Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-08 / 235. szám

„Fel kell készülnünk arra, hogy egyszer elhagyhatjuk bolygónkat" JoliatiCurie a szovjet műholdról Vasárnap is a világ több pont­ján látták a mesterséges holdat. Elszállt Capetown telett, majd az Indiai-óceán déli részén át elhaladt Ausztrália keleti része felett. Látták Kanada északi része fölött, majd 20 percre rá a zöldfoki-szigetek térségében. Ezt követően ismét az Indiai- óceán és Ausztrália lelett jelent meg. moszkvai idő szerint dél­után l(i óra 11 perckor elérte Tokiót, 10 óra 37 perckor Chi- chagót, hét perc múlva a kubai Santiagói. A moszkvai rádió kö­zölte, hogy további különleges berendezéssel ellátott mestersé­ges holdakat fognak felbocsá­tani. Tanjnkovics professzor, a tökbajlásos berendezések szak­értője kijelentette: Most már biztosan elmondhatjuk, hogy műszereknek a Holdba való rö- pítése néhány éven belül éppen olyan valósággá válik, mint az első mesterséges hold kilövése. Az Egyesült Államok hadügy­minisztériuma bejelentette, hogy az Egyesült Államok műhold felbontótási programjának kere­tében néhány napon belül meg­történik a harmadik kísérleti kilövés. Magát a mesterséges lioldat valószínűleg csak a jövő tavasszal bocsátják fel. Frede­rick Joliot-Curie professzor, a Nobel-díjas francia atomtudás vasárnap kijelentette: a szovjet mesterséges bolygó kilövése for­dulópont a civilizáció történeté­ben. Le Journal de Dimanche című vasárnapi lapnak adott in­terjújában a professzor hangoz­tatta: Ha most nyitva áll előt­tünk a világűr, akkor fel kell készülnünk arra, hogy egyszer elhagyhatjuk bolygónkat. Jemenben és Ománban ismét tellágoltak a harcok Jemen bonni követsége közöl­te, hqgy az angol haderők ismét behatoltak jemeni területre, majd ott veszteségeket okozva visszahúzódtak. Ugyanakkor an­gol lökhajtásos bombavető repü­lőgépek a nemzetközi jog meg­sértésével átrepültek Tátit vá­rosa és annak kikötője felett. Omani jelentések szerint a bu­raimi oázis és az Alpevud hegy­ség környékén állomásozó brit csapatok Észak-Omanba vonul­tak, hogy ott elfojtsák a kitört felkelést. A felkelés annak a hatása alatt robbant ki, hogy az omani csapatok sorozatos győ­zelmeket arattak az ottani brit helyőrség felett. A jelentés ar­ról is beszámol, hogy az ango­lok sok omanit megöltek. Tüntetés San Marinoban a törvényes kormány mellett San Marino- főterén vasárnap délután kétezer főnyi tömeg tüntetett a törvényes kormány mellett. A két régenskapitány és az államtanács tíz szocialista és kommunista tagja megjelent a kormánypalota erkélyén és bő- izédet intézett a tömeghez. Va­sárnap hajnal óta olasz csend­őrök szivárognak be a San Ma­rino-) Roverta falucskába, ahol a törvénytelen San Marino-i kormány tartózkodik. A köztár­saság területe ezen a falucskán kívül még mindig a törvényes szocialista kormány kezében van. m tó a nagyvilágban Vasárnap reggel háromnapos vietnami látogatásra Kínából Hanoiba érkezett az Anion Ju- gov vezette bolgár kormánykül­döttség. A japán kormány ismételten azzal a javaslattal fordult a szovjet kormányhoz: szüntessen meg a jövőben minden atomrob­bantási kísérletet. A szovjet kor­mány válaszjegyzéke emlékeztet arra, hogy a szovjet kormány évek óta követeli, hogy a nyu­gati hatalmak részvételével jöj­jön létre egyezmény az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek haladéktalan megszüntetéséről. Ezt az egyezményt azonnal meg lehet kötni, mihelyt az Egyesült Államok és Anglia ehhez hoz­zájárul. A szovjet válaszjegyzék végül megjegyzi, hogy a kísér­letek beszüntetése ügyében az amerikai és az angol kormány­hoz kell fordulni, mert ezek akadályozzák a megegyezést eb­ben a kérdésben. A Csehszlovák Köztársaság­ban vasárnap ünnepelték a nép­hadsereg napját. A nemzetvé­delmi miniszter az ez alkalom­ból rendezett ünnepi gyűlésen rámutatott az újjáéledő nyugat­német militarizmus veszélyére. A Német Demokratikus Köz­társaság népi és tartományi ka­marája hétfőn együttes ülést tartott. A napirend egyetlen pontja Wilhelm Pieck köztársa­sági elnök hivatali megbízatásá­nak meghosszabbítása volt. Végrehajtatták a halálos ítéletet Nagy Lajos ellenforradalmát; postarabién Végrehajtották a halálos ítéle­tet Nagy Lajos kecskeméti ellen­forradalmár, postarablón, akinek teljes bűnlastromát hosszú lenne most itt felsorolni. Nagy Lajos — aki SS-katona folt és előzőleg nyolcszor volt büntetve különböző bűncselek- nényekért — Kecskeméten már íz első ellenforradalmi megmoz­dulásokon ott volt. Részt vett a rablók, gyilkosok, tolvajok bör­tönből való kiszabadításában. Később már mint a fegyveres felkelők parancsnoka, osztogatta utasításait, közben arra is volt gondja, hogy elrabolja a megyei pártbizottság pénzét, 235 0Ü0 fo­rintot. November 4 után bealkonyult az ellenforradalmi vezetők tény­kedésének, de igazi énje, a rab­lás mellett kitartott és több tár­sával együtt kirabolta a mária- városi postát. A népbíróság szegedi külön- tanácsa júniusban halálra ítélte, Nagy Lajos azonban fellebbezett, A halálos ítéletet most a Legfel­sőbb Bíróság is jóváhagyta és Nagy Lajost a Mackó utcai bör­tön udvarán felakasztották. ÜJ, KORSZERŰ FÉRFI ÉS NŐI FODRÁSZ- ÉS PEDIKÜRÜZLET NYÍLT Kecskeméten, a Rákóczi úton, a rendőrséggel szem­ben. Hideg, meleg folyóvíz­zel ellátott kiszolgálás. 1824 Mit kell tudni az államigazgatási eljárást szabályozó törvényről Dr. Bodóczky László, a megyei bíróság elnökének nyilatkozata — A Petőfi Népe munkatársa fel­kereste dr, Bodóczky László elv­társat, a megyei bíróság elnö­két, hogy a napokban megje­lent államigazgatási eljárást szabályozó törvény életbelépé­se alkalmából annak céljáról és jelentőségéről tájékoztassa la­punk olvasóit. Dr. Bodóczky László elmond­ta, hogy az államigazgatási el­járás általános szabályairól szó­ló 1957. évi IV. törvény az utób­bi évek egyik legjelentősebb al­kotása, A törvény célja az ál­lamigazgatási munka törvényes­ségének biztosítása és ezen ke­resztül szocialista jogrendsze­rünk megszilárdítása. A tör­vénynek két alapvető követel­ménye van, éspedig az állampol­gárok jogainak védelme, továb­bá az eljárás eredményességé­nek a biztosítása. Ezt a célt szolgálja az ügyintézés decent­ralizálása, továbbá a 3. §-ban foglalt az a rendelkezés is, hogy az államigazgatási eljárásban a fokozatok megtartása kötelező. Ez azt jelenti, hogy bármely ál­lamigazgatási szerv egy konk­rét ügyben csak azon a fokon járhat el, amelyet részére a jog­szabály megállapít. Ez a törvényi rendelkezés vé­get vet. annak a korábban fenn­állott gyakorlatnak, hogy fel­sőbb szerv elvonta az ügyet az alsóbb szerv hatásköréből, amely által az utóbbi önállóságát csor­bította. Nagy könnyebbséget je­lent a dolgozók számára a tör­vénynek az a rendelkezése, amely kimondja, hogy az állam- igazgatási eljárást nemcsak az ügyfél állandó lakhelye, hanem Az idén is megrendezik a Szovjet Film Ünnepét A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának méltó megünneplésére széleskö­rű tervet készítettek a külön­böző szervezetek, intézmények. Az ünnepi megemlékezések egyik érdekes mozzanata lesz, hogy ebben az időszakban tart­ják meg a hagyományos Szovjet Film Ünnepét, A legkiválóbb vj szovjet filmek bemutatására kerül sor ezen az ünnepélyen, amelyek a különböző nemzet­közi filmfesztiválokon dijakat és nagydíjaliat nyertek. A MO- KÉP rendezésében megtartandó Szovjet Film Ünnepén termé­szetesen az utóbbi évek legsike­rültebb szovjet filmalkotásait is felelevenítik. Átveszik * aTémcnyfo-rgalmi V vagy Földmivesszövct- kezetek telepei* Vevvélyfi» vádlott Erich Egli, 28 éves frankfurti munkást üvegketreoben szállí­tották bűnügye tárgyalására. Ég- lit azzü vádolják, hogy szadista módon megölt egy tízéves fiút. Miután azonban tuberkulózisban szenved s állapota annyira sú­lyos, hogy közelléte is a fertőzés veszélyével jár, fenti módon biz- tosították a bíróságot és a hall­gatóságot. Egii hivatalból kiren­delt védője előre bejelentette, hogy amennyiben elkapja véden­cétől a tuberkulózist, államkölt- ségen fogja magát kezeltetni. ideiglenes lakó-, vagy munka­helye szerint illetékes hatóság is lefolytathatja. Az ügyintézés meggyorsításá­nak törvényi biztosítékai is van­nak. A törvény ugyanis az ál­lamigazgatási szervek számára több vonatkozásban is határidő­ket állapít meg, intézkedésük megtételére. KÉRDÉS; Milyen lehetősége­ket ad a törvény a dolgozóknak az államigazgatási szervek tör­vénysértő határozatai bírói úton való megtámadására? VÁLASZ; A törvénynek erre vonatkozó rendelkezései biztosí­tékot adnak a dolgozóknak . ar­ra, hogy a kétoldalú meghallga­tás érvényre jusson, a bizonyí­tókok feltárása pedig biztosíték arra, hogy az eljárás elfogulat­lan, a bíróság által hozott íté­let pedig megnyugtató legyen. A törvény korlátozza a bírói út igénybevételének lehetőségét, amikor úgy rendelkezik, hogy csak a törvény, törvényerejű rendelet, illetve minisztertanácsi rendelet engedheti meg, hogy egyes államigazgatási ügyek­ben hozott határozatot bíróság előtt keresettel meg lehessen tá­madni. A törvény egyes esetekben megadja a bíróságnak azt a jo­got, hogy az államigazgatási szerv határozatát hatályon kívül helyezve, helyette új határozatot hozzon. Az államigazgatási szer­vek határozatai csak akkor tá­madhatók meg, ha az államigaz­gatási eljárásban a fellebbezés ki van zárva, vagy pedig —, ha fellebbezésnek helye van — a fellebbezés jogát kimerítették. A törvény 57. §-a határozza meg azoknak az ügyéknek a körét, melyek tekintetében bírói út igény be vehető: 1. anyakönyvi bejegyzés meg­tagadása, illetve kiigazításának esetén; 2. lakás, vagy lakrész igény­bevételét elrendelő határozat, vagy intézkedés, továbhá a la­káscsere jóváhagyását megtaga­dó határozat esetében; 3. az államigazgatási eljárás során lefoglalt, vagy lefoglalva tartott vagyontárgyak zárlatá­nak feloldását elutasító határo­zat tekintetében; 4. földnek, vagy más vagyon­tárgynak tulajdonba, illetve használatbavételét elrendelő ha­tározat, vagy intézkedés eseté­ben. A törvény értelmében azon­ban nem támadható meg a tu­lajdonba-, — illetve a hasz­nálatbavételt elrendelő határo­zat, ha a? földrendezés, tagosí­tás, kisajátítás, továbbá rend­kívüli veszély, vagy elemi csa­pás elhárítása érdekében tör­tént, illetve, ha a megtámadást minisztertanácsi rendelet, vagy magasabb szintű jogszabály ki' zárja; 5. Az adó, vagy illetékkötele­zettséget megállapító határozat a kivetés jogalapja tekintetében; A bíróság csak a kötelezettség fennállását vizsgálhatja, a kive­tett adó mértékét nem. KÉRDÉS: Ezen rendelkezések­kel kapcsolatban milyen eljárási szabályok vannak? VÁLASZ: A keresetet az ellen az államigazgatási szerv ellen kell indítani, amely a megtá­madható határozatot hozta. — Nincs rendelkezés a? törvényben arra nézve, hogy ki indíthat el­járást a bíróság előtt államigaz­gatási ügyben. Erre nézve a polgári perrendtartás szabályai az irányadók, mely szerint ke­resettel nemcsak &z érdekelt fél, nanem az ügyész is felléphet. A keresetet az elsőfokú határoza­tot hozo szervnél vagy az illeté­kes járásbíróságnál lehet be­nyújtani 30 nap alatt. A törvény módot ad az állam- igazgatási szervnek arra, hogy a nála benyújtott kereset alapján — amennyiben azt észleli, hogy határozata, amelyet a bíróság még nem bírált felül, jogsza­bályt sért, — azt visszavonhatja, vagy módosíthatja. Ezek a legfontosabb ren­delkezései új törvényünknek — fejezte be nyilatkozatát dr. Bo­dóczky László megyei bírósági elnök. 37ÖOÖ lóriufót sikkasztott S2tTi'm*>('|iéiwI)ől akarta viüs/afirdni A közelmúltban a Széchényi tér 1. szám alatti c^emegeüzlet, közismertebb nevén a tejcsárda, egyik eladója, Dömötör Józseíné Vetetlenül arra lett figyelmes, hogy a bolt vezetője — aki egy­ben a raktárt is kezelte — gya­korta csúsztat a maga zsebébe is a bolti bevételből, Pömötörné figyelmeztette Némedi Sándort, a könnyelmű boltvezetőt, hogy nem lesz jó vége a dolognak, és Ő jelenti az esetet a központnak. Némedi erre igen-jgen megré­mült és feje fölött érezve a tor­nyosuló vihart, otthon pipado­hányból kivont nikotinnal ön­gyilkossági kísérletet tett A do­logra azonban rájött anyósa, aki nyomban jelentette az öngyil­kossági kísérletet a kórháznak — s éppen idejében ahhoz, hogy a téve6 útra tért embert az élet­nek megmentsék. Persze, az ügy nem maradt ennyiben, mert értesült róla a Kiskereskedelmi Vállalat köz­pontja is. Nyomban tüzetes vizs­gálatot rendeltek el és csekély fél óra alatt 34 000 forint, okmá­nyokkal bizonyítható sikkasztást derítettek ki. Ugyanakkor meg­ejtették a leltárt is, s a raktár­ban 47 000 forintos leltárhiányra bukkantak. A hiányzó összegből 37 000 forint elsikkasztását Né­medi Sándor magára vállalta — s miután egészségi állapota rendbejött, a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Mi volt a sikkasztás oka? — merült fel a kérdés szinte ter­mészetszerűen. A kivizsgálások során Némedi Sándor bevallotta, hogy szenvedélyes totózó és lot­tózó volt Hetente 1000. utóbb már 2083 forintos tételekben ját­szott, abban reménykedve, hogy valami nagyobb nyeremény »be­fut« es abból rendezheti zűrös anyagi ügyeit. jEgyszer ugyan nyert is 5000 forintot, az azon­ban arra kellett, hogy az amúgy is zilált családi békét kissé hely­reállítsa, így az összeget átadta feleségének. Ehhez még csak annyit, hogy előzetesen már hó­napok óta nem adta haza fizeté­sét, és felesége küszködött a két gyerekes család eltartásával. Persze, a teljes összeg nem totón úszott el. Nemed} Sándor­nak volt egy keöves, férjes as­szony ismerőse is, aki egyáltalán nem vetette meg a nagyvonalú szórakozást, s a vidám hétvégi vjkkendeket, amely mondanunk sem kell, szintén nem olcsó mu­latság egy családos embernek; Erről az utóbbi »viselt dolgáról« tudtak ugyan már előzőleg is a vállalatnál, de jóhiszeműleg azt gondolták »üzleten kívül« megy a dolog. A július 12-én megejtett leltárnál ugyanis még tiszta volt Némedi Sándor keze, a fenti ösz- szeget azóta sikkasztotta. — Hogyan, miből akarta visz- szafizetni? — kérdezték tőle a kihallgatás során, mire azzal vá­laszolt, hogy egy nagyobb lottó­nyereményre számított, amiből becsületesen visszafizette volna az apródonKént elsikkasztó!, mu­latozásra költött pénzt. A dolgozók ébersége megaka­dályozta ebben és talán szeren­cséje is, mert kJ tudja, mennyit kellett volna még sikkasztania ahhoz, milyen bűnlajstrom ter­helte volija, mire a várvavárt szerencsepénz befut,

Next

/
Oldalképek
Tartalom