Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-15 / 13. szám

AZ ÉPÜLŐ KOMMUNIZMUS NAGY ORSZÁGÁBÓL

P A B T IJ I K

Irta: V. KARPINSZKIJ, az SZKP tagja 1898 óta

A Szovjetunió dolgozói ün- nepélyesen emlékeztek meg az első orosz forradalom 50. évfordulójáról.

Az 1956-os esztendő új, fontos lapot nyit meg a szovjet állam közel 40 éves történetének könyvében. Hazánk új, nagy eredmények felé halad a gazdasági és kulturális építőmunka terén, s tovább szilárdítja baráti kapcsolatait más országokkal.

Nemsokára sor kerül a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusára.

ondolataim a múltba száll^ nak ezekben a napokban, azokra az időkre emlékezem, amikor hazánk még a cári önkényuralom, a földesurak és tőkések járma alatt nyögött. A cári birodalom különböző nyelvű nemorosz népei szétforgácsoltán és jogfosztottan, kettős elnyomás alatt éllek. De abban az időben kezdődött azoknak az erőknek kibontakozása, amelyek az 1905. év hősi eseményeihez és az 1917-es forradalom győzelméhez vezettek.

60 esztendővel ezelőtt a diákfiatalok különálló csoportjai — anélkül, hogy a többi hasonló csoport létezéséről találgatásokon kívül egyebet tudtak volna, — kapcsolatba léptek a munkásokkal és ifjú szívük egész hevével hirdették közöttük Marx és Engels tanításait, forradalmi harcra hívták a munkásokat a cárizmus ellen. Maguk írták, maguk nyomtatták, maguk terjesztették a kiáltványokat és az újságokat.

Magam is akkor kezdtem illegális munkámat a harkovi proletariátus körében. »Harkovi Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására« nevű csoportunk számos munkáskört szervezett. Milyen nagy öröm volt, amikor megtudtuk, hogy csoportunk neve csaknem azonos a Lenin által szervezett pétervári »Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására« nevű csoportéval.

Szövetségünk újságot is adott ki »Harkovszkij Proletarij« (Harkovi proletár) címmel, De

csak egy szám jelenhetett meg, az is csupán száz példányban. Nyomtatott újságot szerettünk volna és már meg is kezdtük a címbetűk válogatását, de a letartóztatások meghiúsították terveink megvalósítását.

Abban az időben nagyon kijutott nekünk az üldöztetésből. Letartóztattak, vertek, börtönbevetettek, száműzetésbe küldtek bennünket. Soraink mégis egyre erősebbekké váltak.

r

lL, s ma már 39-ik éve jár■*“* hatunk büszkén, emelt fővel szülőföldünkön, mint hazánk szabad gazdái, sorsunk urai.

Felépítettük a szocializmust. Építjük a kommunizmust. Lelkes bizakodással tekint hazánkra az egész dolgozó világ. Sok ország lépett már a nyomunkba.

Hosszú évtizedekig tartott, amíg a kapitalizmus kiszorította a hűbéri rendszert Oroszországban, de még akkor sem tudta egészen kiszorítani. A szocializmusnak mindössze két évtizedre volt szüksége, hogy diadalra jusson hazánkban a kapitalizmus felett. Ha számításba vesszük, hogy a szocialista építés tulajdonképpen csak a polgárháború után és a lerombolt népgazdaság helyreállítása után kezdődhetett meg, látjuk, hogy még két évtizednél is rövidebb idő alatt építettük fel a szocializmust.

Gondoljuk csak el: milyen hatalmas változások egy emberélet folyamán!

|7 elteszem magamnak a

kérdést: ,

— Honnan eredtek ezek az óriási változások? Micsoda titáni erő valósította meg őket?

Büszkén és meghatottan válaszolok:

— A párt, a mi drága pártunk volt ez az erő!

A párt fogta össze annakidején a szétszórt marxista köröket, adott nekik kipróbált marxista programot. A párt egyesítette az erőket a cári hatalom megdöntésére és a proletariátus nagy céljának: a szocializmus, majd a kommunizmus felépítésének megvalósítására.

A párt nevelte és állította a néptömegek élére az öntudatos proletárok ezreit, tízezreit, százezreit, millióit, hogy minden nehézséget leküzdjenek a kommunizmus felé vezető úton.

A párt szervezte meg a munkásosztály vezette munkás-pa- rasz szövetséget, amely nélkül lehetetlen lejt volna legyőzni a cári önkényuralmat, a burzsoáziát, nem lehetett volna felépíteni a szocializmust.

A párt adott számú niera rendíthetetlen hitet a proletariátus, a történelmet formáló néptömegek alkotó erejében.

A párt tanított bennünket, hogy ne csüggedjünk el a vereségek idején és ne bízzuk el magunkat a győzelmek után, gyűjt- nünk szüntelenül erőt.

A párt tanított és tanít bennünket arra, hogy bátran előre törjünk a kommunizmus végső győzelme felé.

r

IL s amikor a pártról beszé- ■*“* lek, mindig magam előtt látom pártunk megalapítóját, a mi felejthetetlen, örökké élő, szeretett, nagy vezérünket és tanítónkat, Vlagyimir Iljics Lenint!

Ssovhos rádiótechnikusa

A szovjet gyermekgyógyászat

A cári Oroszországban évről- évre ijesztő méreteket öltött a gyermekhalandóság. Amikor a szovjet állam létrejött, egyike a legelső rendelkezéseiknek a gyermekhalandóság elleni harc volt. Röviddel a Nagy Októberi Forradalom után Petrográdi'oan, a mai Lenin arádban anya- és csecsemővédelmi intézetet létesítettek, amelyet 1932-ben lényegesen kibővítettek és gyennek- orvcsképző intézetté fejlesztettek. Azóta további 23 pediáíriai intézetet létesítettek Moszkvában, Kievben, Minszkiben és más városokban. A leningrádi intézetben évente több mint 300 gyermekorvos fejezi be egyetemi tanulmányait.

Képünkön: Jurij Szcmjonov, egy új szovlioz rádióállomásának technikusa munka közben.

A szovjet gépgyártás büszkesége

Nagyteljesítményű gyalu- és marógép. Ezen 3 m széles, 12 m hosz - szú, 100 tonnás alkatrészek munkálhatok meg.

Történet egy tökről

Irta: Fjodor

Bojko képtelen volt elviselni, ha. bírálták, bár, amikor egy gyűlést megnyitott, rendszerint ezekkel a szavakkal fordult a kolhoztagokhozi — »Felkérem önöket elvtársak, hogy kíméletlen bírálatot és önbírálatot gyakoroljanak.«

Pedig volt, miért bírálni: a kolhozban gyakran vesztegeltek a traktorok, mert nem szállítottak idejében vizet, nem osztották be a munkagépkezelőket és az elnök a szokásos mulatozás után éppen mámorát aludta ki; az erőmű megszakításokkal dolgozott; a tehénistállóban nem működött a fejőgép, az önitatók- ban nem volt viz és az állattenyésztőknek, úgy mint azelőtt, vödrökben kellett vizet hozni a marhaistállóba. A tejhozam csökkent, a fejőnők idegeskedtek, Bojko pedig ilyen szavakkal nyugtatta őket: »Nincs semmi baj, majd a gyümölcsön megkeressük, összegyűjtjük a pénzt és így kár nem ér benneteket.-«

A kolhozparasztok kezdtek rájönni arra, hogy a részeges.Bojko tönkreteszi a gazdaságot, amelyet a kollektíva közös erőfeszítésével teremtetlek. És az elnök egyre kérkedett sikereivel, közben pedig észre sem vette, hogy a szomszédos kolhozok megelőzik a gazdag Klimovkát — azokban ugyanis már 4—5 kilogramm. gabonát fizettek mu nkaegy gégénként.

Bojko úgy meghízott, hogy egyetlen üzletben sem kapott készruhát, mindent csináltatnia kellett, fehérneműtől kezdve, télihabátio és kalapig,

Kravcsenko

Nyáron fehér vászonruhát viselt, meg szürke filckalapot, vagy divatos szalmakalapot. Télen barna bőrkabátban feszített, zöldtetejű, szürke kucsmában. Arca gömbölyű volt, pirospozsgás, szeme csufondáros, orra tompé, álla alatt hármas toka rezgeti.

— Gazdaggá tettelek benneteket — mondta a kolhozparasz- teknak. — Nem minden kolhozban fizetnek ennyi gabonát és pénzt munkaegységenként.

A kerületben tudták, hogy a klimovkai kolhoz azért gazdagodott meg, mert a háború után kezdtek gyümölcsöt hozni azok a gyümölcsösök és szőlők, amelyeket még egy másik ember vezetésével ültettek. Mindenki tudta, hogy Jurij Klimenko fiatal kertész kezdeményezésére álli- U'iták helyre és bővítették ki a gyümölcsöst és hogy a gyümölcsösből származik a legtöbb jövedelem. A dicsőséget mégis Bojko aratta le.

Szidor Kirillovics, a felültizs- gáló bizottság tagja, mint űr dolgozott a kolhozban. A cingár, cigányhoz hasonlító kolhozpa- rasztnak éles volt a szeme és csípős a nyelve.

Egy téli estén a beszámolóéi újjáválasztó közgyűlés előestéjén ellátogatott Bojkohoz és egy ideig topogott a küszöbnél, köhécselt, végül kibökte:

— Egy gazdasági természetű

kérdésem lenne hozzád, Porfirij Afinogenovics. Lehet?

Bojko felnézett, hunyorgatott, azután mosolyogva félretolta a tintatartót, amitől nem látta jól a kolhozparaszt arcúk

— Tessék, kérdezz, de röviden, mert ahogy magad is tudod, sok a dolgom...

Rágyújtott, füstölt a mahor- ka, amelytől — ahogy a kolhozparasztok mondani szokták — »a tyúkok leesnek a lécről, amikor a kolhozelnök belép a tyúkólba«. Szidor Kirillovics

megkérdezte;

— A kolhozparasztok érdeklődnek Porfirij Afinogenovics, emlékezel-e még az itteni szokásokra, vagy már elfelejtetted?

— Miről van szó? — értetlenkedett Bojko.

— Volt régen egy ilyen szokás: ha vőlegény mennyasszonyké- rőket küldött a lányhoz, de az nem akart hozzámenni, a leány a menyasszonykérőknek egy tököt nyújtott át...

— Mit akarsz ezzel mondani? — komorodott el Bojko.

— Azt, hogy mostanában, ahogy az emberek beszélik, minden házban őriznek egy tököt, hogy szükség esetén kéznél legyen. Talán bekövetkezik, hogy átnyújtják a kérőknek.

— Milyen kérőknek?

— Hát azoknak, akik a kerületből jönnek...

Es, mintha titkot mondana, Szidor Kirillovics hozzátette;

— Elszakadtál te az emberektől, Porfirij Afinogenovics, nem tudod, mi történik a parasztházakban, egy kopejkáuyi józanság sincs benned. Nos, hát a viszontlátásra...

Szidor Kirillovics mélyen meghajolt és elment. Bojko ismét maga elé tette a tintatartót, megvakargatta az állát és elmosolyodott, ebben a pillanatban rádöbbent a kolhozőr merészségére: »Rosszul nevelem őket, elszemte lenednek. Elfelejtik, hogy két kilogramm gabonát és

tíz rubel készpénzt adok munkaegységenként .. .«

Jótevőnek képzelte magát; eszébe sem jutott, hogy a kolhozparasztok esetleg leválthatják.

Amikor a kolhozparasztok egybegyűltek, hogy meghallgassák az elnök beszámolóját, Bojko gazdának érezte magát az emelvényen. Lassan olvasta az oldalakat, amelyeket a könyvelő irt tele és egész idő alatt nem & hallgatóságra, hanem az elnökségre nézett. Ott középen üli a kerületi szervezetek képviselője, a magas, nyugodt és önlelt Grigorij Nyikiforovics. Bojko főképen őt győzte meg arról, hogy a kolhoz minden feladattal megbirkózik.

Grigorij Nyikiforovics csodálkozott, hogy a vita során a felszólalók mindenféléről beszélnek, de teljesen figyelmen kívül hagyják a vezetőséget. »Bizonyára tiszteletből« — gondolta magában. Illendőségből azért mégis így szólt a soronlévő felszólalóhoz, Szidor Kirillovics- hoz:

— Bíráld az elnököt! Különben még az a vélemény alakul ki, hogy nálatok a kolhozban nem tartják tiszteletben a kritikát és önkritikát.

Szidor Kirillovics köhinlelt;

— Ugyan miért bírálnánk? Tekintélyes ember ő, azt is lehetne mondani, hogy liös. Még Uiegbantódik. .

— Bírálj csak nyugodtan! — tette hozzá biztató mosollyal Bojko.

—■ Nos, ha te magad kéred... — bökte ki Szidor Kirillovics és odaszólt egy idősebb parasztasszonyhoz, aki az ajtónál állt, kezében egy zsákkal; ■— Hozd ide Katyerinaí

Jelwtyerina lassan közeledett az elnöki asztalhoz és a zsákból egy hatalmas, sárga tököt vett ki.

— Nézzetek ide — mondta az asszony, — lám, mit termesztettünk, Bojko elvlárs vezetésével. Hát akkor miért bírálnánk?

— Helyes! — szólt közbe Szidor Kirillovics, miközben segítette elhelyezni a tököt az asztalon, két virágcsokor közé. —< Szégyen lenne egy ilyen embert bírálni. Hiszen ő lát el bennünket élelemmel, itallal.

A teremben ülők nevetésbe törtek ki. Grigorij Nyikiforovics nem értette, miről van szó, mérgesen nézte a tököt. A rejtély csak akkor világosodott meg előtte, amikor a kolhozparasztok leszavazták Bojkot és egyhangúlag megválasztották Jurij Klimenkot.

Amint a kerületi központban megtudták, hogy Bojkot nem választották meg, a vezetők közeit éles vita támadt. A kerületi párttitkár azt mondta, hogy ezután »talán észretér egynéhány elnök«, Grigorij Nyikiforovics pedig azt bizonygatta, hogy a Klimovkában történtek aláássak a kerületi vezetőség tekintélyét.

— De, ha egyszer vem akarják! — vetctte-ellen à kerületi pár ttit kár.

— Elviszem egy másik kolhozba — makacsolta meg magul Grigorij Nyikiforovics. — Járó voi ban Motrja'■ Mihajlovitaaz elnök. Ecrfi kellene oda.

Jarovojban a. gyűlésen minden kedvezően alakult; a kol- hozparasztçk nyilvánvaló érdeklődéssel nézegették a Grigorij Nyikiforovics mellett, ülő férfit. Bojko komor volt és tar-