Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-15 / 138. szám

A BÁCS MEGYEI HaGYMATERMESZTŐk TAPASZTALATCSERÉJE MAKÓN Sok hasznos, új dologgal ismerkedtek meg Már hírt adtunk arról, hogy megyénkben is egyre jobban megkedvelik a vöröshagymater­mesztést, úgy hogy néhány év múlva számíthatunk arra, hogy versenyezünk a makói hagyma­termesztőkkel. Megyénk hagy­matermesztői azonban még ta­pasztalatlanok, hiszen alig né­hány éve honosodott meg ná­lunk nagyobb mértékben ez a fontos zöldségféle. A megye hagymatermesztői­nek tapasztalatait gyarapította a napokban végzett makói kőr­útjuk. Ezen 68 hagymatermesztő vett részt. Megtekintették a ma­kói MÉK kirendeltségnek hatal­mas átvevőtelepét, az újonnan épülő hőkezelő és tárolóhelyisé­get, tanulmányozták a zöldhagy­ma, főzőhagyma, újburgonya ex­portra való előkészítését. Űtbaejtették a makói hagy­mával foglalkozó kísérleti gaz­daságot, ahol Bruder János igaz­gató fogadta őket. A látogatók részére másfélórás előadásban ismertette az intézet munkáját, bemutatta az intézet kollektívá­ja által készített újszerű dug- hagyma-szedőgépet; Ismertette a hőkezelési és a termesztési el­járásokat. Befejezésül megtekintették a Köztársaság Termelőszövetkezet vöröshagyma- és dughagyma- területét. A látogatók meggyő­ződtek arról, hogy Makón a dug- hagymát is maguk termesztik a parasztok. Ezt a módszert be kellene vezetni Bács megyében is. E tapasztalatcsere hasznos és szükséges volt, mert megismer­kedtek egy csomó termelési és agrotechnikai »fogással«, ame­lyeket a következő évek folya­mán hasznosítani tudnak a Bács megyei hagymatermesztők. az új CiPŰMINTABOLT Kecskemét, Szabadság tér 4. szám alatt (ref. temp­lomnál). — Üj cipőmodel- lek, különleges színű ci­pők. Női, férfi, gyermek­cipők nagy választékban. 918 KECSKEMÉT» Katqnh József Színház iiiliiillililiiiillUuiilimillllllllllliilllllUlllllllllllllllllllllllllllllllll VENDÉGJÁTÉKA A BAJAI KÖZPONTI MOZIBAN. Június 15-én, este 8 órakor Lehár: »VÍG ÖZVEGY« nagyoperett. Mozik J^lűsora Június 15-én, szombaton: Baja Uránia: Boszorkány. — Baja Szabadság: Boszorkány. — Jánoshalma: Graciela. — Kalo­csa: Nevetés a paradicsomban. — Kecel: Nincs irgalom. — Kecskemét Árpád: Árnyék. — Kecskemét Városi: Kapitány és hőse. — Kiskőrös: Yvette milliói. — Kiskunfélegyháza: Oké Néró. — Kiskunhalas: Hajnalodik. — Kunszentmiklós: Don Juan. — Tiszakécske: Bakaruhában. Olvasóink jigyeimebe Közöljük, hogy a Petőfi Népe szerkesztőségében minden ked­den délután i órai kezdettel in­gyenes jogi tanácsadást tart u megyei ügyészség. (Cím: Kecs­kemet, Széchenyi tér 1. L eme­let.) Tegyen már valamit a kiskunhalasi Jöldmüvessxövctkeset vezetősége Már az októberi események előtt vagy fél évvel a kötöny- pusztai dolgozó parasztok kérték a szövetkezet, vezetőségét, hogy a bolt áruellátását javítsák meg. Erre azért volt szükség, hogy ne kelljen 10—15 kilométerre gyalogolniuk, ha valamit vá­sárolni akarnak, ha sört és pa­lackozott bort szeretnének inni. A szövetkezet vezetői a kérés­ből vajmi keveset valósítottak meg. Sört adnak, de egy hónap­ban 100—150 litert. Ez pedig nagyon kevés. Néhány szót szeretnék mon­dani az üzlethelyiségről is. Régi ígéret volt az is, hogy megvál­toztatják azt a tűrhetetlen álla­potot, és a bolthelyiség mellett raktárt létesítenek. Jelen eset­ben a kenyeret az asztal tetején takaratlanul hagyják, akkor is, amikor a rézgálicot és a petró­leumot mérik. Ez egészségügyi szempontból megengedhetetlen. A szövetkezeti közgyűlésen is elhangzottak ezek a panaszok, de ugyanakkor az ígéretek is. A helyi tanács vállalta, hogy anya­got biztosít az építkezéshez. Ar­ra szeretnénk kérni a szövetke­zeti elvtársakat, hogy vegyék figyelembe a dolgozó parasztok jogos kérését és mielőbb tegye­nek meg mindent egészségügyi és egyéb szempontból, hogy ked­vezőbbé tegyék a kötönypusztai ( Apróhirdetések ) ELADÓ kifogástalan állapotban, zöld Pannónía-oldalkocsi. Kecskemét, Ku- rucz körút 27/a. 944 ELADÓ Kecskemét, Bika utca 12. szám alatti ház. Érdeklődni: ugyan­ott. 946 ÁltALÁNOSISKOLAI tanulmányom­hoz tanárt keresek. — Kecskemét, Voelkertelep 10. Egri Mária. 947 125-ÖS CSEPEL eladó. Kecskemét, Berényi Pál u. 9. 4442 AUTOMATE« gyorsszövo eladó, — Kiskunhalas, Vörösmarty u. 54. 933 KOMPLETT modern dióhálószoba- bútor eladó. Cím: Baja, Roosewelt tér 3. (tejpiacnál), Tarnay. 927 IGEN jó karban lévő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Dr. Balogh László, Úszód. 4461 JÓ KARBAN lévő mély gyermekko­csi eladó. Cim: Kecskemét, Gyer­mekkórház (volt menhely). 4460 EGY nagyméretű kombinált szek­rény, egy nagy kihúzhatós asztal, 6 drb kárpitozott szék, egy jégszek­rény eladó. Kecskemét, Szabadság tér 3. II. 4. 4459 EGY szép kombinált szoba-bútor eladó. Cím: Baja, Kenderes utca 9. szám. 919 ELADÓK: Méhcsaládok, 2 Hunor-, 2 Boconádi-, új és használt kaptá­rok. Érdeklődni Kiskunhalas, Há- mán Kató utca 14., Dunai. Nándor. 934 EBERGÉNYI JANOS, Kecskemét, Horog utca 14. szám alatti lakos összes iratai eltűntek, hivatalos pénztárkönyv és egyéb iratokkal együtt f. hó 12-én fél 1 és 1 óra között a Zóna-étterem elől, a ke­rékpárjáról. Kéri, hogy aki tud ró­la, jelentse vagy küldje vissza a neki értéktelen iratokat a fenti cím­re, ahol 100 forint jutalomban ré­szesül. 4456 BEJÁRÓNŐT felveszek, azonnali je­lentkezéssel, Kecskemét, Beloian­nisz tér 1. I. em. 4455 ELCSERÉLNÉM kecskeméti két szo­ba, konyháé, mellékhelyiséges la­kásomat hasonló budapestiért. Ér­deklődni: Kecskemét, Sárkány utca 10. 4458 HÁZTARTÁSI alkalmazottat, bent­lakót, keresek. Kecskemét, Beniczky Ferenc u. 5. 4439 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báos-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér la sza Telefon: 25—16. 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 17a? Telefon: 17—09 Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 15-29. 27-49 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató Mindennemű szállítási végez helyben és vidékre TEFU TEHERTJIXI Megrendelhető 10—94 és 27-78 telefonon; 932 bolt helyzetét. Bogyó Elemér MEGJEGYZÉS Pízparti APRÓSÁGOK . hőmérő higanyszála a kecskeméti széktói strandfürdő egyik fájának árnyékot adó lombjai között 32 fokot mutat. A napon 45 Celsius fokra tornázta fel magát az ezüstös szálacska. Rekkenő hőség van. A fürdőzők árnyékba húzódnak, csak a legedzettebb napozók merészkednek a perzselő forróságban a medence vizébe. Napok óta minden vendég a fürdőépület emeleti teraszát figyeli. Vajon, mikor nyílik meg a büfé? A hurcolkodás ugyan meg­indult, különböző éttermi felszereléseket szállítottak ide, de a jelek azt mutatják, hogy mindez a szokásos lassúsággal történik. Pedig a strandolók lelki szemei előtt gyöngyöző jégbehűtött sör képe kísért, friss málnaszörp után áhítoznak a szelídebb fajta fürdővendégek. Csakhogy az üdítő nedű a vendéglátóipari hűs pincéjében pihent; Hiába jött meg a kánikulának is derekasan beillő igazi strandidény, a könyörtelen vendéglátás, úgy látszik, későbbre ütemezte be a büfényitást. Eddig csak »észlelte« a kánikula »jelenségeit«, és hosszú az út az észlelettől a strandoló- kat üdítő tettig; Még a strandjáratok autóbuszai is pihennek. Megindításuk­nak nincs akadálya a vállalat részéről, dehát a fürdőhöz vezető bekötő út javítását is »beütemezték«. Mégpedig éppen a fürdő­idény kezdetére! Most kies gödrök ékesítik az úttestet. Nyaktörés veszélye nélkül egyetlen autóbusz sem merészkedik idáig. Aki a nagymedence szélére kívánkozik, itt is megtalálhatja a bekötőút »gödröcskéinek« miniatűr másait. Ügy volt eredetileg, hogy a gyepes medenceszélen betonlapokból rótt járdát építenek, és lábmosót a lépcsők elé — de csak úgy volt—, mert járda nincs, ellenben vannak telturkált, megbolygatott gyepmaradvá­nyok meztelen városi talpak örömére. A gyep helyén később, ha csúcsforgalom lesz, csekélyvizű tavacskák támadnak a kifröcskölt vízből. Jólesik bennük majd hasraesni; Jámbor kecskeméti strandolnivágyó! Azért ne kedvetlenedj el, a hűs széktói víz mindenért kárpótol. Üdít, frissít. Csak ne lenne olyan teménytelen akadálya az élvezésének! Csak egyszer már »koordinálni« lehetne a »szempontokat«! Csak egyszer már a strandoló városi halandóban is észrevennék és tisztelnék a kánikulában fuldokló, zavartalan hüsölésre vágyó embert a maga apró vágyaival, kívánságaival; —yla— Állattartó gazdák ügyelem! Védekezzünk a száj­Hasított körmü állatainkat egy igen veszélyes betegség fenye­geti: a ragadós száj- cs köröm­fájás. Ez a betegség több euró­pai országban jeientkezett, sőt egyes országokban nagymérték­ben elterjedt. Ez arra figyel­meztet bennünket, hogy kettő­zött figyelemmel őrködjünk ál­lataink egészsége felett. A be­tegség legfőbb terjesztője az ember és azok a tárgyak, ame­lyek a beteg állatokkal érintke­zésbe kerültek. Az ember főkép­pen ruházatával és lábbelijével hurcolja szét a betegséget, ha korábban beteg állattal érintke­zett. Több esetben megállapítot­ták azt is, hogy egyik országból a másikba különféle áruk csoma­golásához használt szénával, vagy más csomagolási anyagok- : kai került be a betegség. Éppen ezért a külföldről származó cso­magolóanyagokat lehetőleg meg kell semmisíteni, ha pedig az ér­tékes, fertőtleníteni kell. Fa­gyasztott hússal is be lehet hur­colni a száj- és körömfájást, és körömfájás ellen ezért a húsmosásra használt v»J zet forralás útján tegyük ártal- matlanná és az állatok etetésé« hez semmiféleképpen ne hasz­náljuk fel. A ragadós száj- és körömfájás jellemző tünetei: bágyadtság, ét­vágytalanság, magas láz. Rövid időn belül az állat szájában, kü­lönösen a foghúson és nyelven hólyagok keletkeznek. Ilyenek jelentkezhetnek a lábvégeken, a csülkök között és néha a tógyön is. Sertéseknél a túrókarimán is előfordulnak hólyagok. Ezek fel- fakadása után fekélyek kelet­keznek, az állat erősen nyálzik és óvatosan vagy sántítva lép. A betegség iránt fogékony az ember, és valamennyi hasított- körmű állat (szarvasmarha, juh, kecske, sertés). Ha valahol a betegségnek leg­kisebb gyanúja is jelentkezne, elterjedésének megakadályozása érdekében azonnal jelenteni kell az illetékes tanácsnak vagy ál­latorvosnak. öjrúdabni fuíli^ázat Colombóban összeült a Béke-Világtanács kongresszusa. Ebből az alkalomból a Petőfi Népe szerkesztősége, a megyei Hazafias Népfront békebizottsága és a megyei tanács népművelési osztálya irodalmi pályázatot hirdet. A pályázaton a béke ügyét, a népek közötti barátság elmélyí­tését szolgáló írásokkal: tárcával, novellával, verssel, stb. bárki részt vehet. A legjobban sikerült pályaműveket lapunkban leközöljük cs díjazzuk. Az irodalmi pályázat díjai: I. díj 100 forint, II. díj 500 forint, III. díj 300 forint. Ezenkívül értékes könyvjutalmakat osztunk ki a további leg­jobb pályaművek írói között. A pályaművek beküldésének batárideje július 15. Az irodalmi pályázat döntőbizottságába egész olvasótáborun­kat bevonjuk. Olvasóink megírhatják: melyik pályamű tetszett a legjobban, részletesen indokolva, hogy miért, s melyik pályaművet javasolják I., II., III. díjra? A legjobb kritikusokat ugyancsak értékes könyvvel jutal­mazzuk. A kiskunfélegyháxi megyei spartakiád döntő műsora ! Vasárnap délelőtt Kiskunfélegyhá- j zán rendezik a megyei spartakiád I döntő versenyeit. Ezeken a verse- 1 nyékén a múlt vasárnapi járási spartakiádversenyek győztesei és legjobb eredményt elérői vesznek részt. Az atlétikai, a torna- és a röplabda-versenyek a Honvéd Sport­telepen kerülnek lebonyolításra, míg a kerékpárversenyt a szegedi beton­úton rendezik meg a férfiaknál 40 km, a nőknél 20 km távon, egyidő- ben történő indítással fél 10 órakor. Jelentkezés gépátvételre 9 órakor a sportpályán. Legkorábban a röplabdamérkőzé­seket kezdik, mégpedig negyed 9 .órakor a férfiaknál két csoportban. A női mérkőzések 9 órai kezdettel kerülnek lebonyolításra. A férfiak­nál a két csoport győztese az első helyért, a két második helyezett pe­dig a harmadik helyért mérkőzik, Mind a férfiaknál, mind a nőknél az lesz a győztes, aki előbb szerez kéi győzelmet. A férfiaknál nyolc, a nőknél öt csapat vesz részt a verse­nyen. A tornaversenyeket 9 órakor kéz-* dik. A férfiaknál is és a nőknél is 6—6 csapat szerepel. ^ A legtöbb versenyzőt megmozgató atlétikai küzdelmek 10 órakor veszik kezdetüket. Férfi számok: 100, 400, 800 és 15000 m síkfutás, magas- és távol­ugrás, súlylökés. Női számok: 100, 300 és 600 m síkfutás, magas- és távol- ugrás, súlylökés. A verseny befejezése után lesz a? ünnepélyes kihirdetés és díjkiosztás; A Sxaksxervexeti Labdarúgó Kupa IV—V. fordulójának eredményei Tanácsok—MÁV 3:0, Építők—Fű­szert 1:0, Kórház—Finommechanika 1:0, Mészöv—Borforgalmi 2:0, Fűszért —Tanácsok 1:0, Építők—Finomme­chanika 6:0, Kinizsi—Kórház 2:1, MÉSZÖV—Dózsa ifi 3:1, Igazságügy —Vendéglátók 1:1, KTSZ-ek—Cipő­gyár 5:1, Lakatosok—Pártbizottság 2:2, Katonatelep—Víz-mű 2:1, AKK— Barnevál 3:1. Pártbizottság—Katona­telep 6:1, Barnevál—Cipőgyár 3:0, Lakatosok—Vízmű 1:1, Barnevál— Igazságügy 2:0, Lakatosok—Cipő­gyár 2:0. I CSOPORT 1. MÉSZÖV 5 4 __ 1 17 : 3 8 2. Építők 5 4 — 1 11: 3 8 3. Tanácsok 5 3 1 1 8: 4 7 4. Fűszért 5 3 2 3: 1 6 5. Kinizsi 4 3 —­1 10: 5 6 6. MÁV 4 2 — 2 5: 5 4 7. Finommech. 5 2 —­3 0:16 4 8. Borforgalmi 4 1 — 3 7: 8 2 9. Kórház 5 1 — 4 2:13 2 10. Dózsa ifi 4 — 1 3 2: 8 1 II. CSOPORT: * 1. Pártbizottság 5 4 1 — 18: 5 9 2. Lakatosok 5 2 2 1 8: 6 6 3. Vendéglátók 4 1 3 — 4: 3 5 4. Katonatelep 5 2 1 2 9:14 5 5. KTSZ-ek 4 2 — 2 9: 6 4 6. Vízmű 4 1 2 l 6: 5 4 7. Barnevál 5 2 — 3 8: 8 4 8. Igazságügy 5 1 2 2 5:10 4 9. AKK 4 1 ! 2 4: 4 3 10. Cipőgyár 5 1 — 4 2:12 2 Voltaire 40 000 levelet írt Genfben kiadták Voltaire hát­rahagyott leveleinek 24. kötetét; A becslések szerint Voltaire 40 ezer levelet hagyott hátra, ame­lyeket összesen 80 kötetben szán­dékoznak közreadni; HALLÓI HALLÓ! Műsoros est a Sorkerthen, 17-én este 9 órai kezdettel (rossz idő esetén a Béke-étteremben) V A S T A P S címmel. FELLÉPNEK: VÉRTES NELL1 BÁNÓCZ1 PÁL SZÉKELY ENDRE fővárosi előadóművészek. KITŰNŐ MŰSOR, ZENE, TÁNC, HANGULAT; Mindenkit szeretettel várunk. Belépődíj: 4 forint. 939 Kecskeméti Vendéglátó Vállalat Vezetősége

Next

/
Oldalképek
Tartalom