Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-15 / 138. szám
A W*]E IN’ E I ÉVZÁRÓ HANGVERSENYE nagyon érdekes dolgokra hívta fel Kecskemét kultúrszomjas közönségét. Ez a nagyon értékes, csendben munkálkodó tanári testület megmutatta, mire képes a jövő építése terén, hogy ennek az érdemes dolgozó népnek az életét hogyan emelje szebbé, színesebbé, értékesebbé. De hallgassuk csak meg a zenei munkaközösség elnökének, Kékesi Jánosnak, rövid megnyitó beszédének néhány TP'iT’lpfpt »BIZONY SOKAT kell tanulnunk — mondotta a szónok —, hogy a zene végtelen világában egy kissé eligazodni tudjunk. Ha vége van is most a tanulási évnek, akkor se hagyjunk kihasználatlanul egyetlen percet sem, fianem egész nyáron keresztül gyakorolnunk kell, nehogy visz- szaessünk. Nem tudom kellő súllyal és fáradhatatlanul ismételni a figyelmeztetést, hogy a minél több gyakorlásban rejlik Egy nőiígyltől kifolyólag kettévágta zsebkésével barátjának fülét Nagy Lajos kiskun- majsai lakos. Csillik Mihályt, akit a féltékeny Nagy még oldalba is szurkált, a kiskunfélegyházi kórházba szállították, a szurkáló Nagy Lajos ellen pedig bűnvádi eljárás indult. a siker titka. Innen kérem fel kedves hallgatóságomat arra is, hogy a tanárokat ne nagyon csereberéljék, mert minden zenepedagógusnak más-más metódusa van, s ha a tanuló már megszokta az egyiket, zavarólag hat rá a másik, ez pedig az ő hátrányára van. Márpedig zenét két okból tanulunk: először azért, hogy gyönyöködjunk, másodsorban, hogy másokat is gyönyörködtethessünk; mert mint ahogy Debussy mondta: a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. Ez a mondás any- nyira igaz, hogy nincs az emberiségnek olyan lánglelkű ré- tora, aki érzékeltetni tudná azt a magasságot és mélységet, azt a világegyetemet átfogó ragyogó szépséget, amelyet a zene isteni nyelvén közölni tud velünk. A zene tudtunkra adja, hogy más szikrázó világok is vannak, s bennünket szinte az égbe emeli, majd a drága föld csudáira fordítja munkától megfáradt tekintetünket s elénk varázsolja édesanyánk értünk aggódó képét, kedvesünk biztató mosolyát; majd a nyíló virágok bódító ölébe ringat, s meggyőz bennünket arról, hogy ezt a ridegnek, rútnak, gonosznak látszó életet igenis érdemes végig élni, mert nemcsak kínlódás, gyötrődés, szenvedés van ezen a földön, hanem szépség, ölelés, édes virágillat és minden gyönyörűséget mámorító bora: pflfckenttk az önköltséget, ' * ^ növelik, a teruivié»t J Megyénkben is gyűjtést indít a nőtanács A gyermekvárosért A Bács megyei Nőtanács úgy határozott, hogy egy egész megyére kiterjedő gyűjtési akcióval járul hozzá a gyermekváros felépítéséhez. A tervük az, hogy a majd kibocsátásra kerülő téglajegyek eladásával egy három szoba, összkomfortos otthon teljes felépítését és berendezését vállalják. A téglajegyek ugyan még késnek, de a nőtanácsnál napról napra újabb tervek születnek. Elhatározták, hogy a ház berendezéséhez segítségül hívják megyénk népművészeit: a szakmári, vagy homokmégyi pingáló- asszonyokat, az álomszép szeremlei szőttesek mestereit, hogy a házban otthonra lelő gyermekek necsak a homlokzat feliratáról tudják meg: otthonuk a Bács megyei asszonyok ajándéka, hanem a berendezési tárgyak, a falak mind-mind sugározzák a messziről feléjük áradó szeretetek Ugyancsak egy másik akció is elindult valószínűleg sikert- hozó útjára. A bajai nőgyűlés alkalmával került szóba, hogy vidékünk gazdag szárnyas állatokban. Csaknem minden háznál akad két-három marék toll, amit nélkülözni tudnak és szívesen adnának az asszonyok az elhagyott, árva gyerekeknek. Ezért megindították az egy marék toll-akciót, amelyet nemcsak Baja városra, hanem már a járásra is kiterjesztettek és reméljük, az első fecskét követi majd a többi, azaz megyénk valamennyi járása. — a zene, ez a hangokban megnyilvánuló egyetemes értékű emberszeretet.« EBBŐL a BESZÉDBŐL nem csupán Kékesi János, a nagy-: készültségű zenepedagógus és művész szólott a hálás hallga- lósághoz, hanem az egész tanári kar, aki fáradságot nem kímélve, együttesen fejti ki erőit dolgozó népünk felemeléséért. Nem áll módunkban hosszab- \ ban időzni e pompásan sikerült a Kalocsa! Cementipari Vállalatnál A júniusi napsugár verejték" csorgatóan ontja sugarait. Ez különösen itt, a Kalocsai Cementipari Vállalat telepén érezhető. A munkások már hetek óta meztelen felsőtesttel dolgoznak, s bizony bőrük ceoko- ládébarna. Nem csoda, hisz egész nap a szabadban dolgoznak, döngölik a cementet a formákba. Amikor megkérdeztem Musza bácsit, a telep vezetőjét, hogy hány betongyűrűt készít el egy munkás, huncut- kodva így válaszolt: — Ma még csak nyolcat, de holnapra már 16-ot. Furcsállottam egy kissé ezt a választ, de egyben kíváncsi is voltam. Szó szót követett, míg végre elárulta, hogy gépesítéssel csökkentik a betongyűrű elkészítésének idejét, ami sokkal nagyobb teljesítmény elérésére képesíti a munkásokat. — Tudja — fogott magyarázatba — eddig nyolc gyűfűt csináltunk naponta, ehhez bizony sokszor fel kellett emelni a dön- gölőt és csak 64 forintot kerestek a fiúk. Nemrég Pesten voltunk, ott láttunk vibrátor-dön- gölőt. Mi is vettünk belőle kettőt. Nemsokára kipróbáljuk ás azzal folytatjuk tovább a munkát. Gondoltam, ha idáig eljutotzáróhangverseny ismertetésénél, de örömmel elismerjük, hogy Faragó Lászióné, Mihó Ida, Vcí- radi Sándorné, Papp Mária, Puky Margit, Kékesi János, Kiss Lászlóné, Szelei Ervin, Héjjas Pálné, Máté Lászlóné és Ceizner Katalin tanár harminckilenc tanítványa biztos tudással állta meg helyét. Ennek a kiváló tanári karnak fáradhatatlan ügy- buzgalma tette tehetővé, hogy egymásután zengett fel a szebb- nél-szebb Mozart, Bartók, Haydn, Bach, Schumann, Chopin, Csaj kovszkij remekművek feledbe tetten melódiái. A ZENEPEDAGÓGUS Munkacsoportjának ez az 1957. június 2-i jólsikerült növendél évzáró hangversenye a Katóm. József Irodalmi Társaság kultúrtermében folyt le, amelyért c munkaközösség ezúton is hála: köszönetét fejezi ki. Hajnal József tunk, meg tudom azt is, hogy a gépesítés mennyivel csökkenti az önköltséget, mennyivel növeli a vállalat, illetve a munkások jövedelmét. Musza bácsi készségesen felvilágosított: — A vibrátorral naponta 1G cementgyíírűt tudunk előállítani, amely j nemcsak mennyiségi" leg, hanem minőségileg is túlszárnyalja eddigi eredményeinket. Az előállítási költsége az előbbi kézi termeléshez viszonyítva, ami 72 forint volt, géppel 144 fofintba kerül. A munkások jövedelme 14 forinttal magasabb. A.z önköltséget lényegében S forinttal csökkentettük. A Kalocsai Cenfcentipari Vállalat dolgdzóinak nein kell már bebizonyítani, mit jelent a gépesítés a cjementiparban. Nemsokára sajtit munkájukon, fizetési szalagjukon fogják érezni; De az ő példájukat biztos átveszi hasonló kisebb létszámú üzem is. Gémes Ön&ryilKossá£i szándékkal aTi*yált>a BBjrroíít Varga Mihály Tiszakécske, Ku- rázs-dűlő 22, szám alatti lakos. Az öngyilkos holttestét a tisza- kécskei koijnpátjárónál fogták ki a vízből. Ill!l!l!!llllllllllll!ll!llll!llllllll!llllllllllll!lllll!l!llllil!l|||illllll||!l|| ll!ll!lll!llllllill!IUII!lllllllll!!llllllllll!ll!llll!IIIIIM BAMBUSZTUTAJO a Tah iH-szigetekről a délamerikai partokig Üjabb szenzációs tutajkísérlet tűnt fel a világsajtó hasábjain. Eric de Bisschop francia kutató még az elmúlt év novemberében egyszerű bambusztuíajon indult el feleségével és három társával a délamerikai partok felé. Az út tudományos célja az volt, hogy bebizonyítsa: Dél-Amerika nyugati partjainak polinéziai eredetű lakosai ilyen egyszerű vízi járművel is eljuthattak ide. E hét elején chilei, franciaországi és svájci rádióamatőrök felfogták a tutaj személyzetének vészjeleit, mintegy 1300 kilométernyire a chilei partoktól. A chilei haditengerészet egyik repülőgépe azonnal felszállt és a Juan Fernandez szigetek közelében végre megpillantotta a nehézkes A »Tahiti Nui« — a Csendes-óceánon vízi járművet, amely ragadozó cápáktól körülvéve hánykolódott a hullámokon. Egy odasiető hajó kötélre vette a súlyosan megrongált tutajt, de a vontatókötél elszakadt és a bombuszjármü elsüllyedt. A vakmerő hajósok már a fedélzetről nézték tutajuk pusztulását. A kísérlet egyébként majdnem sikerült, hiszen 200 nap alatt megtett hatalmas tengeri út után szólt csak közbe egy különösen pusztító vihar. MII JOII.Y IH M ; A jég végül meredekebbre fordult; fel kellett csatolnunk a mászóvasakat és kötélre vettük magunkat. Ezt a részt »Szigetnek« neveztük el. Nem nagy távolságra fölöttünk egy széles hasadék meredek élén lépcsőjáratot vágtak a jégbe, s felül megrögzített kötél csüngött ie a lépcsősor mentén. Ezt az aknát tréfásan »Mike Rémének« nevezték el, Westmacottról, aki a munkálatot vezette s a lépcsőt készítette; az egész valóban kiváló jégjártasságról tanúskodott. Utána áthágható repedések sora következett, közben két olyan hasadékkal, amelyeket még átugrani sem lehetett. Ezeket szakaszos fémlétránk darabjaival ideiglenesen áthidalták. Az átkelés az egyik mélység fölött, melyen két egybekapcsolt, egyenként 180 cm-es létrarészleg nyúlt keresztül, különleges kúszóeljárást követelt, mert bajos és esetlen dolog lett volna felegyenesedve végig- lépkedni szöges talpainkkal a keskeny létrafokokon. Közeledtünk a leg- feldúltabb, leginkább romhalmazra emlékeztető területhez. Most meredek emelkedőhöz értünk, amely az eddigi legnagyobb hasadékhoz vezetett. A tátongó nyílás két oldala közé beékelve hatalmas jégtömb nyúlt keresztül a mélység fölött; szilárdnak látszott, de csak amíg a sárkány szélesebbre nem tátja állkapcsait. A jégpalló túlsó vége alacsony jégfalhöz támaszkodott, amely mintegy a hasadék felsőajka volt. Itt haránt vezető lépcsősort vágtak ki; később biztosítókütelet is rögzítettünk fölébe. Óvatosan lépkedtünk a lépcsőfokon fölfelé, kezünkkel a jégbe vert kampókba kapaszkodva, s eközben szinte fájón éreztük idegeinkben a jobb felől tátongó űrt. Ez itt »Hillary Réme« volt. Fölötte nem messze a 6zertetöredezett jégtérszín legmeredekebb szakaszához jutottunk, amelyet a »Pokoli sétány« névvel ruháztunk fel. Két-három svájci zászló még mindig ugyanott maradt, ahová hét vagy nyolc hónappal azelőtt letűzték őket. Az egyik teljesen egyenesen állt, magasan egy elszigetelt jégtömb tetején, körülötte áthidalhatatlan hasadékokkal, egy másik vízszintesen meredt elő egy tömör, érthetetlen módon felborult fal jegéből; az útvonal, amelyet egykor jelöltek, felismerlietetlenné és végképp használhatatlanná vált. Nyomdokunk innen vagy százméteres szakaszon óriási jégtömbök 37 között, mögött, felett, sőt nem egyszer alattuk kanyargóit. Nehéz feladat érzékelhető képet adni erről a térszínről. A jégtömegek csak röviddel azelőtt omlottak össze, és még nem ülepedtek sziláid lejtővé; lazán ke- resztül-kasul halmozódtak,, bizonytalanul inogtak egymás hegyén-hátán, és egyik-másik jégtömb bármely percben lezuhanássál fenyegetett. A Kbumbu Jégesésen keresztül megtett gyakori utak később ugyan eltompították az első benyomásokat, amelyeket a »Pokoli sétány« tett ránk, de mindig veszedelmes területnek tekintettem. Első felhatolásunkkor valósággal megkönnyebbültünk, amikor a tetejére jutva, jobb. kéz felé nyíltabb térségre húzódhattunk. Most olyan terepre értünk, amely ugyan nagyobb jégtömbökből állott, de tevékenyebben mozgott: ezt »atombomba«-körzetnek neveztük el. Egy sekély mélységű völgyhasadékhoz közeledtünk; föléje igen ingatagnak látszó jégsüvegek és csúcsok borultak, s egyik oldalától a másikig tátongó repedések barázdálták keresztül. Itt, a szakasz kezdetén, még mindegyiket át lehetett ugrani, vagy jó hosszú lépéssel átmérni, de följebb, mint a repedések alakja módosult és egyre sűrűbben fordultak «lő, két helyen áthidalásra volt szükség. Az »atombomba«-körzet szakadatlan és hallható mozgásban volt. Egyetlen nap sem múlt el anélkül, hogy valami meglepő változás ne következett volna be, ami azután új felderítést tett szükségessé az útvonalon a fennsík felé, amelyen 2. sz. táborunk sátrai álltak. A hasadékokat elválasztó párkányok általában lefelé alacsonyodtak, nagy lépcsőfokokat alkotva, de a mozgás mind hevesebbé vált és egyre szembeszökőbb változásokat okozott. A velük járó zajt — a tompa, baljóslatú dobbanásokat — jól hallhattuk a 2. számú táborból, de szerencsére többnyire éjszaka fordultak elő.l Az ezen a terepen kitűzött jelzőzászlók ritkán maradtak meg hosszabb ideig eredeti helyükön; némelykor már másnap egy-egy új beszakadás fenekén láttuk viszont őket; szilárdan betűzve, egyenesen álltak, de sok esetben végleg nyomuk veszett. Délután íélegyre járt, amikor Ang Namgjallal eléijtem a 2. tábort; A sátrak üresen álltak, de pihenésre és védőfödélre volt Szükségünk, mert a Nyugati Teknő felül heves szél fújt, folyton megújuló rohamokkal; Bemásztunk», és vagy félóráig hevertünk, mielőtt tovább! indultunk, hogy a felfelé ívelő nyomdokot kövessük. Ügy száz méternyidé a sátrak fölött összetalálkoztunk a diadalmasan lefelé vonuló trióval. Ed és a két George elérték a Teknő peremét. Ékesszóló szavakkal ecsetelték az útjukat álló sok akadályt és a műszaki problémákat, amelyeket meg kellett oldaniok. Noha még mindig nem volt bizonyos, hogy ezek után is alkalmas bejárót találunk a Nyugati Teknöbe, mégis nagyszerűnek találtuk a hírt. (Folytatjuk) 38
