Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-25 / 198. szám
a Negyei Tanács Művelődési Osztályának szervezésében bajai és kecskeméti írók találkozójára kerül sor augusztus hó 24-én és 25-én Baján. A találkozó programjában többek között közös felolvasó ülés, múzeum- és könyvtárlátogatás, valamint a dunai halászélet megismerése szerepel. MUYItSXE¥ * ZfiXyűdUlöM * NEVELES iTTVTTTTTTTVTYTTVTTTVTYTT 3000 látogató A kecskeméti Katona József Múzeumban az augusztus 20-án megnyilt »Nagy magyar festőművészek alkotásai- című képzőművészeti kiállításnak eddig közel 3000 látogatója volt. Naponta körülbelül 150—200 érdeklődő tekinti meg a nagy művészek alkotásait. karfa Sándort DC&oúei&k Kezükben fényes kalapács lendül. A munka igaza: az üllő csendül. Pattogó szikrák vihara röpköd, nyújtózó parazsak izzása köpköd szerteszét. Harsogó izmuk zúzza a vasat. Termékeny testük a holnapnak arat. Formázzák mind az örömöt egyre, kezükben az Élet vár a nagy kegyre egyre még. S dalt zeng az üllő, kalapács, mintha szívükből fakadó muzsika volna. Ütik a vasat, perdül a szikra; Hitet kovácsol e kései szittya-nemzedék. Bieliemky Sándor t Olyan vagy Olyan vagy, mint virágvitorlás barack-ág lágyan selymesedé tavaszomban, új világ érlelődik hamvas tekintetednek merész álmokat melengető rónáján. Olyan vagy, mint az ezüstös évek bölcsessége anyám hajánl argn Mihály» Tedd le a tollat Tedd le szépen a tollat. Gyűrd össze a papírt, melyre nyugtalan lelked háborgásid írtad. Nyúlj hát a kabátért; jer, fuss ki innét, ó, jaj, törj ki innét, kínzó cellád falát ne lássadI Nem látod kinn a csillogást? Nem látod, a fény mint tör át a köd sűrűjén? Nem látod a tündérek táncát a lombok tetején? Nem látod, hogy a rothadó testeken virág kúszik az égre fel? Nem látod, hogy a mámor tüzében összeolvadnak, a párok? Nem látod, hogy betegséged, e kínzó — gyatra — téboly, hogy röhögjön szamárságodon, verset írat véled, kínzó szobád falának kaján hahotája közben? Nem látod, hogy lázban fogant soraid, rajtad kívül a kutyának se kell? Bolond vagy! — dörgi rád kintről a háztető és sütteti hasát a Nappal. Esztelen! — sziszegi feléd a szellő és eliramlik kacagva. Tébolyult! — rikoltja a levegő és keUeti magát a Fénynek. És mennyi más élő és mozgó és kacagó-vidám és büszke dolog röhögi szeszélyed! Ó, bolond, s te verset írsz csak egyre? Kinek kell? Ki akar egy égő lélek derűjén-kínján elmerengni? Ki nyújt kezet feléd soraidtól megittasultan? Ö, szegény, beteg gyerek!... Lázadra egyetlen orvosság, ha otthagyod szobád négy őrző falát és kisétálsz a fényre, az embereknek nyújtva kit kezed, meglásd, ha róluk, s nekik írod majd, befogadják a versedet! »***A*«-4*i*Ai.»*s**-e*«e-*fr***** i Monori F. Denso i A gyilkos fó (Réseiét am „Útkeresők“ eimii regényből) Az uraság földjén volt egy tó, nem messze a major épületeitől. Ide jártak fürödni a gyerekek, amikor az idő kedvezett. A tó környéke tele volt gyümölcsfákkal, és hiába kerítették el tüskés dróttal, a fürdőző gyerekek módját találták, hogy a kerítésen belül kerüljenek. Nemcsak az volt a baj, hogy a gyümölcs fogyott, hanem inkább az váltotta ki Erich apjának, a haragját, hogy az ágakat i6 letördelték, amikor a gyümölcsöt szedték. Ezért aztán mindent elkövetett, hogy távol tartsa a gyerekeket a tó környékétől; Egyik meleg nyári délután Péter azzal a szándékkal indult Erichhez, hogy könyvet cserél, és közben megfürdik. Útközben összetalálkozott ismerős gyerekekkel, akik szintén fürödm akartak. Már tele volt a tó és környéke gyerekekkel, amikor oda értek. A vízben levők messziről kiáltották az újonnan érkezőknek: — Ott ne menjetek be a tóba, mert valaki döglött borjút tett a vízbe, hogy ne legyen kedvünk fürödni. A borjú két patáját lehetett látni, ahogy kiállt a vízből. Fertőző volt, de a gyerekek annál inkább fürödtek. Piszkos, zavaros volt a víz. A legmélyebb része sem volt egy méternél mélyebb. Péter leült a víz szélére és figyelte a fürdőző gyerekeket. Azok lefröcskölték, hátrább húzódott, hogy ruhája ne piszkolódjék be. Izzadtság lepte testét, mégsem ment a vízbe. Nem akart a döglött borjú vizében fürödni, Erichnek elmondta panaszát: — Megfertőzi a gyerekeket a víz, A döglött borjút el kellene ásni.-— Á, nem ezt teszi édesapám. Gyere, felmegyünk a padlásra, és onnan meglátjuk, mi lesz, Idáig hallatszik majd a sikoltozás. Péter kíváncsian ment Erich után. Kikémlelt a szellőző ablakon. Látta a gyerekeket és hallotta a kiáltozásukat. — Látsz valamit? — kérdezte Erich, r— A tavat, meg a gyerekeket, r— Mást nem látsz?-— Nem. — Figyeld a gyümölcsös tájékát; Alighogy kimondta a szót, urasági béresek futottak a tó felé. Nem kiabáltak, így a gyerekek semmi gyanúsat nem sejtettek. De amikor a béresek kezdték összeszedni a levetett ruhadarabokat, a gyerekek nagy sivalkodásba kezdtek. Egyik a ruhájáért könyörgött, a másik hazafelé futott. Sokan a vízben maradtak, mert ott érezték magukat a legbiztonságosabban. Az emberek nem mentek ruhástól a vízbe, !— Na, látod? *— Látom, de mért csinálták ezt? •— Addig nem kapják vissza a gyerekek a ruhát, amíg meg nem mondják azoknak a nevét, akik a gyümölcsösben szoktak kárt tenni. Ezenkívül meg kell ígérni nekik, hogy többet nem jönnek ide fürödni. Erich szórakozott apja hőstettén. A gyerekek viszont nem árulták el, kik dézsmálták a gyümölcsöst. De megígérték, hogy többet nem jönnek ide fürödni. A tájat is elkerülik. Ennek ellenére másnap újból tele volt a tó gyerekekkel. Ami ezen a napon történt, emlékezetesebb, mint a tegnapi. A vízben ugráló gyerekek egyike nagyot sikoltott, majd elmerült. Előbb azt hitték, bolondozik, de aztán, hogy nem bukott föl, keresni kezdték. Köny- nyen megtalálták, mert ahol alámerült, piros lett a víz színe. Valaki vasvillát állított a víz alá, amit nem lehetett látni. Az ugrándozó gyerek háttal esett a villára úgy, hogy az valósággal fölnyársalta. Nem tudott magán segíteni. Elvesztette eszméletét és megfulladt. A gyerekek kifutottak a vízből, nehogy valami bajuk történjen. Egy nagyobb fiú vállalkozott, hogy kihozza a halottat. Óvatosan ment ott is, ahol eddig futkároztak. A vasvillával együtt húzta ki a halottat. Letette a partra és nem volt ereje, hogy kihúzza a gyerek testéből a vasvillát, A hír a tűznél is gyorsabban terjedt. Az iskolában is erről beszéltek a legtöbbet. Erich magyarázta, hogy történt: — Valaki bosszúból tette a vasvillát a vízbe, hogy apámat bajba keverje. Már Budapestről is voltak, akik kihallgatták apámat. Pedig hiába minden, apám ártatlan, A nyomozás nem tudta kideríteni a tettest. Sokáig találgatták, ki lehetett? Annyi eredménye lett az esetnek, hogy ezután tiltó szó nélkül kerülték a »gyilkos tó« környékét, ahogy a nép ezután elkeresztelte. Nagy Istók István t ^ß&PlZWL Olyan parányi, szinte súlytalan, nevess rá, aztán nézd, hogyan repül, szemed elől a kékben elvegyül, csak bottal ütheted nyomát, ha van. A szél elejti s vígan kapja fel, majd táncoltatja ég és föld között, mint bús boszorkány, aki üldözött, meg-mcgriad, nyugtot seholse lel. Vízen vacog és fűszálon remeg, vén fák sötét odvábán meglapul, vagy falevélre tapad rá vadul. Vak életét ugyan ki érti meg? Mert élő volt c rezge, csöpp anyag s ki tudja, melyik ősömből való? Kinek sóhaja a halk, elhaló, ma olyau furcsán ajkamra tapad. Egy kóbor porszem bagyatag, szelíd csókjával lágyan illeti a szám... Tán most üzen rég-elhalt szépanyáin, ki a felhők közt orsót penderít. Mécs Ferenc > A% igazi orvos Miként a magból kihajt a csira, úgy sarjad Benne a gondolat. Csodás, nagy hivatás vonzza, hívja, s tanul töretlen sok gyötrő éjjel pótolva a rövid nappalokat, Mikor a várt nap végre rákopog, és diplomát tarthat a kezében, érzi, mit eddig tett, oly kis dolog. 5 Hosszú út áll még nagyon előtte, hogy tudásban céljához elerjen. Kórház és klinika, nála csak kezdet. Jó szakember csak ezután lehet. Bármily fáradt, keze nem reszkethet. Egy rossz vágás..., s a halál vigyorgón termést arathat, ember-életet. Az anyaság szent vajúdásában segítő keze életet ment meg. S míg nappal rendel, késő éjszakában meghívásra, zokszó nélkül megy el, ha várja őt beteg felnőtt s gyermek. Működése hivatás, nem pálya. Mozgatója az emberszeretet. Sose lesz ő a Mammon szolgája. Örök esküje arra kötelez: Halálig adjon másnak életet! Goór Imre i JÖB ÉLET 10 -(-10 tonnával hozod az őszt ó élet s bedübörögsz hozzám. Volt idő elég, betakaríthattuk a nyár aranyát.- Szomorú legyek? Míg maltert hordhatok, megfoghatom a fűrészt, hegedűt, vagy a tenyérnyi ecsetet, amíg a kőtörőkkel utak egyengetésén dolgozom, nem vagyok béna se szívben, sem szellememben. Gyümölcsöt a fény, minket az árnyék érlel; fogadd el ízeinket. Koporsót láttam tegnap itt: nem bóbitás lovaktól vontatottat, nem bölcsőként ringót a kátyús úton, de gyalulatlan deszkából koporsót csak úgy a vállon, négy sarkán a négy fej. Apámat vitték jóbarátok; Csomók lazulnak a kötélen, patakok vize tisztul, csikófelhők szaladnak; Nyelések közben könnytelen megszorítom a szíveinket és elkötöm a vénák repedését. 10 +10 -tonnával hozod az őszt. Kitárom ajtóin: jöjj be s ha megpihentél, itt a kabátom, vedd magadra, mint én vettem apámét, itt a cipőm, jöjj élet, bújj belé és menj tovább, Havasi Glmella i VONATON Az Alföld sírna, bársonyos testén Kattogva vágtat a személyvonat, Mint férfikéz forró leánybőrön Befutja a lágy, szűzi halmokat. Most átölel sok karcsú, zöld mezöl, Füstfelhőt lehel fakoronákra És néha kacéran füttyent egyet A ritmikus, virgonc dohogásra. Elsuhan az ébredő tavasz-táj, Eltűnik a pirostetős tanya, Nem látom már, ködbevonta magát Egy-egy juhnyáj és egy falu tornya. Elszáll sok kép, eliramlik szürkén Éhes szemekkel agyamba eszem. Nem lehet, hogy elfeledjem képed Óh, drága hazám, te egyetlenem! Bieliemky Sándor t H í d Vagyok a makrancos vén Duna karjaid pillére alatt. Átölelve tartod életem partjait s csillámló fürtjeid, mint napsugarak aranyhúrként zenélnek hömpölygő gondolataimon; Varga Sándor i Uszályok a Dunán Dagadt hassal úsznak a vízen, Viszik, hozzák a messzeséget. A parti füzek lombjai alatt várom naphosszat őket, mint éhező az eleséget. Egyszer kora hajnalban jönnek egymás után a víz tetején. Máskor az esti naplementtel, amikor csillámot szór a partra és a hullámokra az első csillag az ég mezején. És fodroznak köröttük a habok. Egy füstcsík röpül az égre; hajnalban kakas-szó, máskor leányének bomlik fülembe; és jönnek, úsznak egyre följebb, és eltűnnek a messzeségbe.
