Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-12 / 213. szám

j'xn/xrtrtrt/znj

Cjjzekete izem HizakíHa

A színház az idén valóban kitett magáért. Legalábbis előzetes műsorjelentésében. A klasszikusok gyöngyszemei mellett felvonultatja a szinpadirodalom legsikerültebb és legújabb termékeit. Megnyitó darabja, a »Földindulás« sokáig emlékezetes marad azok számára, akik megtekintik. A »Mosoly országa« már régi vágya a kecskeméti közönségnek. Operaelőadásban is lesz részünk. Esemény lesz Németh Antalnak, a külföldön is elismert kitűnő színházi szakembernek rendezése. A színpadi erők tehetségében se kételkedünk, mert részben ismerjük már őket, részben jóhírük megelőzte. Csak egyet kérünk még a színház vezetőségétől. Ne csak a papíron előre beütemezett időpontokat vegye szigorúan tekintetbe egy-egy műsordarabnál, mint ahogy ez a múltban történt, hanem a közönség érdeklődését is. Ha ez így lesz, akkor közönség és színház hamar egymásra fog találni.

A motorkerékpárt szerfelett praktikus és gyors személyszállító eszköznek tartom. Olykor talán a megengedettnél is gyorsabb. Nem vagyok szívbajos természetű és még nem értem el azt a korhatárt sem, amikor az emberek már minden csekélység felett rosszalólag szokták a fejüket csóválni, de tagadhatatlan, hogy a motorkerékpározók tekintélyes részének a felelősségérzete néha éppen úgy kihagy, akárcsak valami rossz motor. Ilyenkor nem éreznek felelősséget sem embertársaik, sem önmaguk iránt és szinte kéjes öntudatlanságban cikáznak

végig a város főútvonalain,

Elismerem, hogy az élet meggyorsult és az emberek idegrendszere is átalakulóban van ennek kapcsán, de azt már a leghatározottabban tagadom, hogy az emberélet olcsóbb lenne. Legalábbis nálunk nem. Az ugyanolyan drága az apáknak, anyáknak, feleségeknek, gyermekeknek és testvéreknek egyaránt, mint azelőtt volt. Erre nem gondolnak a motorkerékpározók? Vagy igen? Akkor miért robognak olyan meggondolatlanul és miért fordítják figyelmüket a koncentrálást igénylő motorvezetésen kívül sok más egyébre is? Ha a motorkerékpárokat csakis személy- szállító eszköznek fogják tekinteni birtokosaik és nem holmi bravúrokra és virtuskodásra teremtett mutatványos alkotmánynak, úgy kevesebb lesz az olyan tragikus eseményeknek a száma, amilyen a múlt héten is előfordult és amelynek egyik szenvedő alanya' a helyszínen szörnyethalt, míg a másik talán egész életére kiható sérüléssel a kórházba került. Ezeket semmi- esetre sem írhatjuk a rohanó élet terhére.

A piaci árusok, köznyelven »stan- dosok« szörnyen berzenkednek, hogy helypénzüket felemelte a városi tanács. Pedig nincs igazuk. Ha jobban meggondolják, akkor rájönnek arra, hogy ez az intézkedés az ő érdekükben is történt. Persze azokat értem, akik tovább látnak az orruk hegyénél. Vagy, kinek az érdekét hivatott szolgálni a városfejlesztési terv, ha nem á lakosságét, amelynek ők is részét képezik? Az is tény, hogy minél fejlettebb egy város, annál nagyobb életlehetőséget,

forgalmat, kényelmet és egész- $ g ségvédelmet tud biztosítani la-? | kossága számára. Csakhogy en-f | nek a városfejlesztési tervnek at I végrehajtásához anyagi fedezet-* ről is kell gondoskodni a városi? ; tanácsnak. Ezt a fedezetet pedig! ™ azoknak kötelességük szolgáltat-! ni, akik haszonélvezői lesznek a* fejlődésnek. Ez csak eléggé világos és igazságos dolog? Vagy talán egyesek úgy gondolják, hogy ehhez is a baráti országoktól kérjünk segítséget inkább, de a helypénz maradjon szent és sérthetetlen? Ugyebár, hogy ilyesmire még azok a különcök ? sem gondolnak, mert a magyar I embernek van bőr az orcáján? A» helypénzemelés pedig egyáltalán* nem, fogja a létfenntartásukat? aláásni. Erre biztos garancia a? kecskeméti piac forgalma.

De a szemétpénz se legyen szent és sérthetetlen! Ezt a kijelentésemet pedig a városi tanácshoz adresz- szálom. A szemétpénzt ugyanis vagy öt évvel ezelőtt állapították meg lakószobánként 2 forintban, amikor még egy kocsi szemét fuvarja 30 forintba került. Illetékes helyről kapott értesülésem szerint azóta egy.

kocsi szemét fuvardíja 300 ío-| a dolgozó parasztság nagy rintra emelkedett. A köz névé- f része évek óta nélkülözi a réA Hunnia Filmgyárban megkezdődött a »Fekete szem éjszakája« című közös francia—magyar film forgatása. Képünkön. Nicole Courcelle francia főszereplőnő, Jean Dreuille és Keleti Márton, a két rendező egy filmbeli «pincérnő«-vel beszélget.

Nagybaraeskáról és Hercegszántóról küldöttség utazott Nyíregyházára és Szabolcsba

Hétfőn hajnalban indult útnak e^y nagybaracskai és herceg- szántói dolgozó parasztokból álló ? küldöttség Nyíregyházára és | Szabolcsba, bőgj' ott tanulmá- j nyozzák az almatermesztés és | kertigazdálkodás legjobb mód- I szereit, A küldöttség vezetője

Kiss Ferenc elvtárs, a járási tanács elnökhelyettese. A* küldöttségbe olyan egyénileg dolgozó parasztok is részt vesznek, akik az elmúlt tél folyamán ezüstkalászos tanfolyamot ■végeztek.

Tente* kezesi segély csoportok alakulnak a meggyében

ben kérdezem,

I

hogy miből fede-fgebben

bevált temetkezési sezik ezt a tetemes költségtöbble- Igélycsoportokat, amelyek halál tetj amikor a szemétpénzt azóta | esetén anyagi segítséget nyúj- nem emelték? Más tárca terhe- * tottak a hozzátartozóknak. Ezért re? Az nem helyes. Vagy a-sze-ta Pénzügyminisztérium illeté- métfuvarok számát csökkentet-!kés szervei hozzájárultak ahhoz, ték? Kevesebb lenne a szemét?!hogy Bács megye falvaiban köz- Sajnos, a tapasztalat ennek el-;ségi temetkezési segélycsopor- lent mond. .Lehetséges- volna, ttok alakuljanak. A segély csoport hogy több a szemét, de keve-télén több tagú intéző bizottság sebb a fuvar? Elvégre minden | áll, amely maga végzi és irá- lehetséges. ? nyitja a csoport teendőit.

A segélycsoportok megszervez zése megyénk egyes részein már megkezdődött. Elsőnek á kecskeméti járásban alakulnak meg a községi temetkezési segélycsoportok, majd ezt követően a többi. járásokban is.

Fizesse elő a Petőfi Népét

V;

Zsigmond főorvos Borzsa Mártonnál hosszabban a szívnél időzött, de a májat is többször kereste. Közben Kertai doktorral latin szavakat váltottak, Borzsa Márton feszülten figyelt. Néhány, könyvekből ismert szóra összerezzent és nagy kétségbeesés fogta el. A darabonként értett szavak összekúszálód- tak. benne és félelmetes, nehéz, stjjyos betegségeket tákolt össze. Az még csak fokozta összbenyomását és nyugtalanságát, hogy reggelre újból vérvételre kellett mennie. Aztán megmérték a vérnyomását. Maradt kétszázötven. Az orvosok továbbra is latinul beszéltek, orvosságok nevét váltogatták és injekciókat írtak elő. Borzsa Márton hátán mintha hangyák mászkáltak volna. -Zsigmond főorvos megsejtette a benne végbemenő érzéseket, mert nyugtatólag tette a kezét a vállára:

— Fog ez menni, máris jobban van.

Borzsa Márton nem hitte a jóindulatú biztatást, csak amolyan orvosi szenteltvíznek tekintette. Alig várta, hogy az orvosok megvizsgálják szobatársait, és elmenjenek. Ahogy ez megtörtént. már valamennyien egyszerre az ágy lábánál voltak és a lázlapról olvasták az orvosi feljegyzéseket. Nem sokat értettek belőlük, de a sok írásjelrövidítéstől, számoktól úgy összekú- szálódott gondolatviláguk, hogy ha a nap nem süt be az ablakon, arcuk sárgás fénye világította volna be a szobát.

A harmadnapi nagyvizit után Sáfár Sándor végigvágta magát az ágyon és — szégyen ide, szégyen oda — majdnem sírta:

— Kész vagyok, tudom, teljesen kész. Soha nem lesz ember belőlem, A vizes mellhártyát nem tudják tökéletesen gyógyítani. A víz visszamarad és tönkretesz.

Borzsa Márton apailag csitította.-T- Buta beszéd. Ott van a kétszázhetesben Kiskovács Lajos. Ö mit szóljon? Szintén sírjon? A veséje beteg, naponta kapja a vérátömlesztést s biztos abban, hogy meggyógyítják. Nem kell mindjárt kétségbeesni, fiam.

Rács megyei novellisták

BORZSA

ÉLMI

Sáfár Sándor két kezével ülőhelyzetbe tornázta magát és majdnem gyűlölettel mondta:

—1 Borzsa bácsi könnyen beszél, mert már ötvenéves, eleget élt, kiélvezte a fiatalságát, de én huszonegyéves vagyok, most kezdenék élni és nem lehet.

Borzsa Márton eleresztette a füle mellett a haragos hangokat . s csendesen dörmögte:

— Szegény nagybeteg, a jövő héten, vagy a következő hét elején biztosan hazamegy.

Sáfár már talpon volt.-— Mit érek vele. Azt mondja meg, hogy mit? Tegnap este beszéltem Varga Mihállyal. Neki is az a baja volt, mint nekem s az mesélte, hogy ezentúl nem táncolhatok, nem fürödhetek, nem napozhatok, semmit sem szabad, ami jó.

Bőrzs-a Márton szeretettel nézte a fel- hevült fiút, mintha a nagyobb fiát hallotta volna, amikor az súlyos operáció után kikerült a kórházból. Abból tört ki akkor ilyen vulkánszerűen az elkeseredés, s ahogy akkor felejtette a fáradságát, most is eltette a saját baját, gondját, rémképeit és arcát féltenyerére fektette s úgy felelte:

— Ami az én fiatalkori élvezetemet illeti, arról most ne beszéljünk. Arról eleget hallhatott az édesapjától, ahogy kivettem a szavaiból, neki sem volt fenékig tejfel. De a táncról, a fürdőzésről, a napozásról, a baráti italozásról azért csak szóljunk. Azt hiszi, hogy csak ezek teszik az életet? Téved. Ott a munka... Ne heveskedjen, engem az nem befolyásol — folytatta, amikor Sáfár Sándor bosszúsan legyintett;

Fodor János:

MÁRTON

AKAR

Igenis, ha munka nincs, akkor nincs fürdés, nincs tánc, semmi nincs, csak nyomor. Azután a munka az élethez tartozik. Ne haragudjon, de ahogy magát ezalatt a rövid idő alatt megismertem, ha . csak táncolnia, lürödnie, napoznia . kellene, bei ebetegedne.

Sáfár Sándor nem akart alulmaradni és tovább heveskedett.

— Beteg lettem, az vagyok és az maradok. Ilyen bajjal nem házasodhatom, nem lehetnek gyermekeim, ha véletlenül megöregednék, senki nem lenne mellettem. Jövendő ez? Kilátástalan és sivár semmiség.

Borzsa Márton elmosolyodott.

— Biztos vagyok benne, hogy ezt nem komolyan gondolta. Ezt a kilátástaían- ságot és sivárságot. A feleséget és a gyerekeket már elhiszem. Ne féljen, lesz része bennük. Hiszen mi baja is van? Mellhártyagyulladás. A súlyosabb fajtából? Elhiszem. De higyjen nekem is, egy év múlva restelni fogja, hogy most így vergődött. Pár év múlva, amikor kis családjával, már a feleségével és gyermekeivel együtt lesz, derülni fog rajta és . meséim fogja: képzeljétek, majdnem nekimentem az öreg Borsának, annyira letörtem.

Sáfár Sándor már békült is:

— Komolyan mondja, hogy így lesz, Borzsa bácsi?

■ — Nem szokásom az ámítgatás.

Borzsa Márton azt tapasztalta, hogy a kórházi ■ életnek az elején ván egy folyamata, amely mindennapos. Ezek közé tartozik a vérvétel. Veszik így, veszik úgy. Karból és ujjból, ujjból és vénából. S itt is vannak bátor és. gyáva betegek. Egyik nyugodtan tartja a karját, a másik már előre sziszeg, de olyan is akad, aki az injekciós tű érintésére elkapja a karját és nagyot jajgat.

Fleischmann Bandi valahogyan akkor keveredett a laboratóriumba, amikor Borzsa Márton is ott volt. Melléje sün- dörködött és a fülébe súgta:

— Figyelje csak.

A távollevő laboratóriumi orvost, Éva, az egyik nővér helyettesítette. Előtte most lógóbajszú, idős férfi ült. A laboratóriumba beosztott ügyeletes fiúk közrefogták az öreget és bátorították:

— Ne féljen, kedves Kovács bácsi.

Az öreg kirúgta a lábát, majdnem

Fleischmann Bandi térdét találta.

— Nem is félek én, csali irtózom.

■ Bandi rákacsintott Évára és onnan mivel mosolyt kapott, Kovácsra is, s mondta:

— Szép leány kezétől a fájdalom is jól esik.

Az öreg kilódult lába, mint a tugá pattant vissza és vágódott előre a másik.

— Amikor annyi idős voltam, mint te, édes fiam, akkor nekem is gyönyörűségemre szolgált, de a hetvennyolc évnek a símogatása is már csak fájdalom, hátha még szurkai is.

A fiúk nevettek és újabbnál újabb ötleteket vetettek fel, hogy a figyelmét eltereljék a vérvételről. Azonban Borzsa Márton sem volt leányálom ehhez s munkához. Éva bóbitája majcí lerepült a fejéről, amikor az injekciós tűvel a karjához közeledett és kétségbeesve kérdezte:

—- Férfikar ez?

Annak az volt, csak az erek sikerültek vékonykának, De ezzel a vékonyeres karral is dolgozott annyit Borzsa Márton, mint sok más vastageres. Nem a vénák zsinórszerűsége szabja meg a munka szeretetét, hanem a becsület és a tisztesség.

Borzsa Márton bűnbánóan nézett Évára, .és kérte:

— Tessék elnéző lenni szegény vén emberrel szemben.

(Folytatása következik.)