Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-31 / 205. szám

A LEGERŐSEBB PÁRT ILYEN — a maihoz hasonló — kissé hűvös, de derűs nyár­végi reggelre ébredtünk akkor is. A többhetes feszültség, a kü­lönböző számítások a pártok ré­széről, a versengés, a gyűlések túlhajtása, egyes pártok es pártocskák nagy lármája elült ezen a napon, a feszültség felol­dódott és minden számítgatásnál pontosabb lett az eredmény, amelyet a szavazatok összeszám- lálása hozott meg. Nagy volt a sürgés-forgás mindent párt helyisége körül. A vezetők már hajnalban a helyü­kön voltak, sőt olyanok is akad­tak, akik le sem feküdtek. A bizalmiak — megbízólevéllel a zsebükben a szavazóhelyiségeK felé siettek, hogy éberen őrköd­ve képviseljék pártjuk érdekeit. A kommunista párt magabizto­san, nyugodtan, kapkodás nélkül dolgozott. Mindenhova megfele­lő aktivista jutott, megfelelő számban. Egyetlen kommunista sem hiányzott a helyéről. A lob­bi pártok kapkodtak. Hol egy szavazóbizottsági tag, hol egy bizalmijuk hiányzott. Jónéhá- nyat késő délelőtt a templom környékéről sikerült előhalászni. MI ADTA MEG a mi pár­tunk és a jánoshalmi pártszer­vezet nyugalmát? Elsősorban azok az országos jelentőségű tör­ténelmi intézkedések, amelyek egyrészt megváltoztatták az or­szág arculatát, másrészt azoK, amelyek helyrebillentették a há­ború utáni zilált helyzetéből. A földreform, a stabilizáció, a föl­dek megvédése és a hároméves terv megvalósításának elkezdé­se. A párt jelszava nem az ígér­getés, hanem az elért nagyszerű eredményeik elmélyítése volt. Hányán szerették meg pártun­kat, mert megtalálta az elve­szettnek hitt hadifogoly férjet, apát, gyereket a család részére. Hányán becsülték a kommunis­tákat mert foglalkoztunk az egé­szen kis panaszokkal, harcol­tunk a közigazgatásban akkor még bőven elterpeszkedő külön­böző ellenséges elemekkel vagy bürokratákkal szemben. Szegény ember, ha ügyes-bajos dolga akadt, a pártunkat kereste fel, melynek ajtaja mindig nyitva volt bárki előtt. Hiába volt az ellenzéki pártok (Pfeiffer-párt), vagy a fronton belül megbújtak részéről az ágálás, pártunk egy­re jobban és mélyebben gyöke­ret eresztett a tömegek eszébsn- szívében, A JÁNOSHALMA! kommu­nistáknak igen szép, természe­tesen a mai lehetőségekhez ha- sonlíthatatlan községié jl.es ítési programmjuk volt. Szebbé, egészségesebbé akartuk tenni a községet: köveztetni a piacteret, parkosítani a templom mögötti részt, járdát építeni a község szélén lévő házsorokhoz és még sok egyebet, amivel az egész község egyetértett és segített­sietett megvalósítani. A mi pár­tunk volt az egyetlen erő, ame­lyik fáradhatatlanul terveket szőtt, alkotott, nem nyugodott meg, ha akadályok tornyosultak eléje. Akár országos, akár helyi viszomylatú legyen egy Pro­gramm, csak úgy oldható meg, ha a haladó erők felsorakoznak mögéje. A Függetlenségi Front pártjai a főbb kérdésekben egyetértettek. A parasztpárt szívvel-lélekkel velünk harcolt, a kisgazdák és a szociáldemo­kraták már csak néha-néha, al­kalmasint attól függően, hogy miről volt szó. Ebben a két párt­ban lévő vezetők igyekeztek el­nyomni a kommunistákkal való állandó együttműködés szelle­mét. Mi azt hangoztattuk, hogy arról beszéljünk többet, ami összeköt és kevesebbet arról, ami elválaszt bennüket. Ezzel még Dosztán Lajos és Almás: Imre is kénytelen volt egyetér­teni. Az 'előbbi már csak azért is, mert biztos volt a szociálde­mokrata párt elsőségében és sa­ját képviselői mandátumában, LEGAGGASZTÓBB PfeiCfe­rék újfasiszta pártjának műkö­dése volt. Ez a minden söpre­déket magában egyesítő párt, vagy mondhatnánk gyülevész banda demagóg, a tömegek íté­lőképességét megtévesztő módon vette igénybe. A kommunisták, a szovjet nép rágalmazásával akart eredményeket elérni. Töb­bet sem tudott mondani, ez volt összegezve gazdasági és politikai programmja és természetesen még annyi, hogy a régi világot akarta visszahozni. Pfeiffer ma­ga jött Jánoshalmára. Habzott a szája a gyűlölködéstől. Valóság­gal ellenforradalomra tüzelt. Mi kezünket ökölbe szorítva, szín­lelt nyugalommal hallgattuk vé­gig ezt a »programmot« és biz­tosak voltunk benne, hogy a történelmi szereptől pártjával együtt elbúcsúzhatott. Pfeiffer után már csak röpköd­tek a különböző nevek. Balogh, Barankovics, Slachta Margit és ki is emlékeznék pontosan a még többi apróságra. Tíz part indult az 1947 augusztus 31-i választáson, tiz listára szavazha­tott a magyar nép és a listák között válogathatva dönthette el, hogy melyik párt erejének gyarapításával hova akarja jut­tatni az ország s önönmaga sor­sát. ÜGY GONDOLOM, hogy az 1-es lista felejthetetlen marad valamennyiünk számára, akik résztvettünk az akkori válasz­tási munkában, akik harcoltunk pártunk győzelméért. De felejt­hetetlen marad minden magyar dolgozó számára, mert nagy do­log dőlt el ezen a napon. Az 1-es lista hű maradt önmagához és ezen a napon ez a lista kap­ta a legtöbb szavazatot. A mun­kásosztály, a parasztok és az ér­telmiség leghaladóbb része dön­tött és döntése nyomán a Ma­gyar Kommunista Párt az or­szág első és legnagyobb pártja lett. Nem aludtunk azon az éjsza­kán. Vártuk a híreket, számo­kat. Körzetenként érkeztek az elnökök vagy bizalmiak és be­számoltak az eredményekről. — Volt, ahol elkomorult az arcunk, de a legtöbb helyen boldogan kezet szorítottunk az elvtársak­kal. A rádió közben szüntelenül mondta az eredményeket: a sal­gótarjáni győzelmet, hogy Csá- volyon és Garán abszolút több­séget kapott a kommunista párt. Örömünk leírhatatlan volt és ezt csak fokozták a további ered­mények. A tanyavilág hitet tett pártunk mellett. Kecskés, Kis­erdő, ONCSA-telep a mi listán­kat támogatta. Reggel már nyil­vánvaló lett, hogy pártunk lett az ország legerősebb pártja, hogy a Magyar Függetlenségi Népfront pártjai megszerezték az ország többségének szavaza­tát. fis A KÖVETKEZŐ napon már olvashattuk Rákosi elvtárs üzenetét: »Folytassák fokozott erővel, tekintélyben és erőben megnövekedve azt a munkát, amely a magyar demokráciának annyi eredményt és sikert ho­zott és legyenek a jövőben is mindenkor ott, ahol áldozatos, fegyelmezett és demokratikus dolgozókra van szükség.« W. D. A minisztertanács határozata a tanácsok pénzgazdálkodásáról A minisztertanács határozatot hozott a tanácsok pénzgazdálko­dásának megszilárdításáról és gazdasági, illetve pénzügyi ha­táskörének kiszélesítéséről. A tanácsok pénzgazdálkodásá­ban mutatkozó hiányosságok megszüntetésére a miniszterta­nács elhatározta: biztosítani kell, hogy valamennyi tanács már a költségvetés tervezésének időszakában — figyelemmel a népgazdasági tervek irányelvé­re — s éves pénzügyi tervszá­maira kifejezhesse a költségve­téssel kapcsolatos reális igé­nyeit. — A tanácsok végre­hajtó bizottságai az egyes költségvetés] címek azonos ro­vatai között átcsoportosítást hajthatnak végre. A járási és városi tanácsok végrehajtó bi­zottságának elnökei a községi és a városi kerületi tanácsok részé­re indokolt esetekben 50.000 fo­rint értékhatárig póthitelt ad­hatnak, ha a póthitelt kiadási megtakarítással, illetőleg bevé­telei többlettel ellensúlyozzák. A helyi tanácsok végrehajtó bizottságai az irányításuk alatt álló vállalatok terven felüli nye­reségét, az előirányzaton felüli saját bevételeiket, valamint ez adóprémiumot saját hatáskör­ben — a felsőbb tanács végre­hajtó bizottsága engedélye nél­kül — a minisztertanács által meghatározott szociális, kultu­rális, valamint város- és község­gazdálkodási (kommunális célok­ra használhatják fel. A minisztertanács határozata a továbbiakban intézkedik a ta­nácsok pénzügyi gazdálkodásá­nak egyszerűsítéséről, a költség- vetés széttagoltságának meg­szüntetéséről. A tanácsok irányítása alatt működő helyi vállalatok iráriví- tásával kapcsolatban a határo­zat kimondja, hogy az egyes mi­nisztériumok az illetékes tanács végrehajtó bizottságának hatá­rozata nélkül nem adhatnak át tanácsi kezelésbe és nem vénei­nek minisztériumi kezelésbe vállalatokat. A helyi vállalatok pénzügyi terveit a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának illetékes szakigazgatási szervei, az iparági pénzügyi terveket pe­dig a végrehajtó bizottságok hagyják jóvá. A vállalatok pénz­gazdálkodási eljárását és nyil­vántartását jelentősen egyszerű­síteni kell. A határozat kimondja, hogy az adóbevételi terveket a pénzügy­minisztérium irányszámai alap­ján a végrehajtó bizottságok ál­lapítják meg, amelyeket végső soron a minisztertanács hagy jóvá. A végrehajtó bizottság fel­adata továbbá: ellenőrzi a pénz­ügyi szervezet adóbeszedési mun­káját, felülvizsgálja, hogy ez a munka a törvényesség keretei­nek megfelel-e, széleskörű poli­tikai munkával mozgósítsa az adózókat az állampolgári kötele­zettségek pontos - teljesítésére. A határozat befejező része a szakigazgatási szervek pénzügyi vonatkozású feladatait szabá­lyozza. Kimondja, hogy a pénz­gazdálkodási feladatok eredmé­nyesebb ellátása érdekében va­lamennyi operatív pénzgazdál­kodási feladatot —az adóbesze­dési feladatok kivételével — a pénzügyi osztálytól a végrehajtó bizottság szakigazgatási szervei­nek kell átadni. A szakigazga­tási szervek költségvetési kere­teikkel önállóan gazdálkodnak. A pénzügyi osztályt a pénzgaz­dálkodásban az eddiginél na­gyobb hatáskörrel kell felruház­ni a megyei, járási és városi ta­nácsoknál egyaránt. A pénzügyi osztályok a pénzügyminisztérium és a tanács végrehajtó bizottsá­gának kettős irányítása alatt ál­lanak. A határozat végül kimondja: a megyei, a járási és a városi tanácsok és végrehajtó bizott­ságaik rendszeresen számolt sák be a területükön lévő más pénzügyi szervek (Magyar Nem­zeti Bank, Beruházási Bank, Or­szágos Takarékpénztár, Állami Biztosító) vezetőit, ellenőrizzék a törvények, minisztertan lesi határozatok és rendeletek vég­rehajtását, (MTI) CfiLvcMi törtéi Let de igy van . és, hogy így van, az nem véletlen. Miről is van hát szó? Először is egy kétarcú emberről, aki egyszemélyben vállalati alkalmazott, egy bizonyos feladat elvégzésére (erről igazolványai is van, és a Háziipari Szövetkezetnél vállalják, hogy odatartozik)i (le ugyanakkor, ugyanazon feladat elvégzésére »maszek« is. (En- nek az új szónak jelentését nem kell külön magyarázni.) Ez valami szörny lehet — gondolja az olvasó és egyben égé- szén biztosan azt kívánja — ismertessük a kétarcú adatait, vagyis egyáltalán azt: miként érdemelte ki, hogy az újság foglalkozzék nem éppen becses személyével. Mi van hát a kétarc mögött. Tóth József, a Háziipari Szövetkezet alkalmazottja, azt a nem lebecsülendő feladatot kapta, hogy a Kecskeméti Sütőipari Vállalat számára a rözseszállitások lebonyolításával foglalkozzék» Ezen tevékenységét a szövetkezet és a Sütőipari Tröszt közötti szerződés alapozta meg, mely szerint a fizetés inkasszó útján tör-■ ténik. Azt is a szerződés alapozta meg, hogy a szállítandó kévék súlya nem lett meghatározva. Node a szerződés — gondolta — azért szerződés, hogy kötelezze a feleket. Egyfelől, amit, ameny- nyít és amekkorát szállítok, azt vedd át, másfeleiül, amit, ameny- nyit és amekkorát átvettem, az le van szállítva. Ez közérthetően annyit jelent: öt forintért válogathatsz a kettő- és négykilós ké­vék között... a súly nem számít, az üzlet a fontos. És te vállalati te kifejhetetlen, kiapadhatatlan állami emlő, hetven kilométerről még a szállítás költségeit is fizesd. Tóth űrméterben vette a rozsét, de nem úgy adta, hanem kéJ vében. És ezek a kévék akaratának megfelelően egyre soványabbra zsugorodtak, legalább úgy, mint valamikor a tőle kölcsönt »élvező« alpári parasztok. Micsoda fogás! A kévék egyre nagyobb számban »származtak« le az egy űrméterből. Mert minél több volt a kéve, annál nagyobb volt Tóth jövedelme... és csak ez volt a fontos. A vállalat költségének alakulása nem jöhetett számításba! így ezután egy mázsa rőzse ugyanannyi szén fütőértékéhez viszonyítva többszáz forintba került. Ki ellenőrizte? Senki! De azok legke- vésbbé, akik a szerződést aláírták. De Tóthnak ez még csak az egyik arca. Nézzük a másikat. -, > a »maszekot«. Addig-addig szállított, mígnem rájött, hogy nemcsak a Háziipari Szövetkezetnek, hanem önmagának is van zsebe. É's az addig alkalmazott — letéve álarcát — maga jelentkezett hát ro­zsét árulni. Hogy tőkeszegénységén átsegítsék, a Tröszt, illetve a vállalat vezetői 5000 forintonként előlegeket bocsátották a rendelke­zésére. Ezért Tóth minden esetben a szövetkezet pecsétjével ellá­tott számlát adott, de a pénzt maga vágta zsebre. Rövid idő alatt 4? ezer forint ütötte ilyen módon a markát. Nem kell sok sütnivaló azt tudni, hogy egy vállalat megbí­zottja ugyanazon áru leszállítására nem jelentkezhet, mint magán- személy. Arra is könnyen rá lehet jönni, hogyha ilyesvalami elő­fordul, az nem lehet tiszta ügy. Mert ha volt rőzse és az a rőzse kellett a Sütőipari Vállalatnak, miért nem tudta azt Tóth József a saját szövetkezetén keresztül leszállítani? Vagy igy akart alapot adni a vállalatnál hallható szóbeszédnek, hogy a szövetkezet által szállított alacsony súlyú kévék azért olyan kicsik, mert a különbü- zetet magánszállításaiként értékesítette? Kár volt ilyen szóbeszédnek kitennie magát! Visszavonták a ratilikálási vita elhalasztására irányuló ' — folytatódott as általános vita a francia nemzetgyűlésben PÁRIZS (MTI) A francia mi­nisztertanács vasárnap este rendkívüli ülést tartott. A ta­nácskozást egyízben megszakí­tották, hogy Mendes-France mi­niszterelnök megbeszélést foly­tathasson a nemzetgyűlés kül­ügyi bizottságának elnökével. ■— Az AFP értesülése szerint a minisztertanács határozata alap­ján a kormány felkérte annak a három ügyrendi indítványnak a szerzőit, amelyek a ratifikálási vita elhalasztását javasolják, hogy vonják vissza indítványai­kat. Mint ismeretes, az EVK el­lenfelei által benyújtott két ügy­rendi indítvány a vitát megha­tározatlan időre elnapolta vol­na, ez egyértelmű lett volna a szerződés »elejtésével«. A har­madik indítvány, amelyet az EVK hívei nyújtottak be, kö”ül- belül három hétre szakította, volna félbe a vitát, hogy időt adjon a miniszterelnöknek a szerződés többi tagállamaival való tárgyalások újrakezdésére a szerződés módosítása céljából. Az elhalasztásra irányuló in­dítványok visszavonása után va­sárnap a késő esti órákban is­mét megkezdődött a nemzetgyű­lési vita. Elsőnek Lebon, volt gaulleista képviselő szólalt lel. Hevesen bírálta az EVK-t, ame­lyet — mint mondotta — a legnevesebb francia személyisé­gek bélyegeztek meg. »Az euró­pai védelmi közösség — han­goztatta Lebon képviselő — egyesítené Franciaországot azzal a Németországgal, amely oly gyakran betört országunkba... Ha ellenőrizni akarjuk Német­ország szükségesnek tartott űj- rafelfegyverzését, akkor az EVK-n kívül más megoldásokat is találhatunk.« Lebon után René Mayer volt miniszterelnök lépett a szÓQpKi emelvényre. Követelte a szerző­dés ratifikálását. Hangsúlyozta, hogy Nyugat-Németország újra- felfegyverzését Franciaország valamennyi szövetségese vég*e akarja hajtani. Meg kell védeni azoknak a szövetségeseknek ez összetartását, akiket az atlanti szerződés egyesít. Franciaország — mondotta Mayer — nem foly­tathat két politikát: egyrészt at­lanti politikát, másrészt olyan politikát, amely e szövetség megszüntetésére vezetne. Coste-Floret MRP-képviselő ugyancsak az EVK ratifikálás mellett szállt sikra. Kifejtette, hogyha az EVK-t el is vetnék, a német kérdés továbbra is na­pi: enden maradna. A késő éjszakai órákig tartó vita után a nemzetgyűles ülését hétfőn délelőttre elnapolták. Vélemények a ratifikációs vita kilátásairól A DPA nyugatnémet hírügy­nökség párizsi tudósítója sze­rint »párizsi politikai megfigye­lők a dolgok jelenlegi állásánál alig kételkednek abban, hogy a szavazás végülis megpecsételi az EVK sorsát.« j Az angol sajtó érdeklődésének homlokterében a párizsi ratifi­kációs vita áll. A The Times párizsi tudósítója rámutat arra, hogy Mendes-France vasárnapi beszéde után Párizsban senki sem merne fogadást kötni arra, hogy az EVK-szerződést, akár­csak módosított formában is, el­fogadják. A Manchester Guardian mar azzal foglalkozik, milyen hatás­sal lehet Olaszországra, ha Franciaország nem ratifikálja az EVK-szerződést. »Ha az EVK Párizsban megbukik, akkor Olaszországban is el kell ejteni írja a lap.« (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom