Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-25 / 175. szám

MINDENKINEK A MAGA NYELVEN », i. mert asszonytársak a leg■ nagyobb ügyről van szó. Mi asz- szonyok, anyák tudjuk legjob­ban: mit jelent a béke, gyerme­keink boldog jövője...« Kovács Ica egészségeset ásított és lopva a karórájára nézett. No, még negyedórát var, de aztán eltűnik. Így is záróra lesz, mire rendbeteszik a ha­ját. Ha jut idő, még beszalad azért a homokszínű kuligánért is. Együtt van rá a pénz, ne­hogy elhalásszák az orra elől... Nem, nem várhat tovább. — Nékem dolgom van... bocsánat! — áll fel tettetett sajnálkozás­sal. Kissné, az MNDSZ-titkár kis hidegséggel méri végig. Nem tudni: az enyhén lila rúzsnalí, vagy a legújabbdivatú szok­nyának szól-e ez a tekintet? — Jól van, kartársnő, ha dol­ga van, persze... pedig itt most nagy dologról van szó.. 5 — Igen. A békéről, gyerme­keink boldog jövőjéről.., — fejezi be magában kajánul Ica, amikor már hármasával szalad lefelé a lépcsőn. Jaj, de unal­mas az ilyesmi! Már a fodrász búrája alatt ül, de még mindig a nőgyűlés jár az eszében. Zavaros bosszú­ságot érez. Holnap megint hasi­kat ja a megjegyzéseket: persze, a kartársnőt csak a divat, a lé­haság érdekli. Nem tudja érté­kelni a mostani életet.,, magá­nak közömbös a béke ügye.,, stb. Ica elhatározza: most van ideje, komolyan végiggondolja a dolgot: csakugyan olyan ér- tetlen teremtés talán? Régi iskolai emlék tolak­szik agyába. A németet útálta. A tanárnő minden német óra végén megkérdezte: van-e, aki nem érti a magyarázatot, ű so­hasem értette, de végül már szégyenlett jelentkezni. így egész életére valami furcsa, tá­voli titok maradt előtte a der- die-das értelme. Bemagolta, de nem értette. így van ezzel a béke szóval is. Hallja, mondja, de nem érti. Nem mond számá­ra különösebbet, megrázóbbat, El?ek az asszonyok olyan lélek­ből tudnak beszélni. Persze, ha anya lesz, ő is megérti őket. Az idős munkások olyan lelkes fel­ajánlásokat tesznek egy-egy bé­keesemény alkalmával. O mindezt valahogy kívülről szemléli. Mit ajánljon fel? Hogy sebesebben veri az írógépet, vagy szívesebben csinálja a sok­szorosításokat ? Mire megfésülik, már vagy öten várnak a helyére, Ica el­mosolyodik, Szerencsére, szalad­gál még rajtakívül jónéhány »léha nő« a világban, aki Kiss­né szerint azért nem látja az élet értelmét, mert nem kóstolta még keserűségeit, Hát tehet ő arról, hogy nincs még három gyereke s a múltban sem volt különösen keserves az élete? — Igaz, amikor apust 1937-ben bé- listázták, nagyon nehéz volt. De apus ma megbecsült könyvelő, ő öt év óta gyors- és gépíró en­nél a vállalatnál havi 950-ért, menyasszony. Meg van a jólsza­bott ruha, készül az új bútor... ennyi csak természetes az élet­től. Mit tehet ő 23 évével a bé­kéért? Nem tud szépekét mon­dani, nem hivatkozhat a múlt nyomorúságára, gyermekeire. Ezeken a gyűléseken pedig ez járja. Hát nem lehet úgy is be­szélni a békéről és olyanokat is mondani, amit ő is megért? A sok mai fiatal, akikről az idő­sebbeknek sokszor olyan leki­csinylő véleményük van. Hogy is mondta az a felszólaló: »Mi asszonyok, anyák tudjuk leg­jobban. ..« Ezek az asszonyok néha olyan rátartiak a lányok­kal szemben. Lehet, hogy két év múlva neki is egyetlen gondja a család, a gyerek lesz. ,.. de addig más is érdekli... * Szombat volt. Ica kopogta­tott az igazgató ajtaján: —I Lesz még ma valami, igaz­gató elvtárs? Az mosolyogva intett a vára­kozó lánynak; — Menjen csak, kartársnő, nincs semmi. Persze, jön a vő­legény! Aztán Kissnéhez fordult újra, akivel az üzemi napközi ügyé­ben tárgyalt. — Folytassuk. Az­tán megírok még néhány leve­let. — Hiszen elküldte a gépírót. — Persze. Mi is voltunk fia­talok, elvtársnő. Most érkezik a vőlegénye, a vonathoz siet. — Igen. Én is voltam fiatal, igazgató elvtárs. De én ebben a korban, mint Kovács Ica éhbé­rért dolgoztam a tőkésnek és szombatonként mostam, takarí­tottam béna anyámra és öt apró testvéremre. Tizenegy éve két fiam esett el a fronton. Én tu­dom, mi az élet. De ezek? — legyintett keserűen. Ez a lény a múltkor megszökött a béke- gyűlésről is. Nem működik a vállalaton belül a DISZ sem. Ezek a fiatalok csak a mának élnek, unatkoznak, ha komoly dolgokról esik szó.. -, Az igazgató elgondolkozva si­mogatta végig ezüstös fejét. — Azt hiszem, elvtársnő, az a baj, hogy mi csak a saját mértékünkkel mérjük ezeket a fiatalokat. Csak a magunk nyel­vén tudunk velük beszélni, Ez pedig nem helyes, , A békéről csak egyfélekép­pen lehet beszélni. — Igaza is van, meg nem is, elvtársnő. Nézze csak. Elve­zetek egy sereg embert egy szép ház elé. Mindegyiktől megkér­dezem: mi tetszik rajta? Az építész bizonyosan a ház stílu­sában gyönyörködik. A kőmű­ves megvakarja a falat; tartós-e a vakolat? A háziasszonynak az tetszik, hogy jó helyen van a konyha. A suhanc annak örül, hogy gyepes tér van előtte, jól lehet focizni. Érti? Ahány em­ber, annak annyiféle miatt tet­szik a ház. A kovácsicáknak tet­szik a mi életünk, fontos nekik a béke. De nem azért, amiért nekem, vagy az elvtársnőnek fontos. Meg kell tanulnunk a ő nyelvükön beszélni.., a háznak abba a részébe kell elvezetni őket, ahol ők is megtalálják a nekik tetszőt,,, • « Szóval láttad, Andriskám? Ugye nagyon szép lesz?! Ne, ne sört hozzon. Az új bútor örö­mére valami komolyabbat iszunk! A vendéglő már zsúfolt volt. A zenekar a Sorrentói emlék-et játszotta. Ica ragyogott a bol­dogságtól, szerelmes büszkeség­gel mosolygott Andrisra, az egész teremre. Az ajtó nyilt, új vendégek érkeztek. Magas, sovány férfi. Egyik kabátujja üresen lóg. Másik kezével sá­padt, furcsán merevtekintetű asszonyt karol. Ahogy befelé ha­ladnak, azt is lehet látni, hogy a férfinak műlába van. Andris felugrik, ahogy a pár elhalad asztaluk előtt: — Laci! Hogy kerültök ide?... kezétcsókolom... A sápadt asszony gépiesen bó­lint, de szeme továbbra is a semmibe mered. — Hazajöttünk az anyósomékhoz néhány hétre. Magdának jót tesz a vidéki le­vegő. .. de bocsáss meg, várnak a sógoromék — s elindulnak a belső asztalok felé, ahonnan már integetnek feléjük,,, — Kik ezek Andriskám? Olyan szomorú ilyen embereket látni. — Az egyik munkatársam bátyja. Tragédia az életük, Ica. Lacit a fronton amputálták. A lakásukat bomba rombolta szét, két kisgyermekük pusztult el. Az asszony szüleit nyilasok lőt­ték agyon a Dunaparton. Mag­da elmezavart kapott. Nemrég jöhetett ki a szanatóriumból, láttad a szemét... soha nem lesz egészséges. Hja, szokványos háborús történet! Ica dermedten hallgatta. — Szokványos háborús történet? Igen, sokat látni üyent. De most úgy van vele, mint aki évekig jár el egy gödör mellett s egyszer esik bele... Hát lehet ez? Ennyi fájdalom, szerencsét­lenség egy családban? Milyen szép emberpár és roncsok. Az egyik testileg, a másik lelkileg. S milyen boldogok lehették! Úgy készültek az életre, mint ők ketten s ez lett belőle... Nem természetes hát a nyugodt élet? Jöhet egy háború és mindent Összezúz, az új bútort, a csalá­dot, a boldogságot, Andris egészséges kezét, az ő vidám lelkét. S bele lehet ebbe nyu­godni? Nem, nem. De el lehet-e kerülni? Kovács Ica mivel há­rítanád el a háborút? Az írógép­pel, manikűrözött körmeiddel? Igen azzal! S nem egyedül. Kiss- nével, akinek két fiát vitte el a háború, az öreg Bogdán bácsi­val, aki 150 százalékot teljesít s az unokája mérnöknek készül... s a többiekkel, akiknek szintén van valami drága kincsük, amit nem lehet engedni.,, ■— Ica. Tíz perce hallgatsz! De elgondolkoztál. S Ica a férfi feje fölött elné­zett valahová messze. *— Igen, szivem... lefordítot­tam a magam nyelvére egy ed­dig érthetetlen szót... Ezerszer hallottam, s most kezdem ér­teni. . j MEGJEGYZÉSEK Meddig készül lueaszék módjára a halasi hultúrház? Pártunk, kormányunk gondoskodott róla, hogy városunk kultúrházat kapjon. Ezt mindenki nagy örömmel fogadta, még 1952-ben. A kuitúrház azóta lucaszék módjára készült. Ma mar tető alatt áll. De hogyan? Az eső folyik bele. Még a villanybúra Is vízzel telve. A falak nagydarabon beázva, de a mennyezet sem kivétel. Ott tátong a nagy üres terem meszeletlenül, Az építke­zést a tatarozó vállalat végzi. Beraknak egy ajtót, utána Kis­szállásra mennek letört cementvályút felépíteni. Visszajönnek egy ablakot berakni, majd újra Zsanára mennek és így tovább# Nekifogtak a meszeléshez, most abbahagyták különböző kifogá­sokkal. A munkások jönnek-mennek. A tatarozó vállalat munka­erőhiányra hivatkozik. A hiba inkább az, hogy nem jól szervezik meg a munkát. Ha anyag van, akkor nincs ember, ha munkaerő van, akkor nincs anyag. Ezt mondja a leendő kuitúrház igazga­tója, de ezt mondják a vállalat munkásai is. Megérkeztek a szé­kek és naponta érkeznek a különböző felszerelések, amiket nem tud az igazgató elhelyezni. Sok értékes holmi, sokezres beruhá­zási vagyon megy így tönkre. De legalább rendes munkát végezne a vállalat! De a tető beázik, a vízlevezető csatorna rosszul áll, az egészségtelen WC-t sem távolították el a bejárat mellől. Pár­tunk, kormányunk nagy összeget biztosított, hogy kultúrházunk legyen. S nem engedhetjük meg, hogy a tavaly augusztus 20-ra tervezett kultúrházat jövőre halasszuk. Azt várjuk mindannyian, hogy idén az új kenyér és alkotmányunk ünnepére nyíljék meg végre ez a kuitúrház! TALLÉR ISTVÁN, az agr. tud. egyetem hallgatója, Tallér elvtárs levele megfelel a valóságnak. Még csak any- nyit; a halasi kuitúrház ügye éppoly gazdátlan, mint a fürdőé, — helyesebben a felelősségnek nem akar gazdája akadnj. A tata­rozó vállalat szerint — és szerintünk is — a tanács Is hibás a kuitúrház építésében, mert olyan szerződést kötött — vállalva munkaerő és anyagbiztosítást — amelyről eleve tudta, hogy nem képes teljesíteni. Elsősorban persze a vállalatot terheli a fele­lősség. Egy könyv panaszai Február óta szolgálom közéi kétezredmagammal Jánoshalmán a dolgozók kulturális kielégíté­sét. Ekkor nyílt meg ebben a tizenhatezer lakosú községben a könyvtár. Olvasóban nincs is hiányunk. Az elmúlt hónapok­ban például a kétezret is meg­közelítette a kölcsönzők száma. De aki a mi könyvtárunkba belép, az eiszomorodik és fel­háborodik. Mindkettőre van oka. Igen, elszomorító és felhá­borító, hogy nálunk az olvasó­kat hónapok óta szennyes, me­szelés után síró szobák fogad­ják. Az olvasószobába kaptunk már székeket, asztalokat. Dági Karolina könyvtáros ízléses vi­rággal teli vázákat rakott ezek­re az asztalokra, De málló va­kolat hullik a szép bútorokra s a látogatók szemét elijeszti a piszkos, füstös fal. Elhisszük illetékes szerveink­nek, hogy a mindenható keret, amelyből a takarítás történnék, igen korlátozott. Ezért ünnepé­lyesen kijelentjük: nem kívá­nunk drága falfestést. Megelég­szünk egyszerű meszeléssel is, amit két-három szorgalmas asz- szony pár nap alatt elvégezne# Csak végezzék már! Mert hato­dik hónapja nézünk szembe a szennyes falakkal s hallgatjuk a kölcsönzők jogos megjegyzé­seit. S szégyenkezünk mind­azok helyett is, akik elnézik, hogy Jánoshalmán nekünk, a tudás, kultúra terjesztőinek Ilyen otthona legyen! A megyei tanács újabb fel­adatokra hívja hivatásos és nemhivatásos íróinkat. A me­gyei tanács népművelési osztá­lya és a Társadalom- és Termé­szettudományi Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdetett irodalmi alkotásokra. A pályá­zat igen nagyjelentőségűnek ígérkezik, megyénk irodalmi éle­Jíiúzqúhóit a tími Imíátban Délelőtt 11 óra. Rémen a ;falu csendjét kocogó lovasfogat veri fel. Zsöllér Mihály, a Ki­lián tsz fogatosa három tábla friss jéggel meg­rakott kocsival a szövetkezeti italbolt elé kanyarodik. A kocsi­zörgésre Varga István boltvezető az utcára nyíló ajtót bereteszeli. Délután négy óráig zár­va. Akár egész nap is így lehetne ugyan, nem érnek most rá a rémiek délelőtt kocsmá­ba járni. Varga István pedig Zsöllér Mihály segítségével megrakja a kocsit. Felkerül első­nek az 50 literes sörös­hordó. Mellé a narancs- szörpös, szódásüvegek, gondosan jég közé. Két- három üveg aratópálin­ka, rum, kevert. Ládá­ban cigaretta, dohány, gyufa. Másik csomag­ban 5—10 dekás cu­korka, — ezt a fűszer­bolt küldi. Végül szőt­tessel kibélelt kosárban a tisztára mosott po­harak s egy üres vö­dör. Zsöllér Mihály fröccs. Az asszonyok, lányok között a szörp­nek, cukorkának van nagy keletje. itt min­Akkor Amikor közibecsap a két pej­nek és elindul a moz­góbolt a széles rémi ha­tárban az aratókhoz. Dél van, mire elér­kezik az első állomás­ra: a Kilián tsz arató­csapatához. A tagok ebédelnek, most vetik az ágyat a sörnek, fröccsnek. De Füstös Istvánnak enni sincs kedve. Sok vizet ivott délelőtt, úgy csikar a hasa, majd a kaszát ejti el néha. De egy pohárka a jófajta aratópálinkából máris megkönnyíti, orvosság annak minden cseppje ilyenkor. S mikor a tá­nyérok kiürülnek, van dolga Varga Istvánnak. Habzik a sör, fogy a denki megelégedett, tovább­indul a kocsi. Irány a mátételki állami gazda­ság táblája. A kombájn körül is nyilván türel­metlenül várják már a frissítőt. De a kocsi tetejéről messze lát­szik a söröshordó csap­ja. Meg is látja a jó- szemű Hódos Béla egyénileg dolgozó pa­raszt, amint családjá­val a búza utolját vág­ja. — Hé, emberek, itt a szövetkezeti kocsi! — kurjantja el magát a szomszédok felé s már­is három irányból sza­ladnak a mezei vendé­gek. A söröshordó sza­porán csurgatja a jég­hideg, aranyszínű italt, egyre több szódásüveg kerül üresen a többi közé. her Irodalmi pályázat tének kibontakozása terén. A' pályázatra ugyanis olyan műve­ket kell beküldeni, melyek egy város, vagy község felszabadu­lását, a felszabadulás előtti helyzet és megváltozott új éle­tünk összehasonlításéit, gazdasá­gi életünk egy-egy fontos őr­helyének (gyár, üzem, tsz, stb.> vagy kulturális életünk egy-egy ; intézményének, területének (is­kola, művelődés, stb.) fejlődését tartalmazzák. Pályázni lehet verssel, elbe­széléssel, jelenettel, riporttal,; cikkel, vagy tanulmánnyal. A1 pályaműveket legkésőbb szép- * tember 30-ra kell beküldeni megyei tanács vb. népművelési» osztályára. (Kecskemét, Belo- iannisz-tér 2.) 500-tól 200 forin­tig terjedő díjjal jutalmazzák a legjobb műveket. A legsikerül­tebb műveket a megyei és a* országos sajtóban teszik közzé, folyamatosan. Természetesen csák olyan művekkel lehet részt- venni a pályázaton, melyek még eddig nem jelentek meg nyilvá­nosság előtt. Jeligés pályaműve­ket is elfogad a pályázat meg­hirdetője. A szerzők a pályázat eredményéről november 5-Sg ér­tesülnek. Most az írókon a sor, hogy megörökítsék felszabadulásunk 10. esztendejében eddigi ered­ményeinket az irodalom, a köl­tészet eszközeivel. A pályázat csak a buzgalmat igyekszik fo­kozni és jutalmazni, de irodal­munk munkásainak ismert és még ismeretlen művelőinek al­kotó kedve teszi valóban jelen­tőssé, Négy-öt óra felé jár már az idő, amikor a Dózsa tsz aratói ki­ürítik az utolsó pohár sört, fröccsöt s a két pejkó az igen meg- könnyebbedett kocsi­val hazafelé indul. Varga István »kasszát« csinál: a mai napon is megközelíti a bevétel a 300 forintot. Üres minden edény, kíván­ságból sem lehetne összecsepegtetni egy korty italt. Elkelt a ci­garetta is szálára megy ez min­den nap két hét óta, amióta meg­indult az aratás. S még jóidéig járja a mozgó­bolt a határt, mert Varga István felaján­lotta, hogy a csépiés befejeztéig a zárvatar- tás alatt helyébe viszi a szorgoskodó rémiek­nek a mezőre az ital­boltot,

Next

/
Oldalképek
Tartalom