Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-06 / 56. szám
K5E TÖRTEIT A.IACÍTVILARBM A francia külügyminiszter Bonnban is megerősítette Franciaország álláspontját a német újraegyesítés kérdésében BERLIN. Bonni jelentés szerint Adenauer és Brentano szombaton bizalmas eszmecserét folytatott Pineau külügyminiszterről utóbbinak általános feltűnést keltett pénteki beszédjé-, ről. Az eszmecsere sőrén Adenauer újra javasolta, hogy a NATO-t építsék ki olyan szervvé, amely biztosítja a nyugati hatalmak »együttes erélyes külpolitikáját a Szovjetunióval szemben«. Pineau francia külügyminiszter elutazása előtt egy órával sajtóértekezletet tartott a bonni külügyminisztérium előadótermében. Itt megismételte Párizsban tett nyilatkozatát, nevezetesen azt, hogy Németország újraegyesítésére csak a nemzetközi leszerelés és csak a nemzetközi biztonság helyreállítása után kerülhet sor. Pineau kijelentette: -az utóbbi években lezajlott értekezleteken az volt a helyzet, mint hogyha a tárgyaló asztalnál ülő emberek nem akarnák meghallani egymás szavát és érveit. Egyesek a leszerelést, mások a német újraegyesítést követelték. Ez a módszer nem sok jóval biztat. Ezért meg kell valósítani a leszerelést és ezzel helyre kell állítani a nemzetközi bizalmat. Csak ebben a légkörben képzelhető el olyan nemzetközi értekezlet, amely valóban megoldja a német újraegyesítés problémáját«. j Szovjet—jugoszláv megál- * lapedás a dunai hajózásban BELGRAD. Beugródban a következő közleményt adták ki: Március 3-án Belgrádban véget értek a Szovjet-Állami Duna Tengerhajózási Vállalatnak, a Jugoszláv Folyami Hajózási Társaságnak és a Jugoszláv Dunav- szki-Loid Hajózási Társaságnak tárgyalásai. A tanácskozások a kölcsönös megértés és a teljes megegyezés szellemében folytak. A tárgyalások eredményeként egyezményt írtak alá a társaságok közötti kölcsönös szolgáltatásokról, a kölcsönös vontatásról, a szerencsétlenségek esetén való segélynyújtásról és más kereskedelmi és technikai kérdésekről, melyek mind a két felet érdeklik. Nehru nyilatkozata DELHI. Mint a Press Trust of India hírügynökség jelenti, Nehru miniszterelnök március 4-én a Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének ülésszakán tartott megnyitó beszédében kijelentette: »A világ tudatosan, vagy nem tudatosan a szocialista gazdasági rend felé halad.« A jelenlegi körülmények között — mondotta Nehru — semmilyen más út nem lehetséges. Csak a szocialista rendszer szüntetheti meg az összes osztályütközések alapját és biztosíthatja békés eszközökkel az emberiség fejlődését. Nehru hangsúlyozta, hogy »a nemzeti és nemzetközi problémák megoldásánál új fogalmakkal kell gondolkozni«. yiATVVVWVVVV'VVVVVVVVWW Hírek a népi demokráciák életéből Űj kórház Pekingben A napokban megnyílt Peking egyik legnagyobb kórháza a váA Magyar Népköztársaság felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a Burmái Unióval A Magyar Népköztársaság és a Burmái Unió kormányai diplomáciai úton tárgyalásokat folytattak és megállapodtak abban, hogy a két ország között diplomáciai kapcsolatokat létesítenek. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — abból a célból, hogy ezúton is elősegítse a népek közötti barátság és együttműködés megszilárdulását és fejlesztését — hozzájárul a Magyar Népköztársaság és a Burmái Unió közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéhez. (MTI) Rajzkiállítás nyílt meg a kiskunfélegyházi pedagógus művelődési otthonban tást« Kiskunfélegyháza sok ezer dolgozója és- gyermeke tekinti majd meg. Szamosfalvi Imre ros északnyugati részén. 400 ágy áll a fekvő betegek számára. A kórházban naponta ezer bejáró beteget kezelnek. A kórház 68 000 négyzetméter területet foglal el. Több mint 10 osztálya van és külön klinikai termet rendeztek be, ahol a hagyományos kínai gyógymódok szerint kezelik a betegeket. Harminc nemzetközi vásáron állítják ki a csehszlovák ipar termékeit Ebben az évben összesen 30 nemzetközi vásáron és kiállításon kerülnek bemutatásra a világ minden táján a csehszlovák ipar termékei. Február végén a lipcsei nemzetközi vásáron, márciusban pedig Kantonban ismerkednek meg a különböző országok kereskedői a csehszlovák ipar remekműveivel. Májusban az ázsiai szárazföldön, azt köve- tőleg pedig Afrikában rendeznek kiállítást a csehszlovák ipar termékeiből. 1956 őszén pedig Dél- I Amerikába is eljutnak a csehszlovák ipar termékei. HÍREK — Baráti beszélgetésre jönnek össze március 6-án az MNDSZ- asszonyok Kalocsán. Ez alkalommal »Beszéljünk a szovjet divatról« címmel tartanak előadást. — Műsorral egybekötött mérlegbeszámoló. A Kecskeméti Mezőgazdasági Kisipari Termelőszövetkezet március 10-én, délután 4 órakor műsorral egybekötött mérlegbeszámoló közgyűlést tart az Ö-kollégium nagytermében. — Március 8. A nemzetközi nőnap megünneplésére a Bajai Gyapjúszövetgyár és a Bajai Ruhaüzem MNDSZ-asszonyai »nőnapi műszak«-ot tartanak. A város többi üzemeiben, vállalatainál dolgozó asszonyok is a munkaeredményük továbbnöve- lésével készülnek a nap méltó megünneplésére. — Szőnyi Tibor Béla Petőfiről tartott ismeretterjesztő előadást Kaskantyún. A község dolgozói szívesen vesznek részt az előadásokon, mert Petőfi életének és munkásságának ismertetésén kívül a népi zenekar megzenésített Petőfi-verseket játszott. — Kiskunfélegyházán vendégszerepeinek a kecskeméti Katona József Színház művészei. Március 6-án, este 7 órai kezdettel »Az igazgató úr nevenapja« című új lengyel háromfelvcná- sos vígjátékot mutatják be. — Március 7-én, este 6 órakor Kisszálláson a »Munkás—paraszt szövetség« címmel Körösi Mihály tart előadást. — A belgrádi UFUSZ filmvállalat egy burmai céggel közösen művészi film forgatására készül Burmában. A forgató- könyvet Ottó Dénes jugoszláv filmrendező és Sve Vo Don Aung burmai író írták egy burmai nápregébő). — Rém versenyre hívta Borfiát. A napokban megtartott termelési- és állandóbizottsági gyűlésen a község dolgozói versenyre hívták Borota dolgozó parasztságát a tavaszi munkák.vég- zésére. (Szili János) — A nemzetközi nőnap alkat« mával Tiszakécskén 23 asszonyt’ tüntetnek ki. Március 8-án, este 6 órakor tartják az ünnepségét» Beszédet mond Fehér József, a községi pártbizottság titkára. Ugyanezen a napon az asszonyok kézimunka kiállítást rendeznek a szakkörökön készített munkákból. — Üj MNDSZ-szervezet a bajai járásban. Hercegszántón a Felszabadulás TSZ-ben 25 asz- szonnyal, Garán a Fürst Sándor TSZ-ben 20 taggal alakult új MNDSZ-szervezet. — Jelentkezés a szolifoki Sza-«. muely Tibor Általános Gépipari Technikumra. Az általános iskolai igazgatóknál kapható középiskolai jelentkezési lapon az 1956/57. és az 1957/58-as tanévre lehet jelentkezni. Üzemi gyakorlattal bírók előnyben részesül-, nek. Az 1956—57-es tanévre gyakorlattal nem rendelkező tanulók is felvehetők, de 1957—58-as: tanévben már csak olyan tanulók nyernek felvételt, akiknek legalább egyéves üzemi gyakorlatuk van. — Helyreigazítás. A vasárnap» — március 4-i — számunkban a hírek között »Bentlakásos óvónőképző iskola« cím alatt rövid hír jelent meg. Elírás folytán hibásan »óvónőképzőt« írtunk, helyesen »ápolónőképző« tanfolyam áprilisban kezdődik. A tanfolyam kétéves. Jelentkezni lehet a megyei tanács egészségügyi osztályán. Erdei bereue elrtárs szombat esté rádióbeszéde Erdei Ferenc elvlárs, a Minisztertanács elnökhelyettese szombat esti rádióbeszéde során beszélt a mezőgazdaság előtt álló tavaszi feladatokról. Ebben az esztendőben nagy munka vár mindnyájunkra — mondotta többek között —, a mezőgazdaság íminden dolgozójára s azokra is. akik fontos ipari termékekkel járulnak hozzá a mezőgazdaság? termeléshez. Azt kell elérnünk ; hogy még több kenyérnekvaló », húst, zsírt, tejet, vajat, tojfjt, ri?st, cukrot, zöldséget és gyümölcsöt termeljünk népünk fokozódó szükségleteinek ellátására s hogy a szükséget vagy a hiányt falun — városon egyaránt száműzzük minden fontos élelmiszerben. Ezt tűzte ki célul a Központi Vezetőség mezőgazda- sági határozata és ezt foglalja magában 1956. évi tervünk. Ennek a célnak az elérése, ilyen célt szolgáló terveink teljesítése azt jelenti, hogy ebben az esztendőben meghaladjuk a tavalyi jó termést. Ehhez a múlt esztendőnél jobb, szervezettebb, előrelátóbb és gazdaságosabb munka kell. Sok évtizedes tapasztalataink szerint a mi viszonyaink között különösen döntő a vetés ideje. Ezért a vetés legjobb idejét —1 mint az orvos az orvosság beadását — a szakembernek, a tapasztalt gazdának kell megtalálni a helyi viszonyok és az időjárás szerint, de akkor késlekedés nélkül, gyorsan el is kell végezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legjobb vetési időt és körülményeket ölhetett kezekkel lehet várni. Nem, azt talajmunkával, a víz elvezetésével nagymértékben kormányozni is lehet s a korszerű mezőgazdaság nem is törődhet bele a tétlen várakozásba. Állattenyésztésünk fejlesztése, az állami terméshozamok növelése különösen kiemelkedő gondunkká teszi a takarmánytermelés növelését. Ez nem utolsósorban a legelőkkel és a rétekkel való jó gazdálkodással érhető el. Ezért a legelők javítását, tisztítását, trágyázását feltétlenül javítani kell* Ki ne ismerné a lámpaernyőt? Mindenki tudja róla, hogy jobb a világítás a szobában vagy az íróasztalon, ha ernyő van a lámpán, mint ha nincs. Tehát az ernyő — pontosabban az ernyő alakja — befolyásolja, hogy milyen lesz a megvilágítás egy szobában. Ugyanez vonatkozik az üzemek világítására is. Hogy egy műhelynek milyen lesz a/ megvilágítása, nem utolsósorban azon múlik: a tervező helyesen állapítja-e meg az alkalmazandó lámpák számát és nagyságát, egymástól való távolságát, magasságát, ernyőjének alakját és így tovább. Eddig a tervező munkáját bonyolult, aprólékos, hosszadalmas méregetés előzte meg. Jól érzékelteti- ezt egy ilyen mérés kivonatos példája is. A 220 voltos 1000 watt teljesítményű izo- lux támpatest bemérését a nullától 80 fokos elfordulásig 5 fokonként végezték nyolc méterről. Ez egymagában 170 mérést jelent. Utána ismételték a mérést öt méterről, majd ugyancsak öt méterről, de más Szögben elhelyezett lámpával, majd három méterről stb. Összesen 1360 mérést végeztek. Utána kiszámították a mért adatok középértékét, majd a megviligítás erősségét átszámítottuk fényintenzitásra, így kapták meg azokat a bázisértékeket, amelyek alapján elindíthatták a tervezést, illetve a lámpatestek gyártását. Három ember kétheti aprólékos munkája adta meg mindazt, amit most ipásfél óra alatt végez el egy új magyar találmány, a kandelográf. A név nem sokat mond. De talán jól érzékelteti az előbb elmondott példa, milyen sok munkától szabadítja meg az embert ez a gombnyomásra, automatikusan dolgozó berendezés. A vele dolgozó ember már nem számol, nem méricskél, mint előbbi példánkban, hanem csak megnyom egy gombot. Tovább a gép dolgozik. Fényérzékeny papírra folyamatosan lefényképezi minden szög, minden ív másodpercében a fényintenzitást, majd amikor j xú'ejezte a munkát, automatiku- ; ián ,megáll. Az embernek csak ] annyi a dolga, hogy a gép fiók- j iában elhelyezett sötét kamrá- j óan előhívja a felvételt. Mire kell ez a készülék? —j kérdezhetné valaki. Elsősorban j hasznos a világítástechnikai cik- < keket előállító vállalatoknak, j mert megbízható adatokat ad a | világítótestek (ernyők) kialakí- j tására, illetve ezek tervezésére, j szerkesztésére. Megmondja a tervezőknek, ! milyen távolságra, milyen szög j alatt, milyen magasságban és j milyen jellegű világítótesteket j kell alkalmazni egy tér, vagy j szerelőcsarnok, vagy filmstúdió j ' ökéletes és jó megvilágításá- j hoz. i Amikor a készülékkel ellen- j őrizték az. asztali lámpaernyőket, \ 'kiderült, hogy ezek a szabvány- < ban előírtnál 30—40 százalékkal j magasabb megvilágítási értéket j adnak. A gyakorlatra lefordítva ; ez azt jelenti: a kérdéses asztali j lámpaernyőknél 75 wattos égő : helyett 40—50 wattos is megfelel, mert az adott távolságban és ; irányban ez is biztosítja a szükséges fényt. A készülék tehát ; közvetve hozzájárul az elektro- mosenergia-takarékcssághoz is. A találmány, amely az Elekt- i romos Készülékek és Anyagok Gyárának laboratóriumában született, világméretben is új és egyedülálló. Katona Sándor kutatómérnök, feltaláló, Pesti ; László műszerész és Siklósi István laboratóriumi vezető segít- : ségével két ilyen készüléket al- kötött meg eddig. A tervek sze- ’ l int az új készülék nemsokára : sorozatban hagyja el a gyárat és az országot, és szerez becsületet szerte a világon a maevar ipar- : nak, K. J. : (Tudósítónk jelenti.) A kiskunfélegyházi pedagógus művelődés otthonban nagyszabású gyermel rajzkiállítás nyüt meg márciui 4-én, vasárnap. Az oktatási állandó bizottság gal és a városi békebizottságga együttműködésben még decem berben b^ke-rajzpályázatot hirdetett a pedagógus szakszervezet. A pályázat nagy érdeklődés váltott ki a városi úttörők körében és több mint 500 rajzot küldtek be a rendező bizottsághoz Ezek a rajzok élénken bizonyítják azt a tényt, hogy az úttörőink ismerik és értékelik népi demokráciánk hatalmas alkotásait ismerik és szeretik dolgozó népünk új életét. Szocialista építésünk minden munkaterületérő merítették témáikat a gyermekek: művészi módon ábrázoljál a gépesített mezőgazdaság eseményeit, merészen hasítja barázdáit a hatoseke, dohog a kombájn »festményeiken«. Sokar választottáK a város megváltozott életének illusztrálását. Az ú; parkok, a szökőkutas főtér, £ munkáslakások csillogó lámpái a modern, új, tíztantermes iskola hatalmas épülete melleti ott látjuk a Bányászati Berendezések Gyára és a Gépgyár életének* ábrázolását is. A kiállítás szervezését Mészáros László elvtárs, az oktatásügy kiváló dolgozója végezte. 4 beérkezett pályamunkák közül 22£ rajzot ízléses keretbe helyezett és csinosan elrendezett a külterületi iskolák nevelőtestülete. Az ünnepi megnyitóra most került sor, amikoris a párt és a tanács képviselőinek jelenlétében Gaál Jánosné elvtársnő, az MSZT járási elnöke adta át a kiállítást. A magyar—szovjet barátsági hónap alkalmából szép törekvést valósított meg a pedagógus szak- szervezet és az oktatási állandó bizottság, amikor e kiállítást megszervezte. Az első nap sok száz látogatója arra enged következtetni, hogy a pedagógus művelődési otthonban egy hónapig nyitva- tartó úttörő »Béke-rajzkiállíEgy nagyszerű új magyar találmány: a kandelográi