Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. december (9. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-18 / 299. szám

BÂCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG 1 AZ MPPBACSKISKVNAMGYEI PARTBIZOTrSAGAMAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM ,4ra 50 fillér 1954 DEC. 18. SZOMBAT „IS öt tön nő tiszta fénye66 Késsül Debrecen népe december 21*re Megkezdődött a hajók bevonu­lása az újpesti Téli-kikötőbe. Debrecenben a december 21-i ünnepi országgyűlés színhelyén szépséges díszben áll a nagy­templom és a több mint 400 éves református kollégium. A történelmi emlékekkel zsúfolt ősi városban ezekben a napok­ban gondos kezek szépítik, ápol­ják az emlékműveket. A nagytemplom előtt pompás parkot varázsolnak a Kossuth- szobor köré. A jobbágyszabadító bronzba öntött alakja örök­zöldek között hirdeti a negyven- kilences debreceni országgyűlés emlékét, amikor a magyar nép a gúzsbakötött Európa közepén lerázta kezéről a százados bi­lincseket. Nagy munka folyik a szovjet hősi emlékművek körül, ame­lyeket a felszabadulás után há­lás szívvel és művészi kézzel emeltek. Uj fényt kapnak december 21-re a kollégium falán a régi debreceni diákokról beszélő em­léktáblák is. A magyar iroda­lom néhány halhatatlanjának emlékét őrzik e táblák: Arany János, Kölcsey Ferenc és Mó­ricz Zsigmond nevét, akiknek egykor otthont adott az ősi kol­légium. Mintha csak a két deb­receni országgyűlésről szólna az Arany Jánas-emléktábla idéze­te: »Nőttön nő tiszta fénye, amint időben s térben távozik.­Debrecen a múltra emlékezve készül december 21-re. A dolgo­zó magyar nép magáénak érzi a szabadságharcos elődöket, a had­vezéreket, a népszabadság har­cosait és a toll mestereit. Joggal mondta Csokonai egyik levelé­ben: »írok a boldog maradék­nak, írok vagy a XXI. század­nak, írok annak a kornak, amelyben a magyar igazán ma­gyar lesz.-« * December 21-én, az ünnepi országgyűlés alkalmából meg­nyitják a debreceni református kollégium oratóriumának kapuit, a látogatók megtekintik a tör­ténelmet lehelő termet, amely­nek egyik padjából egy évszá­zaddal ezelőtt Kossuth Lajos hallgatta a szónokokat. A pad- ban ma is ott a névjegy: »Kos­suth Lajos, a honvédelmi bi­zottmány elnöke, kormányzó.« A francia nemzetgyűlés hadügyi bizottsága a ratifikációs vita elnapolására szavazott PÁRIZS (MTI) A francia nem­zetgyűlés hadügyi bizottsága, — mint az »AFP« jelenti — pén­teken délelőtt meghallgatta Ba­die képviselő előadói beszámoló­ját a párizsi egyezményekről. Ezután 15 szavazattal, 19 tartóz­kodás mellett úgy döntött, hogy javasolja: napolják el a párizsi egyezmények ratifikációs vitá­ját. Az elnapolási javaslat mel­lett szavaztak a kommunisták, a köztársasági szocialisták, va­lamint Lejeune és Etayer kép­viselők. Á bonni parlament a bizottságokhoz tette át a párizsi szerződések ratifikációs törvényjavaslatait BERLIN (MTI) A bonni par­lament csütörtökön a késő esti órákban befejezte az első olva­sásban tárgyalt párizsi szerző­dések megvitatását. Az esti ülésein heves szócsa­ták zajlottak le a keresztény de­mokrata párt és a Német Szo­ciáldemokrata Párt képviselői között. A vitába Adenauer és Ollenhauer több ízben beavatko­zott. A parlament 236 szavazattal 153 ellenében elutasította a szo­ciáldemokrata képviselői cso­portnak azt az indítványát, hogy a szövetségi gyűlés ne folytassa a párizsi szerződések ratifikálá­sát célzó tárgyalásokat addig, amíg a négy hatalom külügymi­niszterei nem fejezik be tanács­kozásaikat a német kérdés bé­kés rendezéséről. Három képvi­selő tartózkodott a szavazástól. A bonni parlament ezután szavazás nélkül az illetékes bi­zottságokhoz utalta a párizsi szerződések ratifikálásáról szóló törvényjavaslatokat és a Német Szociáldemokrata Párt két to­Öllenhauer, a szociáldemokra­ta párt elnöke a szavazás után kijelentette, hogy pártja csütör­tökön elutasított indítványát megismétli majd a törvényja­vaslatok második és harmadik olvasásakor, ha ezekre egyálta­lában sor kerül és a párizsi szer­ződések addig nem jutnak a megbukott »európai védelmi kö­zösség« sorsára. A bonni parlament ratifikációs vitája világosan megmutatta, hogy a német imperialisták ag- ressziós terveket szőnek. A Neues Deutschland, Német­ország Szocialista Egységpártjá­nak központi lapja megállapítja: A szövetségi gyűlésben lezaj­lott kétnapos vita arról tanúsko­dik, hogy az új háború fenye­gető veszélyét a koalíciós pártok mandátumainak számszerű több­sége miatt csupán parlamenti küzdelemmel nem lehet elhárí­tani. A béke német híveinek, el­sősorban a német munkásoknak, együttesen vívott parlamenten kívüli harccal kell a párizsi szerződések ratifikálását és vég­rehajtását megakadályozniok. vábbi indítványát. Az Egyesült Államok nem szándékozik tekintettel lenni a nyugat- európai országokra az atomfegyver alkalmazása kérdésében NEW YORK (TASZSZ) Amint Hightowernek, az »AFP« tudó­sítójának jelentéséiből kitűnik, Eisenhower elnök egy sajtóérte­kezleten kijelentette, hogy az Egyesült Államok az atomfegy­ver alkalmazásában Igtja saját stratégiájának legfőbb eszk‘zát. Eisenhower közölte —» írja a tudósító —, hogy ezt a kérdést nem kell megtárgyalni a szövet­séges országokkal. Azt mondot­ta, hogy az amerikai kormány a szövetségesek álláspontját az atomfegyver alkalmazásának csupán néhány területén viteti» meg, (MTI).. , Számvetés az évi munkáról Terven felül A Kiskőrösi Mezőgazdasági- Építőipari KISZ dolgozói éves tervüket december 12-én már 530.000 forinttal túlteljesítették. Kétszerannyi bútort készítettek, mint amennyi a tervben szere­pel. Decemberben négy komp­lett festett hálószoba, három konyha és 115 darab »nagybo- conádi« méhkaptárt készítenek a község és a járás dolgozó pa­rasztjai részére. Ezenkívül 7— 8000 forint értékben ajtókat, ablakokat, apró ülőbútorokat. A terv szerint elkészül az öreg­csertői földművesszövetkezet kis áruházának berendezése is. Rak­táron van 12 darab parasztkocsi, mely elszállításra vár. Uj cik­ként a drótfonat gyártását kezd­ték meg. A jövő terveivel kapcsolatosan is egy-ket tényt. Jövő évben hatvan, átlag 5200 forint érté­kű hálószoba bútort készítenek a Bútorértékcsítő Vállalat ré­szére. A dolgozók megrendelé­seire negyven hálószoba bútor gyártását vették. Tervbe. Har­minc garnitúra különféle kony­habútor gyártásához már meg­tették az előkészületeket. Jobb a gyermekcipők minősége A Kecskeméti Cipőgyár dol­gozói az első félévben 2500 pár cipő előállításával maradtak :e. Ebből már eddig 2250 párat ké­szítettek el a napi terv teljesí­tésen túl. Novemberben 102.7 százalékra teljesítették havi ter­vüket, vagyis 750 cipővel töb­bet gyártottak az előírtnál. De­cember 1-től 10-ig 102.5 száza­lék volt a termelés. Az üzem dolgozóinak szorgalma nem csökkent, hanem még lendüle­tesebb lett. December 14-én 1J7 százalékra, 16-án 104 százalékra teljesítették napi tervüket. A mennyiségi termelés mel­lett igen nagy gondot fordíta­nak a minőségre is. December 1-től 10-ig a minőség 94.72 szá­zalék volt, 16-án már 96.31 szá­zalékra emelkedett. Uj talajegyengető gépek A Keceli Vegyes- Építő KTSZ bognár- és kovácsműhelyében igen élénk a munkatempó. Fe­jes Ferenc bognárrészleg vezető, Mikó Imre kovácsrészleg ve­zető irányításával új mezőgazda­sági gépet készítenek. Az egyik a háromszögű gátépítő Ridger, a másik pedig a t alaje gyenge tú­szán. Mindkét mezőgazdasági gépet a rizstelepek földjeinek egyengetéséhez használják fel. A gátépítő 50 centiméter magas földet hagy maga után, amit a talajegyengető szán simít le. Ebben az évben kilencvenet kell elkészíteni a talaj egyengető szánból. Már eddig 34-et elszál­lítottak, a fennmaradó 56 dara­bot a hónap végére több mint valószínű, elkészítik. A gátépítő­ből 30 darabot rendeltek, tizen­ötöt leszállítottak, tizenötöt pedig a hó végén raknak vasúti- kocsiba. A ktsz dolgozói éves tervüket már teljesítették. A Keceli Téglagyárban A Keceli Téglagyárban a mostani időben csak téglaszál- lítássaí és földkitermeléssel fog­lalkoznak. Még ebben a hónap­ban 6 vagon téglát fognak el­szállítani a környező községek­be. Ezzel elősegítik a kislakás­építkezéseket. Hogy jövőre még több téglát biztosítsanak az építkezőknek, már mcst meg­tették a szükséges előkészülete­ket, azaz már termelik a tég­lához szükséges anyagot. No­vember hónapban 547 köbméter agyagot bányásztak ki. Decem­berben 1100 köbméter a tervük,- A jövő év első negyedében 1500 köbméter agyag kitermelését tervezik. Az agyagkiterrnelés- ben legszorgalmasabb Szabó Jó­zsef. Naponta 30 százalékkal többet termel ki az előírtnál. ö a legjobb téglavetők egyike te. Vannak olyan dolgozók, akik sokat hiányoznak. Gutái And­rás, Farkas Lajos. Ök mulasz­tásukkal gátolják a jövő évi jobb téglaterme,lést. AMIRŐL A TERVEK BESZÉLNEK MEGJEGYZÉSEK KÉT TERMELŐSZÖVETKEZET TERVKÉSZÍTÉSÉHEZ A termelőszövetkeze­tek most folyó tervké­szítésének jelentősé­gét aláhúzza, hogy tsz-eink idén másod­szor készítenek önálló, saját elgondolásaikon alapuló terveket. Nyil­vánvaló, hogy ez igen helyes, hiszen ki Miből tartja el például a kiskunhalasi Vörös Október tsz, amikor a növényter­melési tervben alig kap helyet a takar­mány? Ebben a tsz- ben az 504 kh szántó­ra 124 számosállat jut, ami feltétlen szüksé­ges ahhoz, hogy meg­felelően trágyázhas­sák a földeket. De az már nagy hiba, hogy a szarvasmarhaállo­mány egyéb termelése a gyenge takarmányo­zás miatt igen ala­csony, 5 liter alatt van a tej hozam. S ho­gyan áll takarmány­készlet dolgában most, a tél küszöbén a tsz? Rosszul. Mindössze 200 köbméter silót készí­tettek (arra hivatkoz­nak, hogy kevés a munkaerő és nem volt, aki csinálja), 24 hold íucamavetésről mind­ismeri jobban a tsz adottságait, lehetősé­geit, mint maga a tsz- vezetőség és tagság? Az alábbiakban mégis arról lesz szó: egyes tsz-ek nem elég átgon­doltan készítik el az új gazdasági év ter­veit. jószágállományát össze 260 mázsa szé­nát tudtak betakarí­tani, mert a többit zöl­den etették fel — leg­nagyobbrészt a lovak­kal. Kaszálóik gyen­geminőségű szénát és keveset adtak. És mi lesz tavaszra? Mert a tsz nem tanult az idei tapasztalatokból és mindössze 7 hold őszi keveréket vetet­tek. A sertés- és baromfi- állomány igen szép jövedelmet hozott. 380 malacot értékesítenek nemsokára s most visz­nek piacra 178 darab pulykát, 90 hízottlibát és 180 tyúkfélét. A sertésállomány részé­re kereken 54 hold áipavetés szerepel a tervben. Minden arra mutat tehát, hogy a szarvasmarhatenyész- tcs jelentőségül, hasz­nát nem látják világo­san s ezért nem kap megfelelő helyet az állomány érdeke a tervekben. Ha ezen most nem változtat­nak, ha nem iktatnak tervbe sürgősen leg­Kiílzetődu­olyan termelőszövet­kezetben, amely a leg­közelebbi piactól 15 km-re gazdálkodik? Ez a kérdés vetődött fel az új tervkészítés során a zsanai Uj Világ tsz- ben. A szövetkezet idén 4 holdas kerté­szetet tartott fenn. Va­lami keveset piacra adott a termésből, de nagyrészét szétosztot­ta. így a kertészetről mindössze 8000 forin­tot szedtek le. (Ez nem tiszta jövedelem, csupán a termények értéke.) A piac már csak azért sem volt ki­fizetődő, hiszen többe került a fuvarköltség, mint a jövedelem. Még kevésbbé szeren­csés gondolat kertésze­tet fenntartani azért, hogy legyen mit szét­osztani. Hiszen azért kap a tagság háztáji földet, hogy ott ter­melje meg a főzelékfé­alább másodvetésű ta­karmányféléket (ami­ket már kora ősszel el is silózhatnak), ak­kor egy év múlva ugyanilyen aggasztó lesz a tehénállománv sorsa, mint ma. a kertészet lét. összegezve tehát: a zsanai Uj Világ tsz sokkal jobban jár, he tavasszal ezt a 4 holdat kukoricával veti be. 20 mázsát megtermett vol­na holdja, — az 150 forintos áron számítva is, 12.000 forint. Ha ezt a 80 mázsa kukoricát hizlalásra használják fel, ennek sokszoros jövedelmét kapják. Félreértés ne essék: a jól kezelt kertészet a legnagyobb jövedel­met adja. De ahol sem a munkaerő, sem a piaci lehetőségek nem teszik kifizetődővé a kertészeti termelést, — ott helytelen eről­tetni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy minden termelőszövet­kezetben a helyi adott­ságokat kell ismét és ismét alaposan megvi­tatni s ezek szerint megformálni = terve­ket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom