Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-05 / 131. szám
A gyenge fel készítés s a rossz összeállítás miatt vesztett a magyar válogatott O */ c. A magyar válogatott 5:4 (1.3) ará-; 115 u belgiumi vereségét nem a leg- • Kedvezőbb hangulatban fogadta a közvélemény. Sokan úgy nyilatkoznak: engem már nem is érdekel a válogatott szereplése, nem mérgesítem magam. Az embereket azonban mégis érdekli a magyar csapat játéka. Mindet 1 sportszeretőt bánt az újabb vereség, vagyis a válogatott csődje. Nem lehet közömbös számunkra legjobb labdarúgóink katasztrófája. Mindenki érzi, hogy a vasárnap délutáni A katasztrófa másik oka éppen az első esetből indul ki. Ez pedig az összeállítás. Már igen sok ember elmondta, hogs' a legjobb lt-ben látni szeretné azokat a játékosokat, akiket érthetetlenül ma még nélkülöznek. Kik ezek: elsősorban Grosits, Lóránt, Börzsei, Kovács Imre, Zakariás és Czibor. Nem vagyunk ellensége a fiatalításnak, de azért mégis meggondolandó, hogy a világ egyik legjobb csapata hogyan szerepel, hogyan áll helyt az olimpia evében. A magyar sportközvélemény joggal számít arra, hogy végre rendet teremtenek és olyan emberekre bízzák a csapat vezetését és összeállítását, akik jobban végzik munkájukat. Érzékeny pontvesstés fölény esketi és miatt Kecskeméti Dózsa—Egri Bástya 0:0 Kecskemét, 4000 néső, vezette: Tadics A kecskeméti szurkolók nagy csalódással távozták a pályáról. A Dózsa olyan pontot veszteit az Eger elleni mérkőzésen, amelyre csak nagyon kevesen számítottak. A baj az veit. hogy ezúttal nemcsak a közvélemény volt elbizakodott, hanem a pályára lepett csapat is. A mérkőzés nagy részében szinte egykapura ját- '..oit a hazai csapat, de a csatárok egyetlen esetben sem tudták áttörni a natártalan lelkesedéssel és kitűnő taktikával játszó egri védelmet. A kecskeméti li elkeseredetten küzdött ezen a mérkőzésen, de ezúttal, — mint annyiszor már ebben az évben: — nem ment a góliövós. A mérkőzésre a két csapat így állt ; el : Kecskemét: Bajai — Torüasi, Határ, Kcrpcsits — Jónás, Uzsoki — Zugiért, Botos, Bur/a, Laczi, Pécsi. Eger: Madaras — Pusztai, Lisztócz- xi. Kürschner — Hamis, Huber — Husi, Takács, Bajuhovszki, Deák, Hídvégi. A mérkőzés úgy indult, hogy a Dózsának nem lesz nehéz leiadat a győzelem megszerzése. A vendégcsapat azonnal védekezésre rendezkedett be, megszállta a kapu előtti teret és csak két-három csatár ma■ radt elől, időnként azok veszélyez■ tettek. A tömörülő egri védelem ■ egyre-másra verte vissza a kecskeméti rohamokat. Sok tologatás, : kevés lövés jellemezte a játéknak ’ ezt a szakaszát. Az első 45 percben 1 is akad bőven gólhelyzet, de ezeket 1 egyik Dózsa-csatár sem tudta kihasználni. Laczi, Pécsi és Burza előtt nyílott góllövési alkalom, de 1 baj volt a kapuralövessel. Szünet után még nyomasztóbbá vált a hazai csapat fölénye. Ekkor már szinte minden egri játékos a kaput őrizte. A kecskeméti csapat, helytelen taktikával játszott. Nem hozta szel a mezőnyt, kcvc.jpt lőttek távolról .a csatárok, így a kitűnő egri védelem könnyűszerrel rombolta szét a körülményesen szott támadásokat. Gólhelyzet ekkor Ls adódott, de a csatárok még az üres kapuba se tudták belőni a labdát. A két csapat között Igen nagy volt a tudásbeli különbség a Dózsa javára, ez azonban a számszerű eredményben nem mutatkozott meg. A kecskeméti csatársorban a mindig lendületes Englert ezúttal igen gyengén játszott, ugyanez mondható el Borzáról, Borosról és Lacziról is. Jónás és Uzsoki sok támadást indívédelem kitünően megállta a helyét. Az NB II. állása: 1. K1STEXT 13 9 3 1 36:13 21 2. Kecskemét 13 7 6 — 19: 6 20 3. Bp. Törekvés 13 » 3 2 19: 9 19 4. Diósgyőr 13 8 2 3 36:15 18 5. Bp. Szpart. 13 6 6 1 22:16 18 6. Debrecen 13 5 5 4 17:13 14 7. Szolnok 13 5 4 4 25:21 14 15. Békéscsaba 13 4 3 ü 14:15 11 9. Gödöllő 13 3 5 5 9:18 11 10. Salg. Vasas 13 3 4 6 13:14 10 U. Nagybátony 13 4 2 7 21:27 10 12. Ózd 13 2 b 5 13:18 10 13. Bp. V. Mclcoi 13 3 3 7 11:19 9 14. Miskolc 13 2 5 6 8:17 9 15. Pereces 13 3 1 9 16:32 7 16. Eger 13 2 • 3 8 16:43 7 A Kecskeméti Dózsa vasárnap a. 1932-beo Los Angeles kapta az olimpia megrendezésének jogát. 28 év telt cl az első amerikai földön, St. Louis- ban megrendezett sportvilágtalálkozó óta, de itt is kísértett az európai államok tartózkodó részvétele. Amíg Amsterdamban 30)5 olimpiai versenyző indult, addig Los Angelesben csak 13S3, ebből amerikai sportoló volt 431« Magyarország 53 versenyzőt nevezett. A magyar sportolókat ezúttal is nagy bizakodás kíséite, főleg a június elején megtartott „Olimpiai nap“ után, melyen versenyzőink számos kiváló eredményt értek el. Újra ég az olimpiai Ián XXVI. közlemény Ezúttal az olimpia Igazolta is a várakozásokat, mert hat aranyérmet hoztak haza sportolóink messze- földről és legjobb teljesítményeikkel zárták a versenyt. Az első napok ugyan itt is hoztak néhány kellemetlen meglepetést. Ezek közé tartozott elsősorban diszkoszvetőink gyenge szereplése. Re- mccz hazai versenyeken többször dobott 50 méteren felül és Los Angelesben döntőbe se került, holott a világbajnoksághoz 49 méteres dobás is elegendő lett volna. Melyen formája alatt szerepelt a párizsi versenyen második helyen végzett és ezúttal nagy esélyesként indult Bárány István is a 100 méteres gyorsúszásban, aüiol már a középfutamban kiesett. Itt említjük meg, hogy az olimpia legnagyobb meglepetése az úszószámokban a japán versenyzők hatalmas feltörése volt, akik a 400 méteres gjorsúszás kivételével valamennyi számot megnyerték. Egymásután döntötték meg úszásban a világcsúcsokat, s például 4x200-as váltóban Los Angelesben állítottak fel először világrekordot 9 percen belül, s ezúttal szorították elsőízben 19 perc alá az 1500 méteres gyorsúszás világcsúcsát is. Apróhirdetések AZ Állami Könyvterjesztő V. férfi dolgozókat felvesz. — Jelentkezés: Kecskemét, Széchenyi tér 3. Bázis- könyvesboltban. 6SS KÖMÜVESALLAS, anyag és szabópult eladó. Bútorozott szoba egy-két férfi részére kiadó. — Kecskemét. Dankó u. 21. sz. 643 PRÍMA, cseh gyártmányú, hárfa- pédalos, acéltőkés pianinó eladó. — Érdeklődni lehet: Kecskemét, Hargita u. 3. sz. alatt, délután. 5641 Kecs5650 A Bacs megyei válogatott nyerte a bárom megye atlétikai bajnokság 1. fordulóját Vasarnap kellemes időben került megrendezésre Békés, Csongrád és Bacs-Kiskun megye atlétikai Béke Kupa csapatbajnokság 1. fordulója. Az 1955. évi országos Béke Kupa ba.inokságot védő Bács megye válogat oltja a kecskeméti versenyen nagyszerűen szerepelt. A versenyen töbo kiemelkedő eredmény született. Elsősorban kell beszélni Nagy Zsigmond 13.67 m-e súly lökő eredményéről, amely az idei legjobo magyar ifjúsági eredmény. Igen értékes Suták Anna (Csongrád m.) 59.5 m-es 400-as, Tétényi Imre (Csongrád m.) 52.50 m-es kalapácsvető, Kovács Gizella (Bács m.) 12.8 mp-es 100-as, Kovács Katalin (bács m.) 61.9 mp-es 400 m-es, Farkas Ferenc (Bács m.) 41.11, diszkosz, Kovács János 3000 m-es síkfutó eredménye (9:06.8) és a megyei csúcsot futó 4x400 m-es Bács megyei férfi- váltó és az ugyancsak megyei csú- qsot javító Bács megyel női svéd- \áitó teljesítménye. Külön említést érdemeinek a Békés megyei magasugrók (Medovarszki és Csajka), akik lift centimétert ugrottak. A pontozás alapján a csapatversenyben az első forduló után Bács megye vezet 137.5 ponttal. Csongrád (119.5) és Békés megye (88) előtt. Részletes eredmények: 100 ni-cn (férfi): 1. Németh (Bács) 11.4. 2. Halász (B.) 11.5, 3. Batki (Csongrád) 11.6, 4. Kovács (Cs.) 12.0, 5. Zelenyánszki (Békés) 12.1, 6. Csizmadia (Békés) 12.2. 400 m-en: 1. Gyarmati (Cs.) 52.4, 2. Harkányi (Cs.) 52t6, 3. Antal (B.) 53.0. 4. Dudás (B.) 53.2, 5. Donauer (Békés) 56.1, 6. Mező (Békés) 56.2. 3000 m-cn: 1. Kovács (B.) 9:06.8, 2. Saránszki (B.) 9:12.8, 3. Tóth (Békés) 9:16.0, 4. Farkas (C6.) 9:31.2, 5. Rózsa (Cs.) 9:39.6. 200 m gátfutás; 1. Medovarczkt (Békés) 26.7, 2—3. Rorböck (B.) 27.0, 2—3. Baranyai (Cs.) 27.0. 4. Szigeti (Békés) 27.1. 5. Kovács (Cs.) 27.5, 6. Kiész (13.) >8.6. 4x400 m váltó: l. Bács megye (Dudás, Oravecz, Antal. Rorböck) 3::9.4, 2. Csongrád ni. 3:32.4, 3. Békés 3:49.0. Magasugrás: 1. Medovarszki (Békés) 180. 2. Csajka (Békés) 180. 3. Kovács (Cs.) 175, 4. Molnár (B.) 175, 5. Kalics (B.) 170. 6. Takács (Cs.) 165. Távolugrás: 1. Jakó (B.) 636. 2. Pálinkás (B.) 622, 3. Csizmadia (Békés) 612. 4. Pluhár (Békés) 604, 5. Baranyai (Cs.) 599, 6. Gyarmati 'Cs.) oil. Hármasugrás: 1. Gccse (Cs.) 13.37, 2. Kovács (Békés), 13.03. 3. Kukovecz (Cs.) 12.84, 4. Pataki (B.) 12.79, 5. Pluhár (Békés) 12.79, 6. Molnár (B) 12.62. Súlylökés: 1. Nagy (B) 13.67. 2. Kovács (Cs.) 12.61, 3. Bruncsák (B.) 12.54, 4. Schwarc* (Cs.) 12.38. 5. Tóth (Békés) 11.20, 6. Szabó (Békés) 9.88. Diszkoszvetés: 1. Farkas (B.) 41.11, 2. Schwarcz (Cs.) 38.58, 3. Kárnyát- czki (Békés) 37.10, 4. Nagy (B.) 36.71. 5. Szenti (Cs.) 35.48, 6. Kovács (Békés) 29.60. Kalapácsvetés: t. Terényi (Cs.) 52.50. 2. Hidasi (Békés) 50.66, 3. Katona (Cs.) 47.07, 4. Mező (B.) 42.60. 5. If-zlai (B.) 38.86, 6. Radnai (Békés) S5.70, 100 m-en (női): 1. Kovács (B.) 12.8, 2. Bujdosó iCs.) 13.3, 3. Kosztolenszki (Békés) 13.3, 4. Bakó (Cs.) 13.5, 5. Tóth (B.> 13.9, 6. Losonczi (Békés) 14*0. 400 m-en: 1. Suták (Cs.) 59.5, 2. Kovács (B.) 61.9, 3. Kalász (Békés) 62.2. 4. Rovó (Cs.) 65.3, 5. Kölner (B.) 65.4. 6. Vörös (Békés) 65.6. Svédváltó: 1. Bács megye (Tóth, Kovács, Keiner, Kovács K.) 2:26.8, 2. Csongrád m. 2:27.1, 3. Békés m. 2:35.0. Gerelyhajítás: 1. Rédei (B.) 35.85, 2. Maróti (Cs.) 32.60, 3. Rigó (Békés) 30.50. 4. Radács (B.) 29.10, 5. Czin- kóczki (Béivés) 28.40, 6. Szenti (Cs.) 24.85, Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: Kissé melegebb idő, ma változó, holnap nyugat felől lassan növekvő felhőzet, több helyen, főként ma, záporeső, zivatar. Mérsékelt, később élén- kebb délnyugati szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 10— 13, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 26—29 fok között. Vörös Meteor ellen Budapesten lép pályára. További mérkőzések: Salg. Vasas—Diósgyőr, Miskolc—Pereces, KIbTEXT—Bp. Szpartakusz, Debrecen—Szolnok, Özd—Békéscsaba, Eger —Bp. Törekvés, Nagybátony—Gödöllő. A Kecskeméti Kinizsi—Kiskunhalasi Kinizsi mérkőzést szombaton játszották. A halasi csapat 2:1 (l:0)-ra győzött. A bajnokság állása: 1. Bajai Építők 15 11 4 — 46:14 26 2. Halasi Kinizsi 15 9 5 1 33:15 23 3. Bajai VL 15 10 1 4 39:24 21 4. Kméti Építők 15 8 3 4 40:19 19 5. Kméti Vasas 15 8 2 5 25:20 18 6. Kméti Honvéd 15 7 3 5 38:24 17 7. Bácsalmás 15 6 4 5 29:21 16 8. Halasi Dózsa 15 4 6 5 15:17 14 9. Kméti Kinizsi 15 4 5 6 25:22 13 10. Kkfházi Vasas 15 4 4 7 22:25 12 11. Garai Traktor 15 5 2 '8 20:35 12 12. Tiszakécske 15 6 — 9 18:47 12 n. Kiskőrös 15 4 3 8 33:43 11 11. Soltvadkert 15 5 1 9 19:29 11 15. Halasi Tör. 15 3 2 10 16:37 8 16. Bácsbokod 15 3 1 11 18:41 7 PIAN IN Ö olcsón eladó. — kémet, Széchenyi tér 10. sz. El.ADÓ Kecskemét, Szarvas utca 7. számú ház. — Értekezni: Jókai utca 3. sz. alatt, 12—3-ig. 5C52 BORZ utca J9. uz. fél ház eladó. — Érdeklődni: Kecskemét, Megyei Kórház, Labancz János sebészeti műtősnél. 641 ÉLADÓ jóállapotban lévő, fehér sportkocsi. — Kecskemét, Magyar u. 1. sz. 5653 80;) NÉGYSZÖGÖL tanyás-ingatlan eladó. Matkó 32. sz. alatt. — Érdeklődni lehet: Maíko 38. sz. alatt. Pintér Jánosnál. 5654 PIANINÔ, angol mechanikával, sürgősen eladó. — Kecskemét, Körösi utca 7. Kenyérüzlet-udvarban. 641 El.ADÓ 2 szoba, előszoba, konyha, speiz, táskámra helyiségből álló félportas ház. — Kecskemét, Simon István u. 13. szám alatt. Érdeklődni lehet: Magyar u. 13. sz. alatti üzlet- helyiségben, 5639 Legközelebb az őszi idényből előrehozott első fordulót játsszák. — Szombaton fél 6-kor: Kecskeméti Építők—Kecskeméti Honvéd. Vasárnap: Kh. Dózsa—Kiskőrös, Gara— Tiszakécske, Kh. Törekvés—Bácsbo- kod. Bajai Építők—Bajai VL, Kkfhá- zi Vasas—Bácsalmás, Kméti Vasas— Khalasi Kinizsi. A szocialista sport előretörése az olimpiákon Felszabadulásunk óta a világ nemzetei két olimpián mérték össze erejüket és e sporttalálkozók megmutatták, hogy szocialista hazánk a hagyományos magyar sportsikereket ugrásszerűen tudta fokozni. Az 1948-as londoni olimpián 10 első, 5 második és 11 harmadik helyre kerültek magyar versenyzők. Német Imre 56.07 m-es kalapácsvetéssel, Gyarmati Olga 569.5 cm-es távolugrásával, Elek Ilona tőrvívásból, Takács Károly gyorstüzelő pisztolyszamból, Pataki Ferenc talaj tornából, Gc- revich Aladár kard egyéni számból, valamint a kardcsapatunk szerzett olimpiai bajnokságot. A következő, 1952. évi helsinki olimpia Magyarorszag szamára minden idők legnagyobb győzelmét hozta. A 69 ország versenyében tizenhat bajnokságot nyertünk: Csermák József 60.34 m-cs kalapácsvetése, Hódos Imre cs Szilvási Miklós birkózásból, Papp László ökölvívásból, Takács Károly gyorstüzelő piszloly- szambói, Köröndi Margit felemás- szer tornagyakorlatból, Keleti Agnes talaj tornából, Szőke Kató 100-as, Gyenge Valéria 400-as gyorsúszásból, Székely Éva 200-as mellúszásból, valamint öttusa, kard, labdarúgó, vízilabda és a 4x100-as női váltócsapatunk kapott aranyérmet, végül kard egyéni számból Kovács Pál olimpiai oajnokunk mellett Gerevich Aladár és Bercelly Tibor nyerte el a második és harmadik helyet. Ezenkívül 10 második és 16 harmadik licitet szereztünk. Tizenöt számban veitek részt magyar versenyzők és csak három számban nem értek el helyezést. Ezen az1 olimpián Indult először a] Szovjetunió és a nemzetek nem hivatalos versenyében 121 helyezést ért el, így megelőzte az Amerikai Egyesült Államokat (99 helyezes). Mögöttük a harmadik helyre került1 hazánk 63 helyezettjével. A népi demokráciák országai közül Csehszlovákia 10., Románia 23., Lengyelország 26. és Bulgária 45. lett, 23 ország nem ért el helyezést. A Szovjetunió az összes női atlétikai számban, tornában, súlyemelésben, a birkózó számokban és céllövészetben a világon az első, további négy sportágban pedig a második helyet tartja, A szovjet sportolók első olimpiai szereplése alkalmával Csudina azt a kiváló teljesítményt érte el, hogy összesen tiz új olimpiai világcsúcsot állított be. Mi az oka a szocializmus országai e hatalmas sportsikereinek? Az U.SA-ban az állam nem támogatja a 6portot, a Wall Street még egyetlen spertolót sem adott, az amerikai versenyzők egyszerű emberek, akik kiküldési költségeit a sportkedvelő közönség gyűjti össze. A kapitalista államokban a sport egyéni, vagy ügjes pénzemcberck üzleti ügye. A Szovjetunióban és így nálunk is a spertíejlcsztés állami feladat és a sportmozgalmak (GTO. a mi MHK- nak megfelelő) elősegítik a széles néptömegekböl a sport kiválóinak szelekcióját. A XV. olimpia sikerei megmutatták, hogy helyes az az út, amelyet u szocialista sportkultúra követ cs hogy ezen az úton haladva bátian várhatjuk a következő olim- piász erőpróbáját. Kováts Andor RÉGI ELHASZNÁLT, ELAVULT BÚTORAIT újjá, modernné alakítjuk át, vagy kijavítjuk. Háló-, konyha új bútorok minta szerint megrendelhetők. Mindennemű faesztergályozást vállalunk. Asztalosipari Szövetkezet, Kiskunfélegyháza, Jókai utca .29. szám. 409 BAJA KATÓN A JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka. (Központi Mozi) Június 5-cn, este 8 órakor (Szigligeti) Tahi—Vinczc: »PÁRIZSI VENDÉG" zenés vígjáték 3 felvonásban. Mozik műsora Június 5-cn, kedden: Kecskemét. Városi: Csavargó. — Kecskemét Árpád: Koncert. — Baju Uránia: Vörös és fekete I. — Kalocsa: Békében élni. — Kiskunfélegyháza: Gábor diák. — Kiskunhalas: Első szerelem. — Kiskorú-,: Balkezes újonc. — Bácsalmás: Kati és a vadmacska. — Jánoshalma: Egy nap » parkban. — Tiszakécske: Emirátus bukása. — Kecel: Éjszaka, a Mont Blancon. — Szabadszállas: Eltűnt kapitány. AZONNAL beköltözhető családi ház eladó. — Kecskemét, Cigány János u i. 'Téglagyár u.) 5627 Kádárok! A Kecskeméti Kádár Kisipari Termelő Szövetkezet önálló,.vagy volt önálló kádár kisiparosokat tagként felvesz, azonnali belépéssel. Gáspár András u. 13. sz. 638 ►w • »Hmm»** NF.PCJSAG az MDP Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 23—10, 26—29, 11—22 Felelős kiadó: DACZO JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telelőn: 17-09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hirlapkézbesitő postahivatalok. —Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V-, Kecskemét. — Telelőn: 15—2» F, v.: Faragó Imre igazgató ' e '* é i-ucmü vvs _________________ Ny lou üői nadrág 95'— Ft 63 - Flocon kombiné 50‘— Ft 38-Régi ár . Uj ár Kötött iérfi ing 08 90 Ft :js-_ Freskó férfi ing ö9'40 Ft 59-— ,, Alperi férfi ing 120 — Ft 1U3-— 2 ; nemzetközi találkozó nem használt a I magyar labdarúgás eddigi nagy tekiu- ! teljének. Szükséges tehát, hogy a nagy nyilvánosság élőit is hangot adjunk a közvéleménynek, annak a hatalmas labdarúgó-tábornak, amely féltő gonddal, igaz szeretettel kívánja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott mielőbb megálljon a lejtön. Általános vélemény: a brüsszeli vereség egyik főoka a gyenge felkészítés. A válogatott rossz szereplése mindenekelőtt a magyar csapat vezetőinek nevéhez fűződik.