Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-29 / 151. szám
r BÀCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG X. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM Ár ti SO fillér 1055 JÚNIUS 39. SZERDA A MAI SZAMBÁN: Lukács György beszéde Helsinkiben. —■■ Német mezőgazdasági szakemberek látogatása a Városföldi Állami Gazdaságban. — Kecskeméti jegyzetek. — Tanuljunk a legjobbaktól. Szabó György dusnoki kombájnosról. — Fények a Kárpátokban, Az aratási csata neliézííízérséáe Zúgnak a kombájnok, kattognak az aratógépek, pend ülnek a kaszák megyeszerte: az őszi árpa után megkezdték a rozs aratását is. t Néhány éve még hosszú hetekig tartó, fáradságos emberi munka volt az aratás. Az öregek emlékeznek azokra az időkre, amikor még sarlóval, kétrét görnyedve arattak. A múlt rendszerben alig volt példa e nagy kampánymunka gépesítésére. A földbirtokosok, kulákok olcsóbban jöttek ki, ha részes- aratókat fogadtak, mert akkor a dolgozó embernek és a munkájának is kevés becsülete, értéke volt. A munkás-paraszt szövetség létrejötte, a munkásosztály testvéri segítsége nyomán ma már gyökeresen más a helyzet. Az ötéves terv 319 gépállomást adott a falunak, 13 ezer traktorral, több mint 2300 kombájnnal, univerzális traktorokkal és számtalan más géppel felszerelve. Ezek a gépek évről-évre több falusi dolgozó válláról veszik le a nehéz mezőgazdasági munkák terheit. Megyénkben is 95 kombájn, 162 aratógép, 156 különféle nö- vényápológép és 719 traktor járja a földeket, teszi könnyebbé, termelékenyebbé a mező- gazdasági munkát. A sarlók és kaszák után — ma már elsősorban a gépeken, mindenekelőtt mezőgazdasági gépgyártásunk büszkeségein: a kombájnokon múlik a betakarítás sikere. A kombájn az aratási csata nehéztüzérsége. Kevesebb munkaerővel, kisebb szemveszteséggel — gyorsabban és együtt végzi el az aratás, cséplés munkáját. Állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink egy része már felismerte e nagyteljesítményű gép használatának előnyeit. A tataházi Dózsa TSZ például még tavaly is kézzel aratott. Látták azonban, hogy a szomszédos Petőfi járt el okosabban, mely a kombájn segítségével többezer forinttal olcsóbban és gyorsabban is végezte el az aratást. Az idén már a Dózsa vezetői is félredobták a mara- diságot, kiszámították: a 235 hold kalászos betakarítása kézi erővel több, mint 50.000 forintba kerül, csépléskor ezen felül minden 100 mázsa termésből Il-et a rész vitt volna el. A kombájn ' viszont 56 forintért és 12 százalék gabonáért arat és csépel el egy holdat. Végeredményben tehát a 235 hold aratásáért és csépléséért a kombájn után jóval kevesebb, 13.160 forintot és 98 mázsa 70 kiló gabonát fizetnek a gépállomásnak. A dunapataji Haladás TSZ 10 hold gabonáját kombájnnal aratják s így 28.960 forintot ta- tarítanak meg. A kunbajai Béke TSZ számításai szerint egy hold kalászos betakarítása és cséplése kézierővel 536 forint, a kombájn ellenben mindössze 228 forintért végzi el ezt i munkát. Minden 10 hold kombájnaratással 60 gyalogos és hat fogatos munkanapot lehet megtakarítani.. Az így felszabaduló 60 ember ezalatt elvégezheti például 60 hold kukorica gazoló kapálását, amely átlagosan 1 mázsával növeli a termésátlagot. Nyilvánvaló tehát, hogy mindenképpen előnyös, hasznos a kornbájnaratás. Ennek ellenére egyes termelőszövetkezetek, állami gazdaságok vezetői, maradi módjára, mégis a régihez, a kézi aratáshoz ragaszkodnak. Igaz, tavaly és két éve még sok hiba volt a kombájnok munkájában. A fő hiba az volt, hogy nem fordíthattak megfelelő gondot a kornbájnaratás kiegészítő munkáinak: a szalma és polyva betakarításának, a gabona szárításának és tisztításának, a gyors tarlóhántásnak a megszervezésére. Márpedig úgy eredményes igazán a kombájn munkája, ha ezeket a munkafolyamatokat együtt, egyidőbem végzik. Ezért az idén erre, a gabonabetakarítás komplex gépesítésére kell a fő gondot fordítani. De mi lesz a polyvával? — Kérdezhetik a maradiak. A komplex gépesítéssel, egyrészt folyamatosan behordhatják a polyvát is. Másrészt azáltal, hogy a kombájn után mellet a tárcsa és még a nedves tarlón elvégezhetik a másodvetést. Az ott termelt takarmány százszorosán m_gtéríti az elhullott polyva értékét! Tehát nincs igazuk a maradiaknak, akik a polyvát féltik — de a kézi aratással járó magasabb szemveszteséget, a kapálásban, takarmánybetakarí- tásban keletkező elmaradást szem elől tévesztik. Éppen ezért ahol még eddig nem tették volna meg, mielőbb kössenek szerződést a gépállomással a kombájnaratásra. El kell érnünk, hogy legalább 150 hold kalászost takarítson be egy-egy kombájn az idei aratásban. A kombájnvezetőkre figyel most a falu népe. Az ő munkájukból 'mérik most le: hasznos-e, előnyös-e a gépesített, I gyüzemi munka. A nagyüzemi gazdálkodás fölényének bebizonyításával, kifogástalan, szemveszteségmentes betakarítással igen sokat használhatnak, de rossz munkával sok kárt is okozhatnak a mezőgazdaság gépesítése és szocialista átszervezése ügyének. Kombójnvezetőmk érzik ennek a felelősségnek a súlyát és ennek tudatában igyekszenek a legjobb munkát végezni. Iva- nics Adám és Kovács Jenő elv- társak, a Városföldi Állami Gazdaság kiváló kombájnvezetői 300—300 hold betakarítását tűzték ki célul. Kiss Károly Munkaérdemrenddel kitüntetett kombájnista tavaly 403 holdról 2970 mázsa gabonát, az idén 400 holdról 4000 mázsát akar betakarítani kombájnjával. Az elkövetkező hetekben elválik majd: ki állja a szavát, ki a legény a kombájnon! Két nappal a félévi terv teljesítése előtt Közszükségleti cikkek, mezőgazdasági kisgépek ezrei, százai kerülnek ki havonta megyénk helyiipari üzemeiből. Néhány helyen terven felül is készítenek a szükséges áruféleségből s ezzel bővítik megyénk árualapját, segítik a kereskedelem dolgozóinak munkáját. Ezt a munkát versenyben végzik. A legfőbb cél: a félévi terv teljesítése. Bács-Kískiinmegyei Tőzeghánya Vállalat Négy telepen végzik a tőzeg- bányászást. Nemrég írásban közölték a megyei tanács helyi- ipari osztályával a nádasledá- nyi és az izsáki tőzegbáinyá- szok, hogy féléves tervüket teljesítették. Ügy hírlik, hogy az itt dolgozók terven felül 150 tonna tőzeget szállítanak majd az ország különböző részeibe, trágyakészítéshez. A keceli és sükösdi telep vezetői a nagy meleg ellenére még csipkerózsika álmukat alusszák. Megígérték, hogy tér-1 ven felül is adnak tőzeget, de sajnos, ígéretüket mindezideig még nem teljesítették. Ügylátszik, náluk a szó és a tett még nem alkot egységet. flisodunai Hádgazdaság Április és májusban már teljesítették export nádtermelési tervüket. Sőt 404 kévével többet készítettek, hogy az esetleges pótmegrendeléseket is ki tudják elégíteni. A második negyedéves terv szerint 50 ezer négyzetméter stukatúmádat kellett volna készíteni. Ez nem történt meg, tekintettel arra, hogy az építőipari vállalatok és a TÜZÉP-telepek csak 10 ezer négyzetméter stukatúrnád elkészítésére adlak rendelést. Bizonyára a jövő negyedévben már nem lesznek ilyen gondjai a nádgazdaság vezetőinek, dolgozóinak s teljes erőbedobással tudják végezni munkájukat, pótolni a lemaradást. Kalocsai Cementipari Vállalat Az üzemrészben igen élénk munka folyik s éppen ezért ennek köszönhető, hogy az üzem dolgozói már a hét elején elmondhatták: jól vizsgáztunk, mert teljesítettük a félévi tervet. Az udvaron sokszáz betonkád, cememtgyűrű, betoncső, cementlap látható. Még több annak a száma, amit az elmúlt hónapokban innen kiszállítottak a TÜZÉP-nek, ahonnan a dolgozó, parasztok a nekik szükséges betonárut megvásárolják. Például konyha, veranda kövezéséhez 377 négyzetméter cementlap készült. A többi betonáruk súlya 1000 tonna felett van. A dolgozók úgy határoztak, hogy a harmadik negyedévben, augusjtus 20 tiszteletére nemcsak több, hanem jobb beton- áruval látják el a megye lakosságát, Bacs-Kiskunniegyei Hyamda Vállalat A szerda délelőtti statisztika szerint a vállalat dolgozói szorgalmas munkájuk eredményeként befejezték féléves tervüket. A megejtett számítás arra utal, hogy egy-kettő százalékos túlteljesítéssel lehet számolni. A legjobb dolgozók között említik Balogh Pálné berakónőt, aki naponta 10 ezer darab nyomtatványt készít. Pintér Mihályné sem igen adja alább 9000—9500 darab nyomtatvány napi elkészítésénél. A kéziszedőkaiél Luspai Gyula elvtársat dicsérik. Idős kora ellenére is fürgén végzi munkáját. Teljesítménye 130—132 százalék. Ö mégsem erre az eredményre, hanem elsősorban pontos, kifogástalan minőségű munkájára büszke. A könyvkötészeten Varga Zoltármé sztahanovista számozónő már 12. hónapja teljesíti a sztahanovista cím elnyerésének feltételeit. Rövidesen megkapja a «-Szakma kiváló dolgozója« megtisztelő jelvényt is. Bajai Faárukészítő Vállalat A második negyedévben nem küszködtek anyagproblémákkal s éppen ezért az ütemes munka meghozta gyümölcsét: féléves tervüket már teljesítették. Ezután hozzákezdtek a következő negyedévi terv teljesítésének biztosításához. Meg kell mondani, hogy olyan gyártmányokat állítanak majd elő, amit a kereskedelem hiánycikként megjelölt: nyugágyakat, megrendelésre nemcsak hálószobagarnitúrát, hanem egy-két ágyat, egy szekrényt stb. Ami még em- lítésreméltó az, hogy a Beloian- nísz-gyámaik a harmadik negyedévben többezer rádiódobozt készítenek. Bács-Kiskunmegyeí Építőanyag- ipari Egyesülés Telephelyei a megye különböző részein találhatók. A téglagyártáson kívül, műtrágya gyártásával is foglalkoznak. Az első negyedévben a végzett munka eléggé ütemes és tervszerű volt s így mái- június 21-én az egyesüléshez tartozó vállalatok teljesítették félévi tervüket. Azóta a terv túlteljesítésén fáradoznak. A túlteljesítést elsősorban biószuperfoszfát és az orgafoszfát műtrágya termelésénél ér- ték el. A tervte.’jesítés szépséghibája az, hogy a nyers és égetett tégla gyártási tervét csak 94 százlék- ra teljesítették. Az egyesülés vezetősége a téglagyárak dolgozóival egyetemben 'úgy határozott, hogy a harmadik negyedévben nemcsak pótolják az elmaradást, hanem a terven felül vállalt egymillió darab nyerstéglát is legyártják. A Kecskeméti Riiliázaii KISZ szabász^ és feldolgozórészleg. dolgozói már a félévi terv túlteljesítésén fáradoznak. Előreláthatólag terven felül 400 ezer forint értékű különböző ruhaféleséget adnak a lakosságnál«. — Igen örvendetes tény. az, hogy az igen keresett, 438 forintos férfiöltöny-bői 80—100 darabbal több kerül az üzletekbe a tervezettnél. Ugyancsak 1500 darabbal nő a férfiingek választéka is. Az ingek 65 forinttól 120 fo- xrintos árban kaphatók. Flanel! férfilábravalóból is 1000-reltöbb készül, mint amennyit a terv rögzít. Gyermekruhából pedig 300 öltönnyel többet varrnak. Mindezen áruféleségek rövidesen az üzletekben vásárolhatók. E túlteljesítés köszönhető az itt dolgozók jó munkájának. Elsősorban Sörös Páiné fehérnemű és Faragó János felsőruha szabásznak, akik két segítővel 85 munkatársukat látják el varrni- valóval. A feldolgozó üzemrészben Ve- reczkei József kétszeres sztahanovista 200 százalékot, kilenctagú brigádja pedig 160 százalékot teljesít átlagban. A fehérneműkészítésnél Bányai Sándor- né sztahanovista vasaló és húsztagú brigádja naponta másfélszeres normát teljesít. A Kecskeméti Cipész KISZ műhelyeiben is nagy’ az igyé1 kezet. Június 28-án még csak 98—99 százalékra teljesítették félévi tervüket. A legfrissebb számítások alapján egy százalékos túlteljesítés várható. Jelenleg újeipóket készítenek, mivel a nyári időben csökkent a javításra szoruló cipók száma. Nemrég 150 pár barna és fekete felsőbőrből készült gumitalpas férficipőt adtak át a helyi nagykereskedelemnek további értékesítésre, 423 forintos árban. E cipőféleségekből már lehet vásárolni az üzletekben. Felhasználható hűi ladékanyágból (felsőbőr) 660 pár feketeszínű női szandált készítettek. E szandálok olcsó áron, 110 forintért vásárolhatók.