Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-20 / 197. szám

Sokoldalú gazdálkodás — biztos jövedelem: ez a tompái Szabadság lerineiöszövetkezel eredményeinek alapja A dinnyetermelők módszere, hogy a tőből szertefutó indákat Ut-olt leföldelik. Az inda újra gyökeret ver s amolyan mellék­tövet képez. Ez sokmindenért hasznos. Egyenletesebben oszlik meg a táperő. Eljut az inda legvégén gömbölyódő terméshez is. S ha va­lami baj éri az eredeti tövet: nem pusztul el a növény, mert a gyökeretvert indák továbbra is éltetik, fenntartják, nevelik a ter­mést. Ilyen dinnyebokorhoz lehet hasonlítani azokat a termelőszö- veBkezeteket, ahol sokoldalú gazdálkodást folytatnak. Nem sikerül egyikfajta vetemény? Sebaj, a másik, vagy az egyéb művelési ág pótolja a vesztesé­get. Hogy mennyire így igaz, azt a tompái Szabadság tsz pél­dája is igazolja, »Több nap, mint kolbász” A gabonatermés ebben a ter­melőszövetkezetben is eléggé ala­csony lett. A 289 mázsa beadási kötelezettség mellett azonban szépen jutott volna osztásra, ha nincs a szövetkezet nyakán 256 mázsa búza és 31 mázsa rozs tavalyi kölcsön. Ez pedig annyi­ra megemelte az államnak járó tartozást, hogy a megmaradó mennyiségből csak 2.5 kiló bú­zát tudnának osztani egységen­ként. A tagság meghányta-ve- tette: mitévő legyen? S mert ér­telmes, becsületesen gondolkodó emberek: abban megegyeztek, hogy az adósság törlesztése be­csületbeli kötelesség. Megsza­vazták tehát: nem ütemeztetik át más terménybe a gabonát (akár egyik ujjúkat harapják meg, akár a másikat, ,— egyfor­mán fáj), hanem tisztáznak min­den tartozást és kiosztják a 2.5 kilót. Ez a mennyiség is tisztes­ségesen biztosítja a tagok évi kenyerét. Először is azért, mert tavaly annyi gabonát osztottak, hogy minden tag két évre valót vitt haza. Kevés tag van (aki okosan beosztotta és nem feled­kezett meg arról, hogy több nap, mint kolbász), akinek ne lenne még a padlásán 6—7 mázsa óbúzája. Másrészt, aki becsüle­tesen dolgozott, az most szép­számú munkaegységgel szoroz­hatja meg a 2.5 kilót. Rozs Lászlónak például 425 egysége van, 10 mázsán felül kapott s még neki is van tavalyi gabo­nája. A Szalma-házaspár 685 munkaegységet szerzett eddig íaz asszony egyedül 302-t) 17 .mázsa gabonát vitt haza, ami a sét kisgyermekes családnak bő­ven kifutja újig, persze megfe­lelő beosztással. De a jól dolgo- ?ó tagok mellett, akik 3—400 munkaegység között teljesítet­tek éven át — akad olyan is, mint Hóvári András. Panaszko­dik: 265 munkaegységre nem kap annyi gabonát, hogy nagy­ságú családja kenyerét biztosít­sa. Emlékezik-e most a tavasz­ra, amikor a vezetőség kérte: hozza be nagyobbik fiát, előriz­né a néhány birkát, — de nem jött a gyerek? Hóvári András­nak meg kell értenie: nem a csoport tehet arról, hogy egyet­len ember 265 egység jövedel­méből nem él meg egy népes család. Most kapnak aztán szerepet a szövetkezet »mellékíndái« Nézzük meg: mi pótolja a 2.5 kiló gabonát? Elsősorban azok az 5 forintok, amelyeket tavaly októbertői kezdve minden hónapban kiosz­tanak a munkaegységekre. Nem egetverő összeg, de biztos pénz, fedezi a sürgősebb kiadásokat — s kevés termelőszövetkezet tud­ja ilyen rendszeresen biztosí­tani. Miből osztják az előlegeket? Először is a 16 holdas öntözéses kertészet jövedelméből, amely eddig csak szűkén számítva is 100.000 forintot hozott a kony­hára. A paradicsomot már ak­kor nagyban szállították, ami­kor még 16—20 forint volt kiló­ja. A paprika ontja a termést, holdanként leadja a száz má­zsát. A három hold dinnyéről is szép pénzt árulnak. Az eddi­gi bevételnek legkevesebb két­szeresét hozza még az őszikeve­rék helyén lévő másodvetésű uborka és karfiol. Egyszóval: év végére a kertészet legalább 300 ezer forintnyi jövedelmet ír a zárszámadási mérlegre. Becsüli, szereti is a tagság. Sztánócki főkertész irányításával 20 mun­kaerő és két iga el nem moz­dul máshova. Jövőre 20 holdas­ra szeretnék bővíteni és alap­csövezni, mert a gátrendszerü öntözés körülményes is, sok vi­zet elnyel és nagy területet le­köt. Nem kisebb jelentőségű az állattenyésztés és hozama sem, — holott a lehetőségeket még ma sem használja ki teljesen a szövetkezet. A 20 fejőstehéntől beadáson felül 3500—4000 liter tejet szállítanak havonta s a havi tejpénz 9—10.000 forint között mozog. Hogy a télen sem csökkenjen a tejhozam — arról tisztességes takarmányalap meg­teremtésével gondoskodott a sző" vetkezet. Még a cséplés előtt be­töltötték 100 köbméter silót ko­rai csalamádéból. Két kaszálás­sal 500 mázsa lucemaszénát nyertek. Jó száz mázsát tesz ki a már betakarított mohairszéna is. 50 hold tarlóba vetett siló- kukoricájuk párját ritkítja a környéken. A sertésállomány megintcsak bő jövedelmi forrás. Februárban 60 malacot szabad­piacon adtak el és a tagoltnak is osztottak süldőt. Most újra 147 olyan malac szaladoz az ólakban, amelyeknek felét meg­hagyják hízónak az 1956. évi beadásba (az ideit már május­ban teljesítették s a jövőévi hí- zónakvalók is készen állnak) a többit újra csak eladják. Ebből a pénzből fizetik ki azt a 20 darab cornwall-tertyészsüldő ál­lományt, amit nemrégiben kap­tak. 4—5 hónapos állatok ezek most, februárban bebúgnak s jövőilyenkorra már malacokat adnak. Mellettük van még a 35 darabból álló régi kocaállo­mány. A szövetkezet az árpa, zab és kukoricabeadást is hízó­val helyettesíti, mert ezekből kevés volt a vetésterület, Illetve az árpa jórészt kipusztult. (Any- nyi azért termett, hogy a közös állomány ellátását fedezi és egy ségenként 30 dekát osztottak is belőle.) 26 kimiskárolt kocát ál­lítottak hízóba erre a célra. Úgy mondják: jól jár az állam, mert kész hízókat kap, de még job­ban a szövetkezet, mert náluk marad a trágya. Tej-, tojás- és baromfibeadását is rendezte a szövetkezet. Marhából tartoznak még 6 mázsával, de erre is ké­szen állnak a tinók. Hátra van még a kapások betakarítása is Az időjárás csak a gabonát tizedelte meg, — a szépen gon­dozott kapásokból annál szebb termést várnak. A kukorica 30— 35 mázsát, a burgonya 80-at megad holdanként. A 77 mázsa beadást máris teljesítették a kertészet korai krumplijából, — 26 hold termése tisztán megma­rad a tagságnak, illetve a szer­ződésre leszállított vetőgumó után megintcsak jó pénzt kap­nak. A 21 hold napraforgó leg­kevesebb 140—150 mázsa ter­mése után pedig olaj, szappan és takarmánypogácsa jár. így mutatkozik meg az észszerű, belterjes gazdálkodás haszna éppen most, amikor ilyen fukaron fizet a gabona. S most kell tanulniok a tompái Szabadság termelőszövetkezet .példájából azoknak a termelőszövetkezeteknek, ahol csak a gabonára épí­tenek folyton s nem használják fel a nagyszerű lehetőségeket, amelyek éppen a nagyüzemi gazdálkodásban rejlenek sokoldalú, jól jövedelmező melléküzemágak létesítésére. Œzeiülfük nemzeti értekeinket A FÉLEGYHÁZI Daru-utcá­ban született 75 évvel ezelőtt a nagy magyar iró, Móra Ferenc. Országszerte bennsőséges ün­nepségek keretében emlékeztek meg a »búzamezők magános énekeséről-«. A »Földhözragadt Jánosok« szószólója megértésre talál. Szülővárosa még életében sze­retettel rajongta körül nagy fiát. 1933-ban Kiskunfélegyháza díszpolgárának választotta meg az országoshirű, fehérhajú, könnyekig meghatódott írót. A Daru-utcából Móra Ferenc-utca lett, szülőházára márványtábla került. KISISKOLÁS korom óta olva­som, szeretem, rajongom írásait. Evek óta figyelem, hogyan fordul feléje a közvélemény, ho­gyan fedezik fel újra. örömtől dobogott fel szívem, amikor először pillantottam meg szép, új kultúrházunk homlokzatán a táblát: »Móra Ferenc járási kulturház«. Ennél méltóbb elne­vezést nem is találhattak volna. — Valami csöndes ünnepélyes­ség vett erőt rajtam, s elsétál­tam az ez évben kétszer ünne­pelt író szülőháza elé. Fehér márvánvtábla. ' több mint húsz éve szegezték ide. Sápadt-fehé­ren, érthetetlenül szegényen emlékezteti az erre tévedőt, hogy itt élte gyermekkorát a szegény Móra szűcs gazdag te­hetséggel megáldott fia. A már­vány aranyozása lekopott, sem­mivé lett. Lemarta az idő. Most olyan elhagyott, talán rá sem pillant az arrajáró. Pedig Móra megérdemli, hogy újra aranyoz­zák nevét, hogy megkoszorúz­zák, hogy ne feledjék! AZOK a felejthetetlenül meg­kapó, forró szeretettől átfűtött szavak jutnak eszembe, melyben az író városáról emlékezik meg. »... Optikai csalódás az a hit, hogy én Szegeden élek, nem pe­dig itt. Akik az írásaimat isme­rik, azok tudják, hogy én Félegyházán élek. Az igazság az, hogy én egész életemmel adósa vagyok ennek a városnak. Más írónak is van születési helye, más író is szereti szülővárosát, de nekem Félegyháza több mint más írónak születési helye, több mint emlék. Engem Félegyháza tett íróvá — amit le sem szeret­nék tagadni. — A magyar nyelvem is Félegyháza adta és ezenkívül minden benne van Félegyházába, ami nekem ked-l vés: a Darú-utca, gyermekko­rom. Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét és az anyám simogató kezét, mindent jelent nekem, amit én el akarok vinni az utolsó órák párnái­ra ...« KAPOTT-E VÁROS ennél szebb hitvallást valaha? Meg- érdemli-e, hogy mi, kései földi­jei nagyobb kegyeletben része­sítsük nevét, többet törődjünk vele? — A népkönyvtárban egyetlen novellagyüjteményét s néhány meséskönyvét találjuk meg csak. Miért nem adják a dolgozók kezébe azokat a mü­veit, melyekből megismernék Móra Véreinek, Parasztjai-nak, a Földhözragadt Jánosoknak az életét? Miért nem engedünk kö­zel minden tudásra szomjas em­bert ennek az izzig-vérig ma­gyar írónak a leikéhez? KISKUNFÉLEGYHÁZÁNAK nagyobb szeretettel kellene adóznia nagy fia emlékének, munkásságának. Legyünk rá jo­gosan büszkék. Én is elmond­hatom azt, amit ő olyan meg­győződéssel hangsúlyozott: »Hi­szek az emberben«, CSERNÁK MATILD, Kiskunfélegyháza. ! „El kell ezt nézni, hisz emberek vagyunk“? Néhány nappal ezelőtt elhatároztam, hogy vonattal közelitek meg egy Kecskeméttől nem messze eső új községet: Lászlófalvát. Beismerem, tájékozatlanságra vall, hogy még azt sem tudtam: van-e Lászlóialvának vasútállomása, vagy nincs, dehát ítéljen el valaki ezért, hisz vannak olyanok, akiknek kellene tudni, de még­sem tudják. A bizonytalanság láptalaján ingadozva álltam az állomás pénztára elé: — Egy jegyet kérek Lászlófalvára! Rövid szünet után a pénztárosnő elutasító választ ad: — Kérem ilyen állomás nincs! — Lenni kell, mert a tudakozóban azt mondták, hogy lova­kor indul a vonat. Ez úgy láttam, döntő érv volt, mert jegyet ugyan nem kaplam, de elküldték egy másik pénztárhoz, ahol már minden különösebb akadály nélkül megkaptam a jegyet. — 15.60-at kérek — szólt újra egy női hang az ablak mögül, Előveszem a pénztárcámat. Kicsit sokallom az összeget, hisz tudomásom szerint Lászlófalva alig 10 kilométerre van. De kifi­zettem. Eközben valami sanda gyanú ébredt bennem, és vagy kétszer megkérdeztem: — Van László}alvának vasútállomása? Mindkétszer türelmetlen, de megnyugvásomra igenlő választ kaptam. Még azt is megmondta a kedves pénztárosnő, hogy Laki- teleken kell átszállni. Nem akarom részletesen leírni, de azt mondanom sem kelt ugye, hogy Lakiteleken nem volt mire átszállni, mert ott már véglegesen eldőlt, hogy László}alvának még nincs vasútállomása. Este azonban újabb érdekes dolog történt. Lakiteleken beültem a váróterembe. Váriam a vonatot. A váróterembe átvilágított a lefüggönyözött pénztárablakon keresz­tül a szomszédos szoba világossága. Odaát rádió szólt, és amin1 a hangokból kivehettem, két ember beszélgetett. Én egyedül voltam — de nem sokáig. Néhány perc múlva ygyanis egetverö ordítással tört be az előszobába öt fiatal gye­rek. Káromkodtak, fenyegetőztek. Azután kitárult a váróterem ajtaja és két 14 év körüli fiú futott be. Amit ezután leírnék, azt mindenki elképzelheti. Ordítozás, dörömbölés, azt hittem. össze­dől az állomás. És mit gondolnak? Kinek jutott eszébe, hogy amit ezek a fiúk a dühödött játék hevében összeveszve itt művelnek, az semmiesetre sem hasznos és megengedhető dolog! Bizony senki nem figyel­meztette őket a szomszéd szobából a felháborítóan helytelen viselkedésre. Akkor ezen megütődtem. De kevéssel ezután megértettem. Kinyílt a pénztárablak. Odamentem, hogy jegyet váltsak. De mielőtt megváltottam volna jegyemet, kíváncsi voltam, hogy hova szólt az a jegy, amit reggel dupla árért kaptam. Fukarszavú, nyers választ kaptam. Meglepetésemben még a jegyet is ott hagytam a pénztárablakban, amire csak a kissé kellemetlenül ható figyelmeztetés után jöttem rá. A pénztáros utánam szólt: — Itt a jegye: Vigye — neköm nem köll! Őszintén szólva, ágaskodni kezdett bennem egy kis merész­ség, hogy haragos embertársam felvidítsam, vagy egy kis udvarias­ságra intsem, de azután mégis szótlanul ültem vissza a padrai Ezután akaratlanul is a pénztár felé figyeltem. Hiába mindem ugyanaz a modor, ugyanaz a léleknélküli, közönyös szóváltásoki Egy mellettem ülő nénikének odaszólok: — Mit gondol, miért ilyen zord a mi pénztárosunk? — Mindig ilyen, — ne vegye rossznéven. El kell ezt néznif hisz emberek vagyunk! k. Éi Bőven lesz télire szénánk és silótakarmányunk Irta : A. JiOSDR iSI\. az Altáj-határterületi jegorjevszki kerület „Sztálin“-kolhozának elnöke Kolhozunk ebben az esztendő­ben 1800 hektár szűzföldet és parlagon hagyott földet haszno­sított. Most már nemcsak bú­zánk lesz bőségesen. A múlt esz­tendőben 650 hektáron vetet­tünk napraforgót, idén kétszer- afckora területen. Ebben az esz­tendőben vetettünk először ku­koricát 75 hektár területen. Je­lentősen növekedett a burgonya vetésterülete is. 170 hektáron érik a tök és a takarmánydiny- nye. Egy tehénre számítva leg­alább 7—8 mázsa silótakar­mányt tudunk készíteni. Több, mint 30.000 mázsa szé­nára van szükségünk. A kaszá­lógépek vezetői versenyben áll­nak egymással és naponta túl­teljesítik a normát. Nyikolaj Androszov áll az élen. Egy mű­szak alatt 40—50 hektár füvet kaszál. Már több, mint másfél­ezer hektár területen befejezte a kaszálást. A szénát egyenesen az állattenyésztőtelepre szállít­juk. A kolhozban silóárkokat ké­szítünk. Talajnyesők segítségé­vel a gépállomás traktoristái már 2100 tonna földet ástak ki. A moszkvai területről érkezett fiatal traktoristák, Pjotr Rot» junszkij vezetésével segítségei nyújtanák abban, hogy a siló- árok falát bebetonozzák. Példá­jukat más traktorosbrigádok is követték. Az építkezés befeje­zéshez közeledik. Évről-évre több kukoricát, napraforgót és burgonyát fo­gunk ültetni. Ebben az eszten­dőben a négyzetes fesz kés vetést megfelelően átalakított egysze­rűbb sorba vető gépekkel végez­tük el. Jövőre a Szovjetunió me­zőgazdasági minisztériumának kell gondoskodni arról, hogy Szibériát a négyzetes fészkes vetéshez szükséges minden fel­szereléssel ellássa. Kolhozunk ebben az esztendő­ben több mint egymillió púd búzát ad az államnak (egy púd egyenlő 16.38 kilogramm). Azt akarjuk, hogy az állattenyész­tés is magas termelékenységű legyen nálunk. Szarvasmarha törzstenyészetet létesítünk. A tehénistálló már felépült, a többi állat számára is épülnek új is­tállók. Nemcsak sok gabonát, de több húst, tejet és gyapjúi adunk majd az államnak, Tervszerűen Üzemünk minden dolgozója átérezve a terv teljesítésének fontosságát, megtette vállalását alkotmányunk ünnepének tiszte­letére is. Legtöbben az anyag­takarékosságot ^állították mun­kájuk középpahfjába. Sikerült emellett mennyiségi tervünket július hónapban 150 százalékra teljesíteni 100 százalékos terv- szerűség betartásával. Augusz­tus első 10 napjában mennyi­ségi tervünk 172 százalékos dolgoztunk volt. Ezen belül teljesítettük at önköltségcsökkentési tervet is. Az alkotmány-műszak alatt dolgozóink a mozgatóberendezé­seket megjavították és így a határidőt két héttel lerövidítet­ték. Karbantartó lakatosaink a hűtőtermek ajtajait, az ottlévő záróberendezéseket öt nappal a határidő előtt kijavították. Sok dolgozónk közül többen elérték a sztahanovista szintet. Langwil Pál, igazgató, Kecskemét, Hűtőipari V,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom