Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-27 / 252. szám
A Kecskeméti Épíüeílakatosíparí Vállalat pártszervezete a termelés ellenőrzését az aktívák bevonásával végzi A kormányprogramra összegezi a gazdasági épi'.őmunka feladatait, arra serkenti pártszervezeteinket, hogy állandóan emeljék a gazdaság irányításának színvonalát, tovább javítsák a pártszervezési és politikai munkát, meggyőzzék a do'gozókat és gondoskodjanak róluk. A politikai és. .gazdasági munka helyes összekapcsolása a kormányprogramul sikerrevi telének záloga. Ä Kecskeméti Epü.ctlaka- rosipari Vállalat pártszervezete az utóbbi időben ennek szellemében végzi termelést irányító, ellenőrző munkáját. A kollektíva aktivizálnának fokozásával lendít' előre ,! politikai ncvelörnunkát. az üzemben folyó versenyzést, a termelékenység emelését. A pártvezetöség a termelés technikai és gazdasági kérdéseinek ellenőrzésébe bevonja az aktivistákat is, A legutóbbi vezetőségi ülésen az é\i terv idő előtti teljesítéséről volt szó. Ennek tűimében vizsgálták még a szakszervezet \ ersenyszervező, termelést irányító munkáját és ezzel párhuzamosan nézték meg, hogy az agitációs munka hogyan segíti elő az üzemben folyó versenyt. A pártvezetőség megállapította, hogy a szakszervezeti vezető- égben dolgozó kommunisták közül Kovács Mihály sztahanovista, termelési felelős nem irányítja a versenyt, még mindig csak az ígéreteknél tart. Ennek tulajdonítható az is, hogy az üzemrészekben még mindig komoly hiányosságok vannak à versenynyilvánosság biztosításánál. A szakszervezet kommunistái keveset törődnek a dolgozók érdekvédelmével. Bár az öltözőszekrények százát, ezrét készítik, ennek ellenére az üzem többszáz dolgozójának csak három Öltözőszekrénye van. _ A szakszervezet munkavedelm; felelőse, Horváth László keveset törődik megbízatásával. Az aktívákkal elkészített beszámolót a tagság a taggyűlésén vitatta meg. À beszámoló lényegében véve jó! átfogta a termelés kérdéseit, a dolgozókról való gondoskodást, elősegítette a tagság aktivizálását a bírálat, az önbírá'.at növelését, a kezdeményezést. A taggyűlésen a tagság SÓ százaléka hozzászólt. Horvátit •László elmondotta, hogy a vezetőség ne egy-két nappal, hanem jóval előbb tájékoztassa a tagságot a taggyűlés idejéről ás napirendjéről, hogy jól fel tudjanak készülni. Helyes lenne, ha a pártvezetőség azt is megvizsgálná, hogy a gazdaságvezetők, a termelés alsó parancsnokai politikailag hogyan fejlődnek, ki törődik nevelésükkel, olvasnak:« sajtót és hogyan használják fel. Mészár Rozita elmondta, hogy Dömötör Pál agit.-prop. titkár kevés gyakorlati segítséget ad a propagandisták felkészüléséhez. Dömötör elvtárs arról szólt, hogv addig nem lehet a termelékenységet megfelelően emelni, amíg a műszaki vezetés nem Biztosít egyes munkákhoz időben anyagok Helyteleníti; hogy ilyen esetekben az egyik nap négy, a másik nap 12 órát kell dolgozni. A taggyűlés színvonalas volt. A határozat a párttagság tevékenységének eredménye volt, s ezért minden kommunista teljes felelősséget érez végrehajtásáért. A tagság aktivitása bebizonyította. hogy a kollektíván elkészített beszámoló, az aktívák bevonása helyes, elősegíti, a pártszervezet kommunistáinak helyes kezdeményezését, eszmei szmvorw Iának 'emelését, mély egyik biztosítéka a kormányprogrami» végrehajtásának. A kommuirsták példás helytállása a termelésben, segítségül* a gyengébbek felé, elméleti színvonaluk emelése, a dolgozókkal való törődés elősegítette a versenykedvet, lehetővé tette, hogy trösztön bdü! az utolsók közül a második helyre kerültek fel. A kormányprogramul elhangzása óta a pártszervezeti élet fokozatos javulása lehetővé tette, hogy a termelés állandóan emelkedjen Október 10-től 20-ig 123 százalékra teljesítették a tervet. Az egy főre eső termelési értéknél pedig 114 százalékot értek e , A pártvezetőség és a kommunisták minden erejükét arra összpontosítják, hogy idő előtt befejezzék negyedik negyedéves tervüket, csökkentsék’ az önköltséget, ezzel segítsék a kormányprogramul megvalósítását. Nagyszerű küzdelemben gyűzütí a Kinizsi Kecskeméti Kinizsi—Békéscsabai [piti 3:2 (2:2) KECSKEMÉT KULTURÁLIS ÉLETÉBŐL Kecskeméten megindultak a já- ási kultúrversenyre az előkészületek. Mintegy 50 kultúrcsoport vesz majd részt a versenyen, amelynek helyi bemutatója december 21-én lesz. A kultúrversenye.i részt vesz a napokban megalakult városi tanács népi együttese is. Az együttes népi zenekara a városi tanácsházán állandó próbatermet kapott, ahol az üzemek zenekarai is próbálhatnak. A zenei állandó bizottság állította össze a népizenészek névsorát. A népi zenekar megszervezésével lehetővé vált, hogy a táncegyüttes zenére próbálhat és szerepelhet A tánccsoportot Migléczi Béláné, a színjátszócsoportot pedig Oláh György tanítja. A kultúrmunka összehozta a járási és városi ta nácsot. Most együttesen készülnek első bemulatójukra. A tánccsoport munkájába 'bekapcsolódott a szakérettségis kollégium 12 diákja is. * A Katona József Színházban nagy sikerrel adják elő a ..Nem magánügy" c. bohózatot. A darab iránt oly nagy az érdeklődés, hogy előreláthatólag a bemutatást egy-két nappal meg keli hosszabbítani. Közkívánatra két napra műsorra tűzték a ..Luxemburg grófja" c. daljátékot is. A bemutatókkal párhuzamosan haladnak a ,,Boci-boci tarka" és Schiller ..Ármány és szerelem" v. klasszikus darabjának próbái is. A ,.Boci-boci-tarkára" olyan nagyméretű az előkészítés, hogy a színház próbatermei kevésnek bizonyultak. A SZOT kultúrtermét is igénybevették erre a célra. A darab Tardon játszódik, a színház onnét szerezte be nagy költséggel a népviseleti ruhákat. A ía’u képe lesz a díszlet. A két szereplő „bocit" a kecskeméti Kossuth tsz bocsátja tendslke- zésre. A darab november 3-án kerül bemutatásra. Nagy a készülődés Schiller ,t;Ármány és szerelem" c. darabjára is. A színház meghozatta Schiller életéről szóló tanulmányokat, a művészettörténeti irodalmat. * ,r,Jó munkáért — szép muzsikát" a mottója annak a kezdeményezésnek, amely minden yasar- tiap délután 5—6 óra között a legjobb dolgozóknak a MOICÉP hangoshíradóján keresztül dalokat küld. A hangoshíradón komoly zenét közvetítenek ismertetéssel. Legutóbb a példamutató ta-. nácstagoknak is dalokat. küldtek szép Klasszikusokat ismertető hangversenyt rendeznek havonta egyszer az általános iskolák tanulói részére. A hangverseny az iskolai tanulmányok kiegészítésére szolgálnak. A tankönyvek csak röviden foglalkoznak egy-egy klasszikus zeneművésszel. A tananyaghoz kiegészítésképpen hangverseny keretében csendülnek fel az örökszép zeneművek. Az előadás részben hanglemezről, rész ben a zeneiskola tanárainak jé tékából tevődik össze. Kecskémé1 az első vidéki város, amely jlv- mődon ismerteti a klasszikus zenét az ifjúsággal. A kecskeméti zene' általános iskola zenegépet kapott. Ebben az évben két tanerővei is bővül) az iskola neveiőkara. Négy évvel ezelőtt csak két tanár tanítói (, most már tíz. A növendékek szama közel jár rnár a 350-hez^-k A megyei könyvtár a pártokta- tás munkáját kívánja elősegíteni ízzal, hagy kis brosúrát készít, amely a párttörténet anyagát a/ ogves. fejezetekhez ajánlott szép- irodalmi művekkel szebbé és é* dekcvsebbé teszi. Ugyancsak a pari- történet anyagához kapcsolódik az a szép'rodaírni szöveggyűjtemény, amely november hó folyamán jelenik meg. A I* 11 ö II s It D E T id S E K BÁRMILYEN színű csempét keresek megvételre. — Szeged, Topolya-sor 11. sz. ' 904 KÉSZÍTEK hálószobát, konyhabútort kedvező fizetési feltételekkel — Zana testvérek. Kecskemét, Borz-utca 16. sz. 90S ELADÓ ház. Kecskemét, Miklovics- falu, IV.-u. 8. sz. alatt — Értekezés: Kossuth-körüt 1. sz. 909 KECSKEMÉTEN, Puskin-utca 18. sz 'ház sarki része eladó. — Érdeklődés: Ladányi utca 8. sz. 899 FRANCIA nyelvet tanít született párizsi francia nő. — Kissné, Kecskemét, Koháry-utca 3. sz. 901 ELADÓ egy férfiöltöny, mikádó, kályha, birgerli, csizma és egy sötétháló — Kecskemét, Czollner- tér 36. sz. 906 JÓÁLLAPOTBAN lévő 125 köbcentis,. lemezvillás motorkerékpár, üt- lámpás Telefunken-rádió eladó. — Érdeklődni lehet: Kecskemét, Kis faludy-utca 2. sz. 905 FELVESZÜNK kőműves, ács, állványozó segédmun kás férfi, női dolgozókat budapesti munkahelyre. Vidéki dolgozók ré szere megfelelő szállást, étkezte tést biztosítunk — Jelentkezés: 23/2. Építőipari Vállalat, Bp., Rozs nyai-út 6. sz. 1153 íjUmSa« A.ui noKOS gyap.iúan ■ a ? ból készült fekete télikabát eladó. Érdeklődés : Kecskemét, Luther udvar, házfelügyelőnél. 886 ELADÓ Kecskemét, Kölcsey-utca 16. sz. ház. — Érdeklődni a helyszínen, vagy a tulajdonossal lehet hetipiackor és vasárnap 11 órától .1 óráig. Zimay László-u. 6. sz. 884 FÉRFI munkaerőt (.segédmunkást) villamosvágányépítési munkára fel veszünk Nagy-Budapest területén. Dolgozóinknak munkaruhát, kedvez ményes, étkezést, villamosutazási igazolványt és a vidékieknek műn kásszóllást biztosítunk. — Jelentke zés :a Fővárosi Vasútépítő Vállalat munkaerőgazdálkodási csoportjánál, Budapest. VII.. Akácfa-u. 15. sz., IV, emelet 41*. H64 FORÇAI,MI könyvelőt azonnali be lépésre keres a Kunszentmikló3i Sütőipari Vállalat. 4S Bácsáiskunmegyei NePUJSAü az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐ VARI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemet, Széchényi tér 1. sz. Telefon: 26—19. 11-22 és 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemet, Széchenyi-tér L sz. felelőn: 22—03 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemet. — felelőn: 24—03 Keléiös: B'aragó Imre Kecskemét, 4000 néző. Vezette: Hentz. Kecskeméti Kinizsi: Kőrös — ívlaté, Uzsoki II., Seres — Uzsoki I-, Ónodi — Kreis* (Daubner), Csordás, Szabó, Laczi, Nagy. Edző: Dragolo- vics. Békéscsabai Építők: Csepregi — Kocziszky, Czikkely, Gyuris — Palotai IV.. Fülöp — Csicsely, Szabó, Weiner, Vígh, Labos (Bohus). Edző: Németh József. Váltakozó játékkal telnek az első percek. A vendégcsapat támad többet. Már az elején feltűnő, hogy a békéscsabai védők durva, erőszakos játékkal igyekeznek maguknak ,.tekintélyt“’ szerezni. A 8. percben a Kinizsi-védők szabadon hagyják Csicselyt, aki közeli nagyere iá lő ■véssél megszerzi a vezetést (0:1). A Kinizsi még ugyanabban a percben válaszol. Kezdés után Csordás tör előre, Lacziiiák. ad, aki kiugratja Nagyot és a szélső nagy lövése a kapufáról vágódik a hálóba. (1:1) A gyors egyenlítés felvillanyozza a Kinizsit és néhány szép támadást vezetnek, mégis a vendégcsapat ér el gólt a 20. percben. A Kinizsi kapuja előtt pattog a labda egy sarokrúgás után. Szabó hirtelen rálövi és a labda a lábak között a meglepett Kőrös mellett a hálóba vágódik. (1:2>. A 23 percben Csordás nagy lové sét alig tudja szögletre tolni Csep regi. A 24. percben Nagy beadását Kocziszky kézzel üti le. A 11 est Laczi gyengén gurítja és a kapus könnyen védi. A 35. percben egyenlít a Kinizsi Csordás és Kreisz adogatás után Csordás 20 méterről váratlanul . lövésre szánja el magát, és a labda a későn vetődő kapus alatt a hálóba jut. (2:2) A második félidőben ^ nagy harc indul meg a győztes gólért. A 10-• perctől kezdve a hazai csapat jut nagy fölénybe A csatárok nagy erő vei rohamozzák a békéscsabai kapui és egymásután küldik a nagy lövéseket. Ebben a játékrészben csak ?> szerencse menti a vendégcsapa' kapuját. A 30. percben a Kinizsi cserél. Mindenki csodálkozik, * hogy a II. félidőben feljavult Kreiszt cserélik ki. ugyanakkor Csordás sé rülten és Laczi gyengén játszik. Az utolsó percekben lanyhul az iram. Mindkét csapat belenyugszik már a döntetlenbe, amikor a labda a kaputól 25 méterre álló Nagyhoz kerül. A szélső hirtelen hatalmai jobblábas lövéssel a hálóba küldi a labdát. (3:2). A Kinizsi a második félidőben mutatott játék alapján rászolgált a győzelemre A békéscsabaiak különösen a mezőnyben játszottak jól. Teljesítményüket azonban lerontja védőjátékosaik durva és kíméletlen játéka. Ebben különösen Fülöp ,.je leskedettA A Kinizsiből Kőrös az elején bizonytalankodott., a második íélidő- ben az egész védelemmel együtt biztosan állt a lábán. A csatársorból Csordás, Nagy . és a II. félidőben Kreisz játéka emelkedett ki. A vendégcsapatból Csicsely, Palotai IV. és Czikkely mutatott jó játékot. Értékes pontot vesztett a Vasas K. Vasas—Szolnoki Lokomotív 1:1 (1:0) Kiskunfélegyháza. 3000 néző. NB II. Vezette: Siklósi. Góllövő: Reis- ner, Varga. K. Vasas: Horváth — Benkő, Kanyó, Németh — László, Zsibrita — Szöllősi, Reisner, Iványi, Pugy- ner (Herédi), Oskó. Sz. Lokomotív: Horváth — Istváni, Dobos, Bozóki — Lazányi, Kiss — Tanácsos. Varga, Csábi, Pintér I?» Iván. A hazai csapat támadásai vezetik be a mérkőzést Már az első negyedóra azt a képet mutatja. hogy mindkét védelem kitűnően áll a lábán. Valamivel többet támad a Vasas az első húsz percben és a vezetést is megszerzi. Jobboldali támadás után Szöllősi jó beadását Reisner védhetetlentil lövi a hálóba. 1:0. A gól után továbbra is a Vasas rohamoz és a'25. percben Iványit gólhelyzetben felvágják. A megítélt Il-est Oskó csúnyán fölérúgja. A felidő végéig változatos a küzdelem, egyik védelmet sem tudják a csatárok áttörni Szünet után az első negyedórában ismét a Vasas a többet kezdeményező. Több veszélyes helyzet alakul ki a szolnoki kapu előtt, azonban a puha Vasas-csatárok kezdeményezéseit könnyen rombolja szét a védelem. A 20. percben születik meg —■ furcsa körülmények között — a? egyenlítő gól. A szolnokiak a 11-es magasságából partot dobnak és 3 labda érintés nélkül jut a hálóba, Ez szabálytalan, a játékvezető azonban hosszú vita után megadja 3 gólt, mért szerinte hozzáértek 3 labdához. 1:1 Ezután változatos küz delem alakul ki, mindkét csatársor előtt több alkalom nyílik a góllövésre, de a mérkőzés végéig mái nem változik az eredmény. A Vasas nem játszott rosszul ezen a mérkőzésen, de messze elmaradt o múlt héten Budapesten mutatoti formájától. Ez vonatkozik elsősorban a csatársorra, mely ismét körülményesen igyekezett a helyzetekei megoldani. Súlyos hiba volt a 11-e.- elhibázása. A csapat, bár erre sem mi oka sem volt, kissé könnyer. vette a mérkőzést, túlságosan biz tos volt a győzelemben. Jók: Kanyó, ^sibrita, Szöllősi, il letve Dobos, Kiss, Csábi Szerdán Kiskunhalason megisméííík a mérkőzést öacsaiinási Pel—Ktíeiiiéti Honvéd 2:1 (2:0) Bácsalmás, 2500 néző. Vezette: Palásti. Góllövő: Dertül, Aradi, Trauznitz. B. Petőfi: Harczi — Petrity, Piukovics, Schlarb — Büröcz, Horváth — Dertül, Nincsevics, Foicz, Sevc- idcz (Aradi), Szántó. K. Honvéd: Igonda— Helyes, Határ, Kripli — Traunitz, Sáros — Hús. Mátyás, Bata, Daum, Pecsenyovszki Kiegyensúlyozott játékkal kezdődik a mei kőzés, valamivel többet támad a hazai csapat, de a jól záró védelmeket egyik csatársor sem tudja áttörni. A 20. percben szerzi meg a vezetést a Petőii. Horváth Foicz elé játszik, ő. Dertülhöz továbbít, aki megszerzi a vezetést. 1:0. Ezután fokozódik az iram és Har- czinak is sok esetben kell bravúrosan védeni a Honvéd-csatárok lövéseit. A 28. percben újabb gólt ér el a hazai csapat A Honvéd kapuja előtk pattog a labda és Szántó lábáról a gólvonalon túlra jut a labda. A Honvéd-vcdők tiltakoznak a gól megadása ellen, sikertelenül. 2:0. A 30. percben Daum nagy lövését Harczi védeni tudja, az ellentámadás során Igonda Foicz lövését teszi ártalmatlanná. Szünet után a Petőfi a többet támadó, de, mindkét kapu sokszor forog veszélyben. A 14. percben A komlói Nzénbiínra^zHÍi Tröszt ■nemeihez nagy számban felvesz, dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkasokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív szerint. Földalatti munkánál ehhez minden dolgozónak 20—30 százalék földalatti pótlék jár. Minden komlói dolgozó ehhez külön fizetésének 10 százalékát »komlói pótlék« ennén kapja. A nős és családos dolgozók, családfenntartók, évi 40 mázsa ingyenes illetményszénben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók minden év eltelte után egy teljes rend -hűségruhát« és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetének 3—5 százalékáig terjedő összegben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70-ért háromszori, minőségileg is felemelt, bőséges ellátást biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elbocsátottak— orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 600 forint toborzási jutalmat kapnak. Á bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vá- járságot, jövő év első negyedében, a vájárok még ez évben lakást kaphatnak. A minisztertanács határozata szerint, a Komlóra munkára jelentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni, . Jelentkezni lehet Komlón a Szénbányászati Trösztnél, vagy Budapesti Kirendeltségen (Budapest, V., Tanács-krt. 10.) KOMLÓI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT, Szántó lövése alig megy mellé, egy perc múlva pedig Harczi bravúré san védi Daum lövését. Ezután kiegyensúlyozott ismét a játék, na talmas iramú a küzdelem. A 30 percben a B Petőfi bebiztosíthatná a győzelmét, azonban Foicz a kapust is kicselezi és mégis az" üres kapu mellé gurít. A 45. percben váratlanul gólt ér el a vendégcsapat. Traunitz váratlanul kapura lő és a jól eltalált labda a hálóba jut 2:1. Ezzel véget Is ért a mérkőzés. A két mérkőzés alapján, miután az eredmény döntetlen (Kecskémé ten a Honvéd győzött 3:2 arány ban) új mérkőzést kell a két csapatnak játszania A döntő összeess pásra szerdán délután semleges pályán, Kiskunhalason kerül sor. A Bácsalmási Petőfi teljesen megérdemelten győzött. Lényegesen többet és veszélyesebben támadott ellenfelénél, messze túlszárnyalta multheti Kecskeméten mutatott já tékát. A K. Honvéd mélyen szokott formája alatt játszott, különösen a csatársorának játéka voll széteső. A B. Petőfiből Harczi. Schlarb, Foicz, a Honvédből pedig Határ, Mátyás és Daum játszott jól NB II. DÉLI-CSOPORT EREDMÉNYEI: Budapesten: Vasas Dinamó—Makói Vasas 2:2 (1-1), Szegedi Lokomotív —Légierők 3:1 (2:0), Kőbányai L-— Vasas Izzó 0:0, Makón: Szegedi Petőfi—Ceglédi Lokomotív 3:0 (0:0), Gyulán: Gy. Építők—Bp. Előre 1:1 (1:1). Orosházán; O. Kinizsi—Bp Szikra 2:0 (1:0), Kiskun fő légy házán : K. Vasas—Szolnoki Lokomotív 1:1 (1:0), Kecskeméten: K. KinizäJ —Békéscsabái Építők 3:2 (2:2). NB II. DÉLI-CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Vasas Izzó 25 18 7 — 58:10 25 15 6 4 51:18 26 12 8 6 44:33 26 13 3 10 36:36 26 11 6 9 35-31 26 9 9 8 35:37 25 9 8 9 35:34 26 8 9 9 38:40 25 26 9 6 11 29:39 24 26 8 6 12 34:36 22 26 6 10 10 37:45 22 26 7 7 12 39:45 21 26 6 8 12 25:35 21 26 7 7 12 29:46 21 26 7 5 14 32:44 19 Légierő 3. Bp Előre 4. Békéscsaba 5. Bp Szikra 6. Dinamó 7. Orosháza 8. Sz. Petőfi 9. Kecskemét 10. Gyula 11 Szolnok 12. Kkfháza 13. Kob. Lók. 14. Cegléd 15. Szeg Lók 16. Makói Vasas 26 5 9 12 28:50 19 ELADÓ alighasznált 125-ös Csepel. Kecskemét, Kupa-u 28 sz. 891 ÜZEMASZTALOST keresünk azon. nali belépéssel, állandó munkára. — tiazdasá-n Gőzmalom, Kecskemét. 4?