Petőfi Népe, 1956. november (1. évfolyam, 2-26. szám)

1956-11-17 / 15. szám

Joszlp Broz-Tito: A

Megőriztük uépüok forradalmi vívmányait, a szocializmus alapjait

(Folytatás az 1. oldalról)

— Amikor a hazánkra vonatkozó igazság győzött és megkezdődött a viszonyok rendezése azokkal az országokkal, melyek a rosszemlékű határozat után megszakították velünk a kapcsolatokat és az illető országok vezetői azt az óhajukat fejezték ki, hogy újra rendezzük viszonyunkat velük, mi beleegyeztünk, csak azért, hogy az említett országokkal a heiyzet minél előbb rendeződjön. Azokat a bizonyos embereket, akik most ismét rágalmazni kezdik hazánkat és akik a keleti és egyes nyugati országok kommunista pártjai élén állanak, továbbra is szükséges figyelmeztetni arra, amit Jugoszlávia ellen tettek ez alatt a 4—5, sőt több év alatt is, amikor Jugoszlávia egyes egyedül állott, szemtől szembe az óriási hírverő-gépezettel, amikor minden irányban küzdeni kellett, hogy megőrizzük népünk forradalmi vívmányait és azt, amit már építeni kezdtünk, a szocializmus alapjait: egyszóval, hogy

letöröljük azt a szennyet, amit ők különféle rágalmakkal ránk akartak tapasztani és hogy bebizonyítsuk, hogy hol az igazság.

Figyelmeztetnünk kell őket és meg Kell mondanunk, hogy akkor ugyanezek az embereK minden lehetséges módon vádolták hazánkat azzal, hogy fasiszták, hogy vérengzők vagyunk, hogy tönaretesszük népünket, hogy népünk nincs velünk és így tovább. Figyelmeztetnünk kell őket, hogy emlékezzenek és hogy el ne felejtsék, amikor most ismét minket akarnak terhelni azokért az eseményekért, amelyek Lengyelországban és Magyarországban történtek,

Ez az alattomos törekvés azoktól a megrögzött sztálinista elemektől ered, amelyeknek a különféle pártokban még mindig sikerült megmaradniok állásaikban, s akik újra meg akarják szilárdítani uralmukat és ezeket a sztálinista törekvéseket rá akarják kényszeríteni népeikre, sőt más népekre is. Erre majd később visszatérek,

Norwaiizáltuk viszonyunkat a szocialista tábor országaival

Most csak azt akarom mondani, hogy a magyarországi eseményeket, ma ennek az egész fejlődésnek megvilágításában kell szemlélnünk.

A Szovjet Szövetséggel, kívánságára és kezdeményezésére, normalizáltuk viszonyainkat. — Amikor Sztálin meghalt, az új szovjet vezetőség látta, hogy a Szovjetunió Sztálin ostobáságai miatt nagyon súlyos helyzetbe, zsákutcába került, mind külpolitikai, mind belpolitikai téren. És Sztálin módszereinek erőltetésével így jártak a népi demokrácia többi országai is. Nem értették, hogy mindezeknek a nehézségeknek mi a fő oka, A XX. kongresszuson elítélték Sztálin eljárásait és addigi politikáját. , De helytelenül érveltek, hogy ez az egész dolog az egyéni kultusz kérdése, nem pedig a rendszer kérdése. Már pedig az egyéni kultusz tulajdonképpen egy rendszer produktuma. Ök nem Indítottak harcot a rendszer ellen, vagy ha harcoltak is ellene, inkább hallgatólag tették, mondván, hogy egészében véve minden jó volt, de Sztálin az utóbbi időkben, mivel megöregedett, kicsit bolondozni kezdett és különféle hibákat követett cl.

Már kezdettől fogva azt mondottuk, hogy itt nem csupán az egyéni kultuszról van szó, hanem a rendszerről, amely lehetővé tette az egyéni kultusz kialakulását. Itt vannak a gyökerek, E szerint tehát szakadatlanul és makacsul ezeket a gyökereket kell irtani. Már pedig ez a legnehezebb.

Hol vannak ezek a gyökerek? A bürokrata gépezetben, az irányítás módjában, s az úgynevezett »egyenlőségben«, a dolgozó tömegek szerepének és törekvéseinek semmibe vételében, a »különféle Enver Hodzsákban és egyes nyugati és keleti pártok más vezetőiben, akik szembeszegültek a demokratizálással, és a XX. kongresszus határozataival és sokban hozzájárultak ahhoz, bogy a sztálini rendszer megszilárduljon, ma pedig azon munkálkodnak, hogy az a rendszer Ismét feléledjen és uralomra jusson. Itt vannak a gyökerek és ezeket a hibákat kell kijavítani.

Ami minket illet, meglehetősen messzire mentünk a Szovjet Szövetséggel Való viszonyunkban. Feljavítottuk ezeket a viszonyokat és sok gazdasági szerződést kötöttünk, ránk nézve nagyon hasznosakat, nagyon kedvező feltételek mellett és így tovább. Két nyilatkozatot is adtunk. Egyiket Belgrádban, a másikat Moszkvában.

Mindkét deklarációnak tulajdonképpen nemcsak a mi köl- tsönös viszonyainkra, hanem minden szocialista ország viszonyaira nézve is jelentősebbnek- tellett volna lenniük.' Sajnos

azonban nem így fogták fel őket. Úgy vélték: jól van, mivel a ju- goszlávok ennyire makacsok, mi tisztelni fogjuk ezeket a nyilatkozatokat és végrehajtjuk. De ezek másokra nem vonatkoznak. Mert ott kissé mégis más a helyzet, mint Jugoszláviában. Jugoszlávia szervezett cs fegyelmezett állam. A jugoszlávok megmutatták értéküket, mert a legsúlyosabb órákban is sikerült fenntartaniok magukat, nem engedték meg, hogy a tőkés rendszer visszaállítására kerüljön a sor és így tovább.

Ez azt jelenti, hogy a jugoszlávok valami mások, mint azok ott, a keleteurópai országokban. Már pedig ez téves. Mikor mi Moszkvában a deklarációt fogalmaztuk pártviszonyainkról, főleg Jugoszlávia Kommunista Szövetsége és a Szovjet Szövetség kommunista pártjai közötti viszonyokról, ez kissé nehezen ment. Itt nem tudtunk egészen megegyezni. Mégis meghoztuk a deklarációt, amely véleményünk szerint Jugoszlávián és a Szovjet Szövetségen kívül szélesebb kör számára szólt. Mi figyelmeztettük őket, hogy ezek a törekvések, melyek azelőtt Jugoszláviában erőteljes ellenállást idéztek elő, fennállanak a többi országban is cs egy napon kifejezésre jutnak más országokban is. És akkor ezt sokkal nehezebb lesz kijavítani.

Tudjátok, hogy mikor Hruscsov itt volt pihenni, akkor itt is beszélgettünk, de Belgrádban még sokkal többet. Mivel engem, Rankovics és Pucar eivtár- sakat Krímre hívtak, elmentünk oda és folytattuk a beszélgetéseket. Láttuk, hogy a többi ország tekintetében a dolog elég nehezen megy majd, mert a többi ország tekintetében más álláspontjuk van a szovjet vezetőknek. Bizonyos téves, ferde felfogásaik voltak az illető országokkal, Lengyelországgal, Magyarországgal való viszonyuk tekintetében.

Mi ezt nem fogtuk fel tragikusan. Mert láttuk, hogy ez nem az egész szovjet vezetőség, hanem csak a vezetőség egy részének álláspontja, és ezt az álláspontot bizonybs fokig rákény- szerítette a másikra is. Mi láttuk, hogy ezt az állásfoglalást azok az emberek kényszerítették a többire, akik sztálini pozíciókban állottak, sőt még most is ott állanak. De még mindig van lehetőség, hogy a Szovjet Szövetség vezetőségének belső fejlődésében azok az elemek győzzenek, akik a demokratizálódás irányában hatnak, az erőteljesebb és gyorsabb fejlődés hívei, és meg akarnak tagadni minden sztálini módszert, új viszonyokat akarnak teremteni a szocialista államok között és azt akarják, hogy a külpolitikai fejlődés ebben az iránybau haladjon.

l'ÚTfc ¥M>

magyarországi eseményekről

Bizonyos jelekből és beszélgetésekből is láthattuk, hogy ezek az elemek nem gyöngék, sőt erősek, de hogy a fejlődésnek ez a belső folyamata, mely progresz- szív irányban, a sztálini módszerek abbahagyásának irányában halad, meg van zavarva bizonyos nyugati országok részéről is, melyek a propagandájukkal, s annak a szakadatlan ismétlődésével, hogy ezeket az országokat fel kell szabadítani, beavatkoznak ezeknek az országoknak a belügyeibe, zavarják a gyorsabb fejlődést és az említett országok közötti, viszonyuk javulását.

Mivel a belügyekbe való beavatkozás, mégpedig a rádión át való hírverés, a léggömbökkel való anyagküldés cs a többi, meglehetősen nagy arányokat öltött, a Szovjetunióban úgy vélik, hogy kellemetlen következményekre kerülhetne sor, ha a szovjet csapatok teljesen elhagynák ezeket az országokat cs mondjuk, olyan státuszt adna a Szovjetunió nekik, mint Jugoszláviának van. Félnek, hogy akkor ezekben az országokban a reakciós erők győznének. Másszóval ez azt jelenti, nem bíznak meg eléggé ezeknek az országoknak belső forradalmi erőiben. Véleményem szerint ez téves. Az összes későbbi hibák gyökere abban rejlik, hogy nem bíznak eléggé ezeknek a népeknek a szocialista erőiben. Jól tudják, hogy amikor a poznani esetre került sor, a szovjet emberek velünk szembeni magatartása egyszerre megváltozott. Kezdtek hidegebbek lenni. Azt gondolták, hogy Poznanért mi, jugoszlávok vagyunk a hibásak. Mi vagyunk a hibásak azért, mert élünk a világon, mert olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk, mert olyan Jugoszláviát teremtettünk, amilyen a hazánk, mert hazánk hatást fejt ki határain túl is. Még akkor is, ha mi nem akarnánk, hazánk hatást fejt ki,, még pedig nagyon pozitív és hasznos hatást.

Lengyelországban nem tudtak kifejezésre jutni a reakciós erők

Lengyelországban minden üldözés és a káderpusztítás sztálini módszerei ellenére is maradt egy mag, Gomulkával az élen, amely a nyolcadik plénumon erőteljesen kezébe tudta venni az ügyeket, merészen kijelöive az új irányvonalat, vagyis a demokratizálódás felé vezető utat. Síkra- szállt Lengyelország teljes függetlenségéért és a Szovjet Szövetséggel való jóviszonyért is. Elszántan ellenállnak, hogy bel- ügyeikbe beavatkozzanak.

Ennek köszönhető, hogy Lengyelországban nem tudtak kifejezésre jutni a reakciós erők, melyek feltétlenül • megvannak, s most már azt remélték, hogy a kommunisták közötti összeütközésben partra juthatnak. Az ilyen gondolkozásnak cs a szovjet vezetők magatartásának köszönhető, hogy idejekorán megszüntették a beavatkozást, hogy Lengyelországban a dolgok meglehetősen stabilizálódtak s egyelőre eléggé jól fejlődnek. Nem mondhatom, hogy Lengyelországnak ez a pozitív fejlődése, bár nagyon hasonlít a mienkhez, örömet váltott volna ki a szocialista tábor más országaiban. Nem. Ezt a fejlődést bírálják, mégpedig többnyire titokban, egymás között, de van, hogy nyilvánosan is. Ezektől az országoktól Lengyelország még annyi támogatást sem kapott, mint amennyit a szovjet vezetőktől, akik beleegyeztek Lengyelország ilyen állásfoglalásába. A szocialista tábor egyes országaiban és az egyes nyugati kommunista pártokban az ilyen vezetőknél Lengyelország nem talált megKákosi és Gt

Elvtársak, ez végzetes. Amikor Moszkvában jártunk, természetesen volt szó Lengyelországról, Magyarországról és más országokról is. Azt mondottuk, hogy Rákosi uralma és Rákosi maga, semmiféle adottságokkal nem rendelkezik ahhoz, hogy vezesse a magyar államot és belső egységet teremtsen, hanem ellenkezőleg, nagyon súlyos következményekhez vezetheti. Sajnos, a szovjet elvtársak nem hitték el ezt nekünk. Azt mondották, hogy Rákosi régi forradalmár, becsületes és így tovább. Régi, az igaz, csakhogy ez nem elegendő. Becsületes-e? Amennyire ismerem, ezt nem állíthatnám. Különösen a Rajk-per és a többi dolgok után. Számomra ezek a legbecstelenebb emberek a világon. A szovjet elvtársak azt mondták: Rákosi okos, sikere lesz és nem tudják, ki másra támaszkodhatnának ebben az országban.

Éppen ezért, mert mind állami, mind pedig pártpolitikánk a mások belügyeibe való beavatkozást ellenzi és azért, hogy újra ne kerüljön sor köztünk ösz- szeütközésre a szovjet elvtársakkal, nem szálltunk eléggé síkra a szovjet vezetőknél, hogy tegyék félre az olyan együttest, mint amilyen Rákosi és Gerő.

Amikor Moszkvába • mentem,

értésre azért, mert ott még mindig sztálinista módszerekkel vezetnek. Amikor Franciaországban az a bizonyos történelemtanár, aki egyébként kommunista, előadást tart, e arról beszélt, hogy Jugoszlávia az imperializmus alattomos ügynöke, mikor abban a pártban olyan emberek ülnek, akik ilyen tragikus és súlyos időkben nyíltan felléptek ezzel a súlyos váddal száz és száz ember előtt, lehet-e az biztosíték, hogy a szocializmus ügye a jövőben szabályszerűen fejlődik? Nem lehet.

Az ilyen felelőtlen és dekadens kirohanásokért az illető párt vezetői a hibásak. Vagy vegyük például az olyan állítólagos marxistát, amilyen Enver Hodzsa, aki csak annyit tud mondani, hogy marxizmus—leninizmus,

ezenkívül egy szót sem. Vagy cikket ír Jugoszláviáról, a nevet nem említve, de Jugoszláviát és Lengyelországot ostorozva és határozottan elítéli a saját útra való törekvést, a különleges adottságokhoz hangolt fejlődést, sőt még azzal is szembeszállt, amit Hruscsov és más szovjet vezetők elismerlek, azt ugyanis, hogy különféle utak vezetnek a szocializmusba. Ilyen alak merészeli nemcsak rágalmazni Jugoszláviát, de kirohanni ellene és még egy nagy szocialista ország ellen is. Meri ostorozni még a szovjet vezetőket is. Az ilyen sztálinista elemek azt gondolják, hogy a Szovjet Szövetségben találnak majd Sztálin vágású embereket, akik majd támogatják őket, hogy megmaradhassanak népük nyakán,

rő felelőssége

nagy volt a meglepetés, amiért nem utaztam Magyarországon keresztül. Éppen Rákosi miatt nem akartam átutazni Magyar- országon. Azt mondottam, hogy még akkor sem mennék Magyarországon át, ha úgy az út háromszor rövidebb lenne.

Mikor ebben az országban egyre erősebb cs erősebb elégedetlenség tört ki éppen a kommunisták soraiban, mikor követelték, hogy Rákosi távozzék, a szovjet elvtársak látták, hogy így tovább nem lehet. Beleegyeztek, hogy Rákosi menjen. De hibát követtek el, mert nem engedték meg, hogy Gerő is és Rákosi többi híve is menjen, akik a nép plőtt kompromittálták magukat. Rákosi menetelét Gerő maradásához kötötték. Ez pedig hiba volt. Mert Gerő semmiben sem különbözött Rákositól. Ugyanazt a politikát folytatta és ugyanazokért a hibákért felelős, mint Rákosi.

Mit tehettünk mi, akkor, elvtársak? Láttuk, hogy a dolgok nem mennek rendjén.

Amikor Krímben voltunk, véletlenül Gerő is ott termett és véletlenül találkoztunk vele. Beszélgettünk is. Gerő elítélte a korábbi politikát és azt mondotta, hogy hibás volt az a politika, mert rágalmazták Jugoszláviát. Egyszóval hamut szórt a fejére

és kérte: állítsuk vissza a jóviJ szonyt, ígérvén, hogy az összes előbbi hibákat kijavítják és nem térnek többé vissza a régire.

Mi meg akartuk mutatni, hogy nem vagyunk bosszúállóak és szűkkeblűek. Beleegyeztünk, hogy beszélünk Gerővel és a Magyar Dolgozók Pártja küldöttségével, mikor majd Jugoszláviába jön. Helyre akartuk állítani a kapcsolatokat a Magyar Dolgozók Pártjával, mert reméltük,' hogy így a magyar pártot cl nem szigetelve, könnyebben hatunk szabályszerű belső fejlődésükre,

Csakhogy a dolgok már meglehetősen messzire mentek, amit mi nem tudtunk. Gerő Jugoszláviába jövetele és közös nyilatkozatunk már nem segíthetett. Az1 emberek Magyarországon már nem tűrték a sztálini elemeket, akik még tartották a hatalmat. Követelték eltávolításukat és követelték az áttérést u demokraJ tizálódás útjára.

Mikor a magyar küldöttség Gerővel az élén visszatért hazájába, Gerő, mivel súlyos helyzetbe jutott, ismét megmutatta előbbi arculatát. Azt a százezer tüntetőt, akik akkor még tüntetők voltak, csőcseléknek nevezte és megsértette majdnem az egész népet. Képzeljétek el, mennyire vak volt ez. az ember és milyen vezető lehetett? Egy ilyen válságos pillanatban, amikor minden forr és amikor az egész nép elégedetlen, csőcseléknek meri nevezni azt a népet, mely között óriási számban, sőt talán többségben a kommunisták és if jak vannak. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a lőporos hordó me«CTvul- ladjon és felrobbanjon.

A reakciós erők beleavatkoztak a forradalomba

Most nem arról van szó, hogy megvizsgáljuk, hogy ki sütötte el az első puskát. A katonaságot Gerő hívta, végzetes hiba volt, hogy a szovjet katonaságot hívta abban az időben, amikor még tartottak a tüntetések. Egy más ország katonaságát hívni, hogy leckét adjon az illető ország népének, még akkor is, ha lövöldözés fordult elő, nagy hiba volt, Ez még jobban felbőszítette a népet, s így került sor a spontán felkelésre, melyben a kommunisták akaratuk ellenére együtt találták magukat a különféle reakciós elemekkel. A reakciós elemek beavatkoztak ebbe a felkelésbe és kihasználták a saját számukra. Talán nincs ott elég horthysta? Ki nevelje át őket? Talán Rákosi? Valamennyien tudtuk, hogy Horthynak nagy fasiszta erői voltak Magyarországon, azonkívül a nyilaskeresztesek, a különféle más reakció« elemek, Nagy Ferenc hívei éf így tovább.

Egyszóval volt ott igen sok ember, aki nem híve a kommunizmusnak, aki nemcsak Rákosi- ellenes, hanem ellenzi a szocializmust is. És mindezek az elemek belekeveredtek a forradalomba.

Ezek a reakciós erők azelőtt nem merték felemelni fejüket, habár sokszor szólították fei őket külföldről felkelésre és külföldről segítséget is kaptak. Nem volt sem erejük, sem bátorságuk felkelni mindaddig, amíg azt hitték, hogy a párt egységei és sziklaszilárd. Mihelyt azonban látták, hogy a párttagság kettészakadt és a párttagság óriási része felkel a Rákosi-klikb ellen és a múlt maradványai ellen, rögtön beavatkoztak ők is.

Ezek a reákdós erők nagyo* gyorsan, két-három nap alatt megmutatták igazi arcukat, amikor a nép felháborodott minden ellen, ami a múltban történt Az akkori vezetőség nem mutatta meg, hogy el akarja távolítani azokat az elemeket, akii felháborították a magyar népet És nem mutatott hajlandóságot arra, hogy a szocializmus fejlődésének valóban magyar útjára térjen, tekintetbe vévé ennek as útnak minden belső lehetőséget

Így a dolgok gyorsan más irányt vettek, és a reakció egyr* erősebben uralkodni kezdett,

(Folytatás a 3. oldalon)

»