Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-14 / 267. szám
MINDENKINEK EHDEKE a több kenyér, a nag jobb lövedelem A bajai járás területén az idén igen szép terméseredményeket értek el szocialista szektorok és az egyéni parasztok. Kukoricából 30 mázsára becsülöm a hol- dankénti átlagtermést, cukorrépából nem ritka a 200 mázsa holdanként. A terméseredmények elérésében a kedvező időjáráson kívül igen nagy része van az időben és jól elvégzett munkának. Jól zajlott le a tavaszi szántás-vetés, az aratás. Véleményem szerint azonban az őszi munkákkal elmaradtak a járás termelői. Igaz, szeptember második felében néhányszor kaptunk kiadós esőt, ami akadályozta a betakarítást. Emiatt sietni kellett a szürettel is, mert a szőlőt, főleg az ezerjót több helyen meglepte a szürke rothadás. Az sem csekélység, hogy 29 000 holdról kellett lelakarítani a kukoricát, ami körülbelül 8700 vagont tesz ki, azonkívül jelentős területen volt egyéb kapásnövény. A hosszú ideig tartó szép idő a parasztság egy részét elbiza- kodottá tette, azt mondják, nem kell sietnünk, hiszen jó idő van. Az ilyen elgondolásokra nem helyes építeni, jártunk mi már úgy, hogy az idő hirtelen elromlott és december végén alig lehetett belekapargatni a magot a talajba. A szakemberek cs a gazdálkodáshoz jól értő parasztemberek tudják, hogy a betakarítással azért kell igyekezni, mert az őszi kalászosok egy része kukorica után kerül a talajba. Ha a kukoricaszárat időben levágják, mielőtt az őszi szelek le nem tördelik a levelét és az eső ki nem mossa a levélzet tápanyagait, akkor közepes szénaértéket nyernek. Később már jóformán semmi értéke sincs. Fontos a jó terméshez a jó ta.ajelokészítés is. Ha időben szántanak, mire elérkezik a vetés ideje, addigra jól beérett talaj alakul ki, amely olyan, mint a jól kelesztett kenyér, ha összenyomják, rövidesen eredeti állapotába kerül vissza. Másik fontos követelmény, hogy a mag kellő időben kerüljön a talajba. Ez a búzánál október végét jelenti. November első felében vagyunk, tehát nagyon fontos, hogy a hiányzó búzavetéseket minél előbb elvégezzék a termelők, mert a jelentések szerint még több száz hold vár vetésre. Ha későn kerül a földbe a mag, a kis növény nem tud eléggé megerősödni, nem bírja a nagyobb hideget és akkor tavaszig megritkul, kifagy. A későn vetett magból kikelt növénynek ősszel már nincs ideje bokrosodni, ilyen esetben azután tavasszal azt tapasztalja a gazda, hogy egy tőről csak egy szál hajtás fejlődik, míg más esetben 3—4 szál is előtör. Ha már a kenyérgabonánál tartunk, meg kell említeni, hogy az idén járásunkban kereken 22 000 hold kenyérgabona volt, a szántóterület 23 százaléka. Ekkora területre feltétlenül szükség van a következő gazdasági évben is, addig míg a jobb trágyázás, talajművelés következtében a termésátlagok legalább U—12 mázsára nem emelkednek. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az eddig elvetett kenyérgabona területe alatta marad a tavalyinak. A parasztságnak gondolni kell arra, hogy szüksége van megfelelő mennyiségű búzára az államnak, mert nem helyes, hljl külföldről indokolatlanul nagy mennyiségű kenyérgabonát hozunk be, akkor mikor országunk területe alkalmas annak termesztésére. Tapasztalható, ho'gy azokon a talajokon, rhol nagy mennyiségű szervesanyagnak, gyökérmaradványnak és egyebeknek kell a keléssel egyidőben el- bomlania, ott az őszi vetések gyengén kelnek. Ugyanis a talaj baktériumai az oldott állapotban levő fehérjét és nitrogént annyira felhasználják a lebontási munka során, hogy a növényke részére felvehető nitrogén alig van a talajban. Ilyen esetben kevés nitrogénműtrágya is jól elősegítheti a növényzet erősebb fejlődését, nagyobb meny- nyiség adagolása nem ajánlatos, mert a csapadék az oldott, de fel nem vett nitrogéntartalmú anyagokat a talaj mélyebb rétegeibe mossa. A vegetáció megszűnte előtt kell elvégezni a 2—3 éves lucernások őszi foszfor műtrágyázását, hogy az egyoldalú nitrogénfelhalmozódást foszforral ellensúlyozzuk. Szeretnék rámutatni az őszi istállótrágyázás előnyösségére a tavaszival szemben. Főleg a kapások alá való trágyázásról van szó. Ősszel a mélyszántással egyidőben kell a trágyát a talajba juttatni. Azért írtam meg mindezeket, .nert fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy az őszi munkákat meg kell gyorsítani. Ez mindenkinek érdeke, mert ha nagyobb lesz a termés, több lesz a parasztembernek jövedelme, de nagyobb kenyér jut a nép asztalára is. Petróczi József Tuzoltószertár-avatas Öre«tényen Szép ünnepség keretében avatták fel vasárnap délelőtt Szakmár-Öregtényszálláson az önkéntes tűzoltók szertárát. Az épületet a párt és a tanács támogatásával a szállás lakossága, élükön az önkéntes községi tűzoltókkal építették fel. Az épület egyik végében van a tűzoltószertár, mellette az őrszoba és a másik végén egy terem van, amit összejövetelekkor, vagy oktatás céljára fognak felhasználni. Ebben a teremben működik majd a gazdakör is. A szertáravató ünnepségen jelen volt a Kalocsai Járási Tanács titkára, ünnepi beszédet a Szakmári Községi Tanács titkára mondott. Jelen volt a kalocsai tűzoltóalosztálytól Drubi főhadnagy, alosztályparancsnok is. Az osztályparancsnokságtól Nép Mihály tűzoltószázados mondott köszönetét mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a tűzoltó6zerlár felépüljön. T alálkostam a nacionalizmussal Több helyen valami megfoghatatlan dolognak, a napi munkától, eseményektől távol álló, különválasztható feladatnak tekintik a nacionalizmus elleni harcot. Amikor Kunszálláson a nacionalizmus konkrét megnyilvánulásairól érdeklődtem, az egyik pártvezetőségi tag úgy nyilatkozott, hogy 1945 óta ők nem tapasztaltak ilyen jelenséget. Sajnos, nemcsak Kunszálláson, hanem máshol is előfordul, hogy a napi munka tömkelegében az elvtársak nem veszik észre az ilyen megnyilvánulásokat, sőt ilyen hibát maguk is elkövetnek. Jártam olyan községben, ahol a tanácsi és pártvezetők valóságos átoknak, munkájuk fékjének tekintettek a lakosság vegyes anyanyelvű összetételét és szerencsésnek tartják azokat, akik »szinmagyar« községben működnek. Lakitclekcn egy kisiparossal beszélgettem a község életéről cs közben az ragadta meg a figyelmemet, hogy milyen büszkén hivatkozik arra, hogy náluk, bár sok a betelepült lakos, de még csak »cigány és zsidó sincs-» közöttük — mondotta. Ugyanebben a községben a tanácselnökhelyettes ezt azzal toldotta meg, hogy elmesélt egy esetet, amikor is a közelmúltban egy teknővájő cigány iparos letelepedési engedélyt kért községükben, azonban ők visszautasították. »Mi is lenne, lia itt clszaporodnának?“ De álljunk meg! Enyi is elég a példák felsorolásából. Sok helyen találnánk ehhez hasonló eseteket. Vajon igaz-e, hogy a nemzetiségiekkel sok baj van? Ügy hisszük nem ők, hanem a nacionalizmus okoz bajt, amit legtöbbször az ellenség tudatosan meg is lovagol. A nehézségek oka nem az. hogy egyes községekben más anyanyelvűek is laknak, hanem az, hogy az ilyen helyeken nem harcolnak eléggé a más népek gyűlöletében, ócsárlásában, lebecsülésében jelentkező magyarkodás ellen. Ugyan kinek az érdeket szolgálja az ilyen légkör? A dolgozó parasztokét, munkásokét, vagy értelmiségiekét? Egészen biztosan nem. Könnyű felismerni, hogy nem az ő érdeküket. Egyedüli haszonélvezője az ilyen viszálynak az osztályellenség, amely a nemzetiségi civódásban háttérbe vonulva, zavartalanul végzi aknamunkáját, terjeszti a »minden magyar testvér“ hamis jelszavát. Igen. Most mindenkit testvérnek, barátnak szólít, bezzeg másként viselkedtek, amíg ők voltak hatalmon, amíg a vagyon volt az úr és háborítatlanul folytathatták a kizsákmányolást! De nézzünk a jelszavak mögé, nézzük a dolgok eredőjét. Soha ne tévesszük szem elöl a régi hatalma visszaszerzésére spekuláló osztályellcn- séget. ök nem barátaink nekünk. Barátaink a dolgozók nagy tömegei, de ellenségeink a régi rend visszaállítására törő, hatalmuktól megfosztott uralkodó osztályok maradványai. Még akkor is, ha most már a kétkezi dolgozók között próbálnak meghúzódni. Megkülönböztetjük barátainkat az ellenségtől, de nem anyanyelvűk, hanem osztályhelyzetük alapján. Így ítéljük meg őket> ezt tartsuk szem előtt! Nagy József „Amíg fejsze lesz a világon, minket nem lehet szétijeszteni!“ Megvédte szövetkezetét a szanki Petőfi Tsz tagsága Azt csak Gortva l'ercncné tudná megmondani: mennyi szappan, meg dörzsölés kell az olyan kapca kimosásához, ami csizmástól együtt másfél hétig nem kerül le a férfiember lábáról. Cehét tavaly ősszel nyomosabb gondja volt Gortva elvtársnak, a szanki Petőfi Tsz elnökének, mint a kapcacserével bajlódni. Móricgát pusztán is megbolydult a világ s a szövetkezet körül úgy ólálkodtak a kulákok, mént birkahodály leörül a farkasok s marásra készülve üvöltötték a véres fenyegetéseket. — Először csak üléseztek meséli visszaemlékezve Gortva elvtárs. — Harmadkézből tudtam meg, hogy engem is beválasztottak nagy kegyesen valami nemzeti bizottságba. Mondom Takács János komámnak, a Lenin Tsz párttitkárának: olyan itt a pusztán az ember, mint a süket, gyerünk Félegyházára kicsit szaglá- lódni. Be is kerékpároztunk. Ott is valami ülésező bizottságba botlottunk, Csak nézem ám: csupa- csupa vastagnyakú kulák! A szentségit! Sarkon is fordultunk: láttuk, amit akartunk, nekünk itt semmi keresnivalónk! Visszamentek a pusztára. Gortva elvtárs magához szólított három derék legényt: Király Pistát, Csömör Sándort és Csendes Palit. — Idefigyeljetek. Nekem van egy vadászpuskám, ti meg fogjatok egy-egy fejszét. Beülünk ide az irodába. Az egyik ablak az istállókra, a másik a ta- karmányos kazlakra meg a raktárra néz. Ha gyanús emberfiát látunk, én odasózok a puskából, ti is tudjátok, mirevaló a fejsze. Innen, ebből a szövetkezetből, ha körülöttünk az egész világ tótágast fordul is, egy tűérő el nem veszhet. Értettétek? Úgy is lett. Éjjel-nappal ébren volt a maroknyi őrség. Egy éjszaka észrevették, hogy öt tehén az udvaron cselleng, valaki kiengedte az istállóból. De hasztalan keresték a tettest, pedig Király Pista megígérte, hogy bélit ontja, ha kézrekapja... Gortva elvtárs estefelé hazaszaladt a lakásra, de csak az ablakon zörgetett be: — mi újság, anyja, megvagytok? — s vissza a központba! Másfél héten keresztül volt vetetten az ágya... De az emberek megzavart lelkét is helyre kellett billenteni közben. Annus Dezső egyszeresük hírülhozta: nagy baj lesz, ölik a A kora délelőtti órákban egy népesebb csoport lépett ki a Kees» keméti Gépgyár kapuján, — a beteglátogatók. Mivel a nem kívánatos ázsiai influenza ide is ellátogatott és egyik napról a másikra ágynak döntött férfit, nőt egyaránt, a forró vas pedig megégetett egynéhány embert, úgy határoztak, hogy ellátogatnak a betegekhez egy kis baráti beszélgetésre, vigasztalásra. A jó szó mindig jól esik, kivált, amikor beteg az ember. A kapuban elköszöntek egymástól. Mindegyikük zsebében ott volt a szokásos kis ajándékcsomag. Ki erre, ki amarra, Rékasi Ferenc és Faragó Janóé a Rendőrfalu felé irányították lépteiket. Rékasi Ferenc zsebében is ott lapult az ajándék, egy kis füstölnivaló Szabó János számára. Kényelmesen lépegettek. Tíz perc múlva benyitottak a II. utca 22. számú ház kapuján. Tájfifténzcsotá Szabó János otthonába. Hát kit látnak, mint a »beteg“ Szabó Jánost, aki éppen a padlásról jön lefelé egy nagy kaskával a kezében. Megvárták, amíg leért, s aztán Faragó “János megkérdezte: — Mi is a betegsége? — Lábomra fröcs- csent a vas, megégett. A két beteglátogató összenézett, azután Faragó János vette át ismét a szót. — Ügy gondolja, hogy a beteg lábat gyógyítja a kukoricahordás? — fordul Szabó János felé. — Nem én hordom — próbálja félrevezetni a beteglátogatókat —, hanem a család... Mindketten alaposan körülnéznek. Teszik ezt azért, nehogy szó érje a ház elejét, mely szerint felületesen nézték meg a dolgokat. Azonban hiába erőltetik a szemüket, nem vélik felfedezni a »családot.“ A konyhaajtó előtt hegynyi magasságban kukorica, mellette Szabó János, kezében a nagy kosárral. Bosszantotta a két látogatót Szabó János hazudozása. — Beteghez jöttünk és kukoricahordó napszámost találtunk — mondták a szemébe. Szabó tiltakozott, de lassan belátta, kár a hazugságért, — rajtacsíptek. Előkerült a zsebből a beteglátogató cédula is. Rékasi Ferenc a következőket írta rá: Kukoricahordás közben találtuk a „beteget”. Odanyújtotta a kis papírt aláírásra Szabó Jánosnak. Ö nagy nehezen, de alákanyarin- totta a nevét. Elköszöntek egymástól. s lépteiket a gyár felé irányították. Az úton mi másról eshetett szó, mint a Szabóféle „betegségről”. — Emlékszem, hogy nyöszörgott, jajveszé- kelt, amikor a vas ráfröccsent a lábára — szólt epésen a gyár be- teglátogatója. — Az állam pénzén kukoricát hord, ahelyett, hogy pihenne — emígy az SZTK kiküldöttje, Faragó János. — Ami azt illeti, nem valami jó gyógyír az égési sebre a padláslépcső — jegyezte meg kissé irónikusan Rékasi Ferenc, majd kezét a zsebébe tette, a lapuló cigarettacsomagra. Elővette, azután így szólt: — Nem adtam oda, mert ez csak betegnek jár. Ű pedig táppénzcsaló. Nem érdemli meg az ajándékot. Ez az igazság. Éppen ezért helyesen tették, hogy levontak két- napi táppénzt is Szabó Jánostól. Ez az eset pedig szolgáljon tanulságul mindenki számára: Legbiztosabb az egyenes út. Venesz kommunistákat, meg a tsz-tago- kát országszerte, osztozkodjunk szét s ki-ki bújjon el. Az elnök a sarkára állt. Szétosztjuk, ami jár, de többet semmit! Ha meg ülésről van szó, hát ahhoz is kettő kell: egy, aki csinálja, egy meg, aki állja... Hét tagot megrémített az ijesztgetés; ezek még akkor kiléptek. De két új taggal nemsokára szaporodtak s a meglévő hu- szónkét tag most, az esztendő végén elégedetten, a jó munka érzésével tekinthet vissza a múltra. Megvédtek a szövetkezetei s úgy dolgoztak éven át, mint soha még. ( Mi van a kilépettekkel? —* Szédelegnek ide-oda, legtöbbjük bánja már, mint a kilenc köly- ket vető kutya, hogy hagyta magát kiijeszteni — mondja Annus Ferenc, kis kárörömmel, meri Dezső testvére is kilépett, ö, a bátyja, meg a nővére viszont bent maradtak. — Dehát a háborúban is van veszteség. Mi, a többség azért is megmutattuk, hogy nem vagyunk olyan ijedős fajták.,. Kezetfogunk. Gortva elvtárs vastenyerének szorítására majdnem felszisszenek. Derék tenyér, jól szolgált benne tavaly ősszel az a vadászpuska s okos embernek keresi a kenyeret, Ez az okos, lelkes ember szervezte meg nemsokkal a vihar után a tsz-ben a pártalapszerve- zetet s 1950 óta, az alapítás óta áll, előbb mint brigádvezető, majd mint elnök, a Petőfi Tsz élén, AZt mondja: — Amíg fejsze lesz, addig minket senki isten vagy ember szét nem veri -r-> En pedig azt mondom: amíg ilyen emberek, mint Gortva Ferenc, Király István, Csendes Pál és Annus Ferenc tagok lesznek a szanki tsz-ben, addig itt csúf ul megbukik minden ellenforradalmi kísérlet s a szövetkezet mindig csak előre lépked! G. K>
