítása, amelynek alapján az Állami Biztosító több, mint 500 000 forintot térít meg részükre. — Jugoszláv és olasz karmes­terek magyarországi hangle­mezfelvételeiről indulnak tár­gyalások. Darvas Gábor, az Ál­lami Hanglemezgyártó Vállalat művészeti vezetője ez ügyben januárban Jugoszláviába és Olaszországba utazik. „ A BABONÁK ELLEN Hej, péntek és tizenhárom : Szörnyű módon hány emberiéit! Nem kevesek szerint ez csak csupa bajt hoz, nem szerencsét.., Nem cáfolom, úgysem hinnék, inkább ez a javaslatom: azt kérdezzék, ki lottóval nagy köteg pénzt nyert e na­pón! (— kás) Megkezdődött Damaszkuszban az összeesküvők pere A magyar dolgosók levelekben és táviratokban jelentik be csatlakozásukat as Országos Béketanács felhívásához Lefoglalták a dzsakartai holland vállalatokat Az indonéziai események további visszhangja

Next

/
Oldalképek
Tartalom