Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-09 / 185. szám
tj; ä I V. A. Engelhardt akadémikus I |Csak €gy kislány VClll a vildgOTl ^tudósítások a XXL századból A „Biológiai Kódex66 megfejtése A történelemben mindig úgy volt, hogy a tudományos és a technikai haladás minden időszakában az emberi ismereteknek valamelyik ága került előtérbe. így a gőz korszakát felváltotta a villamosság korszaka: a mi időnkben szédületes fejlődésnek indult a kémia, hét- mérföldes léptekkel halad előre az atomfizika. Vajon a tudományok melyik területe kerül az élre a XXI. században? Mélységes meggyőződésem, hogy a fizikai- és vegyibiológia. Az élet meghosszabbítása Sok nemzedéknek az volt a leg hőbb vágya, hogy meghosz- szabbítsa az ember életét. Állandóan e cél felé haladunk, ha nem is olyan gyorsan, mint ahogy szeretnénk. Az átlagos életkort legalább 20 évvel meg- hosszabbítetta az a tény, hogy ma már csaknem teljesen legyőztük a baktériumok okozta legkomolyabb fertőző betegségeket: a k-rupos pneuméniát és a tífuszt, a maláriát és a tuberkulózist. A legnagyobb győzelem, amelyet a közeljövőben joggal várunk a tudománytól, a rák természetének feltárása. Ha majd sikerül megállapítani a rákos daganatban végbemenő kémiai folyamatok sajátosságait, akkor számíthatunk arra, hogy hathatós harci eszközt találunk az emberiség e legrettenetesebb átka ellen. A tudósok már felbecsülték, mennyi idő szükséges e döntő győzelem elérésére. Még a legóvatosabb szakemberek is legfeljebb két évtizedet mondanak. A betegségek legyőzése sokkal hosszabbá teszi az ember életét. Van azonban még egy érdekes lehetőségünk. Életünk egyharmadát elveszítjük, mert végigalusszuk. Húsz- harminc év nyereség Az idegsejtek alvás közben regenerálódnak, ekkor megy végbe az idegrendszer sajátos »feltöltése«: az idegsejtek élet- tevékenységének termékei, — amelyeket feltételesen »fárad- ság-toxinoknak« nevezhetnénk — semlegesílődnek. A vegyészek a »fáradság-to- xinok« képződésének természetét és útjait felderítve vagy fer- mentumok segítségével teszik ártalmatlanná ezeket az anyagokat, vagy vegyileg ártalmatlan orvosságokkal kötik le őket. Elképzelhetők azonban más utak is. Tegyük fel például, hogy sikerül olyan villamos rezgésfajtákat találni, amelyek a fejre illesztett apró elektródokon átvezetve az agyba jutnak és meggyorsítják ott a regenerációs folyamatokat. A »fárad- ság-toxinokat« a szervezet rendszerint nyolc órai alvással semlegesíti, a jelen esetben viszont ugyanez a folyamat a szervezet bármiféle károsodása nélkül egy—két óra alatt végbemegy. Az alvást ilyen módon megrövidíteni annyit jelent, mint az ember éleiét — a »belső tartalékok« kihasználásával — húszharminc évvel meghosszabbítani. Az „öröklés" titkának megfejtése A fizikusok és a kémikusok beavatkozása a genetikába, lehetővé teszi, hogy a legközelebbi évtizedekben a legnagyszerűbb, valószínűleg elképesztő eredmények szülessenek. A mai biológia legégetőbb rejtélye az öröklés megfejtése. Az a kérdés, milyen módon rögzítődnek egyetlen mikroszkopikus sejtben az összes szervek és szövetek számtalan alkatrészei és funkciói, a majd kifejlődő szervezet jellemző sajátosságai, hogyan egyesülnek a magzatban a szülők vonásai, az utódoknak átadandó »öröklési tájékoztatás«. Régen megcáfolták már a vitalisták naiv elképzeléseit, akik szerint a szervezetekben valamilyen rejtélyes íelismerhetet- len életerők működnek. Ma a tudósok egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy véglegesen megismerjék azon anyagok kémiai természetét, amelyek ezt az öröklési »tájékoztatást« átadják, amelyek közvetítésével c »tájékoztatás« vegyi és fizikai úton végbemegy. A közeljövő közvetlen tudományos feladata, hogy megfejtse az atom- és mo- lekulakombinációk nyelvét. E feladat rendkívül nehéz. Nem kell azonban légvárakat építő optimistáknak lennünk ahhoz,£ hogy elhiggyük: az öröklött sa-V játságok »biológiai kódexét« 50/ év múlva elolvassuk és megfej t-y jük. Ettől a pillanattól kezdve azé ember az élő természet teljha-V talmú urává válik. A génekben,/ a kromoszómákban az atomoké helyzetét megváltoztatva olyan/ hasznos tulajdonságokkal látjuk^ majd el a növényeket és az állatokat, amelyeket azok — azé ember akaratának engedelmes-y kedve — továbbadnak majd a/ következő nemzedékeknek. Mindaz, amiről itt beszéltem,, a mai eredményekre támaszko dik. A tudomány lavinaszerűen] fejlődik s lehetséges, hogy 2007- ben, ha valamely tudósnak a] kezébe kerül ez a lap, így kiált, fel: »Oh, milyen szerény vá-' gyaik voltak az embereknek ab-] ban az időben!« Biztos vagyok abban, hogy a tőlem fiatalabb] olvasók nemcsak, hogy saját szemükkel látják meg azt a ra-] gyogó jövőt, amely ma félig-, meddig fantasztikusnak tűnikS\ előttünk, hanem sok vágyunk, éppen az ő kezük munkája nyo-' mán válik valósággá. Növekvő megtakarítások Az ellenforradalom után, mint] ismeretes, inflációs veszély fényé getett. Sokan, félve attól, hogy; hosszabb-rövidebb időn ót félre- tett megtakarításuk elértékte-] lenedik, ezért kivették pénzüket, a Takarékpénztárból. Az élet azonban rácáfolt ezek-’ re az aggodalmakra: gazdasági, és politikai életünk gyors ütem-] ben konszolidálódott. Ez a fo lyamat a takarékbetétállomány alakulásában is nyomon követhető. Az első félévben megyénkben 15.3 millió forinttal növekedett a lakosság megtakarítása. Ez az összeg 115.9 százalékkal magasabb, mint az 1956. december 3l-i betétállomány. — 1957. első felében 1800 új betétkönyvet váltottak megyénkben. Az ifjúság moszkvai fesztiválján a 122 ország fiatalsága cgy- akaratú tömeggé forrott. Elősegítette ezt a muzsika is, amely emberséget, vidámságot hint a hallók fülébe. A Rajkó-zenekar a magyar—szovjet fiatalok találkozóján a szovjet fiú fülébe húzza, hogy »Csak egy kislány van a világon«. v Kínai vendégek furulyáznak a magyar Vlf-küidóttek találkozóján Jül sikerült a második repilnap is Jánoshalmán Jánoshalma ejtőernyős sportolói július 28-án tartották meg a második repülőnapot, A felhős idő ellenére is megmutatkozott e sportág fejlődése Jánoshalmán. Ugróink nagyszerűen oldották meg feladataikat, melyeket többször a felhők mögül hajtottak végre. A nagysikerű és látványos ejtőernyős ugrások után, sokan a közönség közül, sétarepülésen vettek részt a község felett. E mindinkább kedvelt sportágban augusztus 18-án újra egésznapos repülőnap lesz. A repülőnap műsorán különböző feladatú ejtőernyős ugrások és vitorlázó bemutató szerepel. Lusztig József lllll!lll!llll!lllilll!llll!!ll!]!llllllll!l!l!!!lllll!lll!ll!!illllll!llll!l!!ll!ll!ll!!!lli!llllllllllll!lll!lll!llll!llllll!llllllllllll!ll!IIIIIIIIIIIM Sill .IOI1A HUNT: Meg kellett állniok s visszakapcsoltak a zárt áramlásra, mert Charles még kevesebb oxigént kapott, mint addig. Nem bíztak a meredek sziklák keskeny párkányzatáiban, és inkább a baloldali hólejtővel próbálkoztak: jóllehet mélyen belesüppedtek a hóba az átszakadozó kérgen keresztül, valószínűleg túl fáradtak voltak, semhogy a következményekkel gondoltak volna. A 460 méteres ereszkedő a svájci táborig két órájukba került. Kimerültségük fokát bizonyította, hogy — bár mind a ketten kiváló hegymászók — ismételten meg-megcsúsztak a gerinc aránylag könnyű szakaszán, a sátor fölött. Délután 3 óra 30 perc lehetett, amikor végre elérték a sátrat. Akkor azután, akárcsak Da Namgjalnak és nekem néhány órával előbb, meg kellett birkózniok a barázdával. Ök is a szokásos elővigyázati rendszabályt alkalmazták, de érthető okokból még bizonytalanabbul álltak a lábukon, mint mi. Tom vezetett lefelé; éppen kötelének a végéhez ért és beütötte csákányát, hogy biztosítson, amikor Charles hempergőzve — Tom kifejezése szerint »mint valami golyó« gurult le a lejtőn, egyenesen Tom háta felé. Amint a kötél megfeszült Tom csákányán, kiszakította a hóból, Tomot is ledöntve lábáról, aki egyre növekvő sebességgel siklott lefelé a barázda haván, De amikor a kötél megrándult a csákányon, ez némileg megakasztotta Charles esését. Tom ösztönszerüleg megtette a helyes mozdulatot, hasra fordult és csákányát a feje fölött belevágta a hóba, hogy zuhanását megfékezze. Megakadtak estükben, várták egy ideig, hogy magukhoz térjenek, azután folytatták útjukat lefelé. A Nyergen a »hólyagsátorban« pihentem, és Tenzinggel beszélgettem, amikor George Lowe egyszerre csak bedugta fejét az ajtónyíláson. Rögtön láttam, hogy szörnyen izgatott. Diadalmas ujjongással kiáltott felém: »Fenn vannak, bizisten fenn vannak!« Ez aztán csakugyan felvillanyozó újság volt, és egyszeribe elűzte fáradtságomat. Mindenki ma131 gánkívül volt örömében. A serpák, akik Gregory és Lowe mögött küzdöt- ték fel magukat a Genfi Sarkantyú tetejére, éppen annyira örültek, mint mi magunk. Sőt talán még jobban, hiszen azt hitték, hogy a Déli Nyereg fölé emelkedő orom valóban a legmagasabb csúcs, és az Everestet meg- mászták. Amikor a sátrainkhoz értek, Ang Njima tájszólásos hindi nyelven hozzám fordult: »Everest khatm hógijá!« — ami körülbelül annyit jelent, hogy »Az Everest megkapta a magáét!« — Az ő szemükben a látványosság különösen drámai volt. Amint a Lhoce falának lejtőin átkeltek, egész délelőtt figyelemmel kísérték előhaladásunkat, de Bourdillont és Evanst egy időre elrejtették a felhők, amelyek leplet vontak a hegy elé. Egy óra tájban a Déli Csúcs élesvonalú kúpja körül felszakadt a köd, s az ormon, mintha bogarak másztak volna egy falon, két apró pont vált láthatóvá. Megállás nélkül kapaszkodtak felfelé a félelmetes, képtelenül meredeknek látszó hófalon, és nemsokára eltűntek a csúcs túlsó oldala mögött. Ügy hatott, mintha meg sem akarnának állani, hanem egyenesen folytatnák az utat a túlnan emelkedő legmagasabb pontig. Nyugtalan délutánunk volt; ránknehezedett a bizonytalanság, vajon Charles és Tom visszatérnék-e. A felhők teljesen elsötétítették a gerincet és a szél ereje egyre fokozódott. 3 óra 30 perckor a barázda tetején szétszakadt a felhő, és egyszerre megpillantottuk őket. Lassan jöttek lefelé, és mi felkészültünk fogadásukra. 4 óra 30 perckor már a sátrakhoz közeledtek, és elébük mentünk. Nehézkes felszerelésükkel és vastag ruházatukkal megterhelve, fagyos kéreggel borított arccal olyanok voltak, mintha valami másik bolygóról érkeztek volna. Mind a ketten erejük végső határán jártak. Később elmondták nekünk a történteket, ahogyan föntebb lejegyeztem: az Everest Déli Csúcsa első megmászásának történetét. Természetes volt, hogy érzéseikből a csalódottság sem hiányozhatott, hiszen olyan közel jutottak a végső célhoz és mégsem érhették jel. De nem szabad elfelejteni, hogy pontosan azt hajtották végre, amit reméltünk tőlük. Mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy a Déli Csúcsot m4e>szák meg, mert ha elérik, felbecsülhetetlen tájékozódásra tehetünk szert a második csúcstámadás szempontjából; valóban, az volt a cél, hogy a két csúcstámadás kiegészítse egymást. 8750 méternél magasabbra feljutottak és még aznap visszatértek a Déli Nyeregre. Ez a teljesítmény igazán nagyszerű és hősies erőfeszítés eredménye volt, és egyúttal az oxigénkészülékek dicsőségére is szolgált, amelyekre oly végtelen sok gondot és munkát fordítottak. Szemrevételezték a gerinc utolsó szakaszát, s beszámolhattak róla Tenzingnek és Hillarynek. Példájukkal mmdannyiunkban határtalan bizakodást ébresztettek a végső győzelem iránt. 132 (Folytatjuk)
