Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-01 / 181. szám

^öí'tjejihük aikotiiiámjos k ö le !ezetts fq finket augusztus 20-ig ! Ahol elhallgattak a fegyverek A SŰRŰ, szinte áthatolhatat­lan rengetegben a tábortűz mel­lett ülve, harmincnyolcán be­szélgettek azon a napon, amikor megszületett Vietnamban az el­ső partizán csoport. Igen, ponto­san 38-an voltak, akik elsőízben fogtak fegyvert a nép szabadsá­ga érdekében. Azon az éjszakai megbeszélésen nevet is adtak csoportjuknak: »Felszabadulás brigád«. A 38 ember közül 9-nek volt rendes puskája. A többiek régi vadászfegyverekkel, török­kel voltak felszerelve. Az a maroknyi partizáncsapat később hatalmas, jólfelszerelt, hősiesen küzdő hadsereggé da­gadt: a vietnami népi felsza­badító hadsereggé, _. ^ * AMIKOR a vietnami-kínai határt megtiszítottuk az ellen­ségtől — mondotta visszaemlé­kezésből egy vieftiami tiszt, a »Felszabadulás brigádjáénak egyik alapító tagja, — a megré­mült gyarmatosítók legjobb tábornokukat, De Lattre de Tas- signy-t küldték ide, aki 1951- ben teljes erővel az általunk felszabadított tartományok ellen támadt. Mélyen beengedtük a tartományba az ellenséget, aztán egyszerre elvágtuk előttük a közlekedési útvonalakat, lehe­tetlenné tettük számukra a lő­szer- és élelmiszerszállítást. A hoa bini visszavonulás a francia gyarmati hadsereg egyik legszé- gyenteljesebb eredménye volt. A tábornok nemcsak a fia életét vesztette el ebben az ütközetben, hanem a becsületes katona hí­rét is. Az expediciós csapatok felháborító gaztetteket követ­tek el a tábornok parancsára: békés felvakat perzseltek fel, ártatlan nőket, gyermekeket lőt­tek agyon. Ezután Sálán tábor­nok vette át a francia csapatok irányítását. Parancsot adott a katonáknak, hogy az utolsó sze­mig vegyék el a rizst a lakos­ságtól, pusztítsák el a bivalyo­kat. A katonákhoz intézett uta­sításában szóról-szóra így idézte ezt a tábornok: »Minden megölt bivaly többet jelent, mint öt agyonlőtt partizán, mert sok olyan kezet láncol az ekéhez, amely különben ellenünk fordul­hatna.« A tábornok számításai­ba azonban súlyos hiba csúszott. Az asszonyok és a gyermekek húzták az ekét, az elpusztult bi­valyok helyére álltak, a férfiak pedig tovább harcoltak. A gyű­lölt ellenség visszavonult. Fel­gyújtott falvakat és leöldösött bivalyokat hagyott maga mö­gött : : : KÉSŐBB Navarre tábornok jött Vietnamba; Megparancsol­ta, hogy haladéktalanul kis ej­tőernyős csoportokat dobjanak le a völgyekbe és a hegyolda­lakra; Az ejtőernyősöknek az lett volna a feladatuk, hogy felrobbantsák a gátakat, rette­gést, és pánikot keltsenek; A lakosság azonban elfogta az ej­tőernyősöket. Egyetlenegy sem tudta közülük végrehajtani a parancsot; Aztán számtalan dicsőséges haditett végén ott áll az a tény, amelyet a népi ellenállás legna­gyobb tettének lehet nevezni: a dienbienphui győzelem. Ez a győzelem a francia gyarmati politika csődjét jelentette és hatalmas emlékeztetőjelként áll a francia politikusok előtt. Arra figyelmeztet, hogy nem lehet többé a régi módon, az évszáza­dokon át bevált receptekkel, a véres elnyomás fegyvereivel eredményt elérni ott, > ahol egy nép mindennél drágább kincséért, a szabadságáért har­col; A GENFI értekezlet után a katonai felek közötti tárgyalások eredményeképpen azóta július 27-én reggel, a helyi időszámí­tás szerint S órakor életbelépett a fegyverszünet az északviet­nami hadszíntéren, Beköszöntött a régenvárt béke. Vietnam népe megvédte azt a jogát, hogy bé­kében építhesse hazáját. A fegyverszüneti egyezmény szerint Vietnam területe 165.000 négyzetkilométer lesz. Ezen a területen mintegy 21 millió lakos él. Ez a föld a francia gyarmatbirodalom egyik leg­jelentősebb darabja volt. Az or­szág főfolyója a Mekong, amely széles deltával ömlik bele a Délkínai-tengerbe. Északon még két kisebb folyója van, a Vö- rös-folyó és az ebbe torkoló Fe- kete-folyó. A lakosság főfoglal­kozása a mezőgazdaság. Elenyé­szően csekély azoknak a száma, akik a bányászatban, vagy ipar­ban dolgoznak. A lakosság túlnyomó része a folyómenti sík­ságokon lakik és a tenger part­ján hozott létre népes települé­seket. A hatalmas, égbenyúló hegyek között igen gyér a lakos­ság. A MEZŐGAZDASÁGI mű­velés módszerei a francia el­nyomás ideje alatt a legem­bertelenebbek voltak. Az euró­pai ültetvényesek rabszolgamód­ra hajtották igába cukornád-, kaucsuk- és rizsültetvényeiken a munkásokat. A helyi földtulaj­donosok, a földesurak más mó­don zsákmányolták ki a viet­nami parasztokat. Részes bérlet­be adták földjeiket és a bérlő­ket kíméletlenül kiuzsorázták. Bérlet fejében legtöbbször a ter­mésnek több, mint felét köve­telték. 1945 előtt 18 millió pa­raszt közül 11 milliónak nem volt földje. Akkor virradt föl az em­beri boldogulás napja a viet­nami parasztok felett, amikor a Vietnami Demokratikus Köztár­saság ellenőrzése alá kerültek a területei. A kormány első dol­ga az volt a visszafoglalt terü­leteken, hogy földosztást ren­delt el. Közel 250.000 hektárnyi mezőgazdasági művelésre alkal­mas területet adott jogos tulaj­donosai kezébe. A már megmű­velt területek felosztásával egy- időben megindította a mocsarak kiszárítását. Kiadta a jelszót, hogy minél nagyobb területet kell elhódítani az áthatolhatat­lan trópusi dzsungeltól, minél több területen, szűzföldet kell megművelni. 1953-ban törvényt is hoztak az agrárreformról. En­nek a törvénynek a fő elve: azé a föld, aki megműveli. A népi kormány kölcsönökkel is segíti a parasztságot, hogy mezőgazda- sági felszerelést és műtrágyát szerezhessen be. Alig csitultak el a harcok egy-egy területen, lépé­sek történtek az eddig kihasz­nálatlan vízienergia munkábaél- lításéra és öntözőrendszerek lé­tp»cf f pcpro AMIKÓR 1954-BEN a viet­nami nép felkelt szabadsága és függetlensége védelmére, a mun­kások a szó szoros értelmében a vállukon vitték az ország bel­sejébe a gyárak és üzemek fel­szerelését. Az erdők sűrűjében elrejtve a repülők szeme elől, épültek fel újból a nép üzemei. A gépek munkába álltak. Még kisebb kohókat is építettek. Az üzemek nemcsak fegyvert, hanem közszükségleti cikkeket is gyártottak. Megvan az alapja annak, hogy a hős vietnami munkásosztály a nép céljait szolgáló ipar továbbfejlesztésén munkálkodjék. Egyre több élel­miszert, közszükségleti cikket, textilneműt, vegyicikket, gyógy­szereket gyártanak. A bányá­szok vasércet és színesfémet ter­meljenek. Egyre nő a szakkép­zett munkások száma. Már a harcok idején, 1950-ben 300.000 tagja volt a szakszervezeti szö­vetségnek. Az ipari üzemek ter­melése a fegyvernyugvás idején bizonyára túl fogja szárnyalni az eddigi, évenkénti 15—20 szá­zalékos emelkedést. Erre bizto­síték a vietnami munkások ed­digi hősies helytállása az ország felszabadításában, és a termelés emelésében. Sokszor szinte hihe­tetlen hőstettek születtek meg. Egy hídépítő-brigád például Nguon Van Tung vezetésével 42 nap alatt épített fel egy olyan hidat, amelynek a megépítésére három hónapot szántak. HAJDAN Vietnamban több mint 120.000 kocsma volt. A gyarmatosítók azért is megadóz­tatták a falusi lakosságot, ha nem fogyasztottak elég bort a kocsmában. Ma nem az alkohol jelenti, a kultúrát. Az impe­rialista »civilizációnak« ez a mód­szere pusztulásra van kárhoz­tatva. Most az csillantja fel a vietnami fiatalok szemében az öröm fényét, ha a 3700 új álta­lános iskoláról beszél, vagy ar­ról, hogy a 206 új középiskolá­ban 30.000 diák tanul. Az írás- tudatlanság felszámolására már a harcok idején komoly intéz­kedések történtek a népi ha­talom által igazgatott területe­ken. Most a béke idején ez a harc tovább folyik, még na­gyobb erővel. Uj oktatási intéz­mények, írás-olvasási tanfolya­mok létesülnek. Kormányhatá­rozatot hoztak arra, hogy az is­kolában ezentúl a latinbetűs írást tanítsák. EZ A NÉP, amely most kivív­ta szabadságát, a béke nap­fényének áldott melegében építi jövőjét. Határtalan rö­vid idő alatt eltünteti a pusztító háború nyomait és a hős viet­nami munkásosztály vezetésével halad a békés népek útján, erős szövetségeseként minden olyan népnek, amely a békéért, az emberi haladásért harcol. Tilos a bemenet, mert „versenyu van... A Központi Vezetőség 1953 júniusi és decemberi határozata óta mind jobban előtérbe kerül a dolgozók anyagi és kulturális igé­nyeinek kielégítése. Ennek érdekében a kunszentmiklósi DISZ- szervezet is alakított egy színjátszócsoporiot, hogy megfelelő mű­sorszámokkal hozzájáruljon a dolgozók kulturális igényeinek kielégítéséhez. A fiatalok nagy lelkesedéssel kezdtek a munkához. Az első lépéseknél máris akadályokba ütköztek. A járási népművelési osztály erélyesen tiltakozott az ellen, hogy a DISZ kultúrcsoport- ját az általuk »felfedezett« művészeti vezető tanítsa. A fiatalo­kat a népművelési osztály magatartása nem törte le, felvették a harcot, mely eredménnyel végződött, sőt még a próbák idejére a kultiírotthOnt is rendelkezésükre bocsátották. A próbák két héten keresztül minden akadály nélkül folytak. De mi történt azután? A kultúrotthon csatlakozott a megyei népművelési csoport ál­tal indított »építsd, szépítsd kultúrotthonunkat« versenymozgalom­hoz. A kultúrotthon szépítéséhez hozzá is fogtak, falait újra fes­tették, az ablakokra függönyök kerültek. Egyszóval széppé és csinossá tették, úgy, hogy minden dolgozó jól érezhethé magú', benne. Sajnos éppen ez nem lehetséges, mert ha véletlenül egyik, vagy másik dolgozónak lábnyoma ott maradna a parketten, ezzel vége lenne a »versenyének. Ezért nem engedik meg, hogy a DISZ kultúr csoportja ott tarthassa próbáit. Amikor a fiatalok kérdéssel fordultak a járási népművelési osztály vezetőjéhez, hogy ezek után hol tartsák pró­báikat, egyszerűen azt felelte, hogy a kultúrotthon udvarán. Igaz, csupán 3—4 méter válassza el a kultúrotthont az udvartól, nem sok a különbség, csak annyi, hogy az udvar egy kissé sáros. Dehát ennyi áldozatot már hozhat a DlSZ-ifjüság a kultúráért! Javaslatunk az a népművelési szervek felé, hogy a »verseny« idejére tegyéK'»vitrinbé« a kultúrházat, s így biztosítva lesz, hogy a versenyből győztesként kerülnék ki, s a műkedvelő kultúr- gárdáknak pedig erre az időre biztosítsanak »nyugdíjai«, nehogy eszükbe jussón kultúrmunkát végezni, KOVÁCS ERZSÉBET, járási &I&Z*JÍtkár. Könyvespolc Ady Endre9 az újságíró (Ady Endre Válogatott Cikkei és Tanulmányai. Sajtó alá rendezte Földessy Gyula. Magyar Klasszikusok-sorozat. Szépiro­dalmi Könyvkiadó. 1954.) Csokonai holtáig nyomorgott, Vörösmarty révbe érkezvén, akadémikusként szótárt szerkesztett, Petőfire akkor virradtak jobb napok, amikor bejutott korrektornak a Pesti Divatlaphoz, Arany férfikara iskolai dolgozatok javításában, később az aka­démiai adminisztráció intézésében telt el. Költészetből nálunk a legnagyobbak sem tudtak megélni, anyagi kényszer miatt hoz» 2újuk méltatlan munkára kellett eltékozolniok idejük javát. Ady- nak is volt »polgári« foglalkozása a költészet mellett: újságíró volt, Az ő esetében azonban ez a foglalkozás nem gátja volt a költés szetnek, hanem ösztönzője, előrelendítője. Ady nem volt művesz■* temperamentum, legalábbis nem volt olyan, amilyennek korában a művészt képzelték. Harcos ember volt, a harcnak rendelt alá mindent. Ahogy egyik legmagátfeltáróbb versében, a »Hunn, új legándában« írta: »A tolakodó Gráciát ellöktem, Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem...« A »mindennek« része volt az újságírás is, éppúgy, mint a költészet. Fegyver volt a jobb jövőért vívott harcban. A XX. század első évtizedére esik Ady újságírói működésé- nek java. Ez az évtized már a legfelületesebb szemlélő előtt sem a ferencjózsefi béke kora. A parlamentben obstrukció, darabont­kormány, 48-at eláruló koalíció, az országban aratósztrájkok, egyre erősödő munkásbérharcok, kivándorlás, s mindezek mögött fe­nyegetően és biztatóan rémlik fel a keleti égen az 1905-ös orosz forradalom vörös lángja. Ady, az újságíró éppoly erőteljesen foglal állást mindezekkel az eseményekkel, jelenségekkel kapcso­latban, mint Ady a költő. Már 1902-ben, újságírói pályája kez­detén így ír: »Mi azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai társadalmi viszonyok tarthatatlanok... Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a militarizmusnak, klerikálizmusnak s feudalizmusnak falait le kell rombolnunk, ha élni akarunk. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy avult hagyományok, szamár privilégiumok fölött győznie kell a munka erdőmének, s ha a csökönyös konzervatizmus, babona, önzés, felekezeteskedés, olcsó nemzetieskedés, korlátoltság élénkbe feküsznek, — hát keresztül kell rajtuk tiporni.» Újságcikkei legnagyobbrészt egyes eseményeket, jelensége­ket kommentáló vezércikkek. UMérhetetlen abban, hogy egy-egy politikai, társadalmi, vagy kulturális eseményben azonnal a lényeget, a jövőbemutatót lássa. 1905 februárjában így ir a moszkvai forradalmi eseményekről: »Kong, süvít a moszkvai ha­rang. Ez a rettenetes zúgás mindent elnyom. Ki tudja a szemeit behunyni, füleit betömni, lelkét teljesen a magyar koalició re­ménységeihez fűzni, mikor rettenetes földindulás rázza a vilá­got! __ Oda kell figyelnie, ott kell lennie az egész világnak. B eteljesedtek az idők.« Szerette az újságírást, eszében sem volt, hogy magához mél­tatlan robotnak tekintse, mint annyi kisebb-nagyobb finnyás -művésziélek« előtte és utána. Heine szavával a »szentlélek lovagjának« nevezi az újságírót, s azt tartja feladatának, hogy kezelje a viharágyút »a butaság, sötétség ránk tornyosodó fel­hői ellen.« Abban sem tartja ostoba művészgőggel magához mél­tatlannak az újságírást, hogy költészetét valamiképpen elválasz­taná tőle. Versei és cikkei ugyanazokban a lapokban, egymás tő- szomszédságában jelentek meg, s ugyanaz a láva forr, kavarog cikkeiben, mint költeményeiben. Nem választotta, nem választ­hatta el egymástól újságírását és költészetét, mert korában ő látta legvilágosabban, hogy gazdaság, politika, kultúra hogyan függenek össze. »Irodalmi háborgás és szocializmus« című cikkében ezt irta: »Örülök, hogy én írhatom meg véletlenül, legelőször, de mindenesetre legnyiltabban, hogy ez az egész új, mai irodalmi kalamajka sohse lett volna meg a szocializmus magyar felnöve­kedése nélkül. Gazdaságilag a legokosabb isten se tudná, mikor szabadít fel bennünket a szocializmus, de a lelkeinket kezdi már szabadokká tenni. Akiknek mesterségük, hivatásuk, vagy hiva­taluk, nézzenek utána, hogy az új magyar irodalom mit használ a magyar nyelvnek s az úgynevezett géniusznak. Az az igazság, hogy ez az új irodalom (a ravasz kufárokat kiveszem) az em­bernek használ, a jobbulásnak, annak a társadalmi fejlődésnek, mely lehet zavaros is néhol és olyik korokban, de bizonyos.« Ady mintegy kétezernyí újságcikkéből közel kétszázat gyűj­tött össze Földessy Gyula. Jó válogatásának köszönhető, hogy as időrendbe sorolt cikkekből nemcsak Ady markáns újságírói egyé­nisége domborodik ki, hanem kora is. Debrecen, Várad, Párizs, Fest: ezek voltak életének, újságírói pályájának állomásai. A vi­déket és a fővárost, Magyarországot és Európát kevesen látták korában annyira együtt, mint ő. Cikkeinek csak tizedrészét olvas­hatjuk most megjelent kötetében, mégis az az érzésünk, hogy ez az ember mindenről tudott, ami korában lényeges esemény tör­tént. Az orosz forradalom jelentőségét éppúgy felismerte, mint a máramarosi, vagy tápéi parasztok állásfoglalásáét, a II. In- ternacionálé pártjainak sovinizmusát éppúgy elítélte, mint a magyar urakét, az akkor még ismeretlen, első kötetével jelentkező Móriczban éppúgy meglátta harcai szövetségesét, mint a világ­hírű Anatole France-ban. Különös figyelmet érdemelnek iro­dalomról, művészetről szóló cikkei. Kevesen írtak elmemozdítób- ban Petőfiről, s talán senki lényeglátóbban Kosztolányiról, mintái I> mennyi magyarázat, kulcs, kommentár saját nagyszerű költé­szetéhez, ha helyesen olvassuk a gyakran másról szóló írásokat! Félszázad távlatából is izgalmas olvasmányok Ady szenve­délyes, harcos cikkei. Tegyük hozzá: nem könnyű olvasmányoki Stílusában nem könnyed elegánciára törekszik, hanem gondolatait ötletei, hirtelen-váratlan meglátásai és ítéletei cikázását adja visz- sza; nem téteteket rág a szánkba, hanem gondolkodása műhe­lyébe, érzelmei termőtalajára vissz bennünket munkatársnaki Nehezíti azonban az olvasást az is, hogy csaknem valamennyi cikknél nélkülözhetetlen magyarázó jegyzetek a kötet végére kerültek: minduntalan hátra kell lapoznunk felvilágositásérti fee lehetett volna ezeket iktatni az egyes cikkek elé is. A kötet olvasását leghelyesebb az Utószóval kezdeni, ebben az újságíró Adyra vonatkozó íegfóhtosabb tudnivalókat foglalja össze Föl­dessy. (Én ezt is előre tettem volna, előszónak.) A kiadás kisebb hibái ellenére (említhetnénk még a jegyzet­anyag hiányait is) nagyon értékes, nagyon szép, nagyon hasz­nos könyv Ady válogatott cikkeinek gyűjteménye. Megérdemli, hogy necsak a könyvespolcon, hanem szeretetünkben is verses­kötete mellé kerüljön, OROSZ LÁSZLÓ*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom