Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. november (9. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-13 / 269. szám

PÁRíBIZOTTSÁGI ÜLÉS JÁNOSHALMÁN A KISKUNHALASI járási pártbizottság megállapította, hogy Jánoshalmán a pártáiét igen lelanyhult, azért úgy határo­zott, hogy megkülönböztetett fi­gyelemmel kíséri az ottani párt­szervek működését és hatásos támogatást nyújt munkájuk­hoz. Hogy a járási pártbizottság megállapítása mennyire idősze­rű volt, már sejteni lehetett a legutóbbi párt-végrehajtóbizoti- sági ülésen is. A községi párt- bizottság ülése azután megmu­tatta, hogy a hibák igen komo­lyak. A pártbizottság ülésén Ko­vács elvtárs beszámolóját nem követte élénk vita. .Egy pártba zottsági ülés értékét pedig nem a beszámolón keresztül, hanem a'z azt követő vitából lehet le­mérni. Hogy miért történt ez így, annak előzményei vannak, ezért térjünk vissza kissé az előzményekre. A kiskunhalasi járási párt­végrehajtóbizottság már csakázt vette észre, hogy Jánbshalmán hibák vannak a pártélet körül, tehát eddig csak igen keveset törődött vagy csak felületesen foglalkozott vele. Talán abban bíztak az elvtársak, hógy ezen a területen jól állnak, hisz van függetlenített titkár Kovács elv- társ személyében. Ezek után Kovács elvtárs kevés ellenőr­zést és még kevesebb hathatós támogatást kapott. így fejlődött odáig a dolog, hogy Kovács elv­társ mindent egymaga csinált. A párt-végrehajtóbizottság ülé­sei rendszertelenné váltak. Sőt a végrehajtó bizottság tagjai, mint például Lakatos elvtársnő t* Balogh elvtárs sokszor elmu­lasztotta az ülésen való részvé- lelt. Emellett az. elvtársak csak addig érezték mágúkat vég; e- ha.itóbizottsági tágoknak, míg az ülés tartott. Az üléseken hozott határozatok jó részét bem is valósították meg, legtöbb eset­ben azzal a kifogással, hogy túl vannak terhelve gazdasági mun­káikban is. Kovács elvtárs pedig keveset foglalkozott a végrehajtó bizott­ság tagjaival. így érthető, hogy azok még kevesebbet, vagy egy­általán nem foglalkoztak a párt- bizottság tagjaival. Ezt mutatta a legutóbbi pártbizottságig ülés is. Kovács elvtárs a kollektív vezetés elvét és a végrehajtó bizottság tagjait a szobából ki­zárva, az Utolsó órákban gépbe diktálta a VB-beszámolóját. — Ezekután szinte természetes is, hogy nem igen tudtak hozzá­szólni a pártbizottság tagjai. A beszámoló terjedelme megvolt. •Általános érvényű elvi kérdések­ben nem volt hiány. A helyi hi­bákat is igyekezett feltáró;', azonban itt nemigen volt élet­szaga a beszámolónak, inkább csak önbírálattal akarta elin­tézni a hiányosságok ókat. HELYESEBB MÓDSZER lett volna, ha a kollektíván elkészí­tett beszámoló elkészítése utár a végrehajtó bizottság tagjai sze­mélyesen hívják meg a pártbi­zottság tagjait az ülésre. így megbeszélhették volna velük hogy a jánoshalmi pártélet meg­javításáról lesz szó, előre gyűjt­sék össze saját tapasztalataikat. Az általuk meglátott hibákat és ezek kijavítására javaslataikat mondják el. Csak élénk vita ala­kíthatja ki a helyes vezetés módszerét, tárhatja fel a hibá­kat'. Az ülésen azonban úgy lát­szott, nincsenek ezzel tisztában a pártbizottság tagjai, nem tud­ják, hogy a község legmagasabb fórumának képviselői, akik irá­nyítják a község politikai, kul­turális és gazdasági életét. Még pedig nem mindegy, hogy ho­gyan. Éppen ezért feladatuk a határozatok megvitatása, azok helyes alkalmazása, nem pedig csak a végrehajtása. Úgy lát­szik, erről nem tudnak, mert egyesek későn jöttek az ülésre, két elvtársnő pedig egyszerűen az ülés közepén felállt és mivet más elfoglaltságuk akadt, el­mentek. TEHÁT HIBÁK VANNAK Azonban helytelen lénne azt a következtetést levonni, hogy Jánoshalmán ezek a hibák ki­javíthatatlanok. A párt-végre­hajtóbizottság és a községi párt­bizottság üléseinek eredménye, Az esküt letett szavazatszedő bizottsági tagok feladata, hogy a választókerületi és a választási elnökség tagjaival szemlét tart­sanak a szavazóhelyiségekben. Azonkívül törekedjenek arra, hogy a szavazás alkalmával fel- használásra kerülő nyomtatvá­nyok kezelését jól elsajátítsák. Feladatuk még az is, hegy a .szavazóhelyiségek díszítése és berendezése a választás napjáig megtörténjen. Azok a választók, akik a sza­vazás napján nem tartózkodnak állandó bejelentett lakásuk sze­rinti községben, városban, a községi, városi tanácstól »-tanú­sítványt« kérjenek. Ennek bir­tokában az ideiglenes bejelen­tett lakásuk szerinti községben, városban szavazhatnak. A vá­lasztás napján nem a helyi ta­nácsok veszik fel a pótnévjegy­zékbe a tanúsítvánnyal -rendel­kezőket, hanem a szavazatszedő bizottságok. Ugyancsak a sza­vazatszedő bizottságok veszik hogy sok hibát észrevett, levon­ta a tanulságot és elindult a hiányosságok kijavításának út-- ján. Ezt bizonyítják azok a ha­tározatok is, melyeket a pártbi­zottsági ülés elfogadott. A tö- megszervezelek munkájának megjavítása érdekében az ifjú­sági üléseken a párt-végrehaj ló- bizottság egy-egy tagja rendsze­resen részt fog venni, ugyanígy az MNDSZ-szervezetnél is. Az ott szerzett tapasztalatok alap­ján tárgyalja meg és segíti a végrehajtó bizottság a tömeg­szervezetek munkáját. A többi tömegszervezeteknél is hason­lóan fognak dolgozni és havon­ként tömegszervezeti aktívaérte­kezletet fognak tartani. Két kör­zeti alapszervezetet megbíznak a Kossuth tsz patronálásával an­nak érdekében, hogy december hó 31-ig ott a pártalapszerveze- tet meg lehessen alakítani. A végrehajtó bizottság a Központi Vezetőség által kiadott határo­zatokat minden esetben napi­rendre tűzi és azt megvitatja, hogy biztosíthassa a párt elvi­politikai egységét. A JÁNOSHALMI PARTÉLET hibáit ma már látja a kiskun­halasi járási párt-végrehajtó- bizottság is és a helyi pártszer­vek is. A hibák kijavítására közös erőfeszítéseket tesznek. Erre szükség van annak érde­kében, hogy harcba tudjanak in­dítani minden pártszervezetet, minden párttagot, pártunk jú­niusi politikájának Jánoshalma községben történő megvalósítá­sáért. fel azokat a helybeli lakosokat is, akik a választói névjegyzék­ből valami okból kimaradtak és szavazásra jelentkeztek. Tanúsítvánnyal szavazni csak abban az esetben lehet, ha a választó személyi igazolványa, ennek hiányában a bejelentő lapja igazolja, hogy abban a vá­rosban, községben lakik, ahol szavazásra jelentkezett. Tehát az olyan választó, aki a szava­zás napján nem tartózkodik ál­landó lakhelye szerinti község­ben, városban és ideiglenesen máshol nem jelentkezett, hiába rendelkezik tanúsítvánnyal, nem szavazhat. A Magyar Rádió szombaton a Kossuth-adón 17.30 óra kezdettel közvetíti Nagy Imre elvtársnak, a miniszterta­nács elnökének beszédet a MÄVAG-ban tartott választási nagygyűlésről. (MTI) A lanácsválasztás hírei SzivveMéiekks! a lakMIei Maplásáírl Aprótermeiíí ember kerül­geti a sárszigeteket a Kalocsai Margit Malom előtt. De nem­csak a sár, hanem az ösäze-visz- sza táborozó szekerek is akadá­lyozzák útjában. Alig juthat a mérlegházhoz, ahonnét szittya káromkodásfoszlányokat hoz a szél. Az odahívott rendőr sem tud boldogulni a tömeggel. — Pista bácsi, itt várakozom már két órája, s nem tudóin a kukoricámat lemérni és bzadni. Nem loptam én az időmet! Téglás István molnár a ma­lom részére szokta átvenni a tengerit. Most Is azért jött. El­beszélget a parasztokkal, a rendőrrel, majd elhatározza, hogy a legközelebbi tanácsülé­sen szóvá teszi a piac rendezésé­nek ügyét. A piac ne legyen ko­csitábor. Aki lerakodott, annak szekere a Varjas két oldalán gyülekezzen, a kocsik ne okoz­zanak torlódást a piacon. Téglás bácsi meg sem várta a tanácsülést, hanem másnap be­ment a tanácsházára és kérte a várOsvézetőséget, hogy egyelőre a mérlegház körüli korlát eltá­volításával mozdítsák elő a sze­kerek közlekedését a piacon. * A Zxnh-utcn környékbeliek a tanácstagjelölőgyűlésen azon tanakodtak, kit küldjenek a vá­rosi tanácsba. — Téglás Istvánt, — javasolta az egyik részvevő. — Helyes, helyes — hangzott in­nét is, onnét is. — Téglás bácsi négy év óta tanácstag, szíven viselte ügyes-bajos dolgainkat... Szavazásra került sor. A kör­nyék lakóinak bizalma Téglás Istvánra esett. A gyűlés után körülvették jelöltjüket és elbe­szélgettek. Többén arra kér­ték, hogy a tanácsházán tegye szóvá, hogy a József Attila-utca sarkán, a volt Hess-féle boltban, gorombán bánnak a vevőkkel. A Zsák-utcai lakosok panasz­kodtak, hogy sokat szenvednek az esővíztől. Több ' '■% alacso­nyabban fekszik, ezeket el­árasztja még az utca esővize is. A beszélgetés Során sok-sok tehnivalóra hivták fel a lakók Téglás István lahácstagjélölt fi­gyelmét. Mind olyan feladatok, amelyeket ebben a kerületben meg kell oldani. * Otthonában nagy öröm fo­gadta téglás Istvánt. Hazajött fia. Letelt katonai szolgálati ideje, leszerelt. Fia sok mindent .mesélt, de eme benyomások mellett nem hagyták nyugton a gyűlésen hallottak sem, 1918­ban került Tataházáról, ahol született, Kalocsára. Mint mol­nár sokat érintkezik a lakosság­gal, parasztokkal. Ismeri gond­jaikat, vágyaikat. Egyszer bi­zalmukból már a tanácsba ke­rült. Fúrja is lelkiismerete, hogy nem úgy dolgozott, ahogy szere­tett volna. Munkájának egyik korlátja az volt, hogy a tanács­tagok nem voltak kerületen­ként meghatározva. Ez bizony baj volt. De hogy törődött a vá­lasztók sorsával, az bizonyítja, hogy annak ellenére, hogy a Damjanich-ütcában lakik, a Zsák-utca környéke jelölte ta­nácstagnak. A legközelebbi tanácsülésen előadta kerületének óhaját. Ja­vasolta, hogy két-két párhuza­mos utca esővizét, mint a Zsák- utcáit és Szent Imre-utcalt, d Szőlő-utcait és a Petőfi Sáfidor- U teáit, közös eső vízcsatornával Vezessék le... • Qp gemmák Téglás István továbbítja kerületének problé­máit a tanácshoz, hanem Deák Béla és Dálatoh La.jös tanács- tagjelölt is. Mindkettőt most je­lölték először, özv. Beke János- né és Dusnoki László már volt Az ENSZ közgyűlésének jogügyi bizottsága különbizottságot küldött ki az agresszió fogalmának meghatározására NEW YORK (TASZSZ) Az ENSZ jogügyi bizottsága befe­jezte az agresszió fogalma meg­határozásának tárgyalását. A bi­zottság 33 szavazattal (Szovjet­unió, Franciaország és mások) három ellenében (közte az Egye­sült Államok), 14 tartózkodással (közte Anglia) úgy határozott, hogy különleges bizottságot ala­kít, minthogy szükségesnek mu­tatkozott összehangolni a külön­böző államoknak a kérdés tár­gyalása során felmerült eltérő nézeteit. A bizottságnak 1956- ban a közgyűlés XI. ülésszaka elé kell terjesztenie az »agresz- szió« fogalma meghatározásának kidolgozott tervezetét. A külön­leges bizottságnak munkája so­rán figyelembe kell vennie a közgyűlés jelenlegi ülésszakán elhangzott megjegyzéseket, vala­mint az előterjesztett határozati javaslatokat és módosításokat. (MTI) k A Francia Unió Nérói behatolnak a patetlaói ellenállási haderók átcsoportosítási övezetibe PEKING (Uj Kína) A »Viet­nami Tájékoztató Iroda« jelen­tése szerint a Francia Unió haderői állandóan behatolnak a patetlaói csapatok pliongsali-i és samnua-i átcsoportosítási öveze­tébe. Francia parancsnokság alatt álló fegyveres banditák novem­ber 4-én elfoglalták a Phong- sali-tól 70 kilométerrel észak­nyugatra fekvő U Neua repülő­teret. Ugyanaznap száz fegyve­res bandita három francia tiszt parancsnokságával Muong Khua térségében fosztogatott és elhurcolta a helyi közigazgatási bizottság elnökét. Ezt megelőzően szeptember hó 26-án száz fegyveres bandita be­hatolt a Samnua tartományban! fekvő Hong Mon-ba és megtá­madta a patetlaói csapatok szál­láshelyét. Október 4-én a Francia Unió haderőt 500 fegyveres banditát, akiknek legnagyobb része a Csang Kaj-Sek banda maradvá­nyából került ki, a Phongsali tartományban fekvő U Neuáfoa szállítottak, ahol a banditák fel­gyújtották az egész falut és vér­fürdőt rendeztek a lakosság kö­zött. (MTI) Jutalomműsor a tanulók részére A Melléktermék és Hulladék­gyűjtő Vállalat kecskeméti fiók­ja rendezésében csütörtökön délután az Ujkollégium nagyter­mében a Katona József Színház művészei szórakoztató, de egyút­tal nevelőhatású műsorral buz­dították a gyerekeket a fém­gyűjtésre. A műsor egyes szá­mait a már eddig is jó ered­ményt elért tanulók kapták ju­talmul. így például »ZséléSznyák a partizán« népdalt Zsolnay Júlia, »Itt az egyenes« kupiét Szíjártó Jolán, Devecseri Gábor »A béke katonái« című versét a kiskecskeméti iskola 40 tagú brigádja Hordós Károlyné ne­veiével kapták. A gyerekek nagy érdeklődés­sel nézegették az ajándéktárgya­kat: a néprédiót, két aktatáskát és futballt. Mondogatják is: ezért aztán érdemes versenyezni! fi tassi Peicfi iermelsszövBfet eleiéi! A tassi Petőfi termelöszöver- ktzrt tagjai lelkesen dolgoztak az őszi munkák mielőbbi befe­jezése érdekében. Kenyérgabona vetéstervüket 3 százalékkal túl­teljesítették és mégis határidő előtt nyolc nappal befejezték. Hasonlóképpen a kukortcatörést, szárvágást, napraforgó-, burgo­nya-, cukorrépa- és takarmány- répaszedést időben elvégezték. Jelenleg az őszi mélyszántást végzik és az elmúlt hét végéig a tervezett 240 holdnak már több, mint felét felszántották. A kukorícabeadásunkat már teljesítettük — mondja Hegyi József, a termelőszövetkezet el­nöke — igaz, hogy a beadásra szánt mennyiséget hízottsertés­tanácstag. Ismét jelölték őket. Deák Béla, a kórház főorvosa, kalocsai születésű, most azon fáradozik, hogy a kórház előtti nagyforgalmú útról a betegek nyugalma érdekében más útvo­nalra tereljék a forgalmat. Ba­laton Lajos 6 holdon gazdálko­dik a negyvenszállási tanyavi­lágban. Példamutatóan gazdál­kodik, ezért mindig elsőnek tel­jesítheti kötelezettségét. Most is csikót nevel, hogy jövőre ebből fedezhesse adóját... Özv. Beke Jánosné (Pásztor-u. 2. szám) tanácstagjelölt is továb­bította lakókérületének pana­szát: a Vendéglátóipar több po­hárról gondoskodjon, jobban lássák el a kenyérüzlctet és a szövetkezeti boltokat. Dusnoki László különösen vá­rosrendezési feladatok iránt ér­deklődik. — Kezdeményezésére több utcában a salakozást tár­sadalmi munkával végzik. A tanácsválasztás bizalom kér­dése. Bizalom a párt és a kor­mány politikája iránt, és biza­lom a nép fiai iránt, akik elő­mozdítják, hogy lakóterületükön minői több embert nyerjünk meg a szebb, boldogabb haza építésére, re ütemeztettük át. Úgy gondol­tuk, hogy a kész hízóból hama­rabb lehet harapni, mint a ku­koricából. Úgyis az a tervünk, hogy a jövőben az állattenyész­tésén belül főleg sertéshízlalá.s- sal foglalkozunk. Ezzel nemcsat a tagságnak lesz nagj‘obb jöve­delme, de előnyösebb népgazda­ságunknak Is. KISS PÁL, kunszentínitsiósi járási tanács. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa kiváló munkájuk elisme­réséül 139 dolgozót, köztük gazda­sági vezetőket, pártfunkcio­náriusokat, tanárokat, mérnökö­ket, orvosokat tüntetett ki. A »Munka Érdemérem« kitün­tetést adományozta Makkal Já- TTosnénak, a KSH bácsmegyei igazgatósága előadójának; A kitüntetéseket pénteken délben Dobi István, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a parlament épületében nyújtotta át. A kitüntetések át­adásánál jelen volt Nagy Dániel, az elnöki tanács elnökhelyettese, Darabos Iván, az elnöki tanács titkára. A kitüntetettek nevében Storicski Ferenc mondott köszö­netét. (MTI) Időiárásjeleatés Várható időjárás szombat es­tig: változó felhőzet, legfeljebb néhány helyen ködezitálás, vagy kisebb eső, helyenként reggeli ködképződés, mérsékelt délnyu­gati szél. Az éjszakai lehűlés keléten erősödik, a nappali fél- melegedés a maihöz képest alig változik. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet ma éjjel: 1—4, he­lyenként talajmenti fögy. Leg­magasabb hőmérséklet szamba­tön: 9—42 fok között. * A fűtés álapjálii Szolgáló vár­ható, középhőmérséklet 4—9 fok között. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom