Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. április (9. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-27 / 99. szám

Megkezdődött Kecskeméten a II. Békekölcsön negyedik sorsolása Tegnap délután fél 4 órakor a Kecskeméti Katona József Szín­házban megkezdődött a II. Bé­kekölcsön negyedik sorsolása. A színpadon a sorsolás lebo­nyolításával megbízott OTP dolgozókon kívül helyet foglal­tak a sorsolási bizottság tagjai, Bács Kiskun megye kiváló me­zőgazdasági, ipari és értelmiségi dolgozói. A himnusz után Tarján End- réné, az Országos Takarékpénz­tár vezérigazgató-helyettese kér­te fel Szabó Istvánt, a bácskis- kunmegyei tanács végrehájtó bizottságának elnökhelyettesét, hogy nyissa meg a sorsolást. — Szabó István beszédében foglal­kozott a megye fejlődésével, a nagy beruházásokkal, amelyek­nek egyik forrását éppen a dol­gozók adják, amikor résztvesz- nek népi államunk által kibo­csátott kötvények jegyzésében. Rámutatott, hogy a dolgozók ál­tal jegyzett összegek visszaté­rülnek a létesítendő ipari válla­latokban, nagyarányú ipari, mezőgazdasági, kulturális és szociális beruházásokban. Ezen­kívül sok dolgozó kötvényeit ki­húzták nyereménnyel Bács-me- gyében is. ­Szabó István beszéde után Tarján Endréné ismertette a sorsolás módját és a kihúzásra kerülő kötvények számát, majd fölkérte Bárány Ferencet, a sor­solási bizottság titkárát, hogy vezesse le a sorsolást. Ezután került sor az első, 50.000 forin­tos nyeremény kihúzására. 50.000 forintot nyertek egyenkénti húzással : 0092 304 6548 428 2068 691 6712 680 6187 610 6727 481 25.000 forintot nyertek egyenkénti húzással: 0057 864 1272 701 2436 064 3352 314 5470 140 0432 103 2211 083 2436 285 3827 211 6141 500 0605 287 2269 152 2608 734 3906 008 10.000 forintot nyertek egyenkénti húzással 1698 401—5oo 22oo 101—200 2282 201—3oo 2292 701—800 2315 501—6oo 2363 301—4oo 2405 701—-800 2717 201—300 2791 ool—loo 2852 401—500 29ol 9ol­-looo 2906 201—300 3oo3 501­-600 3371 801—900 3423 201­-3oo 3518 ool—loo 3544 901­-1000 3618 801­-900 3656 101—2oo 3854 101­-200 3934 401—5oo 3960 5ol—600 3961 501—600 3994 701—800 3996 3ol­-4oo 4057 301—400 4075 ool—loo 5075 ool­-loo 5126 301—400 5273 501—600 5575 701­-800 5786 401—500 5588 4ol—5oo 5975 901­-1000 6010 501­-600 6092 801­-900 6192 801—900 6584 501—600 6636 601—700 6636 9ol—looo 6775 601—700 6805 601—700 6816 701—800 6897 9ol—looo 300 forintot nyertek sorozathúzással: 0790 460 1470 124 2091 007 3229 098 5090 212 5393 714 5960 135 1032 108 1521 410 2326 035 3732 031 5339 164 5709 687 6174 570 1104 282 1857 180 3225 843 4059 420 5343 436 5750 128 6875 119 5000 forintot nyertek egyenkénti búzással: ool9 ool—loo 0057 601—700 0092 301—400 0237 501—6oo 0266 601—700 0432 101—2oo o473 301—400 05 o4 101—200 0544 401—5oo 0728 501—600 o790 401—500 o830 ool—loo 0903 601—700 1032 101—200 1104 201—300 1146 601—7oo 1192 401—500 1210 901—looo 1269 601—700 1371 101—200 1429 301—400 1473 201—300 1695 801—900 1783 901—1000 1857 101—2oo 2027 501—600 2078 ool—loo 2091 ool—loo 2147 101—200 2211 001—loo 2232 201—300 2257 601—700 2301 8ol—9oo 2326 ool—loo 2382 301—400 2436 ool—loo 2454 101—200 2525 101—200 2594 ool—loo 2658 701—800 2767 401—500 2810 301—400 2877 401—500 2982 601—700 0024 201—300 0057 801—900 0124 401—500 0263 801—909 0359 9ol—1000 0454 701—800 o493 801—9oo 0504 901—1000 o6o5 201—300 0739 601—700 o796 ool—loo 0891 501—600 0973 501—600 1059 ool—loo 1119 5ol—8oo 1161 501—800 1194 601—700 1238 PÚI—looo 1272 701—800 1376 201—300 1470 101—2oo 1521 401—500 1701 801—900 1823 501—600 1891 101—2oo 2068 6ol—7oo 2084 ool—loo 2103 701—800 2148 101—200 2217 601—700 2238 801—9oo 2269 101—200 2310 601—700 2334 201—300 2398 701—8oo 2436 201—300 2488 301—400 2568 101—200 2608 7ol—8oo 2751 201—300 2776 ool—loo 2843 201—300 2968 501—6oo 3018 101—200 0024 267 0057 613 0124 411 3060 ool—loo 3065 701—800 0237 518 0454 741 0473 389 3074 401­-500 3075 8ol­-9oo 0504 199 0796 010 0891 524 3122 401—500 3146 701—800 0973 579 1059 094 1146 612 3184 4ol—5oo 3187 3ol—4oo 1192 436 1210 956 1695 829 3225 801—9oo • 3229 001—100 1783 933 1891 115 2084 074 3310 101—200 3352 301—400 2103 781 2147 159 2238 898 3434 101—2oo 3512 401—500 2301 826 2310 626 2334 234 3524 401—500 3548 601—700 2382 388 2398 797 2454 188 3596 701—800 3615 701—800 2525 147 2751 285 2767 428 3622 701—800 3626 701—800 2877 417 3018 147 3065 716 3641 201­-300 37o7 201—300 3122 404 3146 760 3184 446 3732 ool—loo 3827 201—300 3187 362 3310 130 3434 183 3879 301—400 3896 801­-900 3548 688 3622 769 3984 233 3906 ool—loo 3945 401—500 4010 053 4068 151 5050 631 3984 201—3oo 4010 ool—loo 5175 393 5200 415 5224 341 4059 401—500 4068 101—200 5280 640 5322 987 5563 251 5029 801—900 5050 6ol—7oo 5681 789 5717 160 5737 600 5075 301—400 5090 201—300 6744 066 5812 120 5838 372 5129 401—500 5175 301 ■4oo 6242 134 6521 107 6559 326 5200 401—500 5224 3ol­-400 6565 411 6595 334 6731 018 5233 ool­-loo 5278 701—800 6792 181 6858 826 5280 601—700 5322 90 J­-looo 1000 5339 101—200 5343 401—500 forintot nyertei­5363 401­-500 * 5393 70i­-800 sorozathúzással: 5410 201­-300 5433 5ol—Geo 5441 201—300 5470 101—200 1052 901—1000 1830 401—500 5512 701—800 5514 701—809 1381 101—200 1287 601—700 5524 401—5oo 5559 701—8co 1128 Goi—7oo 2152 801—9oo 5563 201—300 5677 801—900 2263 501—6oo 2578 501—600 5681 701—800 5694 ool—loo 3473 ■801—9oo 3721 401—500 5709 601—700 5717 loi—2c o 3740 101—2oo 5484 ool—loo 5723 201—300 5737 SOI—«00 5997 501—600 6030 ool—loo 5744 ool—loo .>750 101—2(10 6544 501—600 6820 601—7oo 5766 9ol—looo 5812 191—200 6888 601—7oo 6900 801—900 5838 301—4oo 5902 801—900 7178 501—6OO 7181 901—looo 5960 101—200 6141 401—500 500 forintot nyertvív 6172 501— 0oo H174 501—600 sorozat húzással: 6187 601—700 6218 ool—loo 6242 101—200 6-521 101—200 0131 801—900 0234 201—300 6536 401—500 6548 401—500 o246 401—500 o280 801—900 6559 301—400 65G3 401—500 o4o7 301—400 05o3 301—400 6593 301—400 6609 9ol—looo 0624 901—1000 0701 901—1000 6712 6ol—7oo 6721 401—500 o710 601—700 0774 501—600 6727 401—500 6731 ool—loo o852 401—500 1122 901—1000 6792 loi—2oo 6853 301—400 1142 401—500 1144 8ol—9oo 6858 801—900 6875 .01—200 1191 80L-900 1287 701—809 6889 101—200 Nagyobb győzniakarússal küzdött a Honvéd éti Kinizsi 1:0 (1:01 200 forintot nyertek névértekben kisorsolva: ooo9 0177 0252 0281 0369 0659 o708 0918 1042 1139 1168 1208 1480 1543 1641 1731 1908 1997 2040 2396 2405 2514 2626 2757 2792 2960 3081 3249 3612 3667 3734 3833 3956 3992 5082 5164 5208 5260 5343 5538 5624 5716 5793 5840 6026 6064 6216 6597 6761 6935 501—600 701—800 4ol—öoo 7ol—8oo 101—200 ' 301—400 401—500 301—400 901—1000 201—300 001—100 601—700 501—600 901—looo 401—500 901—looo 201—300 701—800 101—200 ool—loo ool—loo 501—600 401—500 401—500 801—900 901—looo 901—looo 901—1000 ool—loo 701—800 901—1000 201—300 201—300 701—800 801—900 901—1000 501—600 901—1000 701—8oo 501—6oo 301—400 ool—loo 901—looo 201—300 401—5oo 601—700 101—200 501—600 901—1000 ool—loo 0077 201—300 ol69 701—8oo 0212 801—900 o277 ool—loo 0380 901—1000 0416 801—900 o459 ool—loo 0669 201—300 o9oo 201—300 0993 501—600 1143 401—5oo 1285 601—700 1362 ool—loo 1544 101—200 1640 5ol—6oo 1669 ool—loo 1745 ool—loo 1881 9ol—looo 1945 601—700 2o76 ool—loo 2165 401—500 2215 301—400 2437 loi—2oo 2497 loi—200 2563 201—3oo 2634 501—6oo 2773 801—900 3oo8 501—600 3285 501—600 3437 loi—2oo 525 101—200 3821 ool—loo 3879 501—600 3931 401—500 5012 801—900 5o36 9ol—looo 5183 loi—2oo 5226 601—700 5315 101—2oo 5364 801—9oo 5491 501—600 5795 8ol—9oo 5900 ool—loo 6014 501—600 6137 601—700 6555 4ol—5oo 6580 601—700 6638 701—800 6640 901—looo 6837 ool—loo 0036 0194 o261 0312 0596 o7ol o82G o999 1122 1165 1204 1283 1501 1596 1719 1794 1967 2022 2227 2396 2498 2541 2738 2761 2889 3069 3241 3391 3627 3715 3812 3840 3956 4oo4 5094 5192 5234 5295 5532 5592 5636 5739 5815 5949 6050 6203 6549 6616 6770 7148 0077 0174 0218 0378 0396 042o 0629 0881 0940 0997 1269 1301 1363 1601 1648 1728 1766 1912 1966 2094 2166 2397 2448 2533 2621 2738 2891 3279 3385 2461 3817 3867 3919 4056 5015 5151 5183 5305 5345 5419 5635 5886 59o9 6134 6510 6564 6584 6640 6693 6870 701—800 001—100 601—700 401—500 301—400 601—700 201—300 901—looo 401—500 201—300 201—300 ool—loo 201—3oo 9ol—1000 401—5oo 201—300 9ol—looo 301—400 401—500 2ol—300 501—600 601—700 501—600 8ol—9oo ool—loo 401—500 501—600 ool—loo 701—800 501—600 601—700 101—200 601—700 ool—loo 601—700 4ol—5oo 9ol—looo ool—loo 501—600 201—300 901—looo 201—300 301—400 901—1000 801—9oo ool—loo 801—900 801—900 301—400 701—800 501—600 301—400 401—500 501—600 101—200 7ol—8oo 601—700 901—1000 601—700 201—300 701—800 2ol—3oo 301—400 301—4oo 101—200 701—800 601—700 801— 9oo 201—300 301—400 701—800 901—1000 ool—loo 101—200 801—900 201—300 701—8oo 901—1000 ool—loo 701—800 4ol—5oo 101—200 ool—loo 301—400 401—500 801—900 301—400 101—200 901—1000 ool—loo 601—700 801—900 601—700 401—500 601—700 301—400 601—7oo 201—300 301—400 201—300 Fenti gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Esetleges számhibákért felelősseget nem vállalunk. Az Országos Takarék- pénztár a hivatalos nyeremény­jegyzéket május 3-án adja ki, amelynek alapján a postahiva­talok és takarékpénztári fiókok hétfőn megkezdik a nyeremény­nyel és törlesztéssel kisorsolt kötvények beváltását, (MT!j . Kecskemét, 6000 néző, NB IX. Ve­zette: Sípos. K. Honvéd: Pintér — Kripl, Bajza, Pálfalvai — Szalai, Zimmerman — Csobai, Marczika, Hajós, Szivük (Zsikla), Pecsenyeczki. Edző: Pólyák József. K. Kinizsi: Varga — Máté, Uzsoki II.,'Seres — Uzsoki 1., Kolarics — Englert, Bitó, Dombóvári (Csordás), Szabó, Jagodics. Edző: Kosa Károly. Sűrű sorokban vonul az Építők- pályája felé a kecskeméti labdarú­gást kedvelő közönség. Legtöbben arról beszélnek, mi lesz a rangadó eredménye? Erre a kérdésre adott választ a két csapat összecsapása. A rangadót kis ünnepség előzte meg, virágcsokrot cseréltek a játékosok, majd a virágot a közönség közé szórták. MindKét csapat alaposan megszervezte szurkológárdáját, a Kinizsi szurkolói sportköri zászlóval jöttek ki és lelkesen bíztatták csa­patukat. A mérkőzés előtt a honvéd­zenekar indulókkal szórakoztatta a nézőket A mérkőzés hatalmas iramban kéz dödött. Mindkét védelem kitűnően állt a lábán és biztosan rombolta szét a csatárok erőtlen kísérleteit. Az iram jónak mondható, mindkét csapat teljes eröbedobással küzd. A közönségnek már az első negyed­órában feltűnik, hogy a Honvéd­játékosok milyen kitűnően kezelik a labdát. Sok helycserés támadást lát­hatunk a Honvéd ötösfogatától. Ez­zel szemben a Kinizsi csatárok kö­rülményesen és elég lassan közelítik meg az ellenfél kapuját, átlátszó já­tékuk nem okoz különösebb gondot a gyors Honvéd védőknek. Legtöbb­ször már a fedezeteken elakadnak a támadások. A vezető gólt mindkét csatársor megszerezhetné már az első félórában is, de a csatárok a döntő pillanatban hibáznak, vagy a jó vé­delmek fel tudnak szabadítani. A rangadó egyetlen gólja a 41. percben esik. A játékvezető 17 méterről a Kini­zsi kapuja előtt szabadrúgást Ítél a Honvéd javára. A labdának Szalai áll neki, nagyerejű lövése megtalál­ja a rést a Kinizsi sorfalán és Varga kezét érintve jut a hálóba. .1:0. Ekkor még senki sem gondolt ar­ra, hogy ez a gól dönti el a mérkő­zés sorsát. A hátralévő percekben a Kinizsi rohamoz, de támadásai sorra elakadnak a Honvéd védőin. Szünet után erőtlen Kinizsi táma­dásokkal folytatódilc a mérkőzés. Azonban ezután is változatos a küz­delem, mert a Honvéd, amint kisza­badul a Kinizsi nyomása alól, azon­nal veszélyes támadásokat vezet, fő­leg a balszárnyán. Az első negyedóra eltelte után mindkét csapat cserét eszközöl. A Kinizsiben Dombóvári helyett Csordás, a Honvédban Szivák helyett Zsikla jön be. Az iram to vább fokozódik, kemény a játék, de nem durva. A 65. perctől kezdve látszólag vé­dekezésre rendezkedik be a Honvéd, s némi fölénybe kerül a Kinizsi. Több gólhelyzete is adódik, a ki­egyenlítés azonban nem sikerül, mert a puha és körülményes Kinizsi-csa­tárok nem tudják áttörni a nagy­szerűen harcoló Honvéd védelmet. A mérkőzés végéig nem változott az eredmény. A hatalmas nézősereg azzal hagy­ta 'el a pályát, hogy szép, élvezetes küzdelemnek volt tanúja, S ez való­ban így is van. Mindkét "csapat nagy vággyal vetette bele magát a küzde­lembe és az első perctől az utolsóig hatalmas eröbedobással harcolt. A Honvéd lelkileg jobban fel volt készülve a küzdelemre, láthatóan nagyobb győzni akarással játszotta végig a mérkőzést. Főleg az első félidőben, a Honvéd jobban játszott ellenfelénél és a nagyszerű formá­ban lévő fedezetei révén a me­zőnyben is fölényt tudott kiharcolni. A Honvéd ezen a mérkőzésen nyúj­totta eddigi legjobb játékát. Pintér hibátlanul védett. A három hátvéd egymást múlta felül. Szinte teljesen kikapcsolták a játékból a gyors Kini­zsi szélsőket és Szabót. Szalai és Zimmerman, mind a védekezésből, mind pedig a támadások elindításá­ból jól vette ki részét. Szalai a me­zőny legjobb embere volt. A csatár­sor halványabb teljesítményenei: magyarázata a jó Kinizsi-védelem. Ebből a sorból Pecsenyeczki és Szi­vák játékát lehet kiemelni. A Kinizsi nem játszott rosszul ezen a mérkőzésen. Számos gólhelyzete is adódott és szünet után fölényt is tu­dott kiharcolni. A Kinizsiben első-' sorban a korszerűtlenül játszó csa­társor játékát kell megjavítani. A mérkőzés folyamán egyetlen kor szerű, helycserés támadást sem lát­hattunk. Mindegyik csatár egyéni já­tékra törekedett, s ez nem vezethe tett eredményre. Varga hibátlanul védett. A hátvédhármasból Uzsoki Ií. emelkedett ki, ismét nagyszerű formába lendült. A fedezetek közül Kolarics volt a jobbik. A csatársor tagjai s’zétesően játszottak, egyedül Bitó küzdöképességét és Jagodics gyors húzásait lehet megdicsérni. Mindent összevetve a Honvéd egy- gólos győzelme megérdemelt. Ennél: a hangulatnak adott kifejezést Ko­larics a mérkőzés után. amikor meg kérdezték tőle, mi okozta a Kinizsi vereségét?— Jobb volt az ellenfél... A mérkőzés teljesen sportszerű ke­retek között zajlott le és a játékve­zetői szempontból nem túl nehéz mér­kőzést Sipos jól vezette. AZ NB II; DÉLI-CSOPORTJÁNAK EREDMÉNYEI: Szegedi Petőfi—Sortex 5:3 (3:3). Vasas Dinamó—Gyulai Ép. 8:0 (4:0). Szolnoki Lók.—Vasas Generátor 4:1 (2:1). Kőbányai Lók.—Szegedi Lók. 4:0 (3:0). Békéscsaba—Bp. Előre 2:0 (0:0). Légierő—Cegléd 2:0 (0:0). Orosháza—Bp. Szikra 2:1 (0:1). A LABDARUGÓ NB I. EREDMÉNYEI: Győri Vasas—Bp. Honvéd 2:1 (0:0). Bp. Vasas—Sztálin Vasmű 1:0 (1:0). Dorogi Bányász—Bp Kinizsi 2:1 (1:1). Vasas Izzó—Diósgyőri Vasas 5:2 (4:1). Csepeli Vasas—Salgótarj. 1:0 (0:0). Bp. Vörös Lobogó—Szeged 4:3 (1:3). Bp. Dózsa—Szombathely 2:1 (1:0). A TOTÓ A DÉLI-CSOPORT ÁLLASA ; 12 TALÁLATOS SZELVÉNYE 1. Békéscsaba 7 4 3 — 13: 3 11 12, hét 2. Légierők 7 5 1 1 17: 7 11 Q Bp Szikra 7 4 2 1 11: 6 10 t. Dorog—Bp. Kinizsi 1 2:1* 4 K Honvéd 7 5 — 2 11: 8 10 2. Szeged—Bp V. Lobogó 2 3:1 f>. Vása3 D. 7 4 1 2 16: 6 9 3. Salgótarján—Csepel 2 0:1. « Bp. Előre 7 3 1 3 12: S 7 4. Izzó—Diósgyőr Ï 5:2 7. Kőbányai Lók 7 3 1 8 12:11 7 5. Bp Dózsa—Szombathely 1 2:1 8. Orosháza 7 3 1 3 7: 9 7 6. Nagybátóny—Pereces X 1:1 9. Szegedi Lók, 7 3 1 3 10:14 7 7. Győri Lók.—Köb Dózsa X 1 : J. 10. Vasas G. 7 2 2 3 8:12 b* 8/ Sopron—Pápa 1 2:0 II. Sortex 7 2 1 3 15:17 9. Orosháza—Bp. Szikra 1 2:1 12. K Kinizsi 7 o 1 4 13:15 b 10. K Honvéd—K. Kinizsi 1 1:0 13. Gyulai Ép. 7 1 3 3 8:17 5 11. Svájc—Nyugat-Németorsz. 2 3:5 14. Szegedi Petőfi 7 2 1-1 9:20 5 12. Udinese—Inter 2 0:2 15. Szolnoki Lók. 7 1 2 4 7:9 4 A pályázók áltál beküldött szel­16. Ceglédi Lók. •J 1 1 5 7:14 3 vények száma 353.000 db körül jár. A P r ó h i r tt e t é s e h ELSŐRENDŰ nyolchónapos telién iladó. — Kecskemét, Felsőszéktó, II.- utca 6. sz. 454 KECSKEMÉT, Szabadság-téri éj­jel-nappalos gyógyszertár 1954 ápri­lis 26-tól 30-ig leltározás miatt zár­va lesz. ügyeletes szolgálatot a 12/1. gyógyszertár, posta mellett, Cson­grádi-utca 1. sz. tartja. 3145 VILLATELEK belterületen eladó. — Érdeklődni: Kecskemét. Rákóczi-út 38 sz. Ugyanott szekrény, ágy eladó. 3147 KONTÍROZÓ könyvelőt, gép- és gyorsírót keres Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Kecs­kemét, Halasi-iít 1. sz. 3146 gumis Kees- 468 ELADÓ 50—60 mázsát bíró széleskocsi, jóállapotban, — kémét, Dankó-utca 20. sz. KŐLTSÉGMEGTÉRITÉSSEL. kere­sek egyszoba-konyha-kamrás lakást. Polyákné, Kecskemét, Halmos Lajos- utca 4. sz. 469 JöÁLLAPOTBAN lévő harmoniumot keresek megvételre. — Cím: Korok­nál József, Szeged, Batthyány-utca sz. 467 ALFA” vajköpülőgép, eredeti cso­magolásban eladó. - Kecskemét, Batthyány-utca 22 sz, 456 ELVESZETT szombaton reggel Kecs­keméten, Kupa-utca és a Füzes-utca között két kockás zakó eleje — Megtaláló adja le Kada Elek-utca 19. sz. alatt, Mészáros szabónál ju­talom ellenében. 464 GYAKORLOTT bérelszámolót és pénztárost keresünk Dunavecsére és gyors- és gépírót Kecskemétre — Jelentkezni lehet: MEZöKER-válla­latnál, Kecskemét, Bercsényi-utca í-s. S4, 3U4 18 éven felüli férfi munkaerőt, (segédmunkást) NAGYBUDAFEST TERÜLETÉN villamos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát, bakancsot, kedvezmé­nyes üzemi étkezést, ingyenes villa­mosutazási igazolványt, a vidékiek­nek munkásszállást, a családjuktól távollevő családfenntartóknak napi 6 forint különélést pótlékot biztosi tunk. — Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat budai építésve­zetőségénél: Bp-, II., Henger-u. 2. és a pesti építésvezetőségnél : Bp.. XIV., Thököly-u, 145. sz. 5054 ELADÓ félportás ház. Kecskemét. Kőhíd-utca 19. sz. — Értekezés. Hosszú-utca 28. sz. Berente Gábor ral, _______________________________465 T ERVES-statisztikust, továbbá gé­pésztechnikust keresünk, azonnali belépésre fizetés kollektív szerint. Jelentkezés 7-töl 16 óráig — a Kecs­keméti Hűtőipari Vállalatnál. 313S VIZSGÁZOTT vontatóvezetőket fel vesz a garai Vörös Traktor állami gazdaság, Gara. 8015 Bacslüskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyel Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 25—16. 26—19, 11—22, 20—9? Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi-tér 1 sz Telefon: 23—09 Bácskiskunmegyel Nyomda V. Kecskemét — Telelőn: 34—09 JtCel®; JlttK teazüetó

Next

/
Oldalképek
Tartalom