Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-25 / 175. szám

Jánoshalma, a zamatos ízű gyümölcsök hazája Megyénk egyik régi köz­ségének rövid történetével sze­retnénk megismertetni olvasóin­kat. Egy községgel, yiely nem a legnagyobb ugyan, de régen is nagy szerepet töltött be — és előreláthatólag a jövőben újabb dicsőséget vív ki magának. Jánoshalmáról van szó, mely­nek községelődje Csőszapa volt. Ez a község még a törökdúlást megelőző időkben keletkezett. Jánoshalma az évszázadok fo­lyamán híressé tette nevét a me­gye, s az ország határain túl is. A földet túró, homokon vergő­dő jánoshalmi dolgozók olyan páratlan gyümölcskultúrát te­remtettek, hogy messze vidéken híre járt. Évenként vagonok százai és ezrei indultak útra, nemcsak ha­zánk fővárosa, hanem Berlin, Bécs, Prága, München, sőt Lon­don és Varsó felé. De lapozzuk csak vissza a tör­ténelem lapjait. Hogyan jutott ilyen hírnévre a község? Mint említettük, már a törökidők előtt is létezett. Sor­sát akkor az általános alföldi helyzet jellemezte. 1246 körül Csőszapa Kuntelek lett és meg is maradt annak egészen a török­időkig, 1511-ig. Közben 1439-ben Hunyadi Já­nos kapta birtokul. A Hunyadiak után a Czobor-család, majd pe­dig egészen a jobbágyság eltör­léséig az Orczy bárók birtoka volt a község. Nevezetessége, hogy minden olyan megmozdulásban részt­vett, amelyek a nép szabadsá­gáért harcba hívták az egyszerű embereket. Az 1514-es Dózsa- felkelés után úgyszólván telje­sen lakatlanná vált a község. A mohácsi vész után a törökök előrenyomulása elsősorban a Duna-Tisza közét pusztította el. A török adóztatási rendszer elől az alföldi falvak lakossága a városokba menekült. Később a Balkánon felszívódott lakosok, főként szerbek népesítették be a vidéket. A község szerb lakosságával Jankószállás, majd Jankó néven, úgy az 1600-as évekig maradt fent. Magyarok csak 1730-as évek táján települtek nagy számban a község területére. Ezt megelő­zően a község lakosai resztvettek a Rákóczi-féle szabadságharc­ban. Ezután a község népessé­ge nagyon lecsökkent, s ezért vált szükségessé az új telepítés, mely 1731-ben következett be. Ásó ta két küzdelmes év­század telt el, de a hangyaszor­galommal dolgozó jánoshalmi nép hatalmas eredményeket ért el. A község határa letelepe­désre több okból alkalinas volt, ezért a lakosság száma erőteljes ütemben emelkedett. Az idő megtanította a jános- hdlmiakat, hogy a laza, szem­csés homokot meghódítsák, és egyre fokozottabban az ember szolgálatába állítsák. A harc, melyet folytattak, je­lentős eredményekkel jelenleg is tovább folyik. A község mai, jellegzetes szőlő- és gyümölcs- kultúrája igen nagy múltra te­kint vissza. írott emlék a szőlő­beli munkák végzéséről csak 1751-ről van. A kisszállást ura­ság tiszttartója ugyanis március i-én a szőlők kiméréséről, meg­munkálásáról az alábbi rende­letet adta ki: »1. A szőlők munkálásának kezdete március hó 15. 2. A szőlő kimérését Agócs Já­nos vagy Kiss Péter hegymester végzi, díja 7 forint. 3. Aki nem akar kiméretni, 12 forint bírság alá esik. 4. Akik a szőlőt, midőn érik, igen szeretik és nyalánkságuk okáért leszedegetik, egyszóval lopják, az olyanok mint csavar­gók 36 korbácsütéssel, visszaesés esetén kétszerannyival, harmad­szor 100 csapással büntettetnek és kitiltatnak. 5. A marhakár ellen a szőlőt körül kell árkolni, a kárért 24 korbácsütés jár. 6. A szőlők területén nem sza­bad búzát, kölest, cirkot ültetni, gabonát vetni, kiki ültessen szőlővesszőt és plántáljon fácská- kat.« A jánoshalmi öregsző­lők gyümölcskultúrája — mert erre vonatkozik a fenti rende­let — tehát több mint 200 esz­tendős. De az is biztosra vehető, hogy ahol ilyen rendeletet a jobbágy­ság sorsával vajmi keveset törődő uraság szükségesnek vélt kiadni, ott a szőlőművelésnek korábbi nyomai is voltak a török időkből, vagy esetleg az azt megelőző időkből. Bár akkor még a gyü­mölcs- és szőlőtermelés csak spontán jellegű volt, mert nem szállításra, hanem csak saját szükségletre termeltek. A szőlőtermeléssel együtt fej­lődött a gyümölcstermelés. Rég­múlt időkben a szőlőtermelés kezdetleges fokán, mint említet­tük, csak kedvtelésből foglalkoz­tak a szőlő- és gyümölcsterme­léssel. Ennek ellenére, habár nem is olyan gyors ütembe, de egyre nagyobbodtak a szőlőterü­letek. Az lS08-ból származó fel­jegyzés szerint a községben 10JÍ77 akó, vagyis 5000 hl bor termett. Ez a szám 1873-ra már 11.000 hl-re emelkedett. A gyű m üléstermeié» a múlt század utolsó évtizedei­ben igen fellendült. Ekkor már élénk gyümölcskereskedelme volt a községnek. A helyileg és másutt is nagyon kedvelt »jan- kovád jegesalmát«, vagyis a Tö­rök Bálint almát termelték és szállították hatalmas mennyi­ségben. 1935-ben 400.000 volt a község­ben lévő, összes gyümölcsfák száma. Már 1896-ban többfajta alma termesztésével foglalkoz­tak, ezek közül a legnevezete­sebbek az említett fajtán kívül a téli pirospogácsa, a téli arany- parmen, a nyári fontos, a ca- nadai renet, nagy casszeli renet és a daru alma. Az almán kívül nagymennyiségben termeltek császárkörtét (nyári és őszi), nyári Kálmán-körtét, Izambert, zöld Magdolnát, Diel-vajkörtét. Versenyképes fajtákban már akkor is nagy volt a választék, de a fejlődés során ma már oda jutottunk, hogy több mint 150 jánoshalmi almafajta között válogathatunk. A gyümölcsök közül még a cseresznye játszik nagy szere­pet, melynek szintén több fajtá-i ját termelnek ezen a vidéken. Az 1903-ban kiépült vasútvo­nal valóságos forradalmat jelen­tett a gyümölcs- és szőlőkultú­ra fejlődésében. Ekkor indult el a jánoshalmi szőlő- és gyümölcs világhírű kőrútjára. A János­halmáról elszállításra kerülő bornak mintegy egynegyede ju­tott külföldre. A mustot főként Pestre, sűrített állapotban pe­dig Svájcba, Németországba, Angliába küldték. 1929-ben pél­dául 700, 1934-ben 364 vagon bor került elszállításra. Az 1921-től 1937-ig terjedő 14 év alatt 10.202 vagon gyümölcs indult el a já­noshalmi vasútállomásról az or­szágba és a különböző külföldi államokba. Ez azt jelenti, hogy a nyári időszakban naponta több vagont is indítottak útnak. Erre a dicsőséges múltra visz- szatekintve virágzik ma is Já­noshalma gyümölcskultúrája. Jelenleg a község összes szőlő- területe 3200 hold. A község dol­gozói azonban újabb területek szőlővel való betelepítését hatá­rozták el. A gyümölcskultúra to­vábbi fejlődésének jelenlegi mozgatója a 300 tagú gyümölcs- és szőlőtermelési szakbizottság, melynek Zsámbá Imre, híres, tapasztalt szőlőtermelő, dol­gozó paraszt az elnöke. A kormányprogramm új fejezetet nyitott az évszáza­dos hagyományok továbbfejlesz­tésében. Ezt a fejlődést irányít­ja — és sikerrel — a szakbizott­ság. Védekező szerekről gondos­kodik, szakoktatásokat tart, csak az az egyetlen baj, hogy a bi­zottságnak nincsen egy olyan helyisége, ahol tagjai összegyűl­hetnének és megbeszélnék azo­kat a kérdéseket, amelyek a további haladást biztosítják. Van ugyan egy szűk kis helyiség, ahol 300 ember részére nemcsak ülő-, de még állóhely sincs elegendő, de ez így nem sokat ér. A tanács támogatja a bizott­ságot és igyekszik megfelelő he­lyet biztosítani, de jóindulatú törekvésük másutt közönybe üt­közik. Az MSZT-szervezet szék­háza csaknem teljesen üresen áll. Mindössze egyetlen helyiséget mondhatnánk kihasználtnak, ho­lott több nagy helyiséggel és a védőszereknek megfelelő raktá­rakkal rendelkezik. Ez a helyi­ség volt ugyanis régen is a szőlő- termelők védőszer raktára. Az MSZT-szervezet azonban nem hajlandó elcserélni az épületet a szakbizottság helyiségével, amely véleményünk szerint is, a szervezet számára megfelelő volna. Erre a bizottságra nagy feladat vár, melyet csak akkor tud meg­valósítani, ha a község szőlőter­melő dolgozó parasztjait össze tudja fogni. Ehhez pedig feltét­lenül szükség van a megfelelő helyre. A Jánoshalmi dolgozó parasztok gyümölcsösei évről- évre szépülnek. Mindig hatalma­sabb mennyiségű gyümölcs és szőlő kerül megyénk e vidéké­ről az ország különböző részei­re, sőt exportra is. Fejlődik, épül, szépül a község is. Lakói végül egy olyan korba jutottak, mely felkarolja, támogatja ha­gyományaik további fejleszté­sét. Élnek is ezzel a jogukkal a jánoshalmiak. Határukban nincs egyetlen talpalatnyi gondozat­lan szőlő. Védekezőszerek kor­látlan mennyiségben rendelke­zésükre állnak s a község szőlő­termelői bizakodva, boldogan néznek a gondtalan jólétet ígérő jövőbe, melyet egyedül a szo­cialista társadalom rendje képes megteremteni számukra. A városföldi állami gazdaság dolgozói HÍZLALÁSI TERVÜK TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT À városföldi állami gazdaság sertéshízlaló telepének dolgozói versenyben végzik munkáju­kat. A kongresszusi verseny lendületét, munka- módszerét továbbra is megtartották. Elhatározá­suk, hogy minden negyedévben több sertést ad­janak népgazdaságunknak. Igazgatóságunktól május 1-től szeptember 31-ig terjedő határidőre kaptunk hízóleadási tervfeladatot. Szeptember harmadik dekádjáig 389 hízó leadása van beütemezve. Hizlaldánk dol­gozói vállalták, hogy tervüket határidő előtt, augusztus 20-ig 112 százalékra teljesítik. Ezt a vállalást azért tudjuk teljesíteni, mert állományunkat súly szerint falkásítottuk és ab­raktakarmányukat az ízletesség és a jobb érté­kesítés szempontjából állítottuk össze, maláta­sí tjük és élesztőt is adunk hozzá. Felhasználtuk és felhasználjuk továbbá a kecskeméti és kis­kunfélegyházi vágóhíd melléktermékeit és a gaz­daság üzemi konyhájának hulladékait. Ezzel népgazdaságunk számára 10 százalékos abrakta­karmány megtakarítást érünk el és egyben a hizlalás! időt is megrövidítjük. A fent említett mennyiséggel éves beadási tervünket teljesítjük és vállaljuk, hogy terven felül még 300 darab hízottsertést adunk nép­gazdaságunknak. A további eredmények elérése érdekében a hizlalda dolgozói vállalták, hogy a május 1-től eddig elért 85 dekás napi súlygyarapodást 90 dekára emelik és tovább tartják a 26 százalékos daraértékesítést, KONYA LAJOS ÜB-elnök. f^g^akalendárta Az árvizek levezetése utáni tennivalók A Duna áradása következté­ben egyes termőterületek víz alá kerültek. A folyómenti köz­ségek dolgozói megfeszített, ál­dozatos munkával igyekeznek megakadályozni a nagyobb kár­tételt. A gabonaféléket vala­mennyi község megmentette az árvíztől, a hullámtéri területek­ről a betakarítás befejeződött. Példamutatóan dolgoztak a hartai termelőszövetkezetek és dolgozó parasztok. Ebben a köz­ségben volt a legtöbb kenyér- és takarmánygabona az ártéri területen. Ennek ellenére a gépállomás aktív segítségével, éjjel-nappali csépléssel július 18-ig 29 vagon gabonát mentet­tek meg az árvíz pusztításától. A többi községekben is most a legfontosabb feladat a nyir­kosán betakarított gabona mi­előbbi elcséplése. A nyirkosán, sőt egyes helyeken esőben be­hordott gabona befülled, vagy kicsírázik. Szárítása sokkal kö­rülményesebb, — tekintettel a csapadékos időjárásra —■ mint az elcsépelt terményé. Az árterületeken sok a ku­korica, burgonya, répa és egyéb kapásnövény. A kapások — fő-* ként a kukorica és répafélék — igen jó termést ígérnek. Ki­sebb területek már víz alá ke­rültek, kisebb-nagyobb vízma­gassággal. A kisebb vízállást a kukorica 8—10 napig is kibírja* nem pusztul ki. A legnagyobb veszélyt a talajlevegő hiánya okozhatja. A víz kiszorítja '<* talajból a levegőt, így a nö­vényzet nem kap oxigént, nem tudja a növényt ellátni táp­anyaggal. A víz levezetése után a talaj tömődött marad, meg- kérgesedik és nem tud leve­gőzni. Legfontosabb tennivaló a ka­pásnövényeknél a talaj levegőz­tetése. A veszély elmúlása után elsősorban utat kell nyitni a víznek, hogy az lefolyhasson. Ezután amint a talajra rá lehet menni, el kell végezni a talaj- porhanyítást, a kapálást. így gondos, lelkiismeretes munkával a víz alá került terü­leteken igen jó termést takarít­hatunk majd be. VARHELYI PAJ növényterm. agronómus. Kapáljuk meg a nyáriburgonyát Minden gazda tudja, hogy a jó növényápolás több termést jelent. Nem szabad elhanyagol­ni tehát a nyáriültetésű burgo­nya kapálását sem. Amikor a növény eléri az 5—7 centiméter magasságot, kezdjük el a kapá­lást. Annyiszor ismételjük meg a sekély kapálást, ahányszor ezt a gyomosodás megköveteli. Ha a növény 12—15 centiméter ma­gasságot eléri, megkezdhetjük a töltögetést. A növény virágzá­sáig, lehetőleg eső után három ízben fokozatosan töltögessünk, így a szár földdel betakart ré­szén földalatti szárak és azokon gumók keletkeznek. Ha töltö- getés után a burgonya Isméi gyomosodik, újból kapáljuk. Védekezzünk a baromfipesHs ellen A baromfipestis már sokszor megtizedelte baromfiállomá­nyunkat. A betegséget megelőz­hetjük, ha állatainkat figyeljük és oltással megvédjük őket a fertőzéstől. A baromfipestises állat gubbaszt, tolla borzolt, ét­vágytalan, ürüléke bűzös, zöldes­fehér színű és híg, gyakran vér­csíkokkal kevert. Egyes jószá­gok szörcsögnek, köhögnek, lá­tott csőrrel nehezen lélegzőnek, tarajuk fonnyadtnak látszik, el- kékül és hirtelen elpusztulnak. A beteg állat mindaddig, míg védőoltást nem kap, fertőzi tár­sait és ezért különítsük el, ürü­lékét pedig égessük el. Az el­hullott állatot mélyen el kell ásni, az ólakat vízzel hígított nátronlúggal fertőtlenítsük. Ha állataink között beteget talál­tunk, vagy a községben megbe­tegedésről értesültünk, azonnal hívjunk állatorvost és az elhul­lás megakadályozására oltassuk be állatainkat H-vakcinával. Az oltóanyag az állatokra nem ve­szélyes, bár egy-kettő elhullhat az oltás után is. A tojótyúk pár napra abbahagyja a tojást, de az oltás hosszú ideig tartó vé­dettséget ad, Foglalkozzunk az apaállatok takarmányellátósának kérdésével Számos példa azt mutatja, hogy az apaállatokról sok he­lyen nem gondoskodnak a meg­kívánt módon. A fennálló ren­delkezések lehetővé teszik, hogy az apaállat ellátását szolgáló fölös abrak takarmánymennyisé­geket egyik község a másiknak átadja. A községi tanácsok most szerezzék be abrak takarmány­szükségletüket, amikor ára « legalacsonyabb. Egyidejűleg ter­mészetesen gondoskodjanak az esetleg helyenként még hiányzó szálastakarmányökről is. LEVELEK az úttörőktől KÖSZÖNET A VIDÁM NYARALÁSÉRT Mi, kecskeméti úttörő leányok, akik részesültünk a taoori nyaralás örömeiben, levél által köszönjük meg városunk üzemi dolgozóinak, hogy anyagilag hozzásegítettek bennünket a kéthetes tőserdői üdüléshez. Nyaralásunk alatt nagyon jól éreztük magun­kat. Élelmezésünk ízletes és bőséges volt. Sokat játszottunk és fürdöttünk a Tiszában, amelyet a nyaralók többsége most látott először. Kirándulásokat Is szerveztünk. Földrajzi, de természet- rajzi tudásunk is nagyban bővült új növények és gombák meg­ismerésével. Felejthetetlen marad számunkra az esténkénti tábor­tűz is. A pajtások nevében: KUBINYI KATALIN, Egyik délután meg­beszélések voltak a ra­joknál. Az esti tábor­tűzzel kapcsolatos fel­adat volt a „napirendi pont’“. A harmadik raj a rőzséket gyűjtötte össze, amit a tanár­bácsi estére szépen összerakott. Mi már TÁBORTŰZ.., nagy izgaiommal vár­tuk a zászlófelvonást és a vacsorát. Vacsora után a tanár bácsi meggyujtotta a tüzet, melynek vörös lángja 'hamarosan magasra csapott fel. A rajok örömmel adták elő mű­sorszámaikat : táncot, éneket, jeleneteket. Amire a tábortűz láng. ja elhalványodott és a rőzse hamuvá válto­zott, az egész tábor elcsendesedett. Dóra Katalin, . 1. srffor. SOK SZÉP EMLÉKKEL GAZDAGODTUNK örültünk, amikor meghallot­tuk, hogy nevelőink kirándulást szerveztek. Menetközben sok mindent láttunk. Megismerked­tünk egy forrással is, melynek a vize gyógyhatású. Láttunk fehér tavirózsát a Holt-Tisza egyik ágában. Visszafelé sokat játsza­doztunk a homokdombokon és ismételten a Holt-Tisza egyik ágával barátkoztunk, ahol csó­nakok ringatóztak. A tőserdó úttörő táborban sok-sok szép emlékkel gazdagodtunk. BAJÁKI TERÉZ Vili. oszti

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom